ócska utazós

ennek itt vége. nem az utazásoknak, hanem a blognak. utazások mindig lesznek, de pontosan úgy, ami ebbe a blog formátumába belefér, többet nem.

idén még szinte semmit sem írtam. olybá tűnik a blog meghalt. az agóniában legalább egy részt szeretnék életben tartani, az év végi összefoglalást, ami korábban best of néven futott. mert mégiscsak egy személyes blogról van szó és a személyemnek erre szüksége van. megnyitom tehát a picasát és átfutom, mi is történt velem idén az úton.

idei év nagy felfedezettje oroszország volt. háromszor is.kimaradt viszont bulgária és berlin. nade fogalmazni nincs kedvem, legyen hát újra a régi formátum.

legjobb kisváros: derbent (dagesztán, oroszország).
legjobb nagyváros: amszterdam felfedezése. rengeteg köszönet zs-nak.
legjobb metropolisz: moszkva. három hónap után még tudok jókat mondani róla.
legrosszabb város: bécs.
legszebb város: szignagi (grúzia).
legjobb környék: wilhelmsburg, hamburg.
legélhetőbb város: szevasztopol (ukrajna).
leggiccsesebb hely: delft (hollandia).
legjobb kocsma: rjumocsnaja aiszt, moszkva.
legjobb zene: alina orlova, moszkva.
legjobb éjszakai élet: random srácok nyomán moszkvai koncert.
legjobb múzeum: új tretyakov galéria, moszkva. szorosan mögötte stadsarchief amsterdam.
legjobb társaság: amszterdami biciklizések ötösben. esetleg kaukázusi találkozgatások a párosunk és más párosok/triósok között.
legrosszabb zene: valami azerbajdzsáni, török marsrutkazene, ami után még a trash orosz pop is felemelő.
legdegeszebbre evés: groznijban couchsurfer családnál épp, mikor vége a ramadannak.
legjobb hal: bármelyik moszkvai piac szárított, sózott és egyéb halkínálata.
legjobbfej állat: gátkarbantartó birkák hamburgban.
legjobb park: peterhof, szentpétervár.
legjobb stopp: samsun-isztambul egy kamionnal, csendben, nyugalomban - 740 km.
legrosszabb stopp: bécs mellett várni a hajnalt, majd összeaszodva becaplatni a városba.
leghosszabb stopp: batumi-isztambul kitérővel a sümela kolostorhoz - 1350 km ~20 óra.
legbizarrabb sofőr: négy szván csávó, akik mellé ketten még befértünk szvanetiből lefelé. ott is hagytuk őket félúton, mert eléggé intenzív volt az élmény.
legszebb tengerpart: hága.
legmelegebb: qobustan kősivatag (azerbajdzsán).
leghidegebb: moszkva, -20.
legnagyobb reptér: schwechat, bécs.
legdrágább: egy havi szoba feléért fizetett lakbérrel moszkvában.
legjobb szállás: szignagiban két szobás apartman, terasszal, konyhával, házi borral.
legrosszabb szállás: derbent, inturiszt szálloda, ami olyan állapotban van, mintha 15 éve bezárt volna.
legmenőbb pillanat: aj-petri (ukrajna) havas sziklái és az 1000 méterrel alattunk lévő napsütötte tengerpart.
legkisebb nyelv, aminek a beszélőjével találkoztam: igazán fogós kérdés, mivel foggalmam sincs dagesztán közel 40 népéből milyenekkel találkoztam. avarra és lezginre biztosan emlékszem.
legnyugatibb: hága, hollandia.
legészakibb: szeverodvinszk, oroszország.
legkeletibb: artyom-sziget, azerbajdzsán.
legdélebbi: qobustan, azerbajdzsán.
országok száma: 9
határátlépések: 17

azt mennyire el is felejtettem, hogy megjártam a krímet. vagy csak ezt a blogot felejtettem el. nem kéne, egyiket se.

még szinte a tél közepén, január végén - február elején az évi klasszikus vizsgaidőszak temető és tavaszváró kiránduláson sikerült kettesben, j-vel részt vennem. kijevi átszállással (repülőről vonatra) úticél a fekete-tenger északi partvidékének legizgalmasabb terepe, a krím autonóm köztársaság volt. maradhattunk volna bő öt napot a havas kijevben is ehelyett, de csábítóbb volt rövid három napot a meleg hegyes, tengerparton tölteni. vonatút így oda is, vissza is elvett egy-egy éjszakát, de számomra még mindig kaland a plackarton utazás a szovjetunióban, a reggeli teázgatás és megállóhelyek szünetében a peronra mamuszban lejáró trénignadrágos emberek hada (háttérben jókora füstölt halakat áruló nénik).

szimferopolban, a félsziget fővárosában és annak földrajzi közepén szálltunk le a vonatról a napsütéses januárvégi reggelen. pályaudvar elől indul a világ leghosszabb trolijárata, aminek a vége jalta városa 70 kilométerrel odébb. nem lettünk rekorderek, mert a 700 méter magas hágó tetején kiszálltunk nézelődni. aztán vissza a következőre, és leandalgás a mediterráneumba.

a terv jaltában annyi volt, hogy ebédelünk és korzózunk egyet a tengerparton, majd délután átrobogunk az 1000 méter szintkülönbséggel működő kabinlifthez, ami felvisz a környéket leuraló hegyvonulat közel tetejére. nem is azon bukott el a dolog, hogy lekéstük volna a négy órakkor induló utolsó liftet, hisz három perccel hamarább sikerült odaérni, hanem hogy már pár napja bezárt a dolog. határozatlan időre, munkálatok miatt. irány vissza jalta központja. a program újrakalibrálása azt hozta ki, hogy az éjszakát a város legeslegközepén található, ám nagyon a szovjet múlt fénykorát idéző szállodában töltjük. nem szeretem az ár-érték arányosítás, de a világ legjobb üzletei ezek a szovjet hotelek: csupán az ágy kényelmetlenségét kell odaadni a cserébe hatalmasan tág szobaért, a huszas években államosított decens nagypolgári burzsoá szállodaépületért, kilátással a hegyekre, a tengerre és a főtér lenin szobrára egyaránt.

jalta korzója.

kilátás a hotelből, lenin és a hegyek.

másnap újabb próbálkozás a heggyel. az aggodalom egyetlen oka, hogy a felvezető egyetlen út ilyenkor még le van zárva, hisz odafent tél van - fent és lent között általában 10 fok a különbség. marsrutka (minibusz) felvisz vízesésig, ahonnan gyalog indulunk tovább az utat követve. rendőrposztot és a két rendőrt - ami megszűri a téli utakra nem alkalmas járműveket - elhagyva egészen (az erdőőr bácsit leszámítva) magányosan haladunk felfelé. majdcsak nem jön egy 4x4, srác és ugyancsak stoppos néni felszaladnak egy napra síelni. fent, aj-petrin néhány kőépület, valamivel több fából összehozott menedékház, étkezde és pár olyan épület, amelyeket a meterológiai kutatóépületet, kilátót és garázst magába foglaló egyéb kategóriába sorolnék be. fúj a szél és egészen emberes mennyiségű a hó lep el mindent, ami az akklimatizálódást nem hagyó 30 perces utazás után egészen nagy élmény. egy órás minikirándulást engedünk meg magunknak, igazi piknikkel a fenyőfa alatt, rálátással még nagyobb sziklákra - úgynevezett grand kanyonra. idő van, még el kell jutni szevasztopolba, ami nagyjából 90 kilométer jaltától. szuper a stopp, útközben megjárjuk ukrajna legdélebbi pontját, rálátást kapunk gorbacsov dácsájára, határőrségre, sárkány és mindenféle állatról, életről elnevezett sziklákra.

aj-petri.

jalta-szevasztopol autóút.

szevasztopolt annak ellenére csak éjszaka látjuk, hogy két estét is sikerült eltölteni benne. couchsurfing pétervári srácnál, aki leköltözött délre, mert itt több a napsütés, alacsonyabbak az árak és az orosz IT munkájából jobban kijön, mint odafent. kapunk tőle tippet étteremre, elvisz szuburb környékre, ahol nagyszerű a rálátás az orosz katonai flotta esti fényeire és még egy capoeira estre is becsöppenünk. vicces zenéket mutogat, és jófej a kutyája.

két szevasztopoli éjszaka között megnézzük balaklavát. napsütés és tavasz február elején, tenger egy mély öblében, szinte fjordszerű helyen felépült csöpp kis város leginkább arról híres, hogy nagyon sokáig nem volt híres. a rejtett öbölbe ugyanis titkos tengeralattjáró bázist építettek, ástak a hegybe bele a szovjet mérnökök. ez izgalmas, ugyanakkor nekem többet adtak a 100 méteres sziklák, amikre felmászva egyszercsak megjelenik a nyílt tenger. az említett napsütésben szuper hely. városba visszaereszkedve kötelező kipróbálni a csónakparkoló övezte móló éttermeinek egyikében a napi fogást. frissensült hal és sör. elég egyszerű megérteni, miért jelenti krím az oroszok szemében a nyaralást - moszkvában például ekkor legalább 30 fokkal hidegebb van.

balaklava öble.

másnap, az esti vonatindulás előtt még pont belefér bahcsiszeráj, szevasztopol és szimferopol között félúton a félsziget tatár fővárosa. örülök, hogy nem hagytuk ki, hisz jelentősen tovább árnyalta a rövid időn belül kialakult krím képemet. tengernek itt már nyoma sincs, a pénzt hozó turizmus híjján a város igencsak szürkébb és koszosabb. a vasútállomás környékén biztosan, bár én nagyon örülök a kirgiz szamsza árusnak is, aki fagylaltoskocsira emlékeztető taligából árulja a bőségesen birkafaggyútól csöpögő péksüteményre emlékeztető gyomorforgató ebéd jellegű készítményt. bahcsiszerájban a káni palota a látnivaló. a - török pénzből - becsülettel rendben tartott épületegyüttesben van nagy mecset, ilyen-olyan színes üveggel megvilágított termek, díszes szökőkutak, puskin szobor és a többi. korrekt. a palota városrészének völgyében tovább haladva, a lakott környék végén van még egy sziklába épült (ortodox) kolostor, nameg egy lakatlan sziklákba félig épült, félig vájt romváros. ez utóbbi hasonlít a grúziai barlangvárosokra, ám mégis tud újat adni. nagy területen, egy sziklafensíkon elterülő, utakkal szabdalt romokból körvonalazódik a városias jelleg.

bahcsiszeráji káni palota mecsettel.

uszpenszkij kolostor.

csufut kale barlangváros. flinstones lakások garázzsal.

az éjszakai vonatozás, és havas kijev és hazarepülés különösebb események nélkül zajlott. leszámítva, hogy a sokmilliós városon igencsak rohanni kellett keresztül, de kárpótolt, hogy a reptéren sikerült kilenc euróból két liter vodkát venni.

tavaly után 2012-re se mondhatom, hogy utazós év volt. legalábbis nem olyan értelemben, amire ez a blog létrejött. tavaszig nem is jártam nagyon sehol. azon kívül persze, hogy álltam a soroksári duna és a balaton jegén is. április aztán erős volt, egy hét bolgár makedónia és egy hét urál. újabb szunnyadást követően még a vizsgaidőszak javában átrepülve rigán közel másfél hónapot töltöttem (többnyire) grúziában. hazafele is kaland volt végig stoppolni és bulgáriában megállni még egy bő hétre. őszre már csak egy hosszú hétvége maradt szarajevóban.

idén repültem. hosszúakat és messzire. két különböző helyen is érintettem európa és ázsia határát. először voltam oroszországban, jekatyerinburg kapta a premier díjat. örülök, hogy nem moszkvával kezdtem, ugyanakkor tökéletesen bebizonyította, hogy az orosz nagyvárosok legalább annyira középszerűek és unalmasak, mint az amerikai testvéreik (hírneve). a táj viszont csodás, másfél milliós nagyvárosban is érezni, hogy egy rossz mozdulat és elnyeli az erdő az épületeket.

kaukázusban inkább éltem, mint utaztam. volt szobám egy hónapra, mintha csináltam is volna valami munka szerűt. leginkább mégiscsak ismerkedésnek nevezném. könyvtárral, kerületekkel és az országgal. nagyszerű időzítés volt szaakasvili utolsó hónapjait elkapni. tbiliszi végtelenül izgalmas, de legalább ennyire megfogott abházia a kis szakadár állam és a hegyek.

törökország ismét tranzitország, épp mint két éve. isztambulban épp úgy álltunk meg, mint a török vendégmunkások a szerb ömv-k mentén. örülünk az európa táblának, a mosógépnek és az ágynak. grúziát a fekete-tenger mentén tükrözve kaptuk bulgáriát: stoppolás, sátrazás és újból hegyek. fesztivál a rodopéban a fenyvesben, szófia, tarnovo és tenger. nagyszerű volt végrte kipróbálni a dél-bolgár partvidéket, majdnem annyira szuper, mint görögország.

ősszel lakótársas-autós utazás pécs érintésével szarajevóba. annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, én eddig erre még sosem jártam. izgalmas játék összehasonlítgatni bulgáriával a muzulmán épített és mentális emlékeket.

idén nem jártam nyugaton. prágai repteret leszámítva szarajevó volt a legnyugatibb pont. keletit és északit megnyerte nyevjanszk és jekatyerinburg. dél valahol törökországban lehetett, de mondjunk inkább isztambult vagy barlangkolostorokat grúziában (azerbajdzsánban).

legmaradandóbb élményért versenyben van a hatalmas áprilisi hó bulgáriában, grúzia tuseti régiója (ahol pedig egyedül voltam), abházia és a fesztivál a rodopéban.

jövőre nem tudom mi lesz. január második felében lehet kijev-krím vagy valami latin-mediterrán, esetleg a szokásos bulgária. moszkvába biztos elmegyek májusban, talán még pétervárra vagy kazanyba átugrani is lesz idő. továbbiakat nem látok, életkialakítás budapesten esetleg.

premier: életem első klasszikus hosszú hétvégéje, autóval. pécs és szarajevó. pécsett élmény volt a zsolnay-negyed  és a koncert, amit a pajtások adtak. romkocsmában, szinte csupán ismeretlen ismerősök előtt. ezt követte az ismerős családnál alvás és az elmaradhatatlan családi bőség reggeli.

vasárnapi másnapos horvátországon és szerb entitáson keresztül autókázás. szarajevóban érzésből tájékozódunk, ami meglepően jól sikerült. házigazdánk jagoda, cs lengyel csoporttársa. hiába voltunk nála szűk két éjszakát, intenzitása oly erős volt, mintha egy hetet lettünk volna. még jó, hogy lonely planet nem volt nálunk. tito kocsma, velünk élő történelem, politikai adminisztráció agyament volta és miegymás a kötelező csevap-halva-török kávé hármason túl.

nem tudtam a városra másképp tekinteni, mint az átlagosnál nyugatabbra sodródott bolgár vagy görög nagyvárosra, ami valahogy kiugrott az ortodox ölelésből és elkezdett büszke lenni a muzulmán jellegzetességeire. errefele épp azokat az épületeket, műemlékeket, temetőket újítják fel és tartják tip-top rendben, amiket amarra próbálnak eldugni, nehogy látszódjon, milyen szomorú állapotban búslakodnak. a csarsija akár tarnovoban, a fedett bazár jambolban, a temető szinté tarnovo (vagy agdam) szélén, xix. századi kereskedő-házak szkopjétól szalonikin át plovdivig.

pécs.

elfoglalt szarajevói emberek.

temető, mint látványelem.

akad még, amire nem jutott pénz/energia.

zsizsegő főtér oszmán jelleggel.

csudás ősz.

roppant összetett egy hely, amit nem itt fogok megfejteni. képek szépek lettek hisz az idővel is szerencsénk volt.

sikerült nem ellenállni egy út mentén sétálunk és behívnak udvarba, ahol épp piknikeznek alkalomnak kábé 2000 méter magasan karkucsában. nagyszerű volt az időjárás, így az 5000 méter magas kazbek alatt ebédelhettünk egy csapat grúz férfival. sült pisztráng, friss kenyér és az épp levágott és megfőzött birka (máj, szív, hús és rengeteg faggyú) volt a menü. innivaló végtelen, bepillantást nyerhettünk a tbilisziből nyárra kiszabadult grúz férfiak hihetetlen délutáni alkoholbefogadó képességébe. legérdekesebb, hogy milyen kérdéseket tesznek fel: honnan vagyunk, mi ott a vallás, vannak-e ott hegyek, németül vagy oroszul beszélnek-e ott, hány évesek vagyunk, ki kinek a kije.

idén nyáron egészen sok helyütt sikerült sátrazni. egy-két helyen, még fénykép is készült. a képeken visszaköszönő zöld másfél kilós lidl csoda igazán megérte az árát, kellett volna belőle venni még párat. lehetne ebből is egy bővebb irás, tapasztalatokról, milyen is a kaukázus felé a vadkemping, de hisz annyi dolog van más. képekre kattintva ott a hely azért google maps-en.