HTML

ócska utazós

egyetemista korszakom utazási élményeiről. röviden, hosszabban, ahogy alakul. képekkel feltétlenül, mert úgy igazán hiteles a stoppolós, vasutazós, gyaloglós sajtvadászat.

Címkék

2009 (1) 2010 (2) 2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) agdam (2) albán (1) alcobaca (1) algarve (1) alghero (3) alitalia (1) alkán (1) amszterdam (3) angol (1) arab (3) arad (1) asilah (1) askeran (1) atlasz (1) auschwitz (1) ausztria (2) aveiro (2) azeri (3) b&b (1) balaton (2) balkán (32) baltimore (1) bantry (1) baracoa (2) barcelona (2) batalha (1) batumi (1) bécs (2) belgium (2) belgrád (6) belogradcsik (1) bergamo (1) berlin (8) bestof (7) bg06 (9) biarritz (2) bicikli (1) bitola (1) bled (1) bohinj (1) bolgár (26) bolotana (2) bőr (1) bordeaux (3) borovec (1) bosa (4) bosznia (1) braga (1) brassó (1) bréma (3) bringa (1) brno (1) bruges (1) brugge (1) brüsszel (2) budapest (3) bukarest (2) burgasz (2) busz (28) calka (1) camagüey (2) casa particular (5) chefchaouen (1) cienfuegos (2) civitavecchia (1) constanta (1) cork (2) cs (53) csehország (3) csop (1) dadivank (1) dán (5) dilijan (1) dorgali (1) dublin (1) duna (5) dupnica (1) easyjet (4) elba (1) ennis (1) erdély (1) esküvő (1) essaouira (3) essen (2) etara (1) evezés (1) evora (1) exchange (1) exit (2) falu (1) faro (5) fatima (1) fauna (1) fekete tenger (7) fes (2) fesztivál (5) figueira (1) firenze (2) fonyód (1) francia (18) frankfurt (1) gabrovo (1) galway (1) gandzasar (1) geres (1) gori (1) goris (1) görög (6) grúz (13) guantanamo (1) gucsa (1) guimaraes (2) haghpat (1) hahn (5) hajó (5) hamburg (4) hammam (1) hansa (2) határ (2) havanna (3) hc (25) hegy (12) helyek (1) hitchgathering (1) holland (3) hollandia (1) horvát (1) hostel (9) hotel (9) højskole (2) ile de ré (1) ilha deserta (1) iljicsovszk (1) imias (1) írország (5) jalta (1) jekatyerinburg (1) jereván (1) jugoszlávia (4) kaja (43) kalampaka (1) karabah (4) karabakh (4) kara dere (1) kassa (3) kastraki (1) katalán (1) kaukázus (19) kazbegi (1) keeken (1) kemping (5) képek (8) kevelaer (1) khor virap (1) kijev (3) kikötő (1) killaloe (1) kinsale (1) kocsma (9) kolostor (5) komp (6) koncert (9) koppenhága (2) krakkó (2) krím (1) kuba (14) laufersweiler (2) la rochelle (2) leiria (3) lemberg (2) lengyel (2) lisszabon (3) livorno (1) london (2) lucca (1) macedón (4) magánszállás (13) magyarország (9) malta (1) marokkó (9) marrakech (2) marsrutka (9) mediterrán (1) meknes (1) melnik (1) menedékház (3) mestia (2) meteora (1) metropolisz (1) mizen head (1) moher (1) montecatini (1) montenegró (1) múzeum (11) nagyváros (36) nantes (2) német (23) neszebár (2) noravank (1) norvég (1) nyköping (1) óceán (3) odessza (3) ohrid (1) olasz (13) olhao (2) orangeways (2) oristano (1) örmény (10) orosz (5) orsova (1) oslo (1) oświęcim‎ (1) oxelösund (1) oxford (1) párizs (9) pécs (1) piac (2) pinar (1) pinar del rio (3) pisa (1) plovdiv (1) porto (2) portugál (18) pozsony (10) prága (3) prilep (1) reptér (35) rila (3) róma (3) románia (6) rotterdam (1) russze (1) ryanair (14) rømø (1) sanahin (1) santa clara (2) santa lucia (1) santiago (2) santiago de cuba (1) sátor (10) sepsiszentgyörgy (1) sevan (1) shushi (2) sintra (1) sivatag (1) skandináv (4) skanzen (1) skavsta (1) skyeurope (1) spanyol (5) stepanakert (2) stepantsminda (1) sterling (1) stockholm (1) stopp (112) strand (2) svájc (1) svéd (2) szaloniki (3) szamokov (1) szarajevó (1) szardínia (8) szerb (8) szerbia (6) szevasztopol (1) sziget (2) szimferopol (1) szkopje (2) szlovákia (11) szlovénia (1) szófia (8) szozopol (1) sztálin (1) tangier (1) tarnovo (3) tarragona (1) tatev (1) tavira (1) taxi (5) tbiliszi (2) tek (2) telekocsi (1) telouet (2) temesvár (1) tenger (5) természet (1) terv (2) (2) török (2) törökország (2) toszkána (1) traben trarbach (1) trier (1) trinidad (1) túra (10) újmoldva (2) újvidék (2) ukrán (12) ungvár (2) ural (1) ushguli (1) utrecht (1) vama veche (1) vank (1) várna (2) velesz (1) videó (2) vidin (1) villamos (2) viñales (1) vinales (1) virgin atlantic (1) vonat (25) vueling (2) weeze (2) wifi (3) wizzair (8) zágráb (1) zene (4) zugdidi (1) Címkefelhő

tbiliszi - თბილისი



2010.08.31. 17:33 attilaj

grúzia újra. tbilisziben rusztaveli metrónál lakunk ismerős ismerősénél, aki német srác, c. c-vel már korábban, kábé két és fél hete találkoztunk a metróban, amikor nagyjából egy órát voltunk a városban. korábban még sosem, akkor is csak űgy tippre mentünk oda hozzá, mert olyan németnek nézett ki és - oké, volt kis belső tippünk róla - heló, nem te vagy az. metróból feljövet jön a tapasztalat, hogy teljesen igazat kell adni a lonely planetnek: a grúzok inkább irányítanak el rossz irányba, mintsem kimondják a bűvös kifejezést: я не знаю. persze tök nagy segítség az is, hogy elevenen él a rendszer, miszerint az utcáknak van egy hivatalos (nemzeti, amerikás) és egy használt (orosz) neve.

meleg van

lakás viszont csodás. rusztaveli eléggé központ, általában gyalog is eljutunk bárhová (persze az olcsó taxi is elcsábít néha). európai mintájú kocsmautca, két kínai, három mexikói, számos ír és angol pub, sőt még egy magyar is 100 méteren belül. három szoba, hatalmas nappali, étkező és a konyha. erkélyek, fürdő, előszoba, magas belmagasság. csoda, hogy úszhatta így meg a nagy szovjet lakásfeldarabolásokat. előszobából még a cselédlakásba is nyílik két ajtó, itt laknak most a tulajok. hárman osztoznak rajta, a, a német, ex-ceu-s kaukázusi civil környezetvédő és hasonló szervezeteket koordináló csaj, m, az osztrák transparency-s és c, aki ösztöndíjjal tanít németet meg ehhez kapcsolódó irodalmat, költészetet. mosógép, melegvíz, szélessávú internet, szupermarket két sarkon belül (nutella!) és franciaágy. c még itthon sincs, épp felment a hegyekbe sátrazni, szóval saját szoba is jut kettőnknek, erkéllyel. elmúlt hetekben csoda talán egyszer volt, hogy két napnál többet maradtunk egy helyben, az átlag így is ez alatt marad, pláne hogy végigutaztunk másfél országot, sivatagot, magashegységet, városokat, így bőven van mit mosni, kipihenni. első nap nem is csinálunk semmit. hangsúlyozom, semmit, ki se mozdulunk a lakásból, csak örülünk a wifinek, meg hogy két óra alatt megszárad a mosás a hőségben.

ami nem tetszett a városban, az az aluljárók. van egy főút keresztül a belvároson, egyetlen zebra nélkül. sőt, akár mondhatnám, hogy van egy (fő)város grúziában (szinte) egyetlen zebra nélkül. mert a gyalogosokat mindenhol leterelik a föld alá. és itt nem lehet ám vagánykodni a kétszer három sávos utakon, mint a rákóczin, mert nem állnak ám meg. egy eldugott kis zebrán esett meg egy buszpályaudvar környékén, hogy le mertem lépni, holott volt forgalom, rögtön kaptam is meg a magamét a sofőrtől, aki feltartott mutatóujjal figyelmeztetett, hogy ő bizony nem fog megállni. aztán rossz még az is, hogy tanúja voltam egy menekültszálló kilakoltatásának. van belőlük számos ugye, mert abháziából, oszétiából, földcsuszamlások és egyéb háborúk elől jöttek sokan. miénk épp a két sarokra lévő szupermarket mellett volt. első napokban csak a költöztetőkocsi meg valami civódás tűnt fel. aztán jöttek a bejárat elött transzparensekkel ücsörgő emberek. mivel volt egy-egy, néha viccesen leírt angol felirat is, egyre inkább megszólítottnak éreztem magam. végül egy reggel vagy 2-300 rendőr állta körbe kordonnal, tányérsapkástúl a szállót fél utat lezárva és pakolták fel a cuccokat a teherautóra. média, perlekedés, miegymás. ekkor vettem a nutellát.

bájos, nem?

tbiliszi bájos, de hiába, a meleg itt is ugyanúgy hat, mint jerevánban: lebénít, elzsibbaszt, lassít, tompít és felkelti a vágyat a görögdinnyére. összesen hat éjszakát töltünk tbilisziben (két éjszakás megszakítással, amíg gleccserezünk kazbegiben), de igazán nem mondanám, hogy mindent láttunk. helyesebb lenne úgy fogalmazni, hasznosan telt az idő. volt kötelező városnézés sok borjomival (szovjet világ szerte hírhedt enyhén sós ásványvíz, <3 buborék), kaptatóval és templommal. az óváros egyik része török stílus, ami olyan, mint a büszke bolgár megújhódás városai (neszebar, plovdiv, szozopol) vagy szaloniki vagy ohrid lépcsőzetesen kiugró emeletei, sok fával és csigalépcsőkkel a házon kívül. a másik, délebbik része domboldalba épült, így azt annyira alaposan nem jártuk körbe. kettő között egy mégrégibb rész, tele templommal, egyéb egyházi épületekkel, patriarchával és egy zsinagógával. van fürdőnegyed is, na azt bánom, hogy a kénes törökfürdő kimaradt. elején pedig még fő célkitűzés volt, de aztán valahogy a hőségben sehogy sem akaródzott bemenni valami olyasmi gőzös meleg helyre, mint egy hammam.

aztán végül felmegyünk kazbegibe. arról majd külön, nem igen illik bele egy városlátogatós posztba egy 5000 méter magas hegy körüli túrázás. két éjszaka után vissza is stoppolunk kicsit szemerkélő esőben. jön l is calkából, szombat van, c és ismerősei, sok ember, jí. fényképezőgép elfelejt, amit már ott bánok, amikor elsőre a város legérdekesebb épületéhez taxizunk. most ez ki van pucolva, mármint a hivatalnokoktól, bútoroktól, aktáktól. valami átmeneti alternatív központ működik épp, vicces installációkkal (lépcsők végigrakva élére állított könyvekkel, héliumos ballonnal modelleregetés, apró ledek itt-ott, stb), apró sarokkal a tervezőről és egyéb futurista tervekről, és előadásokkal modern városi építészet, urbanisztika témakörben. angolul, persze. a legnagyobb élmény azért mégiscsak maga az épület, aminek 70-80%-ában még így sincs semmi és szabadon bejárható - tetőre ki, ablakon át, liftaknába nem leesni. cirill betűket lekapargálni a falról. este, már-már éjszaka következő állomása a skanzen, ahol fesztivál. most meg kellene fogalmaznom, miféle, de csak próbálkozni tudok olyan szavakkal, hogy tánc, zene, folklór és persze grúz. legnagyobb show, amire teltház is jön össze, az a sukhishvilebi előadása. mindenféle grúz régiók táncát adják elő, valamennyire modernül, valamennyire hagyományosan, valamennyire parodizálva. sör és saslik. legmegdöbbentőbb, mikor vége a műsornak és a helyi arcok felmennek a színpadra és nyomják tovább a táncot ugyanabban a stílusban. aztán zár a bazár, mi is vissza a városba.

másnap még megállapítjuk, hogy a tbiliszi botanikus kert nem ugyanaz, mint a batumi. egyedül a vízesés ad neki valami értelmet, amúgy még parknak is alig nevezném - valami elgayott erdő a vár mögött. jégkrém, khinkali, piac és még egy utolsó éjszaka a nyitott ablak mellől felszűrődő kocsmazajnál - azaz a csodálatos lakásban.

képek.


Szólj hozzá!

Címkék: koncert fesztivál nagyváros kaukázus grúz tbiliszi

dilijan, haghpat és sanahin - Դիլիջան, Հաղպատ és Սանահին



2010.08.23. 21:33 attilaj

reggel cumót fel és irány észak. régi cigifüstös öregemberes zsigával kezdünk, ők visznek vissza a karabakh-jereván főútra. a forgalmas út ellenére még egy órányi várakozással megáld minket sisian míg végül egy iráni busz áll meg. köpni nyelni nem tudok, amikor a fedélzetre érek és a folyosón 4-5-en aktívan táncolnak persze az üvöltő perzsa zenére. nyilván most kezdett el hatni a határ után vásárolt alkohol. szerencsére nincsenek szokva ők ehhez, negyed óra múlva már húzzák a lóbőrt és szórakoztatásnak marad egyedül a sofőr feletti led kijelző. perzsa és angol szöveg váltja magát, olyan okosságokkal, hogy egy az isten allah adj nekünk szerencsés utat és hagyjuk szabadon a folyosót. idefele már átvágtunk ezeken a fennsíkokon viszont most már látom azt is, hány fokot mér a busz hőmérője fent (18 körül) és lent (28 körül). jerevánig mennek, mi viszont hamarabb felkanyarodnánk a sevan tó fele a hegyeken át, szóval kiszállunk hamarabb. utaskísérő még próbálkozik pár perzsa mondattal, amiből számomra csak a dollar dollar jön át, de könnyen elhajtható.

aztán hegyek, olyanok mint korábban voltak noravank körül: sivatagos, sziklás, fennsíkokkal. itt kell keresztüljutnunk egy hágón, hogy aztán leereszkedhessünk a sevan tóhoz. jót alszom, sok nem rémlik, azonkívül, hogy néha koppan a fejem a volga ablakán. állítólag pedig szép, hósipkás környék. sevan mellett beborul, mintha szemerkélt is volna kicsit. három katona vesz fel egy volkswagennel, szóval eléggé be vagyunk préselődve, de visznek jó hosszan, jerevánba mennek. ez dönti el nagyjából azt, hogy uzsgyi tovább dilijan felé és ne itt aludjunk. azért a tó szép, látszanak a hegyek a túlparton, fenyves, van kolostor félszigeten, halat áruló srácok az út mellett.

halat árul a srác

dilijan örményország svjáca. nem, mintha nem láttunk volna már magasabb hegyeket a kaukázusban, vagy épp ne lennének mindenhol hegyek. inkább arról szól a dolog, hogy tüchtig. vagy legalábbis az akar lenni. természet körbe mindenhol fenyves, ami adja a jó levegőt. a város, legalábbis a központja cuki. faházak, fa borítás, svájc. van persze nagy, szovjet univermag is, de még annak is megvan a bája. valahol a központban szállunk ki a legutolsó volgából, s még ücsörgünk is itt egy darabon, mígnem elindulunk bed and breakfastöt keresni. finn párral találkozunk utunkon, ők is arra. meg csehek is vannak a városban, ők is velünk laknak. mindenki velünk lakik, lonely planet, hiába.

esti séta szemerkélő esőben a tornácos házak között. van még valami kajánk az útról, azt elpiknikeljük egy frissen felújított teraszon. szomorú, de itt is ürülnek, simán találok helyet a hasmenésemnek egy üres, tető nélküli ház nappalijában. nem bánom, hogy megálltunk itt, bár igazán a környék lehet szépséges. meleg zuhany, süppedős ágy.

reggel reggeli. ez általában boldoggá tud tenni az első pár órára, szóval ilyenkor, ha b&b-ben szállunk már csak ezért is kötelező stoppal továbbindulni (a másik, meg hogy kiadtunk x-szer sok pénzt, akkor már ne költsünk marsrutkára). finnekkel beszéltük még előző nap, hogy ők is északnak, valószínű tbiliszibe. eléggé kétségbeesettek voltak, hogyan lehet errefele keleten utazni. félúton ők is terveztek megállni sanahin és haghpat kolostorainál, mi is. viszont reggel nekik már hűlt helyük, elmentek a korai marsrutkával. perszehogy leelőzzük őket, hisz egy hatalmas fehér lexus dzsip vesz fel minket és átszállás nélkül jutunk el alaverdibe, ami ugye a város a kolostorok alatt. mágikus utazás a csodálatosan menő kocsiban, egész korai órában (9-10 körül) a még ködös hegyoldalakban. hidromérnök a hapsi, hidromérnök családdal. valamiért itt, ekkor a szokott tehenek helyett lovak kóborolnak az utakon. vagy lehet, hogy ez is egy ilyen elit dolga a környéknek.lermontov a másik és a többi orosz író, akik erre jártak ihletért.

kolostor belül ránő a fű

szurdokban hajtunk végig, így jut el az út alaverdibe. város, párszor tízezer lakossal, tehát ronda, panelok, gyárak. mégis ahogy be van ékelve a folyó két partján a szurdokban, nem lehet rá haragudni, annyira érdekes. kabinos lift visz fel egyik oldalról a másikra, ahol 15 perc sétával érjük el sanahint. unesco világörökség, főúttól nem messze, egyértelmű, hogy tele van turistával. azon túl, nekem annyira nem is jön be, mert egészen körbeépülte a falu. finnek ide hamarább értek fel, gondolom a gyaloglás közben érhettek be minket, mivel ők taxival jöttek odalentről. valamennyi apróért beszállunk melléjük a zöld volgába, így jutunk át a testvérkolostorba, haghpatba. ez már egy fokkal jobb a kilátás szempontjából, meg az is bejön, hogy a füves domb, ami a torony mögött van, az igazából valamilyen épület teteje. sok turista itt is, buszokkal, miegymás. finnek le is stoppolnak valami mikrobuszos kirándulócsoportot, ami estére tbiliszibe ér.

mi inkább lemegyünk a taxissal a főútig és a vasárnap ellenére bízunk a stoppban. helyi srácok 15 kilométerre elsőre, majd másodszorra már tbilisziig simán. két kocsi áll meg egyből, ezek is menő, suv szerű feketék. nézünk, hogy mi, aztán persze kapcsolok ,hogy együtt vannak. ketten kiszállnak, búcsúzkodás. öö. stopposok. mi vagyunk a váltás. operaénekes csaj vezet, friss tv-s férje és a másik kocsiból nagybácsi, nagynéni, valami kölök mennek a grúz tengerre nyaralni tbiliszis pihenővel. egyetlen nagy fájdalom, hogy még van a markunkban 2000 dram, ami pont elegendő lenne két és fél kiló sárgabarackra (ami örményországban isteni), viszont a hátralévő 50-60 kilométeren a határig nem látunk seholse nénit vödörrel az út mentén. aú.

képek.


Szólj hozzá!

Címkék: taxi kolostor kaukázus örmény stopp magánszállás b&b sevan dilijan sanahin haghpat

menjünk sétálni észak-karabahba



2010.08.18. 01:12 attilaj

a terv az volt, hogy két-három napot végre nem shushiban töltünk, hanem felmegyünk északra és túrázunk. két kolostor között, gandzasartól séta dadivankba. minthogy az egész országon keresztülhúzott janapar trailen fekszik mindkettő. ez elvileg egy gyalogos túraútvonal, láttuk már a kék alapon sárga lábnyom jelzést a shushi mögötti szurdokban is, szóval bíztató, hogy még fent a világ végén is lesz valami nyoma. tartaléknak rámentettem a fényképezőre pár térképet.

pite: DSCF2831

shushiból stepanakertbe, stepanakertből szerencsésen vankba stopp. kirgiz csaj vesz fel, kocsiban még két kirgiz kölke és a nagymama. vagány. szépségszalonja van stepanakertben, ha gondoljuk ugorjunk be, ingyen ad hajvágást, ilyesmi. vagy akár aludhatunk is nála. hideg kiráz, mikor beraknak egy kirgiz számot, hogy ez hangzásra mennyire olyan, mintha valami halandzsa, de magyar szöveg lenne. nade vank, ami már gandzasar kolostor alatt fekszik. csoda egy látvány, van a faluban három kétszintes, színesre pingált iskola, egy 15-20 méter hosszú kerítés rendszámtáblákból és egy titanicot formázó orosz hotel.

pite: DSCF2832

pite: DSCF2841

séta fel a kolostorba. nem sok cuccal, javát otthagytuk shushiban, mégis olyan érzés, mintha valami teljesíthetetlenbe vágtuk volna a fejszét. kolostor rendben van, de itt már igazán kezd unalmas lenni a lenyűgöző látvány, a majd ezeréves templom és a faragott khacskárok. megvárjuk, míg a környéket ismerő ipse megebédel és elmondja, lerajzolja merre találunk rá a janaparra. le a falu végébe, át a patakon és a háznál balra. nagyjából így is néz ki a dolog, látunk is kék alapon sárga lábnyomokat, mégis valahol a falu és a ház után elveszünk. kiabálás, hogy barev, barev, hátha meghallják, és sikerrel barátkozunk valami gyümölcsligetben a csősszel. mondtam már, hogy mennyire nagyszerű, hogy mindenki beszél oroszul? különösen karabakhban, mivelhogy ez szovjet időkben azeri fennhatóság volt és a helyi örmények inkább az oroszt választották a hivatalos dolgok intézésére. csősz uram is jerevánban és moszkvában tanult műszaki egyetemen.

útbaigazít, merre vágjunk át a hegyen. nyilván, hogy amit olyan távolságba érünk, hogy ne legyen kedvünk visszafordulni hozzá, elágazik az út, majd ismét elágazik és végül újra meg újra elágazik. jön tehát a toronyiránt módszer: menjünk fel, az északot érezzük úgyis hogy merre van, aztán onnan már csak átjutunk a hegy túloldalára. susnyás, csalános és rózsás lábápolás és a csomag is kezd egyre nehezebbnek tűnni. azt hiszem, valahol itt kaphattam napszúrást. merthogy már a boldogság pillanataiban, amikor már kitaposott, cukorkáspapír és cigisdoboz szegélyezte úton vagyunk, veszek be széntablettát. aztán hányok és kezdem érezni a lázt. de már látszik a falu, aminek máig nem tudom a nevét, de szeretettel gondolok vissza rá. kölkök és férfiak a határban kaszálnak, ők kerítenek valami hatalmas nagy szovjet, minden átmenő járművet, amivel bevisznek a házakhoz. első házban nem tudnak befogadni - nyolc a gyerek. második helyen csak anyuka, apuka, három gyerek és az állatok és a kedvesség, szóval kapunk matracot a földre. világnak a végén vagyunk, azt hiszem.

kanapén fekszem, valami indiai film megy oroszul és kisgyerek alszik a felfújható medencében a szobában. láz megy fel, majdnem negyvennél járok, amikor kapok egy szurit a seggembe. valami rémlik, hogy hevesen tiltakoztam, de igazából jót tett, mert rá egy órára már kint ülünk, vacsorázunk és vodkázunk. persze még mindig majd leszédülök a székről, de megjött a mezőről az apuka és ha vendég van, inni muszáj. nincs sok ideje, este 11 körül ért haza és fél egykor már indul is a következő munkába - a bányába. reggel ugyanezek a szereplők, csak a gyerekek kezdenek kicsit elviselhetetlenül hangosak lenni. az egyik öngyűjtót szopogat a másik az összes poharat összenyálazza. talán még csöppet alacsony az ingerküszöböm, de nagyon gyorsan el szeretnék indulni.

pite: DSCF2859

persze az aznapra tervezett 20 km sétát valahogy igencsak okos lenne lespórolni, itt már valami út is van, ahol néha még járművek is járnak. nyugat felé dadivank kolostor, keletre az út haza, stepanakertbe. nyugatnak sétálunk, beletelik egy-másfél óra is, mire egy mitsubishi felvesz. négyen már vannak bent, elsőre el is hajtottak mellettünk, de kanyar mögött visszafordultak. kolostorba mennek, egyértelmű, nincs is ezen az úton más (kivéve egy falu félúton, 2-3 kilőtt tank és Kalbajar 500 fős települése az út végén, de oda már katonai engedély kell). csoda, hogy ide eljutottak unesco-s emberek, hogy megadják a helynek a világörökségi státuszt (újabb csodás kolostor, csodás erdős, hegyes környezettel). lent a házak között az emberek azt mondják, ma már volt egy marsrutka errefele, több nem valószínű, hogy lesz. stoppal egész szerencsések vagyunk, még a kilőtt tankok előtt megáll egy kisbusz. jereváni töriszakos egyetemi kirándulás. ezzel a fuvarral kábé akkora adag örmény nemzeti érzelmet kapunk, mintha egy magyar töri szak kirándulna a csángókhoz ingyen pálinkával. hayastan, hayastan! szerencsére épp a mi előző kolostorunkhoz, gandzasarba mennek, szóval van indokunk kiszállni. szélsebes sportkocsis srác röpít vissza stepanakertbe és a szeretett, biztonságos marsrutka shushiba. béke.


Szólj hozzá!

Címkék: túra falu kolostor kaukázus örmény stopp karabah karabakh shushi stepanakert dadivank vank gandzasar

agdam helyett askeran - Ասկերան



2010.08.16. 21:01 attilaj

shushi és környéke után elkezdjük igazán felfedezni karabahot. leandalgunk perszehogy stoppal stepanakertbe, a fővárosba. nagyszerűen elég annyi időt szánni rá, míg átszállunk párszor valahova máshová menet, amibe persze bele van kalkulálva, hogy a lassú magyarokra kell várni. hosszú főutca, ami ugyanazt a szerepet tölti be, mint egy szabvány egyutcás faluban: itt vannak a minisztériumok, a buszpályaudvar, a szupermarket és a kocsmák. végén főtér - klasszik szocialista stílus a felvonulásokhoz - , kicsit odébb focipálya, sztálinista parlament. parlament mögött valami háromszobás múzeum . nem emlékszem már melyiket néztük meg az eltűnt vagy az elesett katonák emlékére nyitottat, de tele volt fényképekkel. mégiscsak talán akkor az eltűnteké lehetett. rubik kocka is kiállítva, megragadó.

nagy terv aznapra, hogy szupermarket légkondija és a karabahi simkártya vásárlás után elugrunk agdamba. nagy okosan beslaffogunk a buszpályaudvarra, ahol örmény vidékek egyetlen rámenős taxisával találkozunk, aki miután lerázzuk, még odakacsint a kasszás gyevuskának, aki ezután persze hogy azt mondja, nincs ma már busz askeranba. askeran félúton van agdamhoz - 15 kilométer stepanakerttől - és azután bökünk a városra, hogy a rámenős taxis határozottan elzárkózott attól, hogy oda bárki élve bejuthat. marad tehát a séta és a stoppolás és a meglepetés, hogy 10 perc után mégiscsak találkozunk egy askeranba tartó busszal. itt örülünk lacinak, hogy ismeri az örmény betűket. eléggé elveszett érzés, hogy egyedül a keményen ejtett T-t ismerjük a tahnról.

pite: DSCF2803

ebben völgyben látok először kifeszített drótot a két dombtető között. egészen magasan, egészen messze egymástól két alig észrevehető magasfeszültséget tartó villanyoszlop szerű vasak között drót, amiről további pár méteres darabok lógnak le. ez is a háborúnak köszönhető, örmények feszítettek ki ilyeneket az azeri repülőtámadások ellen. elképesztő, mikkel harcoltak egymás ellen. ez az a nap is, amikor végre többet mozgunk karabahban, mint amennyire a lábunk elvisz. kapunk végre egy képet arról, hogy valóban reális, hogy a lakosság 20%-a a hadseregnek dolgozik. főleg ebben az irányban - askeran és agdam után az út azerbajdzsába vinne tovább - minden harmadik autóban nem ülnek katonák, út mentén laktanyák, út mentén egyenruhások gyakorlatoznak.

askeran egyszerű. amellett, hogy agdam felé van azért jövünk ide, mert van valami erőd. völgyben fekszik a város és a völgy egyik feléből a másikba, cirka 2 kilométer hosszú falat építettek a régiek két erődítmény közé. nagynak nagy, de látványosságnak nem életre szóló. pláne, hogy meleg van. renőrök igazoltatnak és legjobb ötletnek az tűnik, agdam felől érdeklődés helyett hogy rákérdezünk a folyóra, lehet-e fürdeni. ígyhát lábáztatás, sörözés és vadszeder csipegetés.

agdam lefújva, estére vissza stepanakertbe. útközben megállunk a híres tatik és papik emlékműnél. lenyűgöző, pontosan visszaadja az egész ország monumentalitását (irónia). séta a központba, érkezés kiéhezve valami nagyvárosi étteremre, de jön a földhözcsapó csalódás, hogy nincs áram, nincs kaja. sehol. limonádézás. limonádé grúz találmány, mármint az üveges fajtájú. 100% quality hét izben. bármennyire borzasztóak a cukros-szénsavas löttyök, hidegen ez borzasztóan jól esik. kivéve a cream izű. kaja shushiban, az étteremben, ahol a víztelen szökőkút partján fel-le járkál a libapár.


Szólj hozzá!

Címkék: busz kaukázus örmény karabah karabakh askeran agdam stepanakert

karabah - shushi - Şuşa, Շուշի



2010.08.10. 14:07 attilaj

hazaértem. lefürödtem, kimostam minden testnyílásom (kétszer), megnéztem egy sorozatot és aludtam végre a saját ágyamban. most kicsit érzek erőt további beszámolásra, szóval nagorno karabah.

tatevben ébredés korán, mert reggel nyolc-kilenc körül van egy marsrutka vissza gorisba. valami szovjet minibusz, de szerencsére van hely rajta bőven. 20 hajtű lefelé, és még az út felénél sem vagyunk. finn srác a rajtunk kívüli európai a buszon, azerbajdzsánból utazik brazília felé. volt már karabahban, agdamot is megjárta, 10 000 dramba került neki taxival. itt jön meg határozottan a kedvem a városhoz. gorisban előző napi jófej hosteles néninél felkapjuk a cumókat és mivel épp mennek vendégeskedni, elvisznek kocsival a főútig.

napi stoppot egy meglepetésel kezdjük, uaz dzsippes hapsi, aki felvesz, egy szót nem tud oroszul. majd két hónap alatt ő az egyetlen, aki a davajon kívül semmit, de semmit nem tud. benzinkútig. innen újszerű lada nivában utazunk öten, cuccok és egy ventillátor az ölemben. velük lépjük át a határt is, amit először csak egy tábla jelöl, majd kb 10 kilométerrel odébb, az első településnél egy checkpoint is. a falu/város tökéletes bemutatkozása a kvázi országnak: hegyoldalból nagyszerűen látni, hogy 20 éve kb háromszor ekkora lehetett a lakossága -házmaradványok mindenfelé. még egy fuvarra szükségünk van shushiig, egymentőautó áll meg hamar, ám a két srác a halo trust aknaszedője. az út minősége kitűnő, eddigi legjobb az m3-as óta. propaganda, nyilván, örmények nyomják nagyon, hogy karabah gazdasága menjen valamennyire, nem csak állami szinten, de a diaszpóra sikeresebbjei is tolják a pénzt. ez nagyon egyszerűen úgy jelenik meg, hogy útmenti táblákon jelölik, kinek a pénzéből épült az adott szakasz. a kátyómentes út ellenére felfordul a gyomrom és miután shushiban kiszállunk, kell egy 5-10 perc ücsörgés, amíg a szerpentinezés után helyreáll a rend.

bármennyire is hihetetlen, hospitalityclubbal lakunk. azóta másfél hónapon keresztül abban a büszke hitben éltem, hogy az ország egyetlen hc-sénél aludtunk, de most látom, hogy vannak még eldugva ketten mások is. armen a srác, marseille-i örmény és karabahban találta meg azt, amiért érdemes valahol letelepedni. feleséget is szerzett magának, igazi örményt, kolozsvár mellől, szamosújvárról. kriszta - igen, nekem is fura a világ végén magyarul beszélni - és armen kb. fél éve találkoztak az interneten. szövődött a szerelem, jött a házasság ötlete is, majd találkoztak, és 2010. júliusában egybekeltek. és a lagzi épp ekkor, vasárnap történt. a történet szereplői még laci, a szintén szamosújvári örmény, aki jerevánban tanul és robi, a szentendrei fotós.

pite: üres a mecset

pite: múzeum lesz

shushit felfedezzük már az első nap, kriszta körbevezet. wikipédia szerint a háború előtt 98%-ban azeri 20 ezres városból nem nehéz kikövetkeztetni, mennyi maradt meg. találtam pár archív képet (1, 2, 3, 4, 5 és 6 és egy flickr set), de igazából a legjobb a kétméteres fűben az egykori óváros romjai közt megmaradt szűk utcákban derengeni. ma nagyjából 3 000-en lakják, persze örmények, menekültek, mindenhonnan. helyi kétszobás múzeum a pár ókori agyagcserépen túl az örmény múltat próbálja bizonyítani és alapját teremteni a várost egy éjszaka alatt bevevő katonák hősiességének. nem könnyű, ha a teraszra kilépve az első romos ház belső faláról lerí, hogy muzulmánul íveltek a boltívek. három mecset maradvány van a városban, kettőnek a minaretjébe fel is mászunk, a harmadik valahogy be van építve. karabah büszke arra, mennyire vigyáz a muzulmán szent helyekre - legyen mire hivatkozni a török kulturális genocídiummal szemben -, ezért állnak még ezek. az utóbbi évben még a tehénszart is kipucolták, sőt lehet, múzeum kerül az egyikbe. főutcán tovább van még szovjet vöröscsillagos épülethomlokzat épület nélkül és frissen felépült, üresen álló bevásárlóközpont.

a rákövetkező napra vidámabb trippet tervezünk, felmászunk a város feletti domboldalra, lenézünk a hasadékba, sőt, lemászunk a hasadékba és fürdünk a vízesésben. elsőre természetesen nem sikerült megtalálni a sziklákon levezető utat, így rövid kóblászás után az jött, hogy nézzünk be a csúcson elhelyezkedő katonai radarállomásra. karabahban a katonaság annyira nem vicc, megállíthatnak bárhol, kérhetik a vízumod, van-e engedélyed az adott városban tartózkodni és legfőképp néha megnézik a turisták fényképeit, nem kémkednek-e. no, hát mi épp hogy nem játszóterezünk a kocsikon, radarokon, lövészárkokban, csak épp kiabálunk, hogy hahó, igazítsatok már útba. kánikula, biztos lementek fagyit nyalni. kaszáló apuka mutatja meg az utat végül lefele. völgyben falu, faluban is tekergünk, mígnem valami néni behív magához, hogy igyunk meg egy kávét, gyümölcslét. kellett már valami ilyesmi, mert kezdett lehetetlenné válni, hogy megtaláljuk a hülye vízesést. útbaigazít és bevesszük magunkat a sziklahasadékba. talán ez a legmélyebb szurdok, amiben két hónap alatt jártunk. cuki esernyős, mohás vízesés jéghideg vízzel, én meg elfelejtettem berakni reggel a törölközőt. van még csöppet tovább egy sokszáz éves híd is. majd út felfelé, vissza shushiba, na az nagy móka, mármint fáradtság.

pite: tilos kép pite: esernyő

nagy nap, vasárnap, esküszik a fiatal pár. lassan indult be a nap. aztán egyre gyorsul, jönnek a fodrászok, ilyen ember, olyan ember. az az érzésem van, hogy ugye semelyikőjük se született helyi, de éppen ennek ellenére még erősebben tradícionálissá akarják tenni. zöld-prios ruha, ami nem egyforma zöld-piros - mert így kell lennie -, népzene, népdobolás, vőlegény jön a menyasszonyért, elviszi, táncolnak az utcán. leginkább ott hibádzik a dolog, hogy nincs nagy tömeg. annak ellenére, hogy shushi mégiscsak egy kis közösség, a város teljesen átlagos napot él. meghívottak száma nem lépi át a 100-at a templomban, lagzin még az 50-et se. viszont a kaja nagyszerű. még egy bicegés, hogy nem látok se konyakot, se vodkát, se kalasnyikovot. a bort pedig hamar megunják az emberek, főleg ha meleg és elkezdenek hazaszivárogni.

pite: esküvő

nászéjszakán persze másik családnál alszunk. három lány, egy fiú és anyuka. apukára olyan országban, ahol 20 éve háború volt, érzékeny dolog rákérdezni. csuda természetes dolog már ekkor, hogy nem csak nyugodtan, persze aludjunk náluk, hanem még együnk igyunk is. karabahban különösen szeretik a vendéget, még ha külföldről jött és pláne el tud mondani magáról pár szót oroszul. legnagyobb, 20 év körüli lány még a tanáraihoz is el visz, mivel azok helyi görögök. csak hogy színezzem az etnikai képet, létezik a görögöknek olyan csoportja, hogy fekete-tengeri. sok száz éve jöttek át a boszporuszon és a szovjetúnió összeomlása után többségük bevándorolt az őshazába. viszont a nyelv olyan rokonságban áll a mai göröggel, mint mondjuk a szlovén a bolgárral.  számomra ez úgy jelenik meg, mikor l beszél a nénikkel oroszul a végére beszúr egy-egy görög szót, mint az ela vagy az efhariszto. tőlük kapjuk a nyár egyetlen tál levesét. kávé, süti.


Szólj hozzá!

Címkék: esküvő görög túra hc kaukázus örmény stopp karabah azeri karabakh shushi

tatyev - Տաթև



2010.07.21. 16:27 attilaj

örmény zászlógorisba legyalogolni a főútról nem egy nagy móka. nem ördöngösség, csak annyira kényelmesen telt az idő a suhanó autóban, hogy fene se gondolta volna, hogy a város központja nem rögtön a főút mellett van. szállás nincs, követjük tehát a lonely planetet. meg valami helyi arcot, aki azt mondja, hogy az, amit kinéztünk az a ismerőséé. és tényleg. hostel van kiírva, de igazából ez csak az nyugati hátizsákost csalogatja, teljesen szabvány bed and breakfast hely. 7000 per fő, mint ahogy azt a könyv is mondja és ezt a házinéni ki is emeli. teljesen korrekt, főleg hogy tele van és az egyik saját szobájukat adják át nekünk. teázunk nagy családdal, leányka sütötte sütiből is jut nekünk, de minket jobban érdekel a zuhanyzó – heló halacska a vödörben – és goris város café nevet viselő csapoltsörös helye. lehet, hogy az úton láttunk túl sok iráni kamiont, de valahogy benne van a levegőben perzsia: sok a bajusz, a szőnyeg és a tea. hülye egy város, négyzetrácsos utcaszerkezetben este haza még úgy is eltévedünk, hogy a hostel a legnagyobb épület, az egykori hotel goris (ma menekültszálló) mellett van.

 

másnap világosban ámulás. négyzetrácsos utcaszerkezeten túl, a hegyoldalban ilyen kúpok. barlangvárosról hallottunk, mint goris óvárosa, ám inkább úgy néz ki, mint megannyi homokkúp a homokórában. délelőttöt erre szánjuk, hatalmas játszótér. patak választja el a város lakott részét és a ma főként temetőként funkcionáló hegyes-csúcsos túloldalt. fura egy hely, képekkel könnyebb visszaadni, mint szavakkal.

csomagot hostelben hagyjuk, éjszakára átkirándulunk tatevbe. nincs messze, de hegyeken túl és nem egy nagy forgalommal megáldott út visz arra. menő fekete légkondis jeep – apuka és fia megy pásztorkodni -, mitsubishi jeep, séta, zsiguli három sráccal és már lent is vagyunk a völgyben, ami leginkább elválasztja tatevet goristól. sátán hídja nevű hely arról híres, hogy volt valaha valami perpatvar és a jobbik fél úgy menekült meg, hogy isteni sugallatra leszakadt egy szikla, hidat képezve a hasadékban – vagy valami hasonló. híd környékén mészkőnek és természetes ásványvíznek köszönhetően cseppkövesedés, barlangosodás. két medence a szikla oldalában, ahol éppen kellemes hőmérséklető buborékos ásványvízben ázik le a sarkamról a sokhetes rücsök. kezdetben csak helyiek a társaság, majd jönnek franciák is. itt is kapunk sültcsirkét, még ha épp a saját piknikünk után vagyunk is. a házi vodkát már meg sem említem.

tatev a völgy másik oldalán, a hegy tetején tanyázik. gyalog indulunk neki, de a második hajtűkanyarnál megállunk, mert látszik ám, hogy a túloldalon jön egy szürke merci. szürke felvesz, útközben még szállást is szerzünk baráti 3500 dramért még jó, hogy felvesz, bő 20 hajtűt számolok másnap visszafele. újabb kolostor, az eddigi legjobb, hiába a rozsdásodó daru a közepén. naplemente környéke, épp jóleső lagymatag meleg a kiázott testünknek, ücsörgés a hegytetőn, sokszáz méter magas sziklák felett. fű nő a kolostorlakok tetején, még jó, hogy előbb jártunk lent körbe, simán bele lehet lépni egy kéménynek kihagyott lukba. tatev maga a legkedvesebb falu. kinéznek, persze, meg rohangálnak körötted a gyerekek, hogy hello, hello, aztán meg ha azt mondod, hogy barev, akkor barev, barev. de ide jönnek turisták, kolostornál most is sátrazott valami csoport, szóval nem akkora különcség, de azért mégis az egész falu tud rólunk. kaja valaho, majd amikor sokalljuk a számlát a srác hazavisz kocsival. mert közvilágítás az nincs és hűvös is lett estére.

 képek.


Szólj hozzá!

Címkék: kolostor kaukázus hostel örmény stopp magánszállás goris tatev

jerevánból - Երևան - gorisba - Գորիս



2010.07.21. 14:37 attilaj

hatalmas a tanakodás, elmenjünk-e garniba és echmeradzinba másnap és maradjunk még egyet a forró jerevánban, vagy hagyjuk már a fenébe és irány dél. hagyjuk a fenébe és irány dél. stoppolásnak kedvez, hogy 20-30 km-re a várostól van khor virap. busz indul lonely planet szerint a pályaudvar mögül kilenckor és mivel a végső döntés, hogy két nap elég volt jerevánra nyolc óra után született meg, taxizunk volgával. buszozunk életem eddigi legmocskosabb ikarusával. kolostor, képeslapokon megjelenő rálátással az araratra. a síkság közepén három-négy domb és a fővárost elhagyva tisztább levegő adja a nagyszerű kilátást az igazán hatalmas, hósipkás hegyre. csomagot bedugjuk bokrok alá, mert busz nem visz fel a kolostorig. órányi turistáskodás után visszasséta a csomagokhoz majd stopp. papa, mama, két gyerek noravankba. noravank újabb kolostor az irányban, 8 kilométerre a főúttól. kanyonban leágazás jobbra olyan helyen, ahol valami 30 méter mélyen lehetünk. szép szép, de az őszintét megvallva, amikor ezt leírom, márt túl vagyok tucat örmény kolostoron, szóval kicsit meg kéne erőltetnem magam, hogy az egekig magasztalljam. mindről elmondható, hogy iszonyú régi (10-14. század közöttiek általában),  rémületes hegyek veszik körbe és csodásan faragott kövek vannak itt-ott elszórva (khacskár).

meleg. zsákutca a noravank, út tovább nem visz, csak azok jönnek erre, akik ide jönnek. stopp tehát halott, a család, aki hozott minket marad még. nyolc kilométer séta, többnyire tűző napon, csomaggal, de lefelé. út végén étterem a patak felett, még jó hogy egy liter ajránt kérünk.

idő után irányba állunk gorisnak. elsőre menő jeep vesz fel, vidéket fejlesztenek főként amerikai és svájci pénzből. jóarc srác, gorisba megy, de csak este, így vayknál kiszállunk. limonádészünet után uaz katonai jeep két sráccal, akik épp annyira törik az oroszt, mint mi. nem mennek többet 15 kilométernél, a végén lekanyarodásnál invitálnak, hogy ugorjunk fel hozzájuk, de majd legközelebb. nem kell sokat várni a legközelebbre, amint elkezdünk sétálni az elágazáson túl, lent az út mellett a patak partján újabb papa, mama és két gyerek piknikezik és integetnek bőszen, hogy csatlakozzunk. szokásos lavas (kenyér), uborka, paradicsom, sajt és valami hús mediterrán uzsonna. különlegesség a környékbeli gyümölcsvodka, amiből perszehogy kötelezően kapunk kostolót. mikor újra kocsiban vagyunk, egy idősebb házaspár vezet, ők már egészen stepanakertig (ez már karabakh) mennek látogatóba a katona fiúkhoz. persze itt sem telik le az első fél óra, mikor megállunk egy útszéli kajáldánál és jön a kebab, a saláta, a sajt, a minden. aztán egy idő után persze már hágókon suhanunk át, egészen megváltozik a táj: jereván környéki száraz, sziklás sivatagból, magashegyi, füves fennsíkok jönnek.

 


Szólj hozzá!

Címkék: kaja kolostor kaukázus örmény stopp khor virap noravank

erevan - Երևան



2010.07.15. 06:02 attilaj

grúz-örmény határra pakisztáni útépítő mérnök és sofőrje visz, ahonnan ők vissza. guten tag grúzoktól, pecsét, pecsét és sziasztok. örmény határ sehol a láthatáron, az út visz tovább. távolban dereng valami bodegacsoport, csak reméljük, hogy nem az az örmény oldal. de. grúz oldal hatalmas, túzott európai stílusú határépületével szemben ez sokkal őszintébb: néhány bodega, sorompó, vizes szivacs az úton – fertőtlenítés. határőrök is barátságosak, elsőre azt hittem, kávéra hívnak be, de vízumozás következik. 3000 dram – (460 dram=1 euró --> kb. 1800 forint). további bodega a vizes szivacs előtt az állami higiéniai intézet, itt egy néni ír be a nagy füzetbe, majd újabb sorompó a bank előtt – ez a vám. vámosok is érdeklődnek, hogy mi újság, merről jöttünk, merre megyünk és segítsenek-e autót szerezni. így kapjuk meg a családod, aki gyumriig visz. gyumri örményország második legnagyobb városa, nekünk arra jó, hogy kapjunk egy marsrutkát jerevánba – este nyolc körül érkezünk meg.

szállásról még semmit nem tudunk, mármint couchsurfingről. wifi elsőre nem működik, netcafé segít ki. sms-sms és iráni usherral lesz randink fél órán belül a köztársaság téren. fagyi, sok ember, zenélő szökőkút, dugó és fények – lenyűgöző érzés egy hét aszfalt nélküli világ után. usher roppant aktív gyerek, rajtunk kívül első napon van még egy ukrán vendége, második napon három lengyelje és két észtje. viszont most épp két lakása, mert költözik. iránból keresztényként menekült el a baráti örményországba. innen tovább németországba vagy angliába a terv. viszont maga a srác nagyon amerikai –ahogy beszél, ahogy barátságos, ahogy lazán ingben van öltözve és ahogy másnap kék öltönyben jön üzleti találkozóról.

hillary clinton a városban.

dög meleg van. 40 fok felettieket mondanak, hallottam 42-t, 46-ot is. első éjszaka utáni nap sétálgatunk, teszteljük a várost, kevesebb sikerrel. a minden sarkon csobogó kutak ellenére nyoma sincs az előző esti tömegnek. egyedül a köztéren kell sorba állni, a múzeum sarkában. ez a legjobb hely a városban. parkról parkra próbáljuk túlélni a kánikulát és nem hazamenni, mert ott még melegebb van. sokat segít a nagyszerű sárgabarack, ami sajnos a tavaszi fagyok miatt igen drága (1,8-2 euró kilója). egyetlen mecset van jerevánban, azt megnézzük persze, kék. iráni pénzből felújított, szépséges.

paradicsom-uborka saláta reggel, kenyérrel, sajttal és szgussonkás teával erősen feltölt a második napra. előre kitaktikázzuk magunkat, hogy a genocídiumos múzeum után felslisszanunk a karabakhi konzulátusra vízumért majd leereszkedünk a nemzeti múzeumba. örmény népírtás múzeuma (1915 körültől, törökök által, ilyesmi) fent egy hegy tetején, kicsit szovjet stílusú emlékművel és légkondis föld alatti kiállítással.  tök megéri, csak auschwitz-cal tudom összehasonlítani, mégis teljesen más. ez egy kiállítás, az egy hely. rengeteg korabeli levél, tudósítás, aminek feladata, hogy igazolja, igenis megtörtént – mert máig a világ országai közül csak 11 ismerte el a tényt, hogy a törökök nem csak átköltöztették az örményeket (a sivatagba), hanem módszeresen írtották is őket.

karabakhi konzulátusra kijutni nem egyszerű, főleg ha a sofőr elfelejti, hogy megkértem, szóljon már, ha arrafele járunk. előtte még ugye fénykép és pénzváltás is szükséges. képviseleten barátságosak, meg kell mondani előre, hova akarunk menni, mit akarunk meglátogatni és ehhez szívesen adnak tippeket is. 3000 dram (1800 forint) ez is, mint az örmény, ami kevesebb, mint a lonely planet mond. ráadásul nem öt napra érvényes, hanem 21, nagyszerű. nemzeti múzeumhoz ötre érünk vissza, pontosan harangoznak. belépés negyed hatig, ámde a mogorva néni nagyon nem akar minket és a francia párt beengedni. franciák feladják, mi rámenősebbek vagyunk, be is engednek kis győzködéssel. diákjeggyel. végig olyan érzés, mintha utánunk a vízözön, teremőrök kapcsolják a villanyt, amint kilépünk a teremből.  hiába, vár az onoka otthon. node azért szép múzeum, klasszik köcsögökkel, ezeréves szekerekkel, szőnyegekkel, miegymás. genocídiumossal van átfedés, ugyanazok a képek néhol itt is feltűnnek a végén.

hello usher, hello lengyelek, majd sör és hello észtek és hello mindenféle sok ember. opera körüli teraszos helyek egyikén kóstoljuk a joghurtlevest (tarator nyilván jobb) és várják a többiek a meccset. kiugrunk vidámparkba a cascade tetejére óriáskerekezni és egy szomszéd utcabeli autentikusabb kajáldába, mert az észtek szelet húsa és sültkrumplija nem annyira vonzó. örmény pizza. fáradtság, alvás.


Szólj hozzá!

Címkék: múzeum cs nagyváros kaukázus jereván örmény stopp marsrutka

süti beállítások módosítása