ócska utazós

 egy hét görög világ, amiről később esetleg.

kora reggeli start helyett újra inkább kora délelőtti jön el. serres elől indulok és perszehogy szófia fele, annak ellenére, hogy a szkopjén keresztüli úton egészen biztosan nagyobb lenne a forgalom és kevesebb a kanyon. nagy meglepetésre első két fuvarom görög (aka nem bolgár), fiatal srác és idős bácsi visz 30-30 km-t. még bolgár határ előtt állok, amikor szófiai rendszám fékez, mondom magamban huhú, dobr den. oszt mikor beszállok kormány jobb oldalon, elől két fekete srác. hát ti se bolgárok vagytok. nigériai cseh útlevéllel, amit a határon sorból kiállítva, fél órás várakoztatással dícsérnek. annak ellenére, hogy nem bolgárok, kapok szendvicset, iszunk bozát és persze szófiáig visznek. hegyek között, sztruma mellett, megállással lassan érünk fel a fővárosba, így kényelmesre veszem és úgy döntök, megalszom itt. bevásárolni amúgyis akartam. réglátott ljulini lakás, domasna banica 200 forintért és miegymás.

reggel korán indulás. el ne felejtsem hitchwikibe beírni, mennyire hasznos a szófiai 111-es buszjárat, ami a körgyűrűn jár. már bejáratott lovas benzinkútról nő vesz fel, aki pirotba (szerbia már) megy az urához. almát kapok, meg beszélgetési lehetőséget bolgárul. határon megkér, hogy gyalog menjek át, mert nem oly rég elkaptak vmi stoppost, akinél heroin volt. nahát. ellenemre nincs, mert úgyis hamarabb átérek gyalog, mint ő kocsival. míg várok rá kezd csöppet aggasztó lenni, mennyire nincs forgalom. és pirotnál (határtól 30 km) be is bizonyosul: ha a telekocsis törököket nem számolom, akkor az út kihaltsága bőven ver jópár kubait. délelőtt érkezem és kora délután sikerül felkapni egy török kamionra. na, ő nem lesz egy maradandó élmény, egyetlen szót tudtam vele váltani, amikor kiesett a papucsa, mondtam nagy jövevényszavas tudásommal, hogy papucs. azért a belgrád előtti fizetőkapukig (majd 300 km) elvisz.

ez is már korábbról ismert hely - egy héttel ezelőtt is álltam itt csak épp másik irányba. pajtizó rendőrökkel, bíztató forgalommal és pizzásdobozra írt novi sad felirattal várom azt, aki megment a sötétségtől. nagyon reméltem egy legalább határig tartó fuvart és lőn. szerb nő, hannover irányába. bolgárral együtt a szerbem is sokat javult idén nyáron, így hiába tud valamennyit angolul, maradunk a szlávnál. és egész jól megy. kapok gyümölcsöt. indija határában megállunk fiával pajtizni, de csak úgy az autópálya leállósávjában. kap csomagot, amiben későn veszi észre, hogy van egy üveg rakija. azért késő, mert határon egy litert lehet átvinni és persze ez már nála megvan. megkérdez engem is, de mondom nálam is van egy üveg (persze igazából három üveg van nálam, de minek idegeskedni). határig vacilál, majd ott megkér, hogy dobjam már ki. PFFF.

pestre bezzeg az utolsó busz után 10 perccel érek. soroksár, fél12kor csodálatos. így esett meg a történet, hogy tovább tartott pestről hazajutni (újpestre), mint röszkéről pestre. azért az mégis menő, hogy a szófia-budapest táv sikerült háromból.

még ropog, annyira friss, ott szárad a lépcső mellett a novi sad tábla. stoppbeszámoló budapest-zevgolatio, zevgolatio-szófia, szófia budapest stoppkörútról.

fiumei utca, citroen autókereskedéssel szemben. kevés várakozás, jó kocsi szegedig, majd végül jó fej és elvisz röszkére is. olyan hapsi, akivel nem kín a beszélgetés. utazik sokat, nem csak kocsival, de ha igen, akkor vesz fel stopposokat. idén nyáron nagyon szezonja van, azt mondja, megjárta lengyelországot, berlint is már és majd mindig volt stopposa. amúgy szegedi kézilabdadrukker, a csapat meccseiből 2-t ha kihagy évente. most is megy majd ukrajnába, onnan átvonatozik moszkvába, aztán átrepül valladoidba.

röszkén már épp közeleg a rendőr, hogy elküld, mert a határzóna nem holmi stoppolásra való, amikor megáll a piros és igyekezzek, mert jön a rendőr. szerb-magyar hapsi, szerb-magyarul vesz paprikát útmenti cigányoktól és szerb-magyarul telefonál. nem sokat visz, talán backa topoláig, ilyesmi. onnan valahogy átjutok újvidékig, ahonnan újra egy jófej srác visz. már angolul mondja el a sztoriját, hogy szabadkai szerb, de belgrádban van rendezvényszervező cége és mesél arról, milyen 2000 fős partikat szervezni. látunk elszabadult lovakat a nagy duna-hídon. kivisz egészen belgrád végére, ami nagy öröm. nagy öröm ellenére senki nem akar felvenni, úgyhogy sétálás van autópályán, mígnem egy üres turistabuszra kapok. légkondi, ad hideg vizet, de csak a fizetőkapukig tud elvinni, ámbár másnap délután megy szalonikibe. legrosszabb esetben is odajutok, ez már biztos.

belgrádon túl lenni nagy megkönnyebbülés. már vannak mások is, helyiek a fizetőkapuknál, de itt ez nem baj. annyira más a célközönségünk, ő tán kragujeváciakat szólít le, egyenest oda akar jutni. én írok egy nis táblát, de igazából bárhová jó, ami délnek van. fiatal csaj emllé ülök be egy 100-asra kb., majd innen középkorú hapsi áll meg cabrio audival. menőzés naplementében, szerencsére jó hosszan, majdnem egészen nisig.

sötétedik és én autópályán stoppolok, ami nem szokott annyira bíztató lenni. ámde ilyenkor jön mindig a megmentő, ezesetben egy belga kombi rendszámos török - egyedül. griechenland, perszehogy. na hát akkor nem kell se útmenti benzinkúton kóricálva éjszakáznom, se szófia fele venni az irányt, hogy ott aludjak a lakásban. szerencsére beszél angolul is, nem is keveset. már 10-20 éve kint él, feketén taxizott hollandiában, most valami étterme van - természetesen - belgiumban. családja ott, szeretője csehországban és gondolom most se véletlen ment egyedül. rákérdeztem, miért járnak kocsival haza a vendégmunkások és olyasmit mondott, hogy a pereputty fiataljai valami hivatalos dolog miatt nem repülhetnek. még sose beszélgettem törökkel ennyit. szkopje előtt megállunk útszéli étteremben, megkajáltat, hisz török. ez ilyen 0 óra 2 perc körül van, de már nem tudom, melyik időzóna szerint. ami egyedül rossz benne, hogy egyenest jön belgiumból és így a macedón-szerb határon feladja és alszik egyet. határforgalom kihalt, görög oldalon annál nagyobb az élet a kávézóban.

innen szaloniki 70 km. viszont nekem nem egészen ez kell, sőt. csöpp kis 200 fős falu a célom, szalonikitől (milliós) ugyancsak 70 km-re, csak épp másik úton. nagyjából úgy lehet elképzelni, mintha nagy lendülettel jönnék müchenből az m1-esen, de nem pestre akarok jutni, hanem egy nógrádi faluba. hatalmas suv-val visz el egy aggódó idősebb házaspár a határról. görögök. görögökben az a vicces, hogy ha nem tudnak bármilyen nyelvet, akkor aztán kb 15 szóból áll a szókincsünk. ezek sem az alapok, mint igen (ne), nem (ohi), hanem hülye bolgár jövevényszavak, mint például a papír, a biztosan vagy az ezer. szerencsére értelmes emberek és megértik, hogy nekem jó lesz egy autópályakereszteződésben hajnal 4-kor, de azért még a kezembe nyom egy 20 euróst. hát jó.

autópályakereszteződés, buzinagy cementgyár mellett, szalonikiből kifele. menő.

béna görög srác elvisz rossz útra 15 km-nyit. mondom én, hogy a serres tábla amarra mutat, de ő tudja, hogy erre van egy rövidebb út. kel fel a nap keletről, amerre menni kéne és süti a hátunkat, hát nekem ne mondd. hát nem volt. plusz két stoppba került ez a kirándulás. az első valami nagyon ócska-régi mazda pickup vitt vagy ezer méter, amiben benne volt egy tankolás is. törött teknősök az út mentén, dimbes-dombos srága táj, megérkezős érzés. még egy albán és egy bolgár visz a főtúton, majd a faluba bevezetőn két bácsi. ekkor terjedhetett el a hír igazán, hogy valaki STOPPOL a környéken és még görögül se tud és nem is bolgár (bolgárból ezen a vidéken majdnem annyi van, mint görögből - dolgoznak, nyaralnak). nem csodálnám, ha benne lennék a helyi hírekben.

folyt. majd.

ez sose lesz kész. ötödszörre kezdek neki.

szóval exit után bulgária, szófia, lozen, nyári egyetem. három hét gondtalan boldogság, tanulás és kirándulgatás. bojana, vitosa, plovdiv és rila. nagyjából már ismert helyek, kivéve a fekete csúcsot a vitosán és a vízesést bojana mögött.

augusztus elsején irány dél. 

hazafele stoppal, persze. könnyen ment serres határától röszkéig eljutottam 16 óra alatt. innen busz, mert éjjel kettő van és stoppom hiába ment csehországba, a határon hat óra a várakozás. nagyszerű volt, hogy a hat sofőr közül öt bolgár volt és tudtam velük beszélni, mégha nem is angolul. szófián keresztülmentem, bevásároltam, ez is kellett.

fesztiválutazás is utazás, pláne ha külföldre. újvidéki exit fesztivál volt a cél, mert páldául talán a cnn a világ negyedik legjobb fesztiváljának sorolta, mert várban van, mert a line-up csodálatos és a többi. szóval sokat vártam tőle. bocsánat az exit fanoktól, de itt most többnyire lehúzás következik. olyan címeken gondolkoztunk - dvel voltunk, ketten - hogy exit failed vagy i survived exit '09.

először is nem sikerült odaérni. pestről egy körül indultunk stoppal. merthogy alig 300 km és egyenes út, egyedül szeged és a határ töri meg. az lett a vége, hogy kishegyes környékén kavarogtunk, majd feketicsnél egy benzinkút háta mögött sátoroztunk. ez 44 kmre van újvidéktől. reggeli induláshoz sem kapcsolnék szerencsés jelzőt, sok sétálás az autóút mentén, ahol senki nem akar két hátizsákos, láthatóan fesztiválra igyekvő srácnak megállni. csak egy kamionos.

dög meleg van.

 sokadjára újra berlinben jártam. mostani apropó az volt, hogy vége a vizsgáknak, ráérünk, nyár van és aktuális kedvenc dj-nk is épp koncertezik valamit. na persze van kint ismerőspajtás, aki éppenséggel lakik ott és kedvesen alhatunk is nála. nagyszerű, nagyszerű. itt volt az ideje tehát a 880 km-es idénynyitó stoppolásnak d-vel, ketten srácok.

odafele 16 órába telt az út. egész jól haladtunk, többek közt köszi a rajkától prágáig vivő amcsiknak, viszont prága előtt beragadtunk egy benzinkútba. három órát. borzasztó. végül be prágába, átmetróztunk a városon és lőn, folytatjuk az utat. nem is kellett volna ennyire parázni és kiszállni előtte. jó ha tudod, ha arra jársz. következő állomás, ahol kétségbeesés környékez az a német határ előtti benzinkút. itt este 10-kor tök sötétben nulla forgalommal szerencsétlenkedünk, majd mikor végre veszünk egy hotdogot és egy teát kapunk egy fuvart. berlinig. jupík. tudtad, hogy ha gyorsan hajtasz és a kocsi kereke rámegy a szaggatott elválasztósávra az egészen olyan, mintha egy ellen allien szám részlete volna? éjjel kettőkor raknak ki azon a metróállomáson, ami nekünk a legjobb. öröm és fáradtság.

másnap a nagy koncert napja, de előtte még városnézés. megnézünk sok-sok híres helyet, amit már úgyis mindketten láttunk. de most gyalog, nyugiban, sörrel és chips-szel a kezünkben. a beharangozott eső és hideg ellenére nagyon kellemes 22-25 fok van és napsütés. vacsira tésztázunk, szósszal, hogy változatossággal dobjuk fel az amúgy klasszik camambert-kenyér-csoki turistamenüt. lazulásnak szimplázunk, ahol kedves szállásadónk dolgozik. nem mondom el, hogy iszunk majd harmadáron sört és vodkát.

alapozás hiába, koncertre, kalkbrennerre nem jutunk be. majd egy órás sorban várakozás után megunjuk a szardíniázást és visszabattyogunk a szimplához. az bejött. innen már hárman és helyismerettel megyünk ugrálni. a vége az lett, hogy nem tudom mikor, de napsütésben toltuk haza egymást babakocsiban. annyira azért nem is volt szörnyű este.

másnap ugyanaz. sétálás, parklife, sör. vállalható árú lasagna, olcsó kínai, morgenrot. rehabilitácó és rengeteg gyaloglás. egyetlen egyszer sem szállunk tömegközlekedésre, tehát ISZONYAT sokat sétáltunk. este még szimplázunk kettőig.

reggel hétkor kelés és irány stoppolni. bevásárlás után. az első nagyon nehezen megy, másfél órába telik. aztán drezda előtt 80 km-rel egy benzinkúton ökörködünk épp már vagy fél órája, mikor  "nézd, nézd, magyar!". és felvesz. és orgazmus. sajnos csak mosonmagyaróvárig megy, de ez ott és akkor nem számít. ha a forgalom engedi 210-zel hasítjuk a sávokat. aztán ott vagyok, ahonnan már telefonálhatunk is haza, a cél előtt alig 100 km-rel és nem megy. este 10 körül érünk csak be budapestre, de így is megvan az átlagos 13 óra. hip hip. 35 euró volt kb ez az út.

cuki kis főút menti faluban várunk sokat még guantanamo előtt. guantanamo a harmadtáv kb santiago és baracoa között, szóval annyira nem bíztató a helyzet. ez a carretera central, tehát a legfőbb út kubában. igaz, hogy az ország második legnagyobb városától keletre már megérthető, hogy kisebb a forgalom, nade azért ez. félóránként ha elmegy valami, az már sok. és a valamibe beleértem az oldalkocsis motort, a traktort és a lovaskocsit is. végül hárman, d, k, m beszállnak egy bérelt kocsis norvég turistasráchoz, mi meg jjvel ketten maradunk tovább. kb. fél óra és jön egy camion, ami persze dugultig tele, de azért felszuszakolódunk. így guantanamóig, ahol a várostól kilométerekre lévő buszpályaudvaron szállunk ki. kuba legnagyobb buszpályaudvarát csodálhatjuk meg. busz baracoába számunkra - turistáknak - már nincs, így mivel már közel a sötétség, gyorsan egy kocsihoz pattanunk, ami két dollárért elvisz taxi jellegű fuvarra a baracoai kivezető úthoz. a három hét egyik leghasznosabb két dollárja volt ez, mert még alig kászálódunk ki a moszkvicsból már látjuk, hogy valami camion van épp és szállnak felfele emberek. bizony rohanva felkapunk mi is erre, mert ha nem is baracoáig, de innentől már bő féltávig elvisz minket. imias.

és akkor egy kis földrajz. kuba legkeletibb felén járunk, ami úgy nézt ki, mint egy kifli vége. a csücsök a legkeletibb pont. baracoa az északi oldalon van. az út santiagoból guantanamon (és imiason) keresztül a déli oldalon húzódik. ez teljesen sivatagos, kaktuszos, sziklás tengerparti út. imias után északnak fordul, át a hegyeken amik mögött ott az esőerdő. csodás út, odafelé éjszaka megyünk, de a telihold fényénél látszik a sejtelem. ami még különösebb, esik az eső. utoljára londonban láttunk ilyet, ami igen rég és messze volt már.

kapunk egy infot, miszerint este nyolckor jön majd egy busz, egy yutong, ami elmegy egészen baracoába. addig még van két óra kb, szóval esetleg mással is elvitethetjük magunkat és ha nem, akkor meg biztonsági tartalék. bár én csöppet aggódom, mert még nem igen találkoztunk az elmúlt két-három hétben olyannal, hogy nyolckor majd jön egy busz. naplemente, tengerparti, hegylábánál fekvő ám sivatagbeli falu. kaja az alig, az is unalmas sütemény. árusnő meg is kérdi, mikor egyiket kérjük a kettő közül, hogy tudjuk-e mi az. mert ha nem, akkor ő azt nem ajánlaná.

háromnegyed nyolckor megjelent egy busz. eddigre már népes sereg várt rá. ám így is simán felfértünk rá. habár nem vadiúj kínai yutong, mi azért egyelőre meg vagyunk vele elégedve. egyelőre. mert kb. éjfélre ért baracoa szélére, és megadta magát. előtte vagy 8-10-szer álltunk meg, mert szerelni kellett. izzadt, félmeztelen kubaiak részegen szerelnek buszt az esőerdő szerpentinjein éjszaka. sebaj, fáradtan is, de megérkezünk. szálláskereséssel sem megy el több negyed óránál és mi több, roppant kedves, barátságos és szimpatikus háziakat kapunk. az első igazán fekete szállásadóink.

 santa clara után egy napos utazás volt, mire eljutottunk a vágyott camagüeybe. igen, mert ottragadtunk ciego de ávila - a város, amelyről nem beszélünk - határában. elkerülő út, stoppolás, egyre fogy a forgalom, egyre több a zombi - stoppolni vágyó - és egyre sötétedik. végül hárman hajnali camionnal zötyögtünk camagüeybe, ketten éjszakáztak ciegoban.

camagüey épp az unesco világörökségbe való felvételt ünnepli. elsőre kapunk nagyszerű szállást, critical mass-t és rengeteg süteményes utcai standot és kuba talán legjobb pékségét. szóval igazán bejön, azok után, hogy előzőleg annyit szenvedtünk a gyűlölt városban (ciego de ávila). délutánra ki is alusszuk magunkat, másik kettő is megérkezik. lődörgés, laza nap az össze-vissza utcák között. azt mondják, azért ilyen, hogy a támadó kalózok eltévedjenek - turisták ellen is hatásos. amúgy 100 km-re van a tengertől, kalóz legyen a talpán, aki ezt kifosztja. boldogságban fagyizzuk be a coppelia 10 forintos rózsaszín gombócait. luxuskiadásként bowlingozunk is tekepályán, pina coladával majd mint az urak, dolláros étteremben vacsorázunk. egy fokkal jobb a kaja, van sültkrumpli is, hal ilyesmi. azért annyi dollárért, amit otthagyunk európában sokkal kevesebb krákogó pincér, wc papír és egy rendes itallap is jár. azért a hely tiszta, elegáns és a történelmi, színesházas negyed közepén áll egy csodás kis belső udvaron. hazafele még kapunk tüzijátékot és valami koncertet az egyik főtéren. boldogsághormonokat a bármikor elérhető sütemények tartják a topon.

 santa clara után elérkezett az idő, hogy az utazásról írjak. innen camagüeybe történt meg ugyanis, hogy nem jutottunk el. vagyis igen, csak másnap. mert ottragadtunk ciego de ávilában, a borzasztó városban.

alapvetően négy féle utazási lehetőség van városok között kubában. a olcsótól a drága felé: camionnal, vonattal, busszal és repülővel. lehet még mondjuk kocsit is bérelni, de ezt én nem sorolom az alapvető közlekedési módokhoz. ezek közül egyedül a repülőt nem próbáltuk, arról tehát nem is fogok írni. annyit mégis, hogy a sziget keleti végéből havannába (1100 km kb.) 130 dollár egy útra a jegy.

busszal. külföldiek felé leginkább támogatott dolog a viazul vállalat buszai. egyszer sem utaztam vele, de hárman közülünk ilyennel nyomták végig a santiago-havanna visszautat. légkondis, full extrás tiszta buszok, bőven nyugat európai színvonalon. állítólag általában pontos, bár amikor szükségünk lett volna rá baracoa-santiago útvonalon, épp kimaradt az aznapi járat. emellett csak a turisztikailag frekventált városokba megy, napi 1-2-szer. legfőbb jellemzője, hogy piszok drága, 900 km 50 dollár. eszébe se jut megállni stopposoknak.

aztán van még astro cég is. útikönyvek még azt írják, hogy tartanak fent helyeket (négyet) turistáknak, de az én infóm frissebb: turisták nem utazhatnak vele. egyszer mégis sikerült, stoppoltunk amarillonál és megállt. pesoban fizettünk, tehát így olcsó volt, 30 km 100-200 forintért, pedig elvileg dollárban volt a külföldieknek. vadiúj kínai yutong buszokkal megy, légkondi, tisztaság, kényelem. sok ilyen van az utakon, legtöbb városba van járatuk, naponta többször. szóval tök jó lenne. helyiekkel valószínű azért nincs zsúfolásig tele, mert valami bürokratikus foglalási rendszere lehet. gondolom hónapokkal hamarabb kell jegyet igényelni, vagy ilyesmi.