ócska utazós

tarnovóból (ahol most mondjuk úgy lakom) nem épp a legközelebbi célpont a rila, de mivel csodás időt mondtak a hétvégére, ez egy most ide muszáj trip volt. péntek délután stoppolunk hátman j-val és i-val szófián át borovec felé. sofőrök közül egyedül a mercedeses 50-es hapsit emelném ki. várna alól jön az épülő tengerparti villájából. ahova szívesen meghívna - van hely, 700 négyzetméter - de csak tavasszal lesz kész. nem éreztem rosszul magam, mikor mindhármunkat meghívott kávéra. szamokovig jutunk, már így is jóideje sötétben stoppolunk. valami hotelt találunk, két csillag van a tábláján és 20 leváért ad éjszakát fejenként. tévé, fürdő, szappan, törölköző, eléggé fasza hely ilyen áron. dobunk valami kaját a mellette lévő étteremben, futunk egy vacogós kört szamokov belvárosában, ami egy mecsetből, egy török kútból és valami régi monumentális épületből áll. a kút kék, a régi épület zöld színű megvilágítást kapott és van még egy pirosló szobor is.

és akkor reggel nyolckor kelünk, banica és irány borovec. borovec nem is falu, hanem egy hegyi napos part. hotel hotel, erdő, villa, hotel, sífelvonó, erdő, brit kocsma, orosz konyha, brit, brit, orosz, brit, orosz, erdő. az élet még nem idnult be, de már készülnek a szezonra, mozognak a quadok, a suvok, hókotrók, ilyesmi. nade irány a hegy.

1350 méter magasról indulunk, annyi borovec hivatalos tengerszint feletti magassága. a kabinlift nem működik, így gyalog kell feljutnunk végső soron 2925 méterre, a muszala csúcsra. 2430 méteren van a szállásnak kinézett ugyancsak muszala nevet viselő menedékház, eddig mindenképpen még enap fel akarutunk érni. eleinte szimpla iszonyúmagas fenyőerdő, majd nagyjából félúton a síliftek környéként ez átalalkul valami bokros, 1-2 méter magas fenyős rétté. innentől már igen gyakran jegesek a patakok, erek, amik átfolynak az ösvényen és a hó is kezd gyakorivá lenni. ugyanakkor sehol egy felhő, isteni szerencse az időjárás, egy pulcsiban lehet mászni és taposni a hószigeteket. aztán egyszer csak ott a menedékház az orrunk előtt. négy óra alatt fel is értünk, saját meglepetésünkre.

kajánk viszont fogytán, így kipróbáljuk a helyi kulináriát. egyetlen melegnek mondott étel a bableves (nagy örömmel be is tolok egyet). szálláson kívül - 15 leva - mindennek borsos az ára idefent, hisz nem egyszerű felhozni: sör 4 leva, nápolyi 1, tea 1, kávé 2. és ezzel ki is merült a választék. cipeld magadnak, ha luxusra vágysz.

kaja drága, kilátás viszont korrekt

délután háromkor úgy döntünk, kell még az az 500 méter szintkülönbség és felmászunk a csúcsra. az út első harmadától szinte végig havas az ösvény, a végén egészen komolyan. tengerszemek között jó két órás túra vége a balkán legmagasabb pontja. körbe messze-messze ellátni, nyugatra a rila hegység sok-sok csúcsa, északon pedig a szófia feletti vitosa is látszik (sőt, még ennek a tetjén a fehér időjárásfigyelő buborék is). itt is van meteorológiai állomás a tetőn, tea, rum kapható. egész otthonos, kellemes meleg bent, berendezés tipikusan az, amit elképzelsz az amerikai filmek alapján egy világvégi megfigyelőállomásnak. ide fel van teherlift, valami felvonó szerű a hegy meredekebb, nyugati oldaláról. a másik vége igazán mélyen lehet, nem látszik az alja. negyed óra-20 perc fent, aztán iparkodás lefele, mert ránksötétedik.

visszaérve már a bableves is elfogyott, sörözünk-nápolyizunk egyet és alvás - altató nélkül, mint a bunda. éjjel telihold, egyetlen felhő nélkül (persze, wc-re kellett kimenni), eléggé impresszív.

vasárnap reggel maradék kenyér-szirene-szudzsuk reggelire teával és irány tarnovo. lefele gyorsabban megy a hegy, laza tempóban kevesebb, mint három óra alatt megvan a menedékház-borovec táv - pedig van fájás a lábakban, nem kicsit. aztán stoppolás hazáig. még mindig csodálatos bulgáriában stoppolni még ha hármasban darabosabban is megy, mind kedves ember.

és akkor harmadnap nekiindultunk a hegynek. első buszt lekéstük, a második nem is létezik, 1050-essel mentünk Dupnicán keresztül. belgákkal, akik még Ferihegyen óriássmarties-t majszoltak és cserkészek. Dupnica helyes város, ha rilába megyek, valahogy mindig sikerül eljutnom oda - és várni két-három órát átszállásra. van 20 és 30 sztotinkás wc, amiben a 10-es különbség erősen reprezentálja európa és a balkán eltéréseit. nagymamám is innen van, hiába.

kolostorban szinte még sosem voltam ennyire kevés időt. gyertyagyújtás, helyben sült kenyér bepakolása és rövid tanakodás után belgákkal karonfogva irány a hét órás túra. rohanva, mert már elmúlt délután öt. út leírhatatlan (kép), megérkezés éjfél körül, vak sötétben, 2300 méter magasan szintén. annyira, hogy a menedékház káposztalevesének a levét is képes voltam megenni, igazán kegyetlen és emlékezetes volt.

alvás emeletes ágyakban, 8 leváért. zuhany nincs.

reggel láthattuk igazán, hova érkeztünk (kép). még mindig keresem a magyarázatot, mik lehetnek azok a világos foltok a hegyoldalakban. belgák visszaindultak a tegnapi úton, mert szorított az idejük, mi ketten meg irány a hét tó a könnyebbik útvonalon. a fehér cucc, na az hó (kép). megdöbbenés egy. megdöbbenés kettő a tavak (kép, kép). jéghideg, és kristálytiszta, 40 méter mély, kék, egymás fölött néhol több száz méterre, vízszintben pedig alig pár tíz méterre egymástól. júliusban olvadozik a hó és csurog bele, onnan meg tovább, be szikla alá, jég alá és tovább egy másik tóba. közben pedig úgy leégett a nyakam, orrom, karom, hogy igencsak hiányzott a testápoló.

visszafele a menedékházhoz a nehezebbik út. nehéz volt, fosatós fölfele nagyjából 89 fokos sziklafalban. gerincen fent megint leírhatatlan, hogy ott van 400 méterrel alattunk a völgy és a menedék (kép).

alvás ugyanott, ugyancsak zuhany nélkül. átöltözés is minimális, mert hideg és pulcsi, hosszúgatya úgyis kell a hálózsák mellé alváshoz.

Melnik kimaradt. Ivan Vazov menedékháztól hét órán át gyalogoltunk lefelé Bisztricáig, az első faluig a patak völgyében. út volt legtöbbször, bár semmi jelzés, csak a kitaposás - ami ugye a 3-4 méteres sziklálon nem működik, ott mászni kell. délután ötkor már újra Dupnicában voltunk. a faluból a városba taxival, kerek egy leváért. városból fővárosba busszal. dugó van, büdös van és újra érzed, hogy a balkánon vagy - ami alapvetően nem rossz, csak azért kicsit más.

alvás ágyban, otthon. zuhanyzás meleg vízben.

valahol a körúton jöttem erre rá. pár rövidfilm rávett, hogy még érkezés napján bemenjek a városba, ami Róma után nem történt meg. hiányoztak a trolik, a széteső villamosok a szűk (fő)utcákban és az, hogy egy sarkon ha nincs néni meleg pereccel, akkor ott pizzát és эакуска-t (reggeli) lehet kapni. jaj, és az állandó dudálás, meg a többi. Budapest elegáns, kétszer két sávos utakkal ahol még a villamosnak külön sávja van, és ahol felháborodik az ember, ha valaki a zebrára áll. más életet élnek ezek a városok.
itt végre igazán úgy éltünk, mint a helyiek. kint a lakótelepen, aminek a megépülése óta talán mi vagyunk az első turistái. bevásárolni piacra járunk, reggelit a bodegánál eszünk, és a masztikát is mélyhűtőből kapjuk a kisboltban. utazni buszokkal, éjszaka taxikkal, mert így érdemes.

Vitosa, a nagy hegy Szófia fölött, amihez lehet viszonyítani. a busz, amin egy mohakolóniával utaztunk együtt felzötyögött Dragalevcibe, a lanofka aljába. beültünk pulcsiban, kiszálltunk hópihék között, kabátban, odafagyva. gyönyörű. mint a tajgán, egy-két fenyőt látni közöttük sárgás fű (amin órákat lehet fetrengeni, nem hideg) és valami földhöz lapuló zöld bokorszigetek. látni persze alig lehet 20-30 métert, mert felhőben vagyunk. a túra másik három óráját erdőben, fenyő, nyír és fa fák kötött, leírhatatlan színskálában, morénákat érintve, patak mentén.
Rilai kolostorhoz kijutni kocsi nélkül időigényes. két távolsági busz (ami egy európai számára élmény) kell hozzá és három és fél óra. ugyanez vissza. cserébe újra az a hideg, tiszta levegő fogad, tehenek az úton, és a leírhatatlannál leírhatatlanabb színek. a kolostor ugye unescos, arról elég ennyi, többi benne van utikönyvekben.
Szófiai látványosságok egy nap alatt bejárhatóak. széthúztuk, nem rohantunk. van ugye a Nevszki, a nagy székesegyház, ami valójában a világ legnagyobb pudingja. aztán a dzsámi, ahol egyszer épp elkaptunk egy imát, müezinestül, törökököstül, mindenestül. Kultúrpalota érdekes még, ez a hatalmas szinte fölösleges épület akkora koncertteremmel, hogy csak na, 16 lifttel, amiből majd mindnek más a menetrendje és teraszokkal a város fölé. ronda.
le tudnám még húzni az egészet, ha írnék lakótelepekről, cigányputris részekről, vagy bármiről. ezeket képzeld oda, de csak oda, Szófiába. a vidék az igazán szép, a falvak, a belső kertek szőlőlugassal, száradó dohánylevelekkel, hegyekkel, stb.
vállald be, utazz el!