ócska utazós

újabb zenei tanulmányi kirándulás az eddig még sosem látott lengyelországba. kicsit utolsó pillanatig függőben lévő dolog volt, köszönhetően a múlt héten bejött 0 és 5 fok közötti esős időjárásnak. na de hát az eső elállt, a hideg pedig mit számít a tátrában, szóval stoppra fel és szombat reggel irány észak. hárman vagyunk ekkor a váci út szélén, d, do és én.

sok autóval jutunk el a szlovák határig a kettesen. utolsó két jófej srác, ők szervezők a hétvégi klímafürdőben. még kanyart is tesznek a kedvünkért, hogy eldobjanak a határra, ami azért sül el szerencsétlenül, mert rendőr és 50 helyett 74-gyel suhanunk át egy falun. 30 000 huf. oppá. szar kicsit nyomott hangulatban válunk el, amit aztán az alacsony forgalom se javít fel, főleg hogy még az eső is szemerkél. egy óra várakozás után szlovák hapsi visz hosszan, majdnem lengyel határig. át a tátrán, donovaly, majd már zakopane is. fehérlik mind, nem is kicsit. nem ám ilyen hebehurgya mutogatni való hó, hanem rendes, mondjuk fél méteres. gyönyörű, igazán. hegyek, fenyvesek, átmeneti erdőövezet rozsdabarnásan, ezer színben, faházak, kanyargó utak. végül még egy fuvarunk van, amivel 30km-re sikerül megközelíteni krakkót, innen viszont már marsrutával. van marsrutka! igaz, csak távolsági, de pontosan úgy cikázik az autóúton, jobbról előzve, mint a bolgár és ukrán testvérek. 

szállás hostelben. igen. de ismerős hostelben, l erasmus bartánő társánál, m-nél. és most nem csak azért linkeltem, mert ingyen aludtunk és jófej, hanem mert nem a legolcsóbb tesco cuccok vannak, lehet bicót elvinni személyiért cserébe, színesek a falak és igazi mosatlan cucc van a mosogatóban.

iamx hamar kezd is, alig van időnk tolni egy adag csirkehúslevest és egy üveg törkölyt, már futunk is a rotundába. lődörgünk, és a német precizitásnak lett volna igaza, mert faszán lekéstük az elejét. a vége megindító volt (kétszer visszataps - nagyszerű közönség) annyira, hogy perszehogy megyünk bulizni. innentől nem négyen vagyunk, hanem fogalmam sincs. valamikor hazaértünk. két ember nem elég megemelni egy kispolszkit.

ketten l-val tartunk egy városnézős napot, d és do viszont pihennek marhahúslevesig. zsidókörnyék, változatos, furcsa és bele nem illő házakkal, amolyan 200 évvel ezelőtti rotterdam stílusban. tradkó melegszendvics piacon. plázában carrefour, hogy legyen mit a foró vízbe aprítani. marhahúsleves után bágyadt esti városnézés a hideg, sötét utcákon. se palacsinta, se sör, így vissza a hostelbe. további bágyadás után helyiekkel és egy franciával indulunk el forraltborozni, ami éjfél körül fordul át sörözésbe köszönhetően a csodás kártyajátékoknak. délig alvók egykor lelépnek, maradék meg marad, mert úgy a menő stoppolni 400 km-t, hogy előtte csak három órát alszol. már egykor hatalmas és sűrű a köd, hát képzelem milyen lehetett reggel hat körül.

hazastopp onnantól már egészen egyszerűen ment, hogy sikerült kiverni az ágyból az éjszakázókat, kijutni a város szélére és egy óra várakozás után felvetetni magunkat. két lengyel kocsi majd egy lengyel kamion, ami zakopanétől pest határáig hoz. 13 tanknyi súlyú 200 fokos bitumennel a hátunk mögött. első határon faházban, kandalló előtt, havas táj mellett tolunk még egy-egy tál pirogot (pelmenyi) és aztán alvás szlovákián keresztül.

ropogós még az élmény, reggel kevelaerben ébredtünk. az 30 000-es város a weeze reptértől pár km-re. ide is érkeztünk még péntek reggel, hogy megkezdjük a zarándokutat. négyen pestről és egyen essenből. első és legfőbb célunk rotterdam, amit bő egy héttel böktünk ki, merthogy fellép kalkbrenner és ellen allien.

stopp 3-2-es felállásban reptérről kivezető úton. taktikusan csak a holland rendszámoknak ujjazunk. van belőlük bőven, kb 10 percnyire van ide a határ. első csapat az első sárga rendszámmal elmegy, mi még várunk vagy negyed órát, de nem sietős. 150 km-t végül két kocsival tudjuk le, délután közepén érünk rotterdam ahoy negyedébe, ahonnan még busszal jutunk be a felnyíló és a használaton kívüli vasúti híd szigetére. a, d és k egy 40 perccel később jönnek, akkorra ér kb oda a hostunk is. fiatal srác és egyedül lakik második emeleten, panorámával a folyóra és a hidakra, konyha, nappali plusz két szoba, erkélyes lakásban. antisquatter, ami azt jelenti, hogy 200 eurót fizet a lakásért, amit már csak azért adnak ki, hogy ne squattolják be. merthogy majd egyszer lebontják, de nem tudni mikor.

kettőnek még nincs jegye az esti gigre, el kéne sétálni hát a helyre. a helyre odaérünk, de az csak három óra múlva nyit. ajjmár. a kettő végül marad a városban, a három haza . spar, vásárlás: tészta, zöldségek, sör. nagy a fáradtság, de azért még hostunknak segítünk egy kanapét felhúzni az ablakon keresztül a másodikra. na ez ám a mutatvány. este srácnak átjön két haverja, de ők bredába mennek bulizni, ami másik város és kocsi kell hozzá, szóval annyira ez a két társaság nem jön össze. kajára épp visszaér a két jegyvásárló. pálinka.

a koncert menő volt nyilván. korán érünk oda, talán fél egy körül. kettő után viszont jön a baj és a két jegyvásárló hazataxizni kényszerül, hányás, láz, stb. nem sokkal utánnuk négy-öt biztonsági őrt látunk, amint kidobnak valakit. hopp. nade szórakozás. sör sajnos 4 euró, ami még inkább sajnos, hogy 3-4-szer (fejenként) ki is próbáljuk, és ami leginkább sajnos, hogy kettőt ki is löttyent az idióta dohányzóasztal. a helyen nem lehet cigizni, van külön kis kert erre. a hely állítólag tök zöld és a táncparkett remegésének energiájával táplálják az elektronikát. zárás előtt eljöttünk, de ez valami 6-7 körüli időt jelent. nem emlékszem.

másnap másnap. délután napsütésben sétálás a felhőkarcolók és idióta épületek között. a talán jobban, de otthon maradt. valami parkig elsétálunk és fish&chipsről vagy legalább sültkrumpliról álmodozunk. semmise lesz belőle, így a reggeli rántottát az esti tészta követi. erre a napra host srácunk befogadott még egy couchsurfer, így már hatan szálljuk meg a nappaliját, ahol van csodálatos dvd gyűjteménye és egy szekrény tele piával (pultos a srác, azt mondja 300-400 eurónyi pia az). brock, amerikai és meleg és 19 éves és iszonyú sokat beszél, de összeségben pozitív. vicces, kedves. a másnappal szemben az áll, hogy a hostnak van egy bő marék tokenje, ami sörre, borra vagy üccsire lehet felhasználni holnapig. ingyen sör, érted. ad egy marékkal (25), de ő, a és k maradnak otthon. brock, d, l és én felfedezzük a kocsmát, ahol az akció ér. majdnem elfogy a 25 kupon (pohár sör), idióta ivós játékokkal tudunk meg egymásról egyet-smást, hazafele még pisálunk le hídról, de igazából szia rotterdam.

tegnap ugyanúgy lassú ébredés, hasunkra süt a nap. délutáni séta a maas partján az autópályára, ahol a 3-as csoport ismét hamar stoppot kap, bezzeg mi ketten még állunk ott egy háromnegyed órát. lassabban is megy végig, kell vagy 4-5 kocsi, de végül házig visznek és beelőzzük a nijmegenben és kleveben kiránduló hármasokat. amíg meg nem jönnek török-német pizza, sör és fagyi. meglepően nagy kisváros ez a kevelaer, csomó templom, kápolna, kegycuccbolt, egyéb bolt. zarándokhely, évi egymillió keresztény jön ide. egyszer még világosban a pizza után, egyszer sötétben a többiekkel járjuk be. tobias, az itteni vendéglátónk első vendégei vagyunk, szóval még körbevezet, szocializál. hatalmas háza van, menőn felújítva. sikerül úgy megkérdezni a reptérre kijutást, hogy végül kivisz minket reggel. barátnőjével, két kocsival, mert ugye öten vagyunk.

ködből fel, másfél óra múlva napsütésbe és 20 fokba le. képek majd ha megkapom.

 egy hét görög világ, amiről később esetleg.

kora reggeli start helyett újra inkább kora délelőtti jön el. serres elől indulok és perszehogy szófia fele, annak ellenére, hogy a szkopjén keresztüli úton egészen biztosan nagyobb lenne a forgalom és kevesebb a kanyon. nagy meglepetésre első két fuvarom görög (aka nem bolgár), fiatal srác és idős bácsi visz 30-30 km-t. még bolgár határ előtt állok, amikor szófiai rendszám fékez, mondom magamban huhú, dobr den. oszt mikor beszállok kormány jobb oldalon, elől két fekete srác. hát ti se bolgárok vagytok. nigériai cseh útlevéllel, amit a határon sorból kiállítva, fél órás várakoztatással dícsérnek. annak ellenére, hogy nem bolgárok, kapok szendvicset, iszunk bozát és persze szófiáig visznek. hegyek között, sztruma mellett, megállással lassan érünk fel a fővárosba, így kényelmesre veszem és úgy döntök, megalszom itt. bevásárolni amúgyis akartam. réglátott ljulini lakás, domasna banica 200 forintért és miegymás.

reggel korán indulás. el ne felejtsem hitchwikibe beírni, mennyire hasznos a szófiai 111-es buszjárat, ami a körgyűrűn jár. már bejáratott lovas benzinkútról nő vesz fel, aki pirotba (szerbia már) megy az urához. almát kapok, meg beszélgetési lehetőséget bolgárul. határon megkér, hogy gyalog menjek át, mert nem oly rég elkaptak vmi stoppost, akinél heroin volt. nahát. ellenemre nincs, mert úgyis hamarabb átérek gyalog, mint ő kocsival. míg várok rá kezd csöppet aggasztó lenni, mennyire nincs forgalom. és pirotnál (határtól 30 km) be is bizonyosul: ha a telekocsis törököket nem számolom, akkor az út kihaltsága bőven ver jópár kubait. délelőtt érkezem és kora délután sikerül felkapni egy török kamionra. na, ő nem lesz egy maradandó élmény, egyetlen szót tudtam vele váltani, amikor kiesett a papucsa, mondtam nagy jövevényszavas tudásommal, hogy papucs. azért a belgrád előtti fizetőkapukig (majd 300 km) elvisz.

ez is már korábbról ismert hely - egy héttel ezelőtt is álltam itt csak épp másik irányba. pajtizó rendőrökkel, bíztató forgalommal és pizzásdobozra írt novi sad felirattal várom azt, aki megment a sötétségtől. nagyon reméltem egy legalább határig tartó fuvart és lőn. szerb nő, hannover irányába. bolgárral együtt a szerbem is sokat javult idén nyáron, így hiába tud valamennyit angolul, maradunk a szlávnál. és egész jól megy. kapok gyümölcsöt. indija határában megállunk fiával pajtizni, de csak úgy az autópálya leállósávjában. kap csomagot, amiben későn veszi észre, hogy van egy üveg rakija. azért késő, mert határon egy litert lehet átvinni és persze ez már nála megvan. megkérdez engem is, de mondom nálam is van egy üveg (persze igazából három üveg van nálam, de minek idegeskedni). határig vacilál, majd ott megkér, hogy dobjam már ki. PFFF.

pestre bezzeg az utolsó busz után 10 perccel érek. soroksár, fél12kor csodálatos. így esett meg a történet, hogy tovább tartott pestről hazajutni (újpestre), mint röszkéről pestre. azért az mégis menő, hogy a szófia-budapest táv sikerült háromból.

még ropog, annyira friss, ott szárad a lépcső mellett a novi sad tábla. stoppbeszámoló budapest-zevgolatio, zevgolatio-szófia, szófia budapest stoppkörútról.

fiumei utca, citroen autókereskedéssel szemben. kevés várakozás, jó kocsi szegedig, majd végül jó fej és elvisz röszkére is. olyan hapsi, akivel nem kín a beszélgetés. utazik sokat, nem csak kocsival, de ha igen, akkor vesz fel stopposokat. idén nyáron nagyon szezonja van, azt mondja, megjárta lengyelországot, berlint is már és majd mindig volt stopposa. amúgy szegedi kézilabdadrukker, a csapat meccseiből 2-t ha kihagy évente. most is megy majd ukrajnába, onnan átvonatozik moszkvába, aztán átrepül valladoidba.

röszkén már épp közeleg a rendőr, hogy elküld, mert a határzóna nem holmi stoppolásra való, amikor megáll a piros és igyekezzek, mert jön a rendőr. szerb-magyar hapsi, szerb-magyarul vesz paprikát útmenti cigányoktól és szerb-magyarul telefonál. nem sokat visz, talán backa topoláig, ilyesmi. onnan valahogy átjutok újvidékig, ahonnan újra egy jófej srác visz. már angolul mondja el a sztoriját, hogy szabadkai szerb, de belgrádban van rendezvényszervező cége és mesél arról, milyen 2000 fős partikat szervezni. látunk elszabadult lovakat a nagy duna-hídon. kivisz egészen belgrád végére, ami nagy öröm. nagy öröm ellenére senki nem akar felvenni, úgyhogy sétálás van autópályán, mígnem egy üres turistabuszra kapok. légkondi, ad hideg vizet, de csak a fizetőkapukig tud elvinni, ámbár másnap délután megy szalonikibe. legrosszabb esetben is odajutok, ez már biztos.

belgrádon túl lenni nagy megkönnyebbülés. már vannak mások is, helyiek a fizetőkapuknál, de itt ez nem baj. annyira más a célközönségünk, ő tán kragujeváciakat szólít le, egyenest oda akar jutni. én írok egy nis táblát, de igazából bárhová jó, ami délnek van. fiatal csaj emllé ülök be egy 100-asra kb., majd innen középkorú hapsi áll meg cabrio audival. menőzés naplementében, szerencsére jó hosszan, majdnem egészen nisig.

sötétedik és én autópályán stoppolok, ami nem szokott annyira bíztató lenni. ámde ilyenkor jön mindig a megmentő, ezesetben egy belga kombi rendszámos török - egyedül. griechenland, perszehogy. na hát akkor nem kell se útmenti benzinkúton kóricálva éjszakáznom, se szófia fele venni az irányt, hogy ott aludjak a lakásban. szerencsére beszél angolul is, nem is keveset. már 10-20 éve kint él, feketén taxizott hollandiában, most valami étterme van - természetesen - belgiumban. családja ott, szeretője csehországban és gondolom most se véletlen ment egyedül. rákérdeztem, miért járnak kocsival haza a vendégmunkások és olyasmit mondott, hogy a pereputty fiataljai valami hivatalos dolog miatt nem repülhetnek. még sose beszélgettem törökkel ennyit. szkopje előtt megállunk útszéli étteremben, megkajáltat, hisz török. ez ilyen 0 óra 2 perc körül van, de már nem tudom, melyik időzóna szerint. ami egyedül rossz benne, hogy egyenest jön belgiumból és így a macedón-szerb határon feladja és alszik egyet. határforgalom kihalt, görög oldalon annál nagyobb az élet a kávézóban.

innen szaloniki 70 km. viszont nekem nem egészen ez kell, sőt. csöpp kis 200 fős falu a célom, szalonikitől (milliós) ugyancsak 70 km-re, csak épp másik úton. nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha nagy lendülettel jönnék müchenből az m1-esen, de nem pestre akarok jutni, hanem egy nógrádi faluba. hatalmas suv-val visz el egy aggódó idősebb házaspár a határról. görögök. görögökben az a vicces, hogy ha nem tudnak bármilyen nyelvet, akkor aztán kb 15 szóból áll a szókincsünk. ezek sem az alapok, mint igen (ne), nem (ohi), hanem hülye bolgár jövevényszavak, mint például a papír, a biztosan vagy az ezer. szerencsére értelmes emberek és megértik, hogy nekem jó lesz egy autópályakereszteződésben hajnal 4-kor, de azért még a kezembe nyom egy 20 euróst. hát jó.

autópályakereszteződés, buzinagy cementgyár mellett, szalonikiből kifele. menő.

béna görög srác elvisz rossz útra 15 km-nyit. mondom én, hogy a serres tábla amarra mutat, de ő tudja, hogy erre van egy rövidebb út. kel fel a nap keletről, amerre menni kéne és süti a hátunkat, hát nekem ne mondd. hát nem volt. plusz két stoppba került ez a kirándulás. az első valami nagyon ócska-régi mazda pickup vitt vagy ezer méter, amiben benne volt egy tankolás is. törött teknősök az út mentén, dimbes-dombos srága táj, megérkezős érzés. még egy albán és egy bolgár visz a főtúton, majd a faluba bevezetőn két bácsi. ekkor terjedhetett el a hír igazán, hogy valaki STOPPOL a környéken és még görögül se tud és nem is bolgár (bolgárból ezen a vidéken majdnem annyi van, mint görögből - dolgoznak, nyaralnak). nem csodálnám, ha benne lennék a helyi hírekben.

folyt. majd.

ez sose lesz kész. ötödszörre kezdek neki.

szóval exit után bulgária, szófia, lozen, nyári egyetem. három hét gondtalan boldogság, tanulás és kirándulgatás. bojana, vitosa, plovdiv és rila. nagyjából már ismert helyek, kivéve a fekete csúcsot a vitosán és a vízesést bojana mögött.

augusztus elsején irány dél. 

hazafele stoppal, persze. könnyen ment serres határától röszkéig eljutottam 16 óra alatt. innen busz, mert éjjel kettő van és stoppom hiába ment csehországba, a határon hat óra a várakozás. nagyszerű volt, hogy a hat sofőr közül öt bolgár volt és tudtam velük beszélni, mégha nem is angolul. szófián keresztülmentem, bevásároltam, ez is kellett.

fesztiválutazás is utazás, pláne ha külföldre. újvidéki exit fesztivál volt a cél, mert páldául talán a cnn a világ negyedik legjobb fesztiváljának sorolta, mert várban van, mert a line-up csodálatos és a többi. szóval sokat vártam tőle. bocsánat az exit fanoktól, de itt most többnyire lehúzás következik. olyan címeken gondolkoztunk - dvel voltunk, ketten - hogy exit failed vagy i survived exit '09.

először is nem sikerült odaérni. pestről egy körül indultunk stoppal. merthogy alig 300 km és egyenes út, egyedül szeged és a határ töri meg. az lett a vége, hogy kishegyes környékén kavarogtunk, majd feketicsnél egy benzinkút háta mögött sátoroztunk. ez 44 kmre van újvidéktől. reggeli induláshoz sem kapcsolnék szerencsés jelzőt, sok sétálás az autóút mentén, ahol senki nem akar két hátizsákos, láthatóan fesztiválra igyekvő srácnak megállni. csak egy kamionos.

dög meleg van.

 sokadjára újra berlinben jártam. mostani apropó az volt, hogy vége a vizsgáknak, ráérünk, nyár van és aktuális kedvenc dj-nk is épp koncertezik valamit. na persze van kint ismerőspajtás, aki éppenséggel lakik ott és kedvesen alhatunk is nála. nagyszerű, nagyszerű. itt volt az ideje tehát a 880 km-es idénynyitó stoppolásnak d-vel, ketten srácok.

odafele 16 órába telt az út. egész jól haladtunk, többek közt köszi a rajkától prágáig vivő amcsiknak, viszont prága előtt beragadtunk egy benzinkútba. három órát. borzasztó. végül be prágába, átmetróztunk a városon és lőn, folytatjuk az utat. nem is kellett volna ennyire parázni és kiszállni előtte. jó ha tudod, ha arra jársz. következő állomás, ahol kétségbeesés környékez az a német határ előtti benzinkút. itt este 10-kor tök sötétben nulla forgalommal szerencsétlenkedünk, majd mikor végre veszünk egy hotdogot és egy teát kapunk egy fuvart. berlinig. jupík. tudtad, hogy ha gyorsan hajtasz és a kocsi kereke rámegy a szaggatott elválasztósávra az egészen olyan, mintha egy ellen allien szám részlete volna? éjjel kettőkor raknak ki azon a metróállomáson, ami nekünk a legjobb. öröm és fáradtság.

másnap a nagy koncert napja, de előtte még városnézés. megnézünk sok-sok híres helyet, amit már úgyis mindketten láttunk. de most gyalog, nyugiban, sörrel és chips-szel a kezünkben. a beharangozott eső és hideg ellenére nagyon kellemes 22-25 fok van és napsütés. vacsira tésztázunk, szósszal, hogy változatossággal dobjuk fel az amúgy klasszik camambert-kenyér-csoki turistamenüt. lazulásnak szimplázunk, ahol kedves szállásadónk dolgozik. nem mondom el, hogy iszunk majd harmadáron sört és vodkát.

alapozás hiába, koncertre, kalkbrennerre nem jutunk be. majd egy órás sorban várakozás után megunjuk a szardíniázást és visszabattyogunk a szimplához. az bejött. innen már hárman és helyismerettel megyünk ugrálni. a vége az lett, hogy nem tudom mikor, de napsütésben toltuk haza egymást babakocsiban. annyira azért nem is volt szörnyű este.

másnap ugyanaz. sétálás, parklife, sör. vállalható árú lasagna, olcsó kínai, morgenrot. rehabilitácó és rengeteg gyaloglás. egyetlen egyszer sem szállunk tömegközlekedésre, tehát ISZONYAT sokat sétáltunk. este még szimplázunk kettőig.

reggel hétkor kelés és irány stoppolni. bevásárlás után. az első nagyon nehezen megy, másfél órába telik. aztán drezda előtt 80 km-rel egy benzinkúton ökörködünk épp már vagy fél órája, mikor  "nézd, nézd, magyar!". és felvesz. és orgazmus. sajnos csak mosonmagyaróvárig megy, de ez ott és akkor nem számít. ha a forgalom engedi 210-zel hasítjuk a sávokat. aztán ott vagyok, ahonnan már telefonálhatunk is haza, a cél előtt alig 100 km-rel és nem megy. este 10 körül érünk csak be budapestre, de így is megvan az átlagos 13 óra. hip hip. 35 euró volt kb ez az út.

cuki kis főút menti faluban várunk sokat még guantanamo előtt. guantanamo a harmadtáv kb santiago és baracoa között, szóval annyira nem bíztató a helyzet. ez a carretera central, tehát a legfőbb út kubában. igaz, hogy az ország második legnagyobb városától keletre már megérthető, hogy kisebb a forgalom, nade azért ez. félóránként ha elmegy valami, az már sok. és a valamibe beleértem az oldalkocsis motort, a traktort és a lovaskocsit is. végül hárman, d, k, m beszállnak egy bérelt kocsis norvég turistasráchoz, mi meg jjvel ketten maradunk tovább. kb. fél óra és jön egy camion, ami persze dugultig tele, de azért felszuszakolódunk. így guantanamóig, ahol a várostól kilométerekre lévő buszpályaudvaron szállunk ki. kuba legnagyobb buszpályaudvarát csodálhatjuk meg. busz baracoába számunkra - turistáknak - már nincs, így mivel már közel a sötétség, gyorsan egy kocsihoz pattanunk, ami két dollárért elvisz taxi jellegű fuvarra a baracoai kivezető úthoz. a három hét egyik leghasznosabb két dollárja volt ez, mert még alig kászálódunk ki a moszkvicsból már látjuk, hogy valami camion van épp és szállnak felfele emberek. bizony rohanva felkapunk mi is erre, mert ha nem is baracoáig, de innentől már bő féltávig elvisz minket. imias.

és akkor egy kis földrajz. kuba legkeletibb felén járunk, ami úgy nézt ki, mint egy kifli vége. a csücsök a legkeletibb pont. baracoa az északi oldalon van. az út santiagoból guantanamon (és imiason) keresztül a déli oldalon húzódik. ez teljesen sivatagos, kaktuszos, sziklás tengerparti út. imias után északnak fordul, át a hegyeken amik mögött ott az esőerdő. csodás út, odafelé éjszaka megyünk, de a telihold fényénél látszik a sejtelem. ami még különösebb, esik az eső. utoljára londonban láttunk ilyet, ami igen rég és messze volt már.

kapunk egy infot, miszerint este nyolckor jön majd egy busz, egy yutong, ami elmegy egészen baracoába. addig még van két óra kb, szóval esetleg mással is elvitethetjük magunkat és ha nem, akkor meg biztonsági tartalék. bár én csöppet aggódom, mert még nem igen találkoztunk az elmúlt két-három hétben olyannal, hogy nyolckor majd jön egy busz. naplemente, tengerparti, hegylábánál fekvő ám sivatagbeli falu. kaja az alig, az is unalmas sütemény. árusnő meg is kérdi, mikor egyiket kérjük a kettő közül, hogy tudjuk-e mi az. mert ha nem, akkor ő azt nem ajánlaná.

háromnegyed nyolckor megjelent egy busz. eddigre már népes sereg várt rá. ám így is simán felfértünk rá. habár nem vadiúj kínai yutong, mi azért egyelőre meg vagyunk vele elégedve. egyelőre. mert kb. éjfélre ért baracoa szélére, és megadta magát. előtte vagy 8-10-szer álltunk meg, mert szerelni kellett. izzadt, félmeztelen kubaiak részegen szerelnek buszt az esőerdő szerpentinjein éjszaka. sebaj, fáradtan is, de megérkezünk. szálláskereséssel sem megy el több negyed óránál és mi több, roppant kedves, barátságos és szimpatikus háziakat kapunk. az első igazán fekete szállásadóink.