ócska utazós

annyira lassan írok kaukázust, hogy közben volt egy berlin. végre, mármint hogy valami mozgás.

stoppal, hárman álltunk neki - n és d az utitársak - ömv benzinkút, sasadi út. sajna aki esetleg 8:26-kor felvett volna azt elszalasztottuk, mert a negyed kilences találkozót csak háromnegyed körül hagyjuk ott. állunk, álldogálunk és jönnek német stopposok még ácsorogni (miért volt tele két hete a város német fiatalokkal). célországunk ugyanaz, hát sok sikert. kisbuszos ausztriába menő magyarok vesznek fel, hívnak is fidesz rendezvényre, ha már épp pont visszaérünk addigra. másfél óra várakozást simán behozzuk azzal, hogy süvítünk a hegyeshalmi benzinkútig. 20 perc várakozás és a határon vagyunk. nem is rossz, nem is rossz. nade hopp, innen mindenki csak pozsonyba. életem legabszurdabb sok órás várakozásában esszük fel az ozsonnánkat, az ebédünket és a csokit. hét (egymegegymegegymegegymegegymegegymegegy) autó áll meg, aki mind csak pozsonyig megy. valahogy délutánra rájöttünk, hogy ez valami erős utalás arra, hogy menjünk mi is pozsonyba. mlynske nivy orangeways és főleg az én kimerült lelkem támogatja, hogy irány berlin, ahelyett hogy csak prága és ott kocsmázás és hajnali tovastoppolás.

nagy öröm, hogy x órával hamarabb ér be a busz és mi vagyunk annyira udvariasak, hogy nem megyünk oda felkelteni a couchsurferünket hajnalok hajnalán. majdcsak elkávézunk valami töröknél. kávéból sör lett és persze megkóstoljuk a finomabb barackpálinkát is, ami nálunk van. annyira jó helyen sikerül ezt elkövetni, hogy mikor elkezd szemerkélni az eső elindulunk a pirkadattal valami bulihelyet keresni. watergate-be már nem engednek be.

jó reggelt r! délután kelünk fel berlin mahlsdorf nevű külvárosában. r anyukájával él kertesházban, fél órányira a várostól. kapunk saját szobát, pihepuha ágyneművel, pont mint minden rendes fesztiválon. csalamádéval és zsíroskenyéres sült oldalassal mutatkozunk be. első nap lötyögés, amolyan városnézés, amit csöppet hátráltat, hogy ködös, nedves idő van. oberbaumbrückénél találkozunk az idei szigetes nagyszínpad fellépővel, a k.i.z-zel amint épp egy hajóról adnak koncertet a hídon tömörülő közönségnek. ez azért buli, annak ellenére, hogy béna hip-hop. fesztivál karszalagot felvesszük azzal a jóhírrel, hogy vele együtt ingyen utazgathatunk a hétvégén. ez súlyosan jól jön a csóró magyar fesztiválozóknak.

második nap már fesztivál. nagy a szerencse, hogy r-nak is van jegye, jönnek pajtásai is. első nap megismerünk egy rakat csajt, akik mint a stewardessek öltöznek össze. nem beszélve az egyéb dekorcuccokról, mint színes tollak vagy csillám. a nagy csinibaba érzet aztán ott omlik össze, hogy simán betolnak egy óra alatt fél üveg legolcsóbb vodkát kólával. törkölypálinkára meg csak húzzák a szájukat, titkon a hátunk mögött abba is kólát töltenek. padkán ücsörgés a reptér - mert a fesztivál maga a tempelhof reptéren zajlik, hangárban, ilyesmi - bejárata előtt, szivárvány majd csápolás bent. goose-t, lcd ss-et, editors-t, fever ray-t és caribou-t látok én. talán még robynt is, de az kevésbé rémlik. n és d már ennyire nem szerencsés. merthogy valahol az elején sikerült különválni és nagy örömünkre nincs feltöltve a telefonom, szóval szívás. még jó hogy vannak jófej oroszok és r-éket is meglelem egy burger kingezésre. nem szerencsések, mert nem jutnak be fever ray-re, ami ugye fever ray. ausverkauf, azt mondják túl sokan vannak. el is zavarják a népet aludni három körül, sőt a másnapi programot is átvariálják, úgyhogy szombaton 2330-éjfél körül van.

ezzel a borzasztó hírrel kezdjük a fesztivál második napját. fűben piknik, napsütés, fröccs. nem mondtam még, de bent 4,5 euró a sör, amiből egy visszajár, ha visszaviszed a poharat és a mellé kapott tokent. soulwax végét elkapjuk, boys noize-t végigugráljuk, we have band és peaches lasershow. csocsó, ökörködés, épp kezd fesztiválosodni a dolog, de hát záróra. fene a parázós németeket (duisburg). r csapata tervezett folytatásként mobildiszkót, ami egy kerekes, húzható erősítőből áll. u-bahn megállóban csatlakozunk valamennyire, majd inkább a gyrososhoz ülünk, ami simán felveszi a versenyt egy szigetes kocsmával. srácok rekeszből árulják egy euróért a sört, kettőért dobozból a jägert. városba be, bar25 és maria környéke, de mindenhol végigállhatatlan sorok. jó reggelt mahlsdorf.

másnap másnap. városnézés, örülünk a nyitvatartó szupermarketnek a hauptbahnhofon és a friedrichstrassén, a napnak a reichstag előtt és a softball bogyóknak a holocaust betontömbjeinél. ötödik berlini nap arra lett kitalálva, hogy elstoppoljunk innen. időjárással ezt nem beszéltük meg, így egy fuvar után,az első benzinkút szemerkélő esőjében döntünk úgy, hogy legyen újra orangeways. így találkozunk az orosz negyeddel nyugat berlinben és az idióta nyakű hattyúkkal. hazafelé krémcsoki és hangover c. film a buszon, staropramen prágában.

grúzia újra. tbilisziben rusztaveli metrónál lakunk ismerős ismerősénél, aki német srác, c. c-vel már korábban, kábé két és fél hete találkoztunk a metróban, amikor nagyjából egy órát voltunk a városban. korábban még sosem, akkor is csak űgy tippre mentünk oda hozzá, mert olyan németnek nézett ki és - oké, volt kis belső tippünk róla - heló, nem te vagy az. metróból feljövet jön a tapasztalat, hogy teljesen igazat kell adni a lonely planetnek: a grúzok inkább irányítanak el rossz irányba, mintsem kimondják a bűvös kifejezést: я не знаю. persze tök nagy segítség az is, hogy elevenen él a rendszer, miszerint az utcáknak van egy hivatalos (nemzeti, amerikás) és egy használt (orosz) neve.

lakás viszont csodás. rusztaveli eléggé központ, általában gyalog is eljutunk bárhová (persze az olcsó taxi is elcsábít néha). európai mintájú kocsmautca, két kínai, három mexikói, számos ír és angol pub, sőt még egy magyar is 100 méteren belül. három szoba, hatalmas nappali, étkező és a konyha. erkélyek, fürdő, előszoba, magas belmagasság. csoda, hogy úszhatta így meg a nagy szovjet lakásfeldarabolásokat. előszobából még a cselédlakásba is nyílik két ajtó, itt laknak most a tulajok. hárman osztoznak rajta, a, a német, ex-ceu-s kaukázusi civil környezetvédő és hasonló szervezeteket koordináló csaj, m, az osztrák transparency-s és c, aki ösztöndíjjal tanít németet meg ehhez kapcsolódó irodalmat, költészetet. mosógép, melegvíz, szélessávú internet, szupermarket két sarkon belül (nutella!) és franciaágy. c még itthon sincs, épp felment a hegyekbe sátrazni, szóval saját szoba is jut kettőnknek, erkéllyel. elmúlt hetekben csoda talán egyszer volt, hogy két napnál többet maradtunk egy helyben, az átlag így is ez alatt marad, pláne hogy végigutaztunk másfél országot, sivatagot, magashegységet, városokat, így bőven van mit mosni, kipihenni. első nap nem is csinálunk semmit. hangsúlyozom, semmit, ki se mozdulunk a lakásból, csak örülünk a wifinek, meg hogy két óra alatt megszárad a mosás a hőségben.

ami nem tetszett a városban, az az aluljárók. van egy főút keresztül a belvároson, egyetlen zebra nélkül. sőt, akár mondhatnám, hogy van egy (fő)város grúziában (szinte) egyetlen zebra nélkül. mert a gyalogosokat mindenhol leterelik a föld alá. és itt nem lehet ám vagánykodni a kétszer három sávos utakon, mint a rákóczin, mert nem állnak ám meg. egy eldugott kis zebrán esett meg egy buszpályaudvar környékén, hogy le mertem lépni, holott volt forgalom, rögtön kaptam is meg a magamét a sofőrtől, aki feltartott mutatóujjal figyelmeztetett, hogy ő bizony nem fog megállni. aztán rossz még az is, hogy tanúja voltam egy menekültszálló kilakoltatásának. van belőlük számos ugye, mert abháziából, oszétiából, földcsuszamlások és egyéb háborúk elől jöttek sokan. miénk épp a két sarokra lévő szupermarket mellett volt. első napokban csak a költöztetőkocsi meg valami civódás tűnt fel. aztán jöttek a bejárat elött transzparensekkel ücsörgő emberek. mivel volt egy-egy, néha viccesen leírt angol felirat is, egyre inkább megszólítottnak éreztem magam. végül egy reggel vagy 2-300 rendőr állta körbe kordonnal, tányérsapkástúl a szállót fél utat lezárva és pakolták fel a cuccokat a teherautóra. média, perlekedés, miegymás. ekkor vettem a nutellát.

tbiliszi bájos, de hiába, a meleg itt is ugyanúgy hat, mint jerevánban: lebénít, elzsibbaszt, lassít, tompít és felkelti a vágyat a görögdinnyére. összesen hat éjszakát töltünk tbilisziben (két éjszakás megszakítással, amíg gleccserezünk kazbegiben), de igazán nem mondanám, hogy mindent láttunk. helyesebb lenne úgy fogalmazni, hasznosan telt az idő. volt kötelező városnézés sok borjomival (szovjet világ szerte hírhedt enyhén sós ásványvíz, <3 buborék), kaptatóval és templommal. az óváros egyik része török stílus, ami olyan, mint a büszke bolgár megújhódás városai (neszebar, plovdiv, szozopol) vagy szaloniki vagy ohrid lépcsőzetesen kiugró emeletei, sok fával és csigalépcsőkkel a házon kívül. a másik, délebbik része domboldalba épült, így azt annyira alaposan nem jártuk körbe. kettő között egy mégrégibb rész, tele templommal, egyéb egyházi épületekkel, patriarchával és egy zsinagógával. van fürdőnegyed is, na azt bánom, hogy a kénes törökfürdő kimaradt. elején pedig még fő célkitűzés volt, de aztán valahogy a hőségben sehogy sem akaródzott bemenni valami olyasmi gőzös meleg helyre, mint egy hammam.

aztán végül felmegyünk kazbegibe. arról majd külön, nem igen illik bele egy városlátogatós posztba egy 5000 méter magas hegy körüli túrázás. két éjszaka után vissza is stoppolunk kicsit szemerkélő esőben. jön l is calkából, szombat van, c és ismerősei, sok ember, jí. fényképezőgép elfelejt, amit már ott bánok, amikor elsőre a város legérdekesebb épületéhez taxizunk. most ez ki van pucolva, mármint a hivatalnokoktól, bútoroktól, aktáktól. valami átmeneti alternatív központ működik épp, vicces installációkkal (lépcsők végigrakva élére állított könyvekkel, héliumos ballonnal modelleregetés, apró ledek itt-ott, stb), apró sarokkal a tervezőről és egyéb futurista tervekről, és előadásokkal modern városi építészet, urbanisztika témakörben. angolul, persze. a legnagyobb élmény azért mégiscsak maga az épület, aminek 70-80%-ában még így sincs semmi és szabadon bejárható - tetőre ki, ablakon át, liftaknába nem leesni. cirill betűket lekapargálni a falról. este, már-már éjszaka következő állomása a skanzen, ahol fesztivál. most meg kellene fogalmaznom, miféle, de csak próbálkozni tudok olyan szavakkal, hogy tánc, zene, folklór és persze grúz. legnagyobb show, amire teltház is jön össze, az a sukhishvilebi előadása. mindenféle grúz régiók táncát adják elő, valamennyire modernül, valamennyire hagyományosan, valamennyire parodizálva. sör és saslik. legmegdöbbentőbb, mikor vége a műsornak és a helyi arcok felmennek a színpadra és nyomják tovább a táncot ugyanabban a stílusban. aztán zár a bazár, mi is vissza a városba.

másnap még megállapítjuk, hogy a tbiliszi botanikus kert nem ugyanaz, mint a batumi. egyedül a vízesés ad neki valami értelmet, amúgy még parknak is alig nevezném - valami elgayott erdő a vár mögött. jégkrém, khinkali, piac és még egy utolsó éjszaka a nyitott ablak mellől felszűrődő kocsmazajnál - azaz a csodálatos lakásban.

képek.

grúz-örmény határra pakisztáni útépítő mérnök és sofőrje visz, ahonnan ők vissza. guten tag grúzoktól, pecsét, pecsét és sziasztok. örmény határ sehol a láthatáron, az út visz tovább. távolban dereng valami bodegacsoport, csak reméljük, hogy nem az az örmény oldal. de. grúz oldal hatalmas, túzott európai stílusú határépületével szemben ez sokkal őszintébb: néhány bodega, sorompó, vizes szivacs az úton – fertőtlenítés. határőrök is barátságosak, elsőre azt hittem, kávéra hívnak be, de vízumozás következik. 3000 dram – (460 dram=1 euró --> kb. 1800 forint). további bodega a vizes szivacs előtt az állami higiéniai intézet, itt egy néni ír be a nagy füzetbe, majd újabb sorompó a bank előtt – ez a vám. vámosok is érdeklődnek, hogy mi újság, merről jöttünk, merre megyünk és segítsenek-e autót szerezni. így kapjuk meg a családod, aki gyumriig visz. gyumri örményország második legnagyobb városa, nekünk arra jó, hogy kapjunk egy marsrutkát jerevánba – este nyolc körül érkezünk meg.

szállásról még semmit nem tudunk, mármint couchsurfingről. wifi elsőre nem működik, netcafé segít ki. sms-sms és iráni usherral lesz randink fél órán belül a köztársaság téren. fagyi, sok ember, zenélő szökőkút, dugó és fények – lenyűgöző érzés egy hét aszfalt nélküli világ után. usher roppant aktív gyerek, rajtunk kívül első napon van még egy ukrán vendége, második napon három lengyelje és két észtje. viszont most épp két lakása, mert költözik. iránból keresztényként menekült el a baráti örményországba. innen tovább németországba vagy angliába a terv. viszont maga a srác nagyon amerikai –ahogy beszél, ahogy barátságos, ahogy lazán ingben van öltözve és ahogy másnap kék öltönyben jön üzleti találkozóról.

hillary clinton a városban.

dög meleg van. 40 fok felettieket mondanak, hallottam 42-t, 46-ot is. első éjszaka utáni nap sétálgatunk, teszteljük a várost, kevesebb sikerrel. a minden sarkon csobogó kutak ellenére nyoma sincs az előző esti tömegnek. egyedül a köztéren kell sorba állni, a múzeum sarkában. ez a legjobb hely a városban. parkról parkra próbáljuk túlélni a kánikulát és nem hazamenni, mert ott még melegebb van. sokat segít a nagyszerű sárgabarack, ami sajnos a tavaszi fagyok miatt igen drága (1,8-2 euró kilója). egyetlen mecset van jerevánban, azt megnézzük persze, kék. iráni pénzből felújított, szépséges.

paradicsom-uborka saláta reggel, kenyérrel, sajttal és szgussonkás teával erősen feltölt a második napra. előre kitaktikázzuk magunkat, hogy a genocídiumos múzeum után felslisszanunk a karabakhi konzulátusra vízumért majd leereszkedünk a nemzeti múzeumba. örmény népírtás múzeuma (1915 körültől, törökök által, ilyesmi) fent egy hegy tetején, kicsit szovjet stílusú emlékművel és légkondis föld alatti kiállítással.  tök megéri, csak auschwitz-cal tudom összehasonlítani, mégis teljesen más. ez egy kiállítás, az egy hely. rengeteg korabeli levél, tudósítás, aminek feladata, hogy igazolja, igenis megtörtént – mert máig a világ országai közül csak 11 ismerte el a tényt, hogy a törökök nem csak átköltöztették az örményeket (a sivatagba), hanem módszeresen írtották is őket.

karabakhi konzulátusra kijutni nem egyszerű, főleg ha a sofőr elfelejti, hogy megkértem, szóljon már, ha arrafele járunk. előtte még ugye fénykép és pénzváltás is szükséges. képviseleten barátságosak, meg kell mondani előre, hova akarunk menni, mit akarunk meglátogatni és ehhez szívesen adnak tippeket is. 3000 dram (1800 forint) ez is, mint az örmény, ami kevesebb, mint a lonely planet mond. ráadásul nem öt napra érvényes, hanem 21, nagyszerű. nemzeti múzeumhoz ötre érünk vissza, pontosan harangoznak. belépés negyed hatig, ámde a mogorva néni nagyon nem akar minket és a francia párt beengedni. franciák feladják, mi rámenősebbek vagyunk, be is engednek kis győzködéssel. diákjeggyel. végig olyan érzés, mintha utánunk a vízözön, teremőrök kapcsolják a villanyt, amint kilépünk a teremből.  hiába, vár az onoka otthon. node azért szép múzeum, klasszik köcsögökkel, ezeréves szekerekkel, szőnyegekkel, miegymás. genocídiumossal van átfedés, ugyanazok a képek néhol itt is feltűnnek a végén.

hello usher, hello lengyelek, majd sör és hello észtek és hello mindenféle sok ember. opera körüli teraszos helyek egyikén kóstoljuk a joghurtlevest (tarator nyilván jobb) és várják a többiek a meccset. kiugrunk vidámparkba a cascade tetejére óriáskerekezni és egy szomszéd utcabeli autentikusabb kajáldába, mert az észtek szelet húsa és sültkrumplija nem annyira vonzó. örmény pizza. fáradtság, alvás.

további odesszázás. a piac konstans program marad, alig találunk valamit, ami vetekedhetne vele. tengerpart rendben van, de egyszerű. semmi napospart szerű hosszú homokos plázs vagy thasszosz féle  kristálytiszta öblös, inkább tagolt, erdős törülközőnyi kis strandok bárral vagy bár nélkül, de mindenesetre lakosság által túlhasználva. lábat lógattunk, homokban sétáltunk, de fürdésre még nyafogtunk, hogy hideg a víz – pedig 22 fok körül van.

múzeum hétfőn. museum of western and eastern art kívülről csodásan renovált, kék palota épülete belül, a pénztárnál már sejtet valamit. kedves szovjet néni fogad, elmondja milyen kiállítások vannak éppen és hogy a western rész sajnos zárva van. 2 grivnyáért veszünk diák jegyet az easternre, ami történetesen balra van. további szovjet nénik és két teremnyi kerámia, vas lámpa, fafaragás, képek mongóliától japánig a 19. századból. nem lehet nem szeretni a villogó, búgó neonlámpák fényében.

napok múltával mégis akad, ami felveszi a versenyt a piaccal - a széles, párhuzamos utak. 200 évvel ezelőtt, az orosz birodalomban dőzsölésében épült városban nyoma sincs középkori városmagnak, -szerkezetnek. akkoriban inkább az dívott, hogy legyen hely a lovaskocsiknak vagy ha épp gyalog vagyunk, akkor ne fröcsköljenek le a pocsolyából. platánfák nyúlnak a 2-3 emeletes házak teteje fölé akár a napernyők. forgalom sem olyan vészes, bőven a kijevi alatt marad.

újabb ódát nem írok a piacról, eleget emlegettem már. kóstoltunk mindent, újra vettünk rjazsenkát, török kenyeret és az úta immár jó húsos kolbászt-hurkát, kecskesajtot, ilyen bogyót, olyan málnát. estére halat sütünk, garnélarákot pirítunk. további csodálatos dolog ukrajnában, hogy két sör, egy egy tejföl, egy konzerv sűrített tej és egy üveg vodka nem kerül többe 1200 forintnál.

utolsó este még strandon sétálunk egyet, ha már 10 perc sétára van. parton találkozunk szombat este megismert fura lány nasztyával. valamit zenélnek haverjaival fűben ülve. egészen szociális érzés velük lenni, mellettünk másfél tucat öreg piknikezik, mögöttünk tenger morajlik, előttünk vihar készül a felhők közt. parton nagy szürke szovjet épület áll üresen.

ukrajna amúgy is csodálatos, napsütéses. egyedül utolsó reggel  esett az eső, de már fél tizenkettőkor süti a nap a kompra várakozó olajtanker szerelvényeket. olaj az mindenhol ott van, tehervagonok 90% tanker, amit láttam.

a partmenti sétány nagyszerűen élvezetes. ötszáz méter széles erdős sáv választja el a tengert a várostól öt km-en keresztül. bicósok, görkorisok, futók és kirívó európai párok odesszai hosztjukkal (mi) sétálgatnak fel-alá a központtól le egészen a publik edzőterem övezte arkagyia diszkóiig. mi túraútvonal közepén csatlakozunk be és indulunk északnak, hogy a lemenő nap fényében nézzük meg a kikötő legóvárosát. városháza, puskin szobor, opera, agyag köcsögök és széles platános utak, meglepően kevés forgalommal - elképesztő különbség egy kijevhez vagy lemberghez képest. konsztantin első vendégei vagyunk, lelkesen körbevisz, megmutat mindent, kaukázusra készülve kicsit meglepő a környezet és első blikkre kétségbe vagyunk esve, hogy mit fogunk itt még csinálni négy napig, amíg a komp el nem indul.

aztán eljutunk a piacra, ami persze megadja a választ. már másnap, szombat dél körül. váó. kijevi stílus, de azt bőven veri méretben, áruban, szovjet-faktorban. az odessza-glavnaya pályaudvar melletti piac az életemben valaha látott legnagyobb élelmiszer piaca. tejes, hús, halas (külön a szárítottnak, külön a nyersnek) csarnokok egyenként akkorák, mint a pesti nagycsarnok. zöldséges standok szanaszét mindenhol vannak, ám nekik is van külön egy fedett rész, ami nagyjából kétszer akkora, mint az előzők bármelyike. kósolni kérdezés nélkül lehet (kell), élnek is vele az emberek. kofák mindenhol (aranyfogsor!), meg nem tudnám mondani, ki nem őstermelő. persze azért itt is viccesebb a tejcsarnok bejáratánál a sarokban szamócát áruló nénitől vásárolni. kedvencem a szárított hal csarnok, ahol csak egy fél év lenne végigpróbálni mindent: a kicsi hosszúkást, a lapos kereket, a sárgát, a félbevágott színes pikkelyest, stb. jól pozícionáltak a szárazhalakhoz közel telepedett csapolt kvaszt áruló pultok. órákat lehet kirándulni a piacon. azt hiszem, bőven túl fogjuk magunkat vásárolni a keddi hajóút előtt.

este opera. második idén és kezdem unni. de 25 grivnyát megér, még ha meg is szólnak, hogy szandálban azért mégse kéne. aztán puzata hata, ami régi szerelem, ám este 10 körül a plazában egészen lehangoló. alig van kaja, az is régi és mindenki focit néz. szóval írunk andrejnek sms-t, hogy vigyen el minket szórakozni. andrej cs-s, aki nem tudok fogadni, de sörözni nyitott bármikor. hoz magával ukrán és amerikai lányt és megnézzük az exit nevű helyet. ahol egy óra alatt jön nevetséges, vicces részeg srác, aki szeret mindenkit és tör ki dulakodás a pult körül. random alter hely 15 grivnyás sörrel, 90-es évek slágerei 5 percben mixekkel.

piac a harmadnapi és negyednapi sláger is, még ha harmadnapon nem is megyünk el oda - csak a strandon álmodozunk a tortákról, blinikről és áfonya szerű gyümölcsökről. orosz nyelvtani kisokos lonely planet segítségével a homokban. séta arkagyiáig, ami végülis egészen bizonyosan a helyi óbudai sziget. mármint a szórakozónegyed fele - ibiza, itaka, jokogama és ilyesmi. trendi, műkörmös, borotváltkutyás, magassarkús lányok nagydarab, izomgyerekek nagyonfekete audival. kalapácsok, boxzsákok és focilabdák ütésével, rúgásával mutathatod meg, mennyire vagy monszter (tudod, olyan játéktermi izé). ez az ipar gondolom arra az igényre épült rá, ami megmutatkozik a játszótereken: gyúrópadok. kiláncolt súlyokkal, húzockodó lécek és a többi. ámulatos.

úgy jött, hogy akkor nézzem meg krakkót világosban. anya akart már jó ideje auschwitzelni, az ugye egyet jelent krakkóval is és hát nosza. legutóbb úgyse nagyon sok maradt meg a városból.

akkor olyannak tűnt, mint prága, most jóval nagyobbnak. oké, régebb voltam prágában, de leginkább a tempó asszem a maeghatározó. anya. talán persze az is, hogy utolsó napra maradt egy bő városnézés, ami délelőtt tízkor kezdődött és tartott este kilencig: idióta orangeways menetrend, hogy késő este indul a busz. város belső része továbbra is akkora, amekkora, nem tűnt kevesebbnek a parktól a főtérig. viszont vannak máshol is néznivalók, mint például a vár, a visztula környéke és a zsidó kazimierz. szerencsére épp nem szakad az eső, mint az elmúlt hónapban minden nap.

auswitzről fura írni. érdemes megnézni, azon kíül nem tudom, mit gondolok. mély dolog, hogy ott azok az épületek még állnak (kivéve az ipari gázkamrák és a krematóriumok). és persze hatalmas nagy terület és ugye elmondja a guide, hogy nem tágas lakosztályként használták. (böngéssz wikimapiát, volt ott még jobbra bőven náci telek) szóval érted, ott öltek, rendesen. bizarr, hogy napsütéses, júniusi délután, zöld a fű, friss pollenszag.

aznap este még kimegyek randizni m-val, mert jófej volt múltkor is. pár sör, mandarin vodka és hosteles sztorik után kitaláljuk, hogy maradok még, mert elektro fesztivál van épp. cserébe stoppol velem pestre szombaton. aztán persze szombaton kiderül, hogy felnőttek vagyunk dolgozunk és nem annyira egyszerű berúgni, korán kelni, stoppolni, szóval maradjon minden az eredetiben.

kajával kapcsolatban nagyszerű felfedezés, hogy orosz, ukrán mintára itt is létezik önkiszolgáló, ám hagyományos és széles választékú olcsó étteremlánc, a u babcy maliny. cékla leves, lengyel piergoi, kvasz, ilyesmi. lengyel sörök erős tulajdonsága, hogy inkább 6, mint 5%-osak. az utcai perec is jóféle.

szóval a szakadó eső azt mondja, menjek busszal tangierba stoppolás helyett és hagyjam ki spanyolország enklávéját, ceutát. cserébe a 82 km után felhős, változékony, de néhol napos idő fogad és nagyváros. buszpályaudvar persze ville nouvelle-ben, de ez itt egészen szervesnek hat - akár a népliget pesten. nem annyira európai sziget a sivatagban, mint marrakech, vagy fez, sokkal inkább persze, van a városnak újabb része és óvárosa jelleg, mint pl prága. reggeli busznak köszönhetően, egészen korán, dél körül itt vagyok. beugrok egy cyberbe még egy esélyt adni couchsurfingnek, aztán irányba veszem az óceánt és irány a medina olcsó hotelei.

lp petit socco környékére írja ezeket, bármi is legyen az. végül egy hosszabb terecske a medinában. bemegyek egybe, elmondom a szitut, hogy egy éjszaka, egyedül vagyok, nincs pénzem. nézzem meg, franciaerkélyes szoba, franciaággyal, csappal - 9 euró. kezdenék hümmögni, - 8-nál járunk - mondom nincs - 7 - több pénzem - 6 - mint 5 euró - oké, legyen öt. nagy parám, hogy hogy jutok ki a reptérre holnap, mert az internettel együtt minden és mindenki azt mondja, hogy taxi 10-15 euróért. recepciós srác jófej, adja a tippet, hogy van busz. de induljak korán - a délután négyes járatomhoz - mondjuk 8-f9 körül, mert majd meglátom. grand soccotól sétáljak kifelé és kérdezzek embereket. oké, végül kellett várni egy órát a buszra, nem is volt közel a központhoz, de azért nem kellett hozzá nyolc óra, hogy kijussak. segítség itt, ha arra járnál. a vége az lett, hogy három órát vártam reptéren.

nagyszerű, van egy egész délutánom bejárni a várost, szuvenírt vásárolni, teázni, lazulni. sajnos a mozi zárva. végül még az időjhárás és a napi háromszori felhőszakadás megkavarja a dolgokat, de azért egészen jól szórakozom. veszek egy marék magot és kisétálok a nagy plázsra, ami rio jellegű a toronyházak, a partmenti széles út és a rengeteg homok miatt. szemben látszik spanyolország, de a hátam mögött viharfelhők, sokat nem lődöröghetek. piacra érek be, mikor leszakad az ég. szárított füge, datolya vásárlás már otthonra, majd teázó csehóban várom ki a végét.

hostel környékén vannak cuki kis étkezdék, de a kaja mégis jobb volt délután a piac büféjében. emitt pedig hal volt, de biztos késő van. nagy terv, hogy még estére elmegyek hammamba, de a környéken az összes zárva. újabb égszakadás és nincs türelmem eresz alatt kivárni, így hazafele futva jól megázom.

reggel kelek korán, dobok egy reggelit abból, amim van, veszek még egy lebent és némi útravalót. rácsodálkozom, hogy az atlanti óceánnál még mindig mennyire csodálatosak a halpiacok, majd elindulok buszt keresni. a megálló egész könnyen meglett, van várostérkép is járatokkal, menetrend, de a busz csak nem jön. aztán egyszer csak jött, bő egy óra után. reptéren van ugye bőven időm, angol csajjal beszélgetek, aki filmfesztivált szervez itt. még egy zuhé, amit már a terminálból nézek végig. csá marokkó.

tavaszi lógás az isiből, azaz lestoppolás újra zevgolatioba csajozni és visszafele shoppingolni egyet szófiában. múlt héten indultam azzal a tervvel, hogy egyhuzamban lenyomom az 1000 km-t, de végül 750 körül megálltam szófiában aludni. belgrádig csodásan ment, a határon voltam reggel kilenc körül, ám a jugoszláv főváros elején tevődtem ki. számos busz, troli, városnézés és kb három óra múlva érzem azt, hogy egy taxi van alattam. ingyentaxi, mert milos jött haza koppenhágából és a reptérről smedrevoba taxizik. egy másik szerb eztán adott egy szerencsepatkót, s innen már jól ment. bár sanszos, hogy inkább bulgária hatása érzékelődik, mert ugye ott csodás a stoppolás.

éjszaka nagyapámnál alszom szófiában, egyéb érdekesség nélkül reggel folytatom az utat délnek. határig itt is csodás, élvezem, hogy bolgárul beszélek, hogy nem kell többet várni 10 percnél a fuvarra sehol és hogy repülök a mediterrán fele. új hobbim a hófödte csúcsók közötti stoppolás (vö. marokkó).

zevgolatio, a csöpp falu, ahol kb 300 rokon él és az albán napszámosok. bolt, benzinkút és játszótér, külön néni és külön bácsi csoportok feketében. határban dombon búzamező, másik irányban sztruma. körben hegyek 1000 méter felett. szaloniki a milliós betontömb, annak ellenére, hogy tenger, dél és miegyéb eléggé durván zsúfolt. bombázott, 8-9 emeletesekkel újjáépített csodás belváros, pesti rakparthoz hasonló tengerpart.

május elseje általában is a tüntetések és a sztrájkok napja, ez nem új dolog. köztudott, hogy ilyenkor nem parkolsz a belvárosban, mert felgyújthatják a kocsid. csak most épp benne van a hírekben magyarországon is. mászkálnak vöröslobogós 40-50 fős csoportok és 15-20 fős rohamrendőr csapatok, de amúgy semmi izgi. kicsit kihalt a város, lement mindenki falura kajálni. külvárosba ki, mert ott vannak orosz ismerősök. kisbaba, tengerpart, ukrán vodka.

két nap falu aztán még és indulás haza. újból megalvás szófiában. bolgár stoppolás visszafele sem okoz csalódást, sajnos a szerb és belgrád sem meglepetés. mármint hogy ott nem vesznek fel az emberek. kezdem két okra visszavezetni: volt háború, emberek bizonytalanok és a drága autópályán egészen más minőségű és sokkal kevesebb kocsi jár, mint itthon pl. azért persze hazajutok, újvidéktől zürichi szerb hoz 170-nel a pályán. kaját különös módon most senkitől sem kaptam.

Sićevo kanyon.