végül essaouira vált azzá a várossá számomra, melynek neve kimondhatatlan. kár, mert csodálatos, ízig-vérig óceánparti, olyan mesélnék róla még bőven hely.
harmadik marrakechi reggelen már azon pörgök, hogy végre stoppoljunk igazából afrikában. városból kijutás nem megy egyszerűen, busszal próbálkozunk, ami nem jön be, végül kipróbáljuk a petit taxit, ami már egész jó helyre rak le, de innen még sétálunk kicsit. eredménye az egész kóborlásnak annyi, hogy rálelünk a kéthét egyetlen szupermarketjére. sör az bezzeg itt sincs. valami szimpatikus kereszteződésben aztán ácsorgunk egy negyed órát, majd egy olyan nagy toyota felvesz és két hapsi visz több, mint félúton. sivatagi zene fesztiválra mennek a semmi közepébe. valamennyire itt is sivatagos, amire nem számítottam. semmi közepe számunkra ezennel egy falut jelent, van olajfolt, lerobbant kocsik, random mászkáló emberek. mondják, hogy busz, busz, busz, de mi kitartóak vagyunk és ezért a jutalmunk a bérelt kiskocsi lesz, amit két vagány csaj vezet. marrakechből ugranak le essaouirába halat enni. elsőre ijesztő, ahogy csálézva visszatolatnak hozzánk, de aztán minden rendben ment és délután 2-3 körül már a plázson döglünk mi is.
korábban emlegetett sz és zs is épp itt vannak, sms, de a tali végül csak estére jön össze. addig fürdés óceánban. hideg, de a nap süt és a levegő meleg. mikor végül megunjuk, elindulunk a medina felé, hogy legyen szállás, vagy valami. jön persze az alak, hogy kell-e szállás. nyilván valami magasról indítja az árat, de végül lemegy ő is 50-re, fejenként. jó, hogy nem ráztuk le, mert csodaszép kis kitáblázatlan hotelt/magánszállást kapunk. három szintes, plusz a terasz, színes, szagos belső kerengővel vagy mi. egyet terveztünk, mégis két éjszaka lesz belőle. nem hiába la rochelle testvérvárosa.
kaját felderíteni kikötő fele indulunk, ami ilyen szempontból nem a leghelyesebb, viszont csodát azt ott is látni. minden a hal körül forog. ezer féle halászhajó a lélekvesztőtől a közepesen hatalmasig. folyamatosan jönnek és mennek a tengerről/re, aminek az eredménye, hogy folyamatosan van hal. árulják a földön, a várfalon, néhol még standok is vannak. ehhez járul a kiszolgálószemélyzet, a sirályok, a macskák, a turisták, az éttermesek, akik kiszaladtak, mert épp halat rendelt a vendég. kajakutatás következő, még mindig nem a legjobb helyszíne a bástya. méretében nem, de hangulatában az épp az óceán túlpartján elhelyezkedő malecón kistestvére. várfalon lógnak emberek, szívnak, romantikáznak. lent dübörög a hullám, néha felcsap, de csak ha 7-8 méternél nagyobb. olyan hely, ahol éhesen is elücsörögnék 1-2-3 órát. végül találunk egy olcsó harira-palacsintás helyet és kibírjuk az esti találkozásig.
esti találkozás után már ötösben találjuk meg az abszolút kedvenc helyet. éttermek/sütödék itt úgy működnek, hogy a legrosszabb esetben is maximum 10 méterre tőlük van egy hentes, ott veheted meg az alapanyagot és kéred meg azt sütésre. no, mi ezzel nem élünk, csak annyit mondunk, három halat és két tajine-t kérünk. lent spanyol bajnoki meccsen izgul mindenki, így megkapjuk a teraszt. a bogyó és kenyér kör után jön négy hal, mert négyesével árulják és nekik ugye nincs hűtőjük, szóval együk csak meg, nem számolják fel. tajine is korrektül néz ki, bár a tojás másnap m gyomorműködését megzavarja. tea. befejezésként hammam.
másnap már csak hárman bandázunk, ki újra a strandra, el egészen a végéig, ahol már csak sirályok ülnek, menő lovasrendőrök portyáznak. itt van a homokban valami rom, lehet rajta mászkálni. igazi játék ugyanakkor inkább a pára, amitől hol 10 méterig, hol a km-re lévő városig látni. találunk söröző lengyeleket, akik értékes információval látnak el a helyi alkoholvásárlási lehetőségről. esti program tehát a kikötő, két doboz sör (17 dirham darabja) és egy üveg pastis.
