ócska utazós

gerestől 200 és 300 km közti távolságra van. az elején ki kell kecmeregnünk a nemzeti park területéről, majd vissza bragaáig, ahonnan már egyenes út visz fel galíciába. oké, szép az út, tekereg mindenfele, de azért jobb érzés, amikor legalább az eleje úton hamar túl vagy. tartjuk továbbra is azt, hogy északon többet kell várni, míg felvesznek, de még tűréshatáron belül esik bátran. braga kicsit szívós volt, mert nagyjából egy bevezetőúton tettek ki és olyan érzésem volt norte táblával, mintha a budaörsin befelé stoppolnék vác táblával. aztán mégis vitt a srác fel, egészen át a folyón, az első spanyol benzinkútig. ti. portugáliában a legdrágább a benzin az egész európai unióban. schengeni határ annyira semmilyen, hogy eszünkbe se jut visszaállítani az órát, ami az esti találkozónál plusz telefonhívásokat okoz. spanyoloktól félünk, merthogy hírhedten rossz itt a stopposnak. azért két autóval sikerült megtenni a 100-150 km-es utat, úgyhogy jó. közben láttunk öblöt is óceánnal, folyókat városokban régi hidakkal, szép galíc tájakat. motorbalesetet orrunk előtt, míg vártuk a következő fuvart: teherautó behajtott körforgalomba, míg motoros még nem hajtott ki belőle. nem kelt fel, de azért mondta hangosan, hogy fáj. mentő épp kiért, amikor mi már légkondis seattal robogtunk santiago de compostela központjába.

turismo-t, wifit és olcsón jót evő helyet keresünk. utolsó nincs, helyette 20 euróért három sör, tintahal és valami husos, krumplis tál. savanyú a szájíz, de legalább van a hasunkban (eddig este 7-ig fagyin és reggeli péksütin voltunk). srác, akinél alszunk tipikus galíc 40 körüli punk, pocakos hapsi. ilyen jófej, barátságos, jóindulatú, kedves ember és vicces is, csak az angolja furcsa néha, de csak hangzásra.

városból, eddig még nem láttunk semmit, egyedül az óvárost. hatalmas, igazán. katedrális maga egy labirintus. van előtte egy főtér, innen nem lehet bemenni, ám van három másik bejárata innen-onnan. nem olyan fényes, mint otthon, hanem ilyen kőszínű és növények lógnak le róla. mintha benőtte volna a gaz, épp ezért misztikus. fura, díszes tornyaival nekem ősi inka cuccok és mexikói keresztény templomok keveréke. rengeteg árkád a kis utcákban mindenhol. piac is ilyen durva kőből készült négy hosszú csarnok, középen kúttal. szombat délelőtt van, sok a néni zöldséggel, sütivel, miegymással. füge egy euró kilója, sütiből tenger gyümölcseis pitét eszünk. wifi van sok a városban, legtöbb biztonságos, de találunk simán nyitottat is. közben a pite.

bohócfesztivál van épp egy héten keresztül. nagyobb tereken nagyobb rendezvény komolyabb artistákkal. pörögnek, felhúzzák magukat, kilökik a másikat nézőt hívnak be, azon ugranak át mindezt a szökőkút körül. vagy a katedrális előtti nagy-nagy téren, ahol a rengeteg gyerek körbeüli a nyomorék rózsaszín párducot és mosolyogva örülnek neki, ahogy vicces. imitt pedig feltűnnek gólyalábas biciklin és tandemen színesben elviharzóak. végre valamilyen eseményt elkapunk a sok fesztivál közül, ami a városokban.

háromra ebédre vissza lakásba, srác főzést igért, paellát. meghozz másik host leányt, akit párhuzamosan fogad. ausztrál és jófej. sült minipaprika, mariscos paella, sárgadinnye. sör és bor annak, aki elfogadja bőven. délután hatra fejezzük be az étkezést és most itt döglünk ebben a melegben (nem kimagaslóan kánikula, de azért mégiscsak spanyolország) és olvasunk.

az este szinte végig a fesztivál jegyében telt. hihetetlenül feldobja a várost. van három-négy fő helyszín, ahol nagyobb előadások vannak, és vannak szélesedő utcák, ahol csak úgy ad hoc bohócok, artisták, miegymás. persze amúgy is tele van zenészekkel, gitárosokkal, dudással, ilyesmikkel az óváros. az egészről a sziget jutott eszembe, hogy járkálsz színpadról színpadra, közben kisebb mutatványokra leállsz itt meg ott, gyrost eszel. sört nem iszol, mert a froiz bót bezár f10kor. mutatványosok nagy többsége mind ilyen alter arc, az amúgy is vicces városi népség (a vándorút miatt pl) így teljesen más, mint otthon. itt, a cet legnyugatibb pontján olyan a napjárás, hogy n11-kor még világos van. ausztrál csajjal mászkáltunk f2ig nagyjából, de még voltak bőven performanszok. nem ám abbamarad az élet 10kor, mert az öreg néniknek az fáj.

arra jöttünk rá, hogy északon nehezebb stoppolni. nem lehetetlen, megy itt is, de egyre gyakoribb 20 perces várakozás és egyre ritkább az, hogy kiteszem és robogunk. az emberek viszont még mindig nagyon rendesek, alig van olyan, hogy ne vinne ki a város szélére, ha ő csak oda megy. a legutolsó, aki megállt, épp abba a kempingbe jött, ahova mi is terveztünk, szóval azóta is pajtáskudunk néha.

gyönyörű hely az egész. hegyek között tavat már korábban meglátjuk és ott akarunk maradni. hidak rajta és nagyon kék. kemping kicsit fentebb van geres valu felett, de talán annál jobb. két kis fahídon keresztül visz az út a recepcióig és sátrunk 10 méterre sincs a csobogó pataktól olyan helyen, hogy szalajka egy nagy fityma ehhez képest. sőt, még a vize se borzasztóan jeges, lehet benne lábat lógatni, kissrácok még fürdenek is. este még városfelfedezünk, nyalunk fagyikelyhet és sétálunk úton felfele, kergetve a lemenő nap sugarait. elkaptunk, lejövünk. lefekvés, megnézzük a renaissaince filmet sátorban és alszunk, míg reggel nyolc után nem kezd el hisztizni a göndör francia kiscsaj.

kilenckor jön a pék friss pékáruval. tízkor már gyaloglunk lefele keresztül geresen, cél a tó. szerpentinen még a franciák se állnak meg, gyaloglunk vagy jó másfél órát, aztán végül egy szakaszon mégis kocsival érünk le a hidakhoz. kenut akarunk bérelni, de a gyilkosok 7 euróért adják óránként. pedig előző nap idefele még egészen úgy éreztem magam, mintha teljesen egy indiánregénybe csöppenhetnék bele. fürdés inkább. a víz gyönyörűen tiszta, sőt még édes is és feltűnően meleg - nem csak az óceánhoz képest, hanem objektíve is. kis öblök szélén homokos szerű apró kavicsos a part és hirtelen mélyül. alig vannak emberek, eddigi egyik legjobb strand portugáliában.

mindkét híd egy félszigetre vezet nagyjából merőlegest alkotva egymással, középen körforgalom és másik két út indulási pontja. egyiken elindulunk stoppal, felvisznek covidéig. valami római útnak kéne itt lennie, helyette csak földút, ami aztán négyfelé ágazik és végül kis szerencsével visszajutunk a főbb útra. hegyes vidék, legmagasabb a környéken 1500, de sokkal komolyabbnak tűnnek pl a mátránál. óra gyaloglás után úgy jön, hogy egy pár mögé kerülünk be, akik épp nézelődnek. legjobb fogás, nem tudom, láttuk-e volna nélkülük valaha is azt a duzzasztógátat. felülről, átmenve felette, alulról, beállva a vízsugár alá. eléggé megdöbbentő annyi víz alatt állni. vissza is velük megyünk két hídhoz, onnan kempingbe egy bedforddal. olyan kocsi volt, hogy majdnem kiestem belőle, úgy kellett tartani az ajtaját. sebességben se nagyon közelítheti meg a megengedettet, mivel az óra elé pakolt stócon már legalább fél éves a por.

kora esti szieszta. bevásárlással elintéztük a vacsorát, drága sonkába tekerünk olcsó virslit és parázson megsütjük fröccsel, pritaminpaprikával. reggeli péktől és indulunk a napsütötte spanyolországba.

egészen a séig visz a srác, akinek szörfdeszka volt a kocsijában. hamar végigjárjuk, katedrális szép, gazdagon díszített orgona és egyszerű belső. sétálóutca is rendben van, végén nagy park és turismo. parkban mcdonalds, padon szemben velünk tipikus mcdonalds srác tömi magát, miközben reped szét a combján a farmer. két, érted, kettő nagy zacskó kaja volt nála és folyamatosan tömte a szendvicseket. annyira okos az arca, mikor szívja a kólát a papírpohárból. na, még egy kör bragaban, találunk rendezett ám túl sokszínű parkot kis ívekkel és pingo doce supermercado-t. zsemle, mortadella és szőlő, irány a bom jesus busszal. bom jesus egy hegyi egyházi cucc, ezer milliárd lépcső (vagy sikló, há há) visz fel templomhoz. sikló egy euró, bőven megéri és rohadtul okosnak tartjuk magunkat, hogy nem másztunk lépcsőt csomagokkal. fent van ugye a templom, ilyen-olyan szökőkút (giganagy aranyhalakkal), kilátó és miegymás. lefelé aztán ilyen gyönyörű lépcső van cikcakkban. minden cikkben kápolna olyan nevekkel, hogy jézus kezének a bügyke (keresztrefeszítésének helye, stb.), cakkban pedig valamilyen érzéki kút. hallás, látás, szaglás, tapintás, ízlelés. egy arc általában és abból a részből jön a víz, ahogy érzel. újabb kápolnák és a lépcső alsó fele már hosszabb cikkekből és cakkokból áll az erdő sűrűjében. nevetünk a felfelé gyaloglókon.

stopp guimaraesbe egy háromfős család opel corsájában önmagában vicces. találkozó hely a largo oliveira, ami már sejteti, hogy kurva jó helyen fogunk lakni: ez a város központja. az hozzá tartozik hogy útikönyv szerint 60, helyiek szerint 20-30 ezren laknak itt, szóval nem egy metrócsomópont. középkori hangulat, kőből épült házak, szűk utcák, imádnivaló. oliveirán templom, tövében wifi sikerül elsőre várakozás közben. helena jön hamar pedroval és freakkel a kutyával. itt laknak a melletti utcában, ví. megjön andré is, aki filipának a paskója. filipa is itt lakik. főtéren sört iszunk, ők kávéznak majd andréval bevásárolunk. unjuk a paprikáskrumplit taratorral, így inkább kifizetjük amit vesz és rábízzuk magunkat. bevezetés zsemle tejszínes gombával és sajttal a tetején sütőből, főmenünek rétegelt tésztával (de nem olyan száraz, mint a hazai rétes) kibélelt tálba zöldség, tojással, ilyesmivel felöntve, maradék mortadellával a tetején szintén a sütőből. sör és bor. futott még a csokikolbász, de az nem fér, már csak reggelire. előtte punnyadás kanapén, beszélgetés lazán, koncert dvd nézés valami argentinről, ami sokkal jobb, mint a gotan project és brazil rapperről. közben emberek jöttek és mentek, sabina, aki német és csak negyed részt portugál, a paskója, és sok egyéb családtag.

andré és sabindamegapaskója elvisznek éjszakai városnézésre. élet van öregem, olyen mint pesten is alig. helyek egymáshoz közel, emberek ácsorognak utcán és beszélgetnek egymással, idegenekkel. újabbakat ismerünk meg mi is, puszilkodunk és kezet fogunk. megjegyzem, portugálok fordítva kezdik a puszilkodást, mint a magyarok, így minden alkalommal attól félek, hogy szájbaadom a másiknak. ja meg az is, hogy ők a nevet előre mondják, de jóval előbb, amikor én még nem figyelek és amikor utána meg várnám, akkor semmi. mert amúgy olyan jól meg tudtam volna jegyezni az aznapi 30 új ismerősöm nevét... szóval középkorhoz köd és szitálás dukál, főleg mert andré szabadnapja van és ilyenkor esni kell. sejtelmes vár körbejárás és szatírikus történelmi felvilágosítás.

önnáló városnézés reggel. palota másfélért igazán megéri, tök középkoros az egész berendezése. nagy termek, nagy asztalokkal és kínai porcelánokkal. kiállítás is van, ami félelmetes, mert egy sötét folyosó végén, mozgásérzékelős lámpa villan fel olyan hanggal, hogy svung és odarepedek. vár ingyen van, körbe lehet járni a várfalon, ám ha toronyba akarsz felmenni, akkor a bácsi kér 85 centet, de azt mondja, muito bonito. hát én pedig nem mászok. vissza Oliveira főtérre, ahol még nem is mondtam, mi van. templom sarkán vízköpők, s ha egyik alá állsz, meglátod hogy az bizony szopja le a saját farkát. őszintén, tisztán kivehetően. remélem, fénykép visszaadja majd rendesen.

Helena elvisz minket délután kettő körül Pedro falujába, ami közelebb és útban van Geres felé. hazaállítunk két mirelitt pizzával, sörrel és jól megtömjük magunkat. csokikolbász, nyamm. Freaket igazán jófejnek tartom.

magyar csaj Emese, szőke és barátságosan jófej, paskója Viktor és barna. rengeteg információt kapunk a városról, van külön cs-seknek előre megírt idegenvezetés, térképek és személyes ajánlók. elszakadás nehézségeit leküzdve benézünk sötétedésre a városba, ami a hatalmas nappalitól és amúgyis übermodern háztól elég messze esik. busz visz be bolhao piacáig, innen gyalog tekergünk le a városháza előtti teret és a vasútállomást érintve lélé a híres dom luiz i. híd tetejéig. metró megy rajta felül, érted vagy 100 méterre a folyó felett a kovácsoltvas híd tetején metró jár és gyalogosok. autók meg lent a mélyben. kilátás állat, ezer millió fénykép készülhetett már innen. valahol itt jöttünk rá arra is, hogy portugália déli része északon van: az egész város hangosabb, pacalt esznek, dudálnak, nem (annyira simán) engednek át a zebrán és az egész város egy nagy prolinegyed. rengeteg az üres ház, ennyi sikátort egy helyen még életemben nem láttam és mind 3d-s, szóval egymás alatt is lehet akár több is. nehéz elképzelni, hogy ez mind rajta tud lenni egy térképen. ja, és macska város. kosszal, olyan tipikus konyhai szeméttel, hogy itt egy retek, ott egy zacskó tele cuccal. imádom. sötétben aztán végképp legjobb, ahogyan az egyik rua teljesen kiahalt és arra gondolunk, hamar kapjuk a kést a derekunkhoz, másikban kint terítenek meg az ajtó előtt és nézik a meccset. tizen.

porto másnap nappalra is izgalmas maradt. kényelmetlen az volt benne, hogy vettünk napijegyet 3,5-ért (24 órára, nem ám éjfélig érvényes), ami elvileg mindenre jó. csaj elbaszta nekünk, mert mondta, szálljunk fel nyugodtan itt. pedig ez még másik zóna volt és így nem volt lett jó a belvárosi zónában. méreg. harmadnap visszavittük és kivetünk belőle 5 eurót, há.

bolhao piacával kezdünk, ami hétfő lévén kihalt, de bájos. ami nyitva van, ott látni, hogy használt és hasznűlatban van. a 10x10 centis üvegekből összerakott pékek kirakataiban a gitt az milyen hangulatos már. paradicsom már egészen hasonló a bolgárhoz, bár csak kinézetre tudom, mert még bennem van a másfél portugál croissant. piac mellett, a metróállomással szemben ott van a nagyon azulejo-s templom, csak megemlítem.

következő látványosság utunk során a sé. aztán meg sao fransisco templom a maga 200, más forrás szerint 500 kg aranyával a felfedezések korából. lenyűgöző. merőben ellentétes a rakparttal és kis tascaval, ahol 14-ből megkajáltunk halat, bárányt és üveg bort. aztán meg a kölkök akik a folyóba ugrálnak. ugráltam én is, de az a baj, hogy ők magasról. rakpart tetejéről, sőt odébb még a híd alsó szintjéről is, brr. a víz hőmérséklete egészen kellemes, íze kissé sós. kényelmes turistáknak nem lesz hozzá kedve, mert néhol igen törmelékes, szemetes, de én mondom, tiszta a víz. esti andalgásra kibuszoztunk boavistára, ami a tengerparti rész. sétány, homok és sziklák. két vár vár reád.

vacsorára a változatosságot megtartva taratort dobunk össze, ám a paprikáskrumplit már pécsi módra esszük, mert főként emese főzte. fincsi lett. reggel még pattyogunk otthon, dél körül búcsúzunk és reklamálunk az 5 euróért.

többek között ismét egy végtelenül rendes párhoz ugrottunk be kb. féltávtól a forumig (bevásárlóközpont a központban). ők is plusz km-eket tettek értünk, mert nem mentek volna be a városba, csak a pályán el mellette. aztán még adtak egy jó adag mandulás sütit, ami igazán jól jött, mert ugye reggelire csak zöldség volt. jól össze is morzsásztuk a kocsijukat, amit azóta is rettentően bánok. jófejek meg azért voltak, mert pl meséltek sokat afrikai útjaikról, hogy ott dolgoztak és zöld-fokin akarnak dolgozni. így értünk be délután aveiro-ba.

eduardo írt, hogy fél hatig strandon van, akkor találkozzunk hotel előtt. az még bő három óra nyaralás a fűben, forum előtt, rossio parkjában. ismerkedés a portugál velence csatornarendszerével, színes hajóival, szecessziós házaival és a hajós fesztivállal, ami a parkban folyik. fűben henyélés főleg.

eduardo végtelenül más, mint mi. másnap kerestem rá jelzőket és olyasmiket mondtam, hogy fogyasztó, átlagos, kispolgár, kedves, jóindulatú. abszolút nulla volt a közös hang. szegény lakásá szerintem még soha nem hallott egy rendes ízes, ropogós fingást. csaja meg végképp szótlan, igaz nem tud angolul, így velem a közös nyelvek száma közel nulla. este megy partizni a srác, minket meg bedob a városba nézelődni. előtte tart idegenvezetést kocsival. város tele csatornákkal, egy részen régebbi szűkutcás, másik részen hatalmas egyetem és gyárból átépített modern környezetű kultúrközpont. úgy általában jellemzőek a kis vicces megoldások, mint a két csatorna találkozásánál létrehozott három feljáról gyalogos körforgalmas híd. forumban eszünk egy naaagy tonhalas, rákos hawaii salátát répalevessel, majd keresünk wifit, hogy holnap legyen hol aludnunk portoban. couchsurfingen írunk porto groupba, majd fél órára rá jön a telefon magyar számról, hogy dejó, itt élő magyar vagyok portugál paskóval, gyertek hozzám. feldobva vagyunk, közben már este tíz és itt ilyenkor kezdődnek (és nem ekkor fejeződnek be) a szabadtéri koncertek. mellette sátrak matrózcsomókkal, hajós eszközökkel és színes hajóorr kiállítással. ezekre mindenféle pikáns rajzokat készítenek. nem tudok példát,majd rakok fel képeket. találtunk még egy alter helyet, a mercado negro-t, ami egy nagyobb lakás átalakítása kultúrkocsmává. a wc-k díszesen berendezve, váza virággal, bidé beültetve, rózsaszín cuccok, ilyesmi. a folyosóról nyíló szobákban vagy beülő vagy bárpult vagy alter boltok ruhákkal, lógókkal, csecs e becse.

az éjféli találkozóból az lett, hogy kettőig sörözés különféle helyeken Eduardo és a barátai árnyékában. előző napi pados alvás után marhára nagy kedvem volt az ilyenhez, attól féltem, hogy véletlen még ébren maradok és rájövök, mennyire gázul antiszociálisan viselkedünk. aztán mégis ágy és alvás, de olyan mélyen, hogy nagyon.

alvás tizenegyig. legalább. eudardo meg a szótlan csaja ment volna már a strandra. megvártak, jó házigazdához mérten, mert akkor megyünk mi is velük a kocsival, csak akkor kell hozzá már minden cucc, mert nem jövünk ide vissza. a strand kint van aveiro riájának a nyílt víz felé néző sávján, a házai viszont inkább a szárazföld, vagyis a félédes vizű ria felé néznek. costa nova a neve. a házai csíkosak színesen. útikönyvbe illő képeket lehet csinálni a kétszintes, meredek tetős néhol faház szerű csíkosokról. függőlegesen és néha vízszintesen is kéken, zölden, pirosan, sárgán és egyéb színben. van itt is aveiro-i különlegesség a tripa, ami nem pacal. tripa pacalt jelent, ami északon divat, de itt a palacsinta és a gofri közti átmenetet jeleni és megéri, főleg karamellel.

a strand homokos, hullámok hatalmasak, a víz jeges. muszáj belemenni, mert valószínű, hogy ez az utolsó és annyira hívnak azok a hatalmas hullámok. mólóra kiülve még szörfösöket is láttunk el a messzeségben. nyaltunk fagylatot, ittunk sört, ettünk bab féle sós sárga izét, amit mindenhol látni. eduardoék visszavisznek avero-ig és fájó búcsút veszünk a körforgalomban. innen porto.

a délelőtti program. Tony a stadion és a vár mögött lakik, caplatunk fel a várba. kilátás a portugáliában megszokott: szép. az egész város olyan cuki. mostanában olyat játszunk, hogy melyik másik városra emlékeztet. engem gabrovóra: azt mondják rá, semmi izgi, csúnya, nem érdemes. aztán meg közben tök megérte eljönni, kis utcákban alter boltokat kutatni (citroenes póló, aaa) és egyszerűen csak sétálni. egy napot megér, még maradt is, amit nem láttunk.

út coimbrába. francia pár vitt land roverben. csak átutazóban ugrottunk be, ami hátrány olyan szempontból, hogy egy újabb dimbes-dombos városon járatjuk meg a cuccokat. folyó van, széles és nagy, rajta kajaknyi kis vitorlásokban játszanak a felnőttek. távolabb gyaloghíd, bal parton épül a város egy újabb parkkal. hídon át, tele zászlókkal az európai, a coimbráé és talán portugál is. vár nincs jelentős, helyette egyetem a város tetején. ilyen-olyan fakultások mindenhol szerte a városban, lerí az egészről, hogy mennyire a hagyomány a lényeg.

kiállás útra F. da Foz táblával és szinte egyből egy nagyon szeplős hapsi és a csaja kombija repít a zegzugos utakon a kukorica földek között. magyarországi viszonylatban harmadrendű útnak mondanám, de itt nagyobb volt jóval a forgalom. gátak jöttek, emelkedők mentek aztán hirtelen autópálya és ott is vagyunk figueira központjában. hatalmas beach. 10 perc csak az, hogy átgyaloglunk a strand homokján a vízig. óóóriási hullámok, igazi óceán. viszont eszméletlen hideg, még fagyosabb, mint algarvéban volt. elfelejthetjük a búvárszemüveget, nem lehet annyit kibírni víz alatt, amennyi levgő a tüdőbe fér. igazából belemenni is csak azért, mert muszáj.

közben izgalom, hogy igazán írhatna a srác, akinél aludnunk kéne. wifit keresünk, pizzahutot találunk. egyet fizet kettőt kap elvitelre itt 13,5 euró, de bőséges. közben sarkon találunk netet, srácot felvesszük msn-re. bonyolult, az egésznek az lett a vége, hogy padon aludtunk hálózsákban. előtte még játszottunk szökőkútfolyosóval. átrohangálós, rá kell lépni cuccra és kinyílik a vízkapu. padon aludtunk, baze, mint a csövik. nem volt feltétlen kényelmetlen, hideg se, de azért baze baze.

reggelire dinnye és pritaminpaprika, majd ki a plázsra. úúújra hatalmas és éveket el lehetne itt tölteni unatkozás nélkül. kint feküdni, hullámokban ugrálni, púpot építeni, eltölteni fél órát azzal, hogy felgyalogolsz a wc-re és vissza, vagy még végül egyet beugrani a jéghideg vízbe. fürdőruhák lisszabonban maradtak. nyami.

reggel nem úsztunk medencében. siettünk ki az útra, alcobaca felé. az szép. katedrális van ott, benne ines és a paskója sírja, akik nem lehettek egymáséi, mert valami intrikus mese jól elmondja. egymással szemben van viszont az igencsak díszesre kifaragott sírjük, hogy ha feltámadnának esetleg, egymást lássák meg először. nem édes? a templom csupasz, gótikus beslőjével a faragott sírok egészen gyűrűk urás hangulatott keltenek. van körülötte további egyházi komplexum, amit belépődíjra való hajlam és idő hiányában kihagyunk. aranyos még, hogy van a katedrálisnak wifije is (zárt). ha a batalhai út felé indulsz, lesz ott egy gyorsétterem, ahol három féle helyi kajából (tortilha, abroncshal és vmi húsos cucc volt aznap) választhatsz 4 euróért. igazán baráti.

következő állomás batalha. ismét egy csöpp város egy óriási katedrális-komplexummal. ennek az a sztorija, hogy valamelyik király templomot ajánlott, ha megnyeri a csatát a spanyolok ellen. megnyerte. ugyanolyan csupasz és gótikus belül a főhajó, de itt izgalmasan színes pöttyöket vet a rózsaablakon átszűrődő fény a kövezetre. rózsaablakok és színes üvegek amúgy is kircsibbek itt, mint amott voltak. cserébe veszünk is belépőt. körbejárni a nagy kerengőt, innen nyíló ilyen-olyan szobákat, csobogó kézmosót, kisebb kerengőt és a befejezetlen kápolnát. az egész tele gótikával, csipkékkel és nyírt sövényekkel. legszebb a befejezetlen kápolna belső kapuja. vagy 5-6 méter magas és a legalján csigákkal van díszítve, a többi meg olyan szép, hogy nagyon. nincs teteje a kápolnának. kápolna szó nem is jó, mert van vagy 25-30 méter átmérőjű köralapú cucc. vannak itt is királyok sírjai, amire bejön a napfény. igazán furcsa egy templom tető nélkül.

fátima. gondolom hallottad már a nevit, nekem is ismerős volt. a sztori ugye az, hogy 1917-ben három falusi kölöknek megjelent mária és fél éven keresztül kijártak hozzá egy fához. ebből a kis falusi idillből, hegyecskéből, fácskából mára las vegas lett. bevezető úton csak ámultunk, hogy mennyi szálloda. aztán a kijelzőn pirosan villogó következő misére hívó szöveg. és egy felsorolást tudok csak adni a további megdöbbenésekről: 45 szinte ugyanolyan shop egyhuzamban, amelyekben mind mind hívós cuccok a nyaklánctól, a babákon, villogó máriákon keresztűl. viasz gyertyák - nagyobb, nagyobb, minél nagyobb a 2 méteresig - mellett testrészek is, mert ha elégeted őket, meggyógyul azod. láb, kar, szem, mell, has, gyomor, máj. aztán nagy tér, olyan mint rómában, csak sokkal betonabb. keresztül rajta fényezett csík, ahol végigcsúszhatsz térden imádkozva. csík egyik vége a régi templom, tetején éjszaka világító kereszt mutatja az utat, másik vége az új, épülő, modern stílusú templom. csúszkáló emberekkel amúgy mindenfele találkozni, olyan hangulata van az egésznek, mint mikor szabadnak eresztesz egyszerre egy vödör csigát. van még krematórium szerű hely, ahol a fentebb vett nagyobb, nagyobb, minél nagyobb gyertyát és a testrészeket elégetheted, valamint mellette az elektoromos gyertyákkal játszhatsz. ha bedobsz egy ötven centes, felgyullad egy led és eljő a lelki béke. ámító.

innen el hamar leiriába. a végtelenül rendes pár, aki felvett minket gondolt egyet és adott egy fél órás idegenvezetést. kocsival jó párszor körbejártuk a várost, hol jó a kaja, hol nagy az éjszakai élet, hol van a miniatűr remekeket készítő cukrászda és mi a sztorija a stadionnak. az a sztorija, hogy nem lett kész az eb-re és még így, három év múltán sincs befejezve. egyik fele ott áll, élesen elüt a nyers beton az amúgy élénk és sokszínű kész felétől. persze ez ügyesen a tv-ben nem látszott. az épület előtt találkozunk a zöld-foki Tomyval, aki a hostunk. shoval él, aki guineai. nincs kedvünk főzni, de azért elmegyünk a boltba vele venni sopszkának valót és kifizetni, amit ő vesz. tészta a vacsi tonhallal, ilyen-olyan zöldségekkel (borsó!) és a végére sárgadinnye. jó éjszakát.

két perc után megáll bácsi, azt mondja oda nagyon nehéz stoppal kijutni, meg ahova még ma tervezünk menni, leiriába, na az legalább három nap lesz. ha ha. viszont kivisz a fokhoz minket, ami letérő a főútról, legalább +20 km oda-vissza. olyan utakon, ahol felfestés sincs, mert nem férne el a sávban úgyse két autó egymás mellett. egyszer meg is jelent nekünk egy busz hirtelen a kanyar mögött, úgy kellett visszatolatni.

kiszállunk és ámulunk. olyan szél, hogy millió sapkát, papírt, miegymást vehetett már el az emberektől. van egy turismo, egy világítótorony-komplexum és pár egyéb ház. virágos növényzet olyan, mint otthon a sziklakertekben, de itt mindent ez borít. lesétálunk a kereszthez, ami igazán a legnyugatibb pont, itt vannak a koordináták is meg ilyesmi. korlát és alattunk nagyjából 80-100 méterre az óceán és azok a hatalmas hullámok. hatalmas, hatalmas hullámok a szél csak fúj és ha elnézel messze nyugatra, nem tudod elválasztani az eget a tengertől. igazán hihető, hogy azt képzelték régen, itt a világ vége. ki is van írva, hogy fin de mundo. észak fele vannak a képeslapos, flickr-es sziklák. van még korlát dél fele, lehet egy pár száz kilómétert menni a semmi szélén. erre is csak a sziklák és a mélyben a víz. lélegzetelállító, kifújja a szél a számból a nyálat, ha kinyitom.

vissza sintrába egy német pár vesz fel bérelt peuget-val. innen irány leiria. elárulok egy titkot, nem jutottunk el ide. csak foz de arelho-ba, egy kempingbe. beszartam leiriától 60 km-re, amikor már háromnegyed kilenc volt, hogy ránksötétedik és átálltam a kemping útjára. előzmény volt, hogy elutasítottunk egy hapsit, aki nazaréba ment a leiriai úton. ez bosszant, mert nazaré szép hely, de ha nem is, akkor is mehettünk volna vele 20-30 km-t. ami még útközben volt és igazán vicces az a francia pár két 3-4 éves kölökkel kisbuszban. vagy a végén a hapsi, aki hozott minket még 20 km-en keresztül az úticélján túl. az inkább meghökkentően rendes, mint vicces.

kemping egyszerű, olyan, mint az évorai. 15 euró kettőnknek. besötétedett, mire készen lettünk mindennel, de azért még elindulunk sétálni. napfénynél szép lehet a vidék, de így alig láttunk valamit, pedig majdnem telihold. van egy nagy-nagy öböl, benne lagúna, nádas és valami víz. messze távolban magas és meredek sziklák. közelebb homokos strand és horgászok a holdfényben a mólón. nyílt víz fele egyre erősödik a szél, a morajlás és a nyirok. nem is áztatunk lábat, csak odáig merészkedünk, ameddig ki van kövezve a homokban. onnan is látszik és hallatszik és érződik. elfáradtunk, már lassan este 11 és még vissza kell sétálni. messze van a kemping.