ócska utazós

még egy ilyet akartam írni. mert annyi féle embernél és helyen aludtunk és azért mégiscsak ingyen, hogy megérdemelnek egy összefoglalót és kollektív köszönetet. szóval sorjában.
Faro: párnál, Veralisa és Daniel. a város óvárosától kb. két percnyire gyalog, egy három elemetes ház legtetején. hatalmas erkéllyel az utca felett. ilyen alter arcok, bár már az idősebb fajtából. nem csak radioheadet, hanem yorke-ot hallgatnak, természetesen apple gépük van és kortárs darabokra járnak színházba. Vera múzeumban dolgozik, Danielre nem emlékszem, de talán valami IT cucc.
Lisszabon: André, akit aznap szereztünk. ő ilyen korunkbeli egyetemista, műszakira jár talán. végtelenül aktív cs-snek tűnik, ambassador is, vannak couchsurfinges névjegykártyái. de nem komoly arc, leszoplakos polójavan, stb. belvárostól pár metrómegállónyira, még lesétálható távolságra laktunk egy sokszobás, fapadlós első vagy második emeleten. nagyszerű lakás. neki még egy vacsorát is köszi.
Sintra: Hugo, a reptéri dolgozó, nagy szörfös, színtévesztő. ez utóbbi miatt egész kis lakórésze tele színekkel és színesszínes csíkokkal. nem is sintrában lakik, csak a vidéken. olyan rész ez kb., mint pomáz, ha szentendre a sintra és pest a lisszabon. de cserébe hurcolász minket kocsival állomásról haza, otthonról boltba, boltból barátnőjéhez főzni és haza. kutyás.
Leiria: Tony, a zöldfoki. ő az eddigi asszem legcsóróbb hostunk. nem mondom, nem hajléktalan, sőt egészen formás egy lakása van. külön szobát kaptunk, erkéllyel. berendezése viszont nincs. egy szenegálival talán, vagy inkább valami volt portugál gyarmatival él együtt, nem tudom, mi a foglalkozása. viszont nagyszerűen tud főzni felhasználva ami van. barátságos.
Aveiro: Eduardo volt az, akivel a leginkább nem volt közös hang. semmi harag, csak egyszerűen ő már annyira másmilyen. komoly ember, pedig alig egy tizessel idősebb. valami utazós melója van, szállodáról szállodára járja a világot, élete felét ha aveiro-ban tölti. lakása ikeás, rideg, de kényelmes. messze a belvárostól, új építésű lakópark. kocsival jár, így nem borzasztó. próbáltunk vele go out, de a barátai is idősebbek, nem a mi kategóriánk. pedig kedves.
Porto: Emese, a porto fanatikus magyar lány. egyetemre jár, asszem phd-zik már idekint, turizmus közeli szakon. ő se egy szakasztott mása a lelkemnek, viszont vele már nagyon profin el lehet lenni. nem olyan rég óta cs-s, de annál aktívabb. van porto kitje, térképpel, látnivalókkal, kihagyhatatlan ajánlatokkal. egy hatalmas, új építésű sokemeletes házban lakik, ahol profi módon van megoldva a légkondit helyettesítő szigetelés. az egész hát profi. naaagy lakás, erkéllyel és high-tech konyhával. paskójával él, aki portugál természetesen és Viktor.
Guimaraes: Helena és a nagyon sok többiek. ők voltak leginkább olyanok, mint amilyet én adtam legutóbb a breton lányoknak. óváros kellős közepén (igaz, guimaraes nem olyan metronagy polisz), egy két-három szintes ház egészen nagy lakásában sok-sok fiatal. igazán még ha a nevekre jól is emlékeznék, akkor se tudnám, ki lakik ott és ki máshol, de ez talán náluk is flexibilis. két tuti állandó szereplő Freak és a másik, a foxi és a hatalmas nagy fekete kutya. legtöbbet asszem Andréval voltunk, ő biztos ott volt, mikor felmásztunk éjszaka a kastélyhoz és utána söröztünk és vele főztünk is.
Santiago de Compostela: Fara. ő is valami IT-s, de még nem az, aki Défense-ben dolgozik. 30-as évei végén járó, galíciai punk. nagyon punk. kis lakása van két saroknyira az óvárostól. hozzá képest feltűnően fehér és feltűnően újnak hat. főz nekünk paellát, zenél a mankóján. kiemelkedően jó fej.
Párizs: Caroline és a paskója. újabb IT-s arc, 36 éves a profilja szerint, de én jóval kevesebbnek éreztem. nagyszerűen párizsi lakása van, Montmartre mögött, nem is annyira messze a Sacré Coeurtől. második emelet, kis fa csigalépcsőszerűn kell felmenni. franciaerkély. egész szobát kaptunk, mert a tesója épp el van utazva. öt napig lógtunk náluk.

arra jöttünk rá, hogy északon nehezebb stoppolni. nem lehetetlen, megy itt is, de egyre gyakoribb 20 perces várakozás és egyre ritkább az, hogy kiteszem és robogunk. az emberek viszont még mindig nagyon rendesek, alig van olyan, hogy ne vinne ki a város szélére, ha ő csak oda megy. a legutolsó, aki megállt, épp abba a kempingbe jött, ahova mi is terveztünk, szóval azóta is pajtáskudunk néha.

gyönyörű hely az egész. hegyek között tavat már korábban meglátjuk és ott akarunk maradni. hidak rajta és nagyon kék. kemping kicsit fentebb van geres valu felett, de talán annál jobb. két kis fahídon keresztül visz az út a recepcióig és sátrunk 10 méterre sincs a csobogó pataktól olyan helyen, hogy szalajka egy nagy fityma ehhez képest. sőt, még a vize se borzasztóan jeges, lehet benne lábat lógatni, kissrácok még fürdenek is. este még városfelfedezünk, nyalunk fagyikelyhet és sétálunk úton felfele, kergetve a lemenő nap sugarait. elkaptunk, lejövünk. lefekvés, megnézzük a renaissaince filmet sátorban és alszunk, míg reggel nyolc után nem kezd el hisztizni a göndör francia kiscsaj.

kilenckor jön a pék friss pékáruval. tízkor már gyaloglunk lefele keresztül geresen, cél a tó. szerpentinen még a franciák se állnak meg, gyaloglunk vagy jó másfél órát, aztán végül egy szakaszon mégis kocsival érünk le a hidakhoz. kenut akarunk bérelni, de a gyilkosok 7 euróért adják óránként. pedig előző nap idefele még egészen úgy éreztem magam, mintha teljesen egy indiánregénybe csöppenhetnék bele. fürdés inkább. a víz gyönyörűen tiszta, sőt még édes is és feltűnően meleg - nem csak az óceánhoz képest, hanem objektíve is. kis öblök szélén homokos szerű apró kavicsos a part és hirtelen mélyül. alig vannak emberek, eddigi egyik legjobb strand portugáliában.

mindkét híd egy félszigetre vezet nagyjából merőlegest alkotva egymással, középen körforgalom és másik két út indulási pontja. egyiken elindulunk stoppal, felvisznek covidéig. valami római útnak kéne itt lennie, helyette csak földút, ami aztán négyfelé ágazik és végül kis szerencsével visszajutunk a főbb útra. hegyes vidék, legmagasabb a környéken 1500, de sokkal komolyabbnak tűnnek pl a mátránál. óra gyaloglás után úgy jön, hogy egy pár mögé kerülünk be, akik épp nézelődnek. legjobb fogás, nem tudom, láttuk-e volna nélkülük valaha is azt a duzzasztógátat. felülről, átmenve felette, alulról, beállva a vízsugár alá. eléggé megdöbbentő annyi víz alatt állni. vissza is velük megyünk két hídhoz, onnan kempingbe egy bedforddal. olyan kocsi volt, hogy majdnem kiestem belőle, úgy kellett tartani az ajtaját. sebességben se nagyon közelítheti meg a megengedettet, mivel az óra elé pakolt stócon már legalább fél éves a por.

kora esti szieszta. bevásárlással elintéztük a vacsorát, drága sonkába tekerünk olcsó virslit és parázson megsütjük fröccsel, pritaminpaprikával. reggeli péktől és indulunk a napsütötte spanyolországba.

magyar csaj Emese, szőke és barátságosan jófej, paskója Viktor és barna. rengeteg információt kapunk a városról, van külön cs-seknek előre megírt idegenvezetés, térképek és személyes ajánlók. elszakadás nehézségeit leküzdve benézünk sötétedésre a városba, ami a hatalmas nappalitól és amúgyis übermodern háztól elég messze esik. busz visz be bolhao piacáig, innen gyalog tekergünk le a városháza előtti teret és a vasútállomást érintve lélé a híres dom luiz i. híd tetejéig. metró megy rajta felül, érted vagy 100 méterre a folyó felett a kovácsoltvas híd tetején metró jár és gyalogosok. autók meg lent a mélyben. kilátás állat, ezer millió fénykép készülhetett már innen. valahol itt jöttünk rá arra is, hogy portugália déli része északon van: az egész város hangosabb, pacalt esznek, dudálnak, nem (annyira simán) engednek át a zebrán és az egész város egy nagy prolinegyed. rengeteg az üres ház, ennyi sikátort egy helyen még életemben nem láttam és mind 3d-s, szóval egymás alatt is lehet akár több is. nehéz elképzelni, hogy ez mind rajta tud lenni egy térképen. ja, és macska város. kosszal, olyan tipikus konyhai szeméttel, hogy itt egy retek, ott egy zacskó tele cuccal. imádom. sötétben aztán végképp legjobb, ahogyan az egyik rua teljesen kiahalt és arra gondolunk, hamar kapjuk a kést a derekunkhoz, másikban kint terítenek meg az ajtó előtt és nézik a meccset. tizen.

porto másnap nappalra is izgalmas maradt. kényelmetlen az volt benne, hogy vettünk napijegyet 3,5-ért (24 órára, nem ám éjfélig érvényes), ami elvileg mindenre jó. csaj elbaszta nekünk, mert mondta, szálljunk fel nyugodtan itt. pedig ez még másik zóna volt és így nem volt lett jó a belvárosi zónában. méreg. harmadnap visszavittük és kivetünk belőle 5 eurót, há.

bolhao piacával kezdünk, ami hétfő lévén kihalt, de bájos. ami nyitva van, ott látni, hogy használt és hasznűlatban van. a 10x10 centis üvegekből összerakott pékek kirakataiban a gitt az milyen hangulatos már. paradicsom már egészen hasonló a bolgárhoz, bár csak kinézetre tudom, mert még bennem van a másfél portugál croissant. piac mellett, a metróállomással szemben ott van a nagyon azulejo-s templom, csak megemlítem.

következő látványosság utunk során a sé. aztán meg sao fransisco templom a maga 200, más forrás szerint 500 kg aranyával a felfedezések korából. lenyűgöző. merőben ellentétes a rakparttal és kis tascaval, ahol 14-ből megkajáltunk halat, bárányt és üveg bort. aztán meg a kölkök akik a folyóba ugrálnak. ugráltam én is, de az a baj, hogy ők magasról. rakpart tetejéről, sőt odébb még a híd alsó szintjéről is, brr. a víz hőmérséklete egészen kellemes, íze kissé sós. kényelmes turistáknak nem lesz hozzá kedve, mert néhol igen törmelékes, szemetes, de én mondom, tiszta a víz. esti andalgásra kibuszoztunk boavistára, ami a tengerparti rész. sétány, homok és sziklák. két vár vár reád.

vacsorára a változatosságot megtartva taratort dobunk össze, ám a paprikáskrumplit már pécsi módra esszük, mert főként emese főzte. fincsi lett. reggel még pattyogunk otthon, dél körül búcsúzunk és reklamálunk az 5 euróért.

többek között ismét egy végtelenül rendes párhoz ugrottunk be kb. féltávtól a forumig (bevásárlóközpont a központban). ők is plusz km-eket tettek értünk, mert nem mentek volna be a városba, csak a pályán el mellette. aztán még adtak egy jó adag mandulás sütit, ami igazán jól jött, mert ugye reggelire csak zöldség volt. jól össze is morzsásztuk a kocsijukat, amit azóta is rettentően bánok. jófejek meg azért voltak, mert pl meséltek sokat afrikai útjaikról, hogy ott dolgoztak és zöld-fokin akarnak dolgozni. így értünk be délután aveiro-ba.

eduardo írt, hogy fél hatig strandon van, akkor találkozzunk hotel előtt. az még bő három óra nyaralás a fűben, forum előtt, rossio parkjában. ismerkedés a portugál velence csatornarendszerével, színes hajóival, szecessziós házaival és a hajós fesztivállal, ami a parkban folyik. fűben henyélés főleg.

eduardo végtelenül más, mint mi. másnap kerestem rá jelzőket és olyasmiket mondtam, hogy fogyasztó, átlagos, kispolgár, kedves, jóindulatú. abszolút nulla volt a közös hang. szegény lakásá szerintem még soha nem hallott egy rendes ízes, ropogós fingást. csaja meg végképp szótlan, igaz nem tud angolul, így velem a közös nyelvek száma közel nulla. este megy partizni a srác, minket meg bedob a városba nézelődni. előtte tart idegenvezetést kocsival. város tele csatornákkal, egy részen régebbi szűkutcás, másik részen hatalmas egyetem és gyárból átépített modern környezetű kultúrközpont. úgy általában jellemzőek a kis vicces megoldások, mint a két csatorna találkozásánál létrehozott három feljáról gyalogos körforgalmas híd. forumban eszünk egy naaagy tonhalas, rákos hawaii salátát répalevessel, majd keresünk wifit, hogy holnap legyen hol aludnunk portoban. couchsurfingen írunk porto groupba, majd fél órára rá jön a telefon magyar számról, hogy dejó, itt élő magyar vagyok portugál paskóval, gyertek hozzám. feldobva vagyunk, közben már este tíz és itt ilyenkor kezdődnek (és nem ekkor fejeződnek be) a szabadtéri koncertek. mellette sátrak matrózcsomókkal, hajós eszközökkel és színes hajóorr kiállítással. ezekre mindenféle pikáns rajzokat készítenek. nem tudok példát,majd rakok fel képeket. találtunk még egy alter helyet, a mercado negro-t, ami egy nagyobb lakás átalakítása kultúrkocsmává. a wc-k díszesen berendezve, váza virággal, bidé beültetve, rózsaszín cuccok, ilyesmi. a folyosóról nyíló szobákban vagy beülő vagy bárpult vagy alter boltok ruhákkal, lógókkal, csecs e becse.

az éjféli találkozóból az lett, hogy kettőig sörözés különféle helyeken Eduardo és a barátai árnyékában. előző napi pados alvás után marhára nagy kedvem volt az ilyenhez, attól féltem, hogy véletlen még ébren maradok és rájövök, mennyire gázul antiszociálisan viselkedünk. aztán mégis ágy és alvás, de olyan mélyen, hogy nagyon.

alvás tizenegyig. legalább. eudardo meg a szótlan csaja ment volna már a strandra. megvártak, jó házigazdához mérten, mert akkor megyünk mi is velük a kocsival, csak akkor kell hozzá már minden cucc, mert nem jövünk ide vissza. a strand kint van aveiro riájának a nyílt víz felé néző sávján, a házai viszont inkább a szárazföld, vagyis a félédes vizű ria felé néznek. costa nova a neve. a házai csíkosak színesen. útikönyvbe illő képeket lehet csinálni a kétszintes, meredek tetős néhol faház szerű csíkosokról. függőlegesen és néha vízszintesen is kéken, zölden, pirosan, sárgán és egyéb színben. van itt is aveiro-i különlegesség a tripa, ami nem pacal. tripa pacalt jelent, ami északon divat, de itt a palacsinta és a gofri közti átmenetet jeleni és megéri, főleg karamellel.

a strand homokos, hullámok hatalmasak, a víz jeges. muszáj belemenni, mert valószínű, hogy ez az utolsó és annyira hívnak azok a hatalmas hullámok. mólóra kiülve még szörfösöket is láttunk el a messzeségben. nyaltunk fagylatot, ittunk sört, ettünk bab féle sós sárga izét, amit mindenhol látni. eduardoék visszavisznek avero-ig és fájó búcsút veszünk a körforgalomban. innen porto.

a délelőtti program. Tony a stadion és a vár mögött lakik, caplatunk fel a várba. kilátás a portugáliában megszokott: szép. az egész város olyan cuki. mostanában olyat játszunk, hogy melyik másik városra emlékeztet. engem gabrovóra: azt mondják rá, semmi izgi, csúnya, nem érdemes. aztán meg közben tök megérte eljönni, kis utcákban alter boltokat kutatni (citroenes póló, aaa) és egyszerűen csak sétálni. egy napot megér, még maradt is, amit nem láttunk.

út coimbrába. francia pár vitt land roverben. csak átutazóban ugrottunk be, ami hátrány olyan szempontból, hogy egy újabb dimbes-dombos városon járatjuk meg a cuccokat. folyó van, széles és nagy, rajta kajaknyi kis vitorlásokban játszanak a felnőttek. távolabb gyaloghíd, bal parton épül a város egy újabb parkkal. hídon át, tele zászlókkal az európai, a coimbráé és talán portugál is. vár nincs jelentős, helyette egyetem a város tetején. ilyen-olyan fakultások mindenhol szerte a városban, lerí az egészről, hogy mennyire a hagyomány a lényeg.

kiállás útra F. da Foz táblával és szinte egyből egy nagyon szeplős hapsi és a csaja kombija repít a zegzugos utakon a kukorica földek között. magyarországi viszonylatban harmadrendű útnak mondanám, de itt nagyobb volt jóval a forgalom. gátak jöttek, emelkedők mentek aztán hirtelen autópálya és ott is vagyunk figueira központjában. hatalmas beach. 10 perc csak az, hogy átgyaloglunk a strand homokján a vízig. óóóriási hullámok, igazi óceán. viszont eszméletlen hideg, még fagyosabb, mint algarvéban volt. elfelejthetjük a búvárszemüveget, nem lehet annyit kibírni víz alatt, amennyi levgő a tüdőbe fér. igazából belemenni is csak azért, mert muszáj.

közben izgalom, hogy igazán írhatna a srác, akinél aludnunk kéne. wifit keresünk, pizzahutot találunk. egyet fizet kettőt kap elvitelre itt 13,5 euró, de bőséges. közben sarkon találunk netet, srácot felvesszük msn-re. bonyolult, az egésznek az lett a vége, hogy padon aludtunk hálózsákban. előtte még játszottunk szökőkútfolyosóval. átrohangálós, rá kell lépni cuccra és kinyílik a vízkapu. padon aludtunk, baze, mint a csövik. nem volt feltétlen kényelmetlen, hideg se, de azért baze baze.

reggelire dinnye és pritaminpaprika, majd ki a plázsra. úúújra hatalmas és éveket el lehetne itt tölteni unatkozás nélkül. kint feküdni, hullámokban ugrálni, púpot építeni, eltölteni fél órát azzal, hogy felgyalogolsz a wc-re és vissza, vagy még végül egyet beugrani a jéghideg vízbe. fürdőruhák lisszabonban maradtak. nyami.

reggel nem úsztunk medencében. siettünk ki az útra, alcobaca felé. az szép. katedrális van ott, benne ines és a paskója sírja, akik nem lehettek egymáséi, mert valami intrikus mese jól elmondja. egymással szemben van viszont az igencsak díszesre kifaragott sírjük, hogy ha feltámadnának esetleg, egymást lássák meg először. nem édes? a templom csupasz, gótikus beslőjével a faragott sírok egészen gyűrűk urás hangulatott keltenek. van körülötte további egyházi komplexum, amit belépődíjra való hajlam és idő hiányában kihagyunk. aranyos még, hogy van a katedrálisnak wifije is (zárt). ha a batalhai út felé indulsz, lesz ott egy gyorsétterem, ahol három féle helyi kajából (tortilha, abroncshal és vmi húsos cucc volt aznap) választhatsz 4 euróért. igazán baráti.

következő állomás batalha. ismét egy csöpp város egy óriási katedrális-komplexummal. ennek az a sztorija, hogy valamelyik király templomot ajánlott, ha megnyeri a csatát a spanyolok ellen. megnyerte. ugyanolyan csupasz és gótikus belül a főhajó, de itt izgalmasan színes pöttyöket vet a rózsaablakon átszűrődő fény a kövezetre. rózsaablakok és színes üvegek amúgy is kircsibbek itt, mint amott voltak. cserébe veszünk is belépőt. körbejárni a nagy kerengőt, innen nyíló ilyen-olyan szobákat, csobogó kézmosót, kisebb kerengőt és a befejezetlen kápolnát. az egész tele gótikával, csipkékkel és nyírt sövényekkel. legszebb a befejezetlen kápolna belső kapuja. vagy 5-6 méter magas és a legalján csigákkal van díszítve, a többi meg olyan szép, hogy nagyon. nincs teteje a kápolnának. kápolna szó nem is jó, mert van vagy 25-30 méter átmérőjű köralapú cucc. vannak itt is királyok sírjai, amire bejön a napfény. igazán furcsa egy templom tető nélkül.

fátima. gondolom hallottad már a nevit, nekem is ismerős volt. a sztori ugye az, hogy 1917-ben három falusi kölöknek megjelent mária és fél éven keresztül kijártak hozzá egy fához. ebből a kis falusi idillből, hegyecskéből, fácskából mára las vegas lett. bevezető úton csak ámultunk, hogy mennyi szálloda. aztán a kijelzőn pirosan villogó következő misére hívó szöveg. és egy felsorolást tudok csak adni a további megdöbbenésekről: 45 szinte ugyanolyan shop egyhuzamban, amelyekben mind mind hívós cuccok a nyaklánctól, a babákon, villogó máriákon keresztűl. viasz gyertyák - nagyobb, nagyobb, minél nagyobb a 2 méteresig - mellett testrészek is, mert ha elégeted őket, meggyógyul azod. láb, kar, szem, mell, has, gyomor, máj. aztán nagy tér, olyan mint rómában, csak sokkal betonabb. keresztül rajta fényezett csík, ahol végigcsúszhatsz térden imádkozva. csík egyik vége a régi templom, tetején éjszaka világító kereszt mutatja az utat, másik vége az új, épülő, modern stílusú templom. csúszkáló emberekkel amúgy mindenfele találkozni, olyan hangulata van az egésznek, mint mikor szabadnak eresztesz egyszerre egy vödör csigát. van még krematórium szerű hely, ahol a fentebb vett nagyobb, nagyobb, minél nagyobb gyertyát és a testrészeket elégetheted, valamint mellette az elektoromos gyertyákkal játszhatsz. ha bedobsz egy ötven centes, felgyullad egy led és eljő a lelki béke. ámító.

innen el hamar leiriába. a végtelenül rendes pár, aki felvett minket gondolt egyet és adott egy fél órás idegenvezetést. kocsival jó párszor körbejártuk a várost, hol jó a kaja, hol nagy az éjszakai élet, hol van a miniatűr remekeket készítő cukrászda és mi a sztorija a stadionnak. az a sztorija, hogy nem lett kész az eb-re és még így, három év múltán sincs befejezve. egyik fele ott áll, élesen elüt a nyers beton az amúgy élénk és sokszínű kész felétől. persze ez ügyesen a tv-ben nem látszott. az épület előtt találkozunk a zöld-foki Tomyval, aki a hostunk. shoval él, aki guineai. nincs kedvünk főzni, de azért elmegyünk a boltba vele venni sopszkának valót és kifizetni, amit ő vesz. tészta a vacsi tonhallal, ilyen-olyan zöldségekkel (borsó!) és a végére sárgadinnye. jó éjszakát.

két perc után megáll bácsi, azt mondja oda nagyon nehéz stoppal kijutni, meg ahova még ma tervezünk menni, leiriába, na az legalább három nap lesz. ha ha. viszont kivisz a fokhoz minket, ami letérő a főútról, legalább +20 km oda-vissza. olyan utakon, ahol felfestés sincs, mert nem férne el a sávban úgyse két autó egymás mellett. egyszer meg is jelent nekünk egy busz hirtelen a kanyar mögött, úgy kellett visszatolatni.

kiszállunk és ámulunk. olyan szél, hogy millió sapkát, papírt, miegymást vehetett már el az emberektől. van egy turismo, egy világítótorony-komplexum és pár egyéb ház. virágos növényzet olyan, mint otthon a sziklakertekben, de itt mindent ez borít. lesétálunk a kereszthez, ami igazán a legnyugatibb pont, itt vannak a koordináták is meg ilyesmi. korlát és alattunk nagyjából 80-100 méterre az óceán és azok a hatalmas hullámok. hatalmas, hatalmas hullámok a szél csak fúj és ha elnézel messze nyugatra, nem tudod elválasztani az eget a tengertől. igazán hihető, hogy azt képzelték régen, itt a világ vége. ki is van írva, hogy fin de mundo. észak fele vannak a képeslapos, flickr-es sziklák. van még korlát dél fele, lehet egy pár száz kilómétert menni a semmi szélén. erre is csak a sziklák és a mélyben a víz. lélegzetelállító, kifújja a szél a számból a nyálat, ha kinyitom.

vissza sintrába egy német pár vesz fel bérelt peuget-val. innen irány leiria. elárulok egy titkot, nem jutottunk el ide. csak foz de arelho-ba, egy kempingbe. beszartam leiriától 60 km-re, amikor már háromnegyed kilenc volt, hogy ránksötétedik és átálltam a kemping útjára. előzmény volt, hogy elutasítottunk egy hapsit, aki nazaréba ment a leiriai úton. ez bosszant, mert nazaré szép hely, de ha nem is, akkor is mehettünk volna vele 20-30 km-t. ami még útközben volt és igazán vicces az a francia pár két 3-4 éves kölökkel kisbuszban. vagy a végén a hapsi, aki hozott minket még 20 km-en keresztül az úticélján túl. az inkább meghökkentően rendes, mint vicces.

kemping egyszerű, olyan, mint az évorai. 15 euró kettőnknek. besötétedett, mire készen lettünk mindennel, de azért még elindulunk sétálni. napfénynél szép lehet a vidék, de így alig láttunk valamit, pedig majdnem telihold. van egy nagy-nagy öböl, benne lagúna, nádas és valami víz. messze távolban magas és meredek sziklák. közelebb homokos strand és horgászok a holdfényben a mólón. nyílt víz fele egyre erősödik a szél, a morajlás és a nyirok. nem is áztatunk lábat, csak odáig merészkedünk, ameddig ki van kövezve a homokban. onnan is látszik és hallatszik és érződik. elfáradtunk, már lassan este 11 és még vissza kell sétálni. messze van a kemping.

állomáson vár minket hugo, pontban 1936-kor, amikorra megbeszéltük. várnak itt nyoma sincs, mert ez egy leágazás. hugo innen lakik még odébb, kocsival jött elénk. olyan utakon tekergünk, hogy elszédülök. amikor a need for speedben a szűk utcás, éles kanyaros meanderező falvakon keresztül futó versenypályákat tervezték, akkor erre jártak sokat. vagy tíz perc, negyed óra a háza. ami csíkos. később kiderül, hogy színtévesztő, ezért preferálja például a sárgát és a pirosat. minden csíkos, a függöny, a szőnyeg, a poharak, a díszek, a takaró, a képek a falon és még a párnák is váltakozva vannak letéve a kanapéra. aranyos azért. tetőtér külön bejárattal, alatta a szüleivel. fred a kutya.

plus-ba irány bevásárolni, mert főzünk a csajánál. és kifizette, második napi ingyenvacsora azért ott, mert az egy helyesebb és legfőképp felszereltebb konyha. ez már inkább lisszabon külvárosa, de nagyjából olyan, mint pestnek bicske. ablakból látszik a ködbe vesző sintra vára. ilyen lakóparki lakás az első emeleten (kettő vagy háromból), minden csillog-villog pedig már ott él vagy egy éve a szüleivel és sheddel, a minikutyával. 13 éves, kicsit homályos a szeme, ütötte már el autó, de roppant jó fej. rakottkrumpli és tarator, bacalhau com nata. fagyi.

reggel kelés, Hugo kivisz minket állomásra, ismét elszédülök az utakon. innen átszállás, mert vissza kell menni a fővonalra, a lisszabon-sintrára. vonatozás, nem sok, de várakozni kell tíz perceket.

sintra olyan, mint visegrád, csak igaziból. duna nincs, helyette van még egy vár fent a magasban. iszonyat magasban és olyan sziklák állnak ki a hegyből, hogy na. őszintét megmondom, nem voltunk fent. gyalog iszonyat, buszra, belépőre nem akartunk költeni, mert lett volna 10 euró fejenként. helyette a lentebb eső quinta da regaleria. xx. század elején épült, valami doktor szánta el magát rá és olasz építész tervezte. várkastély, játszóház, harry potter, 4 euró diákkal. iszonyat élvezet, rengeteg zug van, barlangok, amik kápolnából vezetnek kastély alá, vagy út mellől egy hatalmas kútgyűrűbe, kőajtók, barlang tavak, gótikus lovasház. nagyon szép helyen az egész, egy hegyoldalban, erdők közt. lerírhatatlanul nagy élmény, amit igazából megint Andrénak, a lisszaboni hostnak köszönhetünk, ő ajánlotta.

persze itt csomagokkal voltunk, mert utazunk. még quinta előtt kitaláltuk, hogy otthagyjuk valahol. hiba volt végigjárni éttermeket, szállodákat, hogy kis jutalékért esetleg, nem-e lehetne. még turismo-ban sem. wc-s néni mentett meg minket, aki még a két eurósat se fogadta el. viszont elhozatalkor 70 centseset pisiltünk cserébe.

sintrában még lődörögtünk, van ilyen óvárosi része, lépcsőkkel szűk helyeken. rengeteg a turista, sokkal nyugodtabb volt pl évorában. el is húzzuk a csíkot cabo de rocára, európa legnyugatibb pontjára.