ócska utazós

vueling kurvajó. korrekt foglalásról már írtam. most konkrét utazási tapasztalat után azt mondom, hogy jófejek a steward-ok, még ha babákkal foglalkoznak is. egyszerű, nem csicsás egyenruha sárga nyakkendővel. filmvetítés három nyelven, ami eddig egyelen fapadoson sem, igaz ha fejhallgatód nincs, 1,5 euróért vehetsz csak. késett 15 percet, de az pontban 15 perc volt, nem a mávos 5-öt mondunk 20 lesz belőle. leszálláskor adtak cukorkát.

aztán húú. naplementére időzítve pont. még gépről látjuk, hogy a leszállópálya alatt előbb vasút, majd autópálya is fut. a terminál ablakain átsejlik a lemenő nap narancsa. 78-as kapun át jövünk ki a csőből, majd a mozgójárda visz át az utak alatt hullámozva a magba. a mag egy több emeletes kör épület, középen szökőkút és csövek az emeletek között mozgójárdával. igazán durván futurisztikus. négyes övre jönnek a csomagjaink. háttérben egy hatalmas sarok megtöltve gazdátlan cuccokkal, legalább 200-250 csomag, ámító. küldenék sms-t caroline-nak, de nem international formátumban adta meg a számát. megkérdezünk francia dolgozólányt, hogy mégis mi lehet. végén érdeklődve kérdezi, hogy csomagra várunk-e és odavet egy bíztató good luck-ot. kijött 10 percen belül. újabb alagutak, liftek és ott is vagyunk a terminálok között közlekedő sofőr nélküli metrón. ez visz el a rer-ig (hév). megmondom szépen, hogy a brochant metrómegállóhoz szeretnénk ketten menni, ő erre csak annyit, hogy 16,40 lesz. gondoltuk, hogy párizsra spórolni kell.

metró betegebb, mint londonban. igen, gumikerék és olyan lágyan, halkan fut, mint valami, ami nagyon. sötét van kint, már 10 óra elmúlt, de egészen olyan hangulatot áraszt, mint a renaissance filmben: valahol lent van egy metró, aztán a földszint, autók felüljárókon, magasvasút és néhol még hidak. az emberek is messze felülmúlják londont: szemben ülnek 12-en, ebből 5 olyan, aki lehet, hogy 600 éve is francia volt. és ruhákban is rengeteg az indiai, az arab, a keleti, szóval nem az, hogy felvesszük a menő springfield pulcsit.

host-ok bájosak. már a lakás is, nem olyan messze a montmartre-tól. lépcsőházban csigalépcső fából, kék korlátokkal, naagy kulcsos ajtó majd kis otthonos zug. nővére nincs itthon, az ő szobáját kapjuk. van benne régi, már polcnak használt kandalló, utcára néző ablak és sok ízlésesen színes basz.

este hatalmasakat dörög, esik, de most már nem. remélem, nem kényszerből kell ma múzeumba menni.

kepeket nem raktam, mert mind pozsonyban, mind hahnon es faro repteren csak fizetos wifi volt. gyiksag. ezert nincs most ekezet, se kep, se link, csak szoveg, mert veralisa macjerol irok, mert sajaton dolgozas van.
hahn ismet roppant megerte. alvas foldon, tobb tucat mas hatizsakos atszalloval, konektor es portugalok mellett. igazan siman aludtam. reggel osszeszedtunk ismet sok-sok likvidet (ide majd rakjak linket). napozasra vedelem harom flakonnal, reggelire joghurt, csokis muzliszelet es narancsle, egz doboz keksz az utra valamint a ket euro a wc gumiautomatajaban ingyen. egy dolog, amit igazan szeretek nemetorszagban.

repulout rettento hosszu volt, meg ha lehet kukucskalni, akkor is. egyedul a vege volt izgalmas, ami mar algarve tengerpartja felett. ilzen lagunas az egesz, folzok folznak be, homokzatonzok, szigetek, tavolban hegyek. ilyen.
hideg van repteren. kesobb jol kiderult, az egesz videken nincs 40 fok, mint otthon.
busz varosba, varosban buszpalyaudvaron cuccokat otthagyva turismo fele. roppant szimpatikus bacsi tokeletes franciaval es angollal elottunk is elmondta ugyan azt, hogz menjunk hajokazni, vagy ilyesmi. 7 euro a ilha desertara.

itt folytatom majd, mert ez izgalmas, roppantul, de most nezek szallast evoraban.

párizs épp útba esik. vueling szimpatikus légitársaság santiagoból fog elszállítani a charles de gaulle-ra augusztus 5-én. ez volt a második meglepetés, hogy nem egy orlyra vagy világvégére, hanem a cdg-re. az első, hogy a netes foglaló rendszerén nem variál, egyből a repjegy teljes árát, amit ki kell fizetni, azt mutatja, nem ám csábítgat és később tesz rá illetéket. a harmadik, hogy bejelölhetem a kis grafikus repülőgépen, hogy én a 26a és 26b székeket kérem. ingyen.

40 euró fejenként.

júliusra készül a program. ryanairtől kaptam repülőjegyet pozsonyból hahn-ra, mert ott már úgyis ismerősök vagyunk és szia mizu Carsten. sajnos csak egy rövid éjszaka, mert reggel korán, hét előtt tíz perccel már röppenés is tovább a messzi-messzi Faro-ba. azért oda, mert portugália állítólag olcsó, lehet izzadni nyáron és vannak bazi hullámok a óceánon. az utazás lényege persze hivatalosan az, hogy végigjárni a luzitánok csodálatos parafaföldjeit és már majdnem azt mondani, h bajjadoid. visszafele még nincs igazán jó ajánlat, valahogy ki kéne jutni az ibériai-félszigetről...

eddig 31 euró.

gép pontosan tett le délután hahnban. megfáradtan érkeztünk vissza a boldog és vendégszerető németországba. reptérről már tapasztaltan stoppal mentünk a mi kis falvunkba, Carstenhez pihenőnapot tartani. beásároltunk a néninél a helyi sparban, sört, csokit, krumplit és sonkát. előbbi kettővel felmásztunk a határban egy magaslatra és onnan néztük ahogy noja és pali elrepül ferihegyre. olyan csendes, meghitt, nyugodt hangulata volt, mint egy tökéletes pihenőnapnak. ücsörögtünk és azt hittük, olyan karamellás milka csokit majszolunk, amit itthon nem is kapni. legalább a 20 kilométerre (kirn) lévő sörfőzde búzasörében biztos vagyok, hogy nincs magyarországon. erdő felé kanyarodva haza. kolbász híján sonkából lett rakottkrumpli, de Carsten szüleitől jött belakva, nekünk kettőnknek nem volt éhségünk egy csupor kajához. marad másnapra.

másnap a 40 kilométeren belül fekvő Traben-Trarbach várospáros a cél. (volt olyan lehetőség, hogy Carsten talál két biciklit a háznál és kerekezünk a környéken, de ez nem jött össze.) stopp, újra. luxemburgi ryanair pilóta hajtott trierbe, ami nekünk egy darabon jó, mert arról az útról ágazik le az út. egye-fene elvitt a leágazáson is, ami 12 kilométer szerpentin. kényelmes.

a két város a mosel szemköszti partjain fekszik egy híddal összekötve. ha leszednénk azt az engem zavaró giccseket, amik itt is a kertitörpékben, művirágokban, csicsás giccsekben jelennek meg, egészen oké. szépek a házak, na. két három szintes, meredektetősek, amiken látszik, hogy az egyik leggazdagabb borvidék. a vasútállomást is bevitték föld alá, szóval igazán van pénz. nem számít az ember rá, de a város egyik büszkesége az ikonmúzeum. kijevi kivándorolt élt itt, ő alapította. végül a pihenőnapot megcsúfolva felmásztunk a várhoz. ilyen romok vannak ott, nem is igazi vár már. kocsma lakik leginkább benne, bár épp nem volt nyitva, pedig a 3 eurós korsó sör már sokkal barátibb, mint nantes-ban ugyanez 5-ért. tábla hírdeti, hogy a zavaros xviii. században 8-10 nemzet is elfoglalta kezdve a spanyoloktól egészen a svédekig. legyaloglás és 20 perc várakozás után hazáig, Laufersweilerig vitt az első stopp. méghogy a németek nem rendesek.
 

otthon Carsten és Scheila és a nagy-nagy berni pásztor vendégkutya. hárman emberek berakottkrumpliztunk és kicsivel később, már jócskán sötétben öten, vegyesen elmentünk sétálni. szántóföldön vezető úton, vak sötétségben. kutyáknak csak a hangját hallod, ha néha elsuhannak melletted vagy épp nagyon űznek valami nyulat. de füttyentésre (általában) rohannak vissza. igazán hűvös éjszaka volt. Carstentől búcsú és szép álmokat.

reggel a bejárt útvonalon stoppal a reptérre. nő olyat kérdez, hogy hanyas terminál. ez azért vicces, mert az egész reptér nagyjából a ferihegy 1-es terminál háromnegyede. de egyes terminál, kiderül (a kettes 50 méterrel arrébb van). precíz, de rendes német asszonyság. okos reptéri szigor itt is él, hogy folyadékot nem lehet felvinni gépre. úgy van megoldva, hogy ellenőrzéshez vezető sor elején áll egy bácsi, aki szól, hogy a-a, nézd át a poggyászod most, hogy később ne tarts fel másokat. ami likvid, azt tesszük ki itt egy pulra és közösen siratjuk. a leleményesebbje pedig odaoson a pulthoz még becsekkolás előtt és jól belakmározik pudingból, elrak a feladandó nagypoggyászba lekvárokat, tusfürdőt és sampont.

budapest, 200-as busz, köki és hármas metró.

első pillanattól ellentéte Bordeaux-nak. ahogy a golfos srác mondta, ő nem szereti Bordeaux-t. már csak mi tettük hozzá, hogy hát ott fél perc alatt foltos lenne a fehér teniszpólója. ez olyan elit város, ahol ingyenesek a wc-k,

mert nem koszolja össze őket úgyse senki. nincsen mcdonalds, se semmilyen gyorsétterem, mert az proli; itt éttermek vannak. netkávézó sincs, étterem hátuljában van pár gép, négy euróért használhatod egy fél órára. az üzletekről nem tudok mit mondani, mert a la fayette szupermarket részébe mentünk be egyedül reggel. merthogy más minden zárva volt éjszaka.

merthogy szívtunk. második negatív cs tapi. srácnak egyszerűen ki volt kapcsolva a telefonja. ez olyan igazán szarul

is eshetett volna azután, mennyire nehezen ment a stopp aznap. hosztelbe nem akartunk mi ketten Zsüdivel menni, mert holnap délelőtt megy a gép és akkor mit látunk a városból (ugye ekkor már volt vagy nyolc-kilenc körül). Noja és Pali elmentek hosztelbe, mi meg sétálgattunk. ki a világítótoronyhoz a parti sétányon, ahol bizánci stílusú orosz templom is áll. visszafele a városba elit kis csücskös paloták, szállodák között vettük az irányt a reptérnek. nincs közel, de még bőven belefér gyalog. ha nem kerülővel mész, mint ahogy mi tettük. éjjel háromkor zárva a reptér. picsa. vissza gyalog a városba már egyenes úton. szép-szép, de azért mégiscsak sok és éjszaka és csomaggal és miért nem jön már fel a nap. behúzodtunk egy bank előterébe lecsüccsenni és megvárni a napot.

reggel újra gyönyörű minden. bácsik, akik bagettel járkálnak tüneményesek, a baszk emléktárgybolt, a nagy strand. bevásároltunk a szupermarketben, mert ugye ez a vég Franciaországban. mustárt négyfajtát (gyümölcsös pl.), crepes-t, bele sósvajas karamellát, gesztenyelevest egyéb leveseket, kéksajtot.

reptérre már busszal ki. nojáék rendben vannak, 16 euróért aludtak nem messze a reptértől. kéksajtot kézipoggyászban akartuk felvinni gépre. de ácsi, az szerintük folyadék. nade, ha akarom, visszavihetem és becsekkolhatom az egész táskát. első probléma ezzel az, hogy ryanairnél a foglalásnál előre meg kell határozni, mennyi csomagot akarok feladni. a másik, hogy már bezárt a check in. azért megpróbáltam, aminek a haszna az volt, hogy másodszorra már simán átengedtek a vizsgálaton.

hogy folyadékot korlátozva lehet felvinni - ami azért már nem is annyira új - egészen hasznos is tud lenni. gondolok azokra a repterekre, ahol már az ellenőrzéshez vezető sor elején van egy bácsi és kiteteti veled a táskádból a fel nem engedhető cuccot. lehetőleg asztalra és nem kukába. ilyenkor már az utas nem tud mit csinálni, vagy megeszi azonnal a tusfürdőt, vagy otthagyja (mert a nagycsomag ugye már be van csekkolva). leleményesebb repterekben járatosaknak csemege az ilyen hely. megkérdeztük a jófej néger ott álló bácsit hahnon, elvihetünk-e onnan dolgokat. i didn't see it. király, ingyen tusfürdő, sampon, puding, lekvárok.
hozzátartozik, hogy cserébe odafele két üveg erőspista bánta, ami ajándék lett volna.

igen, hazaértünk. beszámolók és képek folyamatosan.

busszal érkeztünk, mivel még nem voltam aznap reggel egészen rendben. indulni pedig korán kellett, mert Donald, a hosztunk is buszozott szófiába, jöttek a szülei montanából repcsivel. izgalom az úton (ami végtelenül nyugodt, ködös tájakon haladt), hogy hol is fogunk aludni, mert első napra nem volt senkinek se írva, hogy hospitalityclub. aztán hamar elmúlt, amint leszálltunk volt ipse, hogy kell-e szállás. kell.

annyira régen volt már, két és fél hónapja. nem is tudok már annyira tisztán emlékezni, mint ahogy szeretnék minden kis pillanatot, érzést leírni, ahogyan ott állunk buszmegállóban tinirokkerekkel, vagy a dög meleg délben.

várnában tehát első nap pénzért aludtunk a pályaudvaros hapsinál, aki barátságos volt. aztán köv kettőt topszinál, akit az előre foglalt hosztunk ajánlott, mint maga helyett mentesítő, mert nem igazán értettem, miért. hozzá, topszihoz egyszerű volt kijutni: x buszról leszállsz a piccadily után, begyalogolsz kicsit az első blokk mellett, jobbra az iskolához, be annak hátsó kapuján, át az udvaron, ott lesz egy luk a kerítésen majd kicsit visszafordulni, ott van egy átjáró a ház alatt és meg is érkeztél. mindezt este, egyedül. na erre jó, hogy valamennyit értek bolgárul.

várnában az az érzésed, hogy egy nagyvárosban vagy a tenger mentén. kutak 70%-ából mégis meleg ásványvíz szerű jön, ami igazán irritáló nyári hőségben. strand elég koszos, de éjszakai ücsörgéshez életmentő fészkében, holdfényben, romin tökéletes.

középső napon aladzsa kolostor, ami sziklacucc. pár száz éve leomlott a szikla fele, így most olyan (kép), mintha csak erkélyeket vágtak volna maguknak a barátok a mészkőbe. kilátással a tengerre, igazán jó hely. visszafele, ha már úgy hoztak, még beugrottunk zlatni pjaszecira, ami strand (kép), méghozzá nagy. szállodák a fák között és homok. férfi dolog tőlem, főleg hogy még le is írom, denekem tetszett, hogy nem készültünk fürdésre.

utolsó teljes napon kikocsikáztunk a kaliakra-fokhoz. ötlet onnan jött, hogy előző nap egyik stopposék oda mentek. 60 km-re van északra várostól, három fuvar volt, amiből az első az érdekes: kis narancs volkswagen teherautó kilóméteróra nélkül, valami gyengéd kis fékkel és persze az elmaradhatatlan lejtőn leállítjuk a motort haladással. miután kiszálltunk menekültünk is, mert elinduláskor olyan fekete füstöt nyomott, hogy na. kaliakra szép. 70 méterrel tenger fölött vagy (kép) és nem tudsz lemenni - pedig nagyon akarsz, olyan izgalmasnak tűnik a víz - mert annyira sziklás.

este még bevágtunk valami pizzát meg répást hús egy drága helyen, otthagytunk vagy 1 500 forintnyit. cserébe van kamenitzás korsóm.

kihagytam még azt, hogy várnában volt az első eset, hogy akartak kínálni csencs mani, csencs. atemplomnál rakat sok a taxi (kép), el tudom képzelni, hogy összeverekednek kliensen. rossz élmény volt felszállni a város leghosszabb járatára rossz irányban és várni ott egy órát a visszaútra.

 

 

 

másnap felkelés, vásárlás boltban, hogy legyen itthon is bulgária. utolsó banica, busz és reptér. reptéren volt tv, forma1-et adták. itt tudtam meg, hogy villeneuve nem versenyez többé és meg sem rázott.