az elhatározás harmadik szárd napunkra. lóri és kitti kettő körül ér vissza nuoroból bolotanába, így mi kettesben vágunk neki a délnek. macomer környékén kerülgettünk egy jót, autóútra felhajtót keresve, nuraghe körül, de csakfelkaptunk és repültünk le. egy idő után néni vitt minket, Rita. szokás szerint olaszon kívül más nyelven nem tudtun beszélni, így maradt hát az olasz. belejött. fodrász, van mérnök fia, ilyesmi. annyira belejött, hogy leugrott velünk oristano tengerpartjára, marina di torre grandéhoz fagyit venni nekünk. itt a báron kívül még láttunk tengerpartot homokosat, pálmákkal szegélyezve és egy nagy, bástyaszerű sárgás baszt. ez azért nagy rendesség volt a nénitől, ha még beleveszem azt is, hogy vissza is vitt oristano központjába, ami volt neki legalább +20-30 km.
oristano teljesen kihalt. a befelé úton látott vasárnap is nyitva vásárlóközpont fogja megadni az okát. igen, vasárnap szieszta idején érkeztünk meg épp, de sehol egy lélek. se kávézók, se éttermek, se boltok, semmi mozgás. az eddig tapasztaltaknál nagyobb belváros ám szélesebb utcácskák, tornyok, pálmafák és hopp, ott egy átsuhanó apáca. igazából a látványosságok és egy-pár idiótább virág lefényképezésén kívül még talán a szökőkúttal lehetne játszani, de inkább kisurranunk, nehogy úgy járjunk, mint előző nap a sötétséggel.
és supermercato. bevásárlóközpontban a város szélén nyüzsög az élet. kávézók, boltok, emberek és nyitva minden. dobtunk egy bevásárlást és most már tényleg megyünk hazafelé. ottana-bolotana út metszésénél dobnak ki kocsiból, ahol ismét jön a kora esti sötétedés és ez szerencsétlenül találkozik az út lágy forgalmával. azért nem maradtunk ott.
este nagy össztalálkozás és mesélés, kivel mizu. Antonella áthívja a szenegáli barátját és a kedvére malacborda sül. előtte tészta paradicsomosan, parmezánnal. mellé a még hahnból jött spanyol bor és valami helyi, ami nyilván sokkal jobb.
