szvaneti, a kaukázusba zárt völgy. bejutni két helyen lehet, balról és jobbról. balról egyszerűbb, ez az út zugdidiből visz északra majd nyugatra. amivel nagyszerűen le lehet írni a régiót az az, hogy mióta hirosimára rádobták az atombombát, talán a föld egyetlen területe, amit nem hódított meg idegen hadsereg. a szvánok a grúzhoz rokon nyelvet beszélnek, így legegyszerűbb, ha hozzájuk tartoznak országilag. és mindkét út hozzájuk vezet, tehát ez a legpraktikusabb is. további ismertetőjel a mindenfelé feltűnő szván tornyok. települést lehetetlen enélkül fényképezni, olyanok, mint egyszerű négyszög alapú bástyák. csak igazából minek. egy teória, amit hallottunk, hogy tálen nagy a hó, annyira, hogy belepi és csak fentről (7-8 méter legalább) lehet csak közlekedni. valósabb, hogy valami katonai védelmi dolog, elég furcsa rendszer.
mestia felülről. szván tornyok.
az út alatt hét óra marsrutkázást kell érteni, víztározó mellett majd havas csúcsok közt tekeregve. nem földút, de messze nem betonozott dolog. ilyen hegyi ösvény dzsippeknek. mi először persze gondoltunk a stoppolásra, de végül jobb, hogy nem. alacsony a forgalom, a nap során 2-3 autóval ha találkozunk. pihenő félúton étterem félénél épp a víztározó után, ahol a sofőr ingyen eszik. persze neki itt nagy a hatalma, ő a postás, hírvivő és mindenféle szivességek tevője. négyen vágunk neki az útnak: couchsurfing hostunk nővére, a lengyel csaj és mi ketten l-val. marsrutában van még svéd srác is, ő erősíti meg a hírt, hogy igenis lehetséges bejutni mestiába repülővel. heti kétszer van járat dél felől, kutaisiból. az utazás ingyen van (!), de mivel kis lélekvesztő a gép, helyhiány miatt nehéz feljutni. a srác megpróbálta, 12 helyre 30-35-en jutottak. gyerekek, nők és helyiek előnyben. csapatunkhoz elvileg tervez csatlakozni helyi csaj pasija is, de ő zavaros. utolsó pillanatokban kezünkbe nyom még egy sátrat. hét-nyolc óra út után jövünk rá, hogy épp csak sátorrudak nincsenek a csomagban, amúgy egészen kellemes szovjet katonai dolog lenne. ekkor már mestiában, szváneti fővárosában vagyunk. lonely planet és menedékházhoz hasonló meleg kajától illatozó, meleg, internetes, kertben függőágyas szállás lenne az alternatíva, ha lenne hely. de az alter izraeliek, franciák gyorsabbak voltak nálunk. viszont vendéget ki nem dobnak, jön az ismerős és aludjunk náluk. csirke, birka, de estére már bezárva. két egészen formás szobát kapunk, de leginkább a forró fürdő érdekel minket és a vacsora.
másnap reggel ámuldozás, hogy ami kazbegiben megvolt egy irányban, a csúcs fele, mintishogy 5000 méteres hegy az mennyire lenyűgöző, az itt 360 fokban fogad. négyen indulunk neki a kereszt felé és még azon is túlra, mert állítólag ott van valami tó. meg kell hogy mondjam, bőven leverjük tempóban a grúz-lengyel párost, hiába erősítenek telefonról kihangosított eminemmel. izzasztó meleg, de leginkább a tűző nap miatt, a levegő hegyi. takarózás napszúrás ellen lapulevéllel és zsebkendővel, semmi kedvem még egy lázas-hányós-injekciós sztorihoz. két-két és fél óra után a kereszt mögött találunk pár lazább épületet, nyilván csak nyáron laknak itt. világvége, világ teteje és a nénitől mégis probléma nélkül megtudjuk, hol van a forrás a jéghieg vízzel.
bodegák nyárra.
langyos tó magasan.
petronas towers, kutya és lengyel csaj.
a helyi látványos csúcs az ilyen kétcsöcsű, olyasmi mint a petronas towers kuala lumpurban. ez a háttere a tónak. a viszont tó csalódás. rila után azt várnám, hogy minden 3000 méter környékén fekvő tó szép, jéghideg és kristálytiszta. ez meg langyos, iszapos. leginkább arra jó, hogy a szván menő arcok, akik 70 fokos meredeken lovagolnak le és fel egymást kergetve megitassák az állatot. fennsík szerű dolog veszi körbe, olyan, ahol annélkül lehet lovagolni, hogy a nyugati turisták lélegzetelállva izguljanak - egyszerűen csak menő, ahogy süvítenek nyereg nélkül kiabálva, egy-két kutyával a nyomukban. lengyel csajt még megvárjuk itt fent, pitypangot fújunk és hógolyózunk egyet és irány vissza, mert senki nem akar olyat játszani, hogy ránksötétedik a hegyen.
vacsora kellemes, de reggeli után többet vártunk. reggeli csodálatos volt. az a baj, hogy se fénykép, se feljegyzés nem készült róla, memória pedig már csak arra jó, hogy ezt az egy szót tárolja róla: csodálatos. internet persze az ilyen 1500 méter magasan fekvő, 14 000 lakosú regionális főváros családjaihoz eljutott.
másnap reggel fájó búcsú lányoktól, ketten ők vissza zugdidibe, mi ketten még beljebb szvánetibe, ushguli négyes települése felé. stoppolás előtt, mestia azon széle körül van még egy múzeumja a régiónak, amit becsülettel megnézünk. turistáknak piszkosul többe kerül, mint helyieknek (grúzoknak? szvánoknak?), de a 110-120 éves fényképek eléggé lenyűgözőek. a többi kiállítási tárgy kevésbé ragadt meg.
további képek itt.
