ócska utazós

easyjet bevezető promójával ötünknek egy csomaggal kijött fejenként 9000 huf körülre egy jegy. megyünk tehát élvezkedni. én másodjára, jj is, de d, j és zs premierben utazik. d-nek megmarad ez a lehetőség későbbre is, mert mint ahogy mondta, többet volt hálózsákban, mint cipőben. beteg.

bár első nap még reptérről bestoppolás után találkozunk a piramisnál és utána öten sétálunk. szupermarketet keresve végül kilukadunk a latin negyedben, majd a luxembourg park sarkán találunk egy egészen olcsó créperie-t. tojásos, sajtos az alap 3 euróért. sima cukros 2 körül. parkolás egy kicsit, de innen elzavarnak kereksapkás fütyülős parkőrök, mert zárás van. szétválunk, mert d, j és zs sz-nél és zs2-nél lakik, mi meg couchsurfölünk. házigazdáik tudnak esti buli perlaseznél, hát csek it áut. otthoni szusszanás után uzsgyi, gyalog megyünk, nincs annyira messze, 15 perc volt. vilmos nálunk vodka náluk. mi abban bízunk, hogy hozzák a vodkát, ők abban, hogy mi hozzuk a vilmost. így lett belőle üveg bor és pezsgő a boltból. nem buktunk annyit, kettő együtt volt 3 euró. bőséges erasmus csapat jött össze még a hely előtt, ahonnan leszakítottunk pár németet és már a hely előtt ácsorogva a piákat fogyasztva beszélgettünk velük. a hely, vagy a buli maga arról szólt, hogy egy "európa" videóinstalláció vmi német-francia csoport jóvoltából. alter arcok, béna videó, ingyen pia és rágcsa. kár, hogy fáradtak vagyunk. majdnem eltörött egy álló tükör, jó, hogy mégsem.

második nap úgy kezdődött, hogy jj-vel átmentünk reggeliztetni a nagycsapathoz. vélib'bel, mert az az igazán trendi. és működik! meglepetés, hogy amilyen dög nehezek azok a bringák, mennyire könnyű őket hajtani. (általában) jó fékek, kemény gumik. aztán tej, bagett, sajt, szalámi, sonka, póré, sajt, narancslé, paradicsom. d beteg, nem mozdul ki. szendvicsekkel nekiindulunk gyalog a sacre coeurnek. mert látótávolságon belül van. itt kezdődött az a rész igazán, hogy lejárjuk a lábunkat, mint minden rendes párizsi turista. láttunk afrikai anyagboltot, magyar munkásembereket, vasutat, sacre coeurt, szenegáli aggresszív karkötőst, tömött turkálót, comic sans betűtípust, beteg pszichedelikus kirakatot a la fayette-nél, operát, pompidou-t, starbucks-ot, marais-t, vogézeket, melegbárokat, zsidó környéket, notre dame-ot, angol könyvesboltot és uhh. kemény menet volt, szerencse, hogy készültünk szendvicsekkel.

ohridból reggel indulunk persze tovább. város másik fele kell nekünk, mert ugye amikor megérkeztünk a befele vezető úton lévő szobát kináló bácsikkal laktunk, most viszont másik irányba kerülünk visszafele. szóval séta. felvenni kisbusz, bolgár rendszám. bevetem náluk is, hogy megértegetem, ha hozzám szólnak, de persze kiderül, hogy ők igaziból macedónok, de valami közük van odaátra is. ezután már tisztán hallom, hogy jasz-t mondanak asz helyett (én macedónul és boldárul). van valami fizető szállásuk nekik is ohridban, kapunk is névjegykártyát. ami még megmaradt az, hogy valami vulkanikus hegyről meséltek útközben, aminek állitólag kén szaga is van - amit dzsudi is igazolt. aztán már valamelyik városon keresztül volt guszta a jármű, ami meg volt rakva trágyával. szkopjéban láttuk a legtöbb járművet, de volt ohridban is. ez kb. akkora, mint egy gokart, csak kicsit nagyobb kerekekkel, hogy birja a terepet. eléggé házi jelleggel van összerakva és jó mindenre. mosógéptől kezdve, trágyán át az egész család szállitható rajta.

bitolába egy remek angollal beszélő bácsi visz be. egészen a központba. már a bevezető úton, a patak mentén álló házakon látszik, hogy ez szép. egészen franciás, kovácsolt vas erkélyes, klasszicista épületek, akár egy kis pesti nagykörút. bitola a konzulok városa. még török időkbően küldtek ide mindenhonnan az ismert világból konzulokat. máig megmaradt tiz (bolgár, francia, görög, horvát, nagy-brit, orosz, román, török, szerb, szlovén), annak ellenére, hogy 180 km-en belül van a fővárostól, szkopjétól. és lőn, turista információ. az első hat nap után és van olyan kedves a lány, hogy otthagyhatjuk a cuccokat és nem kell végigcipekedni a városnézés alatt. és három nyelvű (macedón, francia, angol) táblák a látnivalók előtt. sétáló utcán andrássyhoz hasonló stilusú kis paloták, tipikus nagykövetségi házak. múzeum, katolikus templom és frissen emelt tito mellszobor. cukrászdában dobunk egy-egy olyan sütit, hogy csurig megtelünk a nagy melegben. aztán jön a folyón túli rész, ami itt is - szkopjéhoz hasonlóan - a bazár. sokkal kevésbé törökösebb, beceneve is kis monmartre, párizs után szabadon. azért mégis inkább szkopje, mint párizs, de aranyos. van rendes szabadtéri piac is, ilyesmi.

kigyaloglás cuccokkal és stopp prilepbe. srác és egy csaj kis zasztavában. jófejek, korunkbeliek, beszélgetős utazás. annyira, hogy a végén kapunk prilepben idegenvezetést. először a bejáratnál lévő emlékműves parkban sétálunk. sakkfigurák, és sorban álló 10 oszlop, amiken már csak kettő bronzszobor áll - szinesfém itt is sokat ér. továbbmegyünk kocsival a városba, ahol van nagy sándor szobor, lemolotovozott dzsámi, kis bazár és ronda kultúrház. nem annyira unalmas, mint egy ekkora lélekszámú magyar város, de azért másfél óra alatt egészen nagy részét láttuk a látnivalóknak. érdekessége még a dohány. dohány van mindenhol, házak oldalán, a földeken, az autókból dohány lóg. körbe hegyek, szép vidék, de nagyon el tudom képzelni, hogy mennyire kilátástalan lehet errefele az élet. csak a dohány.

még egy ilyet akartam írni. mert annyi féle embernél és helyen aludtunk és azért mégiscsak ingyen, hogy megérdemelnek egy összefoglalót és kollektív köszönetet. szóval sorjában.
Faro: párnál, Veralisa és Daniel. a város óvárosától kb. két percnyire gyalog, egy három elemetes ház legtetején. hatalmas erkéllyel az utca felett. ilyen alter arcok, bár már az idősebb fajtából. nem csak radioheadet, hanem yorke-ot hallgatnak, természetesen apple gépük van és kortárs darabokra járnak színházba. Vera múzeumban dolgozik, Danielre nem emlékszem, de talán valami IT cucc.
Lisszabon: André, akit aznap szereztünk. ő ilyen korunkbeli egyetemista, műszakira jár talán. végtelenül aktív cs-snek tűnik, ambassador is, vannak couchsurfinges névjegykártyái. de nem komoly arc, leszoplakos polójavan, stb. belvárostól pár metrómegállónyira, még lesétálható távolságra laktunk egy sokszobás, fapadlós első vagy második emeleten. nagyszerű lakás. neki még egy vacsorát is köszi.
Sintra: Hugo, a reptéri dolgozó, nagy szörfös, színtévesztő. ez utóbbi miatt egész kis lakórésze tele színekkel és színesszínes csíkokkal. nem is sintrában lakik, csak a vidéken. olyan rész ez kb., mint pomáz, ha szentendre a sintra és pest a lisszabon. de cserébe hurcolász minket kocsival állomásról haza, otthonról boltba, boltból barátnőjéhez főzni és haza. kutyás.
Leiria: Tony, a zöldfoki. ő az eddigi asszem legcsóróbb hostunk. nem mondom, nem hajléktalan, sőt egészen formás egy lakása van. külön szobát kaptunk, erkéllyel. berendezése viszont nincs. egy szenegálival talán, vagy inkább valami volt portugál gyarmatival él együtt, nem tudom, mi a foglalkozása. viszont nagyszerűen tud főzni felhasználva ami van. barátságos.
Aveiro: Eduardo volt az, akivel a leginkább nem volt közös hang. semmi harag, csak egyszerűen ő már annyira másmilyen. komoly ember, pedig alig egy tizessel idősebb. valami utazós melója van, szállodáról szállodára járja a világot, élete felét ha aveiro-ban tölti. lakása ikeás, rideg, de kényelmes. messze a belvárostól, új építésű lakópark. kocsival jár, így nem borzasztó. próbáltunk vele go out, de a barátai is idősebbek, nem a mi kategóriánk. pedig kedves.
Porto: Emese, a porto fanatikus magyar lány. egyetemre jár, asszem phd-zik már idekint, turizmus közeli szakon. ő se egy szakasztott mása a lelkemnek, viszont vele már nagyon profin el lehet lenni. nem olyan rég óta cs-s, de annál aktívabb. van porto kitje, térképpel, látnivalókkal, kihagyhatatlan ajánlatokkal. egy hatalmas, új építésű sokemeletes házban lakik, ahol profi módon van megoldva a légkondit helyettesítő szigetelés. az egész hát profi. naaagy lakás, erkéllyel és high-tech konyhával. paskójával él, aki portugál természetesen és Viktor.
Guimaraes: Helena és a nagyon sok többiek. ők voltak leginkább olyanok, mint amilyet én adtam legutóbb a breton lányoknak. óváros kellős közepén (igaz, guimaraes nem olyan metronagy polisz), egy két-három szintes ház egészen nagy lakásában sok-sok fiatal. igazán még ha a nevekre jól is emlékeznék, akkor se tudnám, ki lakik ott és ki máshol, de ez talán náluk is flexibilis. két tuti állandó szereplő Freak és a másik, a foxi és a hatalmas nagy fekete kutya. legtöbbet asszem Andréval voltunk, ő biztos ott volt, mikor felmásztunk éjszaka a kastélyhoz és utána söröztünk és vele főztünk is.
Santiago de Compostela: Fara. ő is valami IT-s, de még nem az, aki Défense-ben dolgozik. 30-as évei végén járó, galíciai punk. nagyon punk. kis lakása van két saroknyira az óvárostól. hozzá képest feltűnően fehér és feltűnően újnak hat. főz nekünk paellát, zenél a mankóján. kiemelkedően jó fej.
Párizs: Caroline és a paskója. újabb IT-s arc, 36 éves a profilja szerint, de én jóval kevesebbnek éreztem. nagyszerűen párizsi lakása van, Montmartre mögött, nem is annyira messze a Sacré Coeurtől. második emelet, kis fa csigalépcsőszerűn kell felmenni. franciaerkély. egész szobát kaptunk, mert a tesója épp el van utazva. öt napig lógtunk náluk.

hazajöttünk, nem fejeztem be.

utolsó nap kinéztünk a défense-ba. élmény volt a liftben a magyar család és a rettegés, vajon az ufók visznek-e el, vagy úgy elkeveredünk-e, hogy kambodzsából kell hazajönni. gáz arcok ezek a magyarok. hamar elvegyültek viszont, mert itt járkál sok-sok ember, úgymint mi is (vö. a londoni docklands-en csak vasúttal mentünk keresztül) vagy a német testvérpár, akiből a nővér kint dolgozik öltönyös melót a szakadt, lázadó öcsi meg kiugrott meglátogatni. és petanque-oznak ebédszünetben a muskátlis, nagymamás ház tövében a felhőkarcolók tövében.

innen el metróval a város másik végére, hogy belóghassunk a természettudományi múzeum dinó és bálnacsontvázai közé. innen marais újra, mert azt annyira szeretjük. innen boltba, boltból porto-i üveggel. vidám este a plázson a hotel de ville előtt, majd louvre felé a szajna partján és egy kicsi concorde.

párizst nem lehet fényképezni. gyönyörűek a nevezetességek, a széles utak, az hogy minden tele van fával, ám e mellé az igazi plusz az úgy árad mindenhonnan. a kávézókból, a zöldségesekből, a kutakból, a metrómegállókból meg egy rakat mindenből, amit leírni se tudok normálisan. de azért érted...

reggel kirerezünk a világ végére 45 perc alatt, ahová a hitchwiki mondta, hogy stoppoljunk. szemerkél néha az eső, nem jó jel. később kiderült, hogy épp azon a vidéken haladunk át, ahol hevesek az esőzések és áradások vannak. cserébe simán tudunk utazni, sehol se kell negyed óránál többet várni és még nancy-nál is óriási mákunk volt. elnéztem a térképet és nem annyira a jó irány fele továbbutaztunk a szervízkocsival, de ripsz ropsz újabb 4-500 km-t kaptunk a helyes útra vissza egy francia pártól, akiből a lány négy hónapos terhes. útközben láttuk reims dómját, tgv-t száguldani és a müncheni arenát. legtöbbet természetesen hajnali 4-5 körül kellett várni győrnél. így értem haza az 1 600 km-es úton 24 óra alatt párizsból budapestre.

most szeretnék pár tematikusabb posztot az útról. egy-egy részletről bővebben.

hazajöttünk, majd befejezem.

sétálgatunk tovább párizsban. esik az eső reggel, későn indulunk marais felé. ám ott vár a nem is szűk utcás szűkutcás kanyargós zsidónegyed, a nagy úton az a rengeteg cukrászda, kínai, zöldséges és az első könyvesboltok. buzi szexbolt. nem tudom, leírtam-e már tavasszal, de bagette-ben az a jó, hogy kilóg és ha boltot keresel az embereket követve megleled. vogézeknél piknikezünk még kenyér nélkül egy eurós magdalénákat. egészen más íze van úgy, hogy előtte láttad azokat a 3-4 eurós mignon méretű kis csodákat a cukrásznál, aki öltönyben szolgál ki.

vogézeket tovább élvezve kimegyünk egy belső udvaron keresztül, ami után elered újra az eső és szerencsére pont ott van a könyvesbolt. könyvek is nyálcsorgatóak és nem drágábbak, mint otthon.

sok séta szigeteken keresztül, notre dame seggénél zenészeket érintve a latin negyed felé. shakespeare & co.-ról ne felejtsek el majd írni egyet külön akkor, amikor már vége az útnak és kis érdekességek jutnak eszembe.

egyetem, templomkák, pantheon és luxemburg kert. esik újra kicsit. vissza szajnához, louvre kívülről és irány a concorde tűje. séta séta séta és egy kanyarral újra sugárút. metró haza. vacsorának tejszínes, ananászos, lazacos spagetti és póréhagymás, répás krémleves fügés, narancshéjjas borral.

sétálgatunk továbbra is párizsban. na meg metrózgatunk, napi ötezret, mivel egy jeggyel (tizes tömbben 1,11 euró) bárhova eljuthatsz átszállással. pl trocaderohoz, az eiffellel pont szembe és megláthatod azt a töméntelen embert. igazi nyami terrorcélpont, tudják ezt itt mások is, ezért vannak naaagypuskás katonák hármasával. igazán nagyon kunkorodó sorokból harmadszorra már jóhoz állunk be és másfél óra alatt már el is indulhatunk gyalog fel a másodikra, 700 lépcső, 130 méter kb asszem. pisiltem fent.

után továbbséta arra, ami a térképen fityfaty, de gyalog 20 perc. nagy tér, invalidusok, chorizo és bagette. tovább merőlegesen a camps-élysées-re, majd egy idő múlva el is érjük. közben híd és nagy palota, kis palota. újabb sok órás gyaloglás és odaérünk a diadalívhez öt órára. najó, még nem, mert még előtte leírom, hogy voltunk autóboltokban: renault-nál f1-es kocsin kereket cserélnek, toyota ultradesignos helyén autót firkálhatsz össze, peugeot-nál ingyen küldhetsz képeslapot a világ bármely pontjára. és azt is elfelejtettem, hogy a sugárút nagy, nagyon nagy. diadalív és metró az otthoni piacra: esti sütéshez. makréla, tarator, sült paprika galíciából tőlünk, hostoktól bor, kompót, sajt, ilyesmi.

jó éjt.

kényszerből mentünk louvre-ba, esik az eső. előtte még supermarché keresés, mert nem fogjuk kibírni kaja nélkül. bent vannak büfék, ám egy szenya a santiagoi reptér árának kétszereséért kapható: 4 euró. van a piramis környékén valahol egy fordított piramis az aluljáró szinten, na az beázik és kecsesen vödrökkel oldják meg a problémát. a múzeum hihetetlen. a metró és a cdg után ez a harmadik dolog, amire igazán csak az a legkifejezőbb, hogy nagy. már a tömeg is akkora a bejáratoknál, mint otthon egy kapcsolat koncerten, pedig ez 9 euró. nem álltunk le sehol igazán, csak ahol pihenni, leücsörögni, csak végigszaladtunk, de volt, ami kimaradt és így volt majd négy óra. aktív időtöltés, ment tele a kicsi fejünk kultúrával: ezer millió szobor akár csak egy századból (nem ám olyan nyomik, hanem igen, szépek, érdekesek), aztán kis palota rész, festmények európa ennek a csücskéből, híres festmények, görögök, mezopotám világ az írásukkal, egyiptom egy rakat fáraóládával, egy egész várrom a pincében, és a hírességek: rembrant, hamurappi, van dyck, rubens, miloi vénusz, mona lisa meg a halál emlékszik már kik. csordultig tele.

szajna partja, szigetek felé. notre dame előtt még virágpiac. nullás kilóméterkőnél keressük a shakespeare & company könyvesboltot, mert repülőn újság olyat írt róla, hogy régi, három vagy négy szintes és hagyományosan adnak szállást 1-2 órai munka cserébe. hát nem találjuk meg, mert a túlparton van. cserébe katedrális akkora rózsaablakkal, mint még sose láttam asszem. kicsit múzeum feeling, annyian tódulnak be, de a második harmadra el lehet felejteni. igazi gyertyák vannak, nem elektoromosak, ám pótolják azokat az ilyen-olyan autómaták.

pompidou felé. útban hotel de ville (városháza), ami nagyobb jópár ország parlamentjénél. előtte paris plázs homokkal, strandröplabdával és strandrögbivel. leülünk nézni, közben jön bácsi, akarok-e beállni. interaktív, je. aztán ott a párizsi tate. hát ez is nagy. nem megyünk be, mert már hat körül van és amúgy is tele, mint az elején írtam, csak az előcsarnokába. előtte a nagy téren bagette és camambert. utána tovább valamerre, amerre a fejünk visz és látványosságot látunk. így jön valami furcsa, több szintes park, majd az opera is.

metró haza, otthon mézes, mustáros csirkemell salátával. késő este montmartre. moulin rouge a maga kilóméteres sorával, előtte a rakat fényképezkedő emberrel. lószállító parkol előtte. mellette be a kisutcákba, fölfele a dombra. elején még barátságos, kávézós-éttermes (lélé, amelie poulain kávézója, a két malom), majd egy kis kápolna és ott (volt) az igazi montmartre. ma már szuvenírek, turista éttermek és műportrésok, karikaturisták. brr. sacre coeur előtt még van egy kis igazi élet a lépcsőn. sok ember, borokkal, sörökkel ücsörgősen.