ócska utazós

utunkat lembergbe úgy kezdtük, hogy m3-as. gödöllőnél vártunk többet, de aztán felvett hapsi, aki miskolcig ment. ezzel el is dőlt, hogy miskolc-kassa útvonalon vagy nyíregyháza-ungvár fele megyünk. pechre. miskolc betontömbjeit messziről, némi füst hátterével nézegettük. kis borsodi falvakban gyér a forgalom. hiába állnak meg viszonylag gyakran, azért ez a 10 km/autó rendszer mégsem annyira klafa, ha messzire mennénk. volt igen vad srác, hiphop-techno keverékkel, sok tetkóval, kisbuszos munkáscsapat és végül kolozsvári magyar vitt kassa széléig. szidta a franciákat, spanyolokat mint a bokrot, igazából úgy általában egy negatív alkat volt. kassa széléig, itt dőlt el, hogy nem ungváron, ahova megbeszéltük a szállást, hanem kassán alszunk. jóindulatú, ám mi ismert nyelveinket nem beszélő tót ipse elmagyarázta/megmutatta, merre induljunk mégis ungvár fele, de aztán mégis maradtunk. első hotel, hotel centrum 4 000/fő/éj, de hátha van hostel. sms észtországba, hogy segíts keresni interneten. egy olyan helyen kötöttünk ki, ahol van pár néni, bácsi és négy ágyas szobák. 2000/fő/éj és oké. vacsora pizza, kebab sörrel és szlovákul beszélő csingacsgukkal a tv-ben. reggelre maradt egy adag koronánk, amit tescoban vertünk el utikajára.

kassa szép, márha megtalálod a belvárost. messziről nem látszik semmi, se egy torony, se egy vár. bent viszont van széles főutca (vagy hosszú főtér?), csupa ilyen normális, látványos házakkal körbevéve. színház és katedrális középen. villamossín, amit nem használnak, csak meghagytak, mert a macskakövön látványos. van látnivaló, megéri.

gép pontosan tett le délután hahnban. megfáradtan érkeztünk vissza a boldog és vendégszerető németországba. reptérről már tapasztaltan stoppal mentünk a mi kis falvunkba, Carstenhez pihenőnapot tartani. beásároltunk a néninél a helyi sparban, sört, csokit, krumplit és sonkát. előbbi kettővel felmásztunk a határban egy magaslatra és onnan néztük ahogy noja és pali elrepül ferihegyre. olyan csendes, meghitt, nyugodt hangulata volt, mint egy tökéletes pihenőnapnak. ücsörögtünk és azt hittük, olyan karamellás milka csokit majszolunk, amit itthon nem is kapni. legalább a 20 kilométerre (kirn) lévő sörfőzde búzasörében biztos vagyok, hogy nincs magyarországon. erdő felé kanyarodva haza. kolbász híján sonkából lett rakottkrumpli, de Carsten szüleitől jött belakva, nekünk kettőnknek nem volt éhségünk egy csupor kajához. marad másnapra.

másnap a 40 kilométeren belül fekvő Traben-Trarbach várospáros a cél. (volt olyan lehetőség, hogy Carsten talál két biciklit a háznál és kerekezünk a környéken, de ez nem jött össze.) stopp, újra. luxemburgi ryanair pilóta hajtott trierbe, ami nekünk egy darabon jó, mert arról az útról ágazik le az út. egye-fene elvitt a leágazáson is, ami 12 kilométer szerpentin. kényelmes.

a két város a mosel szemköszti partjain fekszik egy híddal összekötve. ha leszednénk azt az engem zavaró giccseket, amik itt is a kertitörpékben, művirágokban, csicsás giccsekben jelennek meg, egészen oké. szépek a házak, na. két három szintes, meredektetősek, amiken látszik, hogy az egyik leggazdagabb borvidék. a vasútállomást is bevitték föld alá, szóval igazán van pénz. nem számít az ember rá, de a város egyik büszkesége az ikonmúzeum. kijevi kivándorolt élt itt, ő alapította. végül a pihenőnapot megcsúfolva felmásztunk a várhoz. ilyen romok vannak ott, nem is igazi vár már. kocsma lakik leginkább benne, bár épp nem volt nyitva, pedig a 3 eurós korsó sör már sokkal barátibb, mint nantes-ban ugyanez 5-ért. tábla hírdeti, hogy a zavaros xviii. században 8-10 nemzet is elfoglalta kezdve a spanyoloktól egészen a svédekig. legyaloglás és 20 perc várakozás után hazáig, Laufersweilerig vitt az első stopp. méghogy a németek nem rendesek.
 

otthon Carsten és Scheila és a nagy-nagy berni pásztor vendégkutya. hárman emberek berakottkrumpliztunk és kicsivel később, már jócskán sötétben öten, vegyesen elmentünk sétálni. szántóföldön vezető úton, vak sötétségben. kutyáknak csak a hangját hallod, ha néha elsuhannak melletted vagy épp nagyon űznek valami nyulat. de füttyentésre (általában) rohannak vissza. igazán hűvös éjszaka volt. Carstentől búcsú és szép álmokat.

reggel a bejárt útvonalon stoppal a reptérre. nő olyat kérdez, hogy hanyas terminál. ez azért vicces, mert az egész reptér nagyjából a ferihegy 1-es terminál háromnegyede. de egyes terminál, kiderül (a kettes 50 méterrel arrébb van). precíz, de rendes német asszonyság. okos reptéri szigor itt is él, hogy folyadékot nem lehet felvinni gépre. úgy van megoldva, hogy ellenőrzéshez vezető sor elején áll egy bácsi, aki szól, hogy a-a, nézd át a poggyászod most, hogy később ne tarts fel másokat. ami likvid, azt tesszük ki itt egy pulra és közösen siratjuk. a leleményesebbje pedig odaoson a pulthoz még becsekkolás előtt és jól belakmározik pudingból, elrak a feladandó nagypoggyászba lekvárokat, tusfürdőt és sampont.

budapest, 200-as busz, köki és hármas metró.

első pillanattól ellentéte Bordeaux-nak. ahogy a golfos srác mondta, ő nem szereti Bordeaux-t. már csak mi tettük hozzá, hogy hát ott fél perc alatt foltos lenne a fehér teniszpólója. ez olyan elit város, ahol ingyenesek a wc-k,

mert nem koszolja össze őket úgyse senki. nincsen mcdonalds, se semmilyen gyorsétterem, mert az proli; itt éttermek vannak. netkávézó sincs, étterem hátuljában van pár gép, négy euróért használhatod egy fél órára. az üzletekről nem tudok mit mondani, mert a la fayette szupermarket részébe mentünk be egyedül reggel. merthogy más minden zárva volt éjszaka.

merthogy szívtunk. második negatív cs tapi. srácnak egyszerűen ki volt kapcsolva a telefonja. ez olyan igazán szarul

is eshetett volna azután, mennyire nehezen ment a stopp aznap. hosztelbe nem akartunk mi ketten Zsüdivel menni, mert holnap délelőtt megy a gép és akkor mit látunk a városból (ugye ekkor már volt vagy nyolc-kilenc körül). Noja és Pali elmentek hosztelbe, mi meg sétálgattunk. ki a világítótoronyhoz a parti sétányon, ahol bizánci stílusú orosz templom is áll. visszafele a városba elit kis csücskös paloták, szállodák között vettük az irányt a reptérnek. nincs közel, de még bőven belefér gyalog. ha nem kerülővel mész, mint ahogy mi tettük. éjjel háromkor zárva a reptér. picsa. vissza gyalog a városba már egyenes úton. szép-szép, de azért mégiscsak sok és éjszaka és csomaggal és miért nem jön már fel a nap. behúzodtunk egy bank előterébe lecsüccsenni és megvárni a napot.

reggel újra gyönyörű minden. bácsik, akik bagettel járkálnak tüneményesek, a baszk emléktárgybolt, a nagy strand. bevásároltunk a szupermarketben, mert ugye ez a vég Franciaországban. mustárt négyfajtát (gyümölcsös pl.), crepes-t, bele sósvajas karamellát, gesztenyelevest egyéb leveseket, kéksajtot.

reptérre már busszal ki. nojáék rendben vannak, 16 euróért aludtak nem messze a reptértől. kéksajtot kézipoggyászban akartuk felvinni gépre. de ácsi, az szerintük folyadék. nade, ha akarom, visszavihetem és becsekkolhatom az egész táskát. első probléma ezzel az, hogy ryanairnél a foglalásnál előre meg kell határozni, mennyi csomagot akarok feladni. a másik, hogy már bezárt a check in. azért megpróbáltam, aminek a haszna az volt, hogy másodszorra már simán átengedtek a vizsgálaton.

reggeli első task volt kijutni útra, ami biarritz fele visz. villamos keresztül az egyetemi negyeden, majd város széle. okosan úgy van megoldva, hogy körgyűrűről egy helyen leágazás. szóval nincs konkrét folytatása a város fele, közvetlen nyílik az autópálya. ilyen helyen nehéz és szar stoppolni. mégis nagyjából negyed órán belül megállt egy srác és négyünket vitt. vicces srác, második raszta az út során, de ő annyira, hogy vezetés közben simán szív és kínál minket is. sajnos csak keveset ment. így jutottunk el egy olyan helyre, ahol az autósok kilencven százléka gyerekkel közlekedik. sok várakozás, de legalább együtt, négyen.

következő sok várakozás már nagyon sok volt. rekord gyanúsan sok. két vagy három órát szívtunk abban az országban, amit eddig a stopp mintaországának hittem. egyszerűen nem álltak meg. autópálya felhajtó és egyszerű országút is volt. autópályán nem szívesen stoppolok, mert mégiscsak tilos és lassabban is vesznek fel, de ha felvesznek, repülünk. főleg nem szívesen, ha túloldalon még látótávolságban motoros rendőrök. viszont amit ők elmentek, bátran kiteszem a kezem. természetesen második kocsi, ami jön, rendőr és meg is áll. jaj, de nincs probléma, ők franciák és rendesek. elmagyarázták, hogy ici non, dangerous. innentől már az országutat próbáltuk.

végül kisbusz megállt, megkezdve a sorozatot, aminek folytán legalább 10 kocsiban ültünk és a leghosszabb táv 10 km volt. a legjobban itt jött ki a sofőrök karaktere. franciáknál mind az autó típusa, állaga és a benne szóló zene roppant jellegzetes és utal a sofőr személyiségére. volt vicces alter srác kis összefirkált renault-ban, aki kicsit tud spanyolul, kicsit angolul és van egykerekűje, volt munkásember technoval, családapa kombival, két néger szenegálból, akik woloful klakkogtak, selyemfiú új golfban és a többi és a többi.

selyemfiúval értük biarritzba épp napnyugtára. a lélegzetünk elakadt.

reggel ébredeztünk és mostunk és piszkáltuk a hifit. nekem rohadt szimpatikus megoldás, hogy vesznek lemezeket (ilyet és ilyet pl). gondolom hozzájuk mérve és objektíven sem annyira nem is drága, mint itthon.

dél körül elindultunk városnézni a villamos nyomán. a villamos. szürke, hogy illő legyen a városhoz. pár éve indult franciaországban egy villamosítási hullám. addig két városban volt csak, mára 14-ben van. Bordeaux-nak három vonala van, minden ugyanolyan, a belvárosban felső vezeték nélküli kocsik járnak. mondanom sem kell, itt is és Nantes-ban is minden megálló írja, mikor jön a következő (vö. nagykörúti 4-6-os).

Bordeaux igazi nagyváros. kevesebben laknak itt, mint Nantes-ban, mégis nagyobbnak érzed. hosszú-hosszú sétálóutcák és sugárutak, amik úgy kis párizsosan egy-egy pontban futnak össze, ahol van egy obeliszk, szobor, vagy ilyesmi. közparkok magas, kovácsoltvas kerítéssel körbevéve és már fél hatkor kongatnak, hogy sipirc, mert hatkor zárás van. ha még háromnegyedkor is majszolod a bagettet camambert-rel, jön a rendőr és megkér, hogy ajde. házak a belvárosban is olyan méltóságteljesebbek. látszik rajtuk az a hangulat, amire azt mondtam, hogy óceáni, de a szürkeség és az, hogy nem olyan szűk utcákban vannak magasabb épületek megadja a nagyság érzetét. persze van hatalmas katedrális, majdnem akkora állítólag, mint a párizsi. a híd egészen olyan, mint a mi kilenclyukúnk, csak épp 17 van neki. Napóleonos cucc. a folyó, a Garonne gyönyörű. már-már olyan széles, mint egy kisebb tó (ezért is a 17 luk) és a város pont egy kanyarulatban fekszik. persze köszönhető ez annak, hogy innen már csak a torkolat van hátra belőle. van is egy hadihajó felúszva és kikötve, amúgy londonosan.

a víztükör. van egy épületpár a rakparton, olyasmi, mint egy palota. ez elé feszítettek ki egy mondjuk 30x50 méteres pár centi mély víztükröt. ez azért jó, mert gyönyörűen visszaveri az épületekről és a benne szaladgáló mezítlábasokró, kutyásokról a beérkező fényt.
van vándorvidámpark (hatalmas óriáskerék, de sok más is), ahol noja és Pali hagyományosan játszottak plüss simpsonért. hatból lett meg egy talán.

este mi főztünk. spanyol vacsorát, tizennyolc tojásból két tortillát. ám hét emberre még ez sem volt túl sok. élveztük mellé a másfél eurós másfél literes sangriát.

első benyomást a pályaudvar és place de la Victoire közötti hosszú sugárút adta meg. nem, mégsem. az első a pályaudvar kávézójának wc-je, ahol se papír, se káva, se koedukáció. káva igazából sehol nincs franciaországban, ha nyilvános wc-ről van szó. a sugárutat pedig ne andrássynak képzeld el. annyi az egész, hogy hosszú egyenes és egy nagy térre visz, ahol van obeliszk meg más egyéb sugárutak. egyébként sötét házak, piszkosak, kormosak, és semmi egységes kép: egyszintestől a négyemeletesig minden. olcsó kajáldákkal a házak aljában (ami ugye eddig végképp nem volt jellemző az országra). helyesen megfogalmazva olyan volt, mintha az ipari forradalomban járnánk. ez a hangulat volt a legmeghatározóbb végig.

Victoire-on találkoztunk Daniellel nyolc után, kocsival vitt haza minket a két villamosmegállóra lévő lakásukig. itt még nem esett le nekem, hogy a villamosnak nincs is áramszedője. a lakásuk tele kanapéval, nappaliban volt három, plusz fotelek, ilyesmi. négyen laknak itt, Lionel, akivel megbeszéltem a szállást, de végül elutazott, a srác, akit kineveztünk szlováknak , Daniel és a barátnője. első este összedobtak ők nekünk pár szendvicset meg sajtos tésztát rántottával. sőt, annyira tökösek voltunk, hogy még sétálni is elmentünk az éjszakába. kicsit szegregálódtunk nemzetiségileg, valahogy úgy jött, hogy ők se tudnak annyira angolul (szlovák srác abszolúte nem, Daniel barinőjét meg nem nagyon hallottam két nap alatt). azért rendben volt, mert mégiscsak kaptunk egy adag helyismeretet és tudtuk, másnap hol fogunk játszani.

sziget óceánban, La Rochelle felett. nagyjából 30 km hosszú, 5 km széles és 15 000-en élnek rajta. magyarnak keresztrejtvényből és tv2-ből lehet ismert. itt van az a Fort Boyard börtön, amiben az azonos nevű vetélkedőakármi forgattatott.

hamar keltünk, rövid kacsa és haletetés a parkban majd buszpályaudvar. jegy 5,10, de más lehetőség nincs, lévén egyetlen híd az átvezető. annak is örülünk, hogy nem 1988 előtt járunk erre, amikor még az se volt. ha ha. busz sokat tekereg kis falvakban. közben jól meg tudjuk állapítani, hogy a zöld és a fehér falfestékgyárak lobbija igen erős, szinte csak ez a kettő szerepel a házakon.

ahova érkeztünk az a kvázi főváros, Saint Martin de Ré. a parton itt végig várfalak vannak, valamitől nagyon védik a várost a tenger felől. egyből ki is ültünk a kikötő bejáratához. elő a bagett, a sajt, a májkrém és hasonlók. idegyűlt Tatoine is a kutya. másodszorra már körbe is jártuk a kikötőt, ami szerves része a településnek. körbeépülve kávézókkal, pékkel, ilyen-olyan boltokkal. furcsa, hogy talán itt halottuk a legtöbb nem francia szót (volt vagy két brit pár és három keleti) és mégsem volt az az érzése, hogy ezek az üzletek a turistákból élnek. pedig tengerpart és állítólag nyáron üdülőövezet. a helyieknek van kitalálva minden, a cipőbolt és a kávézó is.
említésre méltó még a templom. valami régi cucc az is, ilyen gótikus ívekkel, román toronnyal, megerődítéssel.


kifele természetesen stopp. nojáék tanultak eleget, Palival bevállalták ketten az utat. persze három kocsi se, már úton voltak, mi edzettek meg vártunk vagy fél órát a arab srácra, aki még a szigetről se vitt ki. la rochelle mellett indítottuk a legkisebb autó, ami megáll és még épp beleférünk kontesztet egy régi clioval talán. feketepóló, feketefarmer srác és feketeujjatlan, feketefarmer barátnője, akinek 7-8 igazán friss vágás volt az alkarján. volt még útközben hajószállítás teherautón. de olyan ám, hogy felvezetőautók, mert két sávnál is szélesebb hajó ám. arra nem jöttünk rá, hogy megy át az ilyen a fizetőkapun.
amiért hamarabb értek Bordeaux-ba nojáék az borzasztó hely miatt volt, ahol kitett a hajó utáni sofőr. autópálya felhajtója olyan forgalommal, ami az autó/10 percet nem haladja meg. na itt piknikezés a fűben, madárcsicsorgás és huncutkodás. üveg franziskaner sör bánta, ami még trierből volt meg. oké, próbáljuk meg autópályán mondat elhangzása után 15-16 másodperc telhetett el és már fékezett is egy megane, ami vitt egészen a gare St Jeanig.