ócska utazós

 kezdeném szokás szerint az odajutással. ez már nehezebben ment, mint pinar del rioba. leginkább a havannából kijutás volt a problémás, beletartott egy nyüglődésbe és egy délelőttbe. azért az feldobott mindenkit, mikor a hetesbuszt megcsufolóan alázva tömött cb jelzésű buszra felszáll egy tenyérnyi kis kartonlapon három kupakot egyensúlyozó ipse. persze, hogy itt a piros, vér komolyan, pénzben. ezzel már amarillohoz is érünk, ami ugye már azt jelenti, hogy csak várni kell és előbb utóbb el fog minket vinni valami. várunk, várunk sokat. pajtizunk. ami végül bő 200km-nyire röpít minket az a három hét egyik legemlékezetesebb kamionja. teherautó igazából naagy-naaagy platóval és fenti kéménnyel. borzasztóan zajos és kormos utazás, ami még nem is visz a célig. az utolsó 70 km-t 10 dollárért (az ajánlat 20-ról indult) utazzuk valami cadillacben. hárman elöl, négyen hátul cukorföldek mentén, naplementében.

szálláskeresős kínok kezdődnek, amikor kiderül, hogy vidéken igazán nem akarja senki, hogy egy szobában hárman aludjanak. bő másfél óra és séta-séta-séta mire mindenkinek lesz szállása. többiek biztosan sokat mesélnének még a riksás boxolóról, aki kísérgette őket, de én nem. nagy a boldogság a fárasztó melegben havannai kavargás és kormos stoppolás után. este 11 körül végre bedobunk egy tojásos szendvicset és kikiáltjuk a helyet a cienfuegosi törzshelnyek, amely címet büszkén meg is tart mind a három napra. legdrágább kaja 3,75 peso (40 forint), sör 18 peso. egész napi táplálkozást pótoljuk, sök kört rendelünk, sörrel és úgy hagyunk itt 130 körüli összeget. meg kell még néznünk a tengert - még nem is láttuk, hejj - de meghatározóbb élmény marad a pók. az utcán, csak úgy. olyan igaz szőrös, ami akkora, mint egy tenyér.

a fáradságos előző napért cserébe másnap muszáj strandolnunk. előtte még csöpp városnézés, hogy a legmelegebben érjünk ki a napra. viszünk piacról ananász, hogy menők legyünk. aztán a buszpályaudvaron menőzünk vele, mert mire odaérünk (1 körül) a következő busz 2 óra múlva van. ananász után 8 dollárért elvisz a hapsi, aki annakelőtte úgy jött oda hogy 10-ért elvisz, de annál alább semmiképpen nem megy. a busz amúgy egy dollár valamennyi lett volna.

először is még csak vinalesben ébredünk. innen morcosan utazunk pinarba, mert nem jön semmi ami felvenne, mert még csak kezdők vagyunk kubai közlekedésből. aztán végül egy kisbusz mégis. eztán tűző napos gyaloglással elérjük az autópályát és innen már egészen simán fent vagyunk a fővárosban. kiemelném az egyik kamiont, ami felvett. szidjuk mint a bokrot, mert futni kell utána. amikor aztán benyitunk, hát ott a csodálkozás a szemünkben, hogy ez bizony egy 13 éves srác a volánnál (apuka mögötte az ágyon). amúgy ők eléggé beszédesek voltak, megtudjuk azt is, hogy kb 10 dollárt fizetnek egy hónapra a lakásért havannában (mi 20-at egy éjszakáért). itt már majd igazán kell egy külön posztot adnom a közlekedésnek, mert az autópálya nagyszerű dolog, csodálatos élettel.

lényeg, hogy még délután visszaérünk carlosékhoz. kapunk szobát, zuhanyt és már frissen, tisztán üdén fogadjuk érkező barátainkat (d, k, m). következő felfrissítő élmény, hogy bekapcsola a fényképezőgép. isten se érti, mi dolga volt ennek, hogy nem működött pinar tartományban. mindenesetre röhögünk és örülünk, hogy van ötünknek négy működő fényképezőgépe. jobb, mint a kettőnknek nulla arány.

szépséges mesélős este, amolyan turistás. megmutatjuk, hol lehet babos rizses dobozos kaját kapni a kínaiban, és találunk 1 dolláros koktélos helyet is. újonnan érkezők tolnak szivart is, majd rumozunk, rumozunk, majd tengerparton koktél 1,65-ért.

reggel városnézés felkiáltással eszünk. igazán beleestünk abba a játékba, hogy mindenféle kaját megveszünk és kipróbálunk, amit csak kapni lehet az utcán. husoslinzer, rántottás szendvics, fagyi, papaya. közben gyomorfertőtlenítés címén isszuk a rumot. koktélra nincs magyarázat, azt a rákos kaja mellé isszuk a tegnapi 1 dolláros helyen. közben továbbra is járjuk a várost. találkozunk másnapi josé martí születésnapra készülő kisiskolásokkal. szocialista jelmondatokat kántálnak rendezett sorokban.

 könnyed pinari sétával kezdjük a napot vinales (nem fogok a tredniség kedvéért ñ karaktereket copy paste-elni) irányába. első komolyabb pihenés úgy 1-2 km gyaloglás 

után a kórház mentén, ahol nagyszerű a pizza. második az amarillonál, harmadik egy útmenti kocsmában, ahol lecsúszik az első cuba libre. jobb a kedv, pedig már bőven 5 km-nél is többet sétáltunk. stoppolgatva, első platózást megejtve 3-4 óra alatt tesszük meg a pinar-vinales közti 27 km-t. asszem még mindig jobban érzem magam, mintha német biciklis turista lennék, aki mögött kisbusz kocog a pótbicókat húzva. így megy ez. szállást egészen könnyen találunk és még olyat is tudunk, hogy lealkudni a szobát két napra 25 dollárra, aminek fejébe plusz 17 dollárért kapunk egyszeri vacsit (homárt, ami jobb, mint a végén havannában és csirkét, leves, saláta). a néni amúgy csekknek néz minket, de sebaj.

a táj csodás. ezért is fáj annyira, hogy nem működik a fényképező. míg el nem érjük vinalest, dombos, erdős vörös és szürke törzsű fákkal. a falu völgye, a valle de vinale igazán megérdemel minden dicséretet. vörös a föld, ami igazán feltűnő egyrészt a földutak miatt, másrészt mert szinte csak dohányt termelnek errefele, ami ugye ritkásan nő, alacsony és kapálják. harmadrészt, mert hatalmas mogoték nőnek mindenfele. ezek ilyen sziklák, 100-200 méter magasak és zöldellenek a pálmáktól és minden egyébtől. cukorsüveg, azt szokták rá mondani. a legjobb, ahol kettő egészen közel van egymáshoz és köztük vagy szurdok visz át vagy épp zsákutca és olyan, mintha megkövült óriásnak lenne a hónalja.

esti program már csak annyi, hogy megpróbálunk információt szerezni, merre is érdemes másnap bóklászni, de ezt nem sikerül teljesen teljesíteni az információs központból. hazafele letérünk az útról, begyűjtjük az első adag bogáncsokat. este falu felfedezése, hintaszékek, tornácok és két széles utca. első üveg havana club.

 az túlzás, hogy most akkor az egész tartományt körbeírom. pinar del rio székhelyén, pinar del rioban és vinalesben jártunk. ez az a rész, ahonnan egyetlen fényképünk sincs. indulás reggelén nem volt hajlandó működni a gép és egészen a három nappal későbbi havannában visszaérkezésig nem is sikerült életet lehelni bele. pedig próbáltuk, sokszor-sokszor.

az egész úgy kezdődött, hogy havannai szállásadónk segítségével kitaláltuk, stoppolni fogunk. kibuszozás után ott támolygunk bizonytalanul az autópályán a felhajtó utáni árnyékban 20-30 más utazni vágyóval. rövid kérdés után kiderül, igen, ők is pinar fele. megnyugvás, hogy majd csak jön valami komolyabb, ha már ennyien várnak. iskolabusz beáll, nagy rohanás és elsőre rémület, hogy erre biza nem fogunk felférni. szerencse, hogy nagy felháborodásra duplaárat szedett a jegyszedője, így sokan prüszkölve vártak tovább. mi kipengetjük a 200 forintnyi peso-t és egészen kényelmesen utazunk 160 km-t autópályán. autópálya elsőre vicces és az út végéig megunhatatlan élményt nyújt szemben az unalmas német társaival szemben. majd ez megérdemel egy teljes posztot, jegyezzem meg.

pinar meghatározza az élmény, hogy második napunkat töltjük kubában. még nem tudjuk, hogyan kell szállást szerezni, sorban állni, még mindig csodálatos a sok hintaszék, lovaskocsi, a biciklis és a szmogot okádó 50-60 éves kocsi vagy épp csak úgy az a sok pasztell szín. vinales az igazi cél, de úgy döntönk, maradunk a tartomány székhelyén éjszakára és másnap tesszük meg azt a 30 km-t. szálláson (15 dollár) úgy döntünk, bevállaljuk a vacsorát, ami korainak bizonyult: még nem vagyunk eléggé kiéhezve az európai kajára, így a sült csirke, rizs, saláta még nem üt annyra: egy hét múlva már úgy epekedünk zöldség-gyümölcs után.

városban hallgatunk az utikönyvre és kipróbáljuk a coppelia fagyizót. itt még hagyjuk, hogy dollárban fizettessenek velünk - későbbi városokban rájövünk, hogy simán pesoban megy ez. üvegablak. van pár igazán megkapó épület, mint a természettudományi múzeum, amit épp felújítanak, de a kertjébe azért be lehet nézni. egyebek. leginkább még a hangulatot élvezzük és azt, hogy itt lehetünk. szokjuk a boltokat, mi hogy működik. hogy piacon nem csak érett ananászt lehet kapni, hanem zöldet is.

este kilenc körül már alvás van, mert hat a hat óra eltolódás otthonhoz képest. reggel korán kopognak az ablak alatt a lovak patái és a teherautók dugattyúi. kettő között kb. folyamatos pletykálás. isten hozott a kubai hétköznapokban. irány vinales.

ideje volt már elindulni galwayből, pedig annyira koránnak tűnk. süt a nap, egyenes út, fővárosba, simán kéne mennie. ámde kb 40 km út után olyan ködben vagyunk délután négy körül, mint amilyet nem sokszor él meg az embör. érdekes, szép, főleg hogy temető mellett ácsorgunk, de egy idő után kezd unalmas, majd kétségbeejtő lenni. lámpához visszacsorgunk,aztán végül csak megáll egy litván. jó arc. reggel látott minket ennis környékén, még galway előtt, most is tovament és visszafordult értünk. sajnos sajnos nem megy el dublinig. városa környékén ajánlja, hogy ugorgyunk be asszony főztjére, de mi inkább lennénk már amott. okos döntés, mert már sötét van, nem is annyira forgalmas autópálya felhajtó a hely. low traffic, sok várakozás, de jófej szlovák kisbuszos lesz az utolsó írországi sofőrünk. bevisz városba, egészen arra a környékre, ahol lakunk majd. zenét mutogat, ad a végén ő is cd-t, ez itt divat ezek szerint.

este 9-10 körül is van már, mikor elizabeth-tel találkozunk a bolt előtt.gyors kajavásárlás és haza. dublinban hármat alszunk, utána repülünk már haza. ez a két és fél nap teljesen elég a városra. oké, nem hatalmas múzeum túrákra, de úgy látni a várost és kicsit megélni éppen elég. voltunk guiness gyárban, ami nagyszerű. interaktív, van sok bizbasz, nem unalmas és pont elég volt nekem egy múzeumra. végén van panorámás bár a tetőn és ingyen pint sör, amiből többet is össze lehet szedni, mert ugye nem mindenkinek jön be. elején van bejáratkeresgélés lovely gyárépületes környéken.

amit szerettem még az a tű. a világ legmagasabb (120m) szobra található itt, ami egy fém oszlop. házak között, az egyik fő utcán mered az égnek. a legfurcsább vele az, hogy mintha ott se lenne. az emberek fel se veszik, szinte mi voltunk az egyetlenek, akik nekihasaltunk és néztünk felfele. pedig igazán jó cucc. futottak még a temple bar környék, ahol nem is olyan hú de igazán nagy a partyélet, a trinity college, ami szép, de azért nem sokkal több, mint egy egyetem. nagyváros, nem rossz, de nothing special. cornucopia.

ha reptérre mész, szánj rá bőven időt, mert a bkv-s iszonyat sokat kanyarog végig a városon. még a belváros után is.

írországban a vidék messze felülmúlja a városokat.

easyjet bevezető promójával ötünknek egy csomaggal kijött fejenként 9000 huf körülre egy jegy. megyünk tehát élvezkedni. én másodjára, jj is, de d, j és zs premierben utazik. d-nek megmarad ez a lehetőség későbbre is, mert mint ahogy mondta, többet volt hálózsákban, mint cipőben. beteg.

bár első nap még reptérről bestoppolás után találkozunk a piramisnál és utána öten sétálunk. szupermarketet keresve végül kilukadunk a latin negyedben, majd a luxembourg park sarkán találunk egy egészen olcsó créperie-t. tojásos, sajtos az alap 3 euróért. sima cukros 2 körül. parkolás egy kicsit, de innen elzavarnak kereksapkás fütyülős parkőrök, mert zárás van. szétválunk, mert d, j és zs sz-nél és zs2-nél lakik, mi meg couchsurfölünk. házigazdáik tudnak esti buli perlaseznél, hát csek it áut. otthoni szusszanás után uzsgyi, gyalog megyünk, nincs annyira messze, 15 perc volt. vilmos nálunk vodka náluk. mi abban bízunk, hogy hozzák a vodkát, ők abban, hogy mi hozzuk a vilmost. így lett belőle üveg bor és pezsgő a boltból. nem buktunk annyit, kettő együtt volt 3 euró. bőséges erasmus csapat jött össze még a hely előtt, ahonnan leszakítottunk pár németet és már a hely előtt ácsorogva a piákat fogyasztva beszélgettünk velük. a hely, vagy a buli maga arról szólt, hogy egy "európa" videóinstalláció vmi német-francia csoport jóvoltából. alter arcok, béna videó, ingyen pia és rágcsa. kár, hogy fáradtak vagyunk. majdnem eltörött egy álló tükör, jó, hogy mégsem.

második nap úgy kezdődött, hogy jj-vel átmentünk reggeliztetni a nagycsapathoz. vélib'bel, mert az az igazán trendi. és működik! meglepetés, hogy amilyen dög nehezek azok a bringák, mennyire könnyű őket hajtani. (általában) jó fékek, kemény gumik. aztán tej, bagett, sajt, szalámi, sonka, póré, sajt, narancslé, paradicsom. d beteg, nem mozdul ki. szendvicsekkel nekiindulunk gyalog a sacre coeurnek. mert látótávolságon belül van. itt kezdődött az a rész igazán, hogy lejárjuk a lábunkat, mint minden rendes párizsi turista. láttunk afrikai anyagboltot, magyar munkásembereket, vasutat, sacre coeurt, szenegáli aggresszív karkötőst, tömött turkálót, comic sans betűtípust, beteg pszichedelikus kirakatot a la fayette-nél, operát, pompidou-t, starbucks-ot, marais-t, vogézeket, melegbárokat, zsidó környéket, notre dame-ot, angol könyvesboltot és uhh. kemény menet volt, szerencse, hogy készültünk szendvicsekkel.

reggeli után simán bestoppolunk cork-ba. kicsit át kell gyalogolni rajta, de szerencsére csak a központon. amit annyira nem is sajnálunk, lövünk pár napsütéses fényképet, mert a tegnapiakon rajtamaradt valami éjszakai beállítás, eléggé szemcsése, rosszak lettek. meg amúgy is közel van a kivezető út, ahol már lehet kocsit fogni. itt kezdődik újra a szokott játszma, hgy 20-30 km-ekre visznek, pedig milyen jó lenne ha ez inkább 80-100 lenne. első egy szlovák srác, aztán egy pajero-s nő. aztán hirtelen megszakad a folyamat, benzinkútról kikanyarodó kisbuszos srác nemhogy el tud vinni egészen killaloe melletti ennis-ig, de azon túl is, a moher sziklákhoz. 150 km és az öröm hozzá, hogy még eznap kijutunk oda és nem másnapra marad, amikorra úgyis ott van galway. jóarc. valami étteremből jön, kapunk tőle szépen csomagolt sütiket is.

moher. hát ez olyan írországnak, mint nekünk a halászbástya. látványosság, sok turista. nem a tömeg zavaró, csak egészen más hangulata volt lent délen egy olyan sziklának, ahol két kocsi parkol, mint itt, ahol külön parkoló van tele úgy is, hogy 8 euró beállni. van múzeum, látogatói központ, fagyi és étterem. kiépített út visz jobbra és balra a parton, ami azért rossz, mert biztonságos. nem lehet kimenni a szélére, lábat lógatni 200 m magasból. mert amúgy gyönyörű. hátad mögött a lankázó, dimbes-dombos füves táj tehenekkel. te épp a törésnél állsz, ahol ez belefut az óceánba. az óceán fölé, mert északnak és délnek nézve is ameddig a sziklák látszanak 200 méter magasan áll a mező a víz felett. teljesen függőleges. elképesztő. aztán megtaláljuk a kiskaput, ahol vége a kiépített útnak és túl lehet menni és lehet lábat lógatni és uzsonnázni a fűben tériszonnyal küzködve.

állunk a sötétben már megint, egy kanyarban valami tó partján és lelkesen integetve stoppolgatunk. halloween estéje. van itt egy ház, annak fénye, szóval nem reménytelen az eset. aztán nagyszerű, végre nem csak a következő faluig megy, hanem megteszi mind a 20 km-t. töri kicsit az angolt, mert persze magyar. Mária. járja bérelt kocsival Írországot 10 napig. hát bazmeg, ez volt már tegnap is. na és akarsz-e nálunk aludni hostel helyett? sms-ek Yvonne-nal a leendő hosztunkkal, végül találkozó Georgetown-ban a strandon. merthogy kelta újévi buli van épp az óceánpartján. innen egy partyba beköszönünk, ahol csupa iszonyat jó jelmezes hulla, zombi, tündér, és ilyesmi. innen egy csendesülős készülődésbe, ahol eszünk valami sütit, ilyesmi. innen haza beöltözni 100 éve halott börtönőröknek. mind a négyen. sminkkel, csizmával, gumibottal, mindennel amivel kell. következő állomás a város kocsmái. egyben időzünk, itt van is valami country féle zene és tömeg, egyen pedig csak átvonulunk, mert Yvonnak valami családi kötődése van a tulajhoz. közben lassan fogy a vilmos. házibuli jön. jó magyar lévén telezabáljuk megunkat és azért már kezd hatni valamennyi alkohol is. még persze roppant idegen a szitu, igazán nehéz úgy akklimatizálódni, hogy holnap még világosban jó lenne megnézni corkot. az emberek körülöttünk holnap nem fogják látni a napot. feltűnik a rendőrség is, méghozzá az igazi. szörfdeszka a fürdőszobában. végül - csak nekünk, magyaroknak végül - dizsibe megyünk. partyhely, de szar a zene. vicces azért, hogy mr. incredible és rózsaszín párduc között pisálok.