ócska utazós

busszal érkeztünk, mivel még nem voltam aznap reggel egészen rendben. indulni pedig korán kellett, mert Donald, a hosztunk is buszozott szófiába, jöttek a szülei montanából repcsivel. izgalom az úton (ami végtelenül nyugodt, ködös tájakon haladt), hogy hol is fogunk aludni, mert első napra nem volt senkinek se írva, hogy hospitalityclub. aztán hamar elmúlt, amint leszálltunk volt ipse, hogy kell-e szállás. kell.

annyira régen volt már, két és fél hónapja. nem is tudok már annyira tisztán emlékezni, mint ahogy szeretnék minden kis pillanatot, érzést leírni, ahogyan ott állunk buszmegállóban tinirokkerekkel, vagy a dög meleg délben.

várnában tehát első nap pénzért aludtunk a pályaudvaros hapsinál, aki barátságos volt. aztán köv kettőt topszinál, akit az előre foglalt hosztunk ajánlott, mint maga helyett mentesítő, mert nem igazán értettem, miért. hozzá, topszihoz egyszerű volt kijutni: x buszról leszállsz a piccadily után, begyalogolsz kicsit az első blokk mellett, jobbra az iskolához, be annak hátsó kapuján, át az udvaron, ott lesz egy luk a kerítésen majd kicsit visszafordulni, ott van egy átjáró a ház alatt és meg is érkeztél. mindezt este, egyedül. na erre jó, hogy valamennyit értek bolgárul.

várnában az az érzésed, hogy egy nagyvárosban vagy a tenger mentén. kutak 70%-ából mégis meleg ásványvíz szerű jön, ami igazán irritáló nyári hőségben. strand elég koszos, de éjszakai ücsörgéshez életmentő fészkében, holdfényben, romin tökéletes.

középső napon aladzsa kolostor, ami sziklacucc. pár száz éve leomlott a szikla fele, így most olyan (kép), mintha csak erkélyeket vágtak volna maguknak a barátok a mészkőbe. kilátással a tengerre, igazán jó hely. visszafele, ha már úgy hoztak, még beugrottunk zlatni pjaszecira, ami strand (kép), méghozzá nagy. szállodák a fák között és homok. férfi dolog tőlem, főleg hogy még le is írom, denekem tetszett, hogy nem készültünk fürdésre.

utolsó teljes napon kikocsikáztunk a kaliakra-fokhoz. ötlet onnan jött, hogy előző nap egyik stopposék oda mentek. 60 km-re van északra várostól, három fuvar volt, amiből az első az érdekes: kis narancs volkswagen teherautó kilóméteróra nélkül, valami gyengéd kis fékkel és persze az elmaradhatatlan lejtőn leállítjuk a motort haladással. miután kiszálltunk menekültünk is, mert elinduláskor olyan fekete füstöt nyomott, hogy na. kaliakra szép. 70 méterrel tenger fölött vagy (kép) és nem tudsz lemenni - pedig nagyon akarsz, olyan izgalmasnak tűnik a víz - mert annyira sziklás.

este még bevágtunk valami pizzát meg répást hús egy drága helyen, otthagytunk vagy 1 500 forintnyit. cserébe van kamenitzás korsóm.

kihagytam még azt, hogy várnában volt az első eset, hogy akartak kínálni csencs mani, csencs. atemplomnál rakat sok a taxi (kép), el tudom képzelni, hogy összeverekednek kliensen. rossz élmény volt felszállni a város leghosszabb járatára rossz irányban és várni ott egy órát a visszaútra.

másnap felkelés, vásárlás boltban, hogy legyen itthon is bulgária. utolsó banica, busz és reptér. reptéren volt tv, forma1-et adták. itt tudtam meg, hogy villeneuve nem versenyez többé és meg sem rázott.

stoppal mentünk Tarnovóbol. lesétálva hegyről, átsétálva alagútból kijövő vasút hídján ott is voltunk az úton. első sofőrünk rendőr volt, egyenruhában tinédzser fiával. rendőr volt. elvitt minket a nagyszerű polszko koszovóba (kép), ami nagyjából 500 fős falu, de van neki kilátása a Tarnovo-Rusze főútra és vasútállomása is. autók szinte nincsenek, csupa szamaraskocsi, gyalogszer. természetesen audi vett fel.

Rusze bejárata kissé ijesztő, amikor meglátod a paneleket megkérdezed magadtól, biztos itt akarod eltölteni azt a plusz két napod, ami összespórolódott a nyaralásodból? aztán a főtér mégis szép, olyan, mintha európában lennél. barokk házak, diadalmas lovasszobrok, fák és nem annyira sztálinista szállodaépület. itt találkoztunk Donalddel, aki montanaból van angolt tanítani már két éve és olyan, mint egy kacsa. lecuccolás után meg is mutatta, merre van a park, ami fun. prakból legyalogoltunk a Dunához (kép), ami nagynak nagy, de nem annyira. amúgy egész nap sétáltunk sokat a már említett barokk házak között, kár, hogy nem lett több fénykép. aztán beültünk moziba, mert 2-3 leva és rég láttunk filmet. Da Vinci kód angolul, néha franciául, bolgár felirattal.

estére Donald levitt minket egy olyan helyre, amilyen budapesten egy sincs. olcsó sör és kaja alternatív környezetben. pincéjében biliárdoztunk (kép). nyertem.

éjszaka rossz volt, rájártam a wc-re jó párszor, de nem alul jött ám. másnap végig ez volt a program. így sikerült beállítani a rekordot: a nap, amikor a legkevesebbet költöttük: kettőnknek 4,7 leva. Donald rendi srác, megengedte, maradjunk még egyet, majd holnap utazunk.

buszút gabrovoból szokásos volt, fogjuk a fejünket, hogy ezért minek fizetüttünk. sőt, vertük a fejünket a falba, minek nem szálltunk le a buszról a központban és miért mentünk ki a pályaudvarra, ami a világ vége. városba visszaérve első feladat a szálláskeresés. hostelben gondolkodtunk, volt egy pár kiírva papírra. amíg elszaladtam térképért, Jucit leszólította néni, hogy kell-e 40-ért szoba+reggeli. nem kell. kell-e 35-ért? nem kell. 30-ért már kellett, óvárosban, tuti kilátással (kép) jantra folyó kanyarulatára, alagútra. időben egészen jól állunk, délután van, irány a carevec, a régi várdom (kép). délután van, dög meleg. azért kimentünk minden csücskére, fel a tetejére a templomba, ami egészen olyan, mint a dózsa györgy úti metrómegálló. környező fura sziklás hegyekkel, óvárossal alattunk, kis hidakkal igazán könnyen átérezni a középkori, vagy gyűrűk urás hangulatot.

estére alvás után hideg dinnyével készültünk. egyes program néptáncfesztivál, kettes a careveci fény- és hangjáték. egyesben az volt a jó, hogy mindenfelől jöttek, skótok, tajvaniak, koszóvói albánok, amerikaiak, brazilok, ilyesmi. kettes meg iszonyú állat. olyan kaliberű, mint itthon a tűzijáték, van az a hatalmas domb, tele romokkal és az egész - az egész - ki van világítva és váltakoznak a színek, lézer a tetején a templomból és harangok.

este-éjjel még találtunk egy hatalmas netcafét, vagy 50-60 géppel. fél-háromnegyed óra került 15 sztotinkába, cserébe tele van kis fekete bogarakkal. ezek amúgy mindenütt, de itt különösen.

másnapi program Arbanaszi, a közeli skanzen-falu. térképről valahogy nagyon lekeveredtünk, de aztán mégis találtunk egy táblát, hogy turistaúton emerre van. turistaútról is nagyon lekeveredtünk és iszonyat szenvedés volt a vége, vad terepen. törött szandálom nem is bírta. falu maga olyan, mint a firenze környéki villák összesűrűsödése. ember nem hinné el, hogy bulgáriában jár, annyira rendben van tartva, annyira élhető - hatalmas - házak (kép). persze az egész autentikus stílusban, nehogy azt hidd, hogy valamiféle lakópark. lefele, Tarnovoba vissza ismét gyalog indultunk, majd csak jön valami busz vagy kocsi és elvisznek. tíz perc, 20 perc, fél óra és egyetlen jármű sem jött, két öreget előztünk le gyalog. város előtt, utolsó kanyar mondta meg a tutit, fél út le van szakadva (kép).

este megtaláltuk a legjobb kajáldát, 600 grammos almasaláta 2-3 leváért és mindenféle összesült dolog, gusztán, olcsón, zagorkával. esti néptáncfesztiválon ülés előtt még felderítettünk egy új részt Tarnovoból, a legmagasabban fekvőt.

amennyire messze tett le a busz neszebárba jövet, annyira messze kellett gyalogolnunk kifele, ki egészen a főútig. mert bár mehettünk volna aquaparkos ingyenjárattal, az nem jött. viszont aki felvett ipse elvitt burgaszba, sőt arra az útra is kikanyarodott, ahol könnyű nekünk továbbstoppolni. nem egyetlen eset, hogy a saját céljukon túl, elvisznek még pluszban odáig, ahol már csak ki kell tennünk a kezünket. ez olyan rendes dolog, amit itthon (és ha nem tapasztalat lenne, ott is) nehezen tudok elképzelni. tengert elhagyva, arra merőlegesen egyenesen befele az országba, egészen kazanlakig mentünk a következővel. az út idáig és ezen túl is párhuzamosan fut a balkán hegységgel, de gabrovo ennek túloldalán van. kazanlaknál van a sipka szoros, amin keresztül felvisz az út gabrovoba, tarnovoba és tovább a ruszei hídon egészen bukarestig. a sipka tetjén (kép) van egy emlékmű, öt-hat emeletes bástya szerű, belül az orosz-török csaták múzeumával, kívül ezer lépcsővel és ágyúkkal. és persze a vicces úttal kazanlaktól felfele: 15-20 km volt nekünk vagy háromnegyed-egy óra és nem feltétlen azért, mert kisteherautóval jöttünk.

lefele út végén meg ott van gabrovo, bulgária leghosszabb városa. eleinte eléggé iparias volt, beérve a pályaudvarra bizarr épületes és sok szobros lett. a központja azért aranyos templomokkal (kép, kép), sétáló utcával, tipikus házakkal, de megtart sokat a bizarr épületekből (óváros 15 emeletes panelokkal) és a rengeteg szoborból. pics, elfelejtettem a szállásadónk nevét. szóval ő nagyon jó helyen lakott épp egy ilyen toronyban a nyolcadikon a város közepén. rendes srác, első nap körbekísért, magyarázott bulgária első iskolájáról, templomokról, ilyesmi. felvitt minket állatkertbe (akkora az egész, mint itthon a kertünk, de van egy oroszlán, egy pávián, egy párduc, pár strucc, kecskék, színes fácánok és lusta medvék) és valami ősi trák romokhoz, ahonnan buzijó a kilátás és ahol randizni szokott. tapasztalt lehet a nőkkel, mert ilyen félelmetes erdei utat ennyire lazán lenyomni, biztos nem elsőre tette meg. szüleivel él, ezért este degeszre kellett ennünk magunkat és ingyen söröznünk. alvás külön szobában.

másnap bevitt minket munkahelyére, a helyi önkormányzathoz netezni, feltölteni képeket. épp tavaly volt itt egy bombarobbantás. gabrovo nevezetessége a skanzen (kép, kép). kisebb talán, mint a szentendrei, de sokkal élőbb. működik az összes vízimalom, ott dolgozik a szövőnéni, az ikonfestő, a faragó és a többi. háromból kettőnknek nem volt diákja, mégis három diákjeggyel mentünk be, ami 25%-a a teljesárúnak. rendes srác tovább vitt az úton, következő állomás a szokolszki kolostor (kép, kép). aztán haza.

délután még kerekedett egy akkora hatalmas vihar, hogy egészen este tudtunk csak kimozdulni újra. fentről a nyolcadikról néztük a villámokat, a legjobb panorámás helyről. este vacsira caca meg sör, hármunknak nem volt több 10 levánál. imádom.

reggel buszpályaudvarra battyogunk. jön a srác is tarnovoba, megyünk hát mi is vele busszal.

mert másodszorra minden jobban sikerül.

burgaszból a buzi busz nemhogy három leva volt fejenként, még be is ment hülye kisvárosba messze bent a szárazföldön és nemhogy az óvárosba, még az újváros központjába se vitt be. újabb pont a stoppolásnak.

szállást találni még szörnyűbb volt. végigjártam vagy 20-25 házat és sehol semmi. kezdtem azt hinni, hogy ez itt mégsem így működik, hogy megérkezem és rámugranak a nénik, hogy gyere gyere lakj nálunk fillérekért. el is hittem, jött az iroda, de az sem segített. csaj rögtön tudott volna egy szobát két napra 70-ért per nap, vagy nézzünk vissza később, mert más nem veszi fel a telefont. nézzünk vissza később, addig cuccokat had rakjuk be és legalább egy nyugodt séta életem kettes számú városában. ezzel kellett volna kezdeni, a nagytemplommal szemben ott fityeg egy свобони стай odabent pedig két néni. lélé, van hol aludnunk három napra 75-ért.

kikapcsolás. városnézésből annyi, hogy óvárosban lakunk és nem járunk csukott szemmel. strandolás és homokvárépítés napos parton, strandolás óvárosban, aktuálisan itt lévő hatalmas, máltai vitorláshajó (kép) lefényképezése, kora reggeli turistamentes városnézés, sziklákon mászkálás és csúszdapark (kép).

ami rossz volt: eltűnt az utolsó hely, ahol normálisan lehetett kajálni esténként. nincs már sehol műanyagtálcás caca, linóleumos terítő és előre fizetés. helyette behívogató ember, fehér, vászonterítő, guszta menük és számla meg a borravalóigény. szintén nincs már a néni, aki sárga kocsiból adta a kenős fagyit a postával szemközt. mióta eszemet tudom, mindig ott volt, eggyel kevesebb ismerős arc. újdonság még a korlát a félsziget bejáratánál lévő romok körül és a tábla, hogy fizetned kell vaskosan, ha mászni akarsz. ez kb olyan dolog, mintha mekkában a követ betennék egy szekrénybe. szinte ezért járok oda, hogy lehessen fent cacázni, pajtizni és dudással (kép) pajtizni (dudás örök). a boltok viszont egyre változatosabbak.

muszáj megélnem, amikor rájönnek, hogy ez így nem jó. kitisztítani az egészet boltoktól, szuveníroktól, zakuszka és három-négy étterem maradhat, de kizárólag infralámpával melegen tartott halat és burgaszko sört árulhatnak. ez persze elég radikális váltás és tudom, hogy kidobnának vele egy polgármesteri hivatalból, de hidd el, tudnék részletesebb proektet is kidolgozni.

édes ötösben, Elena, Petar, Benjamin (egyes csapat) és mi ketten

(kettes csapat) irány az autópálya és elő a hüvelykekkel. egyes csapat fuvarszerzése után még jó sokat kellett várni, volt vagy 20-25 perc. nem is mentük el az első megálló kamionnal, vártunk az opelig, akik (bicikliskesztyűben vezető hapsi meg a felesége) cserébe a hülyeségért vittek vagy 160-nal egészen a sztara zagora utáni elágazásig. ez nagyon királyság, mert féltünk, hogy hogy a fenébe fogunk a városon átkeveredni. itt már dög meleg van és nem elég (jobb alkarom alja leégett stoppban), hogy megint sokat kell várni, jön egy kis csoró köcsög, kiáll elénk és két perc után már kisteherautóban ül. viszont HÁ HÁ, mert nekünk meg jött egy volvo, aki falvakban lelassított 160-ra. hip-hopp Burgasz központjában találtuk magunkat, épp ott, ahol a sétálóutca belefut a part menti parkba és a parton a molóba (kép). kiszállva a légkondis kocsiból megcsapott az a meleg, tengeri levegő és futás a fekete homokba, molóra ki, hiszen bőven megnyertük a versenyt, az

egyes csapatra bő egy órát vertünk rá. okosan kihasználtuk, mert hülye pincérnél az egy adag 300 gramm polip négy adag 150-et jelent. aznap már nem fért belénk semmi.

vagyis nem fért volna, de mivel Elena családja bolgár, és mivel mi náluk alszunk, muszáj enni. mert kínálnak ám rendesen, házi banica meg volt még valami kajásabb kaja is. kilencen voltunk este, anyuka, apuka, két fivér, Elena, Petar, Ben és ketten mi. Bennek ott jutott ágy, ahol az apuka ufókat szokott látni és lézeres szemműtét olcsóbb itthon. alvás ágyban, kényelmesen, külön szobában.

irány szozopol kettesben. nagyon rendes apuka délelőtt kivitt minket a kék trabanttal az útig, ahonnan már stoppal mehetünk egyenesen. nem voltunk az elsők, de így se tudtam megenni egy csokit, légkondis kisbusz vitt a strandig. bazinagy hullámok, úgyhogy csak ott lehetett fürdeni, ahol nem lehet, ahol nincsenek életmentők. igazán bazinagy, volt vagy 2-2,5 méter. fél nap alatt leégtünk. aztán be szozopolba, óváros, miegymás. aranyos, de azért nekem mégiscsak neszebár az igazi. este kaja egy panorámás étteremben, naplementével, tenger felett 30 méterrel sziklán, kilátással szigetekre (kép). busz burgaszba, troli meden rudnikba (burgasz azon negyede, ahol Elena családja). egyes csapat felbomlott, egyedül Ben maradt, mert neki nem volt ínyére visszavonatozni hajnali négyes érkezéssel.

alvás ugyanúgy.

reggel fájó búcsú mindenkitől (jöttek valami új kislányok, lehet hogy ők is anyuka gyermekei?) és burgasz központja. jellemző, hogy otp autómata is csak abban a városrészben van - ott viszont bőven - aminek már csak integetni tudsz a buszról elfele.

Plovdiv

18-án reggel ébredés szófiában. irány a központi pályaudvar vadiúj üvegépülete.öt éve ez még úgy nézett ki, mint egy szellős bolhapiac: itt-ott egy-egy társaság bodegája, köztük bokor a wc. aszfalt, tűző nap, kebapcse és kóbor kutyák. most már beléptetős rendszerű wc és ötvenvalahány buszdokk.

autópálya és ripsz-ropsz plovdiv, ahol Elena már vár a pályaudvaron. első hostunk az út során. óváros mellett, fő-fő szálloda utcájának másik végében laknak hapsijával. egy szoba, panelek között kertesház jellegben, kert nélkül. fürdő, wc kívül van, közös másokkal; kulcs a lábtörlő alatt. a napra még maradt óváros (kép, kép), bazihosszú sétálóutca és ismerkedés. felmásztunk a hét hat három domb közül az egyikre, ami pont szabadtéri mozi felett van. szar film volt, de jó hely, magunktól meg nem találtuk volna.

alvás párna nélkül, ágyban, hálózsákkal.

reggel indulás délnek, ott van aszenovgrad és bacskovó. elsőnek vára, másodiknak kolostora híres. aszenovgrad egyszerű város, nem ronda, de semmi extra. samunak elszakadt a kedvenc szandálja, pótmegoldás egy 80 sztotinkás ultratrendi papucs lett. szandált este megjavítattuk, 1,5 leva volt az ára. a vár (kép) két kilóméterre van tőle, hegynek felfele. nem sok, rajta gyalog! kegyetlen magasan van (még rila után is ezt kell mondanom), dög meleg volt. fent szép, vannak romok, templom, zászló, lepke. látni aszenovgrad ipari létesítményeit. lefele már stoppal, amolyan bekéreckedőssel. első stopp.

fáradtan ebéd és elhatározás, ha felvesznek, megyünk bacskovóba, ha nem, nem. felvettek, mint állat, peugeot-val száguldtunk a girbe-gurba hegyi utakon, alagutakon. kolostor (kép) aranyos. szép is, de az a jelző inkább a rilaié. itt van birka, a pópák is jobban kitűnnek a kevesebb turista közül. hazafele plovdivba valami busszal mentünk, ami jött menetrendszerint, ahogy a várakozó néni megmondta. piros volt és amolyan barkas méretű kisbusz. eredetileg aszenovgradig ment, de elvitt minket plovdivig, ami egy plusz 20-30 km. este Elena, Petar és egy másik pár már otthon volt, mire megérkeztünk. sopszka, dinnye, sör és fű.

alvás párnával, ágyban, hálózsákban.

reggel indulunk isztambulba, stoppal, mert mi vagyunk a tökös gyerekek. azt azért nem gondoltuk át, hogy azért, mert Elenáéknak ez egyszerű, mint egy szomszéd országba átugrani, nekünk új lesz. borzalmas volt, csak kulcskifejezések, mert hátha egyszer majd el tudom felejteni. efes sörös, mindenholvárakozós török kamionos; határ, vízum; gyertek velem török kamionos, aki később próbál segíteni szállást keríteni, de samuval akar aludni és pillangókése van és török; nincs szállás; éjszaka 60 km-re isztambultól, étteremben; ülker paradicsom; hazafele török kamionosok; határ, 8 óra; török kamionosok; ízetlen rágó; végre egy bolgár stopp. elenáékhoz betoppanva épp jött Petar (hapsija) meg a kettővel korábbi estéről a csaj jöttek épp valamiért és mentük tovább óvárosba hostelköltözést ünnepelni (kép).

alvás ágyban, párnával, hálózsákkal. Elena, Petar, Benjamin (AUS) és egy francia meg mi ketten abban a szűk kis otthonban.

és akkor harmadnap nekiindultunk a hegynek. első buszt lekéstük, a második nem is létezik, 1050-essel mentünk Dupnicán keresztül. belgákkal, akik még Ferihegyen óriássmarties-t majszoltak és cserkészek. Dupnica helyes város, ha rilába megyek, valahogy mindig sikerül eljutnom oda - és várni két-három órát átszállásra. van 20 és 30 sztotinkás wc, amiben a 10-es különbség erősen reprezentálja európa és a balkán eltéréseit. nagymamám is innen van, hiába.

kolostorban szinte még sosem voltam ennyire kevés időt. gyertyagyújtás, helyben sült kenyér bepakolása és rövid tanakodás után belgákkal karonfogva irány a hét órás túra. rohanva, mert már elmúlt délután öt. út leírhatatlan (kép), megérkezés éjfél körül, vak sötétben, 2300 méter magasan szintén. annyira, hogy a menedékház káposztalevesének a levét is képes voltam megenni, igazán kegyetlen és emlékezetes volt.

alvás emeletes ágyakban, 8 leváért. zuhany nincs.

reggel láthattuk igazán, hova érkeztünk (kép). még mindig keresem a magyarázatot, mik lehetnek azok a világos foltok a hegyoldalakban. belgák visszaindultak a tegnapi úton, mert szorított az idejük, mi ketten meg irány a hét tó a könnyebbik útvonalon. a fehér cucc, na az hó (kép). megdöbbenés egy. megdöbbenés kettő a tavak (kép, kép). jéghideg, és kristálytiszta, 40 méter mély, kék, egymás fölött néhol több száz méterre, vízszintben pedig alig pár tíz méterre egymástól. júliusban olvadozik a hó és csurog bele, onnan meg tovább, be szikla alá, jég alá és tovább egy másik tóba. közben pedig úgy leégett a nyakam, orrom, karom, hogy igencsak hiányzott a testápoló.

visszafele a menedékházhoz a nehezebbik út. nehéz volt, fosatós fölfele nagyjából 89 fokos sziklafalban. gerincen fent megint leírhatatlan, hogy ott van 400 méterrel alattunk a völgy és a menedék (kép).

alvás ugyanott, ugyancsak zuhany nélkül. átöltözés is minimális, mert hideg és pulcsi, hosszúgatya úgyis kell a hálózsák mellé alváshoz.

Melnik kimaradt. Ivan Vazov menedékháztól hét órán át gyalogoltunk lefelé Bisztricáig, az első faluig a patak völgyében. út volt legtöbbször, bár semmi jelzés, csak a kitaposás - ami ugye a 3-4 méteres sziklálon nem működik, ott mászni kell. délután ötkor már újra Dupnicában voltunk. a faluból a városba taxival, kerek egy leváért. városból fővárosba busszal. dugó van, büdös van és újra érzed, hogy a balkánon vagy - ami alapvetően nem rossz, csak azért kicsit más.

alvás ágyban, otthon. zuhanyzás meleg vízben.