reggel nem úsztunk medencében. siettünk ki az útra, alcobaca felé. az szép. katedrális van ott, benne ines és a paskója sírja, akik nem lehettek egymáséi, mert valami intrikus mese jól elmondja. egymással szemben van viszont az igencsak díszesre kifaragott sírjük, hogy ha feltámadnának esetleg, egymást lássák meg először. nem édes? a templom csupasz, gótikus beslőjével a faragott sírok egészen gyűrűk urás hangulatott keltenek. van körülötte további egyházi komplexum, amit belépődíjra való hajlam és idő hiányában kihagyunk. aranyos még, hogy van a katedrálisnak wifije is (zárt). ha a batalhai út felé indulsz, lesz ott egy gyorsétterem, ahol három féle helyi kajából (tortilha, abroncshal és vmi húsos cucc volt aznap) választhatsz 4 euróért. igazán baráti.
következő állomás batalha. ismét egy csöpp város egy óriási katedrális-komplexummal. ennek az a sztorija, hogy valamelyik király templomot ajánlott, ha megnyeri a csatát a spanyolok ellen. megnyerte. ugyanolyan csupasz és gótikus belül a főhajó, de itt izgalmasan színes pöttyöket vet a rózsaablakon átszűrődő fény a kövezetre. rózsaablakok és színes üvegek amúgy is kircsibbek itt, mint amott voltak. cserébe veszünk is belépőt. körbejárni a nagy kerengőt, innen nyíló ilyen-olyan szobákat, csobogó kézmosót, kisebb kerengőt és a befejezetlen kápolnát. az egész tele gótikával, csipkékkel és nyírt sövényekkel. legszebb a befejezetlen kápolna belső kapuja. vagy 5-6 méter magas és a legalján csigákkal van díszítve, a többi meg olyan szép, hogy nagyon. nincs teteje a kápolnának. kápolna szó nem is jó, mert van vagy 25-30 méter átmérőjű köralapú cucc. vannak itt is királyok sírjai, amire bejön a napfény. igazán furcsa egy templom tető nélkül.
fátima. gondolom hallottad már a nevit, nekem is ismerős volt. a sztori ugye az, hogy 1917-ben három falusi kölöknek megjelent mária és fél éven keresztül kijártak hozzá egy fához. ebből a kis falusi idillből, hegyecskéből, fácskából mára las vegas lett. bevezető úton csak ámultunk, hogy mennyi szálloda. aztán a kijelzőn pirosan villogó következő misére hívó szöveg. és egy felsorolást tudok csak adni a további megdöbbenésekről: 45 szinte ugyanolyan shop egyhuzamban, amelyekben mind mind hívós cuccok a nyaklánctól, a babákon, villogó máriákon keresztűl. viasz gyertyák - nagyobb, nagyobb, minél nagyobb a 2 méteresig - mellett testrészek is, mert ha elégeted őket, meggyógyul azod. láb, kar, szem, mell, has, gyomor, máj. aztán nagy tér, olyan mint rómában, csak sokkal betonabb. keresztül rajta fényezett csík, ahol végigcsúszhatsz térden imádkozva. csík egyik vége a régi templom, tetején éjszaka világító kereszt mutatja az utat, másik vége az új, épülő, modern stílusú templom. csúszkáló emberekkel amúgy mindenfele találkozni, olyan hangulata van az egésznek, mint mikor szabadnak eresztesz egyszerre egy vödör csigát. van még krematórium szerű hely, ahol a fentebb vett nagyobb, nagyobb, minél nagyobb gyertyát és a testrészeket elégetheted, valamint mellette az elektoromos gyertyákkal játszhatsz. ha bedobsz egy ötven centes, felgyullad egy led és eljő a lelki béke. ámító.
innen el hamar leiriába. a végtelenül rendes pár, aki felvett minket gondolt egyet és adott egy fél órás idegenvezetést. kocsival jó párszor körbejártuk a várost, hol jó a kaja, hol nagy az éjszakai élet, hol van a miniatűr remekeket készítő cukrászda és mi a sztorija a stadionnak. az a sztorija, hogy nem lett kész az eb-re és még így, három év múltán sincs befejezve. egyik fele ott áll, élesen elüt a nyers beton az amúgy élénk és sokszínű kész felétől. persze ez ügyesen a tv-ben nem látszott. az épület előtt találkozunk a zöld-foki Tomyval, aki a hostunk. shoval él, aki guineai. nincs kedvünk főzni, de azért elmegyünk a boltba vele venni sopszkának valót és kifizetni, amit ő vesz. tészta a vacsi tonhallal, ilyen-olyan zöldségekkel (borsó!) és a végére sárgadinnye. jó éjszakát.
