először is még csak vinalesben ébredünk. innen morcosan utazunk pinarba, mert nem jön semmi ami felvenne, mert még csak kezdők vagyunk kubai közlekedésből. aztán végül egy kisbusz mégis. eztán tűző napos gyaloglással elérjük az autópályát és innen már egészen simán fent vagyunk a fővárosban. kiemelném az egyik kamiont, ami felvett. szidjuk mint a bokrot, mert futni kell utána. amikor aztán benyitunk, hát ott a csodálkozás a szemünkben, hogy ez bizony egy 13 éves srác a volánnál (apuka mögötte az ágyon). amúgy ők eléggé beszédesek voltak, megtudjuk azt is, hogy kb 10 dollárt fizetnek egy hónapra a lakásért havannában (mi 20-at egy éjszakáért). itt már majd igazán kell egy külön posztot adnom a közlekedésnek, mert az autópálya nagyszerű dolog, csodálatos élettel.
lényeg, hogy még délután visszaérünk carlosékhoz. kapunk szobát, zuhanyt és már frissen, tisztán üdén fogadjuk érkező barátainkat (d, k, m). következő felfrissítő élmény, hogy bekapcsola a fényképezőgép. isten se érti, mi dolga volt ennek, hogy nem működött pinar tartományban. mindenesetre röhögünk és örülünk, hogy van ötünknek négy működő fényképezőgépe. jobb, mint a kettőnknek nulla arány.
szépséges mesélős este, amolyan turistás. megmutatjuk, hol lehet babos rizses dobozos kaját kapni a kínaiban, és találunk 1 dolláros koktélos helyet is. újonnan érkezők tolnak szivart is, majd rumozunk, rumozunk, majd tengerparton koktél 1,65-ért.
reggel városnézés felkiáltással eszünk. igazán beleestünk abba a játékba, hogy mindenféle kaját megveszünk és kipróbálunk, amit csak kapni lehet az utcán. husoslinzer, rántottás szendvics, fagyi, papaya. közben gyomorfertőtlenítés címén isszuk a rumot. koktélra nincs magyarázat, azt a rákos kaja mellé isszuk a tegnapi 1 dolláros helyen. közben továbbra is járjuk a várost. találkozunk másnapi josé martí születésnapra készülő kisiskolásokkal. szocialista jelmondatokat kántálnak rendezett sorokban.
