ócska utazós

közben persze voltam szlovéniában is. tavaly őszi utazás szezon nyitányaként. eggyel kevesebb kötelező a listán (még ott van bosznia, baltiak és a dalmát tenger - oj). épp útba esett egy balatonfelvidéki sátrazás után.

j-val ketten stoppolunk át zalán, mert az romantikusabb, mint az m7-es. vasárnap főleg. határig nagyon döcögve, lassan már lemenő nap fényében izgulunk, hogy hol lesz így az esti sátrazás. aztán miután a gyümölcsleves elfogyott a műanyag dobozból, jöttek a szlovén fiatalok valami fura fesztiválról, akik mennek keresztül ljubljanán, valahova egészen a másik felébe az országnak. jupík. boldog helyen raknak ki ljubljanától északra, 10 perc és máris az évtizedek óta amerikában élő szlovén hapsi visz - egyenesen bledbe. hát ez nagyon szuper.

várból bled evezősökkel.

sziget képeslapos bejárata.

esti utcán kajálás, sötétben tóparton csodálkozás a képeslapos tájra. kemping a tó másik felén, nem nagy öröm odáig elsétálni. kemping nagy. ez főleg reggel tűnik fel. sokan is vannak, evezős bajnokság van épp a tavon. még turistásabb a hely, a sok ember még akkor is zavaró, ha nem épp a tömegturizmus képviselői. nappali séta a tó körül, kicsit fel a várba, kicsit lábáztatás a tóban, kicsit evezősverseny nézés, majd irány a hegy. kempingen át belövünk egy utat, ami nagyjából valami erdőn megy keresztül a következő, bohinji tó irányában. csend. erdőn, hegyen át faluba érünk. faluban kávé, majd valamivel civilizáltabb, de alpesi tájon tovább nyugat felé. kedvesen alacsony forgalmú út épp olyan, mintha negyedóránként megjelenne egy kocsi ajánlkozva, elvigyen-e. sötétedés kezdetekor olasszal utazunk, majd helyi nénivel. bohinji tónak is a nyugati felén van a kemping, de itt inkább pizzára és sörre költjük az árát. sokkal meghittebb a hely, sokkal természetközelibb. ez az a hely, ahonnan el tudom képzelni, hogy túrázni indulnak az emberek - nem pedig kocsival feljönnek a városból, hogy sétáljanak, bringázzanak egy délutánt.

alacsonyforgalmú alpesi táj.

tóhoz kötődő infrastruktúra.

a vadkempinghely csodálatos. feszített víztől fél méterre, hófehér kavicsos terepen, hajnali felhőbe burkolózó ezer méterrel felettünk csúcsosodó sziklák közvetlen tövében. merthogy igazán másnap reggel 7-8-kor, pirkadatkor látjuk igazán, hol is reggelizzük meg az előző este pizzájának maradékát. a reggeli úszás után. sokkal többször kéne ott és akkor ébredni.

hegyre fel felvonóval. hiperszuper dolog ezer métert repít fel köbö negyed óra alatt. tovább síliftekkel a holdbéli tájon át. barbárok. majd egy idő után mégiscsak lesz valami természet. barátságtalanabb, mint bulgáriában - köves, nincs víz, így növények is kevésbé. még az isztambuli sapkámat is megeszi a 6-7 órás túra. vége egy hizsa - fekete ujj. rendes hizsa. az fura, hogy nincs ivóvíz, csak palackos, az meg annyiba kerül mint a sör, ami drágább euróban, mint bulgáriában levában. másnap köd lefelé. lefelé mindig erdős, most is.  bohinj településig séta, onnan stopp pestig. persze nem eggyel, horvát taxis ausztriából, útépítő mérnök, fiatal srác (ljubljana), fiatal csaj, hippi osztrákok, horvát alter srác, magyar kamionos és mivel éjszaka van, takszi a nagykőrösi úti tesco mellől a kökiig.

reggel cumót fel és irány észak. régi cigifüstös öregemberes zsigával kezdünk, ők visznek vissza a karabakh-jereván főútra. a forgalmas út ellenére még egy órányi várakozással megáld minket sisian míg végül egy iráni busz áll meg. köpni nyelni nem tudok, amikor a fedélzetre érek és a folyosón 4-5-en aktívan táncolnak persze az üvöltő perzsa zenére. nyilván most kezdett el hatni a határ után vásárolt alkohol. szerencsére nincsenek szokva ők ehhez, negyed óra múlva már húzzák a lóbőrt és szórakoztatásnak marad egyedül a sofőr feletti led kijelző. perzsa és angol szöveg váltja magát, olyan okosságokkal, hogy egy az isten allah adj nekünk szerencsés utat és hagyjuk szabadon a folyosót. idefele már átvágtunk ezeken a fennsíkokon viszont most már látom azt is, hány fokot mér a busz hőmérője fent (18 körül) és lent (28 körül). jerevánig mennek, mi viszont hamarabb felkanyarodnánk a sevan tó fele a hegyeken át, szóval kiszállunk hamarabb. utaskísérő még próbálkozik pár perzsa mondattal, amiből számomra csak a dollar dollar jön át, de könnyen elhajtható.

aztán hegyek, olyanok mint korábban voltak noravank körül: sivatagos, sziklás, fennsíkokkal. itt kell keresztüljutnunk egy hágón, hogy aztán leereszkedhessünk a sevan tóhoz. jót alszom, sok nem rémlik, azonkívül, hogy néha koppan a fejem a volga ablakán. állítólag pedig szép, hósipkás környék. sevan mellett beborul, mintha szemerkélt is volna kicsit. három katona vesz fel egy volkswagennel, szóval eléggé be vagyunk préselődve, de visznek jó hosszan, jerevánba mennek. ez dönti el nagyjából azt, hogy uzsgyi tovább dilijan felé és ne itt aludjunk. azért a tó szép, látszanak a hegyek a túlparton, fenyves, van kolostor félszigeten, halat áruló srácok az út mellett.

dilijan örményország svjáca. nem, mintha nem láttunk volna már magasabb hegyeket a kaukázusban, vagy épp ne lennének mindenhol hegyek. inkább arról szól a dolog, hogy tüchtig. vagy legalábbis az akar lenni. természet körbe mindenhol fenyves, ami adja a jó levegőt. a város, legalábbis a központja cuki. faházak, fa borítás, svájc. van persze nagy, szovjet univermag is, de még annak is megvan a bája. valahol a központban szállunk ki a legutolsó volgából, s még ücsörgünk is itt egy darabon, mígnem elindulunk bed and breakfastöt keresni. finn párral találkozunk utunkon, ők is arra. meg csehek is vannak a városban, ők is velünk laknak. mindenki velünk lakik, lonely planet, hiába.

esti séta szemerkélő esőben a tornácos házak között. van még valami kajánk az útról, azt elpiknikeljük egy frissen felújított teraszon. szomorú, de itt is ürülnek, simán találok helyet a hasmenésemnek egy üres, tető nélküli ház nappalijában. nem bánom, hogy megálltunk itt, bár igazán a környék lehet szépséges. meleg zuhany, süppedős ágy.

reggel reggeli. ez általában boldoggá tud tenni az első pár órára, szóval ilyenkor, ha b&b-ben szállunk már csak ezért is kötelező stoppal továbbindulni (a másik, meg hogy kiadtunk x-szer sok pénzt, akkor már ne költsünk marsrutkára). finnekkel beszéltük még előző nap, hogy ők is északnak, valószínű tbiliszibe. eléggé kétségbeesettek voltak, hogyan lehet errefele keleten utazni. félúton ők is terveztek megállni sanahin és haghpat kolostorainál, mi is. viszont reggel nekik már hűlt helyük, elmentek a korai marsrutkával. perszehogy leelőzzük őket, hisz egy hatalmas fehér lexus dzsip vesz fel minket és átszállás nélkül jutunk el alaverdibe, ami ugye a város a kolostorok alatt. mágikus utazás a csodálatosan menő kocsiban, egész korai órában (9-10 körül) a még ködös hegyoldalakban. hidromérnök a hapsi, hidromérnök családdal. valamiért itt, ekkor a szokott tehenek helyett lovak kóborolnak az utakon. vagy lehet, hogy ez is egy ilyen elit dolga a környéknek.lermontov a másik és a többi orosz író, akik erre jártak ihletért.

szurdokban hajtunk végig, így jut el az út alaverdibe. város, párszor tízezer lakossal, tehát ronda, panelok, gyárak. mégis ahogy be van ékelve a folyó két partján a szurdokban, nem lehet rá haragudni, annyira érdekes. kabinos lift visz fel egyik oldalról a másikra, ahol 15 perc sétával érjük el sanahint. unesco világörökség, főúttól nem messze, egyértelmű, hogy tele van turistával. azon túl, nekem annyira nem is jön be, mert egészen körbeépülte a falu. finnek ide hamarább értek fel, gondolom a gyaloglás közben érhettek be minket, mivel ők taxival jöttek odalentről. valamennyi apróért beszállunk melléjük a zöld volgába, így jutunk át a testvérkolostorba, haghpatba. ez már egy fokkal jobb a kilátás szempontjából, meg az is bejön, hogy a füves domb, ami a torony mögött van, az igazából valamilyen épület teteje. sok turista itt is, buszokkal, miegymás. finnek le is stoppolnak valami mikrobuszos kirándulócsoportot, ami estére tbiliszibe ér.

mi inkább lemegyünk a taxissal a főútig és a vasárnap ellenére bízunk a stoppban. helyi srácok 15 kilométerre elsőre, majd másodszorra már tbilisziig simán. két kocsi áll meg egyből, ezek is menő, suv szerű feketék. nézünk, hogy mi, aztán persze kapcsolok ,hogy együtt vannak. ketten kiszállnak, búcsúzkodás. öö. stopposok. mi vagyunk a váltás. operaénekes csaj vezet, friss tv-s férje és a másik kocsiból nagybácsi, nagynéni, valami kölök mennek a grúz tengerre nyaralni tbiliszis pihenővel. egyetlen nagy fájdalom, hogy még van a markunkban 2000 dram, ami pont elegendő lenne két és fél kiló sárgabarackra (ami örményországban isteni), viszont a hátralévő 50-60 kilométeren a határig nem látunk seholse nénit vödörrel az út mentén. aú.

képek.