ócska utazós

premier: életem első klasszikus hosszú hétvégéje, autóval. pécs és szarajevó. pécsett élmény volt a zsolnay-negyed  és a koncert, amit a pajtások adtak. romkocsmában, szinte csupán ismeretlen ismerősök előtt. ezt követte az ismerős családnál alvás és az elmaradhatatlan családi bőség reggeli.

vasárnapi másnapos horvátországon és szerb entitáson keresztül autókázás. szarajevóban érzésből tájékozódunk, ami meglepően jól sikerült. házigazdánk jagoda, cs lengyel csoporttársa. hiába voltunk nála szűk két éjszakát, intenzitása oly erős volt, mintha egy hetet lettünk volna. még jó, hogy lonely planet nem volt nálunk. tito kocsma, velünk élő történelem, politikai adminisztráció agyament volta és miegymás a kötelező csevap-halva-török kávé hármason túl.

nem tudtam a városra másképp tekinteni, mint az átlagosnál nyugatabbra sodródott bolgár vagy görög nagyvárosra, ami valahogy kiugrott az ortodox ölelésből és elkezdett büszke lenni a muzulmán jellegzetességeire. errefele épp azokat az épületeket, műemlékeket, temetőket újítják fel és tartják tip-top rendben, amiket amarra próbálnak eldugni, nehogy látszódjon, milyen szomorú állapotban búslakodnak. a csarsija akár tarnovoban, a fedett bazár jambolban, a temető szinté tarnovo (vagy agdam) szélén, xix. századi kereskedő-házak szkopjétól szalonikin át plovdivig.

pécs.

elfoglalt szarajevói emberek.

temető, mint látványelem.

akad még, amire nem jutott pénz/energia.

zsizsegő főtér oszmán jelleggel.

csudás ősz.

roppant összetett egy hely, amit nem itt fogok megfejteni. képek szépek lettek hisz az idővel is szerencsénk volt.

sikerült nem ellenállni egy út mentén sétálunk és behívnak udvarba, ahol épp piknikeznek alkalomnak kábé 2000 méter magasan karkucsában. nagyszerű volt az időjárás, így az 5000 méter magas kazbek alatt ebédelhettünk egy csapat grúz férfival. sült pisztráng, friss kenyér és az épp levágott és megfőzött birka (máj, szív, hús és rengeteg faggyú) volt a menü. innivaló végtelen, bepillantást nyerhettünk a tbilisziből nyárra kiszabadult grúz férfiak hihetetlen délutáni alkoholbefogadó képességébe. legérdekesebb, hogy milyen kérdéseket tesznek fel: honnan vagyunk, mi ott a vallás, vannak-e ott hegyek, németül vagy oroszul beszélnek-e ott, hány évesek vagyunk, ki kinek a kije.

idén nyáron egészen sok helyütt sikerült sátrazni. egy-két helyen, még fénykép is készült. a képeken visszaköszönő zöld másfél kilós lidl csoda igazán megérte az árát, kellett volna belőle venni még párat. lehetne ebből is egy bővebb irás, tapasztalatokról, milyen is a kaukázus felé a vadkemping, de hisz annyi dolog van más. képekre kattintva ott a hely azért google maps-en.

steinbeck a nagyszerű orosz naplójában azt írja, nem érdemes egy hónapnál több időt eltölteni külföldön. épp ez az idő, amit még befogad az ember emlékezete, az e feletti élmények már túlcsordulnak. sikerült túllépnem ezt a limitet, de talán egy-két hetes pihenések nem számítanak. 

 számszerint az éjszakáim idén június 23. és augusztus 28 között: tbiliszi 26, szuhumi 4, calka 3, veliko tarnovo 3, kazbegi 2, mcheta 2, zugdidi 2, omalo 2, budapest 2, isztambul 2, beglika 2, ahalcihe 1, satili 1, roska felett a hegyen 1, dzsuta 1, zesztaponi 1, kachi 1, kutaiszi körül 1, kobuleti tengerpart 1, kamion 1, szófia 1, kiten 1, varvara tengerpart 1, burgasz 1, repülő 1.

persze nem is annyira a számoknak kellene reprezentálni ezt a nyarat. sokkal meghatározóbb például, hogy augusztusban, miután kijöttek a lányok grúziába és elkezdtünk igazán utazni, volt három hét, amíg szinte nem láttam ágyat. aludtunk sokat sátorban a trópusi tengerpattól kezdve egészen 2700 méter magasan kilátással gleccserre. grúzia csöpp ország, de mégis rengeteget lehet benne utazni. két éve az az érzés volt bennem, hogy megérkeztem a végtelen szovjetunióba, ahol bármerre indulhatok, csak még beljebb jutok. idén már tudatosult bennem, hogy magyar útlevélnek vízumra van szüksége az összes környező országba, és a grúzia maga kisebb, mint csehország (ha a bejárható, tehát abházia és dél-oszétia nélküli területet vesszük, csak kicsivel nagyobb, mint fél magyarország). viszont még így is végtelen tud lenni, az elzárt magas-kaukázusi völgyekkel, ahol több saját nyelvvel és valással rendelkező népcsoport él még mindig a petróleumlámpa fényénél, az azerbajdzsánba nyúló sivataggal, az örménylakta, zord dzsavaheti fennsíkkal és a tengerparti szubtrópussal.

szóval másodszorra is volt mit felfedezni.

idén két körutat is sikerült tenni azon felül persze, hogy bő egy hónapot tbilisziben laktam. az elején anyával, a végén a csajokkal. elsőre nagyszerű dolognak tűnik, hogy egész jól belejöttem az oroszba. a végkövetkeztetés is az lesz, hogy sokat adott a rengeteg beszélgetés, az oral history. a kettő között van az a számtalan, sokszor borzasztóan fárasztó szituáció. valószínű teljesen más élmény lett volna, másképp viszonyulnék az egész térséghez, ha lány lennék.

sajnos még tavasszal elkezdtem egy tumblr-t, ami elvitte a beszámolás lelkesedését. van egy-két hosszabb bejegyzés ott, ami beleillik a klasszikus blog műfajába, ezeket nemsokára átemelem ide is (blogs are not dead).