ócska utazós

öten álltunk ki szófiában stoppolni, amiből három csapat lett. m elfáradt, ő budapestig szeretett volna utazni. olyat sikerült neki, amire már nagyon sokszor nagyon vágytam: szófia-budapest stoppot szerezni. valami orosz srác rakja ki délután a gödöllői hévnél. marad tehát a két fiú-lány páros, ami jónak tűnik, ám mégis az jön be, amit már annyiszor tapasztaltam: dél-szerbiában valamiért sose megy könnyen a stopp. célunk gúcsa, az 51. éve megrendezett rézfúvós fesztivál.

első találkozásunk a határ mögött két kilométerrel, ahol felhajtanak a kamionok a vám után rendes útra. piszok meleg, tűz a nap, olvad a szirene. szemben van étterem, annak a kútjából locsolgatunk magunkra. v-gal megebédelünk, majd kibeszéljük magunkat a fél óra-óra múlva csatlakozó j-cs párossal és előbb utóbb jön egy kamion. török, perszehogy. azt mondja, beszél angolul, de valahogy mégsem sikerül igazán kommunikálni, pedig mi bedobunk mindent némettől a basic törökig. aztán megvillan a boldogság pillanata, mert egészen messzire elvisz, sőt vinne tovább is, de mi egy ponton lejövünk az autópályáról. kávé a világ legjobb autópályapihenős éttermében. hatalmas fa alatt az árnyasban, kockás terítő, török kávé, ami mellé vizet is hozz mellé a pincér. stopposok vagyunk-e, merre megyünk. gúcsa! óh, hát az csuda egy hely, hajrá gyerekek.

lesétálunk a pihenőhelytől az útig. fizetőkapu a kijáratnál, ami nagyszerű is lehetne, mégis ott várunk legalább egy órát. közben megjön újra másik páros, kávéznak ők is egyet aztán nekiindulnak az útnak gyalog. mi meg figyeljük az ablakmosó nénit, milyen trükkösen oson oda az épp fizető kocsikhoz. fuvar végre egy szerb teherautóroncs, mindenféle vas meg csavar van a fülkében, alig bírja a 60-at, de visz. krusevacnál nem működik az elkerülőút, ami nem jó, mert városba be, városból ki. városba be lestoppolunk egy busz, kifele bürekezünk. szilvázunk, sörözünk és végül buszt várunk. órák. utolsó pillanatban mikor épp megvettem a két üveg sört és megígértem, hogy visszahozom az üvegeket, megáll a piros kocsi.

friss házasok, tegnap volt az esküvő. nem tudnak messzire vinni, 20 kilométert maximum, de végtelenül kedvesek. sötétedik. elvisznek a városuk buszpályaudvarukra, telefonálnak értünk, csupaszív. mikor befut épp a busz, mi rohanunk oda, felkapunk rá, köszi-puszi. épp kifordul a járművünk az állomásról, mikor még a feleség leinti, hogy hé ha hó! tortát kapunk a lagziból. sms-ek, hogy mi már biztosan elérünk a célunk melleti csacsakra. kettes csapat szégyen szemre megelőzött minket, ám ők is elakadtak. nagy reuniun természetesen akkor következik be, mikor felszállnak a buszunkra és megesszük a tortát. csacsakból taxi gúcsára. dobrodosli pálinka a yugoból szóló regi zenés srácnál. szállás egész könnyen megy. sétálunk befele a városba, kezd központ jelleget ölteni, mikor jön egy srác, hogy kempinghely kell-e. kell. hátsó udvar, gyümölcsfák alatt, bogrács, kisház.

két éjszakát fesztiválozunk. az igazán nagy durranás hétvégén van, mi hétfőt és keddet töltünk a kisvárosban. már korábban hallottuk, hogy ez azért ausztria, mert azért jutott neki a világhírnévből. kicsit az. van helikopterleszálló, medence és rendes, épített stadion is. valahogy mégis jó az érzés, hogy az idesereglő tízezrek pénze egészen közvetlenül megy a helyi lakosokhoz.

mert a helyi lakosok nagyon kihasználják ám. láttunk félkész házat, még falak se voltak benne, de már ott áll a jelen pivos sörhűtő. vagy a cipősbolt, ami éjjelnappali kocsmává válik a hétre. vagy a már említett regizenés állomás, vagy a sátorhelyünk, vagy a, vagy a. legjobb a nagyszülő korú házaspár, aki éjjel kettőkor is árulja kartondobozra pakolva a járdán a házipálinkát. üvegpohárból! elég sűrű tehát a kereskedelmi egységek hálózata, hiszen a látogatók száma akkörül lehet, mint egy szigeten, annak ellenére, hogy az egész 2000 fős városka kisebb, mint az óbudai sziget. kellenek is a kocsmák, hisz ebből áll maga a fesztivál: 8-12 fős általában cigány rezesbandák járják az utcákat és leállnak egy-egy helyet, társaságnak zenélni. fújják, fújják, amíg nem jön egy másik, hangosabb, vagy egyszerűen meg nem unják. egyenruhában, ami legtöbbször egyszínű, rikító (világoskék, rózsaszín, fekete, fehér, sárga) mintás (valami nemzeti, nike-adidas vagy egyszerűen csak a csapat neve) pólóban. kora délutántól kora hajnalig. reggel, amikor pihennek a zenészek, villanyoszlopokra szerelt hangszórókból szól a rézfúvós. második nap jutottunk oda, hogy elképzelhetetlennek tűnik kibírni itt háromnál több napot. persze én végtelenül kiváncsi lennék a hétvégére is, mikor élő nagykoncertek vannak a stadionban, mikor megtelik a parkoló, mikor elfogynak a sátorhelyek.

legrosszabb dolog, a nacionalizmus. nem is a cigányzenészekkel van a baj. hanem épp azzal, ami annyira szép az exiten: a tág jugoszlavizmus, amibe beletartozik mindenki, aki szereti a büreket, aki annyit bír mondani, hogy na zdrave, aki ott van. ide csak a szerbek tartoznak bele, az eszméletlenül alternatív francia vadturistákon kívül egyetlen külföldiek a boszniai szerbek. talán még crna goraiak se merészkednek ebbe a nacionalista barlagba be. természetesen minden standnál ott a címeres (само слога србина спасава) szerb zászló, pólók gyakori szereplője mladic, milosevic és egyéb háborús bűnösök és asszem jobb, hogy a szöveges ruhákra nehezen kibetűzhető historizáló írással nyomtatnak. magyarként egyedül annyit kaptunk a szomszéd kertjében sátrazó mladic pólós sráctól, hogy sziasztok szomszédék. persze élőben, fesztiválon minden máshogy működik.

amúgy a táj is szép. csak épp nem kirándulni jöttünk. de dimbes-dombos, erdős-mezős.

második reggelen hazastopp budapestre. belgrádig fel kisutakon, egész simán megy. eleinte fesztiválarcokkal (boszniai szerbek, görögök), majd belgrádi üzletember és építkezésre tartó kamion. autópályán stoppolás, kamion után rohanás kétszer és már röszkén is vagyunk. itt bezzeg sokat kell várni, majd végül jön a már megszokott németországba tartó fuvar, aki az m0-on tesz ki, budafokon. moszkván burger.

idei nagy túra. ami annyira nem nagy, hogy hetekre felfújja az utazás buborékját, de bő 10 napra igen. az a jó benne, hogy többekkel együtt terveltük ki és egész sokunknak sikerült is elindulni. már hetekkel előtte rá is pörögtünk. a nagy balkán túrára. közös nevező az volt, hogy hegy és tenger (+ minél több víz, mert meleg van nyáron). én már régről meg akartam nézni a vaskaput, ez szerencsére bejött mindenkinek. aug 5-re volt meghírdetve az idei nagy európai stoppos találkozó, aminek helyszínét berlint megelőzve bulgária egy várostól-civilizációtól 30-45 perc sétára fekvő strandja nyerte. kettő között böktünk egyet térképre, véletlen pont arra a részére bulgáriának, amerre még nem jártam. hazafele első terv az volt, hogy rohanjunk és akkor minél többet alhatunk tengeren. majd megláttam a gúcsát, hogy épp ekkor kezdődik a szerbiai rézfúvós cigánybandák fesztiválja. a szereplők: j, v és én végig. m szófiánál kiszállt és egy stoppal hazarepült pestre. cs és pa becsatlakozott a tengeren, cs jött onnan végig, pa visszament nyaralni. páran még, random stopposok, akivel még előtte pesten söröztünk, nálam aludtak vagy csak a hazafele úton előzgettük egymást. képek most kicsit, bővebben később.

franciául stoppolunk naplementében dácsiában a román pusztában.

a kazán-szorosban kolozsi család vitt kirándulni.

a vár már bezárt, de naplementében az igazi gojkó mitics vadnyugata.

ahol télen laktam, oda most épp csak egy bő kávényira ugrottunk be.

vihar másnapján minden nagyon mogorva.

röhög a nép, ha süt a nap és leég a has.

egy sörre a rég nem látott kikötőbe.

hogy utána napokig zengjen a fülünk.

jupík, hurrá, hurrá, elhagytam budapest közigazgatási határait. egzit fesztiválra újvidékre, nem olyan spontán, de azért mégsem annyira szervezetten, mint két éve. egyértelműen az előző kalanddal tudom csak szemlélni a mostanit, összehasonlítás alapja pedig az, hogy mennyire minden máshogy alakult.

csütörtök egykor tali borároson j-val, h2 körül nagykőrösin és este 6-7 között valamikor már az ötös buszon ülünk és zötyögünk be a temerinski puton. három kocsiból meglett az út, elsőre fiatal menedzser típusú, kecskemétről bejárós srác, akinek a jogsija a fénymásolóban maradt pesten. második végtelenül cuki hapsi kisteherautóval szegedig. onnan sanyi, az év 10 hónapját bécsben dolgozó törött szélvédős obrenovaci szerb srác. ő már balkán, szól a szerb sivítós zene, légkondi plusz cigi kombó egészen zavaró ott kezd lenni, mikor a határon megvágják 40 euróra és beidegel (azt mondja, hogy megbassza mindegyiket, az egész családot, a gyerekekkel együtt. sőt, a legkissebbet először. szájba). hogy nekem mennyire életem részévé vált az angol-szerb-német nyelven vegyesen kommunikálás!

újvidék. j még nem látta, körbeszaladunk óvárosban, ami még mindig jó hely. főleg, hogy tele van fesztiválarcokkal, amit a boltok néha kihasználnak és kidobnak egy dj-t a kirakat elé. élet van. kaját gyorsan úgy oldjuk meg, hogy a két évvel ezelőtti csúcsszuper helyen veszünk valami szaftosat meg egy levest elvitelre (a trip egyetlen negatívuma, hogy nem volt pljeskavica) és kiülünk a parkba. béke.

jegyet jegyüzértől terveztünk venni, mert az elővéve 2990 dínáros jegyről az a hír járta, hogy a fesztivál napján drágább. üzérek csak bérletet árulnak, viszont a drágulás csak 310 dínárt jelent, és a nyugati magyaroknak simán belefér 33 euróért egy napi fesztivájegy. béke2. pálinka, perszehogy. nem találunk hokedlin ülő banánosdobozból házipálinkát áruló bácsit, így a járőröző mobil csajoktól veszünk először 50-ért, majd 100-ért egy kisfelest. menjünk be, na.

alapvetően ugye utazásokról szoktam ide írni. most sincs kedvem koncertkritikát írni, vagy olyan szubjektív élményeket kifejteni, minthogy az arcade fire gondolkodás nélkül életem top3 koncertélménye. futottak még svi na pod! nevű vicces szerb zenekar és persze a kiemelt célpont, a beirut (ederlezi, djurdjevdan). token rendszerrel idén is megpróbálkozunk, kettőnknek hat sört szánunk, ám ebből csak kettőt használunk fel. négyet egy bosnyák srácnál visszaváltunk pénzre és irány a kiskocsma, amit ott felejtettek a várban, a fesztivál területén. 100 dínár a pálinka, körtét, törkölyt és birset próbálunk. törköly és a birs nyer (verseny mezőnyében a kint betolt barackok is). valamit kóválygunk még, egy-egy számot itt-ott meghallgatunk, de következő lényeges programpont a napfelkelte várás az óra mellett. ez persze egy idő után unalmassá lesz és inkább lecaplatunk, ki a fesztiválból.

bürek (sziasztok, milyet kértek?) a hídon. napfelkelte a hídon (moszkva tér életérzés szorozva tízzel). ötös busz (száznyolcvan lesz a két jegy) és ott is vagyunk a belgád-budapest autóúton fél hét körül. első fuvar szabadkáig, magyar pár igyekszik hazafele a fesztiválról, valami kombiban. nagy beszélgetés nem alakul ki, csaj bealszik a srác ölébe, mi meg csak úgy random durmolunk hátul. fél órás szünet, várakozás a nagyonszéles autóúton és három percenként egy kocsi. még csak nyolc körül járhat az idő, de már-már odaolvadunk a betonhoz néha. hopp és jön a jelenet, mikor végre megáll egy kocsi. újvidéki rendszám, de ő is tud magyarul és ami a legjobb, hogy pestre megy. határig még kialakul valami párbeszéd, de utána már nagyon az anyósülésre süt a nap és egyszercsak a nagykőrösi úton ébredek. 20 óra exit fesztivál. igazán nagyon fasza volt.

tavaszi lógás az isiből, azaz lestoppolás újra zevgolatioba csajozni és visszafele shoppingolni egyet szófiában. múlt héten indultam azzal a tervvel, hogy egyhuzamban lenyomom az 1000 km-t, de végül 750 körül megálltam szófiában aludni. belgrádig csodásan ment, a határon voltam reggel kilenc körül, ám a jugoszláv főváros elején tevődtem ki. számos busz, troli, városnézés és kb három óra múlva érzem azt, hogy egy taxi van alattam. ingyentaxi, mert milos jött haza koppenhágából és a reptérről smedrevoba taxizik. egy másik szerb eztán adott egy szerencsepatkót, s innen már jól ment. bár sanszos, hogy inkább bulgária hatása érzékelődik, mert ugye ott csodás a stoppolás.

éjszaka nagyapámnál alszom szófiában, egyéb érdekesség nélkül reggel folytatom az utat délnek. határig itt is csodás, élvezem, hogy bolgárul beszélek, hogy nem kell többet várni 10 percnél a fuvarra sehol és hogy repülök a mediterrán fele. új hobbim a hófödte csúcsók közötti stoppolás (vö. marokkó).

zevgolatio, a csöpp falu, ahol kb 300 rokon él és az albán napszámosok. bolt, benzinkút és játszótér, külön néni és külön bácsi csoportok feketében. határban dombon búzamező, másik irányban sztruma. körben hegyek 1000 méter felett. szaloniki a milliós betontömb, annak ellenére, hogy tenger, dél és miegyéb eléggé durván zsúfolt. bombázott, 8-9 emeletesekkel újjáépített csodás belváros, pesti rakparthoz hasonló tengerpart.

május elseje általában is a tüntetések és a sztrájkok napja, ez nem új dolog. köztudott, hogy ilyenkor nem parkolsz a belvárosban, mert felgyújthatják a kocsid. csak most épp benne van a hírekben magyarországon is. mászkálnak vöröslobogós 40-50 fős csoportok és 15-20 fős rohamrendőr csapatok, de amúgy semmi izgi. kicsit kihalt a város, lement mindenki falura kajálni. külvárosba ki, mert ott vannak orosz ismerősök. kisbaba, tengerpart, ukrán vodka.

két nap falu aztán még és indulás haza. újból megalvás szófiában. bolgár stoppolás visszafele sem okoz csalódást, sajnos a szerb és belgrád sem meglepetés. mármint hogy ott nem vesznek fel az emberek. kezdem két okra visszavezetni: volt háború, emberek bizonytalanok és a drága autópályán egészen más minőségű és sokkal kevesebb kocsi jár, mint itthon pl. azért persze hazajutok, újvidéktől zürichi szerb hoz 170-nel a pályán. kaját különös módon most senkitől sem kaptam.

Sićevo kanyon.

 egy hét görög világ, amiről később esetleg.

kora reggeli start helyett újra inkább kora délelőtti jön el. serres elől indulok és perszehogy szófia fele, annak ellenére, hogy a szkopjén keresztüli úton egészen biztosan nagyobb lenne a forgalom és kevesebb a kanyon. nagy meglepetésre első két fuvarom görög (aka nem bolgár), fiatal srác és idős bácsi visz 30-30 km-t. még bolgár határ előtt állok, amikor szófiai rendszám fékez, mondom magamban huhú, dobr den. oszt mikor beszállok kormány jobb oldalon, elől két fekete srác. hát ti se bolgárok vagytok. nigériai cseh útlevéllel, amit a határon sorból kiállítva, fél órás várakoztatással dícsérnek. annak ellenére, hogy nem bolgárok, kapok szendvicset, iszunk bozát és persze szófiáig visznek. hegyek között, sztruma mellett, megállással lassan érünk fel a fővárosba, így kényelmesre veszem és úgy döntök, megalszom itt. bevásárolni amúgyis akartam. réglátott ljulini lakás, domasna banica 200 forintért és miegymás.

reggel korán indulás. el ne felejtsem hitchwikibe beírni, mennyire hasznos a szófiai 111-es buszjárat, ami a körgyűrűn jár. már bejáratott lovas benzinkútról nő vesz fel, aki pirotba (szerbia már) megy az urához. almát kapok, meg beszélgetési lehetőséget bolgárul. határon megkér, hogy gyalog menjek át, mert nem oly rég elkaptak vmi stoppost, akinél heroin volt. nahát. ellenemre nincs, mert úgyis hamarabb átérek gyalog, mint ő kocsival. míg várok rá kezd csöppet aggasztó lenni, mennyire nincs forgalom. és pirotnál (határtól 30 km) be is bizonyosul: ha a telekocsis törököket nem számolom, akkor az út kihaltsága bőven ver jópár kubait. délelőtt érkezem és kora délután sikerül felkapni egy török kamionra. na, ő nem lesz egy maradandó élmény, egyetlen szót tudtam vele váltani, amikor kiesett a papucsa, mondtam nagy jövevényszavas tudásommal, hogy papucs. azért a belgrád előtti fizetőkapukig (majd 300 km) elvisz.

ez is már korábbról ismert hely - egy héttel ezelőtt is álltam itt csak épp másik irányba. pajtizó rendőrökkel, bíztató forgalommal és pizzásdobozra írt novi sad felirattal várom azt, aki megment a sötétségtől. nagyon reméltem egy legalább határig tartó fuvart és lőn. szerb nő, hannover irányába. bolgárral együtt a szerbem is sokat javult idén nyáron, így hiába tud valamennyit angolul, maradunk a szlávnál. és egész jól megy. kapok gyümölcsöt. indija határában megállunk fiával pajtizni, de csak úgy az autópálya leállósávjában. kap csomagot, amiben későn veszi észre, hogy van egy üveg rakija. azért késő, mert határon egy litert lehet átvinni és persze ez már nála megvan. megkérdez engem is, de mondom nálam is van egy üveg (persze igazából három üveg van nálam, de minek idegeskedni). határig vacilál, majd ott megkér, hogy dobjam már ki. PFFF.

pestre bezzeg az utolsó busz után 10 perccel érek. soroksár, fél12kor csodálatos. így esett meg a történet, hogy tovább tartott pestről hazajutni (újpestre), mint röszkéről pestre. azért az mégis menő, hogy a szófia-budapest táv sikerült háromból.

még ropog, annyira friss, ott szárad a lépcső mellett a novi sad tábla. stoppbeszámoló budapest-zevgolatio, zevgolatio-szófia, szófia budapest stoppkörútról.

fiumei utca, citroen autókereskedéssel szemben. kevés várakozás, jó kocsi szegedig, majd végül jó fej és elvisz röszkére is. olyan hapsi, akivel nem kín a beszélgetés. utazik sokat, nem csak kocsival, de ha igen, akkor vesz fel stopposokat. idén nyáron nagyon szezonja van, azt mondja, megjárta lengyelországot, berlint is már és majd mindig volt stopposa. amúgy szegedi kézilabdadrukker, a csapat meccseiből 2-t ha kihagy évente. most is megy majd ukrajnába, onnan átvonatozik moszkvába, aztán átrepül valladoidba.

röszkén már épp közeleg a rendőr, hogy elküld, mert a határzóna nem holmi stoppolásra való, amikor megáll a piros és igyekezzek, mert jön a rendőr. szerb-magyar hapsi, szerb-magyarul vesz paprikát útmenti cigányoktól és szerb-magyarul telefonál. nem sokat visz, talán backa topoláig, ilyesmi. onnan valahogy átjutok újvidékig, ahonnan újra egy jófej srác visz. már angolul mondja el a sztoriját, hogy szabadkai szerb, de belgrádban van rendezvényszervező cége és mesél arról, milyen 2000 fős partikat szervezni. látunk elszabadult lovakat a nagy duna-hídon. kivisz egészen belgrád végére, ami nagy öröm. nagy öröm ellenére senki nem akar felvenni, úgyhogy sétálás van autópályán, mígnem egy üres turistabuszra kapok. légkondi, ad hideg vizet, de csak a fizetőkapukig tud elvinni, ámbár másnap délután megy szalonikibe. legrosszabb esetben is odajutok, ez már biztos.

belgrádon túl lenni nagy megkönnyebbülés. már vannak mások is, helyiek a fizetőkapuknál, de itt ez nem baj. annyira más a célközönségünk, ő tán kragujeváciakat szólít le, egyenest oda akar jutni. én írok egy nis táblát, de igazából bárhová jó, ami délnek van. fiatal csaj emllé ülök be egy 100-asra kb., majd innen középkorú hapsi áll meg cabrio audival. menőzés naplementében, szerencsére jó hosszan, majdnem egészen nisig.

sötétedik és én autópályán stoppolok, ami nem szokott annyira bíztató lenni. ámde ilyenkor jön mindig a megmentő, ezesetben egy belga kombi rendszámos török - egyedül. griechenland, perszehogy. na hát akkor nem kell se útmenti benzinkúton kóricálva éjszakáznom, se szófia fele venni az irányt, hogy ott aludjak a lakásban. szerencsére beszél angolul is, nem is keveset. már 10-20 éve kint él, feketén taxizott hollandiában, most valami étterme van - természetesen - belgiumban. családja ott, szeretője csehországban és gondolom most se véletlen ment egyedül. rákérdeztem, miért járnak kocsival haza a vendégmunkások és olyasmit mondott, hogy a pereputty fiataljai valami hivatalos dolog miatt nem repülhetnek. még sose beszélgettem törökkel ennyit. szkopje előtt megállunk útszéli étteremben, megkajáltat, hisz török. ez ilyen 0 óra 2 perc körül van, de már nem tudom, melyik időzóna szerint. ami egyedül rossz benne, hogy egyenest jön belgiumból és így a macedón-szerb határon feladja és alszik egyet. határforgalom kihalt, görög oldalon annál nagyobb az élet a kávézóban.

innen szaloniki 70 km. viszont nekem nem egészen ez kell, sőt. csöpp kis 200 fős falu a célom, szalonikitől (milliós) ugyancsak 70 km-re, csak épp másik úton. nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha nagy lendülettel jönnék müchenből az m1-esen, de nem pestre akarok jutni, hanem egy nógrádi faluba. hatalmas suv-val visz el egy aggódó idősebb házaspár a határról. görögök. görögökben az a vicces, hogy ha nem tudnak bármilyen nyelvet, akkor aztán kb 15 szóból áll a szókincsünk. ezek sem az alapok, mint igen (ne), nem (ohi), hanem hülye bolgár jövevényszavak, mint például a papír, a biztosan vagy az ezer. szerencsére értelmes emberek és megértik, hogy nekem jó lesz egy autópályakereszteződésben hajnal 4-kor, de azért még a kezembe nyom egy 20 euróst. hát jó.

autópályakereszteződés, buzinagy cementgyár mellett, szalonikiből kifele. menő.

béna görög srác elvisz rossz útra 15 km-nyit. mondom én, hogy a serres tábla amarra mutat, de ő tudja, hogy erre van egy rövidebb út. kel fel a nap keletről, amerre menni kéne és süti a hátunkat, hát nekem ne mondd. hát nem volt. plusz két stoppba került ez a kirándulás. az első valami nagyon ócska-régi mazda pickup vitt vagy ezer méter, amiben benne volt egy tankolás is. törött teknősök az út mentén, dimbes-dombos srága táj, megérkezős érzés. még egy albán és egy bolgár visz a főtúton, majd a faluba bevezetőn két bácsi. ekkor terjedhetett el a hír igazán, hogy valaki STOPPOL a környéken és még görögül se tud és nem is bolgár (bolgárból ezen a vidéken majdnem annyi van, mint görögből - dolgoznak, nyaralnak). nem csodálnám, ha benne lennék a helyi hírekben.

folyt. majd.

egészen estefele értünk be Veleszbe, ahová azért mentünk, mert macedónia ezen felén itt kaptunk hosztot. úton idefele volt két srác, aki felvett minket, olyan beszólással hogy i dont have a driving licence, free macedonia! aztán meg jól kinevették a karambolos srácot, aki görög volt. kicsit el is voltak tévedve, de vidám szakasz volt. utána hapsi egyenest, majdnem házig, nagyszerűen esett a sör, amivel megkinált.

sajnos Asze, a hosztunk csöppent kint lakik a központból. arra, amerre már nincs semmi, még a benzikúton is túl. de mosolygós, van kajája és szociális. érdeklődő, olyan akivel beszélgetsz de azért néha érzed, hogy kicsit kényszeredett. de végtelenül rendes. szüleivel él egy családi házban - ő fent, szülők lent. kertes szerű, de nem olyan, mint itthon. ez Velesz adottságaiból fakad, mivel völgyben van, dimbes dombos. utcák is mindig lejtenek vagy ferdék és szűkek annyira, hogy felül gyakran átfut a szőlő az egyik kertből a másikba.

belgrád először. mert megalszunk odafele félúton. kell is, ahogy kiderül, mert bőven sötétben érünk le budapestről. igaz, még a magyarországi stopp volt a gyér. először is ugye be kellett ugrani hódmezővásárhelyre, ami hiába van azon felén az országnak, azért más, mintha végighúzna az ember a pályán. vagyemlíthetném a kecskeméti mol kutat is, ami hiába csillog-villog az új designnal, még nincs megnyitva, tehát tök nulla forgalom jár arra. órás sétálások és pár méteres shortest ride ever stoppok a repülőnapi forgalomban a régi ötös fele, nagy az öröm. aztán persze átjutunk a határon, ahol schengen fele igencsak sokan (4-5-6 órát) várakoznak. kapunk egy olasz és egy spanyol srácot, magyar rendszámú bérelt kocsival, akik belgrádba tartanak kirándulni. ez nekünk kb. 190 km egy kocsival. rendszám miatt persze már a város környékén félreállítanak a rendőrök és megbasszák őket százvalahány euróra. alkudozás included, lehet euróban fizetni. aztán jött a mi pillanatunk, mert belgrádba nem egyszerű betalálni. táblák csak itt-ott, de azért mégsem annyira bonyolult.

hostunkkal trg republikán találkozunk, mint ahogy minden belgrádi itt találkozik. este tíz körül van néni, aki galambokat etet, kóborkutya, hátizsákosok, dübörgő tunning kocsik és élet. vagy két éve voltam utoljára a balkánon, ami nagyon sok. úgyhogy élvezem, szívom magamba. nem láttunk sokat, de tudom, hogy ott vannak a kajás standok, ahol este pizza megy, reggel burek. hangosak, köpnek és kint vannak az utcán. boltok is késő este zárnak csak. többet nagyon nem látunk, még éjjel egyig sétálunk, lenézünk dunára valami parkból, sétálóutca és kiülős macskaköves. nem hiszem, hogy probléma lenne a lakók miatt, hogy éjjel egykor élőzene szól az utcán.

reggel piacos kör és burek, valamint gevrek és mákos cucc az útra. mert megyünk ki a nagy útra, hogy repüljünk tovább szkopjéba.  világosban is látjuk, hogy tele a város szerb zászlókkal és ilyen-olyan graffitikkel. gondolom, hogy van mélyebb tartalma, ilyen politikai szerű. kedvencem a mladics plakát, aláírva annyi, hogy szerb. futottak még az amerikai nagykövetség befalazva és a bombától romos házak tetejükön zöldülő fákkal.

élveztem egy éjjelre. vissza kell jönni.