ócska utazós

 

 

hétvégén tek tábor fonyódon. 25 fok, napsütés, stopp. budaörsi ömw-nél kiállunk, majd az első hátrafordulásnál hoppá, ott vannak még mögöttünk stopposok, illene mögéjük húzódni. nem is egy, összesen három fő: első kettő alter pár, bécsi táblával, második 30-as hapsi, veszprém nyomtatott a4-essel. legalább nem konkurencia. elsőnek veszprém nyert, utána hozzánk jött egy hapsi, hogy ott áll a parkolóban, usgyi. vw golf, és még talán sosem beszélgettünk ennyit sofőrrel. nagykanizsai srác, pesten dolgozik, a héten vette a kocsit. olyan ízes sztorikkal érkeztünk meg, minthogy éjszaka a részeg szobatársai építési hulladékot hordoztak fel a lakásba heccből. kicsit harsány srác, de a zenéje akár a franciáknak. pimp.

fonyód egyszerű, balaton szép. pont szemben van a badacsonnyal, ez már alapból egy plusz pont. aztán még sima a víz is, nincs soknép, megy le a nap, halacskák, ahh. rendezett nagyjából az egész, két nagy abc is van a központban, nem is annyira lehetetlen nyitvatartással. épületek közül van az a kollégium, amiben laktunk, az valami régi. vasúti bálépületnek, hotelnek indult bő száz éve. labirintusos, össze-vissza lépcsős és nem mellesleg ingyen csocsós. régi is, igen. szemben vele a kikötő, annak épülete még szimpatikus volt nekem. ilyen várszerű, mintha lenne négyszögletű bástyája is.

ami nagyon zavar, az a középszerűség. drága a lángos, de csak mert németek vannak. nyolcvan forint a wc, de szánalmasan rossz zene szól sztereó magnóból. giccsek, csicsák az üzletekben és az a rengeteg német kiírás. na, ezek annyira lehangolnak. vagy ilyesmi.

tekről nem írok. mézesvajaskenyér.

hazafele dilemma, hogy vissza, autópálya fele álljunk ki a nulla forgalomba, vagy sunnyogjunk a flavakon keresztül, egyszer majdcsak kivisz valaki és röpülhetünk szabadon fel pestre. kettes nyert, nagyon nagyon helyesen. 10 perc se volt és dudál a bécsi merci, hogy hopp on. budapest, szupper! persze annyira osztrákok, mint az összes többi osztrák rendszámú, aki eddig valaha megállt stopposnak: irániak. benzinkútnál derült ki, hogy van egy kötelék is, egy chrysler cruiserben a család fiatalabbik része. igazán mókás, ahogy fogócskáznak szinte az autóppályán. miközben 220-szal suhanunk néha le kell lassítani 180 alá is, hogy beállhassunk a palyti mellé és a török zenére táncolva, csettintve vigyorgókat le tudjuk fényképezni. további program a család itt nem lévő tagjainak bemutatása a magyar stopposoknak fényképeken, e-mail cím csere és egymás meghívása nyaralásra. remélem nem vették komolyan és állítanak be megyerre egy szép napon. remélem.

párizs épp útba esik. vueling szimpatikus légitársaság santiagoból fog elszállítani a charles de gaulle-ra augusztus 5-én. ez volt a második meglepetés, hogy nem egy orlyra vagy világvégére, hanem a cdg-re. az első, hogy a netes foglaló rendszerén nem variál, egyből a repjegy teljes árát, amit ki kell fizetni, azt mutatja, nem ám csábítgat és később tesz rá illetéket. a harmadik, hogy bejelölhetem a kis grafikus repülőgépen, hogy én a 26a és 26b székeket kérem. ingyen.

40 euró fejenként.

júliusra készül a program. ryanairtől kaptam repülőjegyet pozsonyból hahn-ra, mert ott már úgyis ismerősök vagyunk és szia mizu Carsten. sajnos csak egy rövid éjszaka, mert reggel korán, hét előtt tíz perccel már röppenés is tovább a messzi-messzi Faro-ba. azért oda, mert portugália állítólag olcsó, lehet izzadni nyáron és vannak bazi hullámok a óceánon. az utazás lényege persze hivatalosan az, hogy végigjárni a luzitánok csodálatos parafaföldjeit és már majdnem azt mondani, h bajjadoid. visszafele még nincs igazán jó ajánlat, valahogy ki kéne jutni az ibériai-félszigetről...

eddig 31 euró.

igazán izgatta az érdeklődésemet, milyen lesz az az autópálya, amit Lemberg és Sztrij közti 50 km-es szakaszon jelöl a térkép. zsigaladából élvezhettük. néhol azért elválasztósáv is akad bokrokkal, betonnal, de többnyire olyan, hogy zebra is vezet át rajta (lakott területen kívül!), sőt, egyszer mi is átkanyarodtunk a túloldalra tankolni a 92-esből. minőségre olyan, mint várható: nem igen tudtunk volna gyorsabban menni 100-nál, erre csak azok képesek, akik terepjáróval vannak. ez ad egy tendenciát annak irányába, hogy itt az összes fekete, csillogó maffiaautó 4x4-es. sztrij-t elkerülő út poros és koszos, mint általában eddig a legtöbb hely, ahol kitettek. munkácsig kamionnal szeltük át a kárpátokat. ukrán sofőr volt, de igen lelkes a magyar kultúra iránt. nem tudott, csak pár szót (előzésnél édesdeden azt mondja a zilre, hogy tragacs; munkácsváros és ungváros meg az orbánviktor), de nagyszerűen kiegészült az én alapszintű szlávságommal. náluk még nincs tahográf, de van még cb. mikor elhúzott szembe egy ismerőse, kapta le és beszéljek vele, mert magyar az ürge. és petőfi rádió slágerperceit is hallgathattuk. munkácstól busszal mentünk ungvárra, mert ahogy kitett, az jött hamarább, mint felvettek volna. kényelem.

délután négy fele voltunk a vonatpályaudvarnál. Nikolaj dolgozik, hétkor tali a zakarpatija szállodánál, addig városnézés.

Ungon innen a Petőfi tér, ami egyszerű. Ungon át gyaloghíd vezet, ez már látványosabb környék. sétáló emberek, boltok (igénytelen, kínai) és sétány a parton. fagyit már magyarul lehet kérni, de azért a többség ukrán. észreveheted leginkább onnan, hogy ha a sétáló utcában megállsz egy pillanatra, ütemesen kopog az összes nő csizmájának sarka. várba pont zárásra értünk, ami azért kár, mert ilyen szabadtéri múzeum jellegű. belépős. mellette a skanzennal is ugyanez a szitu. a környéke miatt megérte felmenni: egy-kétszintes házak az utcák, még olyan időkből, hogy akár szlovák, akár magyar feliratot is találsz könnyedén. macskakővel és fehérre meszelt törzsű fákkal a meredek utcákban. a hotel fele, ahol találkozunk, van az első igazán hagymakupolás templom, amit ukrajában látunk. kisebb kápolnák, templomkák voltak azért már a szlovák határ-lemberg útvonalon is, nade ez olyan tényleg nagy. nem régi, látszik rajta, hogy nem idősebb 30-40 évnél.

a hársfasor az ung partján tetszett a leginkább.

Nikolaj meleg. van barátnője, akivel Budapesten melegedett össze még március végén talán és már költözik is hozzá Kijvbe, de ettől még annyira tipikusan meleg. mesélt sokat ukrajnáról, az egészet átvettük, mint földrajzórán. hogy keleten sötétek az emberek és csak előre látnak, befele a bányába; hogy a krím az szép és üdülőhely, de találsz partszakaszokat, ahol nincs senki és semmi; hogy a dnyepertől nyugatra mennyire európai és mik az igazi városok. aztán budapestről és a fesztiválokról. ultrahangon voltak nálunk a merlinben, de sorolta az összes alternatív kiállítást, fesztivált egészen krakkótól újvidékig. hamarabb tudta, hogy lesz a38-on amon tobin, mint én. anyukájával él, aki nekem tipikus orosz nő. olyan kimért, elegáns, lenin és dosztojevszkij van a polcán és konyakot isznak. estére elzárják a vizet központilag, merthogy spórolás van. mindenhol, az egész városban (országban).

reggel bevásárlás és irány haza. első sofőr utunk során, aki beszálláskor angolul kérdezte meg, merre. Csapnak. govorite ruszkij? - malenkij. - magyarul? - igen. - magyarok vagytok? Tamás vagyok, sziasztok. határ 20 km, addig megtudtunk valamit az itteni kisebbségi létről és arról, hogy két dologból van sok igazán kárpátalján: benzinkútból és templomból. utazásról szóba került, hogy tavaly krímen voltak nyaralni vonattal. országon belül 30 órát utaztak.

határon gyalog átkelni tilos. ezt tudtuk már korább is, szerencsére az autósok is: első kocsi felvett, hogy átvigyen. debreceni hapsi, nyilvánvalóan csempész és csencselő foglalkozású. két óra volt, míg átjutottunk, ám ez jónak mondható állítólag. valami delegációnak tartottak bemutatót, nézelődtek a dán vendégek schengenre való felkészültséget vizsgálva. a rendszerinti átkutatás után még félre is állítottak minket, hogy szúrópróba és akkor mi lettünk a bemutatódarab. benéztek még motorházba a kis födelek alá, csomagtartóban a burkolat alá. két doboz cigit lehet áthozni, mert ugye ott a 40 forint/doboz ár jelentős haszonnal kecsegtet. egy kartonért már 10 000 forint azonnali bírság jár. nem vették észre, ami a kocsiban volt, örült az ipse.

nyíregyházáig vitt, ott gyalogoltunk egy jót körúton, majd egy BP táblával kiálltunk és kisteherautó hozott a Deák térig. győrből indult a lelkem még aznap, s ment is vissza.

vasútállomás még ha szép is, azért eléggé messze van a központtól, ezért villamosra fel. centr? centr. nade húha, ott a néni és megy végig az utasokon. ellenőr lesz, leszálljunk? ja nem, ő árulja a jegyet. a villamosjegy ára 50 kopek (18-19 forint). itt nagyon el kellett gondolkozni, vajon jó árfolyamra emlékszünk-e. következő ilyen elgondolkodás a cigiáraknál volt, azok egy hrivnyától kezdődnek, de még a marlboro is négy alatt van. mcdonalds bezzeg nem olcsó.

leszálltunk az opera mögött valahol, vele szemben van a hosszú nagy tér. sötét volt, csak addig baktattunk, míg meg nem láttuk a 20-as marsrutkát, amit Szergij írt, hogy hozzá visz. marsrutka bulgáriában és ezek szerint ukrajnában is elterjedt közlekedési eszköz. egy kisbusz, amibe székeket raktak és meghatározott útvonalon jár. nem feltétlen vannak megállói, mert bárhol leintheted és bárhol leszállhatsz róla. épp ezért viccesen néz ki a város, ahogy minden út szélén emberek ácsorognak. felszálláskor fizetsz, lehetőleg pont annyit, amennyi a jegy ára. ukrajnában egy fokkal nagyobbak, mint szófiában, van néha hátsó ajtajuk is. ha valaki itt száll fel, előreküldi a pénzt amit mint a tűzoltóvödröt adnak előre (és esetleg a visszajárót visszafele). hopp rá. duplaannyiba kerül, mint a villamos.

Szergij egészen kint lakik a városból egy lakótelepen. akár csak a ljulini szófiában. viszont közel van egy nagy-nagy szupermarket, ahol majd jókat vásárolgatunk. elfelejtettük megkérdezni, mennyibe kerülhet a lakása.

reggelt egy dúúúrva reggelivel kezdtük. én belenyaltam a konzerves sűrített tejbe, amiből már egy fél centinyitől elteltem. Szergij készített nekünk kétféle salátát: egyiket medvehagymával, főtt tojással és tejföllel, másikat kukoricával és valamivel. persze mellé krumplipüré. buff.

marsrutka újra a városba, nagy ploscsára. színpados tüntetés készülődik az opera előtt. útikönyv is azt írta, kilencvenes évek elején itt forrongott az ukrán nép. házak oldalában van híres autómata, ami még kretént is megjárta: szürke pléhdoboz, üvegpohár és két nyílás. 10 kopekért vizet, 25-ért szörpöt kapsz. sétálgatás a régi városrészben. főteret körülvevő színes polgárházak tényleg megérdemlik az unesco világörökséget és még szépen rendben is vannak tartva. villamos kanyarog köztük nagyon keskeny nyomtávon, nagyon hepehupásan a macskaköveken. templomok itt-ott, s egy sem hagymakupolás. van örmény, lengyel meg persze pravoszláv is. legtöbb előtt tojásos nénik. igazán kecsegtetően szépek, de nem merünk venni, úgyis összetörnének. lángost viszont igen. nem is lángos, ilyen töltött cucc, van káposztás, virslis és husos egy-másfél hrivnyáért bárhol a városban (muszáj, mert annyira jó, még ha a reggeli is feszít belülről).

kirakodóvásár, utcai könyvpiac, templomlátogatás, dombtetőre felmászás és kis tüntetés hallgatás (leült mellénk néni, akiről egy idő után kiderült, hogy tud magyarul. aztán két óra múlva egyetemnél újra látjuk és jó napot kívánok!) után irány az egyetem. Szergij ajánlotta, hogy van itt egy nagyszerű étterem, ahol olcsón, jót és helyit tudunk enni. egy óriási hodály, ami rettentő ízléses elsőre, annak ellenére, hogy látszik, hallgatók tömegeit szolgálja ki naponta (legalább 40 asztal). a legjobb hely, ha ukrán kaját akarunk. volt egy szoljanka (igen tömény leves), vareniki (tortellini féle), kapros tejfölös hús, sültkrumpli, töltötkáposzta és lazacsaláta 30 hrivnyáért (1 200 huf) és újra mozdulni sem tudunk az ételtől. pihenés a parkban az egyetemmel szemben. padokon csupa öreg bácsi sakkozik, gozik, kártyázik és dominózik, lejtőn három kisgyerek bicózik versenyeset.

séta egy kicsit távolabb a központtól. üveg sör a boltból és Potoczky palota, ami szép, de semmi különös. késő délutánfele visszaérünk a főtérre a régi-régi házakhoz. ücsörgés a szökőkút padkáján és kísérjük figyelemmel, hogyan bontják el a jégpályát. amit kezd hűvös lenni elindulunk egy teázó/kávézó felkutatására, mert mégiscsak egész nap jártunk és levegőn voltunk. dzinga a hely neve, örmény templommal egy utcában. kultúrális központ udvarral, aminek fala tele színes és kreatív graffitikkel, kiállítással, utcára kiülő söröző résszel és beülős teázóval. felmelegedünk és megvárjuk, míg besötétedik, hogy lássuk az esti fényeket is.

csaptunk egy nagy-nagy bevásárlást az otthoni szupermarketben. van vodka sor, ami olyan, hosszú, mint az összes többi tömény együtt. fagyasztóban van egész malac mindenestűl és kimért pelmenyi és vareniki (a tortellini ugye). amit vettünk az 7,2%-os deszant sör, kefír, zsemlemorzsa, tej, lekvár, vodka 10 hrivnyáért, szárított halak (amire emlékszem). tej zsemlemorzsa azért, hogy csináljunk tejbegrízt estére, mint so typical hungarian dish. persze oroszoknak is van hasonló, ami csak abban más, hogy lágyabb. mondtam, hogy rizzsel kellett volna. Szergijjel még nézegettünk képeket, meséltünk utazásokról (mi nyugatról, ő keletről) rizs és deszant sörözés közben, mutatott lengyel filmet és orosz zenéket.

reggel marsrutka központba, majd központból a stopphelyre.

szóval tesco - ami itt is ugyanolyan, mint Pozsonyban, vagy Csehországban: régi szoc épület a lehető legközpontibb részén és skálás elrendezéssel, alsó szinten szupermarket, felette ruha és legfelül sportbolt - után buszozás a helyre. első sofőr, Jozef, aki Michalvolvcéig vitt még névjegykártyát is adott. a vidék teljesen más, mint magyarország. látszik rajta a lerobbantság, hiába az elmúlt évek szlovák csodája. míg borsodban csak éreztük, hogy a kisebbség jelentős, itt erősen többség. nem is a csendes falusi élet folyik, hanem inkább a városi guberálás, gyerekek szaladgálnak az út szélen, mindenki tart valahová a földúton. de felvett a kisrenault-s olcsóöltönyös apuka beszélni perfekt magyar és a határ előtti utolsó faluig mentünk is vele (meglepetés volt a szeplőtlen szűzanya felirat magyar nyelven). kezdett gyanús lenni, hogy hiába sok az ukrán, mindenki integet, hogy balra megy. nekünk egyenest kellett volna, ott van az ungvári határ, ami viamichelin szerint a legjobb út lembergbe. aztán kiderült, hogy ez a határ zárva és nekünk is balra kell menni.

első ukrán fuvarunk egy audiban, amiben árad bent a benzinszag, nincs kárpit az ajtón, a kesztyűartó tele van köteg pénzzel, a sofőr meg majd megfullad, úgy köhög. következő határ neve a szlovák oldalon ubla. olyan sor volt, hogy inkább kiszálltunk és gyalog. mint sokan mások, szatyrokkal, limlommal, kisgyerekkel. ja, de még a sor! ha volt 20 évnél fiatalabb kocsi, azt megnéztük nagyon, mert ilyen új gyártású ladát, volgát nálunk nem látni. mind-mind sötétített üveggel. szlovák oldal nem gáz, mehettünk, ukránon viszont ki kell tölteni kis lapocskát. nem gáz ez se, még ha morcos is Nadja határőrasszony, hogy nem írtuk bele, kihez megyünk.

első kép ukrajnából egy abc, tele szesszel és cigivel. második a benzinkút és a mellette füstölgő tarló. apróságok, mint az út szélét jelző pöckök nem műanyagból, hanem fából vagy a temető telis-tele rikító művirágokkal csuda egy látvány. de hamar úton is találtuk magunkat és fogyott a hátralévő közel 200 km. egészen kárpátalja megye határáig nem is volt probléma (azt leszámítva, hogy olyan forróság volt az utolsó ladában, hogy na). ki lettünk rakva egy kanyarban és félelmet keltő módon a srác visszafordult, mintha azt mondaná: innentől nektek magatoknak kell boldogulni. elindultunk gyalogostúl a 40 perces kanosszára. nem jött semmi. úton megyehatárt egy őrház, kiskatona és sorompó jelzi. sorompó, vágod, mintha más országba érnél. avtosztopp? mozsde, mozsde. (és nagyon kuncogott vagy csodálkozott magában) még mindig nem jött semmi. közben elértük a kárpátok tetejét, gyönyörű idefent. hó a lábunk alatt koszosan, messzi csúcsók tisztán, fehéren. fenyves épp ritkulóban a magasság miatt és békés falu az út mentén. házak nem egyszerűen fa borítással, hanem fából szokatlatul távol egymástól. meglepő, de egyik udvarban sincs nyoma autónak, még kocsibeállónak sem. gyerekek néhol udvaron kötött pulóverben és színes sapkában - annyira orosznak tűnik, pedig sokkal közelebb van. mintha kétszáz éve megállt volna az élet.

és jött egy teherkocsi, de nem vett fel. háromnegyed órán belül két kocsi jött összesen, másodikkal Turkáig mehettünk. turkáig vitte az asszonyt, mert innen már jár marsrutka lembergbe. hrivnyánk még nincs, van 10 eurónk, megpróbáljuk azzal cserébe a hátralévő 170 kilométerért. elfogadta, uzsgyi! kisebb városból nagyobba, megjelennek az első tányérsapkás hatóságok, autóbuszállomások, üzletek. egyszer csak jön a sofőr és ad 36 hrivnyát visszajárónak. nem is számítottam rá, de ő amit összejött annyi, visszaadot. 600 forintba került egy jegy. kilencre a lembergi vasútállomásra értünk.