ócska utazós

kimaradt, hoppá. mármint csak leírásból. olhao előtti napon jártuk meg. faro és a spanyol határ közt félúton van, vonatoztunk oda. folyója van, megszokott lagúna választja el tengertől. nagy-nagy óvárosi rész. először lebattyogtunk folyópartig, akkora kb., mint az ipoly. itt van egy főterecske, főterecskétől vár fele van egy turismo - ingyen térkép, how to get to the praia. vár fele tovább fel. szokott és útikönyvben annyit ismételt fehérre meszelt házakhoz annyit tennék hozzá, hogy igazán aprókák is tudnak lenni. tetejére pedig olyan tetőket tesznek, mint amilyet egy kisiskolás rajzol: meredek, púposcserepes és mind a négy oldal fele lejt. vár mellett van igreja. vár igazán apró, szinte egy nagyobb bástyányi az egész. ez is ilyen nagyobb óvodai kellék, szabályos lőrésekkel és szabályos bástyákkal, ahonnan lenézve igazán csábító az az egy-két medence, ami elfér a zsebkendőnyi kertekben. várfalon belül kvázi botanikus kert akkora fikusszal, mint otthon a platán.

battyogás vissza folyóhoz. régi római híd elött a tövében még beugrunk egy bótba. ez is ilyen szimpatikus, árul mindent a bádogtól a sonkáig háttérben pedig megy a foci a tévében és az asztal körül a szurkolás. dinnyét vettünk, borsós áron: euró per kilója. hídról lenézve öklömnél kétszer nagyobb csiga szerű lények a vízben. különös.
híd, mint mondtam római. nem egy nagy, de nem vasbeton legalább. túlparton folytatódik az óváros, tasca-kkal (kis étterem) és nagy éttermekkel.

városnézésből ennyi, ismét a túlparton, tehát a vár oldalán a parkban dinnyézés és kicsit lentebb hajó elcsipése, ami megy ki a jeges óceánhoz. hasonló az ilha desertához, de persze sokkal kommerszebb, sokkal egyszerűbb. istenkém, hát ez csak 1,8 oda-vissza. többen is vannak, kagyló is kevesebb és kisebbek, éttermek is egyszerűbbek, behívogató emberesebbek. homok, homok, homok. forróság, de a víz nagyon hideg. homokvár építés, életem eddigi legkomolyabbja, azt hiszem. persze a dagály elvitte, mikor kicsúcsosodott volna.

aztán hazamentünk faro-ba. vonatállomás mellett lidl van, vettünk joghurtot az esti taratorhoz.

a harmadik algarvei város, ahova ellátogattunk. ez is úgy néz ki, hogy a szárazföld szélén, ám a rián (a lagúna) innen. ilyen félédes vizek partján, ám itt csak 300-400 méter zátonnyira a nyílt víztől, vannak is komolyabb vitorlások. na, meg a lényeg, a halpiac! vasútállomástól még le kell caplatni az óvároshoz, aminek zegzugos labirintusán átvergőve érsz ki a partra, ahol ott a két nagy fedett csarnok. ezer millió, trillió hal. hosszúak, sárgák, színesek, fém színűek, tekeredőek, takonyállagúak, kövérek, húsosak, tömzsik, ráncosak, csillogóak és matt színűek. egyedüli, amit vettünk, az két darab szárított sós hal, hátha olyan, mint az orosz fajták. bácsi adott egyet ráadás. nem olyanok. sokkal halabb íze van, úgyanakkor keményebb. nem biztos, hogy finomabb.

Vera is itt dolgozik. ebédszünetében mutatott egy tasca-t, ami itt kis, barátságos éttermet jelent. 20 percet vártunk arra, hogy elvigye a lány az előttünk ott ülő piszkosát. újabb 20 perc, mire rendeltünk és 20 perc volt legalább, míg elkészült az az istenien nagyon jó rizsespolip és a tintahal sülve, salátával és krumplival. nem nekem kellene erről írni, mert zsüdi sokkal jobb gasztro dolgokban, de 10/10-es rétinget simán megér a kaja, már csak az adag mennyisége miatt is. kiszolgálás nyugodtságát bőven kompenzálja, hogy foglalkozik mind a bácsi, mind a lány veled: amikor kihozza, magyaráz, hogy mi és hogy is ez, mindenhez van pár szava, ismerkedős, olyan, akiről látod, hogy őszintén érdekli, milyen változást idéz elő benned az, hogy ide beültél. számlára végeredményként 14,50-et kaptunk, 15,60 körül adtunk. nade lám, hogy a két sört nem számolta. jótett helyében rákérdezve elhajtott, hogy ennyi az ár és kész (általában amit láttunk kirakott étlapon, 20 eurótól kezdődik egy kétszemélyes tál).

városban - amiről tudjuk, hogy akkor kapta meg a városi rangot, mikor 1808-ban itteni lakosok mentek rio de janeiroba a király után megvinni a hírt, hogy legyőztük a franciákat - még bementünk Vera múzeumába. ilyen kicsi, öt terem van talán. ha legközelebb erre jössz, figyeld meg mennyire precíz. most nem az, de Vera nagyon el van határozva, hogy átalakítja az egészet és olyanokkal tölti fel, ami leköt és helyénvaló is. nem holmi másvidékről származó hajómodellekkel.

és most megint el vagyok fáradva, hasogat a fejem és mindjárt kész a hal.

Nantes-ba eljutni úgy kezdődik, hogy kimegyünk a reptérre. busszal, mert nem vagyunk magabiztosak a stoppolásban Németországban. a buszvezető felháborodik, hogy miért nem beszélünk németül. négyen hat másik nyelven beszélünk, de németül nem. 2,20

euróért egy öt kilométeres távért igazán lehetne udvarias.

a hahn-nantes légifolyosóról nagyszerűen látszik Párizs, ami élmény fölülről.

első igazi élmény Franciaországból egy subaru imprezával áthajtani a 60 méter magas Saint-Nazaire hídon. mert Eric, akinél aznap alszunk, kijött elénk a reptérre. aztán jött a külváros, ahol lakik. villamos kanyarog az utcában, füvesített pályán, néhol egy szökőkúton keresztülvezetve. a fák kockára nyírva, a közvilágításos lámpákra is inkább sculpture szót használnám és a lépcsőház padlószőnyeges. Eric amúgy is tovább erősítette a jó benyomást azzal, hogy olyanokat kajáltunk nála, hogy most is vágyok arra a sósvajas karamellás creppes-re meg a tonhalkrémjére.

meglepetés még a villamosmegállóban: épp van olyan jegy, ami épp szombat vasárnapra, épp négy személyre szól négy euróért (egy vonaljegy 1,30). ez ha azzal számolunk, hogy egy átlagos kocsmában 5,50 a fél liter sör, több, mint barátságos.

meglepetés még, hogy a várat épp februárban nyitották meg újra, 16 év tatarozás után. ingyen van, körbe lehet járni a váfalon és ez nem olyan, mint az egri. van várárok vízzel, híd a kapu előtt, igazán zöld gondozott fű, babakocsi parkoló és palota a közepén. a sarkokon olyan tutkó kerek bástyák, amikre minden gyerek vágyik, nem pedig az idióta csücskös olaszbástyák. további látnivaló a katedrális. érdekesség a rakpart, ahol nem folyik víz, mert 100 éve utat tettek a helyébe. a házak azért ide-oda dőlöngélnek, mintha vízparton lennének.

100 éve nagyjából amszerdam és stockholm szerű lehetett a város, annyi kis patakja, csatornája volt. mára sajnos leegyszerűsödött a rendszer, de azért az alapok még megmaradtak. van, ahol föld alatt folyik hajózható alagútban a folyó. van külön hajóútvonal is, megállókkal, amire ugyan azok a jegyek érvényesek, mint a buszokra, villamosokra. imádnivalóan barátságos város.

meg sem kéne említenem, éjszaka élet van. házibulik, tömött kocsmák, utcán csoportosulók.

ennyi volt Bretagne. nem is tartozik oda, bár ők szeretnék. Nantes állat hely.
reggel még egy hastömős reggeli Eric-kel és irány a la rochelle-i út.