ócska utazós

harmadnap hesszöltünk szófiában. pihenős nap, nem is igazán rémlik, mivel telt el. kiállítás, templomok, szieszta, lazázás. már itt olyan, mintha egy hete úton lennénk, már itt megfogalmazódik az egész utazás leghangsúlyosabb élménye: a kiszakadás otthonról. kaja valami kerthelységben, csendben, sörrel. napozás parkban, lustábbak vagyunk, mint a bolgárok.

szófia élhetőbb oldala.

szófia izgalmasabb oldala.

este couchsurf szocializálunk, főzünk háromkolbászos paprikáskrumplit, iszunk hozzá mavrudot. előző este ugye mi voltunk a vendégek, kebapcse-kjufte-ljutenica menü mellett. roppant cuki párral lakunk délkelet-szófiában a negyedik vagy az ötödik emeleten. építész érdeklődésűek és rengeteget dolgoznak. amellett persze raftingot terveztek a hétvégére és van mindenféle túratérképük. sőt, a nyári fesztiválozós életmód is felsejlik még, egészen könnyű közös hangokat találni. főleg hogy nadja dupnicából származik.

negyednep felmegyünk a hegyekbe és le délre bolgár makedóniába, amiről majd szól a következő poszt. három nap kirándulás után viszont újra szófia, mivelhogy visszafelé megvan még a repülő és szeretnénk is elérni. este megy a gép, napi programnak a bevásárlás mellett bojana és vitosa a terv. vitosa még eléggé be van fagyva, nem is sikerül felmenni egészen a vízesésig. najó, három nap magashegység és derékig érő hó után nem egy fél napi program lesz az, amire oly nagyon belelkesedünk. nade azért buszozunk egy jót a főváros menőbb külvárosaiban is.

szófia bevásárlós oldala.

összepakolás a másik fél napi program. majd 80 leványi kaját kell valahogy elvarázsolni az egy szem feladandó csomagban. kezdeti stressz, hogy csak 15 kilót lehet feladni nem múlik el akkor sem, mikor kiderül, hogy a limit 32. nincs hely. fel kell öltözni. rohanni kell. nem jön a busz, pedig 8-10 percenként kéne járnia. még mindig nem jön. jön. vennék jegyet sofőrtől, de nincs. kaller küzdi magát át a tömegen védtelen zs felé. kaller gonosz, de a nép megsegít. buszon töltött utolsó percek egészen egybe csengenek a csekin zárása előtti utolsó percekkel. adrenalin annyira mégsem megy fel, hogy 3,50 eurót adjak egy felesért a lobbyban. elértük, repülünk.

harmadik ébredés tengerparton, második napsütés keletről. felkelés sátor mögött. olyan, mintha hegyen lennénk - aligmásnapos. ébredezés, szedelőzgetés. nem vagyunk egyedül, fogynak a sátrak, vasárnap van. dél körül lehet, mikor elindulunk felfele a 45 perces zarándokúton bjala felé. célunk most végre kicsit nemesebb, autóutat keresünk, ami elvisz 75 kilométerre délre, a burgaszi vasútállomáshoz.

innentől kezdődik utunk azon szakasza, mikor egyrészt visszafele haladunk, másrészt viszont lépten-nyomon más stopposokkal előzgetjük egymást. bjalából öten indulunk cs-val kiegészülve. elindulás nem megy könnyen, öten nem a legjobb stoppolni, pláne nem olyan helyen, ahonnan 50-60 más stoppos próbál eljutni és tengerparti út (szóval üdülő családok meg miegymással megrakott egyebek). elmegy a három fős csapat, mi is utánunk kapunk, át a balkán hegység legkeletibb nyúlványain, majdnem egészen az első állomásig, neszebárig.

napos partig történetesen. élet egész mély és jelentős emlékei fűződnek a szűk térséghez, a szállodák lábánál megbúvó nyolc kilométer aranysárga homokhoz (amit persze leírhatatlanul kommersz és elképesztően borzasztó mennyiségű embertömeg vesz birtokba nyaranta), a tömött buszhoz, ami bevisz az óváros kapujához, a kapun beáramló tömeghez. az óvároshoz, amit annak ellenére imádok/ismerek/akárhányszor képes vagyok bejárni, hogy az azt érrendszerként behálózó utcák verőereinek házait, mint a koleszterin tömíti el a giccs, a szuvenír és a kínai. az én fejemben persze ez csak ideiglenes állapot, ha még téli kihaltságában nem is, de én már láttam ezt hajnalban, amikor az igazi emberek járják, az utcaseprők bandáznak banicával és bozával vagy a halászok rakodják a kagylókat a hálóból a teherautóra.

bebuszoztunk hát a sunny beachről az óvárosba és a legjobb reggelizőhelyen várunk és várunk a hármas csapatra. majd körbevezetem a kiscsoportot, eszünk a kikötő előtti utolsó étteremben, ami mindig is a leginkább lokál volt és még most is lehet érezni, hogy az orosz turisták első hullámait lekapcsolják az előrébb helyet kapott étkezdék behívogatói. sopszka-görög sali-sültpaprika-kjopulu-kebapcse-cápa-polipkarika-stb és öt sör a ringó bárkák mellett. jobb, mint szaloniki külvárosában! fagyi elmarad sajnos, de lassan oda kéne érni burgaszba a pályaudvarra. busz, majd rövid komplikáció, merthogy készpénzünk már alig, kártyával meg persze nem lehet fizetni. elsőre befoglalunk egy kupét, ami ígéretesnek és kényelmesnek tűnik, ám persze a vasárnapi tenger-főváros áramlás közbeszól: jönnek a srácok, akiknek foglalásuk van ide. nekem sikerül úgy aludni azért, hogy a szófiai pályaudvar digitális órakijelzőjére ébredek, ami 5:38-at, két perccel korábbat mutat, mint a menetrendszerinti megérkezés - amikor aludni lehetne még akkor bezzeg nem késnek a híres balkán vonatok.

szófia hajnalban. reggeli az oroszlános híd mellett a banicásnál. rövid párbeszéd a szomszédos pípsóból áttévedt úrral. séta a kihalt piacon keresztül, a kihalt macskaköveken, a kihalt központba. metróra is nagyjából akkor szállunk fel a központ-külváros viszonylatban, mikor a hétfő reggeli tömeg épp az ellenkező irányt veszi. ljulinban már nem hajnalvan, itt a reggel ér minket. innen már megszokott az út, vásárlás a billában, 111-es busz, stopp a favella mellett és lassan csak eljutunk a bolgár-szerb határra. ó.

tavaszi lógás az isiből, azaz lestoppolás újra zevgolatioba csajozni és visszafele shoppingolni egyet szófiában. múlt héten indultam azzal a tervvel, hogy egyhuzamban lenyomom az 1000 km-t, de végül 750 körül megálltam szófiában aludni. belgrádig csodásan ment, a határon voltam reggel kilenc körül, ám a jugoszláv főváros elején tevődtem ki. számos busz, troli, városnézés és kb három óra múlva érzem azt, hogy egy taxi van alattam. ingyentaxi, mert milos jött haza koppenhágából és a reptérről smedrevoba taxizik. egy másik szerb eztán adott egy szerencsepatkót, s innen már jól ment. bár sanszos, hogy inkább bulgária hatása érzékelődik, mert ugye ott csodás a stoppolás.

éjszaka nagyapámnál alszom szófiában, egyéb érdekesség nélkül reggel folytatom az utat délnek. határig itt is csodás, élvezem, hogy bolgárul beszélek, hogy nem kell többet várni 10 percnél a fuvarra sehol és hogy repülök a mediterrán fele. új hobbim a hófödte csúcsók közötti stoppolás (vö. marokkó).

zevgolatio, a csöpp falu, ahol kb 300 rokon él és az albán napszámosok. bolt, benzinkút és játszótér, külön néni és külön bácsi csoportok feketében. határban dombon búzamező, másik irányban sztruma. körben hegyek 1000 méter felett. szaloniki a milliós betontömb, annak ellenére, hogy tenger, dél és miegyéb eléggé durván zsúfolt. bombázott, 8-9 emeletesekkel újjáépített csodás belváros, pesti rakparthoz hasonló tengerpart.

május elseje általában is a tüntetések és a sztrájkok napja, ez nem új dolog. köztudott, hogy ilyenkor nem parkolsz a belvárosban, mert felgyújthatják a kocsid. csak most épp benne van a hírekben magyarországon is. mászkálnak vöröslobogós 40-50 fős csoportok és 15-20 fős rohamrendőr csapatok, de amúgy semmi izgi. kicsit kihalt a város, lement mindenki falura kajálni. külvárosba ki, mert ott vannak orosz ismerősök. kisbaba, tengerpart, ukrán vodka.

két nap falu aztán még és indulás haza. újból megalvás szófiában. bolgár stoppolás visszafele sem okoz csalódást, sajnos a szerb és belgrád sem meglepetés. mármint hogy ott nem vesznek fel az emberek. kezdem két okra visszavezetni: volt háború, emberek bizonytalanok és a drága autópályán egészen más minőségű és sokkal kevesebb kocsi jár, mint itthon pl. azért persze hazajutok, újvidéktől zürichi szerb hoz 170-nel a pályán. kaját különös módon most senkitől sem kaptam.

Sićevo kanyon.

ez sose lesz kész. ötödszörre kezdek neki.

szóval exit után bulgária, szófia, lozen, nyári egyetem. három hét gondtalan boldogság, tanulás és kirándulgatás. bojana, vitosa, plovdiv és rila. nagyjából már ismert helyek, kivéve a fekete csúcsot a vitosán és a vízesést bojana mögött.

augusztus elsején irány dél. 

hazafele stoppal, persze. könnyen ment serres határától röszkéig eljutottam 16 óra alatt. innen busz, mert éjjel kettő van és stoppom hiába ment csehországba, a határon hat óra a várakozás. nagyszerű volt, hogy a hat sofőr közül öt bolgár volt és tudtam velük beszélni, mégha nem is angolul. szófián keresztülmentem, bevásároltam, ez is kellett.

nem hogy folytatni nem tudtam a nyári nagy útibeszámolást, még egy másikkal be is kell kavarni. mert egy este megláttam, hogy van hospitalityclub sátorozás, romániában, tengerparton. másnap máv, és délre vásárhely zsüdiért. busz, busz, Nagylak. határ után a híres romániai stoppos életforma nem jött át: aki megállt, az bicós volt és próbált inkább rávenni vonatozásra. aztán mégis mentünk eggyel aradig - ami első átmenetre borzasztó város - sőt még azon túlra is, mert rendes volt és kivitt oda, ahol lehet tovább. itt jött az übermázli, román teherautós formájában. nem elég, hogy bukarestig megy, még tökéletesen beszél magyarul is. csóró, grazból vagy bécsből jött 2-3-4 óra alvással nyomott két-kétésfél nap vezetést. éjjel valamikor elvittünk egy útépítési bóját is.

alvás nincs a hagyományos értelemben, éjszakázás teherkocsiban.

bukarest nem volt azért akkora csalódás, mint vártam. van villamos, reggelit is lehet szerezni. ami rossz, hogy teljesen mást mond a pályaudvari érintőképernyős játék, mint a pénztároskisasszony. így valami kétezer valahány forintra jött ki az a cirka öt óra vonatozás, amit a bukarest constanta vonalon eltöltöttünk. a vége feléizgi, rakat híd meg csatornák a dunából tengerig.

constanta egyszerű. turistalátnivalót nem találtunk, messziről látszott a hatalmas kikötő és találtunk egy nem igazán magas tornyot is, aminek a tetjén volt valami kilátó. három stoppal jutottunk le vama vechébe, a bolgár határ mellé. a falu király hely, én 300 fősre saccolom. van vagy 10-15 alternatív szórakozóhelye és sok román, egy-pár bevállalós nyugati huszonéves kalandorral, akik többnyire sátoroznak.

most az jönne, hogy miket csináltunk európa oly sokfelől érkezett fiataljaival három napon keresztül. semmi érdemlegeset, programokat valahogy elfelejtettek szervezni. döglöttünk napon, úsztunk, labdáztunk (kép), olcsó sört ittunk suberekkel (kép) és esténként spontán beszélgettünk. (kép)

alvás sátorban, homokos strandon, nyolc méterre hullámoktól. (kép)

hazafele bulgárián keresztül, mert mégiscsak az is haza és ha minden kötél szakad, tudunk hol aludni szófiában. jó volt újra pizzát meg szirenkát enni várna központjában és minden kötél elszakadása után (alvás szófiában, a lakásban) másnap reggel zakuszkázni ljulinban, a szokott helyen. kb. 10-ig esett az eső, bemenekültünk benzinkútra, ahová bejött egy ló. egymagában, benzinkútra, ló.

bolgár-szerb határon a mi kamionosunk állt be 150.-nek a sorba (kép). megszámoltuk, és ezek csak azok, akik a határra bejutásra várnak, ott volt vagy még száz másik. meg angeloval, az olasz stoppossal is itt találkoztunk. valószínű ő lesz az egyetlen, aki megjegyzi a nevemet. az ő neve attilio. nagy lett az öröm, mikor határ után két kamion állt meg nekünk, elsőbe angelo, másodikba mi ketten és robogtunk egyenesen röszkéig (kép), este nyolcra értünk haza.

alvás vásárhelyen.

Plovdiv

18-án reggel ébredés szófiában. irány a központi pályaudvar vadiúj üvegépülete.öt éve ez még úgy nézett ki, mint egy szellős bolhapiac: itt-ott egy-egy társaság bodegája, köztük bokor a wc. aszfalt, tűző nap, kebapcse és kóbor kutyák. most már beléptetős rendszerű wc és ötvenvalahány buszdokk.

autópálya és ripsz-ropsz plovdiv, ahol Elena már vár a pályaudvaron. első hostunk az út során. óváros mellett, fő-fő szálloda utcájának másik végében laknak hapsijával. egy szoba, panelek között kertesház jellegben, kert nélkül. fürdő, wc kívül van, közös másokkal; kulcs a lábtörlő alatt. a napra még maradt óváros (kép, kép), bazihosszú sétálóutca és ismerkedés. felmásztunk a hét hat három domb közül az egyikre, ami pont szabadtéri mozi felett van. szar film volt, de jó hely, magunktól meg nem találtuk volna.

alvás párna nélkül, ágyban, hálózsákkal.

reggel indulás délnek, ott van aszenovgrad és bacskovó. elsőnek vára, másodiknak kolostora híres. aszenovgrad egyszerű város, nem ronda, de semmi extra. samunak elszakadt a kedvenc szandálja, pótmegoldás egy 80 sztotinkás ultratrendi papucs lett. szandált este megjavítattuk, 1,5 leva volt az ára. a vár (kép) két kilóméterre van tőle, hegynek felfele. nem sok, rajta gyalog! kegyetlen magasan van (még rila után is ezt kell mondanom), dög meleg volt. fent szép, vannak romok, templom, zászló, lepke. látni aszenovgrad ipari létesítményeit. lefele már stoppal, amolyan bekéreckedőssel. első stopp.

fáradtan ebéd és elhatározás, ha felvesznek, megyünk bacskovóba, ha nem, nem. felvettek, mint állat, peugeot-val száguldtunk a girbe-gurba hegyi utakon, alagutakon. kolostor (kép) aranyos. szép is, de az a jelző inkább a rilaié. itt van birka, a pópák is jobban kitűnnek a kevesebb turista közül. hazafele plovdivba valami busszal mentünk, ami jött menetrendszerint, ahogy a várakozó néni megmondta. piros volt és amolyan barkas méretű kisbusz. eredetileg aszenovgradig ment, de elvitt minket plovdivig, ami egy plusz 20-30 km. este Elena, Petar és egy másik pár már otthon volt, mire megérkeztünk. sopszka, dinnye, sör és fű.

alvás párnával, ágyban, hálózsákban.

reggel indulunk isztambulba, stoppal, mert mi vagyunk a tökös gyerekek. azt azért nem gondoltuk át, hogy azért, mert Elenáéknak ez egyszerű, mint egy szomszéd országba átugrani, nekünk új lesz. borzalmas volt, csak kulcskifejezések, mert hátha egyszer majd el tudom felejteni. efes sörös, mindenholvárakozós török kamionos; határ, vízum; gyertek velem török kamionos, aki később próbál segíteni szállást keríteni, de samuval akar aludni és pillangókése van és török; nincs szállás; éjszaka 60 km-re isztambultól, étteremben; ülker paradicsom; hazafele török kamionosok; határ, 8 óra; török kamionosok; ízetlen rágó; végre egy bolgár stopp. elenáékhoz betoppanva épp jött Petar (hapsija) meg a kettővel korábbi estéről a csaj jöttek épp valamiért és mentük tovább óvárosba hostelköltözést ünnepelni (kép).

alvás ágyban, párnával, hálózsákkal. Elena, Petar, Benjamin (AUS) és egy francia meg mi ketten abban a szűk kis otthonban.

végre ez normális időben ért oda. este nyolcra már lulinban is voltunk, szeretett nagyapám és 26 éves bolgár csaja ölében. elvittek minket kajálni, fizették. sokáig ez lesz az egyetlen, normális éttermi vacsora. hűvös volt.

alvás otthon, nagyszobában. zuhany minimálisan, mert épp az a két hét van, amikor nincs melegvíz.

másnap városnézés, első trolin persze lyukaszt a halál, ősszel végiglógtunk egy hetet, hogy a pinába kapnának el. szerencse, hogy csak a reptéren váltott 10 euró vége volt meg, így 10 levára tudott csak megvágni kettőnket. nem volt dög meleg, de napsütés és boldogturista idő, látnivalókon végig. ami nekem új volt, az a bojanai templom (kép). kis nyúlfark, de x. századi, meg állítólag fasza freskók vannak bent. kint meg nagy-nagy fenyők (nagy-nagy-nagy).

alvás otthon.

valahol a körúton jöttem erre rá. pár rövidfilm rávett, hogy még érkezés napján bemenjek a városba, ami Róma után nem történt meg. hiányoztak a trolik, a széteső villamosok a szűk (fő)utcákban és az, hogy egy sarkon ha nincs néni meleg pereccel, akkor ott pizzát és эакуска-t (reggeli) lehet kapni. jaj, és az állandó dudálás, meg a többi. Budapest elegáns, kétszer két sávos utakkal ahol még a villamosnak külön sávja van, és ahol felháborodik az ember, ha valaki a zebrára áll. más életet élnek ezek a városok.
itt végre igazán úgy éltünk, mint a helyiek. kint a lakótelepen, aminek a megépülése óta talán mi vagyunk az első turistái. bevásárolni piacra járunk, reggelit a bodegánál eszünk, és a masztikát is mélyhűtőből kapjuk a kisboltban. utazni buszokkal, éjszaka taxikkal, mert így érdemes.

Vitosa, a nagy hegy Szófia fölött, amihez lehet viszonyítani. a busz, amin egy mohakolóniával utaztunk együtt felzötyögött Dragalevcibe, a lanofka aljába. beültünk pulcsiban, kiszálltunk hópihék között, kabátban, odafagyva. gyönyörű. mint a tajgán, egy-két fenyőt látni közöttük sárgás fű (amin órákat lehet fetrengeni, nem hideg) és valami földhöz lapuló zöld bokorszigetek. látni persze alig lehet 20-30 métert, mert felhőben vagyunk. a túra másik három óráját erdőben, fenyő, nyír és fa fák kötött, leírhatatlan színskálában, morénákat érintve, patak mentén.
Rilai kolostorhoz kijutni kocsi nélkül időigényes. két távolsági busz (ami egy európai számára élmény) kell hozzá és három és fél óra. ugyanez vissza. cserébe újra az a hideg, tiszta levegő fogad, tehenek az úton, és a leírhatatlannál leírhatatlanabb színek. a kolostor ugye unescos, arról elég ennyi, többi benne van utikönyvekben.
Szófiai látványosságok egy nap alatt bejárhatóak. széthúztuk, nem rohantunk. van ugye a Nevszki, a nagy székesegyház, ami valójában a világ legnagyobb pudingja. aztán a dzsámi, ahol egyszer épp elkaptunk egy imát, müezinestül, törökököstül, mindenestül. Kultúrpalota érdekes még, ez a hatalmas szinte fölösleges épület akkora koncertteremmel, hogy csak na, 16 lifttel, amiből majd mindnek más a menetrendje és teraszokkal a város fölé. ronda.
le tudnám még húzni az egészet, ha írnék lakótelepekről, cigányputris részekről, vagy bármiről. ezeket képzeld oda, de csak oda, Szófiába. a vidék az igazán szép, a falvak, a belső kertek szőlőlugassal, száradó dohánylevelekkel, hegyekkel, stb.
vállald be, utazz el!