ócska utazós

 könnyed pinari sétával kezdjük a napot vinales (nem fogok a tredniség kedvéért ñ karaktereket copy paste-elni) irányába. első komolyabb pihenés úgy 1-2 km gyaloglás 

után a kórház mentén, ahol nagyszerű a pizza. második az amarillonál, harmadik egy útmenti kocsmában, ahol lecsúszik az első cuba libre. jobb a kedv, pedig már bőven 5 km-nél is többet sétáltunk. stoppolgatva, első platózást megejtve 3-4 óra alatt tesszük meg a pinar-vinales közti 27 km-t. asszem még mindig jobban érzem magam, mintha német biciklis turista lennék, aki mögött kisbusz kocog a pótbicókat húzva. így megy ez. szállást egészen könnyen találunk és még olyat is tudunk, hogy lealkudni a szobát két napra 25 dollárra, aminek fejébe plusz 17 dollárért kapunk egyszeri vacsit (homárt, ami jobb, mint a végén havannában és csirkét, leves, saláta). a néni amúgy csekknek néz minket, de sebaj.

a táj csodás. ezért is fáj annyira, hogy nem működik a fényképező. míg el nem érjük vinalest, dombos, erdős vörös és szürke törzsű fákkal. a falu völgye, a valle de vinale igazán megérdemel minden dicséretet. vörös a föld, ami igazán feltűnő egyrészt a földutak miatt, másrészt mert szinte csak dohányt termelnek errefele, ami ugye ritkásan nő, alacsony és kapálják. harmadrészt, mert hatalmas mogoték nőnek mindenfele. ezek ilyen sziklák, 100-200 méter magasak és zöldellenek a pálmáktól és minden egyébtől. cukorsüveg, azt szokták rá mondani. a legjobb, ahol kettő egészen közel van egymáshoz és köztük vagy szurdok visz át vagy épp zsákutca és olyan, mintha megkövült óriásnak lenne a hónalja.

esti program már csak annyi, hogy megpróbálunk információt szerezni, merre is érdemes másnap bóklászni, de ezt nem sikerül teljesen teljesíteni az információs központból. hazafele letérünk az útról, begyűjtjük az első adag bogáncsokat. este falu felfedezése, hintaszékek, tornácok és két széles utca. első üveg havana club.

 tematikát máris megszakítva írok a szállásról. mert annyira egyforma mind. összesen tíz helyen aludtunk, ha a pályaudvart, buszokat, kamionokat nem számoljuk. ebből 9 volt casa particular (cp) és egy illegál.

szokott couchsurfing nem működik, mert kommunizmus. külföldiek két helyen szállhatnak meg: a külföldieknek fenntartott hotelekben és casa particularokban (magánszállás). utóbbi a magyar zimmer frei megfelelője, azzal a jelentős különbséggel, hogy erősen le van szabályozva (kommunizmus). a két fő szabály: egy szobában maximum ketten alhatnak és egy személy max. két szobát adhat ki. ettől egyedül havannában sikerült eltérni, ahol tudtunk hárman aludni. vidéken annyira paráznak, hogy még az is nehezen ment, hogy ha külön helyeken alszunk, akkor egy estére átmenjünk valamelyikőnkhöz öten. márpedig van tétje, mert hiába kell 130-140 dollárt fixen leadni havonta szobánként, még így is bőven maradhat valami a háznál (emlékeztetőül 10-15 dollár a havi állami átlagbér).

szkopjéban korán kelünk, mert Grizelda megy munkába, vagy iskolába előadást tartani vagy valami hasonló. nem nagy város ugye, csak hosszú, de szerencsére épp a keleti felén laktunk, úgyhogy nem is kell annyira vészesen sokat sétálni stoppolás felé. várni pedig még kevesebbet, öt percen belül van, hogy megáll nekünk a belgrádi rendszámú skoda.

új skoda, kiemelendő, octavia. egy idő után aztán arra is rájövünk, hogy beszél angolul a srác és igazából macedón, csak amottani cégnek dolgozik. süvitünk az autópályán az első elterelésig. fizetőkapus rendszer divik itt is, 70 km-es szakaszon két-három kapu. de egyiknél se kell többet fizetni 100 forintnyi dénárnál. aztán tovább száguldunk vele albán falvakon keresztül. mecset mindenhol, albán zászló sok helyütt és cirill kiirás nagyon alig. tetovo, gosztivar, aztán kicsevo után már inkább kolostorok. itt hegyek közt visz az út. ami a legmegdöbbentőbb, hogy akár bő fél órát is kocsikázunk - gyorsan ám - úgy, hogy egyetlen települést is látnánk. erdő mindenhol.

srácot dicsértem már, folytatom. szállást előre is úgy terveztünk, hogy majd leérünk a tóhoz, oszt figyeljük a néniket, hogy melyik a szimpi. ez úgy nézett ki, hogy ohrid váro bevezető útját ott állnak, mintha stoppolnának 15-20-an. táblát is tartanak néha, hogy room, v szobi v ilyesmi. szal nem nehéz, de azért srácunk ledumálta eggyel. hat euró fejenként, éjszakánként, amire azt mondják, hogy innen indulnak az árak. egyből ki is fizetünk három éjszakát. központtól csöppet kiesik, ez 5 perc sétát jelent, de akkor már teljesen bent vagy. amúgy meg egy kihúzható kanapé, ágy, bárszekrény (minek?), asztal, régi-régi bakelites rádió a berendezés, szóval korrekt.

korán értünk ugye le és még dél előtt szállásunk is volt, úgyhogy nagy a boldogság. már nem is rémlik, de csak lődörögtünk a kikötőben, város régi részén, piacon, ilyesmi. elsőre az jön le, hogy teljesen olyan, mint a tenger. tényleg rém tiszta, nagyon mélyre lelátni. hajókák jönnek, mennek, kikötő, sziklafalak. nem hullámzik, oké, de attól még lehetne öböl. aztán másodjára az jön le, hogy az óváros házai teljesen bolgár stilusúak. mecset itt is van, meg néha sapkás albánt is látni teázni, de ez már sokkal tisztábban macedón terület. templomból is van rengeteg, igazán hasonlitható a bolgár neszebárhoz.

buszút gabrovoból szokásos volt, fogjuk a fejünket, hogy ezért minek fizetüttünk. sőt, vertük a fejünket a falba, minek nem szálltunk le a buszról a központban és miért mentünk ki a pályaudvarra, ami a világ vége. városba visszaérve első feladat a szálláskeresés. hostelben gondolkodtunk, volt egy pár kiírva papírra. amíg elszaladtam térképért, Jucit leszólította néni, hogy kell-e 40-ért szoba+reggeli. nem kell. kell-e 35-ért? nem kell. 30-ért már kellett, óvárosban, tuti kilátással (kép) jantra folyó kanyarulatára, alagútra. időben egészen jól állunk, délután van, irány a carevec, a régi várdom (kép). délután van, dög meleg. azért kimentünk minden csücskére, fel a tetejére a templomba, ami egészen olyan, mint a dózsa györgy úti metrómegálló. környező fura sziklás hegyekkel, óvárossal alattunk, kis hidakkal igazán könnyen átérezni a középkori, vagy gyűrűk urás hangulatot.

estére alvás után hideg dinnyével készültünk. egyes program néptáncfesztivál, kettes a careveci fény- és hangjáték. egyesben az volt a jó, hogy mindenfelől jöttek, skótok, tajvaniak, koszóvói albánok, amerikaiak, brazilok, ilyesmi. kettes meg iszonyú állat. olyan kaliberű, mint itthon a tűzijáték, van az a hatalmas domb, tele romokkal és az egész - az egész - ki van világítva és váltakoznak a színek, lézer a tetején a templomból és harangok.

este-éjjel még találtunk egy hatalmas netcafét, vagy 50-60 géppel. fél-háromnegyed óra került 15 sztotinkába, cserébe tele van kis fekete bogarakkal. ezek amúgy mindenütt, de itt különösen.

másnapi program Arbanaszi, a közeli skanzen-falu. térképről valahogy nagyon lekeveredtünk, de aztán mégis találtunk egy táblát, hogy turistaúton emerre van. turistaútról is nagyon lekeveredtünk és iszonyat szenvedés volt a vége, vad terepen. törött szandálom nem is bírta. falu maga olyan, mint a firenze környéki villák összesűrűsödése. ember nem hinné el, hogy bulgáriában jár, annyira rendben van tartva, annyira élhető - hatalmas - házak (kép). persze az egész autentikus stílusban, nehogy azt hidd, hogy valamiféle lakópark. lefele, Tarnovoba vissza ismét gyalog indultunk, majd csak jön valami busz vagy kocsi és elvisznek. tíz perc, 20 perc, fél óra és egyetlen jármű sem jött, két öreget előztünk le gyalog. város előtt, utolsó kanyar mondta meg a tutit, fél út le van szakadva (kép).

este megtaláltuk a legjobb kajáldát, 600 grammos almasaláta 2-3 leváért és mindenféle összesült dolog, gusztán, olcsón, zagorkával. esti néptáncfesztiválon ülés előtt még felderítettünk egy új részt Tarnovoból, a legmagasabban fekvőt.

mert másodszorra minden jobban sikerül.

burgaszból a buzi busz nemhogy három leva volt fejenként, még be is ment hülye kisvárosba messze bent a szárazföldön és nemhogy az óvárosba, még az újváros központjába se vitt be. újabb pont a stoppolásnak.

szállást találni még szörnyűbb volt. végigjártam vagy 20-25 házat és sehol semmi. kezdtem azt hinni, hogy ez itt mégsem így működik, hogy megérkezem és rámugranak a nénik, hogy gyere gyere lakj nálunk fillérekért. el is hittem, jött az iroda, de az sem segített. csaj rögtön tudott volna egy szobát két napra 70-ért per nap, vagy nézzünk vissza később, mert más nem veszi fel a telefont. nézzünk vissza később, addig cuccokat had rakjuk be és legalább egy nyugodt séta életem kettes számú városában. ezzel kellett volna kezdeni, a nagytemplommal szemben ott fityeg egy свобони стай odabent pedig két néni. lélé, van hol aludnunk három napra 75-ért.

kikapcsolás. városnézésből annyi, hogy óvárosban lakunk és nem járunk csukott szemmel. strandolás és homokvárépítés napos parton, strandolás óvárosban, aktuálisan itt lévő hatalmas, máltai vitorláshajó (kép) lefényképezése, kora reggeli turistamentes városnézés, sziklákon mászkálás és csúszdapark (kép).

ami rossz volt: eltűnt az utolsó hely, ahol normálisan lehetett kajálni esténként. nincs már sehol műanyagtálcás caca, linóleumos terítő és előre fizetés. helyette behívogató ember, fehér, vászonterítő, guszta menük és számla meg a borravalóigény. szintén nincs már a néni, aki sárga kocsiból adta a kenős fagyit a postával szemközt. mióta eszemet tudom, mindig ott volt, eggyel kevesebb ismerős arc. újdonság még a korlát a félsziget bejáratánál lévő romok körül és a tábla, hogy fizetned kell vaskosan, ha mászni akarsz. ez kb olyan dolog, mintha mekkában a követ betennék egy szekrénybe. szinte ezért járok oda, hogy lehessen fent cacázni, pajtizni és dudással (kép) pajtizni (dudás örök). a boltok viszont egyre változatosabbak.

muszáj megélnem, amikor rájönnek, hogy ez így nem jó. kitisztítani az egészet boltoktól, szuveníroktól, zakuszka és három-négy étterem maradhat, de kizárólag infralámpával melegen tartott halat és burgaszko sört árulhatnak. ez persze elég radikális váltás és tudom, hogy kidobnának vele egy polgármesteri hivatalból, de hidd el, tudnék részletesebb proektet is kidolgozni.