ócska utazós

még ropog, annyira friss, ott szárad a lépcső mellett a novi sad tábla. stoppbeszámoló budapest-zevgolatio, zevgolatio-szófia, szófia budapest stoppkörútról.

fiumei utca, citroen autókereskedéssel szemben. kevés várakozás, jó kocsi szegedig, majd végül jó fej és elvisz röszkére is. olyan hapsi, akivel nem kín a beszélgetés. utazik sokat, nem csak kocsival, de ha igen, akkor vesz fel stopposokat. idén nyáron nagyon szezonja van, azt mondja, megjárta lengyelországot, berlint is már és majd mindig volt stopposa. amúgy szegedi kézilabdadrukker, a csapat meccseiből 2-t ha kihagy évente. most is megy majd ukrajnába, onnan átvonatozik moszkvába, aztán átrepül valladoidba.

röszkén már épp közeleg a rendőr, hogy elküld, mert a határzóna nem holmi stoppolásra való, amikor megáll a piros és igyekezzek, mert jön a rendőr. szerb-magyar hapsi, szerb-magyarul vesz paprikát útmenti cigányoktól és szerb-magyarul telefonál. nem sokat visz, talán backa topoláig, ilyesmi. onnan valahogy átjutok újvidékig, ahonnan újra egy jófej srác visz. már angolul mondja el a sztoriját, hogy szabadkai szerb, de belgrádban van rendezvényszervező cége és mesél arról, milyen 2000 fős partikat szervezni. látunk elszabadult lovakat a nagy duna-hídon. kivisz egészen belgrád végére, ami nagy öröm. nagy öröm ellenére senki nem akar felvenni, úgyhogy sétálás van autópályán, mígnem egy üres turistabuszra kapok. légkondi, ad hideg vizet, de csak a fizetőkapukig tud elvinni, ámbár másnap délután megy szalonikibe. legrosszabb esetben is odajutok, ez már biztos.

belgrádon túl lenni nagy megkönnyebbülés. már vannak mások is, helyiek a fizetőkapuknál, de itt ez nem baj. annyira más a célközönségünk, ő tán kragujeváciakat szólít le, egyenest oda akar jutni. én írok egy nis táblát, de igazából bárhová jó, ami délnek van. fiatal csaj emllé ülök be egy 100-asra kb., majd innen középkorú hapsi áll meg cabrio audival. menőzés naplementében, szerencsére jó hosszan, majdnem egészen nisig.

sötétedik és én autópályán stoppolok, ami nem szokott annyira bíztató lenni. ámde ilyenkor jön mindig a megmentő, ezesetben egy belga kombi rendszámos török - egyedül. griechenland, perszehogy. na hát akkor nem kell se útmenti benzinkúton kóricálva éjszakáznom, se szófia fele venni az irányt, hogy ott aludjak a lakásban. szerencsére beszél angolul is, nem is keveset. már 10-20 éve kint él, feketén taxizott hollandiában, most valami étterme van - természetesen - belgiumban. családja ott, szeretője csehországban és gondolom most se véletlen ment egyedül. rákérdeztem, miért járnak kocsival haza a vendégmunkások és olyasmit mondott, hogy a pereputty fiataljai valami hivatalos dolog miatt nem repülhetnek. még sose beszélgettem törökkel ennyit. szkopje előtt megállunk útszéli étteremben, megkajáltat, hisz török. ez ilyen 0 óra 2 perc körül van, de már nem tudom, melyik időzóna szerint. ami egyedül rossz benne, hogy egyenest jön belgiumból és így a macedón-szerb határon feladja és alszik egyet. határforgalom kihalt, görög oldalon annál nagyobb az élet a kávézóban.

innen szaloniki 70 km. viszont nekem nem egészen ez kell, sőt. csöpp kis 200 fős falu a célom, szalonikitől (milliós) ugyancsak 70 km-re, csak épp másik úton. nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha nagy lendülettel jönnék müchenből az m1-esen, de nem pestre akarok jutni, hanem egy nógrádi faluba. hatalmas suv-val visz el egy aggódó idősebb házaspár a határról. görögök. görögökben az a vicces, hogy ha nem tudnak bármilyen nyelvet, akkor aztán kb 15 szóból áll a szókincsünk. ezek sem az alapok, mint igen (ne), nem (ohi), hanem hülye bolgár jövevényszavak, mint például a papír, a biztosan vagy az ezer. szerencsére értelmes emberek és megértik, hogy nekem jó lesz egy autópályakereszteződésben hajnal 4-kor, de azért még a kezembe nyom egy 20 euróst. hát jó.

autópályakereszteződés, buzinagy cementgyár mellett, szalonikiből kifele. menő.

béna görög srác elvisz rossz útra 15 km-nyit. mondom én, hogy a serres tábla amarra mutat, de ő tudja, hogy erre van egy rövidebb út. kel fel a nap keletről, amerre menni kéne és süti a hátunkat, hát nekem ne mondd. hát nem volt. plusz két stoppba került ez a kirándulás. az első valami nagyon ócska-régi mazda pickup vitt vagy ezer méter, amiben benne volt egy tankolás is. törött teknősök az út mentén, dimbes-dombos srága táj, megérkezős érzés. még egy albán és egy bolgár visz a főtúton, majd a faluba bevezetőn két bácsi. ekkor terjedhetett el a hír igazán, hogy valaki STOPPOL a környéken és még görögül se tud és nem is bolgár (bolgárból ezen a vidéken majdnem annyi van, mint görögből - dolgoznak, nyaralnak). nem csodálnám, ha benne lennék a helyi hírekben.

folyt. majd.

ez sose lesz kész. ötödszörre kezdek neki.

szóval exit után bulgária, szófia, lozen, nyári egyetem. három hét gondtalan boldogság, tanulás és kirándulgatás. bojana, vitosa, plovdiv és rila. nagyjából már ismert helyek, kivéve a fekete csúcsot a vitosán és a vízesést bojana mögött.

augusztus elsején irány dél. 

hazafele stoppal, persze. könnyen ment serres határától röszkéig eljutottam 16 óra alatt. innen busz, mert éjjel kettő van és stoppom hiába ment csehországba, a határon hat óra a várakozás. nagyszerű volt, hogy a hat sofőr közül öt bolgár volt és tudtam velük beszélni, mégha nem is angolul. szófián keresztülmentem, bevásároltam, ez is kellett.

egészen estefele értünk be Veleszbe, ahová azért mentünk, mert macedónia ezen felén itt kaptunk hosztot. úton idefele volt két srác, aki felvett minket, olyan beszólással hogy i dont have a driving licence, free macedonia! aztán meg jól kinevették a karambolos srácot, aki görög volt. kicsit el is voltak tévedve, de vidám szakasz volt. utána hapsi egyenest, majdnem házig, nagyszerűen esett a sör, amivel megkinált.

sajnos Asze, a hosztunk csöppent kint lakik a központból. arra, amerre már nincs semmi, még a benzikúton is túl. de mosolygós, van kajája és szociális. érdeklődő, olyan akivel beszélgetsz de azért néha érzed, hogy kicsit kényszeredett. de végtelenül rendes. szüleivel él egy családi házban - ő fent, szülők lent. kertes szerű, de nem olyan, mint itthon. ez Velesz adottságaiból fakad, mivel völgyben van, dimbes dombos. utcák is mindig lejtenek vagy ferdék és szűkek annyira, hogy felül gyakran átfut a szőlő az egyik kertből a másikba.

ohridból reggel indulunk persze tovább. város másik fele kell nekünk, mert ugye amikor megérkeztünk a befele vezető úton lévő szobát kináló bácsikkal laktunk, most viszont másik irányba kerülünk visszafele. szóval séta. felvenni kisbusz, bolgár rendszám. bevetem náluk is, hogy megértegetem, ha hozzám szólnak, de persze kiderül, hogy ők igaziból macedónok, de valami közük van odaátra is. ezután már tisztán hallom, hogy jasz-t mondanak asz helyett (én macedónul és boldárul). van valami fizető szállásuk nekik is ohridban, kapunk is névjegykártyát. ami még megmaradt az, hogy valami vulkanikus hegyről meséltek útközben, aminek állitólag kén szaga is van - amit dzsudi is igazolt. aztán már valamelyik városon keresztül volt guszta a jármű, ami meg volt rakva trágyával. szkopjéban láttuk a legtöbb járművet, de volt ohridban is. ez kb. akkora, mint egy gokart, csak kicsit nagyobb kerekekkel, hogy birja a terepet. eléggé házi jelleggel van összerakva és jó mindenre. mosógéptől kezdve, trágyán át az egész család szállitható rajta.

bitolába egy remek angollal beszélő bácsi visz be. egészen a központba. már a bevezető úton, a patak mentén álló házakon látszik, hogy ez szép. egészen franciás, kovácsolt vas erkélyes, klasszicista épületek, akár egy kis pesti nagykörút. bitola a konzulok városa. még török időkbően küldtek ide mindenhonnan az ismert világból konzulokat. máig megmaradt tiz (bolgár, francia, görög, horvát, nagy-brit, orosz, román, török, szerb, szlovén), annak ellenére, hogy 180 km-en belül van a fővárostól, szkopjétól. és lőn, turista információ. az első hat nap után és van olyan kedves a lány, hogy otthagyhatjuk a cuccokat és nem kell végigcipekedni a városnézés alatt. és három nyelvű (macedón, francia, angol) táblák a látnivalók előtt. sétáló utcán andrássyhoz hasonló stilusú kis paloták, tipikus nagykövetségi házak. múzeum, katolikus templom és frissen emelt tito mellszobor. cukrászdában dobunk egy-egy olyan sütit, hogy csurig megtelünk a nagy melegben. aztán jön a folyón túli rész, ami itt is - szkopjéhoz hasonlóan - a bazár. sokkal kevésbé törökösebb, beceneve is kis monmartre, párizs után szabadon. azért mégis inkább szkopje, mint párizs, de aranyos. van rendes szabadtéri piac is, ilyesmi.

kigyaloglás cuccokkal és stopp prilepbe. srác és egy csaj kis zasztavában. jófejek, korunkbeliek, beszélgetős utazás. annyira, hogy a végén kapunk prilepben idegenvezetést. először a bejáratnál lévő emlékműves parkban sétálunk. sakkfigurák, és sorban álló 10 oszlop, amiken már csak kettő bronzszobor áll - szinesfém itt is sokat ér. továbbmegyünk kocsival a városba, ahol van nagy sándor szobor, lemolotovozott dzsámi, kis bazár és ronda kultúrház. nem annyira unalmas, mint egy ekkora lélekszámú magyar város, de azért másfél óra alatt egészen nagy részét láttuk a látnivalóknak. érdekessége még a dohány. dohány van mindenhol, házak oldalán, a földeken, az autókból dohány lóg. körbe hegyek, szép vidék, de nagyon el tudom képzelni, hogy mennyire kilátástalan lehet errefele az élet. csak a dohány.

szkopjéban korán kelünk, mert Grizelda megy munkába, vagy iskolába előadást tartani vagy valami hasonló. nem nagy város ugye, csak hosszú, de szerencsére épp a keleti felén laktunk, úgyhogy nem is kell annyira vészesen sokat sétálni stoppolás felé. várni pedig még kevesebbet, öt percen belül van, hogy megáll nekünk a belgrádi rendszámú skoda.

új skoda, kiemelendő, octavia. egy idő után aztán arra is rájövünk, hogy beszél angolul a srác és igazából macedón, csak amottani cégnek dolgozik. süvitünk az autópályán az első elterelésig. fizetőkapus rendszer divik itt is, 70 km-es szakaszon két-három kapu. de egyiknél se kell többet fizetni 100 forintnyi dénárnál. aztán tovább száguldunk vele albán falvakon keresztül. mecset mindenhol, albán zászló sok helyütt és cirill kiirás nagyon alig. tetovo, gosztivar, aztán kicsevo után már inkább kolostorok. itt hegyek közt visz az út. ami a legmegdöbbentőbb, hogy akár bő fél órát is kocsikázunk - gyorsan ám - úgy, hogy egyetlen települést is látnánk. erdő mindenhol.

srácot dicsértem már, folytatom. szállást előre is úgy terveztünk, hogy majd leérünk a tóhoz, oszt figyeljük a néniket, hogy melyik a szimpi. ez úgy nézett ki, hogy ohrid váro bevezető útját ott állnak, mintha stoppolnának 15-20-an. táblát is tartanak néha, hogy room, v szobi v ilyesmi. szal nem nehéz, de azért srácunk ledumálta eggyel. hat euró fejenként, éjszakánként, amire azt mondják, hogy innen indulnak az árak. egyből ki is fizetünk három éjszakát. központtól csöppet kiesik, ez 5 perc sétát jelent, de akkor már teljesen bent vagy. amúgy meg egy kihúzható kanapé, ágy, bárszekrény (minek?), asztal, régi-régi bakelites rádió a berendezés, szóval korrekt.

korán értünk ugye le és még dél előtt szállásunk is volt, úgyhogy nagy a boldogság. már nem is rémlik, de csak lődörögtünk a kikötőben, város régi részén, piacon, ilyesmi. elsőre az jön le, hogy teljesen olyan, mint a tenger. tényleg rém tiszta, nagyon mélyre lelátni. hajókák jönnek, mennek, kikötő, sziklafalak. nem hullámzik, oké, de attól még lehetne öböl. aztán másodjára az jön le, hogy az óváros házai teljesen bolgár stilusúak. mecset itt is van, meg néha sapkás albánt is látni teázni, de ez már sokkal tisztábban macedón terület. templomból is van rengeteg, igazán hasonlitható a bolgár neszebárhoz.

nagy lelkesedéssel, hogy újra balkán irány még délebb. ott tört le a kedv először, mikor belgrádban két órát vártunk az első stoppra. hatalmas forgalom, még nem is rossz hely, de csak nem állnak meg. kiboriró, meleg van, ilyesmi. aztán persze csak eljutunk egy péage-hoz, de egészen nisig szenvedés volt. ez azt jelenti, hogy 200 km öt óra alatt, vagy valami hasonló. már sötétedik, mikor megáll nekünk egy szkopjei rendszámú vw. szóval a maradék 200 km meglett másfél óra alatt. fincsi. és még angolul is tud nagyszerűen az egyik hapsi. a határon, annak ellenére nagy az öröm, hogy a szerbek még a napszemüvegtokot is kipakoltatták, mert igaziból a macedónoktól paráztunk. náluk van egy olyan szabály, hogy belépéskor előre hat hónap útlevél érvényesség kell. és az nincs meg, de nem szóltak ők egy szót sem. szkopjéban még taxizunk egyet a helyre, ahol a csajjal talizunk. este tiz van ugye, nincs senkinek botorkálni. taxis úgyis simán elfogadja a két euróst.

amit este a városból sötétben láttunk, az a hatalmas amerikai nagykövetség és a kereszt. utóbbival lehetetlen nem összetalálkozni a másnap tapasztalata szerint. van egy nagy hegy szkopje fölött, épp mint szófiában és ennek a tetején virit a keresztény cucc. ez csak azért necces, mert lépten nyomon ott vannak a mecsetek is, meg amúgy is az ország 2/3-a muzulmán albán. állitólag a csúcs is épp valami vallási gócpont.

hosztunk, Grizelda nem annyira a központban lakik, de kis város, gyalog bent vagyunk 20 perc alatt nem sietve. közben találunk bankot és váltunk pénzt, piacot, templomot, pékséget (bürek, jééj). városmagból elsőnek a főteret találjuk meg, ami épp olyan, mint bármely jugoszláv tagköztársaságban vagy romániában vagy bulgáriában. beton, beton, beton. vannak faszás kis épületek, meg persze mindenhol boltok vannak. a közterület is alkalmazkodik azért az emberek moráljához, vannak padok árnyékban, kutak minden sarkon, szóval nem annyira vészes, de azért mégsem egy Les Tuileries. (dög meleg van)

belgrád először. mert megalszunk odafele félúton. kell is, ahogy kiderül, mert bőven sötétben érünk le budapestről. igaz, még a magyarországi stopp volt a gyér. először is ugye be kellett ugrani hódmezővásárhelyre, ami hiába van azon felén az országnak, azért más, mintha végighúzna az ember a pályán. vagyemlíthetném a kecskeméti mol kutat is, ami hiába csillog-villog az új designnal, még nincs megnyitva, tehát tök nulla forgalom jár arra. órás sétálások és pár méteres shortest ride ever stoppok a repülőnapi forgalomban a régi ötös fele, nagy az öröm. aztán persze átjutunk a határon, ahol schengen fele igencsak sokan (4-5-6 órát) várakoznak. kapunk egy olasz és egy spanyol srácot, magyar rendszámú bérelt kocsival, akik belgrádba tartanak kirándulni. ez nekünk kb. 190 km egy kocsival. rendszám miatt persze már a város környékén félreállítanak a rendőrök és megbasszák őket százvalahány euróra. alkudozás included, lehet euróban fizetni. aztán jött a mi pillanatunk, mert belgrádba nem egyszerű betalálni. táblák csak itt-ott, de azért mégsem annyira bonyolult.

hostunkkal trg republikán találkozunk, mint ahogy minden belgrádi itt találkozik. este tíz körül van néni, aki galambokat etet, kóborkutya, hátizsákosok, dübörgő tunning kocsik és élet. vagy két éve voltam utoljára a balkánon, ami nagyon sok. úgyhogy élvezem, szívom magamba. nem láttunk sokat, de tudom, hogy ott vannak a kajás standok, ahol este pizza megy, reggel burek. hangosak, köpnek és kint vannak az utcán. boltok is késő este zárnak csak. többet nagyon nem látunk, még éjjel egyig sétálunk, lenézünk dunára valami parkból, sétálóutca és kiülős macskaköves. nem hiszem, hogy probléma lenne a lakók miatt, hogy éjjel egykor élőzene szól az utcán.

reggel piacos kör és burek, valamint gevrek és mákos cucc az útra. mert megyünk ki a nagy útra, hogy repüljünk tovább szkopjéba.  világosban is látjuk, hogy tele a város szerb zászlókkal és ilyen-olyan graffitikkel. gondolom, hogy van mélyebb tartalma, ilyen politikai szerű. kedvencem a mladics plakát, aláírva annyi, hogy szerb. futottak még az amerikai nagykövetség befalazva és a bombától romos házak tetejükön zöldülő fákkal.

élveztem egy éjjelre. vissza kell jönni.

busszal érkeztünk, mivel még nem voltam aznap reggel egészen rendben. indulni pedig korán kellett, mert Donald, a hosztunk is buszozott szófiába, jöttek a szülei montanából repcsivel. izgalom az úton (ami végtelenül nyugodt, ködös tájakon haladt), hogy hol is fogunk aludni, mert első napra nem volt senkinek se írva, hogy hospitalityclub. aztán hamar elmúlt, amint leszálltunk volt ipse, hogy kell-e szállás. kell.

annyira régen volt már, két és fél hónapja. nem is tudok már annyira tisztán emlékezni, mint ahogy szeretnék minden kis pillanatot, érzést leírni, ahogyan ott állunk buszmegállóban tinirokkerekkel, vagy a dög meleg délben.

várnában tehát első nap pénzért aludtunk a pályaudvaros hapsinál, aki barátságos volt. aztán köv kettőt topszinál, akit az előre foglalt hosztunk ajánlott, mint maga helyett mentesítő, mert nem igazán értettem, miért. hozzá, topszihoz egyszerű volt kijutni: x buszról leszállsz a piccadily után, begyalogolsz kicsit az első blokk mellett, jobbra az iskolához, be annak hátsó kapuján, át az udvaron, ott lesz egy luk a kerítésen majd kicsit visszafordulni, ott van egy átjáró a ház alatt és meg is érkeztél. mindezt este, egyedül. na erre jó, hogy valamennyit értek bolgárul.

várnában az az érzésed, hogy egy nagyvárosban vagy a tenger mentén. kutak 70%-ából mégis meleg ásványvíz szerű jön, ami igazán irritáló nyári hőségben. strand elég koszos, de éjszakai ücsörgéshez életmentő fészkében, holdfényben, romin tökéletes.

középső napon aladzsa kolostor, ami sziklacucc. pár száz éve leomlott a szikla fele, így most olyan (kép), mintha csak erkélyeket vágtak volna maguknak a barátok a mészkőbe. kilátással a tengerre, igazán jó hely. visszafele, ha már úgy hoztak, még beugrottunk zlatni pjaszecira, ami strand (kép), méghozzá nagy. szállodák a fák között és homok. férfi dolog tőlem, főleg hogy még le is írom, denekem tetszett, hogy nem készültünk fürdésre.

utolsó teljes napon kikocsikáztunk a kaliakra-fokhoz. ötlet onnan jött, hogy előző nap egyik stopposék oda mentek. 60 km-re van északra várostól, három fuvar volt, amiből az első az érdekes: kis narancs volkswagen teherautó kilóméteróra nélkül, valami gyengéd kis fékkel és persze az elmaradhatatlan lejtőn leállítjuk a motort haladással. miután kiszálltunk menekültünk is, mert elinduláskor olyan fekete füstöt nyomott, hogy na. kaliakra szép. 70 méterrel tenger fölött vagy (kép) és nem tudsz lemenni - pedig nagyon akarsz, olyan izgalmasnak tűnik a víz - mert annyira sziklás.

este még bevágtunk valami pizzát meg répást hús egy drága helyen, otthagytunk vagy 1 500 forintnyit. cserébe van kamenitzás korsóm.

kihagytam még azt, hogy várnában volt az első eset, hogy akartak kínálni csencs mani, csencs. atemplomnál rakat sok a taxi (kép), el tudom képzelni, hogy összeverekednek kliensen. rossz élmény volt felszállni a város leghosszabb járatára rossz irányban és várni ott egy órát a visszaútra.

másnap felkelés, vásárlás boltban, hogy legyen itthon is bulgária. utolsó banica, busz és reptér. reptéren volt tv, forma1-et adták. itt tudtam meg, hogy villeneuve nem versenyez többé és meg sem rázott.