santa clara után egy napos utazás volt, mire eljutottunk a vágyott camagüeybe. igen, mert ottragadtunk ciego de ávila - a város, amelyről nem beszélünk - határában. elkerülő út, stoppolás, egyre fogy a forgalom, egyre több a zombi - stoppolni vágyó - és egyre sötétedik. végül hárman hajnali camionnal zötyögtünk camagüeybe, ketten éjszakáztak ciegoban.
camagüey épp az unesco világörökségbe való felvételt ünnepli. elsőre kapunk nagyszerű szállást, critical mass-t és rengeteg süteményes utcai standot és kuba talán legjobb pékségét. szóval igazán bejön, azok után, hogy előzőleg annyit szenvedtünk a gyűlölt városban (ciego de ávila). délutánra ki is alusszuk magunkat, másik kettő is megérkezik. lődörgés, laza nap az össze-vissza utcák között. azt mondják, azért ilyen, hogy a támadó kalózok eltévedjenek - turisták ellen is hatásos. amúgy 100 km-re van a tengertől, kalóz legyen a talpán, aki ezt kifosztja. boldogságban fagyizzuk be a coppelia 10 forintos rózsaszín gombócait. luxuskiadásként bowlingozunk is tekepályán, pina coladával majd mint az urak, dolláros étteremben vacsorázunk. egy fokkal jobb a kaja, van sültkrumpli is, hal ilyesmi. azért annyi dollárért, amit otthagyunk európában sokkal kevesebb krákogó pincér, wc papír és egy rendes itallap is jár. azért a hely tiszta, elegáns és a történelmi, színesházas negyed közepén áll egy csodás kis belső udvaron. hazafele még kapunk tüzijátékot és valami koncertet az egyik főtéren. boldogsághormonokat a bármikor elérhető sütemények tartják a topon.
