camagüey úgy végződik, hogy kisétálunk sokat buszpályaudvarig. itt nem találunk kamiont, csak a pacmanek akarnak lehúzni mindenfélével pénzért. taxit ajánlanak meg viazul, de mi tudjuk ám, hogy megy ez. az egésznek az a lényege, hogy 310 km-t 12 óra alatt teszünk meg, de legalább megteszünk. városról városra ugrálunk rabszolgaszállító camionokkal. végére már egészen belejövünk, mégis santiagotól 70-80 km-re ránksötétedik. izgalmak, majd végül valami kis lassú busz jött, ami a félúton lévő faluba megy. végül mégis valahogy elment santiagoig, a félutas faluból már csak velünk. menetrend végeztével hazament aludni a nagyvárosba, gondolom én. szálláskeresés, alkudás egészen szépen ment, 15 dollárért mindenkinek van szobája.
ennyit írtam santiagoról másfél hónapja. most megint érzem, hogy ideje befejezni.
a város kuba második legnagyobb városa. mégse éreztem azt, hogy olyan hatalmas, metropolita lüktetése lenne, mint havannának. aranyosan, kedvesen lejtenek, emelkednek az utcák, van főtér, van másik tér, ahol zenélnek és van harmadik, ahol kajálni lehet. egyedül a vasúti pályaudvar hatalmas, de az nagyon. hiába, xx. század vége felé épült. ide azért kellett kicaplatnunk, mert vissza havannában vonattal szeretnénk menni és van közvetlen a két város között (hogy ez hogy hiúsult meg, majd későbbi posztban). mellette a piac viszont csodás, van nádcukorlé, van süti, van zene.