harmadik ébredés tengerparton, második napsütés keletről. felkelés sátor mögött. olyan, mintha hegyen lennénk - aligmásnapos. ébredezés, szedelőzgetés. nem vagyunk egyedül, fogynak a sátrak, vasárnap van. dél körül lehet, mikor elindulunk felfele a 45 perces zarándokúton bjala felé. célunk most végre kicsit nemesebb, autóutat keresünk, ami elvisz 75 kilométerre délre, a burgaszi vasútállomáshoz.
innentől kezdődik utunk azon szakasza, mikor egyrészt visszafele haladunk, másrészt viszont lépten-nyomon más stopposokkal előzgetjük egymást. bjalából öten indulunk cs-val kiegészülve. elindulás nem megy könnyen, öten nem a legjobb stoppolni, pláne nem olyan helyen, ahonnan 50-60 más stoppos próbál eljutni és tengerparti út (szóval üdülő családok meg miegymással megrakott egyebek). elmegy a három fős csapat, mi is utánunk kapunk, át a balkán hegység legkeletibb nyúlványain, majdnem egészen az első állomásig, neszebárig.
napos partig történetesen. élet egész mély és jelentős emlékei fűződnek a szűk térséghez, a szállodák lábánál megbúvó nyolc kilométer aranysárga homokhoz (amit persze leírhatatlanul kommersz és elképesztően borzasztó mennyiségű embertömeg vesz birtokba nyaranta), a tömött buszhoz, ami bevisz az óváros kapujához, a kapun beáramló tömeghez. az óvároshoz, amit annak ellenére imádok/ismerek/akárhányszor képes vagyok bejárni, hogy az azt érrendszerként behálózó utcák verőereinek házait, mint a koleszterin tömíti el a giccs, a szuvenír és a kínai. az én fejemben persze ez csak ideiglenes állapot, ha még téli kihaltságában nem is, de én már láttam ezt hajnalban, amikor az igazi emberek járják, az utcaseprők bandáznak banicával és bozával vagy a halászok rakodják a kagylókat a hálóból a teherautóra.
bebuszoztunk hát a sunny beachről az óvárosba és a legjobb reggelizőhelyen várunk és várunk a hármas csapatra. majd körbevezetem a kiscsoportot, eszünk a kikötő előtti utolsó étteremben, ami mindig is a leginkább lokál volt és még most is lehet érezni, hogy az orosz turisták első hullámait lekapcsolják az előrébb helyet kapott étkezdék behívogatói. sopszka-görög sali-sültpaprika-kjopulu-kebapcse-cápa-polipkarika-stb és öt sör a ringó bárkák mellett. jobb, mint szaloniki külvárosában! fagyi elmarad sajnos, de lassan oda kéne érni burgaszba a pályaudvarra. busz, majd rövid komplikáció, merthogy készpénzünk már alig, kártyával meg persze nem lehet fizetni. elsőre befoglalunk egy kupét, ami ígéretesnek és kényelmesnek tűnik, ám persze a vasárnapi tenger-főváros áramlás közbeszól: jönnek a srácok, akiknek foglalásuk van ide. nekem sikerül úgy aludni azért, hogy a szófiai pályaudvar digitális órakijelzőjére ébredek, ami 5:38-at, két perccel korábbat mutat, mint a menetrendszerinti megérkezés - amikor aludni lehetne még akkor bezzeg nem késnek a híres balkán vonatok.
szófia hajnalban. reggeli az oroszlános híd mellett a banicásnál. rövid párbeszéd a szomszédos pípsóból áttévedt úrral. séta a kihalt piacon keresztül, a kihalt macskaköveken, a kihalt központba. metróra is nagyjából akkor szállunk fel a központ-külváros viszonylatban, mikor a hétfő reggeli tömeg épp az ellenkező irányt veszi. ljulinban már nem hajnalvan, itt a reggel ér minket. innen már megszokott az út, vásárlás a billában, 111-es busz, stopp a favella mellett és lassan csak eljutunk a bolgár-szerb határra. ó.
