idén nyáron egészen sok helyütt sikerült sátrazni. egy-két helyen, még fénykép is készült. a képeken visszaköszönő zöld másfél kilós lidl csoda igazán megérte az árát, kellett volna belőle venni még párat. lehetne ebből is egy bővebb irás, tapasztalatokról, milyen is a kaukázus felé a vadkemping, de hisz annyi dolog van más. képekre kattintva ott a hely azért google maps-en.
harmadnap hesszöltünk szófiában. pihenős nap, nem is igazán rémlik, mivel telt el. kiállítás, templomok, szieszta, lazázás. már itt olyan, mintha egy hete úton lennénk, már itt megfogalmazódik az egész utazás leghangsúlyosabb élménye: a kiszakadás otthonról. kaja valami kerthelységben, csendben, sörrel. napozás parkban, lustábbak vagyunk, mint a bolgárok.
.jpg)
szófia élhetőbb oldala.
.jpg)
szófia izgalmasabb oldala.
este couchsurf szocializálunk, főzünk háromkolbászos paprikáskrumplit, iszunk hozzá mavrudot. előző este ugye mi voltunk a vendégek, kebapcse-kjufte-ljutenica menü mellett. roppant cuki párral lakunk délkelet-szófiában a negyedik vagy az ötödik emeleten. építész érdeklődésűek és rengeteget dolgoznak. amellett persze raftingot terveztek a hétvégére és van mindenféle túratérképük. sőt, a nyári fesztiválozós életmód is felsejlik még, egészen könnyű közös hangokat találni. főleg hogy nadja dupnicából származik.
negyednep felmegyünk a hegyekbe és le délre bolgár makedóniába, amiről majd szól a következő poszt. három nap kirándulás után viszont újra szófia, mivelhogy visszafelé megvan még a repülő és szeretnénk is elérni. este megy a gép, napi programnak a bevásárlás mellett bojana és vitosa a terv. vitosa még eléggé be van fagyva, nem is sikerül felmenni egészen a vízesésig. najó, három nap magashegység és derékig érő hó után nem egy fél napi program lesz az, amire oly nagyon belelkesedünk. nade azért buszozunk egy jót a főváros menőbb külvárosaiban is.
.jpg)
szófia bevásárlós oldala.
összepakolás a másik fél napi program. majd 80 leványi kaját kell valahogy elvarázsolni az egy szem feladandó csomagban. kezdeti stressz, hogy csak 15 kilót lehet feladni nem múlik el akkor sem, mikor kiderül, hogy a limit 32. nincs hely. fel kell öltözni. rohanni kell. nem jön a busz, pedig 8-10 percenként kéne járnia. még mindig nem jön. jön. vennék jegyet sofőrtől, de nincs. kaller küzdi magát át a tömegen védtelen zs felé. kaller gonosz, de a nép megsegít. buszon töltött utolsó percek egészen egybe csengenek a csekin zárása előtti utolsó percekkel. adrenalin annyira mégsem megy fel, hogy 3,50 eurót adjak egy felesért a lobbyban. elértük, repülünk.
a terv annyiban módosult, hogy lekéstük a repülőt. vagyishát a wizzair nem szólt rendesen (e-mailt küldött, amit gmail spamnek jelölt), hogy átrakták a járatot egy nappal korábbra. ott álltunk ferihegyen reggel hatkor és csak pislogtunk a kijelzőre, amin bizony nem volt thesszaloniki. még jó, hogy délen van a reptér, nem kell sokat buszozni nagykőrösi úthoz. négyen mentünk volna, ketten feladták, zs-val viszont dühből kiálltunk dél irányába. neki inspiráló, hogy a tavalyi kelet-balkán túráról is innen fordultak vissza, nekem mindig kihívás az m5-ös.
düh nagyjából kecskemét után kezdett olvadni. átalakult a felismeréssé, hogy van egy hét szabadság, teljesen kötetlen, teljesen tervezetlen: ahová visz az út. románián át vitt dunai kompok felé. láttunk fényképeket floridai hihetetlen milliárdos villákról és sportkocsikról, utaztunk jópár kamionnal, kaptunk kávét és telefonáltam sofőr lányával valamint hallgattunk denisát is. első éjjel valahol szörényvár és calafat között ért a nagy pusztában. egyes egyedül egy víztorony magaslott közel s távol, ám bármennyire is menő lett volna annak a tetejében aludni, az alsó lépcsők hiánya alapvető akadálynak bizonyult. kerestünk hát egy fát, megterítettünk alatta és alvás a szabad ég alatt. ehhez persze kellett az is, hogy különösen meleg, már-már majdnem nyár este volt, aminek bizonyítéka, hogy a hajnali hideg is csak fél kilenc körül bírt rá minket a továbbindulásra. stoppok calafatig, kompozás át a dunán, majd vidin.
nagy komp, kamion megfordul rajta.
oszmánság a dunaparti parkban.
plázs a baba vida vár környéki erődrendszer tövében.
vidinben még nem jártam. egészen korrekt város, nem az az egy sétálóutcás, van rendes piaca, parkja, főtere, sétálóutcája, dunaparti sétánya, elhagyott zsinagógája, dzsámija, régi és új temploma, tiszteletteljes vára. két-három óra városnézés, kávézás, piknikezés. még el sem indultunk a központból kifele, mikor ledudál egy kocsi, hogy hé, merre mentek. mert ő szófiába és elvisz szívesen. érted, látta, hogy hátizsákkal sétálunk egy random utcában és rákérdez, mert van a kocsijában elég hely. így kapjuk meg az aznapi hátralévő 250 kilométeres út fuvarát (keresztül európa legszegényebb régióján) és érkezünk meg másnap délután szófiába. 22-es villamos és ott is vagyunk a dzsáminál.
az idei szezon, már mindjárt. google maps már van tervekről. időjárás nyilván nagyszerű lesz. az a baj, hogy olyan helyek ezek, ahol egyenként simán eltöltenék 1-2 hetet, nemhogy összesen hét nap az egészre. majd egyszer, ha felnőtt leszek és sok időm lesz. és akkor még a környékről nem is szóltunk, az olimpuszra is felmenni, le halkidikire, vagy kicsit jobban be a rodopéba.
harmadik ébredés tengerparton, második napsütés keletről. felkelés sátor mögött. olyan, mintha hegyen lennénk - aligmásnapos. ébredezés, szedelőzgetés. nem vagyunk egyedül, fogynak a sátrak, vasárnap van. dél körül lehet, mikor elindulunk felfele a 45 perces zarándokúton bjala felé. célunk most végre kicsit nemesebb, autóutat keresünk, ami elvisz 75 kilométerre délre, a burgaszi vasútállomáshoz.
innentől kezdődik utunk azon szakasza, mikor egyrészt visszafele haladunk, másrészt viszont lépten-nyomon más stopposokkal előzgetjük egymást. bjalából öten indulunk cs-val kiegészülve. elindulás nem megy könnyen, öten nem a legjobb stoppolni, pláne nem olyan helyen, ahonnan 50-60 más stoppos próbál eljutni és tengerparti út (szóval üdülő családok meg miegymással megrakott egyebek). elmegy a három fős csapat, mi is utánunk kapunk, át a balkán hegység legkeletibb nyúlványain, majdnem egészen az első állomásig, neszebárig.
napos partig történetesen. élet egész mély és jelentős emlékei fűződnek a szűk térséghez, a szállodák lábánál megbúvó nyolc kilométer aranysárga homokhoz (amit persze leírhatatlanul kommersz és elképesztően borzasztó mennyiségű embertömeg vesz birtokba nyaranta), a tömött buszhoz, ami bevisz az óváros kapujához, a kapun beáramló tömeghez. az óvároshoz, amit annak ellenére imádok/ismerek/akárhányszor képes vagyok bejárni, hogy az azt érrendszerként behálózó utcák verőereinek házait, mint a koleszterin tömíti el a giccs, a szuvenír és a kínai. az én fejemben persze ez csak ideiglenes állapot, ha még téli kihaltságában nem is, de én már láttam ezt hajnalban, amikor az igazi emberek járják, az utcaseprők bandáznak banicával és bozával vagy a halászok rakodják a kagylókat a hálóból a teherautóra.
bebuszoztunk hát a sunny beachről az óvárosba és a legjobb reggelizőhelyen várunk és várunk a hármas csapatra. majd körbevezetem a kiscsoportot, eszünk a kikötő előtti utolsó étteremben, ami mindig is a leginkább lokál volt és még most is lehet érezni, hogy az orosz turisták első hullámait lekapcsolják az előrébb helyet kapott étkezdék behívogatói. sopszka-görög sali-sültpaprika-kjopulu-kebapcse-cápa-polipkarika-stb és öt sör a ringó bárkák mellett. jobb, mint szaloniki külvárosában! fagyi elmarad sajnos, de lassan oda kéne érni burgaszba a pályaudvarra. busz, majd rövid komplikáció, merthogy készpénzünk már alig, kártyával meg persze nem lehet fizetni. elsőre befoglalunk egy kupét, ami ígéretesnek és kényelmesnek tűnik, ám persze a vasárnapi tenger-főváros áramlás közbeszól: jönnek a srácok, akiknek foglalásuk van ide. nekem sikerül úgy aludni azért, hogy a szófiai pályaudvar digitális órakijelzőjére ébredek, ami 5:38-at, két perccel korábbat mutat, mint a menetrendszerinti megérkezés - amikor aludni lehetne még akkor bezzeg nem késnek a híres balkán vonatok.
szófia hajnalban. reggeli az oroszlános híd mellett a banicásnál. rövid párbeszéd a szomszédos pípsóból áttévedt úrral. séta a kihalt piacon keresztül, a kihalt macskaköveken, a kihalt központba. metróra is nagyjából akkor szállunk fel a központ-külváros viszonylatban, mikor a hétfő reggeli tömeg épp az ellenkező irányt veszi. ljulinban már nem hajnalvan, itt a reggel ér minket. innen már megszokott az út, vásárlás a billában, 111-es busz, stopp a favella mellett és lassan csak eljutunk a bolgár-szerb határra. ó.
belogradcsik után utazásunk következő állomása egyben az egész túra epicentruma, a tengere, ahonnan már csak visszafele jövünk, azaz a european hitchhiking gathering 2011, kara dere, bulgaria. ehhez persze még egy nap alatt közel 600 kilométert kell stoppolnunk az országon belül, amiből ugye jelentős rész nem autópálya.
reggeli kávé és két kör banica után két párban indulunk innen is, le a szikláktól. ma m és v indul a pole pozícióból, mi j-val nekiindulunk az erdei útnak. menő dnb-es fiatal srác; londonban élő bérelt kocsis brazils srác és az olasz csaja, akik mindenre fanyalognak, 15 éve párizsban élő bolgár házaspár; autóúton 170-nel megyünk mikrobusszal hangos rockzenére hapsi majd 40 perc várakozás a tűző napon. épphogy elmegyek vízért és fagyiért, már ott vár a kiskocsi és az ötvenes bolgár házaspár, akik már azon az úton visznek, amin fél évvel ezelőttig annyiszor szeltem (veliko tarnovo-szófia). lovecsi elágazásig, ahol legalább ötször vártam már és perszehogy tarnovoba visz a következő fuvar. piacnál kiszállunk, gyümölcsvásár, majd végig a főutcán, ebéd a panorámás hüje étteremben rendesen és rövid városnézés (törökkávé!). a google maps által 8 órásra tippelt út bő felénél járunk, de már lassan este hét van. sebaj, legalább megebédeltünk rendesen. az út végén pedig úgyis ott van a 300 ezres nagyváros várna, ami stopp szempontjából be is jön, harmadik fuvarunk már oda visz. persze innen még 40 kilométer dél fele a célpontunk, kara dere, de ez így már azért jó. este 10 és 11 között stoppolunk várna határában a kikötő felett átívelő híd egyik, majd másik oldalán. utolsó stopp egy ukrán kisbuszos srác, aki családjával nyaral. elég nehezen megy oroszul megszólalni.
táborhelytől bjala 45 perc séta.
vele persze csak a város, bjala széléig tudunk utazni, kara derét, a strandot gyalog kell megközelítenünk. egy körül járhat az idő és nagyon vágyunk már a tengerre. benzinkút világít az út mentén, ott kérdezem meg, hogy merre induljunk. sóhajt egyet a kutas lány, hogy sötét van ahhoz már, de nagyjából megmutatja az irányt. szőlősön keresztül lefele, de a tengert úgyis érezni. sötét van, földutak hálózata szövi át a tenger felé lejtő dimbes-dombos földet. ha világos lenne, látnánk a nagy kékséget felülről, de így csak a nagy sötétet és a sós levegőt érezni, a morajlást hallani. fél óra nagyjából, míg lejutunk a homokba, ahol már világlanak tábortüzek. innen még negyed óra homokos parton gyaloglás a stopposok táborhelyéig. emberek már itt vannak, sátorozók, kik hosszabb-rövidebb időre leköltöznek a természet és a víz határára.
másnap a vihar után tépetten.
megérkezés. welcome rakija és herelóbálás az éjszakai tengerben. életem egyik nagy vágya teljesül azzal, hogy az éjszaka világító planktonokkal fürödhetek együtt. fél óra lubickolás után már ideje lenne sátrat felállítani, ám ennek keresztbe tesz az épp ebben a pillanatban jelentkező vihar. eső, szél és másfél óra ponyva alatt pingvinezés következik 6-7 random valakivel. sajnos a sátrat sikerült kibontott, de nem felállított állapotban hagyni, ami esélyt sem ad arra, hogy ma este benne aludjunk. mikor lecsendesedik, elindulok keresni valami száraz helyet, ahová ketten beférünk. és lőn csoda, 15 méterrel odébb egy hasonló nejlon ponyva árválkodik, ami alatt épp senki sincs. uzsgyi be alá, uzsgyi minél jobban rögzíteni, mert azért még szemerkél. elalvás. felébredés arra, hogy a vihar visszajött és felkapta az egyik pontját a rögzítésnek és a nejlon, mint a vitorlavászon csapkod fejünk felett. fél másodperc alatt pattan fel mindkettőnk szeme és mindkettőnk és kapjuk el a madzagot. süvít, esik, zúg és csapkod, de mint hős matrózok ezt is sikerül okosan, adrenalinfűtötten lerögzíteni. innentől békés alvás.
nem tudom hány órán át, mivel a három nap tengeren töltött idő alatt nem használtam mértékegységeket. áram nincs, telefonom nemcsak nekem nincs, de így a többiek is kikapcsolták. apropó többiek. m és v ugyancsak a kara dere parton sátraztak, kábé fél-egy kilométerrel északabbra. ők 9-10 körül fejezték be transz-bulgária napjukat és akkor már nem keresgéltek stopposokat. délelőtt hozzuk át a cuccot, sátrat a bandához. a stopposok meg csak egyre gyűlnek. egész sok magyar, egész kevés bolgár. és határozottan kellemesebb élmény, mint pár éve a hospitalityclub meeting egy határral és 150-200 kilométerrel északabbra. a hely meghittebb, a szubkultúra szűkebb. van vicces ásott vécé, közös főzés, valami workshop is szerveződik és a civilizáció is távolabb (45 perc gyalog). első nap azért még mindenki morcos, az időjárás csak délutánra kezd mosolygósra derülni.
nyaralás vihar után.
vidám magyarok és franciák.
stopposok felülről.
második nap aztán már megjön két újabb tekes, cs és pa. szociológusaink próbálnak kérdőívezni, hogy ki, honnan jött, mit csinál, mi újság, de későn kezdjük. a vége az lett, hogy indulás reggelén 60 sátor számoltatik meg. tippre 120-130 ember jelenhetett meg. volt bőrduda, didzseridú, gitár. fürdőzés bármikor, egész nagy hullámok, meglepően tiszta fekete-tenger, csodálatos homok. egy nappal előttünk még delfineket is láttak. napi egyszer lesétáltuk a 45 percet bjaláig főttételért, pálinkáért és nápolyiért. bent a város olyan, mint sopron a volt alatt. ülsz a kocsma-vendéglőben és várod a napi megérdemelt melegkajádat. az előző napi vihart/strandon pálinázást/sátorban alvást hevered ki és figyeled az utcán elhaladó hátizsákos-polifoamos fesztiváltársakat. kisboltból szatyorral jössz el, benne alapvető szendvics és/vagy piknik alapanyagok: kenyér, felvágott, sajt paradicsom (!), gyümölcs, csoki (nápolyi), 2 literes sör és/vagy bor, üveg pálinka (amit itt kivételesen nem kell csempészni be).
három nap időn kívüliség, nemcsak internet és telefon nélkül, de még az esélye nélkül is. valami közhely szót igazán mondhatnék rá, de nem. cs hasa olyan vörös lett, hogy még egy hét múlva se meri mutogatni.
szerencsés eset, hogy fél nap stopp után 10 perc eltéréssel ér a két csapat a calafat-vidini komp román oldalához. három euró a személyjegy és fél óra múlva indul a következő - ezt már bolgárul tudom meg a pléh konténerben ücsörgő jegyárus nénitől. kamionsofőrök és nyugat-európai motoros turista, akárcsak az odessza-batumi kompon, csak kicsiben. fél órát ülünk a hajón, míg átér a túlpartra. mérföldekkel jobb a hőmérséklet a víz közelében, mint a dimbes-dombos román utakon stoppolva. észak fele már látszanak az épülő híd pillérei.
komp, irányítókabin.
esti programpont a kocsmázás napernyők alatt. kétszáz gramm caca és sör. jön egy vidám hapsi, aki meghívja mindhárom asztalt egy kör sörre. amerikából jött épp haza sok év után, dollárja van és egy idő után azért kezd terhes lenni. bolt már bezár, de az emberek maradnak az asztaloknál. aztán mi haza. szállásra behallatszik még valami élőzene, ami bizsergeti a kiváncsiságomat. a pár utcával arrébb fekvő buli már ott kezd jó lenni, hogy az út átvált földútba és az esemény eléréséig legalább 10 kóborkutya ugat vagy próbál megkergetni. cigánysor mélyében áll a színpad és két sor asztal - rezes-szintis-harmonikás banda és asztalon táncolás. mintha esküvő lenne. világítunk persze, mintha neonlámpa lenne a hátunkra kötve, jönnek is egyből barátkozni a szintúgy kevésbé beavatott nézelődő helyiek. sráctól tudjuk meg, hogy születésnap, egy éves az ünnepelt. barátságosak, főleg hogy értegetek a északnyugati bolgár dialektusán. fűvel is megkínál és büszkék rá, hogy van köztük egy félig bolgár csaj is, nem mindenki cigány.
szülinapi buli.
idei nagy túra. ami annyira nem nagy, hogy hetekre felfújja az utazás buborékját, de bő 10 napra igen. az a jó benne, hogy többekkel együtt terveltük ki és egész sokunknak sikerült is elindulni. már hetekkel előtte rá is pörögtünk. a nagy balkán túrára. közös nevező az volt, hogy hegy és tenger (+ minél több víz, mert meleg van nyáron). én már régről meg akartam nézni a vaskaput, ez szerencsére bejött mindenkinek. aug 5-re volt meghírdetve az idei nagy európai stoppos találkozó, aminek helyszínét berlint megelőzve bulgária egy várostól-civilizációtól 30-45 perc sétára fekvő strandja nyerte. kettő között böktünk egyet térképre, véletlen pont arra a részére bulgáriának, amerre még nem jártam. hazafele első terv az volt, hogy rohanjunk és akkor minél többet alhatunk tengeren. majd megláttam a gúcsát, hogy épp ekkor kezdődik a szerbiai rézfúvós cigánybandák fesztiválja. a szereplők: j, v és én végig. m szófiánál kiszállt és egy stoppal hazarepült pestre. cs és pa becsatlakozott a tengeren, cs jött onnan végig, pa visszament nyaralni. páran még, random stopposok, akivel még előtte pesten söröztünk, nálam aludtak vagy csak a hazafele úton előzgettük egymást. képek most kicsit, bővebben később.
franciául stoppolunk naplementében dácsiában a román pusztában.
a kazán-szorosban kolozsi család vitt kirándulni.
a vár már bezárt, de naplementében az igazi gojkó mitics vadnyugata.
ahol télen laktam, oda most épp csak egy bő kávényira ugrottunk be.
vihar másnapján minden nagyon mogorva.
röhög a nép, ha süt a nap és leég a has.
egy sörre a rég nem látott kikötőbe.
hogy utána napokig zengjen a fülünk.
