nagy lelkesedéssel, hogy újra balkán irány még délebb. ott tört le a kedv először, mikor belgrádban két órát vártunk az első stoppra. hatalmas forgalom, még nem is rossz hely, de csak nem állnak meg. kiboriró, meleg van, ilyesmi. aztán persze csak eljutunk egy péage-hoz, de egészen nisig szenvedés volt. ez azt jelenti, hogy 200 km öt óra alatt, vagy valami hasonló. már sötétedik, mikor megáll nekünk egy szkopjei rendszámú vw. szóval a maradék 200 km meglett másfél óra alatt. fincsi. és még angolul is tud nagyszerűen az egyik hapsi. a határon, annak ellenére nagy az öröm, hogy a szerbek még a napszemüvegtokot is kipakoltatták, mert igaziból a macedónoktól paráztunk. náluk van egy olyan szabály, hogy belépéskor előre hat hónap útlevél érvényesség kell. és az nincs meg, de nem szóltak ők egy szót sem. szkopjéban még taxizunk egyet a helyre, ahol a csajjal talizunk. este tiz van ugye, nincs senkinek botorkálni. taxis úgyis simán elfogadja a két euróst.
amit este a városból sötétben láttunk, az a hatalmas amerikai nagykövetség és a kereszt. utóbbival lehetetlen nem összetalálkozni a másnap tapasztalata szerint. van egy nagy hegy szkopje fölött, épp mint szófiában és ennek a tetején virit a keresztény cucc. ez csak azért necces, mert lépten nyomon ott vannak a mecsetek is, meg amúgy is az ország 2/3-a muzulmán albán. állitólag a csúcs is épp valami vallási gócpont.
hosztunk, 
Grizelda nem annyira a központban lakik, de kis város, gyalog bent vagyunk 20 perc alatt nem sietve. közben találunk bankot és váltunk pénzt, piacot, templomot, pékséget (bürek, jééj). városmagból elsőnek a főteret találjuk meg, ami épp olyan, mint bármely jugoszláv tagköztársaságban vagy romániában vagy bulgáriában. beton, beton, beton. vannak faszás kis épületek, meg persze mindenhol boltok vannak. a közterület is alkalmazkodik azért az emberek moráljához, vannak padok árnyékban, kutak minden sarkon, szóval nem annyira vészes, de azért mégsem egy Les Tuileries. (dög meleg van)
ipolynyi Vardar folyó szeli ketté a város, rajta régi hid. annyira régi, hogy nem tudják eldönteni, 
vajon a xv. vagy a vi. században épült. rajta keresztül viszont beérünk a már igazi óvárosba. 1963-ban volt itt nagy földrengés, ami csak a török bazár környékét hagyta meg. az emberek is megmaradtak akkoriak. sokkal albánabb, mint bárhol máshol a városban. teáznak kis pohárkából, utcán ülnek sapkával, biciklivel viszik tálcán a teát, nők nem keverednek férfiakkal. kovács kalapál, hentes albakában lógnak a félig nyúzott birkák, és persze müezzin. rengeteg még az ékszeres, tisztára mint firenzében az aranyhidon. aztán az egész belevezet egy klasszikusabb piacba. itt a termékek legalább 30%-a már zöldség-gyümölcs, de persze minden egyéb kereskedelem fellegvára. legjobban a kartondobozon ücsörgő bácsik jöttek be, akik zacskóból árulják a dohányt.
kicsit felfele kúszva ahol elhalkulnak az albánok van egy kisebb kolostor. egészen más világ a csöndességgel, ahogy csak pár ember kószál idebent, azok is inkább rácsodálkoznak az ortodoxiára. freskók, goce delcsev siremlék. aztán tovább meg ott a vár. egész nagy, egész szép. falak vannak meg, és egy-két bástya, de amennyire kihalt és kissé félreeső helyen van egészen szépen karban van tartva. mondhatni randihely. locsolt és nyirt fűben nagyszerű a mókázás és még kút is van a tetején. kilátás perfekt. sajnálatos, hogy nem hoztunk fel csipszet és sört.
egyéb látványosság még a régi vasútállomás, ami a földrengésben omlott félig össze. azóta is úgy áll, kiegészülve egy nagy emléktáblával.
séta, séta, séta és aztán végre haza. kerengünk még egy helyet keresve, ahol Grizeldával találkoznánk, de végül nem jön össze. méééély alvás.
