már jerevánban, a sanyo hűtőszekrény bűgó hangja mellett. de inkább calkáról. kicsit félve indulok neki ennek a posztnak, mert igazán sokat szeretnék visszaadni a településből. majd egy hetet laktunk calkában.
méreteiről annyit, hogy város. várossá váláshoz 20 000 fős lakosság kell grúziában, tehát valaha volt ekkora. ma sacc három házból kettő üresen áll, szóval nagyobb falusi forgalma van a főutcának, az ulica arisztoteljának – mert görög. kino szpartak zárva 10-15 éve, kiégett könyvtár, ilyesmik az egykori szovjet dics maradványai. sztálin és lenin szobornak csak a talapzata, de az azért megvan. főutcán jegenyesor, egészen erdőnek mondható, ha épp szalonikihez akarom hasonlítani. iskola büszke és hatalmas épülete már mellékutcában, mintúgy a vadiúj rendőrségi és bírósági épület - kerítésén belül tehenek legelnek. cirill telefonkönyv még kategóriákba szedi a kereskedelmi egységeket (egyes, kettes, négyes üzlet, stb.), de a kapitalizmussal és a nyitott határokkal nyomát se lelni már olyanoknak, hogy gyermekruha- vagy bútorbolt.
legjobb hely a városban l családja birtokolta rodnik „calka” kocsma-étterem-bodega. valamikor régen, a városon átvezető főút és az ulica arisztotelja találkozásánál felállított rakéta bodegából kiindulva számos ilyen-olyan kunyhó szerű épületet kitermelő, patakra épült útmenti kajálda ma a város legmenőbb étterme. izolált kis kunyhók a helyi igényeknek megfelelően alakultak, hogy a csoportos grúzok, örmények, azeriek, görögök, stb. maguk lehessenek. van pl olyan, ami mellé be tudnak állítani kocsival és szólhat a zene a letekert ablakon keresztül. azeriek szoktak olyat csinálni állítólag, hogy beülnek, esznek isznak, majd ami megmarad, szépen megkérve becsomagoltatják a kocsiban várakozó asszonyoknak. számunkra a hely egy második szálláshely, itt töltünk sok-sok időt és tömnek tele mindenféle kajával.
eredetileg batumi után északnak mentünk volna a vadregényes svanetibe, de betegség miatt a könnyebb utat választottuk és hagytuk a 6-7 órás marsrutkázást július végére. calkai első napokban próbálkozunk túrázással a környéken – egészen sok sikerrel. egészen könnyű boldoggá tenni az európait olyan terepen, ahol maga a település is jóval magyarország legmagasabb pontja felett fekszik. elsőre l erdejét másszuk meg a legközelebb fekvő falu fele. hegytetőn templom, fa. szomszéd falu örmény, szélén örmény templom, kanyon, kanyon mélyén folyó, szemben vízesés. első ámulat, hogy milyen helyek léteznek, amikről a lonely planet még említést se tesz. tehenek, cowboyok, palackozott limonádé. aztán van, hogy elvisszük a nivát és a tó partján kalandozunk, és elkanyargunk a 10-15 kilométerrel odébb fekvő vízerőműhöz és nagyon szovjet kiszolgálószemélyzetnek épült környezetéhez (half life, eskü). hazafele persze ránk sötétedik. elakadt zsiguli állja el az utat, ami később kifejtett okokból egészen szűk. jön hapsi, hogy szalam, vagy valami hasonló török köszönés. - privet, mondjad oroszul. – ah, eta vu. – és ezzel visszamegy a kocsihoz. persze megtoljuk, hogy menjen már az útból. be is indul, ám a miénk persze nem akar. aztán jönnek további ladák és segítőkész grúzok, örmények vagy ilyesmi és minden rendben. harmadik nagy látványosság a környéken számunkra a calka víztározó calka fölötti tava. sétával elérhető, ám mászást igényel. rókákat látni környéken, erdő, dombtető és mindemögött vízfelszín, amin tigrismintát formáz a felhőkön keresztülsütő nap. hegytetőn hideg van, mert fúj a szél, az ég folyamatosan dörög, de ezt már megszoktuk – nagyjából minden nap van dörgés, de az eső valamelyik csúcs mögött marad. tavon túl látjuk is, hogy az egyik falu széle esőbe borul.
öt vagy hat nap után indulunk tovább jereván felé. inkább kikapcsolódás volt ez, mint hátizsákos túrázás. nehéz is volt az első napokban átkapcsolni erre az üzemmódra, ám később annyira sikerült, hogy maradnék még. nézni az este hazatérő teheneket a kapu előtt lévő padról, várni a heti kétszer megnyitott vizet, vagy az esti áramot. vasárnap indulunk annak ellenére, hogy ez ugye stoppolásból nem a legjobb. viszont a rodnik mellett piac van, mindenféle. persze zöldség-gyümöcs is, de azt be lehet szerezni a szomszédtól is bármikor, viszont az örmény fagyit azt nem.
már calkát elhagyva tapasztaljuk meg igazán a szezon fő témáját, az útépítést. amerikai pénzből – orosz faktor ellen, persze - batumiból egészen az örmény határig új út épül, tbiliszi leágazással, calkán keresztül. azeri és török cégek kivitelezésével, pakisztáni és iráni mérnökökkel – már akikről stoppolás közben tudomást szerzünk. földút mindenhol, egy héten keresztül nem látunk aszfaltot, 15-20 kilométer per óra az átlag sebesség, ám néhol kint van az ötös tábla is. hetven kilométer nagyjából fél nap volt stoppal. és gyorsabbak voltunk bárminél, marsrutka nem előzött le. innen viszont már száguldunk a batumi-jereván úton.
az van, hogy kéne gyakorolni az oroszt, mielőtt fél év bolgár következne. erre volt első bevillanás a csendes-óceán szibérián keresztül. ez túl nagy falatnak bizonyult, és így csapott egybe l kaukázusi terveivel.szóval grúzia. hogy lehet grúziába eljutni orosz vízum nélkül olcsón/hatékonyan? ukrajnából! eleinte jött a kézenfekvő repülő, de aztán hasonló árban találtunk 