ócska utazós

idei nagy túra. ami annyira nem nagy, hogy hetekre felfújja az utazás buborékját, de bő 10 napra igen. az a jó benne, hogy többekkel együtt terveltük ki és egész sokunknak sikerült is elindulni. már hetekkel előtte rá is pörögtünk. a nagy balkán túrára. közös nevező az volt, hogy hegy és tenger (+ minél több víz, mert meleg van nyáron). én már régről meg akartam nézni a vaskaput, ez szerencsére bejött mindenkinek. aug 5-re volt meghírdetve az idei nagy európai stoppos találkozó, aminek helyszínét berlint megelőzve bulgária egy várostól-civilizációtól 30-45 perc sétára fekvő strandja nyerte. kettő között böktünk egyet térképre, véletlen pont arra a részére bulgáriának, amerre még nem jártam. hazafele első terv az volt, hogy rohanjunk és akkor minél többet alhatunk tengeren. majd megláttam a gúcsát, hogy épp ekkor kezdődik a szerbiai rézfúvós cigánybandák fesztiválja. a szereplők: j, v és én végig. m szófiánál kiszállt és egy stoppal hazarepült pestre. cs és pa becsatlakozott a tengeren, cs jött onnan végig, pa visszament nyaralni. páran még, random stopposok, akivel még előtte pesten söröztünk, nálam aludtak vagy csak a hazafele úton előzgettük egymást. képek most kicsit, bővebben később.

franciául stoppolunk naplementében dácsiában a román pusztában.

a kazán-szorosban kolozsi család vitt kirándulni.

a vár már bezárt, de naplementében az igazi gojkó mitics vadnyugata.

ahol télen laktam, oda most épp csak egy bő kávényira ugrottunk be.

vihar másnapján minden nagyon mogorva.

röhög a nép, ha süt a nap és leég a has.

egy sörre a rég nem látott kikötőbe.

hogy utána napokig zengjen a fülünk.

van az, hogy az ember ismerettségi körében általában van határon túli (magyar). ez többek közt arra jó, hogy áttörje azt a merev határt és ne csak kassa-pozsony-eperjes és a hegyek legyen a felvidék, hanem. így jött a szlovák paradicsomos túra, amin végül heten vettünk részt.

jupík, hurrá, hurrá, elhagytam budapest közigazgatási határait. egzit fesztiválra újvidékre, nem olyan spontán, de azért mégsem annyira szervezetten, mint két éve. egyértelműen az előző kalanddal tudom csak szemlélni a mostanit, összehasonlítás alapja pedig az, hogy mennyire minden máshogy alakult.

csütörtök egykor tali borároson j-val, h2 körül nagykőrösin és este 6-7 között valamikor már az ötös buszon ülünk és zötyögünk be a temerinski puton. három kocsiból meglett az út, elsőre fiatal menedzser típusú, kecskemétről bejárós srác, akinek a jogsija a fénymásolóban maradt pesten. második végtelenül cuki hapsi kisteherautóval szegedig. onnan sanyi, az év 10 hónapját bécsben dolgozó törött szélvédős obrenovaci szerb srác. ő már balkán, szól a szerb sivítós zene, légkondi plusz cigi kombó egészen zavaró ott kezd lenni, mikor a határon megvágják 40 euróra és beidegel (azt mondja, hogy megbassza mindegyiket, az egész családot, a gyerekekkel együtt. sőt, a legkissebbet először. szájba). hogy nekem mennyire életem részévé vált az angol-szerb-német nyelven vegyesen kommunikálás!

újvidék. j még nem látta, körbeszaladunk óvárosban, ami még mindig jó hely. főleg, hogy tele van fesztiválarcokkal, amit a boltok néha kihasználnak és kidobnak egy dj-t a kirakat elé. élet van. kaját gyorsan úgy oldjuk meg, hogy a két évvel ezelőtti csúcsszuper helyen veszünk valami szaftosat meg egy levest elvitelre (a trip egyetlen negatívuma, hogy nem volt pljeskavica) és kiülünk a parkba. béke.

jegyet jegyüzértől terveztünk venni, mert az elővéve 2990 dínáros jegyről az a hír járta, hogy a fesztivál napján drágább. üzérek csak bérletet árulnak, viszont a drágulás csak 310 dínárt jelent, és a nyugati magyaroknak simán belefér 33 euróért egy napi fesztivájegy. béke2. pálinka, perszehogy. nem találunk hokedlin ülő banánosdobozból házipálinkát áruló bácsit, így a járőröző mobil csajoktól veszünk először 50-ért, majd 100-ért egy kisfelest. menjünk be, na.

alapvetően ugye utazásokról szoktam ide írni. most sincs kedvem koncertkritikát írni, vagy olyan szubjektív élményeket kifejteni, minthogy az arcade fire gondolkodás nélkül életem top3 koncertélménye. futottak még svi na pod! nevű vicces szerb zenekar és persze a kiemelt célpont, a beirut (ederlezi, djurdjevdan). token rendszerrel idén is megpróbálkozunk, kettőnknek hat sört szánunk, ám ebből csak kettőt használunk fel. négyet egy bosnyák srácnál visszaváltunk pénzre és irány a kiskocsma, amit ott felejtettek a várban, a fesztivál területén. 100 dínár a pálinka, körtét, törkölyt és birset próbálunk. törköly és a birs nyer (verseny mezőnyében a kint betolt barackok is). valamit kóválygunk még, egy-egy számot itt-ott meghallgatunk, de következő lényeges programpont a napfelkelte várás az óra mellett. ez persze egy idő után unalmassá lesz és inkább lecaplatunk, ki a fesztiválból.

bürek (sziasztok, milyet kértek?) a hídon. napfelkelte a hídon (moszkva tér életérzés szorozva tízzel). ötös busz (száznyolcvan lesz a két jegy) és ott is vagyunk a belgád-budapest autóúton fél hét körül. első fuvar szabadkáig, magyar pár igyekszik hazafele a fesztiválról, valami kombiban. nagy beszélgetés nem alakul ki, csaj bealszik a srác ölébe, mi meg csak úgy random durmolunk hátul. fél órás szünet, várakozás a nagyonszéles autóúton és három percenként egy kocsi. még csak nyolc körül járhat az idő, de már-már odaolvadunk a betonhoz néha. hopp és jön a jelenet, mikor végre megáll egy kocsi. újvidéki rendszám, de ő is tud magyarul és ami a legjobb, hogy pestre megy. határig még kialakul valami párbeszéd, de utána már nagyon az anyósülésre süt a nap és egyszercsak a nagykőrösi úton ébredek. 20 óra exit fesztivál. igazán nagyon fasza volt.

az van, hogy hiába járok átutazásokkal hatnál, nélkülük négynél az idei országok számában, március óta nem voltam budapest közigazgatási határain kívül. ilyen legutóbb talán hat-hét éve fordult elő. nem a kedv hiányzott most se, csak lekötöttek olyan dolgok, amiket hanyagoltam az elmúlt pár évben. közben persze rájöttem, ami korábban is benne volt a fogalomtáramban, hogy budapest jó hely. alapvetően. most nyilván kihagyom az olyan tényeket, amik ellen érdemes és lehetséges is tüntetni vagy egyéb.

azért a talpam viszket. kivettem egészen például az ágyneműtartóból a hátizsákot, fel a hátamra és egyből meghallottam a tenger szelét, ahogyan rásimult a csípőmre a pánt. ilyenkor jönnek a városon belüli kirándulások. strandra például, ahol gyerekkorom óta egyszer voltam. oké, ez az egy épp tavaly őszre esett, akkor nagyobb meglepetés volt látni az évek óta elhagyott helyet, az üres medencéket, a gombát, a tárt kapus csónakházat, ahol annak idején mindig ránk szóltak, hogy ne mászkáljunk már. akkor még a fák is zizegtek. most tavasz volt, lemenő napsugár, de ugyanúgy egy olyan helyét és pillanatát kaptam el budapestnek, ami nem fog már soká ilyen formában létezni.

jött a lelkesedés, a tavasz, a vizsgák előtti megtelik az agyam és ki kell bringáznom magamból állapotok. tekertünk nagyvásártelep óriási belső terében, máv telep tündérvilágában. felfedeztem, hogy mennyire ellentétes a szent istván körút két oldala: mennyire élettel teli és élhető újlipótváros. kétszer is idegenvezettem a népszigeten, ami legújabb kedvenc helyem. s persze duna.

kiváncsian várom, milyen lesz rég-rég nem látott nyaram a városban c. program.

egészen jól sikerült megfognom a várost, mikor hazafele a vonatkabinban a sráccal beszélgettünk. neki ez volt az első látogatása berlinben, másfél napra. én már azt hittem, átléptem azt a számot, amikor már nem az újdonságokért megyek.

kirándulni indultam amikor péntek reggel kiálltam a szokott ömv kúthoz stoppolni. rövidke szakaszt leszámítva csehországban végig autópálya van budapest és a német főváros között. ez volt az egyetlen trükkös pont, ahol ugrálnom kellett a sötétben, hogy ugyanmár minek kellett nekem ilyen szerencsétlennek lennem és idáig kapnom az előző fuvart. pedig jól ment, még azzal az élménnyel is gazdagodtam, hogy kamionos cb rádión fogja nekem a következő sofőrt. meg hogy a csehek tényleg egész érthetően tudnak oroszul, ha már más közös nyelvet nem találunk. aztán innen is sikerült kijutni, elszáguldani drezda mellett és még éjfél előtt három megállót metrózni a söröző, buliba igyekvő berliniekkel neuköllnben.

alapvetően ex-barátnő l-hez látogattam ki egy hosszú hétvégére, amiből majd másfél hét lett újabb l szereplővel és a régi szimplában dolgozó z-vel. első körben neuköllni látványosságokkal ismerkedtem. tempelhof reptér, ahol éppenséggel a tavalyi fesztivál is futott. akkor belülről, hangárok felől és a terminál előtti betonplaccról tudtam írni, most a kerítésen túlról, a kifutópálya és a körötte elterülő semmiről. fantasztikus. 1930-as évek óta körbenőtték a házak, már nem számít város szélének. éppen ezért is zárt be pár éve, merthogy elitreptér és az elit luxusa miatt ne legyen zaj a lakásokban. akár egy hatalmas park, csak tó és fák helyett fű és néhol egy keresztező betoncsík. sárkányt eregetők, sárkánnyal guruló dolgon szörfözők, kutyafuttatók, biciklikkel suhanók, egyéb idióta sportos emberek és kevésbé sportos gyermekek. búzasör és nyugágyak a napsütésben.

tempelhof mögött török dzsámi, amit viszont két-három éve sikerült megnézni belülről a dániai kirándulás keretében. most többet adott a temető körötte. felekezetileg vegyes, ám parcellánként elkülönül. a német protestáns, a katkó lengyelek a régiek közül és a muzulmán törökök, albánok és egyéb arab írásosak, na meg az ortodox szerbek.

másik nap, biciklizős nap telt el még egész sok boldogsággal a treptower parkkal kezdve. nagy-nagy szovjet hősi emlékmű - vagy sír, ha úgy vesszük, 10 000 katona van ide temetve. láttam már kijevet, jerevánt vagy épp a szoborparkot pesten, de ez mégis újat tudott adni. mert karban van tartva, a fák le vannak metszve, a virágágyások felkészítve a tavaszra. márvány sem repedezik, bronz is fényes. park mentén folyik a spree. kicsit odább, kintebb a luna park, ami a halott dinoszauruszairól híres. sajnos egészen jól körbe van kerítve és németországban még aranyesőt törni sem merek, nemhogy kerítésen át belógni egy elhagyott vidámparkba.

ezek után már csak apróságok maradtak. orosz szupermarket, сгущенка, ряженка, török zöldséges a bolgárokkal, pizza, filmek, miegymás. olasz étterem tésztával és kapribogyós hallal, tiramisuval és csokimusszal. szimplázás, mert a végére úgy jött ki, hogy két este kocsmázás a program. azért az egy nagyon fasza hely, még ha magyar is.

hazafele vonatoztam. jó árban van, last minute is, aznap megvéve. csak ne lenne a hülye render, hogy minden ország kalauza felébreszt.

képek lesznek majd, de most hirtelen hamarabb megírtam a beszámolót, minthogy előhívattam volna a tekercset. tekercset hívatni elő.

úgy jött, hogy most kedvem lett egy évvel korábbról írni. marokkói utazás vége hiányzik még, onnan ugye, hogy a reptéren az angol csajjal beszélgetek a filmfesztiválról és hatalmas vihar van odakint. ő el londonba, majd eljött az én időm is a milánó bergamoi ryanairhez. alapból semmi kedvem nem volt bergamoi reptéren éjszakázni, hogy megvárjam a reggeli pozsonyi gépet, hogy onnan még stoppoljak vagy buszozzak pestre. stopp az alternatíva, mégha február is van. ryanair új szolgáltatása, hogy lehet telefont használni a levegőben. kipróbálásnak az lett az eredménye, hogy a velence-torino autópályán nem keletnek, hanem nyugatnak indultam. majd északnak, essennek, valami csajozni.

stopp reptérről milánóig simán, onnan egy sráccal valami külvárosba keveredek. és sötét van és unom a banánt. milánó, főpályaudvar és borzasztósok euróért veszek egy milánó-zürich vonatjegyet reggelre, éjszaka padon. vonaton valami kavarás van, más útvonalom megy, át kéne szállni, de mikor meghallom, hogy a végállomás basel, lapulok. basel zürichen nagyjából 100 km-rel van túl, az én irányomban, a francia-német-svájci határon. hegyek, hatalmas hegyek! bóbiskolok, sajnos, mert ekkora havat még életemben nem láttam, és ekkora hegyek közt se nagyon vonatoztam még. elképesztő, csúcsós, hegyes sziklák, hegyek!

baselben utcai információs térképen kinézek egy jónak tűnő stopphelyet, ami végülis bejön. szitáló eső, de épp felüljáró alatt lehet hüvelykujjazni. negyed óra se és megáll hatalmas nagy kocsi, hamburgi rendszám. örömöt kicsit letöri, hogy bérelt autó, de így is elvisz 200 km-t, ami több, mint a hátralévő út harmada. karslruhe mellett állok és telefonos segítséget kérek l-tól, van-e valami alternatívája a stoppolásnak essenig. mitfahrgelegenheit, kétszáz métert kell gyalogolnom és negyed órát várnom a srácra, aki 15 euróért elvisz duisburgig, ami már essen szomszédja. tea, padlófűtés, organikus nutella.

a városról volt már szó. ami új, hogy van a gruga parkban hundertwasser ház. a zollverein napsütésben és megnyitottan egészen nagyon király hely. sok-sok biciklizés folyómentén egészen el a külváros-kisváros kettwigig. innen hazafele szarráázás tekerés közben, ami februárban annyira nem kellemes dolog. utolsó estének jelentős része telik azzal, hogy száradjanak a ruhák, mert hajnali 3-kor indul shuttle minibusz a weeze-i reptérre. ahonnan természetesen ryanairrel repülök a szeretett pozsonyba (volt dortmundból budapestre easyjet is, csak az olcsóbb lett volna és túl egyszerű).

egy szemesztert veliko tarnovoban jártam egyetemre 2010 őszén. utazás egészen más módja volt ez. egyrészt mert félig otthonná vált, másrészt bulgária már eleve félig otthon volt. mégis inkább belföldi turizmust kerestem, minthogy kihagytam isztambult és egy macedón-albán-koszovó körutat is. bukarestben és görögországban voltam egyedül külföldön. sokmindenről nem írtam, többek közt tarnovoról sem. így megy ez. de azért maradjon itt is nyoma.

szereplők: én. a ~25 erasmusos (sok lengyel, három-három török és spanyol, két orosz észtországból, két román, egy-egy holland, német, amerikai és görög); m és k régebbről; bolgárok, egyebek.

indulás pestről: szeptember 28.

érkezés pestre: január 23. (decemberben is volt egy hét itthon)

útvonal látott helyek: sepsiszentgyörgy, brassó, bukarest, vt, szófia, szamokov, borovec, muszala, sztara planina, trojan, drjanovo, jambol, emen, melnik, szaloniki, meteora

költség: hát, izé. kaptam ösztöndíjat oszt jó volt.

• odaút (sepsiszentgyörgy, brassó, bukarest)
• hétvége a hegyekben (sztara planina)
• újabb makedón körút (melnik, szaloniki, meteora)

búcsú zugdidiben megismert lányoktól a szálláson mestiában, ők mennek visszafele. mi még mélyebbre svanetiben, ushguli fele. teletömött hassal még útbaejtjük a település múzeumát, ami egyben az egész svaneti régió múzeuma. néprajzi cuccok, templomfreskók, egyházi ereklyék, amiket szvánok és grúzok menekítettek fel ide a hegyekbe. legizgalmasabb kiállítás azonban a xix. század végéről való fényképek egy olasz fotóstól. belépő drága, mert van külön turista és helyi, de a kevés hely egyike, ahol pénzt lehet költeni.

elindulunk még délelőtt az úton ushguli felé. kilométerben nem sok, ha szednénk a lábunkat és nem minden cuccal a hátunkon kéne, akkor még gyaloglásra is lehetne gondolni (47 km), de azért reménykedünk valami járműben. 1-2 dzsip és nagyjából egy óra után jön az első fuvar, kábé harmadát tesszük meg az útnak egy pappal és a sofőrjével. újra séta felfele. egészen más dolog errefele sétálni és stoppra várni, mint mondjuk kiskunfélegyháza és az m5-ös között: hegyek, 4-5000 méter magas csúcsok, falvak, mind úgy néz ki, mint 100, 400 vagy 1000 éve. andalgás közben két srác vesz fel, ők grúzok, nem a hegyekből valóak, kirándulnak. ushgulin át mennek egészen ki a régióból, le kutaisiig. ez azért nagyszerű hír, mert mi ushguliban tervezünk aludni, de kézzelfogható példát mutat arra, hogy a másnapra tervezett az ország legelhagyatottabb útján is van forgalom. megállunk üres szván toronynál, felmászunk, bemászunk. kirázza a belemet az út, amit különösen nagy élménnyé az tesz, hogy a kis japán kocska 4x4-ben a hátsó ülésen folyamatosan hátradől a támla, fekvő pozícióba kényszerítve. nem panaszkodom, örülök a járműnek. ushguli környékén meglátunk egy várat, vagy valami torony szerűt egy domb tetején és tök jó ötletnek tűnik felmászni rá. srácokkal nosza. felmenni még oké, de lefelé már eléggé meredek. ha arra jársz, inkább hagyd ki és a megspórolt két-három órát egy gleccserre költsd.

ushguli központja a várból.

útelágazás szvanetiben.

ushguli igazából nem egy település - mint ahogy mestia sem - hanem több. ilyen faluközösség, négy település egymástól 10-20 percre gyalog. európa legmagasabban fekvő állandóan lakott területe 2100 méteren. már ha európának számít ez. valahol a központban szállunk ki a japán dzsipből, ott ahol látunk embert. embert kérdezzük, hol lehet itt aludni. hát a babuskánál, majd ő odavisz. dzsippezés szovjet katonaival, de csak rövid távon, akár sétálhattunk volna is. babuskával nagy alkudozást kell rendezni, hogy mi ne már ugyanazt az árat kapjuk, mint az izraeli bérelt terepjárós turisták. végül oké (15 euró/éj/fő), persze, de el ne mondjuk nekik. ushguliban nincs látványosság, márha múzeumot, templomot vagy szobrokat vársz. van viszont látótávolságon belül gleccser, újabb 5000 körüli csúcsok. helyi srácok lovakkal fogócskáznak. közvilágítás annyi van, mint amennyi a xiv. században lehetett. hazafelé a sötétben a szűk házközökben tehenek. ameddig tőgye van, addig nincs gond, egyedül a bikák morcosgodnak néha felénk. van minden egyéb is persze, kecske, disznó, kisdisznó, lúd, satöbbi. 15 euró a szállásért végül mégsem fájdítja a szívünket, mert kiadós vacsora és még kiadósabb reggeli jár vele. reggeliből még uzsonnás pakkokat is készítünk. szoba amúgy korrekt, még az ágy is egészen kényelmes. vécé a legjobb, pottyantósnak egy olyan változata, ami alatt nem derítő van, hanem patak.

hotel babuska.

a kevés jármű egyike.

reggel korán ki az ágyból, irány kutaisi, ki a hegyekből, le szvanetiből. az egyetlen esélyünk odajutni, ha jön valaki, aki oda megy. roppant egyszerű mondat, de mégsem ment annyira könnyen. 150-180 km, ami felér 1000-rel is európai utakon. fel a hegyre, zagar hágóra 2623 méter magasra, ahol három óra gyaloglás után elhajt a második jármű. őket azóta is átkozom, mert ketten ültek csak benne, lett volna hely számunkra. tovább viszont már lefele visz az út és végtére is előbb utóbb lesznek házak, emberek, étel, víz, szállás. elsőre egy szellemtelepülést furcsállhatunk meg. újabb 2-3 óra és út mellett lakott házak, de mi inkább tovább. itt hajt el a harmadik kocsi, amit nem bántok, nagyon meg voltak rakodva. svájci biciklis pár másik irányba, felfele. őrültek. összesen nyolc óra gyaloglás (elhagytunk egy ushguli 32 km amarra táblát, összesen 40-45 km lehetett) után jön el a pont, amikor már csak nutellánk és mogyorónk maradt kajának. újabb településnek nyoma sincs. pickup dzsip és csak hárman vannak benne, beférünk! háromnegyed órányit mennek, faluba. esteledik, természetes, hogy felajánlják, aludjunk náluk. el is fogadjuk, lévén más lehetőség nincs számunkra. egészen nagy, tornácos ház. család nagy, huszonéves testvérekből van sok, és jönnek tizenéves fiúk-lányok is. ők már városiak, csak nyári szünetre feljönnek rokonsághoz a hegyekbe. sült bordafalatkák, saláta, alma és csokoládé. vodka, természetesen. zuhany! lábmasszás és felkészülés a másnapi izomlázra és a kora reggeli marsrutkázásra le kutaisiba. még jó 100 km hátra lehet.

szvaneti csodálatos!

kötelező irodalom a témában a szvaneti sója c. 1930-as szovjet film (torrent). a világ egyik első dokumentumfilmje abból a korból, amikor ez még nem vált el a propagandától. képek pedig indafotón.