ócska utazós

a terv annyiban módosult, hogy lekéstük a repülőt. vagyishát a wizzair nem szólt rendesen (e-mailt küldött, amit gmail spamnek jelölt), hogy átrakták a járatot egy nappal korábbra. ott álltunk ferihegyen reggel hatkor és csak pislogtunk a kijelzőre, amin bizony nem volt thesszaloniki. még jó, hogy délen van a reptér, nem kell sokat buszozni nagykőrösi úthoz. négyen mentünk volna, ketten feladták, zs-val viszont dühből kiálltunk dél irányába. neki inspiráló, hogy a tavalyi kelet-balkán túráról is innen fordultak vissza, nekem mindig kihívás az m5-ös.

düh nagyjából kecskemét után kezdett olvadni. átalakult a felismeréssé, hogy van egy hét szabadság, teljesen kötetlen, teljesen tervezetlen: ahová visz az út. románián át vitt dunai kompok felé. láttunk fényképeket floridai hihetetlen milliárdos villákról és sportkocsikról, utaztunk jópár kamionnal, kaptunk kávét és telefonáltam sofőr lányával valamint hallgattunk denisát is. első éjjel valahol szörényvár és calafat között ért a nagy pusztában. egyes egyedül egy víztorony magaslott közel s távol, ám bármennyire is menő lett volna annak a tetejében aludni, az alsó lépcsők hiánya alapvető akadálynak bizonyult. kerestünk hát egy fát, megterítettünk alatta és alvás a szabad ég alatt. ehhez persze kellett az is, hogy különösen meleg, már-már majdnem nyár este volt, aminek bizonyítéka, hogy a hajnali hideg is csak fél kilenc körül bírt rá minket a továbbindulásra. stoppok calafatig, kompozás át a dunán, majd vidin.

nagy komp, kamion megfordul rajta.

oszmánság a dunaparti parkban.

plázs a baba vida vár környéki erődrendszer tövében.

vidinben még nem jártam. egészen korrekt város, nem az az egy sétálóutcás, van rendes piaca, parkja, főtere, sétálóutcája, dunaparti sétánya, elhagyott zsinagógája, dzsámija, régi és új temploma, tiszteletteljes vára. két-három óra városnézés, kávézás, piknikezés. még el sem indultunk a központból kifele, mikor ledudál egy kocsi, hogy hé, merre mentek. mert ő szófiába és elvisz szívesen. érted, látta, hogy hátizsákkal sétálunk egy random utcában és rákérdez, mert van a kocsijában elég hely. így kapjuk meg az aznapi hátralévő 250 kilométeres út fuvarát (keresztül európa legszegényebb régióján) és érkezünk meg másnap délután szófiába. 22-es villamos és ott is vagyunk a dzsáminál.

négyen vagyunk a sátorban, ami éjszaka a hűvösben még oké, de reggel én érem el elsőként az állapotot, hogy fel kell kelnem. kimászom a stégre és ott alszom tovább. halászok csónakokkal mászkálnak az egészen tó szerű kiszélesedésben. felhős az ég, szürkés a táj és én azt hiszem, hogy nagyon hajnali korán van. közben egy óra múlva már délre harangoznak. uzsgyi tovább, felszedni a sátrat, csigákat lepergetni róla. megelégedéssel tölt el, hogy világosban is igazán jó helynek tűnik a táborhely, amit előző este csak sötétben tapogattunk körbe.

valami ortodox ünnep van, templomból jön sok kis csapat szerb kiöltözve kukoricát rágcsálva. dobar dan, ha ha. van vas víztornyon nackó jelkép is, meg se mondanám, hogy romániában vagyunk. reggeli a város széli penny market buszmegállójában. roppant mókás felfedezés, hogy nemhogy a telefonom sikerült otthonhagyni, hanem még a bankkártyámat se fogom tudni használni. mivel új és a pinkódot a telefonba írtam be, mert úgyis elfelejtem.

kempinghely stéggel.

Duna.

legalább a stopp fasza. négyünk közül ketten azonnal elmennek, ketten még várunk kicsit, de a lehető legjobbat kapjuk cserébe: következő száz kilométeren épp ugyanaz a napi programjuk, mint nekünk - nézelődés. kolozsi család - papa, mama, tini srác - valami suvos szerű kocsival, csupa fehér ruhában és hosszú hajjal. megállogatunk sziklák tövében, információs táblánál, domboldalra mászunk szerdet legelni. újmoldva-orsova szakasz ugye úgy néz ki, hogy itt találkozik a balkán hegység és a kárpátok. kettő között a duna próbál kijutni a kárpát-medencéből. néhol ez éppencsak sikerül, ott összeszűkül 100 méterre is. érdekes ehhez hozzátenni, hogy a környéken van, ahol a mélysége 80 méter! épített látványosság a környéken a két parton az út (viadukt, alagút), egy templom a víz fölé építve és decebál. orsovára megint nagyjából 20 perc eltéréssel érkezünk meg, eléggé ki tudjuk számolni.

decebál borzasztóan béna szobra vagy mi.

park-sziget orsovánál.

van valami sziget, rajta fákkal, kilátóval és bezárt étteremmel. itt pihenünk, piknikelünk. még úgy tudjuk, vannak úton otthonról egyéb barátaink, akikkel itt találkoztunk volna. csak estébb derül ki, hogy mégsem jönnek. salata bulgareasca, egyéb kaják, amikhez erős előítélettel álltam hozzá ismerve bukarest gasztronómiáját. nem volt vészes. sőt, naplemente, vízpart, nyár.

este kicsit elcsúszott a várakozással, a sziesztával és a lustasággal. dunaparton kívül sok mást nem látunk orsovából, kolostorhoz se mászunk már fel. lemenő nap fényében kapunk ki az erőmű és szörénytornya felé vezető útra, hogy majd ott lesz tuti sátorhely a folyó mentén vagy ilyesmi. vasútállomástól indul fel a hegynek egy túraútvonal, na az a tuti. negyed óra víkendházak menti séta után elérkezettnek látjuk az időt, hogy átugorjunk egy kerítésen és a paradicsompalánták tövébe verjük fel a sátrat. van aki izgul, én jó poénnak tartom, hogy le kell bújni, ha jön egy-egy kocsi - ami egész jó eséllyel fát lopni ment fel az erdőbe.

reggel vissza negyed óra, stopp az erőműhöz. gát, gáton át lehet kelni szerbiába, de túl nagy macerának tűnik. azt elfelejtjük, hogy állítólag valami múzeum is van és be lehetne menni a dolog gyomrába. legközelebb. párosával stopp tovább szörényig. az jó, hogy romániában nincsenek autópályák, így egész szabadon lehet az útmentén integetni, viszont elkerülőutak is épp csak mostanában kezdenek sarjadni, ami elég rossz. szörényt valami hatalmas mákkal megússzuk, mikor kifele sétánál megáll egy dácsiás bácsi, bapakol minket, útközben felvesz még egy nagymamát majd kirak a helyes úton. tikkasztó melegben hirtelen nagyon megszerettük, hogy nem kellett kikóvályogni a 100 ezres városból.

egyes csapat felpakol a stoppra.

tikkasztó meleg jön innen és 100 km másodrangú út majdnem egészen calafatig, a kompos határátkelőig bulgáriába. sok kicsi stopp, félmeztelen két srác dübörgő román rappel a merciben, fiatal panziótulajdonos csaj, bukarestbe igyekvő temesvári városi srác, miegymás. erőmű-calafat szakaszt mi nyerjük negyed órával j-val, pedig m és v vitte el az első fuvart.

első napi sprinttáv a budapest-újmoldva. ennek ellenére reggel kilenckor még a hajnali hűvösben reggelit tolunk j-val a szabadság hídon. mert milyen érzés lesz már 500 kilométerrel délebbre ugyanennél a folyónál sátrazni este. aztán persze boráros és nagykőrösi és 20 perc se, már repülünk a sráccal, aki alfelejtett autópálya matricát venni és a jogsija is a fénymásolóban maradt. magyarországon ez még feltűnő. következő szerencsés stopp brassóba megy (sopronból!), így nem szarozunk a csanádi határátkelővel, amivel kihagyhatnánk aradot, hanem nagylakon át. én alapvetően azon az elméleten vagyok, hogy az országok jellegét meghatározza, hogy milyen államok veszik körül, különösen k-európában van valami regionalitás. nade azért nagylaknál megérezni a határt. jönnek egyből a facsuprok, benzinkutak, pénz-mani-cséndzs, lemosom az ablakod, ha bécsi a rendszámod és persze a csillogó cigánypaloták. azt hittem, messzebb kell menni ehhez a balkánhoz kapcsolódó hazaértem érzéshez. bár románia még mindig kicsit túl tömény és intenzív nekem.

arad, északi elkerülő.

arad. aradot megszívjuk. elkerülő a várostól északra húz el, mi meg mennénk délre. persze jön a villamos be a csentruba, aztán jön a következő át a csentrun és jönne a harmadik is, ha nem újítanák fel épp a hidat. még a város előtt az országúton láttunk először két bicós nyugatit, és itt újra. láthatólag velük is trükközik a város, mert a villamosozás közben egymást előzgetjük, futunk össze véletlenül többször. végül buszon. rövid tanakodás után megszólítom a srácot, akinek a tömegben épp belelóg az orra a számba, hogy do you speak..? a válasz persze magyar vagyok, de igen, ez az út temesvár felé. itt kezdődik el a kubázás. márminthogy a helyiek is stoppolnak, integetnek, kalimpálnak. tele a kereszteződés után betonplacc megállni tilos táblákkal, ez jelenti ugye, hogy itt szoktak megállni a kocsik. amit már bukarestben is imádtam, itt is működik: elég turistának kell kinézni (polifoamos túrahátizsákkal, piros pólókban jók vagyunk) és a különlegesség ereje hamar fuvart hoz számunkra. 160 száguldunk temesvárra, de itt is épp úgy járunk, mint aradon. északról be városba, kóválygás. jófej srác, akit megszólítok, hogy merre. annak ellenére, hogy közös szókincsünk 15-20 szó, sétál majd eljön velünk busszal megmutatni, honnan megy az út. újabb kuba, sor megállni tilos tábla és mégtöbb helyi.

kezdene kétségbeejtő lenni a helyzetünk, merthogy esteledik, de ugye romániában stoppolni élmény. főleg, hogy a táj is kezd izgalmassá válni. jönnek a dombok, amiket otthon hegyeknek neveznénk. az erdők, a völgyek, a dán kukorica földek. a forgalom nélküli utak, ahol a rozzant dácsiába még akkor is beszállunk 8 kilométerre, ha nagyon nyomorgós. majd nap utolsó fuvarja, akik elsőre elhúznak mellettünk, majd kb 500-600 méter után visszafordulnak értünk. beszálláskor annyit sikerült vegyes latin-germán nyelveken megbeszélni, hogy újmoldva a cél. fel a hegyre, be a dzsungelbe és hopp, meglátjuk a dunát. nagyapó mellettünk a hátsó sorban annyit mond, dunav. na, ez román volt, hé, ti beszéltek szerbül? kiderül, hogy a környéken elég erős a szerb kisebbségi jelenlét, s ők is perszehogy azok. bár már csak annyira marad időnk, hogy a nagy meglepetésben letisztázzuk egymás identitásait és hogy elmondják, sok a cseh a környéken.

végtelenül romantikus kandeláber a duna parton. szemben szerbia.

v és m kábé fél órával előbb ért a helyszínre szegedről. lemenő nap fényében az itteni duna tó partján a mólón randizunk, ciucot és timisoreanat iszunk műanyag kempingszékes büfében. újmoldva annyira nem hagy mély nyomot, fura csempés egyszintes házak, tekert kovácsoltvas padok a portákon. kicsit olyan, mintha a balatonpart lenne, kicsit mintha tengerpart, de erősen románia. sátorhelykeresés a városban, telkek végében ott a víz. második helyen, ahol le tudunk menni a partra feldobjuk a sátrat. szénaboglya, gyümölcsfák, stég, csónakok.

idei nagy túra. ami annyira nem nagy, hogy hetekre felfújja az utazás buborékját, de bő 10 napra igen. az a jó benne, hogy többekkel együtt terveltük ki és egész sokunknak sikerült is elindulni. már hetekkel előtte rá is pörögtünk. a nagy balkán túrára. közös nevező az volt, hogy hegy és tenger (+ minél több víz, mert meleg van nyáron). én már régről meg akartam nézni a vaskaput, ez szerencsére bejött mindenkinek. aug 5-re volt meghírdetve az idei nagy európai stoppos találkozó, aminek helyszínét berlint megelőzve bulgária egy várostól-civilizációtól 30-45 perc sétára fekvő strandja nyerte. kettő között böktünk egyet térképre, véletlen pont arra a részére bulgáriának, amerre még nem jártam. hazafele első terv az volt, hogy rohanjunk és akkor minél többet alhatunk tengeren. majd megláttam a gúcsát, hogy épp ekkor kezdődik a szerbiai rézfúvós cigánybandák fesztiválja. a szereplők: j, v és én végig. m szófiánál kiszállt és egy stoppal hazarepült pestre. cs és pa becsatlakozott a tengeren, cs jött onnan végig, pa visszament nyaralni. páran még, random stopposok, akivel még előtte pesten söröztünk, nálam aludtak vagy csak a hazafele úton előzgettük egymást. képek most kicsit, bővebben később.

franciául stoppolunk naplementében dácsiában a román pusztában.

a kazán-szorosban kolozsi család vitt kirándulni.

a vár már bezárt, de naplementében az igazi gojkó mitics vadnyugata.

ahol télen laktam, oda most épp csak egy bő kávényira ugrottunk be.

vihar másnapján minden nagyon mogorva.

röhög a nép, ha süt a nap és leég a has.

egy sörre a rég nem látott kikötőbe.

hogy utána napokig zengjen a fülünk.

eléggé unom már a szeged-újvidék-belgrád-nis-szófia útvonalat, így jött, hogy most bulgária fele románián át menjek. főleg, hogy veliko tarnovo a cél, ami még nem is a nyugati részen van, még a légvonal is a kárpátokat szeli át. orangeways 6500-ért elvitt csíkszeredába, amiből annyit láttam, hogy gara mircurea ciuc és stoppoltam is tovább sepsiszentgyörgyre. kedves dolog erre így közlekedni, főleg, hogy nem kell idegen nyelveket tudni. kettőből jön össze a táv, elsőre egy útépítő, sóderhordó teherautós, aki jobban ismeri magyarországot, mint én. mármint földrajzilag. aztán jön az igaza, vw kisbusz, román sofőrrel, két székely melóssal és egy stoppos bácsival. ők már tolják rendesen a pityókát, volt, hogy visszakérdeztem, hogy is gondja ezt a kérdést.

szentgyörgy jóval nagyobb, mint vártam. első élményem, hogy nincs pénzes telefonfülke, második, hogy megfütyül a rendőr mikor nem a zebrán megyek át, harmadik, hogy jófej a mobilboltban a srác és persze, hívjam az ő telefonjáról. ezzel nagyjából el is ment a nap, legjelentősebb látnivaló a kós károly utca kós károly által tervezett házai. szép a park is. heló l dániából, zakuszka és házi lekvár. másnap kialvás és bandázás l-val és c-val. fel az erdőbe, ami otthon már hegynek számítana. eszméletlen, mennyi és mekkora gombák nőnek itt, hirtelen újra rámjön, hogy meg kéne tanulni gombászni. vastag, kövér szaftos, igazi pörköltbe való, színes gombák. őrkő, az egy kilátó a város fölött. másik jelentése a kilátó alatt elterülő cigánysor, ami egészen elüt a hazaiaktól. ide is felhallatszik a zsibongás és hozzá látod lent a hang késése miatti pár másodpercet siető képet. gyerekek húzák a lovat, kergetik a kutyát, emberek támasztják a kocsit, feltehetően amiből a zene szól, asszonyok meg asszonykodnak. lefele menet át is vágunk a területen, épségben. pedig volt kutyafalka. kocsmateszt helyett tein teázó és a csodálatos forró tejbe fekete tea ismeretsége. este film.

reggel van egy fuvarom brassóba, mert c ott dolgozik és van ismerős, aki viszi. az már román, erősen. van még néni a buszon, aki hazatelefonál, hogy kell-e a boltból valami, kűrtös kalács is megy még, de azért ez már nem székelyföld. viszont csodás város. hegy oldalában, völgyében, csupa erdő körötte és igazi középkorias házak. erődrendszer híres, de alig látványos. simán el lehet bolyongani, aminek egyetlen akadálya, hogy nem tudom hol hagyni a csomagomat igazán. mogorva kislány a turista infóban még arra a kérdésre is nemet mond, hogy ott a sarokban nem lehetne-e egy másfél órára magárahagyni. fekete templom, fekete torony és fehér torony. térkép hátulján lévő rövid guide azt mondja, a cenk az jó hely. hegy rögtön a belváros tövéből, kabinos lift visz fel. rajta van a hollywoodos nagy fehér betűkből, hogy brasov. igazi tuti kiránduló hely, márha találsz turistautat. ilyen 960 méter magasan van a hely, már csak az hiányzik, hogy kocsival be lehessen állni a felirat mögé, akkor tiszta amerika lenne. lent los angeles helyett a már említett középkorias városka, piros tetők, piactér, templom. igazán nem hinném, hogy románia, teljesen német-lengyel jellegű. kabinos liften retúrom van, visszamenetnél a bácsi elkéri a jegyet és kinyitja a kaput nekem és elrakja a jegyet. jó az még következő körre is és nyer egy fél retúr árat. azért mégsem annyira német.

stopp bukiba simán megy. román kisbuszos vesz fel 20-30 perc várakozás után. bukarestbe megy. annak ellenére, hogy a kaskavalon és a szmetanán kívül semmit nem tudunk beszélni szinte, a végén még felhívja nekem a románul értő á-t.

stefan cel mare környékén sétálok egy hosszút, míg pajtás befejezi a munkát a munkahelyen. utánna haza villamossal. azért jobb villamossal hazamenni, mert úgy látod, hogy bukarest mennyire ugyanolyan mindenhol. mármint persze a belvároson túl. mindenhol panel. vannak nagy utak, sugárutak, bulvárok, de mellette csak a panel. még este megnézünk egy library bar (könyvtár klub, ha ha) nevű helyet egy panel aljában. valami lány gitározik, aztán hapsi gitározik, mi meg sört iszunk. másnap már négyen, az angolt kevéssé beszélő magam ura vagyok és 200 lejért (50 euró) taxizom be a reptérről spanyol lakótárssal kiegészülve keresünk filmet a lubitelembe. városnézés, perszehogy. bukarest elég nagy ahhoz, hogy ne fél nap alatt járd körbe, viszont annyira sok élményt nem nyújt. eszünk egy helyen, ami étterem akar lenni, de igazából menza. diákmenü levessel és főétellel, de a kedvencem, hogy jár hozzá egy narancs is. amit bizony kihoz a pincér és lerak eléd az asztalra. úgy egészben. a belváros igazából egészen rendben van, sétálható város.

aztán harmadnapra már csak a stoppolás jut. bukarestből veliko tarnovóba. heló erasmus.

nem hogy folytatni nem tudtam a nyári nagy útibeszámolást, még egy másikkal be is kell kavarni. mert egy este megláttam, hogy van hospitalityclub sátorozás, romániában, tengerparton. másnap máv, és délre vásárhely zsüdiért. busz, busz, Nagylak. határ után a híres romániai stoppos életforma nem jött át: aki megállt, az bicós volt és próbált inkább rávenni vonatozásra. aztán mégis mentünk eggyel aradig - ami első átmenetre borzasztó város - sőt még azon túlra is, mert rendes volt és kivitt oda, ahol lehet tovább. itt jött az übermázli, román teherautós formájában. nem elég, hogy bukarestig megy, még tökéletesen beszél magyarul is. csóró, grazból vagy bécsből jött 2-3-4 óra alvással nyomott két-kétésfél nap vezetést. éjjel valamikor elvittünk egy útépítési bóját is.

alvás nincs a hagyományos értelemben, éjszakázás teherkocsiban.

bukarest nem volt azért akkora csalódás, mint vártam. van villamos, reggelit is lehet szerezni. ami rossz, hogy teljesen mást mond a pályaudvari érintőképernyős játék, mint a pénztároskisasszony. így valami kétezer valahány forintra jött ki az a cirka öt óra vonatozás, amit a bukarest constanta vonalon eltöltöttünk. a vége feléizgi, rakat híd meg csatornák a dunából tengerig.

constanta egyszerű. turistalátnivalót nem találtunk, messziről látszott a hatalmas kikötő és találtunk egy nem igazán magas tornyot is, aminek a tetjén volt valami kilátó. három stoppal jutottunk le vama vechébe, a bolgár határ mellé. a falu király hely, én 300 fősre saccolom. van vagy 10-15 alternatív szórakozóhelye és sok román, egy-pár bevállalós nyugati huszonéves kalandorral, akik többnyire sátoroznak.

most az jönne, hogy miket csináltunk európa oly sokfelől érkezett fiataljaival három napon keresztül. semmi érdemlegeset, programokat valahogy elfelejtettek szervezni. döglöttünk napon, úsztunk, labdáztunk (kép), olcsó sört ittunk suberekkel (kép) és esténként spontán beszélgettünk. (kép)

alvás sátorban, homokos strandon, nyolc méterre hullámoktól. (kép)

hazafele bulgárián keresztül, mert mégiscsak az is haza és ha minden kötél szakad, tudunk hol aludni szófiában. jó volt újra pizzát meg szirenkát enni várna központjában és minden kötél elszakadása után (alvás szófiában, a lakásban) másnap reggel zakuszkázni ljulinban, a szokott helyen. kb. 10-ig esett az eső, bemenekültünk benzinkútra, ahová bejött egy ló. egymagában, benzinkútra, ló.

bolgár-szerb határon a mi kamionosunk állt be 150.-nek a sorba (kép). megszámoltuk, és ezek csak azok, akik a határra bejutásra várnak, ott volt vagy még száz másik. meg angeloval, az olasz stoppossal is itt találkoztunk. valószínű ő lesz az egyetlen, aki megjegyzi a nevemet. az ő neve attilio. nagy lett az öröm, mikor határ után két kamion állt meg nekünk, elsőbe angelo, másodikba mi ketten és robogtunk egyenesen röszkéig (kép), este nyolcra értünk haza.

alvás vásárhelyen.