először is még csak vinalesben ébredünk. innen morcosan utazunk pinarba, mert nem jön semmi ami felvenne, mert még csak kezdők vagyunk kubai közlekedésből. aztán végül egy kisbusz mégis. eztán tűző napos gyaloglással elérjük az autópályát és innen már egészen simán fent vagyunk a fővárosban. kiemelném az egyik kamiont, ami felvett. szidjuk mint a bokrot, mert futni kell utána. amikor aztán benyitunk, hát ott a csodálkozás a szemünkben, hogy ez bizony egy 13 éves srác a volánnál (apuka mögötte az ágyon). amúgy ők eléggé beszédesek voltak, megtudjuk azt is, hogy kb 10 dollárt fizetnek egy hónapra a lakásért havannában (mi 20-at egy éjszakáért). itt már majd igazán kell egy külön posztot adnom a közlekedésnek, mert az autópálya nagyszerű dolog, csodálatos élettel.
lényeg, hogy még délután visszaérünk carlosékhoz. kapunk szobát, zuhanyt és már frissen, tisztán üdén fogadjuk érkező barátainkat (d, k, m). következő felfrissítő élmény, hogy bekapcsola a fényképezőgép. isten se érti, mi dolga volt ennek, hogy nem működött pinar tartományban. mindenesetre röhögünk és örülünk, hogy van ötünknek négy működő fényképezőgépe. jobb, mint a kettőnknek nulla arány.
szépséges mesélős este, amolyan turistás. megmutatjuk, hol lehet babos rizses dobozos kaját kapni a kínaiban, és találunk 1 dolláros koktélos helyet is. újonnan érkezők tolnak szivart is, majd rumozunk, rumozunk, majd tengerparton koktél 1,65-ért.
reggel városnézés felkiáltással eszünk. igazán beleestünk abba a játékba, hogy mindenféle kaját megveszünk és kipróbálunk, amit csak kapni lehet az utcán. husoslinzer, rántottás szendvics, fagyi, papaya. közben gyomorfertőtlenítés címén isszuk a rumot. koktélra nincs magyarázat, azt a rákos kaja mellé isszuk a tegnapi 1 dolláros helyen. közben továbbra is járjuk a várost. találkozunk másnapi josé martí születésnapra készülő kisiskolásokkal. szocialista jelmondatokat kántálnak rendezett sorokban.
naplemente a malecónon ér minket. ez havanna óceánparti főútja. víz felöli oldalon széles járda, mellette hullámtörők, amiknek nem mindig sikerül megtörniük a hullámot és kicsapnak még az útra is. roppant menőnek érezzük magunkat, nagyszerű dolog februárban teli hassal sétálni a lemenő nap fényében az óceánparton. dolláros boltból szerzünk egyéb hozzávalókat otthoni koktélozáshoz. kakaós likőrt, ananászlevet és kólát. kakaólikőr még hetekkel később is nálunk lesz. aztán kimegyünk végül az utcára és újítunk egy másik egy dolláros koktélos helyet, ahol van pina colada is. közben ahányszor keresztezzük a kínai negyedet, annyiszor muszáj magunkhoz venni ilyen-olyan olcsó kaját. annyi a bódé, a kis ablak, kioszk és mind annyira olcsó és még annyira nem is unjuk őket.
a harmadnap már célirányosabban nézzük meg a látnivalókat. kezdünk capitolionál, be is megyünk és gyönyörködünk, hogy ez szép. itt van a világ harmadik legmagasabb beltéri szobra, váó. m és k, a forradalmi arcok bemennek a museo de la revolucionba is. mi hármasban járjuk habana vieját. piacozunk, szerzünk minibanánt és sült zsíros szendvicset. itt szólít le szép angolsággal idősebb házaspár, hogy hogy is működik ez a peso dolog. mi újból menők vagyunk és ismerjük a rendszert és váltunk is nekik. vieja egy zordabb terén találkozunk Sanyival, aki jobban kreol, mint Sándor. kint tanul, de nyilvánvaló, hogy valamelyik szüleje latin. megadja a számát, hogy estére pajtizzunk, ám ez elmarad. közben odajött rendőr is. olyasmi indokkal, hogy vigyázzunk magunkra, de valójában azt hihette, hogy a turistákat próbálja valaki zaklatni. a turista szent, a turistának dollárja, a turista államilag védve van.
jön egy újabb csapat magyar, a három lány és t. velük kevesebbet leszünk, még santa clarában, santiagoban és baracoában összefutunk egy-egy éjszakára. kilencen megyünk vissza a második 1 dolláros helyre, ahol ma már nincs pina colada. itt esik meg, hogy a számla, amit kapunk: 3+5+3=12. este még rum, aztán felkészülő alvás a holnapi nagy útra cienfuegosba.
nézz képeket havannáról.
