este róma, fiumicino budapestről. sötétlik mellettünk a gépről a tenger, de igazán még sokára találkozunk. a stoppolni olaszországban nehéz című urban legendet először a reptéren próbáljuk meg. kb fél óra próbálkozás után ezt mégis későbbre halasztjuk és irány a vonat. késő van, este 10 körül, pénztárak zárva, autómata nincs csak egy néni ül egy pult mögött, ám a jegyet nem ő árulja, hanem a bácsi aki mellette áll és buona serázik az arrajáróknak. rómába megyünk, csentróba mondjuk illedelmesen és már tölti is ki a jegyet - 11 euróért fejenként. nade hohó, van ott valami 5,50-ért is, az mi mondom. hát az is csentró, de no termini jön a válasz. bueno, legyen az, de hát már kitöltötte és ez így nem jó ám. vége az lett, hogy vártunk valakit, aki kettőt vesz a terminire, hogy megnyugodjon a lelke. cserébe a mi vonatunk jött előbb és méghozzá emeletes.
hostel, jófejek, olyan, amit vártam. van rendes konyha, rendes cuccokkal. tudunk főzni, rántottázni reggelente, még otthagyott kaják is vannak. és nivea a fürdőben. poloskákkl nem találkoztam.
másnap római klasszik városnézés napsütésben, 15 fokban. szent péter tér, tevere, mozzarellás, sonkás, bogyós piknik és román kéregetők szevasztok. írógép, kolosszeum, afrikai gagyiárusok szevasztok! spanyol lépcső, semmi extra. másnap hasonló, m elmegy vatikánba én meg képeket kutatok fel boltokban sikerrel majd külök kedvenc piazza navonámra olvasni a lengyel könyvet a felhőtlen napsütésben. estére még a villa borghese mellett a piknik után találunk egy nagyszerű naplementét madarakkal.
reggel fájó búcsú a hostelünktől és irány az autópálya, második próbálkozás a stoppolásra. az eredmény lehangoló, egészen jó helyen, egészen nagy forgalom mellett két óra várakozás után csak egy civitavecchiába tartó buszra tudunk felkapni. végülis jegyet nem vettünk, szóval betudható stoppolásnak, de azért érzed, hogy ez nem az igazi. itt már egyértelmű, hogy vonattal megyünk piombinói kompállomáshoz - 9 euróért egészen baráti a közel 200 km. várakozás, kikötő nézés. a három napja kitartó napsütés az azúrkék tenger látványával beerősítve kelti azt az érzést, hogy igazán menő lesz nekünk elbán. hülye vonatról még egyszer át kell szállni egy másikra, ami a kikötőbe visz, ott pedig várni egy órát a kompra, így sikerül átérni a szigetre este nyolcra.
nunzio, a hostunk vár ránk portoferraioban, ami meglepetés, hisz írta előre, hogy csak kétszemélyes kocsija van. így történt, hogy a sziget fővárosától 25 percre fekvő házához m az ölemben ülve utazik a sötétben a szerpentineken. az utolsó két km hegynek felvele, a műútról lekanyarodva földúton vezet. erdő mindkét oldalon. itt még csak az éhség dobog bennünk, a fáradtság később jön, így nagyon tudjuk értékelni a háziolivás, házisajtos piritóst, háziborral. házifű. csöpp kis kunyhóban ülünk a dohogó vaskályha körül, 18 négyzetméter az egész. aztán jön persze elő a fáradtság is, így hiába, de nunzionak egyedül kell bemennie portoferraioba összeszedni alessandrát.
negyedik nap elba felfedézése. legyaloglás főútra és habár van a szigeten buszjárat - minden fuvar 2 ojró, de azért stoppban reménykedünk. és működik! rögtön majdnem az első kocsi megáll és elvisz. a cél bármi volt, bármilyen irányba és végül marcianaban kötünk ki, ami egész jó hely. hegyi városka, látszik innen a sziget legmagasabb pontja (1019m), egy másik hasonló hegyi városka, poggio és van egy névrokon marciana marina tengerparti rokon is. zegzug, hegyoldalbeli sikátorok. egész elbával kapcsolatban próbáltam elnyomni magamban a thaszosszal való hasonlógátod, de lehetetlen. emez valamivel nagyobb és tagoltabb, de a kisvárosok rajta ugyanazok. ugyanaz a felosztás, hogy egy a parton, egy a hegyen, ugyanaz a hegyi kisvárosi főtér, ugyanazok a kisboltok, kiséttermek, kistemplomok, ugyanazok a kopár hegycsúcsok és a tengerparti szerpentinek. csodás. szóval marcianaból hegynek felfele indulunk, habár komoly túrát nem nyomunk, mert szorít az idő, alig két napunk van itt és mindenből látni kell valamennyit. le tehát a tengerre, marciana marina kézenfekvő. ezt már inkább ile de ré-hez hasonlítanám, ahogy a szezonban tömegeket látó zöldes zsalugáterek unatkoznak januárban. napsütés, kavicsos strand a színes házak előtt olyan, hogy bőven el tudom képzelni a következő három-négy hónapot a városban. izgalomnak ott vannak a htengerről visszatérő halászcsónakok.
sötétedésre felcaplatunk az odúnkba, mert nunzio annyira lelkes, hogy még főz is. csirkét, lilahagymával, olívával, köret mellé pedig rozmaringgal főtt krumpli és brokkoli. borozunk továbbra is, de már van barackpálinka is, mert hiába mediterrán, azért a tengeröbölre néző panoráma ára, hogy hideg van. annak ellenére, hogy olaszhoz híven nem a legjobb az angolja - kiegészül valami franciával, amit meglepő, de egész nagy százalékban értek - , egészen meghitt a hangulat. 32szer ugrott már repülőről a seregben, van saját vitorlása, de külföldön még csak korzikán és svájcban volt. estére behívják dolgozni, elromlott valami a kórházban és ő az a srác, aki ezt megjavítja, s mi beszaladunk vele körbenézni portoferraioban. m az én ölemben. portoferraio napóleon városa és elba fővárosa. tengerpart, kikötő, erődök és a sirályos strand. hazafele m már inkább a csomagtartót választja.
ötödik nap fájó búcsú elbától. h10-es komppal megyünk vissza piombinoba. nunzio annyira annyira jó fej, hogy ad helyieknek való jegyből, ami harmadannyiba kerül, így mehetünk a kettő közül a menőbb társasággal. menőbb társaság kompjának gyomrából csupa olyan kocsi gördül elő, amelyik nem vesz fel, de jön 20 perc múlva a másik is hál istennek. ezek közül már kapunk egy hapsit, aki méghozzá firenzébe megy. így találjuk magunkat kora délutánra egy menzán a firenze centro pályaudvar mellett. ez január 24., amikor érkezik nekünk két pajtásunk a pisai reptérre. sms, majd telefonálás, amiből kiderül, hogy ők bizony azt hitték, hogy a találkozó megbeszélt helyszíne - pistoia - az pisának valamiféle fura becézése. így nekik jut a városnézés pisában, nekünk firenzében és este közösen pistoia.
pistoiába azért mentünk, mert itt kaptunk cs-t. massimo fogadott be minket last minute a városból kint, a hegyen fekvő csodálatosan nagy, bő 250 éves házába. ahol nincs fűtés, csak egy olyan csöpp vaskályha, mint elbán. amott a 18 négyzetméterre az bőven elég volt, ám itt a megszámlálhatatlan szobás kastélyra már kevésbé. így jött az, hogy hiába a teli has a fejenként egy pizza után, hiába a vörösbor, a pálinka, a birsalmarakija, odakucorodunk négy matraccal a tűz köré, de reggelre az is kihűl, úgyhogy szarrá fagyunk. nadrágban, farmerban, két zoknival, póló, pulcsi, hálózsák és két pokróc. mindegy, van tea, négy vadászgörény, három három farkas(kutya) és három macska.
hatodik nap én nem támogatom firenzét - negyedik látogatásom ne már rögtön a harmadik után legyen - siena, san gimignano pedig messze van és a vonatra sajnáljuk a pénzt, ezért jön, hogy csak a szomszédos montecatiniig vonatozunk. unalmas fürdőváros, elit szállodákkal és egy cuki fellegvár szerű alto városrésszel. szervesen igazán nem is kapcsolódik ez a városhoz, ígyhát séta, amiből m és én végül stoppal jutunk fel, b és d viszont feltúrázik, hogy ne fázzanak. fent vár, szűk utcák, főtér, mint minden rendes toszkán városban. lefele séta. haza vonat az egyetlen alkalom a nyolcból, hogy nem veszünk jegyet, jön tehát a kaller. jófej, meg lehet vele beszélni a dolgot és ad jegyet.
massimoval változatosak az érzelmeim. hol tök jót beszélünk borral, tűzzel már 3 órája, hol meg azt érzem, nem vagyok elég true arc neki. mármint nem tenyésztek kutyákat, nincs 3-4 olyan hobbim, amiért vérre mennék és ilyesmi. végül a vége pozitív, mert hetedik nap reggel ő megy el rómába reptérre repülni és ezért reggel fél ötkor kell kelnünk. és sikerül. még jól is jön ki, hogy ottvagyunk, mert sofia, az öreg volkswagen nem akarja, hogy gazdája lelépjen és nem akar indulni. mi meg toljuk.
így kezdődött tehát a nagyon hosszú nap. első vonatot sikerrel lekéssük, pedig már ott vagyunk fél órája a pályaudvaron. de az út megtervezése helyett inkább a videójátékokról beszélünk. sebaj, egy órával később érünk luccába, mint lehetne, de még így is zárva sokminden. lucca helyes, bár asszem ezt arról az oldalról mondom, amelyik élvezte és nem zombizva nyomta végig kötelezően a városnézést. van cuki amfiteátrumos tér, napsütés, várfal. nagy öröm a végén, hogy a következő vonat tovább másfél óra múlva jön, de épp ennek köszönhetően találjuk meg a pályaudvar melletti menzát, ahol hat euróból bekajálok tésztát és levest. még egy zacskó mustárt is nyúlok, ami később nagyszerű lesz szendvicshez.
pisában átszállás livornoi vonatra, mert b és d még nem látta itt a tengert. livorno centrale piszokmessze van a központtól és a tengertől, livorno pedig piszokmessze van a cuki várostól, amin az sem segít, hogy elkezd esni az eső. letudjuk azért a kikötőt, mcdonaldsban pisilünk, de a legnagyobb élmény innen asszem a supermercato marad. utolsó nagy vásárlás olaszországban.
és végre pisa. sötétedésre érünk oda, ami nem hoz gyönyörű naplementét magával. a hír viszont megerősíttetik, hogy a reptér bezár éjfél-egy körül, ami fájdalmas arra nézve, hogy 630-kor megy a gépünk és nincs szállás az éjszakára. sebaj, legalább előre tudjuk és fel tudunk készülni rá. b és d beül a kocsmába, ahol két euró a hatvanhatos sör, m-mel mi meg letudjuk a kötelező városnézést. végül fél egyig húzzuk magunkat a helyen, jó pár sört lenyomva. párosával járunk ki szendvicset készíteni és meghúzni a grappát, igazi kelet-európai módra. aztán még egy kocsma, eldugott, prosztó és lehet bent cigizni, de a sör négy euró. nem baj, dohog a grappa. reptérre ki lehet gyalog menni, 2 kmre van a városközponttól. útban kifele még egyet piknikezünk a pályaudvar várócsarnokában, ahol román sorstársak hada fogad. alszanak, nem olyan nagy a buli.
repülő, alpok, pozsonyi -13 fokban napsütés és student agency. heló budapest.
fapados skavsta reptér jó 100 km-re van stockholmtól, amivel jó előre számoltunk, így nem annyira vészes tény. hét napból utolsó hármat töltjük a reptér környékén, aludni oxelösundban alszunk.
oké, nem oké, hogy van egy megkezdett és befejezetlen bekezdés még a svéd vidéki élet szépségeiről, de most ez frissebb. amúgyis, ez nem akkora nagy kirándulás, hiába hat éjszaka. szóval az adatok: wizzair weeze-be múlt hét kedd este, visszafele deutsche bahn essen hauptbahnhoftól budapest keletiig.
újabb zenei tanulmányi kirándulás az eddig még sosem látott lengyelországba. kicsit utolsó pillanatig függőben lévő dolog volt, köszönhetően a múlt héten bejött 0 és 5 fok közötti esős időjárásnak. na de hát az eső elállt, a hideg pedig mit számít a tátrában, szóval stoppra fel és szombat reggel irány észak. hárman vagyunk ekkor a váci út szélén, d, do és én.
ropogós még az élmény, reggel kevelaerben ébredtünk. az 30 000-es város a weeze reptértől pár km-re. ide is érkeztünk még péntek reggel, hogy megkezdjük a zarándokutat. négyen pestről és egyen essenből. első és legfőbb célunk rotterdam, amit bő egy héttel böktünk ki, merthogy fellép kalkbrenner és ellen allien.
egy hét görög világ, amiről később esetleg.
