ócska utazós

belogradcsik után utazásunk következő állomása egyben az egész túra epicentruma, a tengere, ahonnan már csak visszafele jövünk, azaz a european hitchhiking gathering 2011, kara dere, bulgaria. ehhez persze még egy nap alatt közel 600 kilométert kell stoppolnunk az országon belül, amiből ugye jelentős rész nem autópálya.

reggeli kávé és két kör banica után két párban indulunk innen is, le a szikláktól. ma m és v indul a pole pozícióból, mi j-val nekiindulunk az erdei útnak. menő dnb-es fiatal srác; londonban élő bérelt kocsis brazils srác és az olasz csaja, akik mindenre fanyalognak, 15 éve párizsban élő bolgár házaspár; autóúton 170-nel megyünk mikrobusszal hangos rockzenére hapsi majd 40 perc várakozás a tűző napon. épphogy elmegyek vízért és fagyiért, már ott vár a kiskocsi és az ötvenes bolgár házaspár, akik már azon az úton visznek, amin fél évvel ezelőttig annyiszor szeltem (veliko tarnovo-szófia). lovecsi elágazásig, ahol legalább ötször vártam már és perszehogy tarnovoba visz a következő fuvar. piacnál kiszállunk, gyümölcsvásár, majd végig a főutcán, ebéd a panorámás hüje étteremben rendesen és rövid városnézés (törökkávé!). a google maps által 8 órásra tippelt út bő felénél járunk, de már lassan este hét van. sebaj, legalább megebédeltünk rendesen. az út végén pedig úgyis ott van a 300 ezres nagyváros várna, ami stopp szempontjából be is jön, harmadik fuvarunk már oda visz. persze innen még 40 kilométer dél fele a célpontunk, kara dere, de ez így már azért jó. este 10 és 11 között stoppolunk várna határában a kikötő felett átívelő híd egyik, majd másik oldalán. utolsó stopp egy ukrán kisbuszos srác, aki családjával nyaral. elég nehezen megy oroszul megszólalni.

táborhelytől bjala 45 perc séta.

vele persze csak a város, bjala széléig tudunk utazni, kara derét, a strandot gyalog kell megközelítenünk. egy körül járhat az idő és nagyon vágyunk már a tengerre. benzinkút világít az út mentén, ott kérdezem meg, hogy merre induljunk. sóhajt egyet a kutas lány, hogy sötét van ahhoz már, de nagyjából megmutatja az irányt. szőlősön keresztül lefele, de a tengert úgyis érezni. sötét van, földutak hálózata szövi át a tenger felé lejtő dimbes-dombos földet. ha világos lenne, látnánk a nagy kékséget felülről, de így csak a nagy sötétet és a sós levegőt érezni, a morajlást hallani. fél óra nagyjából, míg lejutunk a homokba, ahol már világlanak tábortüzek. innen még negyed óra homokos parton gyaloglás a stopposok táborhelyéig. emberek már itt vannak, sátorozók, kik hosszabb-rövidebb időre leköltöznek a természet és a víz határára.

másnap a vihar után tépetten.

megérkezés. welcome rakija és herelóbálás az éjszakai tengerben. életem egyik nagy vágya teljesül azzal, hogy az éjszaka világító planktonokkal fürödhetek együtt. fél óra lubickolás után már ideje lenne sátrat felállítani, ám ennek keresztbe tesz az épp ebben a pillanatban jelentkező vihar. eső, szél és másfél óra ponyva alatt pingvinezés következik 6-7 random valakivel. sajnos a sátrat sikerült kibontott, de nem felállított állapotban hagyni, ami esélyt sem ad arra, hogy ma este benne aludjunk. mikor lecsendesedik, elindulok keresni valami száraz helyet, ahová ketten beférünk. és lőn csoda, 15 méterrel odébb egy hasonló nejlon ponyva árválkodik, ami alatt épp senki sincs. uzsgyi be alá, uzsgyi minél jobban rögzíteni, mert azért még szemerkél. elalvás. felébredés arra, hogy a vihar visszajött és felkapta az egyik pontját a rögzítésnek és a nejlon, mint a vitorlavászon csapkod fejünk felett. fél másodperc alatt pattan fel mindkettőnk szeme és mindkettőnk és kapjuk el a madzagot. süvít, esik, zúg és csapkod, de mint hős matrózok ezt is sikerül okosan, adrenalinfűtötten lerögzíteni. innentől békés alvás.

nem tudom hány órán át, mivel a három nap tengeren töltött idő alatt nem használtam mértékegységeket. áram nincs, telefonom nemcsak nekem nincs, de így a többiek is kikapcsolták. apropó többiek. m és v ugyancsak a kara dere parton sátraztak, kábé fél-egy kilométerrel északabbra. ők 9-10 körül fejezték be transz-bulgária napjukat és akkor már nem keresgéltek stopposokat. délelőtt hozzuk át a cuccot, sátrat a bandához. a stopposok meg csak egyre gyűlnek. egész sok magyar, egész kevés bolgár. és határozottan kellemesebb élmény, mint pár éve a hospitalityclub meeting egy határral és 150-200 kilométerrel északabbra. a hely meghittebb, a szubkultúra szűkebb. van vicces ásott vécé, közös főzés, valami workshop is szerveződik és a civilizáció is távolabb (45 perc gyalog). első nap azért még mindenki morcos, az időjárás csak délutánra kezd mosolygósra derülni.

nyaralás vihar után.

vidám magyarok és franciák.

stopposok felülről.

második nap aztán már megjön két újabb tekes, cs és pa. szociológusaink próbálnak kérdőívezni, hogy ki, honnan jött, mit csinál, mi újság, de későn kezdjük. a vége az lett, hogy indulás reggelén 60 sátor számoltatik meg. tippre 120-130 ember jelenhetett meg.  volt bőrduda, didzseridú, gitár. fürdőzés bármikor, egész nagy hullámok, meglepően tiszta fekete-tenger, csodálatos homok. egy nappal előttünk még delfineket is láttak. napi egyszer lesétáltuk a 45 percet bjaláig főttételért, pálinkáért és nápolyiért. bent a város olyan, mint sopron a volt alatt. ülsz a kocsma-vendéglőben és várod a napi megérdemelt melegkajádat. az előző napi vihart/strandon pálinázást/sátorban alvást hevered ki és figyeled az utcán elhaladó hátizsákos-polifoamos fesztiváltársakat. kisboltból szatyorral jössz el, benne alapvető szendvics és/vagy piknik alapanyagok: kenyér, felvágott, sajt paradicsom (!), gyümölcs, csoki (nápolyi), 2 literes sör és/vagy bor, üveg pálinka (amit itt kivételesen nem kell csempészni be).

három nap időn kívüliség, nemcsak internet és telefon nélkül, de még az esélye nélkül is. valami közhely szót igazán mondhatnék rá, de nem. cs hasa olyan vörös lett, hogy még egy hét múlva se meri mutogatni.

a partmenti sétány nagyszerűen élvezetes. ötszáz méter széles erdős sáv választja el a tengert a várostól öt km-en keresztül. bicósok, görkorisok, futók és kirívó európai párok odesszai hosztjukkal (mi) sétálgatnak fel-alá a központtól le egészen a publik edzőterem övezte arkagyia diszkóiig. mi túraútvonal közepén csatlakozunk be és indulunk északnak, hogy a lemenő nap fényében nézzük meg a kikötő legóvárosát. városháza, puskin szobor, opera, agyag köcsögök és széles platános utak, meglepően kevés forgalommal - elképesztő különbség egy kijevhez vagy lemberghez képest. konsztantin első vendégei vagyunk, lelkesen körbevisz, megmutat mindent, kaukázusra készülve kicsit meglepő a környezet és első blikkre kétségbe vagyunk esve, hogy mit fogunk itt még csinálni négy napig, amíg a komp el nem indul.

aztán eljutunk a piacra, ami persze megadja a választ. már másnap, szombat dél körül. váó. kijevi stílus, de azt bőven veri méretben, áruban, szovjet-faktorban. az odessza-glavnaya pályaudvar melletti piac az életemben valaha látott legnagyobb élelmiszer piaca. tejes, hús, halas (külön a szárítottnak, külön a nyersnek) csarnokok egyenként akkorák, mint a pesti nagycsarnok. zöldséges standok szanaszét mindenhol vannak, ám nekik is van külön egy fedett rész, ami nagyjából kétszer akkora, mint az előzők bármelyike. kósolni kérdezés nélkül lehet (kell), élnek is vele az emberek. kofák mindenhol (aranyfogsor!), meg nem tudnám mondani, ki nem őstermelő. persze azért itt is viccesebb a tejcsarnok bejáratánál a sarokban szamócát áruló nénitől vásárolni. kedvencem a szárított hal csarnok, ahol csak egy fél év lenne végigpróbálni mindent: a kicsi hosszúkást, a lapos kereket, a sárgát, a félbevágott színes pikkelyest, stb. jól pozícionáltak a szárazhalakhoz közel telepedett csapolt kvaszt áruló pultok. órákat lehet kirándulni a piacon. azt hiszem, bőven túl fogjuk magunkat vásárolni a keddi hajóút előtt.

este opera. második idén és kezdem unni. de 25 grivnyát megér, még ha meg is szólnak, hogy szandálban azért mégse kéne. aztán puzata hata, ami régi szerelem, ám este 10 körül a plazában egészen lehangoló. alig van kaja, az is régi és mindenki focit néz. szóval írunk andrejnek sms-t, hogy vigyen el minket szórakozni. andrej cs-s, aki nem tudok fogadni, de sörözni nyitott bármikor. hoz magával ukrán és amerikai lányt és megnézzük az exit nevű helyet. ahol egy óra alatt jön nevetséges, vicces részeg srác, aki szeret mindenkit és tör ki dulakodás a pult körül. random alter hely 15 grivnyás sörrel, 90-es évek slágerei 5 percben mixekkel.

piac a harmadnapi és negyednapi sláger is, még ha harmadnapon nem is megyünk el oda - csak a strandon álmodozunk a tortákról, blinikről és áfonya szerű gyümölcsökről. orosz nyelvtani kisokos lonely planet segítségével a homokban. séta arkagyiáig, ami végülis egészen bizonyosan a helyi óbudai sziget. mármint a szórakozónegyed fele - ibiza, itaka, jokogama és ilyesmi. trendi, műkörmös, borotváltkutyás, magassarkús lányok nagydarab, izomgyerekek nagyonfekete audival. kalapácsok, boxzsákok és focilabdák ütésével, rúgásával mutathatod meg, mennyire vagy monszter (tudod, olyan játéktermi izé). ez az ipar gondolom arra az igényre épült rá, ami megmutatkozik a játszótereken: gyúrópadok. kiláncolt súlyokkal, húzockodó lécek és a többi. ámulatos.

szóval a szakadó eső azt mondja, menjek busszal tangierba stoppolás helyett és hagyjam ki spanyolország enklávéját, ceutát. cserébe a 82 km után felhős, változékony, de néhol napos idő fogad és nagyváros. buszpályaudvar persze ville nouvelle-ben, de ez itt egészen szervesnek hat - akár a népliget pesten. nem annyira európai sziget a sivatagban, mint marrakech, vagy fez, sokkal inkább persze, van a városnak újabb része és óvárosa jelleg, mint pl prága. reggeli busznak köszönhetően, egészen korán, dél körül itt vagyok. beugrok egy cyberbe még egy esélyt adni couchsurfingnek, aztán irányba veszem az óceánt és irány a medina olcsó hotelei.

lp petit socco környékére írja ezeket, bármi is legyen az. végül egy hosszabb terecske a medinában. bemegyek egybe, elmondom a szitut, hogy egy éjszaka, egyedül vagyok, nincs pénzem. nézzem meg, franciaerkélyes szoba, franciaággyal, csappal - 9 euró. kezdenék hümmögni, - 8-nál járunk - mondom nincs - 7 - több pénzem - 6 - mint 5 euró - oké, legyen öt. nagy parám, hogy hogy jutok ki a reptérre holnap, mert az internettel együtt minden és mindenki azt mondja, hogy taxi 10-15 euróért. recepciós srác jófej, adja a tippet, hogy van busz. de induljak korán - a délután négyes járatomhoz - mondjuk 8-f9 körül, mert majd meglátom. grand soccotól sétáljak kifelé és kérdezzek embereket. oké, végül kellett várni egy órát a buszra, nem is volt közel a központhoz, de azért nem kellett hozzá nyolc óra, hogy kijussak. segítség itt, ha arra járnál. a vége az lett, hogy három órát vártam reptéren.

nagyszerű, van egy egész délutánom bejárni a várost, szuvenírt vásárolni, teázni, lazulni. sajnos a mozi zárva. végül még az időjhárás és a napi háromszori felhőszakadás megkavarja a dolgokat, de azért egészen jól szórakozom. veszek egy marék magot és kisétálok a nagy plázsra, ami rio jellegű a toronyházak, a partmenti széles út és a rengeteg homok miatt. szemben látszik spanyolország, de a hátam mögött viharfelhők, sokat nem lődöröghetek. piacra érek be, mikor leszakad az ég. szárított füge, datolya vásárlás már otthonra, majd teázó csehóban várom ki a végét.

hostel környékén vannak cuki kis étkezdék, de a kaja mégis jobb volt délután a piac büféjében. emitt pedig hal volt, de biztos késő van. nagy terv, hogy még estére elmegyek hammamba, de a környéken az összes zárva. újabb égszakadás és nincs türelmem eresz alatt kivárni, így hazafele futva jól megázom.

reggel kelek korán, dobok egy reggelit abból, amim van, veszek még egy lebent és némi útravalót. rácsodálkozom, hogy az atlanti óceánnál még mindig mennyire csodálatosak a halpiacok, majd elindulok buszt keresni. a megálló egész könnyen meglett, van várostérkép is járatokkal, menetrend, de a busz csak nem jön. aztán egyszer csak jött, bő egy óra után. reptéren van ugye bőven időm, angol csajjal beszélgetek, aki filmfesztivált szervez itt. még egy zuhé, amit már a terminálból nézek végig. csá marokkó.

Tangier Boukhalef airport, hűvösebb, nyirkosabb és szelesebb, mint vártam. baszki, ez már afrika, itt szarrá kéne izzadnunk magunkat. öten szállunk le a gépről, ebből hárman, á és m megyünk délnek asilah-ba, úgy határoztunk. hivatalos közlekedés azt mondja, hogy grand taxi 20 euró a 30 km-re, így egyértelmű, hogy stoppolunk. tangierből induló főút/autópálya úgyis itt húz el a reptér mellett, szóval kevésbé aggódunk amiatt, hogy kezd sötétedni. jó idő telik mégis el, mire felvesz valami új, nyugati kocsis srác és elvisz egészen asilahba. első élmény abszolút felértékeli a marokkói életszinvonalat. manő autópálya, menő kocsik, tisztára, mintha nyugaton lennénk. városnézést is kapunk az óceánparti kisvárosban, hol van jó kajálda, hol jó a hal, hol van olcsó szállás. de egyenlőre annyi az új dolog, hogy ezekből szinte semmi se marad meg. kocsiból kiszállva első, hogy szállást keressünk, oda is caplatunk az első hotel felirathoz, ami történetesen épp az, ami lonely planetben is van, hotel merhaba. m volt tökös, aki nem hitt a kapualjban kávézó srácoknak, hogy tele a szálló és menjünk velük, mert bizony nincs tele és hiába adja a bácsi 180ért hármunknak a két szobát (ami később átlag felettinek bizonyul), kedves, aranyos és megérte nála lakni.

előző napi reptéren alvás, meg utazás fáradalmai mondatják velünk azt, hogy bizony megérdemeljük az éttermet. főképp, hogy óceánpart és már nagyon viszket a gyomrom valami halra. leves (nekem hal), haltál (bőséges, majd harmadát otthagyjuk), saláta, narancslé hármunknak 250. kezd szimpatikus lenni az ország. még akkor is, ha ráz a hideg és asszem hőemelkedésem és nagyszerű, tüdőből jövő köhögésem van. hammammal próbálom kúrálni magam. hammam kb a közfürdőnek és a gőzfürdőnek a keveréke. csempézett, néha szépséges, néha csótányos pár terem, ahol külön a férfiak, külön a nők locsolják magukra forró vizet vödörből. van extra szolgáltatásnként masszás is, lehet fogat meg bármi egyéb testrészt mosni vagy épp csak dögleni. nagyszerű hely és általában késő éjjelig nyitva vannak.

városnézés másnapra marad. m el pályaudvarra marakech felé vivő éjszakai vonat után érdeklődni, mi á-val medinát járjuk, tengerparti hullámokat stírölünk. nincs nag összehasonlítási alap még, de azt elmondom, hogy ennek a városnak volt a látottak közül a legtisztább óvárosa. fehér-kék, akár csak a neckermann görög prospektusai, néhol vicces/művészes falfestményekkel, elszórva bőr, ruha és szövetboltokkal. roppant esztétikus élmény, ami ritka a medináknál. valamivel kintebb a központból találunk piacot is, pékséget és amúgy általában még bármilyen más kereskedelmi egységet roppantúl élvezünk.

esti program egy másik úttörő csapattal találkozás: ismerős t és két ismeretlen, egy magyar és egy lengyel. csepereg az eső, drágán sörözünk (17 egy pohárnyiért). közben m elszalad fodrászhoz és az arab ifjúság menő frizuráját kéri. ez egyáltalán nem hat menőnek a mi európai szemünkben. később fájó búcsú másik gárdától és séta a város szélén lévő pályaudvarra az éjszakai vonathoz. útközben találunk még egy széééles, homokos strandot, ahol játszunk egy negyed órát a vak sötétben szemerkélő esővel.

fapados skavsta reptér jó 100 km-re van stockholmtól, amivel jó előre számoltunk, így nem annyira vészes tény. hét napból utolsó hármat töltjük a reptér környékén, aludni oxelösundban alszunk.

stockholmból olcsó reptérbusszal megyünk vissza a környékre. csodás svéd táj végre világosban, autópályáról. az erdőt csak néha töri meg egy ikea vagy valami szikla. még a nap is kisüt, de azért bájnak ottmarad a köd a fák között. reptérről már stoppolunk, hárman és egészen jól sikerül, két kocsiból a 30 km-es táv, amit megtör nyköping városa. itt vásárolunk kicsit, mert úgyis ott van az út mellett az ica. kezd igazán kevésbé válni a köd, úgyhogy ideje volt már megérni az "unalmas, semmi nincs itt, kisváros" oxelösundba, ahogy a stopposok mondják. négy-fél öt van és kb. egy óra alatt tényleg felfedezünk mindent: a főteret, ahol boltok vannak, meg egy szupermarket meg oltóközpont meg alkoholbolt és egy hamburgeres. sráccal, a hostunkkal csak nyolc körül találkozunk, mert dolgozik, usgyi hát le a tengerhez a kikötőbe. édesen cuki mólóra kötünk ki és ha már vettünk egy doboz narancslét, akkor töltsük be a vodkát. itt csúszott el a dolog, meg hogy a moskovskaya egy literes és mi csak hárman vagyunk. sötétben, mólón, várakozunk. aztán valahogy nyolc óra lett és valahogy találkoztunk martinnal is. ami még csodálatosabb, hogy nála még főztünk is és boroztunk és pálinkáztunk.

másnap persze jön az elgondolkodás, hogy húha. szerencsére elvonulunk a természetbe kirándulni és úgy tűnik, a világegyetem megbocsát nekünk, mert hétágra süt a nap. ilyet svédországban még nem láttunk. oxelösund alja egy sziget igazából, ami tele van erdővel, sziklás partokkal, ahonnan ha képesek volnánk párszáz métereseket ugrani, egészen stockholmig el lehetne szökdelni további apró szigeteken. csodás tehát. vannak birkák is és szovjetek ellen épített eldugott védművek, ágyúk. naplementéig kószálunk, végül kikötőben kötünk ki, ahol megrohan a lemenő nap fényében egy falka kacsa. innen már felsejlik az acélgyár is és a hozzá kapcsolódó kikötő a szabvány hatalmas hajókkal.

városközpont, hamburger és pizza. feltöltődve még a helyen ülve úgy gondoljuk, hogy lesétálunk oda, ahol a város óvárosa fekszik. ez túl van az acélgyáron. kilépünk a sötétbe és a hidegbe és inkább hazacaplatunk martinnal és pajtásaival kártyázni. nagy az örömöm.

utolsó teljes nap programja nyköping. annyira nem szuper, mint mondják, de azért elmegy. van vásárlóutca - amiről oxelösund álmodni se mer - lángosos, kínai, pizzás és a többi. sziklán fatemplom és folyócskát is találunk, ami elvisz egy várhoz. ősi vikingek játszottak itt réges rég koronázósdit. mi annak örülünk, hogy találunk egy csodálatosan tiszta és ápolt publik vécét. további séta a város külterületein, ücsörgés a kikötőben majd egy újabb icázás a múltkori stopphelyen és haza. épp megérkezünk szeretett városunk főterére, amikor hopp, martin is jött vásárolni. heló srácok, ne vigyelek le titeket az óvároshoz? így spóroltuk meg az átgyaloglást az acélgyáron. óváros pedig olyan, hogy a szokásos sziklás partvidékre felhúztak pár színes faházat, csónakgarázst és mólót. cuki. illik hozzá a björkről beszélgetés. kicsit sötétedik már. egyedül vagyunk hárman az egész környéken és azt képzeljük, hogy egy világtól elzárt közösség él itt, akik vérfertőznek és hihetetlen lelki feszültségek rejtőznek a felszíni békés együttélés mögött.

még este fájó búcsú martintól, mert ő holnap reggel korán kel és lép le. 1968-as cseh kivándorlók gyereke, mondtam már?

reggel kelés és újra a nyköping-reptér útvonalon stopp. egész hamar, egy kocsival kiérünk, így marad bőven idő a csomagok ryanair kompatibilissé tételére és a talált három doboz sörre meg a csipszre.