ócska utazós

király volt.

valami egyházi helyen laktunk, olyan mint egy bazinagy hostel. a sziget közepén van, egy magasabb részen. semmi turista, nyüzsi, csak az az igazi málta, ami. kapuból még a tenger is látszik (kép). kaptunk bazisok kaját, éjjel-nappal, többnyire jókat. rossz volt a víz, mert az az egész szigeten ihatatlan (not fit for drinking), és az ásványvízzel még nekem is volt finnyásságom. máltaiak nem esznek fáról gyümölcsöt. nem tudom miért, ők sem tudják, miért nem. cserébe a fák tele vannak érettségtől szétrepedő gránátalmákkal, lime-okkal, mandulával, miegymás.

város, ahol voltunk, Rabat. 10 000 körüli lakosságszámmal igazán a nagyok közé tartozik. wikipedia szerint itt is forgatták a Münchent. képeken látszik, milyen a tipikus lakóház: két szint, sárga mészkő, befedett erkély, lapos tető (kép). mindenhol, az egész szigeten ilyen az összes. rabadhoz hozzánőve ott van Mdina, a régi főváros a maga 370 lakójával. még helyesebb, kis óváros jelleg sikátorokkal (kép), fallal körülvéve. ahol még voltunk: Valletta (kép)a főváros és ahova az összes busz megy. a három város: két félsziget a jobb oldali vallettai öböl egyik partján (nézz térképet). Marsaskala: egyszerű kis tengerparti dolog (kép), állítólag 60 éves. mégsem durva panelrengeteg, itt is szinte csak a tipikus házak vannak. meg egy intézet segítséggel élők számára állatkerttel, medencékkel, spéci játszószobákkal amúgy nyugati módra. gnejna-öböl (kép): strandos rész parton homokkal, vízben kaviccsal. tengerparti grill party. St. Julians (kép): utolsó éjszakát töltöttük itt Charles-nál, az ausztrál máltainál az isteni lakásában. turista hely, hatalmas hotelekkel, parti sétánnyal, éttermekkel, ugyanakkor szép és kultúrált. Blue grotto nem város, természeti látványosság. a város valami z betűs q-ra végződő talán.kopár hegyoldalban van egy bevágás, delta torkolat vagy lagúna (kép). a víz olyan tiszta, hogy 4-5 méterig simán, itt mégsem látod az alját. kék, nagyon-nagyon kék. kicsivel odább pedig lehet mászkálni 70 méter magasan tenger felett sziklákon, amiről később kiderül, hogy 60 méter magas barlang volt alattad. állat!

ahogy meg eljutottunk ide az egy exchange volt. beszélgetés és játékok öt országból jött fiatalokkal a tolerancia, egymás elfogadása, európa témakörökben. azt mondom, sok program volt, mégis inkább úgy éreztem, hogy szórakozás az egész. valahogy emberközpontúan volt megszervezve és így még akár el is ültethetett valamit a fejemben.

végre ez normális időben ért oda. este nyolcra már lulinban is voltunk, szeretett nagyapám és 26 éves bolgár csaja ölében. elvittek minket kajálni, fizették. sokáig ez lesz az egyetlen, normális éttermi vacsora. hűvös volt.

alvás otthon, nagyszobában. zuhany minimálisan, mert épp az a két hét van, amikor nincs melegvíz.

másnap városnézés, első trolin persze lyukaszt a halál, ősszel végiglógtunk egy hetet, hogy a pinába kapnának el. szerencse, hogy csak a reptéren váltott 10 euró vége volt meg, így 10 levára tudott csak megvágni kettőnket. nem volt dög meleg, de napsütés és boldogturista idő, látnivalókon végig. ami nekem új volt, az a bojanai templom (kép). kis nyúlfark, de x. századi, meg állítólag fasza freskók vannak bent. kint meg nagy-nagy fenyők (nagy-nagy-nagy).

alvás otthon.

valahol a körúton jöttem erre rá. pár rövidfilm rávett, hogy még érkezés napján bemenjek a városba, ami Róma után nem történt meg. hiányoztak a trolik, a széteső villamosok a szűk (fő)utcákban és az, hogy egy sarkon ha nincs néni meleg pereccel, akkor ott pizzát és эакуска-t (reggeli) lehet kapni. jaj, és az állandó dudálás, meg a többi. Budapest elegáns, kétszer két sávos utakkal ahol még a villamosnak külön sávja van, és ahol felháborodik az ember, ha valaki a zebrára áll. más életet élnek ezek a városok.
itt végre igazán úgy éltünk, mint a helyiek. kint a lakótelepen, aminek a megépülése óta talán mi vagyunk az első turistái. bevásárolni piacra járunk, reggelit a bodegánál eszünk, és a masztikát is mélyhűtőből kapjuk a kisboltban. utazni buszokkal, éjszaka taxikkal, mert így érdemes.

Vitosa, a nagy hegy Szófia fölött, amihez lehet viszonyítani. a busz, amin egy mohakolóniával utaztunk együtt felzötyögött Dragalevcibe, a lanofka aljába. beültünk pulcsiban, kiszálltunk hópihék között, kabátban, odafagyva. gyönyörű. mint a tajgán, egy-két fenyőt látni közöttük sárgás fű (amin órákat lehet fetrengeni, nem hideg) és valami földhöz lapuló zöld bokorszigetek. látni persze alig lehet 20-30 métert, mert felhőben vagyunk. a túra másik három óráját erdőben, fenyő, nyír és fa fák kötött, leírhatatlan színskálában, morénákat érintve, patak mentén.
Rilai kolostorhoz kijutni kocsi nélkül időigényes. két távolsági busz (ami egy európai számára élmény) kell hozzá és három és fél óra. ugyanez vissza. cserébe újra az a hideg, tiszta levegő fogad, tehenek az úton, és a leírhatatlannál leírhatatlanabb színek. a kolostor ugye unescos, arról elég ennyi, többi benne van utikönyvekben.
Szófiai látványosságok egy nap alatt bejárhatóak. széthúztuk, nem rohantunk. van ugye a Nevszki, a nagy székesegyház, ami valójában a világ legnagyobb pudingja. aztán a dzsámi, ahol egyszer épp elkaptunk egy imát, müezinestül, törökököstül, mindenestül. Kultúrpalota érdekes még, ez a hatalmas szinte fölösleges épület akkora koncertteremmel, hogy csak na, 16 lifttel, amiből majd mindnek más a menetrendje és teraszokkal a város fölé. ronda.
le tudnám még húzni az egészet, ha írnék lakótelepekről, cigányputris részekről, vagy bármiről. ezeket képzeld oda, de csak oda, Szófiába. a vidék az igazán szép, a falvak, a belső kertek szőlőlugassal, száradó dohánylevelekkel, hegyekkel, stb.
vállald be, utazz el!