ócska utazós

egészen estefele értünk be Veleszbe, ahová azért mentünk, mert macedónia ezen felén itt kaptunk hosztot. úton idefele volt két srác, aki felvett minket, olyan beszólással hogy i dont have a driving licence, free macedonia! aztán meg jól kinevették a karambolos srácot, aki görög volt. kicsit el is voltak tévedve, de vidám szakasz volt. utána hapsi egyenest, majdnem házig, nagyszerűen esett a sör, amivel megkinált.

sajnos Asze, a hosztunk csöppent kint lakik a központból. arra, amerre már nincs semmi, még a benzikúton is túl. de mosolygós, van kajája és szociális. érdeklődő, olyan akivel beszélgetsz de azért néha érzed, hogy kicsit kényszeredett. de végtelenül rendes. szüleivel él egy családi házban - ő fent, szülők lent. kertes szerű, de nem olyan, mint itthon. ez Velesz adottságaiból fakad, mivel völgyben van, dimbes dombos. utcák is mindig lejtenek vagy ferdék és szűkek annyira, hogy felül gyakran átfut a szőlő az egyik kertből a másikba.

szkopjéban korán kelünk, mert Grizelda megy munkába, vagy iskolába előadást tartani vagy valami hasonló. nem nagy város ugye, csak hosszú, de szerencsére épp a keleti felén laktunk, úgyhogy nem is kell annyira vészesen sokat sétálni stoppolás felé. várni pedig még kevesebbet, öt percen belül van, hogy megáll nekünk a belgrádi rendszámú skoda.

új skoda, kiemelendő, octavia. egy idő után aztán arra is rájövünk, hogy beszél angolul a srác és igazából macedón, csak amottani cégnek dolgozik. süvitünk az autópályán az első elterelésig. fizetőkapus rendszer divik itt is, 70 km-es szakaszon két-három kapu. de egyiknél se kell többet fizetni 100 forintnyi dénárnál. aztán tovább száguldunk vele albán falvakon keresztül. mecset mindenhol, albán zászló sok helyütt és cirill kiirás nagyon alig. tetovo, gosztivar, aztán kicsevo után már inkább kolostorok. itt hegyek közt visz az út. ami a legmegdöbbentőbb, hogy akár bő fél órát is kocsikázunk - gyorsan ám - úgy, hogy egyetlen települést is látnánk. erdő mindenhol.

srácot dicsértem már, folytatom. szállást előre is úgy terveztünk, hogy majd leérünk a tóhoz, oszt figyeljük a néniket, hogy melyik a szimpi. ez úgy nézett ki, hogy ohrid váro bevezető útját ott állnak, mintha stoppolnának 15-20-an. táblát is tartanak néha, hogy room, v szobi v ilyesmi. szal nem nehéz, de azért srácunk ledumálta eggyel. hat euró fejenként, éjszakánként, amire azt mondják, hogy innen indulnak az árak. egyből ki is fizetünk három éjszakát. központtól csöppet kiesik, ez 5 perc sétát jelent, de akkor már teljesen bent vagy. amúgy meg egy kihúzható kanapé, ágy, bárszekrény (minek?), asztal, régi-régi bakelites rádió a berendezés, szóval korrekt.

korán értünk ugye le és még dél előtt szállásunk is volt, úgyhogy nagy a boldogság. már nem is rémlik, de csak lődörögtünk a kikötőben, város régi részén, piacon, ilyesmi. elsőre az jön le, hogy teljesen olyan, mint a tenger. tényleg rém tiszta, nagyon mélyre lelátni. hajókák jönnek, mennek, kikötő, sziklafalak. nem hullámzik, oké, de attól még lehetne öböl. aztán másodjára az jön le, hogy az óváros házai teljesen bolgár stilusúak. mecset itt is van, meg néha sapkás albánt is látni teázni, de ez már sokkal tisztábban macedón terület. templomból is van rengeteg, igazán hasonlitható a bolgár neszebárhoz.

nagy lelkesedéssel, hogy újra balkán irány még délebb. ott tört le a kedv először, mikor belgrádban két órát vártunk az első stoppra. hatalmas forgalom, még nem is rossz hely, de csak nem állnak meg. kiboriró, meleg van, ilyesmi. aztán persze csak eljutunk egy péage-hoz, de egészen nisig szenvedés volt. ez azt jelenti, hogy 200 km öt óra alatt, vagy valami hasonló. már sötétedik, mikor megáll nekünk egy szkopjei rendszámú vw. szóval a maradék 200 km meglett másfél óra alatt. fincsi. és még angolul is tud nagyszerűen az egyik hapsi. a határon, annak ellenére nagy az öröm, hogy a szerbek még a napszemüvegtokot is kipakoltatták, mert igaziból a macedónoktól paráztunk. náluk van egy olyan szabály, hogy belépéskor előre hat hónap útlevél érvényesség kell. és az nincs meg, de nem szóltak ők egy szót sem. szkopjéban még taxizunk egyet a helyre, ahol a csajjal talizunk. este tiz van ugye, nincs senkinek botorkálni. taxis úgyis simán elfogadja a két euróst.

amit este a városból sötétben láttunk, az a hatalmas amerikai nagykövetség és a kereszt. utóbbival lehetetlen nem összetalálkozni a másnap tapasztalata szerint. van egy nagy hegy szkopje fölött, épp mint szófiában és ennek a tetején virit a keresztény cucc. ez csak azért necces, mert lépten nyomon ott vannak a mecsetek is, meg amúgy is az ország 2/3-a muzulmán albán. állitólag a csúcs is épp valami vallási gócpont.

hosztunk, Grizelda nem annyira a központban lakik, de kis város, gyalog bent vagyunk 20 perc alatt nem sietve. közben találunk bankot és váltunk pénzt, piacot, templomot, pékséget (bürek, jééj). városmagból elsőnek a főteret találjuk meg, ami épp olyan, mint bármely jugoszláv tagköztársaságban vagy romániában vagy bulgáriában. beton, beton, beton. vannak faszás kis épületek, meg persze mindenhol boltok vannak. a közterület is alkalmazkodik azért az emberek moráljához, vannak padok árnyékban, kutak minden sarkon, szóval nem annyira vészes, de azért mégsem egy Les Tuileries. (dög meleg van)

belgrád először. mert megalszunk odafele félúton. kell is, ahogy kiderül, mert bőven sötétben érünk le budapestről. igaz, még a magyarországi stopp volt a gyér. először is ugye be kellett ugrani hódmezővásárhelyre, ami hiába van azon felén az országnak, azért más, mintha végighúzna az ember a pályán. vagyemlíthetném a kecskeméti mol kutat is, ami hiába csillog-villog az új designnal, még nincs megnyitva, tehát tök nulla forgalom jár arra. órás sétálások és pár méteres shortest ride ever stoppok a repülőnapi forgalomban a régi ötös fele, nagy az öröm. aztán persze átjutunk a határon, ahol schengen fele igencsak sokan (4-5-6 órát) várakoznak. kapunk egy olasz és egy spanyol srácot, magyar rendszámú bérelt kocsival, akik belgrádba tartanak kirándulni. ez nekünk kb. 190 km egy kocsival. rendszám miatt persze már a város környékén félreállítanak a rendőrök és megbasszák őket százvalahány euróra. alkudozás included, lehet euróban fizetni. aztán jött a mi pillanatunk, mert belgrádba nem egyszerű betalálni. táblák csak itt-ott, de azért mégsem annyira bonyolult.

hostunkkal trg republikán találkozunk, mint ahogy minden belgrádi itt találkozik. este tíz körül van néni, aki galambokat etet, kóborkutya, hátizsákosok, dübörgő tunning kocsik és élet. vagy két éve voltam utoljára a balkánon, ami nagyon sok. úgyhogy élvezem, szívom magamba. nem láttunk sokat, de tudom, hogy ott vannak a kajás standok, ahol este pizza megy, reggel burek. hangosak, köpnek és kint vannak az utcán. boltok is késő este zárnak csak. többet nagyon nem látunk, még éjjel egyig sétálunk, lenézünk dunára valami parkból, sétálóutca és kiülős macskaköves. nem hiszem, hogy probléma lenne a lakók miatt, hogy éjjel egykor élőzene szól az utcán.

reggel piacos kör és burek, valamint gevrek és mákos cucc az útra. mert megyünk ki a nagy útra, hogy repüljünk tovább szkopjéba.  világosban is látjuk, hogy tele a város szerb zászlókkal és ilyen-olyan graffitikkel. gondolom, hogy van mélyebb tartalma, ilyen politikai szerű. kedvencem a mladics plakát, aláírva annyi, hogy szerb. futottak még az amerikai nagykövetség befalazva és a bombától romos házak tetejükön zöldülő fákkal.

élveztem egy éjjelre. vissza kell jönni.

szal hat éjszaka. mondjuk, hogy hét, mert egy utazásra is elment hazafele.

ryanair brémába ugye reggel. 10re már kint is vagyok a napsütéses, kisvárosi környezetben. lovely az a reptér, szökőkút, szobrok, villamos. elindulok gyalogosan autópálya fele, és követyok a farmon. gyors piritós, majd hármasban, jj és a húga tovább amszterdam felé. hogy odaérjünk este kilenc körül. volt útközben hiát és megnéztük, hol nyaral a lánya a rajnaparton és őrült cseh srác is arany fogakkal. 450 km.

belvárosban találkozunk host barátnőjével, chantallal 11 után valamivel. egy sört még bedobunk két barátjával és futás az utolsó villamos után. host, aki épp spanyolban nyaral koliban lakik. hatodikon a 13-ból. ez úgy néz ki, hogy egy (kicsi) szoba, fürdő, előszoba és erkély egy főre. szinten 10-15 fő, közös konyhával. már amsterdamon kivül, amstelveenben, ami nem mellékesen békásmegyer testvérvárosa. 20 percnyire város magjától, persze kerékpárral. más közlekedési eszköz nem is számit itt. van elvétve egy-két autó, de talán még a hajóforgalom is jelentősebb a csatornákon - még a városon kivül is.

a megérkezés stoppal. már ez is egy kaland, 4 hónapra való cuccal kiállni a hamburgi dög melegben egy autópálya benzinkúthoz. és még várunk is vagy óra-másfelet mire végre megáll az a kis piros. rengeteget fossa a szót és nagyon teátrális német, Peter. utazott már mindenhová, volt tengerész hamburgból rióba, kirabolták brazilban,kenyában lánya van, maláj, sri lanka, stb. szóval az úton csak bólogatnom kellett, annyira hogy az út végén házig vitt, de cserébe kért egy kávét. kávézóban megdupláztuk nagyjából az út idejét és csak fosta, fosta, fosta. ami a legviccesebb, ahogy közlekedik. autópályán tudja, h cirka 40-50 km-enként van benzinkút. ehhez neki hat liter kell. benzinkutaknál megáll, előkapja egy tankot a csomagtartóból és megy lejmolni az épp tankolókhoz. nálunk is megjátszotta, működik.

szal végre bréma és végre Davidéknél, őrült sofőr nélkül. két lakás, hat fiatal és abszolúta semmi németország érzés. első az, h spanglival kínál a csaj. kapunk szobát, ággyal, nagyszerűen kedves mindenki. igen, első vendégek vagyunk, ilyenkor mindenki nagyon törődő. belvárostól gyalog 5-10 percnyire van, de ami még kellemesebb, ugyanennyire a reptértől villamossal. na, a lány, Julie este elvitt egy kind of koncertre. apróka kis hely, vagy 25-en lehettünk és ez teltházat jelentett. kedves kis bár, kicsit kedvesen magas árakkal, de megérdemlik. együttes énekes-gitáros lányból és nagybőgőző bácsiból áll. jófajta zene, az a nevük, hogy k.c. mckanzie. ez tökéletesen passzolt ahhoz, hogy rohadtul lefáradtunk a dög melegben a sok cuccal stoppolásban. városnézés másnap.

bréma cuki. van folyó, sziget, óváros nagy-nagy épületekkelés szűk-szűk utcákkal. városháza valamikorról a xvi. századból, várárokmaradvány parkkal, dóm, sétálóutca, szélmalom. várostól jobbra van egy fokkal alterebb környék. bevándorlós éttermekkel, színesebb boltokkal, olcsóbb kávézókkal és fish and chips. délután még folyó parton grapefruittal kevert sörrel a fűben feküdve gyógyul jj torka.

reggel első villamossal 4 valamennyikor a reptérre és irány budapest. annyira hiányzott a köki.

nem bréma, de olyan nagyon régen szívtam már ezt a szmogot, hogy hiányzott. és rettentően feldobott, mikor a kisdiófa utcai éjjelnappaliban nem akart eladni a néni nekünk egy üveg bort, mert már elmúlt 11. budapest a világ legjobb városa.

nagy dán féléves kintlét végére hagytunk két hansa várost. hamburgról már korábban megvolt a vélemény, hogy nagyszerű és épp ezért muszáj visszamenni ropni egyet. bréma pedig egzotikusnak hatott a fülemben.

az egész úgy kezdődik, hogy elhagyjuk logumklostert és nibüllben felszállunk a vonatra négyen. jj és a két linda erdélyből, a precízség kedvéért. hamburgban couchsurfingelünk persze, de külön helyen a lányokkal. mi veddel szigetén. a lakás iszonyú piszkos és iszonyú rendetlen, de legalább látszik, hogy van benne élet. falak telefestve, mindenféle balos plakátok, tüntetésre felhívások, antikapitalista csiricsárék. a srác huszonvalahány, kövérkés, nagyhajú, szakállas buzi gender studies aktivista. erős baloldaliság sugárzik szobájának könyvespolcáról és a linux gép háttérképéről: persze hogy vörös csillagban sarló kalapács. lakás többi lakói punkok. a hagyományos fajtából, zöld hajjal és nyírt fejjel. a három nap alatt mindenféle ember megfordult itt, punk többség mellett találkozutunk elegáns öregúrral, tizenéves laza sráccal, kutyákkal, francia leszbikus couchsurferekkel. van külön szoba füvezésre. fasza, mondhatnám.

városról annyit kell tudni, hogy kikötő. ez teljesen mindent megmagyaráz, miért ennyire nagyszerű. én még februárban imádtam a raktárépületeket az elba mentén és köztük a csatornákat. van nagy tó, ami egészen bemegy a város magjába, ahol átalakul csatornákká. itt rengeteg a hattyú, úgyhogy ha erre jársz, vigyél etetnivalót. nagyszerű volt egyik nap itt a halas szendvics, másik nap a doboz fagyi.
első napi program volt egy couchsurfing grillparty az elba strandon. a hely nagyon bejött, emberek a homokban sütögetnek, söröznek, ilyesmi. sok-sok ember. couchsurfingesekkel annyira nem lett mély a találkozás, így tovább is álltunk lindák hostjával találkozni reeperbahnon. sankt pauli szíve, a piroslámpás negyed update-elve mára már mindenféle szórakozóhelyekkel. van egy egész utca szinte csak diákoknak való helyekkel. sok-sok ember, szombat volt, mondtam már?

kurvák most kevésbé tűntek fel. az viszont megmaradt, hogy mentőautó, járdán két punk, lány a srác ölében és folyik a vér a csuklójából.

schanze is megér egy bekezdést. sankt paulitól északra fekvő negyed. leginkább boltok és éttermek, de itt van pl a híres neves rote flora foglaltház is. alter ruhák, hippi lányos csiricsáré, lemezbolt, abszintozó 150 féle abszinttal. éttermek közül kettőt próbáltunk. a romana magát olasz és görös specinek hírdeti, de menün kívül van itt pacalleves, szupa topcseta és puliszka is. mivelhogy román hely, az egész személyzet román és erre persze, hogy lindák jöttek rá megelőző városlátogatásukkor. a másik hely a kb. szemben lévő la sepia, ami portugál. nagyon portugál, 4,5 euróért én kaptam fokhagymás krémbe tumkolható kenyeret, valami levest gratis és szardíniát körettel.

városnézés és új donság ez alkalommal a régi elba alagút lett. 1911-ben fejezték be, két luk a folyó alatt fél kilóméter hosszan át a dokkokhoz, ahonnan nagyszerűen rálátni a városra. gyalog, személykocsival vagy bicóval is át lehet menni. a vicces benne az, hogy a kocsik is liftel mennek le.

bréma majd holnap.

kisváros elsőre.ezt azután tapasztalom meg, hogy 50 km-re lévő reptérről bestoppoltunk a városba. rögtön fölvesz egy naaagy mercis hapsi, akivel szerencsésen tudunk sokat beszélni. norvégiáról persze, olyanokat mond, hogy hogyan is élnek ők itt. hogy napi 10 millió eurót kap az ország csak a nagy-britanniának eladott földgáz után. és ez még csak a harmadik legnagyobb üzlet. második a hal, első persze hogy valami egyéb szolgáltató izé. gondolom mobil meg internet.

központi pályaudvarnál tesz ki, ami remek nekünk. Martinka - hostunk - 10-15 perc sétára lakik innen. egy gyárépületből átalakított átmenetben a kollégium és az albérlet között. szobát bérel egy olyan helyen, ahol cirka 15 ember lakik, közös nappali, konyha, fürdők, ilyesmi. szóval egyből megismertünk egy pár norvég arcot, egy franciát, egy spanyolt és egy kínait. francia és a kínai ugyanúgy couchsurfer. gyárépületek között volt épp valami zenélés, meg kiállításmegnyitó az egyikben, szóval esemény. napsütés, meleg, mi meg ültünk a tetőn és örültünk, hogy Martinka figyelmeztetett, hozzunk alkoholt a reptérről, mert Osloban megfizethetetlen. szóval Martini. este ők még kimentek valahová, mi viszont csak bedőltünk a nappaliban két kanappéra.

Osló maradt másnapra. sétálóutca beletorkollik egy hosszúkás térbe, ami szakasztott Lemberg. még nemzeti színház is van az egyik végében, épp csak az üvegpoharas italautómaták hiányoznak. innen nem esik messze a városháza, ahol teljesen rá tud jönni az ember, hogy nem kell kommunizmus ahhoz, hogy ilyen házak épüljenek. oslo amúgy is tele van "egyszerű" épületekkel, de azért ez a legkiemelkedőbb. előle egyből el is megyünk hajóval (kikötőben azért itt is lehet venni rákot kilóra a hajóról) valahová, ahol sok a múzeum. villás környék, csupa faház mindenhol. mármint jobban kifejező az, hogy fából emelt paloták, vagy valami hasonló. kis öböl, benne yachtok, sziklák, fenyő és nyír. nagyon norvég, azt hiszem.

palota, őrségváltás (1330), napsütés. ülünk a lépcsőn és pudingot eszünk. napijegyünk van, még a hajón vettük 60 koronáért darabját, kihasználás érdekében utazunk sokat. Vigeland-parkba el villamossal. ez az egyik híressége a városnak, tele szobrokkal. babák lógnak embereken, egymást hajítják el a barátok, ölelnek, megmásszák a másikat, vagy cigánykereket vet épp. sok-sok szobor, tele van a park. vagyis inkább a park épül a szobrok köré, mert azok rendezetten sorban vannak a hídon, és az obeliszk körül. erről érdemes képeket nézni, mert amúgy biztos másmilyennek képzeled.

folytatjuk tömegközlekedés kihasználó proektet és kimetrózunk fel a hegyre. olyan magasra, ahol már nagyon nem jártunk, majdnem dánia legmagasabb pontjának a kétszeresére, egészen 300 méterre fel. itt van egy olimpiai korból ittmaradt síugró sánc, ami nagy. szép a kilátás oslora és a fjordjára, de kezd beborulni és esni az eső. annyira, hogy visszaérve a városba hajókázunk még egyet, most a szigetek körül. visszaérve közel vagyunk az operához. wanabe híres épület, jéghegy szerű kinézettel, és lassan már két hete át lett adva. szóval most ez friss ropogós beszámoló, váó. ezzel igazából véget is ér a nap, mert szar idő van és este nyolc. hazaérve Martinkaék már leléptek valahová, így magunk maradunk a rummal, ami a végén azért minket is rávesz, hogy menjünk ki. két közeli squatot megnézzük, de zárva vannak, úgyhogy ennyi volt az osloi éjszakai életbeli kalandunk.

reggel jöttek a mókás kalandok. hogy összepakolunk, indulnánk, csak épp jj kabátja nincs sehol. pedig már épp lemondtunk volna a 100 koronáról, ami Martinkától jött volna a piákért, de azért kabát nélkül mégsem indulunk el. teszünk-veszünk, ebédelünk, se kabát, se a csaj. itt most sok idő telik épp el, mondjuk mi 11 körül már kelegettünk fel, elindulás viszont kettő körül lett. mocorgás az egyik sötét sarokban, ami egyre inkább olyaná válik, mint amikor két ember igazán összecuppan. aztán elmúlt ez is, megkerült Martinka a sötét sarokból, lett pénzünk és kabátunk.

veszünk jegyet expressz vonatra reptérre, mert az trendi. van még egy adag idő, leugrunk az operához a partra maradék koronából enni egy gofrit. vonat 210-zel 20 perc alatt teszi meg az 50 km-t és nagyon környezettudatosság érzését kelti, amikor az autópálya mellett haladva lehagyjuk a kocsikat. kár, hogy reptérre megyünk.

apró kaland még a check in pultnál, hogy kiderül, késésben vagyunk. merthogy egy héttel korábban küldött a sterling e-mailt, hogy 25 perccel később megy a gép, itt a monitorokon viszont az eredeti indulás van kiírva. meg amúgy is, nem látja a hapsi a nevünket a rendszerben. na ez meglepő és nem épp a kinder surprise értelemben. aztán persze itt is minden kisimult és nemhogy 25 perccel, de 50 perccel indul később a gép. há há. ami persze azért nem jó, mert otthon még 100 km-re lakunk a reptértől, amit le kell stoppolni. de itt is szerencse és két kocsival sikerül az egész.

fejenként kevesebb, mint 20 000 forint. repülőjeggyel, mindennel együtt. amellett ez nem is olyan sok, hogy szerintem a világ legdrágább városa.