ócska utazós

 az túlzás, hogy most akkor az egész tartományt körbeírom. pinar del rio székhelyén, pinar del rioban és vinalesben jártunk. ez az a rész, ahonnan egyetlen fényképünk sincs. indulás reggelén nem volt hajlandó működni a gép és egészen a három nappal későbbi havannában visszaérkezésig nem is sikerült életet lehelni bele. pedig próbáltuk, sokszor-sokszor.

az egész úgy kezdődött, hogy havannai szállásadónk segítségével kitaláltuk, stoppolni fogunk. kibuszozás után ott támolygunk bizonytalanul az autópályán a felhajtó utáni árnyékban 20-30 más utazni vágyóval. rövid kérdés után kiderül, igen, ők is pinar fele. megnyugvás, hogy majd csak jön valami komolyabb, ha már ennyien várnak. iskolabusz beáll, nagy rohanás és elsőre rémület, hogy erre biza nem fogunk felférni. szerencse, hogy nagy felháborodásra duplaárat szedett a jegyszedője, így sokan prüszkölve vártak tovább. mi kipengetjük a 200 forintnyi peso-t és egészen kényelmesen utazunk 160 km-t autópályán. autópálya elsőre vicces és az út végéig megunhatatlan élményt nyújt szemben az unalmas német társaival szemben. majd ez megérdemel egy teljes posztot, jegyezzem meg.

pinar meghatározza az élmény, hogy második napunkat töltjük kubában. még nem tudjuk, hogyan kell szállást szerezni, sorban állni, még mindig csodálatos a sok hintaszék, lovaskocsi, a biciklis és a szmogot okádó 50-60 éves kocsi vagy épp csak úgy az a sok pasztell szín. vinales az igazi cél, de úgy döntönk, maradunk a tartomány székhelyén éjszakára és másnap tesszük meg azt a 30 km-t. szálláson (15 dollár) úgy döntünk, bevállaljuk a vacsorát, ami korainak bizonyult: még nem vagyunk eléggé kiéhezve az európai kajára, így a sült csirke, rizs, saláta még nem üt annyra: egy hét múlva már úgy epekedünk zöldség-gyümölcs után.

városban hallgatunk az utikönyvre és kipróbáljuk a coppelia fagyizót. itt még hagyjuk, hogy dollárban fizettessenek velünk - későbbi városokban rájövünk, hogy simán pesoban megy ez. üvegablak. van pár igazán megkapó épület, mint a természettudományi múzeum, amit épp felújítanak, de a kertjébe azért be lehet nézni. egyebek. leginkább még a hangulatot élvezzük és azt, hogy itt lehetünk. szokjuk a boltokat, mi hogy működik. hogy piacon nem csak érett ananászt lehet kapni, hanem zöldet is.

este kilenc körül már alvás van, mert hat a hat óra eltolódás otthonhoz képest. reggel korán kopognak az ablak alatt a lovak patái és a teherautók dugattyúi. kettő között kb. folyamatos pletykálás. isten hozott a kubai hétköznapokban. irány vinales.

 tematikát máris megszakítva írok a szállásról. mert annyira egyforma mind. összesen tíz helyen aludtunk, ha a pályaudvart, buszokat, kamionokat nem számoljuk. ebből 9 volt casa particular (cp) és egy illegál.

szokott couchsurfing nem működik, mert kommunizmus. külföldiek két helyen szállhatnak meg: a külföldieknek fenntartott hotelekben és casa particularokban (magánszállás). utóbbi a magyar zimmer frei megfelelője, azzal a jelentős különbséggel, hogy erősen le van szabályozva (kommunizmus). a két fő szabály: egy szobában maximum ketten alhatnak és egy személy max. két szobát adhat ki. ettől egyedül havannában sikerült eltérni, ahol tudtunk hárman aludni. vidéken annyira paráznak, hogy még az is nehezen ment, hogy ha külön helyeken alszunk, akkor egy estére átmenjünk valamelyikőnkhöz öten. márpedig van tétje, mert hiába kell 130-140 dollárt fixen leadni havonta szobánként, még így is bőven maradhat valami a háznál (emlékeztetőül 10-15 dollár a havi állami átlagbér).

akkor tehát az első igazi kubás posztom következik. havannáról mondjuk, mert csak ide érkeztünk.

zárójelben röviden még az útról. easyjet ferihegy kettőről, mert az egy sztrájk miatt zárva. gatwicken éjszakázás, ahol egy meglepően csendes kis sarkot találunk. aludva szállunk fel a félezer fős virgin gépre, ami pár óra késéssel száll fel. vmi utast kerestek. csalódás, hogy hiába tizenx film, egyszerre indítják azokat nem pedig én választom ki, hogy mit mikor nézek. bahamák csinosak felülről.

reptér, havanna. egészen kis csöpp, ahhoz képest, hogy mekkora gépekkel repülnek ide. fokozza a hangulatot, hogy egy órát várunk a csomagra, állmennyezet a váró felénél abbamarad, felette a sötét kábel- és csődzsungel és hogy a vécésnéni már itt tarhál. nincs feltűnően meleg, de papagájokat árulnak, szóval mégis karibi a hangulat. van cadeca pénzváltó is, jupík. teljesen kamu, hogy turisták nem használhatják a peso pesot (CUP), a leghivatalosabb pénzváltó már  a reptéren vált nekünk.

ennek ellenére csak dollárért sikerül bejutni a városba. 15-re sikerül lealkudni egy taxisnál, aki a külvárosba már amúgy is visz egy spanyolt. ez itt igazán jó ár, viszont mondjuk a végén a santiago-havanna 860 km-es útra is kevesebbet költünk. cserébe kapunk csöpp idegenvezetést, plaza de la revolucion, malecón, egyetem és hogy fidel még él.

sötét van már, mire a neptuno 404 elé érünk. így is át jön a döbbenet, hogy mennyivel másabb, mint bármelyik város, amiben ezelőtt jártam. van szmog, erős. pedig kocsikból nincs sok, de azok aztán nagyon füstölnek. kocsik helyett rengeteg a gyalogos, bicitaxi (riksa), biciklis és mindenféle egyéb kategóriás jármú (talicska, toliga, kiskocsi, stb.). rengeteg az omló ház. de tényleg. gyönyörűek, de talán az épületek 20%-a van olyan állapotban, amit itthon még lakhatónak mondanánk. építkezés, daru pedig sehol. rövid séta után az is feltűnik, hogy iszonyú sötét van az utcákon. közvilágítás kimerül abban, hogy minden ajtó-ablak nyitva. ez biztos ilyen kommunista cucc, hogy az állam égőt meg áramot, cserébe világítsa a nép az utcát.

stílszerűen első este eláztatjuk magunkat vízzel. mert a hülye turistáknak ki kell menni a malecónra akkor is, ha feltűnően kihalt. malecón arról híres, hogy egy 8 km-es óceánparti szééles út. amire néha kicspnak a hullámok. nagy az öröm, mert annyira nincs meleg és épp ezért hosszúgatya, pulcsi is rajtunk. tyaffogunk haza csurom vizesen, de még útközben vizet kell venni boltból.

meg vagyok elégedve összességében az első fél napommal amerikában.

 havannás képek.