reggeli után simán bestoppolunk cork-ba. kicsit át kell gyalogolni rajta, de szerencsére csak a központon. amit annyira nem is sajnálunk, lövünk pár napsütéses fényképet, mert a tegnapiakon rajtamaradt valami éjszakai beállítás, eléggé szemcsése, rosszak lettek. meg amúgy is közel van a kivezető út, ahol már lehet kocsit fogni. itt kezdődik újra a szokott játszma, hgy 20-30 km-ekre visznek, pedig milyen jó lenne ha ez inkább 80-100 lenne. első egy szlovák srác, aztán egy pajero-s nő. aztán hirtelen megszakad a folyamat, benzinkútról kikanyarodó kisbuszos srác nemhogy el tud vinni egészen killaloe melletti ennis-ig, de azon túl is, a moher sziklákhoz. 150 km és az öröm hozzá, hogy még eznap kijutunk oda és nem másnapra marad, amikorra úgyis ott van galway. jóarc. valami étteremből jön, kapunk tőle szépen csomagolt sütiket is.
moher. hát ez olya
n írországnak, mint nekünk a halászbástya. látványosság, sok turista. nem a tömeg zavaró, csak egészen más hangulata volt lent délen egy olyan sziklának, ahol két kocsi parkol, mint itt, ahol külön parkoló van tele úgy is, hogy 8 euró beállni. van múzeum, látogatói központ, fagyi és étterem. kiépített út visz jobbra és balra a parton, ami azért rossz, mert biztonságos. nem lehet kimenni a szélére, lábat lógatni 200 m magasból. mert amúgy gyönyörű. hátad mögött a lankázó, dimbes-dombos füves táj tehenekkel. te épp a törésnél állsz, ahol ez belefut az óceánba. az óceán fölé, mert északnak és délnek nézve is ameddig a sziklák látszanak 200 méter magasan áll a mező a víz felett. teljesen függőleges. elképesztő. aztán megtaláljuk a kiskaput, ahol vége a kiépített útnak és túl lehet menni és lehet lábat lógatni és uzsonnázni a fűben tériszonnyal küzködve.
és akkor vissza killaloe-ba. szikláktól idős házaspár. zenéről beszélünk, ír nép és ilyen komolyabb hangszerekről. adnak cédét a végén, amit a mai napig (egy hónap) nem hallgattam meg, de most betenném, ha koba nem aludna. és újra ott vagyunk, ahol kezdtem, hogy a következő faluba visznek mindig. a legvége az, hogy a killaloe előtti ogonelloe-be elénk jön Joel. Joel új-zélandi, 2 perc beszélgetés után megmondom, még ha lassan 10 éve is él írországban. az akcentusa oké, de kinézetre is kiköpött Jemaine. hazaérünk, két kutya, Susie és egy kiskölök fogad. nem rémlik, hogy couchsurföltem volna már családnál. eléggé tágas ház, csöppet hideg, de a kandallónál nagyszerű beszélgetni és különféle könyveket böngészni. bansky-t például. meleg tál étel, igaz babos hús, de a süti már nagyon bejön. külön szoba, közös ágy. az egész olyan nagyon kellemes élmény, kár, hogy nem maradunk több napot.
reggel reggeli. Susie elvisz minket Ennisig, mert úgyis van dolga ott.
közben kirakjuk a kölköt a speckó erdei sulijában. ködös ennisi városnézés reggel 10 és 11 között sirály, galamb és varjúetetéssel. innen egészen egyenes út vezet galwaybe, a mi kisteherautónk mégis letér. elején kissé rossz érzés volt, főleg, ahogy kezdte a beszélgetést. hogy megy majd ő is galwaybe, orvoshoz. pszichiáterhez, merthogy őrült. ha ha. ezután kissé csendesebbek voltunk, pedig tudom, ha beszélünk róla, biztos megmagyarázza. de helyette volt burren kővilága és az a rengeteg köd. burren egy vidék, ahol nem földből van a föld, hanem kőből. szürke, köves-sziklás dombvidék. néhol előbukkant a köd mögül egy-egy magasabb, meredekebb hegy szerű, néhol egy zsebkendőnyi területen tehenek bőgtek. teljesen kihalt vidék.
aztán egyszercsak galwaybe értünk. galwayről mindenki úgy áradozott, hogy mennyire tündéri. nem rossz, de azért annyira mégsem. vannak boltok, van sebes folyású folyó. kikötő, de akkora extázist nem nyújt. a sültkumpli adag sem olyan bőséges már, mint lent bantryben. szóval ideje dublinba menni.
