ócska utazós

skourából reggel se nézünk meg semmit. se kasbah, se medina. mert hc-val együtt jár ugye a hoszpitalitás, ami marokkóban különösen erős, így nem mondhatunk le a reggeliről szelimnél. terv, hogy minél messzebb jussunk, de legalább er rachisiáig, hogy az adott települést jól megnézzük, aztán másnap jussunk fel meknes-fez környékre. additional öröm, ha útközben szép helyekkel találkozunk.

dél körül állunk ki az útra, ami északkeletnek visz. ez itt úgy néz ki, hogy baloladlt atlasz havas csúcsokkal, jobbra kősivatag semmivel. hátunk mögött skoura, előttünk nyílegyenes út. nem ragozom túl, lassan megy a stopp, leginkább az alacsony forgalomnak és hogy a 40-km-enként egymást követő városok elnyújtottságának köszönhetően, ami ugye gyaloglást jelent át a másik végébe. utazunk mindennel, platós pickuppal, kisbusszal, személyautóval, franciákkal és helyiekkel egyaránt. valahányszámú várost keresztezünk, nem mondom, hogy képes lennék felsorolni őket, de valamennyire mégis különböztek egymástól. volt hegyre épült, kitekert főutcás, folyó metszette, kasbah központú, elnyújtott egyutcás cowboy település és ilyesmi. végül kezd a délután átmenni estébe, amikor még mindig nem vagyunk er rachidia környékén és jön az aggodalom. hogy ránksötétedik és hülyének néznek a helyiek, hogy stoppolunk és kezdik az aludj nálunk (és hagyj bőven baksist) dumát. rendőrök az úton, nagyszerű. persze ők sem értik a stoppot, de ez most épp szerencsésen jön ki, mert abban a minutumban megjelenik egy busz, ők meg megállítják nekünk. 30 dirham és kora este rachidiában vagyunk.

rachidiában mégse nézzünk tüzetesen körül. új terv fogalmazódik meg, hogyis ha van éjszaka busz, akkor kapjunk arra fel és csak ha muszáj, maradjunk emitt. leugrom gyorsan előre, míg a többiek összepakolnak, nehogy az orrunk előtt húzzon el. mire visszajövök a jó hírrel, hogy még ma este biztosan indul fez-meknes környékére valami, m fogad azzal, hogy bizony amivel mi jöttünk, az meknesen keresztül rabatba tart. 80 dirham és megvan, hol töltjük az éjszakát. egyedüli sajnos dolog, hogy hegyeken keresztül és a hegyek nyilvánvalóan szépségesek, de sötétben nem látszanak.

azért egyetlen, mert a következő sajnosságok már nem annyira köthetőek a buszhoz. hogy kb fél négykor érkezünk meg meknesbe, szakadó esőben és hidegben. medinához közel szállunk le, nem is buszpályaudvaron, hanem csak valami megállóban, mégis okosnak tűnik szálláskereséssel pár óra múlva bajlódni. buszmegálló mellé okos kapitalizmussal odatelepült éjjel-nappali kávézó-mobilárus-éjjeli menedékhelyen teázunk, kockázunk, el-jazeerát és trash amerikai filmeket nézünk. öt után már eső sem annyira vészes, hát hajrá. egészen más ilyenkor szállást találni, mint főműsoridőben, amikor a harmadik lépés után elkezdenek neked alkudni és az ötödik környékén már nagyjából elfogadható árnál is tartotok. próbálunk hoteleknél dörömbőlni, egy rijádot is megnézünk, de az nem a mi árkategóriánk. aztán a világosodással kezd felébredni a város, és a recepciósok is ha morcosan is, ajtót nyitnak a hotelekben, de hely az bezzeg sehol sincs. lusta dögök ezek, van szabad szoba, csak kedvük nincs még foglalkozni a vendéggel. végül mégis megnyerjük magunknak a hotel regina recepciósát és nyerünk egy háromágyasat. alvás délig.

meknest egy részét már ugye felfedezük a hajnali nyirokban, most napsütésben is kapunk belőle.igazából korrekt kis város, semmi különös már így lassan két hét után. medina egészen tiszta és sárga. találunk temetőt, bolhapiacot, piacot, kovácsnegyedet, mecsetet, kilátást. mecset azért érdekes, mert kb. másfél hét múlva összedől és ezzel megöl 41 embert. néztük mi, hogy ferde, de azt hittük ez valami helyi menőzés. este tolunk ricard-t a teraszon és forgalmat számlálunk, majd bealszunk. aztán reggel, mikor mennénk kifele a városból jövök rá, hogy végig fordítva tartottuk a térképet. vagyis nem fordítva fizikailag, csak az északot tájoltuk délnek. ha ha, azért mégis volt meglepi meknesben.

a terv: visszastoppolás essaouirából marrakechbe, azon minél hamarabb túljutni, tovább az atlaszba. ott minél kevésbé fázni, ám minél több havat látni, fent aludni valami elzárt, de menő helyen és másnap letúrázni és lestoppolni a hegység mögé, skoura oázisába. a valóság:

egészen sok ponton sikerült tartani a tervet. felstoppolás marrakechbe például tök kényelmesen sikerült, orvos hapsi mesél nyugat-szaharai tevékenységéről, a közegészségügyről, hogy szegényeknek ingyen van és ilyesmi. pályaudvar környékén dobunk egy tajine-t, mert épp ebédidő van és ráérünk azzal az átkeveredéssel a másik oldalra. annyira könnyen azért mégsem megy, kell hozzá, a korábban szerzett helyismeret, medinán, mellahon, temetők mentén jutunk el a hegyeknek vezető útra. egészen darabosan megy a stopp, kisbusz, németországi vendégmunkások (és mit csinálsz frankfurtban - hát tudod, egy marokkói vagyok nyugaton), kisbuszos házaspár, majd végül egy csöndes markát tartó hapsival jutunk át a gerinceken túlra. egy hajtűkanyarban lehagyjuk az épp marrakech-skoura útvonalat lenyomó sz és zs párost, heves integetés, szevasztok pajtások. hopp és a hegygerinc. nem ám egy pillanat, utazunk vagy fél órán át a szerpentineken fel és le, egészen extrémen a csúcsokon átvezetett műúton, ám havat nagy mennyiségben mégsem kapunk. hosszú idő után az első leágazásban szállunk ki, még egészen magasan lehetünk (legyen tippem mondjuk 2500-3000 méter). főúton ha tovább mennénk, kb 80 km után ourzazate-ba jutnánk. a mi leágazásunk telouet felé megy, ahonnan szintén van egy út ait benhaddou érintésével vissza erre a főútra. helyi berber dzsedik már állnak a leágazásba, ők mondják, hogy 10 perc és jön a busz, ne hülyéskedjünk a stoppal. igazuk is lett és jól is jön igazán, mert már sötedik és ezen a csöpp murvás úton igazán nem jár napi 10-20-nál több jármű.

eznapi szálláshelyünk így lett telouet. valójában már lonely planetben erre böktünk, mint cuki, fensíkon fekvő agyagváros. van kasbah és a többi, de egyenlőre ebből nem sokat látunk, este hat körül lehet, mikor leszállunk a buszról és a sárga kendős srác mondja, hogy van neki szállása, kell-e. 50 dirhamnál történik meg a kézbecsapás és ebbe már belealkudtuk a reggelit is. csodás ház amúgy, szépségesre berendezett kék és sárga szobát kapunk. a kinti mélységes sötétség mellett meghatározó még az elemi erejű szél, ami néha annyira erős lökettel támad, hogy alig bírunk az úton maradni. azért tolunk egy kötelező kört a koraesti félhomályban a kasbah környékén, de negyed óra után iparkodunk vissza a szállás környékére. tolunk egy rántottát valami helyen, ahol a végén nehezen értik meg, hogy ha 10-ben egyeztünk meg, akkor had ne fizessünk már 30-at. tea felmelegít.

este szél süvít, nappaliban ülünk, srác barátkozik, mesél berber nomád családjáról, tevékről, szudánról, környékről. mai napig nem igazán tudom eldönteni, hogy baksisért barátkozik-e ennyire, vagy csak hoszpitalitásból. még egy haverját is áthívja zenélni, de mi fáradtak vagyunk, hisz délelőtt még az óceánnál napoztunk. felnézek teraszra a milliónyi csillaghoz, de még lemenekülök, mielőtt a szél fújna le.

tojást kapunk reggelire, olívás kenyérrel és teázunk. majd nagy bátran sebtébe nekivágunk a túrának. első lépésként felderítjük világosban is telouet kasbáhját, amit igazán a virágzó mogyorófák dobnak fel. na meg a hatalmas kettős szivárvány, ami nyugaton virít. ehhez persze a hétágra sütő nap mellé szükséges a ködszitálás, ami ilyen erős szélben eléggé kellemetlenül tudja ezer és ezer tűként szurkálni fedetlen testrészeinket. amiből persze nem sok van, igyekszünk beburkolózni, mint a rendes berber. indulhat végre a séte eleinte felfele, de nem erősen. kősivatagos fennsíkon járunk, havasan csipkézett csúcsok között. negyed óra az első falu, újabb 15 perc kb míg egy lejtősebb, néhol fákkal tarkított birkalegeltető kanyarulathoz érünk, ahol épp jön egy kisbusz, amit sikerrel lestoppolunk. városka, agyagból épült házak az egyre sárgásabb hegyoldalban, kasbah, egyre kevesebb növény, egy folyó, ami lefele vezet. lonely planet szerint innen kéne, hogy legyen valami közlekedési eszköz a 40-50 km-re lévő főútig, de ehelyett csak egy felújítás alatt lévő félénken útnak nevezhető földutat találunk. annyira nem édes a szájíz, de elindulunk gyalog.

végül persze sikerrel lejutottunk, de legalább annyit gyalog tettünk meg a távból, mint amennyit stoppal (googlemaps-en egészen szépen követhető az út, gyalog kb 21 km-t tettünk meg). fárasztó menetelés újabb agyagfalvak, újabb kasbáhkon keresztül, hegyek átalakulnak kopár sziklás kanyonná, amiben csak a mélyén csordogáló folyó körül vannak pálmák, zöldek, teraszok. öröm az ürömben, hogy útépítés folyik, mert többször is munkagépekkel utazunk, platózunk. ebédet is egy mikrobuszban tolunk, lepénykenyér mangalicakolbásszal.

főút, végre. ourzazate még 20 km. grand taxizunk egyet, majd a lemenő nap fényében megcsodált ourzazate után még egyet skouráig. csodás érzés, hogy utazásunk első - és végül egyetlen - hospitalityclubos vendéglátója vár ránk. szelim, akinek mi vagyunk az elsők, lelkes, barátkozó és nála szerencsére biztosan tudhatjuk, hogy nem a baksis miatt. saját bevallása szerint kommunista, ellene van a muzulmán ortodoxiának. barátnője van, akinek még ezen a héten van az eljegyzése egy marseille-i marokkóival, akivel még csak interneten érintkezett. elsavanyodik a hangulat, mikor előjön az ebből fakadó probléma, mármint hogy a szüzesség. industrial virginity. pastis, hasis, bőséges marokkói kaja.

végül essaouira vált azzá a várossá számomra, melynek neve kimondhatatlan. kár, mert csodálatos, ízig-vérig  óceánparti, olyan mesélnék róla még bőven hely.

harmadik marrakechi reggelen már azon pörgök, hogy végre stoppoljunk igazából afrikában. városból kijutás nem megy egyszerűen, busszal próbálkozunk, ami nem jön be, végül kipróbáljuk a petit taxit, ami már egész jó helyre rak le, de innen még sétálunk kicsit. eredménye az egész kóborlásnak annyi, hogy rálelünk a kéthét egyetlen szupermarketjére. sör az bezzeg itt sincs. valami szimpatikus kereszteződésben aztán ácsorgunk egy negyed órát, majd egy olyan nagy toyota felvesz és két hapsi visz több, mint félúton. sivatagi zene fesztiválra mennek a semmi közepébe. valamennyire itt is sivatagos, amire nem számítottam. semmi közepe számunkra ezennel egy falut jelent, van olajfolt, lerobbant kocsik, random mászkáló emberek. mondják, hogy busz, busz, busz, de mi kitartóak vagyunk és ezért a jutalmunk a bérelt kiskocsi lesz, amit két vagány csaj vezet. marrakechből ugranak le essaouirába halat enni. elsőre ijesztő, ahogy csálézva visszatolatnak hozzánk, de aztán minden rendben ment és délután 2-3 körül már a plázson döglünk mi is.

korábban emlegetett sz és zs is épp itt vannak, sms, de a tali végül csak estére jön össze. addig fürdés óceánban. hideg, de a nap süt és a levegő meleg. mikor végül megunjuk, elindulunk a medina felé, hogy legyen szállás, vagy valami. jön persze az alak, hogy kell-e szállás. nyilván valami magasról indítja az árat, de végül lemegy ő is 50-re, fejenként. jó, hogy nem ráztuk le, mert csodaszép kis kitáblázatlan hotelt/magánszállást kapunk. három szintes, plusz a terasz, színes, szagos belső kerengővel vagy mi. egyet terveztünk, mégis két éjszaka lesz belőle. nem hiába la rochelle testvérvárosa.

kaját felderíteni kikötő fele indulunk, ami ilyen szempontból nem a leghelyesebb, viszont csodát azt ott is látni. minden a hal körül forog. ezer féle halászhajó a lélekvesztőtől a közepesen hatalmasig. folyamatosan jönnek és mennek a tengerről/re, aminek az eredménye, hogy folyamatosan van hal. árulják a földön, a várfalon, néhol még standok is vannak. ehhez járul a kiszolgálószemélyzet, a sirályok, a macskák, a turisták, az éttermesek, akik kiszaladtak, mert épp halat rendelt a vendég. kajakutatás következő, még mindig nem a legjobb helyszíne a bástya. méretében nem, de hangulatában az épp az óceán túlpartján elhelyezkedő malecón kistestvére. várfalon lógnak emberek, szívnak, romantikáznak. lent dübörög a hullám, néha felcsap, de csak ha 7-8 méternél nagyobb. olyan hely, ahol éhesen is elücsörögnék 1-2-3 órát. végül találunk egy olcsó harira-palacsintás helyet és kibírjuk az esti találkozásig.

esti találkozás után már ötösben találjuk meg az abszolút kedvenc helyet. éttermek/sütödék itt úgy működnek, hogy a legrosszabb esetben is maximum 10 méterre tőlük van egy hentes, ott veheted meg az alapanyagot és kéred meg azt sütésre. no, mi ezzel nem élünk, csak annyit mondunk, három halat és két tajine-t kérünk. lent spanyol bajnoki meccsen izgul mindenki, így megkapjuk a teraszt. a bogyó és kenyér kör után jön négy hal, mert négyesével árulják és nekik ugye nincs hűtőjük, szóval együk csak meg, nem számolják fel. tajine is korrektül néz ki, bár a tojás másnap m gyomorműködését megzavarja. tea. befejezésként hammam.

másnap már csak hárman bandázunk, ki újra a strandra, el egészen a végéig, ahol már csak sirályok ülnek, menő lovasrendőrök portyáznak. itt van a homokban valami rom, lehet rajta mászkálni. igazi játék ugyanakkor inkább a pára, amitől hol 10 méterig, hol a km-re lévő városig látni. találunk söröző lengyeleket, akik értékes információval látnak el a helyi alkoholvásárlási lehetőségről. esti program tehát a kikötő, két doboz sör (17 dirham darabja) és egy üveg pastis.

Tangier Boukhalef airport, hűvösebb, nyirkosabb és szelesebb, mint vártam. baszki, ez már afrika, itt szarrá kéne izzadnunk magunkat. öten szállunk le a gépről, ebből hárman, á és m megyünk délnek asilah-ba, úgy határoztunk. hivatalos közlekedés azt mondja, hogy grand taxi 20 euró a 30 km-re, így egyértelmű, hogy stoppolunk. tangierből induló főút/autópálya úgyis itt húz el a reptér mellett, szóval kevésbé aggódunk amiatt, hogy kezd sötétedni. jó idő telik mégis el, mire felvesz valami új, nyugati kocsis srác és elvisz egészen asilahba. első élmény abszolút felértékeli a marokkói életszinvonalat. manő autópálya, menő kocsik, tisztára, mintha nyugaton lennénk. városnézést is kapunk az óceánparti kisvárosban, hol van jó kajálda, hol jó a hal, hol van olcsó szállás. de egyenlőre annyi az új dolog, hogy ezekből szinte semmi se marad meg. kocsiból kiszállva első, hogy szállást keressünk, oda is caplatunk az első hotel felirathoz, ami történetesen épp az, ami lonely planetben is van, hotel merhaba. m volt tökös, aki nem hitt a kapualjban kávézó srácoknak, hogy tele a szálló és menjünk velük, mert bizony nincs tele és hiába adja a bácsi 180ért hármunknak a két szobát (ami később átlag felettinek bizonyul), kedves, aranyos és megérte nála lakni.

előző napi reptéren alvás, meg utazás fáradalmai mondatják velünk azt, hogy bizony megérdemeljük az éttermet. főképp, hogy óceánpart és már nagyon viszket a gyomrom valami halra. leves (nekem hal), haltál (bőséges, majd harmadát otthagyjuk), saláta, narancslé hármunknak 250. kezd szimpatikus lenni az ország. még akkor is, ha ráz a hideg és asszem hőemelkedésem és nagyszerű, tüdőből jövő köhögésem van. hammammal próbálom kúrálni magam. hammam kb a közfürdőnek és a gőzfürdőnek a keveréke. csempézett, néha szépséges, néha csótányos pár terem, ahol külön a férfiak, külön a nők locsolják magukra forró vizet vödörből. van extra szolgáltatásnként masszás is, lehet fogat meg bármi egyéb testrészt mosni vagy épp csak dögleni. nagyszerű hely és általában késő éjjelig nyitva vannak.

városnézés másnapra marad. m el pályaudvarra marakech felé vivő éjszakai vonat után érdeklődni, mi á-val medinát járjuk, tengerparti hullámokat stírölünk. nincs nag összehasonlítási alap még, de azt elmondom, hogy ennek a városnak volt a látottak közül a legtisztább óvárosa. fehér-kék, akár csak a neckermann görög prospektusai, néhol vicces/művészes falfestményekkel, elszórva bőr, ruha és szövetboltokkal. roppant esztétikus élmény, ami ritka a medináknál. valamivel kintebb a központból találunk piacot is, pékséget és amúgy általában még bármilyen más kereskedelmi egységet roppantúl élvezünk.

esti program egy másik úttörő csapattal találkozás: ismerős t és két ismeretlen, egy magyar és egy lengyel. csepereg az eső, drágán sörözünk (17 egy pohárnyiért). közben m elszalad fodrászhoz és az arab ifjúság menő frizuráját kéri. ez egyáltalán nem hat menőnek a mi európai szemünkben. később fájó búcsú másik gárdától és séta a város szélén lévő pályaudvarra az éjszakai vonathoz. útközben találunk még egy széééles, homokos strandot, ahol játszunk egy negyed órát a vak sötétben szemerkélő esővel.

este róma, fiumicino budapestről. sötétlik mellettünk a gépről a tenger, de igazán még sokára találkozunk. a stoppolni olaszországban nehéz című urban legendet először a reptéren próbáljuk meg. kb fél óra próbálkozás után ezt mégis későbbre halasztjuk és irány a vonat. késő van, este 10 körül, pénztárak zárva, autómata nincs csak egy néni ül egy pult mögött, ám a jegyet nem ő árulja, hanem a bácsi aki mellette áll és buona serázik az arrajáróknak. rómába megyünk, csentróba mondjuk illedelmesen és már tölti is ki a jegyet - 11 euróért fejenként. nade hohó, van ott valami 5,50-ért is, az mi mondom. hát az is csentró, de no termini jön a válasz. bueno, legyen az, de hát már kitöltötte és ez így nem jó ám. vége az lett, hogy vártunk valakit, aki kettőt vesz a terminire, hogy megnyugodjon a lelke. cserébe a mi vonatunk jött előbb és méghozzá emeletes.

hostel, jófejek, olyan, amit vártam. van rendes konyha, rendes cuccokkal. tudunk főzni, rántottázni reggelente, még otthagyott kaják is vannak. és nivea a fürdőben. poloskákkl nem találkoztam.

másnap római klasszik városnézés napsütésben, 15 fokban. szent péter tér, tevere, mozzarellás, sonkás, bogyós piknik és román kéregetők szevasztok. írógép, kolosszeum, afrikai gagyiárusok szevasztok! spanyol lépcső, semmi extra. másnap hasonló, m elmegy vatikánba én meg képeket kutatok fel boltokban sikerrel majd külök kedvenc piazza navonámra olvasni a lengyel könyvet a felhőtlen napsütésben. estére még a villa borghese mellett a piknik után találunk egy nagyszerű naplementét madarakkal.

reggel fájó búcsú a hostelünktől és irány az autópálya, második próbálkozás a stoppolásra. az eredmény lehangoló, egészen jó helyen, egészen nagy forgalom mellett két óra várakozás után csak egy civitavecchiába tartó buszra tudunk felkapni. végülis jegyet nem vettünk, szóval betudható stoppolásnak, de azért érzed, hogy ez nem az igazi. itt már egyértelmű, hogy vonattal megyünk piombinói kompállomáshoz - 9 euróért egészen baráti a közel 200 km. várakozás, kikötő nézés. a három napja kitartó napsütés az azúrkék tenger látványával beerősítve kelti azt az érzést, hogy igazán menő lesz nekünk elbán. hülye vonatról még egyszer át kell szállni egy másikra, ami a kikötőbe visz, ott pedig várni egy órát a kompra, így sikerül átérni a szigetre este nyolcra.

nunzio, a hostunk vár ránk portoferraioban, ami meglepetés, hisz írta előre, hogy csak kétszemélyes kocsija van. így történt, hogy a sziget fővárosától 25 percre fekvő házához m az ölemben ülve utazik a sötétben a szerpentineken. az utolsó két km hegynek felvele, a műútról lekanyarodva földúton vezet. erdő mindkét oldalon. itt még csak az éhség dobog bennünk, a fáradtság később jön, így nagyon tudjuk értékelni a háziolivás, házisajtos piritóst, háziborral. házifű. csöpp kis kunyhóban ülünk a dohogó vaskályha körül, 18 négyzetméter az egész. aztán jön persze elő a fáradtság is, így hiába, de nunzionak egyedül kell bemennie portoferraioba összeszedni alessandrát.

negyedik nap elba felfedézése. legyaloglás főútra és habár van a szigeten buszjárat - minden fuvar 2 ojró, de azért stoppban reménykedünk. és működik! rögtön majdnem az első kocsi megáll és elvisz. a cél bármi volt, bármilyen irányba és végül marcianaban kötünk ki, ami egész jó hely. hegyi városka, látszik innen a sziget legmagasabb pontja (1019m), egy másik hasonló hegyi városka, poggio és van egy névrokon marciana marina tengerparti rokon is. zegzug, hegyoldalbeli sikátorok. egész elbával kapcsolatban próbáltam elnyomni magamban a thaszosszal való hasonlógátod, de lehetetlen. emez valamivel nagyobb és tagoltabb, de a kisvárosok rajta ugyanazok. ugyanaz a felosztás, hogy egy a parton, egy a hegyen, ugyanaz a hegyi kisvárosi főtér, ugyanazok a kisboltok, kiséttermek, kistemplomok, ugyanazok a kopár hegycsúcsok és a tengerparti szerpentinek. csodás. szóval marcianaból hegynek felfele indulunk, habár komoly túrát nem nyomunk, mert szorít az idő, alig két napunk van itt és mindenből látni kell valamennyit. le tehát a tengerre, marciana marina kézenfekvő. ezt már inkább ile de ré-hez hasonlítanám, ahogy a szezonban tömegeket látó zöldes zsalugáterek unatkoznak januárban. napsütés, kavicsos strand a színes házak előtt olyan, hogy bőven el tudom képzelni a következő három-négy hónapot a városban. izgalomnak ott vannak a htengerről visszatérő halászcsónakok.

sötétedésre felcaplatunk az odúnkba, mert nunzio annyira lelkes, hogy még főz is. csirkét, lilahagymával, olívával, köret mellé pedig rozmaringgal főtt krumpli és brokkoli. borozunk továbbra is, de már van barackpálinka is, mert hiába mediterrán, azért a tengeröbölre néző panoráma ára, hogy hideg van. annak ellenére, hogy olaszhoz híven nem a legjobb az angolja - kiegészül valami franciával, amit meglepő, de egész nagy százalékban értek - , egészen meghitt a hangulat. 32szer ugrott már repülőről a seregben, van saját vitorlása, de külföldön még csak korzikán és svájcban volt. estére behívják dolgozni, elromlott valami a kórházban és ő az a srác, aki ezt megjavítja, s mi beszaladunk vele körbenézni portoferraioban. m az én ölemben. portoferraio napóleon városa és elba fővárosa. tengerpart, kikötő, erődök és a sirályos strand. hazafele m már inkább a csomagtartót választja.

ötödik nap fájó búcsú elbától. h10-es komppal megyünk vissza piombinoba. nunzio annyira annyira jó fej, hogy ad helyieknek való jegyből, ami harmadannyiba kerül, így mehetünk a kettő közül a menőbb társasággal. menőbb társaság kompjának gyomrából csupa olyan kocsi gördül elő, amelyik nem vesz fel, de jön 20 perc múlva a másik is hál istennek. ezek közül már kapunk egy hapsit, aki méghozzá firenzébe megy. így találjuk magunkat kora délutánra egy menzán a firenze centro pályaudvar mellett. ez január 24., amikor érkezik nekünk két pajtásunk a pisai reptérre. sms, majd telefonálás, amiből kiderül, hogy ők bizony azt hitték, hogy a találkozó megbeszélt helyszíne - pistoia - az pisának valamiféle fura becézése. így nekik jut a városnézés pisában, nekünk firenzében és este közösen pistoia.

pistoiába azért mentünk, mert itt kaptunk cs-t. massimo fogadott be minket last minute a városból kint, a hegyen fekvő csodálatosan nagy, bő 250 éves házába. ahol nincs fűtés, csak egy olyan csöpp vaskályha, mint elbán. amott a 18 négyzetméterre az bőven elég volt, ám itt a megszámlálhatatlan szobás kastélyra már kevésbé. így jött az, hogy hiába a teli has a fejenként egy pizza után, hiába a vörösbor, a pálinka, a birsalmarakija, odakucorodunk négy matraccal a tűz köré, de reggelre az is kihűl, úgyhogy szarrá fagyunk. nadrágban, farmerban, két zoknival, póló, pulcsi, hálózsák és két pokróc. mindegy, van tea, négy vadászgörény, három három farkas(kutya) és három macska.

hatodik nap én nem támogatom firenzét - negyedik látogatásom ne már rögtön a harmadik után legyen - siena, san gimignano pedig messze van és a vonatra sajnáljuk a pénzt, ezért jön, hogy csak a szomszédos montecatiniig vonatozunk. unalmas fürdőváros, elit szállodákkal és egy cuki fellegvár szerű alto városrésszel. szervesen igazán nem is kapcsolódik ez a városhoz, ígyhát séta, amiből m és én végül stoppal jutunk fel, b és d viszont feltúrázik, hogy ne fázzanak. fent vár, szűk utcák, főtér, mint minden rendes toszkán városban. lefele séta. haza vonat az egyetlen alkalom a nyolcból, hogy nem veszünk jegyet, jön tehát a kaller. jófej, meg lehet vele beszélni a dolgot és ad jegyet.

massimoval változatosak az érzelmeim. hol tök jót beszélünk borral, tűzzel már 3 órája, hol meg azt érzem, nem vagyok elég true arc neki. mármint nem tenyésztek kutyákat, nincs 3-4 olyan hobbim, amiért vérre mennék és ilyesmi. végül a vége pozitív, mert hetedik nap reggel ő megy el rómába reptérre repülni és ezért reggel fél ötkor kell kelnünk. és sikerül. még jól is jön ki, hogy ottvagyunk, mert sofia, az öreg volkswagen nem akarja, hogy gazdája lelépjen és nem akar indulni. mi meg toljuk.

így kezdődött tehát a nagyon hosszú nap. első vonatot sikerrel lekéssük, pedig már ott vagyunk fél órája a pályaudvaron. de az út megtervezése helyett inkább a videójátékokról beszélünk. sebaj, egy órával később érünk luccába, mint lehetne, de még így is zárva sokminden. lucca helyes, bár asszem ezt arról az oldalról mondom, amelyik élvezte és nem zombizva nyomta végig kötelezően a városnézést. van cuki amfiteátrumos tér, napsütés, várfal. nagy öröm a végén, hogy a következő vonat tovább másfél óra múlva jön, de épp ennek köszönhetően találjuk meg a pályaudvar melletti menzát, ahol hat euróból bekajálok tésztát és levest. még egy zacskó mustárt is nyúlok, ami később nagyszerű lesz szendvicshez.

pisában átszállás livornoi vonatra, mert b és d még nem látta itt a tengert. livorno centrale piszokmessze van a központtól és a tengertől, livorno pedig piszokmessze van a cuki várostól, amin az sem segít, hogy elkezd esni az eső. letudjuk azért a kikötőt, mcdonaldsban pisilünk, de a legnagyobb élmény innen asszem a supermercato marad. utolsó nagy vásárlás olaszországban.

és végre pisa. sötétedésre érünk oda, ami nem hoz gyönyörű naplementét magával. a hír viszont megerősíttetik, hogy a reptér bezár éjfél-egy körül, ami fájdalmas arra nézve, hogy 630-kor megy a gépünk és nincs szállás az éjszakára. sebaj, legalább előre tudjuk és fel tudunk készülni rá. b és d beül a kocsmába, ahol két euró a hatvanhatos sör, m-mel mi meg letudjuk a kötelező városnézést. végül fél egyig húzzuk magunkat a helyen, jó pár sört lenyomva. párosával járunk ki szendvicset készíteni és meghúzni a grappát, igazi kelet-európai módra. aztán még egy kocsma, eldugott, prosztó és lehet bent cigizni, de a sör négy euró. nem baj, dohog a grappa. reptérre ki lehet gyalog menni, 2 kmre van a városközponttól. útban kifele még egyet piknikezünk a pályaudvar várócsarnokában, ahol román sorstársak hada fogad. alszanak, nem olyan nagy a buli.

repülő, alpok, pozsonyi -13 fokban napsütés és student agency. heló budapest. képek egész jól sikerültek.

fapados skavsta reptér jó 100 km-re van stockholmtól, amivel jó előre számoltunk, így nem annyira vészes tény. hét napból utolsó hármat töltjük a reptér környékén, aludni oxelösundban alszunk.

stockholmból olcsó reptérbusszal megyünk vissza a környékre. csodás svéd táj végre világosban, autópályáról. az erdőt csak néha töri meg egy ikea vagy valami szikla. még a nap is kisüt, de azért bájnak ottmarad a köd a fák között. reptérről már stoppolunk, hárman és egészen jól sikerül, két kocsiból a 30 km-es táv, amit megtör nyköping városa. itt vásárolunk kicsit, mert úgyis ott van az út mellett az ica. kezd igazán kevésbé válni a köd, úgyhogy ideje volt már megérni az "unalmas, semmi nincs itt, kisváros" oxelösundba, ahogy a stopposok mondják. négy-fél öt van és kb. egy óra alatt tényleg felfedezünk mindent: a főteret, ahol boltok vannak, meg egy szupermarket meg oltóközpont meg alkoholbolt és egy hamburgeres. sráccal, a hostunkkal csak nyolc körül találkozunk, mert dolgozik, usgyi hát le a tengerhez a kikötőbe. édesen cuki mólóra kötünk ki és ha már vettünk egy doboz narancslét, akkor töltsük be a vodkát. itt csúszott el a dolog, meg hogy a moskovskaya egy literes és mi csak hárman vagyunk. sötétben, mólón, várakozunk. aztán valahogy nyolc óra lett és valahogy találkoztunk martinnal is. ami még csodálatosabb, hogy nála még főztünk is és boroztunk és pálinkáztunk.

másnap persze jön az elgondolkodás, hogy húha. szerencsére elvonulunk a természetbe kirándulni és úgy tűnik, a világegyetem megbocsát nekünk, mert hétágra süt a nap. ilyet svédországban még nem láttunk. oxelösund alja egy sziget igazából, ami tele van erdővel, sziklás partokkal, ahonnan ha képesek volnánk párszáz métereseket ugrani, egészen stockholmig el lehetne szökdelni további apró szigeteken. csodás tehát. vannak birkák is és szovjetek ellen épített eldugott védművek, ágyúk. naplementéig kószálunk, végül kikötőben kötünk ki, ahol megrohan a lemenő nap fényében egy falka kacsa. innen már felsejlik az acélgyár is és a hozzá kapcsolódó kikötő a szabvány hatalmas hajókkal.

városközpont, hamburger és pizza. feltöltődve még a helyen ülve úgy gondoljuk, hogy lesétálunk oda, ahol a város óvárosa fekszik. ez túl van az acélgyáron. kilépünk a sötétbe és a hidegbe és inkább hazacaplatunk martinnal és pajtásaival kártyázni. nagy az örömöm.

utolsó teljes nap programja nyköping. annyira nem szuper, mint mondják, de azért elmegy. van vásárlóutca - amiről oxelösund álmodni se mer - lángosos, kínai, pizzás és a többi. sziklán fatemplom és folyócskát is találunk, ami elvisz egy várhoz. ősi vikingek játszottak itt réges rég koronázósdit. mi annak örülünk, hogy találunk egy csodálatosan tiszta és ápolt publik vécét. további séta a város külterületein, ücsörgés a kikötőben majd egy újabb icázás a múltkori stopphelyen és haza. épp megérkezünk szeretett városunk főterére, amikor hopp, martin is jött vásárolni. heló srácok, ne vigyelek le titeket az óvároshoz? így spóroltuk meg az átgyaloglást az acélgyáron. óváros pedig olyan, hogy a szokásos sziklás partvidékre felhúztak pár színes faházat, csónakgarázst és mólót. cuki. illik hozzá a björkről beszélgetés. kicsit sötétedik már. egyedül vagyunk hárman az egész környéken és azt képzeljük, hogy egy világtól elzárt közösség él itt, akik vérfertőznek és hihetetlen lelki feszültségek rejtőznek a felszíni békés együttélés mögött.

még este fájó búcsú martintól, mert ő holnap reggel korán kel és lép le. 1968-as cseh kivándorlók gyereke, mondtam már?

reggel kelés és újra a nyköping-reptér útvonalon stopp. egész hamar, egy kocsival kiérünk, így marad bőven idő a csomagok ryanair kompatibilissé tételére és a talált három doboz sörre meg a csipszre.

újabb zenei tanulmányi kirándulás az eddig még sosem látott lengyelországba. kicsit utolsó pillanatig függőben lévő dolog volt, köszönhetően a múlt héten bejött 0 és 5 fok közötti esős időjárásnak. na de hát az eső elállt, a hideg pedig mit számít a tátrában, szóval stoppra fel és szombat reggel irány észak. hárman vagyunk ekkor a váci út szélén, d, do és én.

sok autóval jutunk el a szlovák határig a kettesen. utolsó két jófej srác, ők szervezők a hétvégi klímafürdőben. még kanyart is tesznek a kedvünkért, hogy eldobjanak a határra, ami azért sül el szerencsétlenül, mert rendőr és 50 helyett 74-gyel suhanunk át egy falun. 30 000 huf. oppá. szar kicsit nyomott hangulatban válunk el, amit aztán az alacsony forgalom se javít fel, főleg hogy még az eső is szemerkél. egy óra várakozás után szlovák hapsi visz hosszan, majdnem lengyel határig. át a tátrán, donovaly, majd már zakopane is. fehérlik mind, nem is kicsit. nem ám ilyen hebehurgya mutogatni való hó, hanem rendes, mondjuk fél méteres. gyönyörű, igazán. hegyek, fenyvesek, átmeneti erdőövezet rozsdabarnásan, ezer színben, faházak, kanyargó utak. végül még egy fuvarunk van, amivel 30km-re sikerül megközelíteni krakkót, innen viszont már marsrutával. van marsrutka! igaz, csak távolsági, de pontosan úgy cikázik az autóúton, jobbról előzve, mint a bolgár és ukrán testvérek. 

szállás hostelben. igen. de ismerős hostelben, l erasmus bartánő társánál, m-nél. és most nem csak azért linkeltem, mert ingyen aludtunk és jófej, hanem mert nem a legolcsóbb tesco cuccok vannak, lehet bicót elvinni személyiért cserébe, színesek a falak és igazi mosatlan cucc van a mosogatóban.

iamx hamar kezd is, alig van időnk tolni egy adag csirkehúslevest és egy üveg törkölyt, már futunk is a rotundába. lődörgünk, és a német precizitásnak lett volna igaza, mert faszán lekéstük az elejét. a vége megindító volt (kétszer visszataps - nagyszerű közönség) annyira, hogy perszehogy megyünk bulizni. innentől nem négyen vagyunk, hanem fogalmam sincs. valamikor hazaértünk. két ember nem elég megemelni egy kispolszkit.

ketten l-val tartunk egy városnézős napot, d és do viszont pihennek marhahúslevesig. zsidókörnyék, változatos, furcsa és bele nem illő házakkal, amolyan 200 évvel ezelőtti rotterdam stílusban. tradkó melegszendvics piacon. plázában carrefour, hogy legyen mit a foró vízbe aprítani. marhahúsleves után bágyadt esti városnézés a hideg, sötét utcákon. se palacsinta, se sör, így vissza a hostelbe. további bágyadás után helyiekkel és egy franciával indulunk el forraltborozni, ami éjfél körül fordul át sörözésbe köszönhetően a csodás kártyajátékoknak. délig alvók egykor lelépnek, maradék meg marad, mert úgy a menő stoppolni 400 km-t, hogy előtte csak három órát alszol. már egykor hatalmas és sűrű a köd, hát képzelem milyen lehetett reggel hat körül.

hazastopp onnantól már egészen egyszerűen ment, hogy sikerült kiverni az ágyból az éjszakázókat, kijutni a város szélére és egy óra várakozás után felvetetni magunkat. két lengyel kocsi majd egy lengyel kamion, ami zakopanétől pest határáig hoz. 13 tanknyi súlyú 200 fokos bitumennel a hátunk mögött. első határon faházban, kandalló előtt, havas táj mellett tolunk még egy-egy tál pirogot (pelmenyi) és aztán alvás szlovákián keresztül.

ropogós még az élmény, reggel kevelaerben ébredtünk. az 30 000-es város a weeze reptértől pár km-re. ide is érkeztünk még péntek reggel, hogy megkezdjük a zarándokutat. négyen pestről és egyen essenből. első és legfőbb célunk rotterdam, amit bő egy héttel böktünk ki, merthogy fellép kalkbrenner és ellen allien.

stopp 3-2-es felállásban reptérről kivezető úton. taktikusan csak a holland rendszámoknak ujjazunk. van belőlük bőven, kb 10 percnyire van ide a határ. első csapat az első sárga rendszámmal elmegy, mi még várunk vagy negyed órát, de nem sietős. 150 km-t végül két kocsival tudjuk le, délután közepén érünk rotterdam ahoy negyedébe, ahonnan még busszal jutunk be a felnyíló és a használaton kívüli vasúti híd szigetére. a, d és k egy 40 perccel később jönnek, akkorra ér kb oda a hostunk is. fiatal srác és egyedül lakik második emeleten, panorámával a folyóra és a hidakra, konyha, nappali plusz két szoba, erkélyes lakásban. antisquatter, ami azt jelenti, hogy 200 eurót fizet a lakásért, amit már csak azért adnak ki, hogy ne squattolják be. merthogy majd egyszer lebontják, de nem tudni mikor.

kettőnek még nincs jegye az esti gigre, el kéne sétálni hát a helyre. a helyre odaérünk, de az csak három óra múlva nyit. ajjmár. a kettő végül marad a városban, a három haza . spar, vásárlás: tészta, zöldségek, sör. nagy a fáradtság, de azért még hostunknak segítünk egy kanapét felhúzni az ablakon keresztül a másodikra. na ez ám a mutatvány. este srácnak átjön két haverja, de ők bredába mennek bulizni, ami másik város és kocsi kell hozzá, szóval annyira ez a két társaság nem jön össze. kajára épp visszaér a két jegyvásárló. pálinka.

a koncert menő volt nyilván. korán érünk oda, talán fél egy körül. kettő után viszont jön a baj és a két jegyvásárló hazataxizni kényszerül, hányás, láz, stb. nem sokkal utánnuk négy-öt biztonsági őrt látunk, amint kidobnak valakit. hopp. nade szórakozás. sör sajnos 4 euró, ami még inkább sajnos, hogy 3-4-szer (fejenként) ki is próbáljuk, és ami leginkább sajnos, hogy kettőt ki is löttyent az idióta dohányzóasztal. a helyen nem lehet cigizni, van külön kis kert erre. a hely állítólag tök zöld és a táncparkett remegésének energiájával táplálják az elektronikát. zárás előtt eljöttünk, de ez valami 6-7 körüli időt jelent. nem emlékszem.

másnap másnap. délután napsütésben sétálás a felhőkarcolók és idióta épületek között. a talán jobban, de otthon maradt. valami parkig elsétálunk és fish&chipsről vagy legalább sültkrumpliról álmodozunk. semmise lesz belőle, így a reggeli rántottát az esti tészta követi. erre a napra host srácunk befogadott még egy couchsurfer, így már hatan szálljuk meg a nappaliját, ahol van csodálatos dvd gyűjteménye és egy szekrény tele piával (pultos a srác, azt mondja 300-400 eurónyi pia az). brock, amerikai és meleg és 19 éves és iszonyú sokat beszél, de összeségben pozitív. vicces, kedves. a másnappal szemben az áll, hogy a hostnak van egy bő marék tokenje, ami sörre, borra vagy üccsire lehet felhasználni holnapig. ingyen sör, érted. ad egy marékkal (25), de ő, a és k maradnak otthon. brock, d, l és én felfedezzük a kocsmát, ahol az akció ér. majdnem elfogy a 25 kupon (pohár sör), idióta ivós játékokkal tudunk meg egymásról egyet-smást, hazafele még pisálunk le hídról, de igazából szia rotterdam.

tegnap ugyanúgy lassú ébredés, hasunkra süt a nap. délutáni séta a maas partján az autópályára, ahol a 3-as csoport ismét hamar stoppot kap, bezzeg mi ketten még állunk ott egy háromnegyed órát. lassabban is megy végig, kell vagy 4-5 kocsi, de végül házig visznek és beelőzzük a nijmegenben és kleveben kiránduló hármasokat. amíg meg nem jönnek török-német pizza, sör és fagyi. meglepően nagy kisváros ez a kevelaer, csomó templom, kápolna, kegycuccbolt, egyéb bolt. zarándokhely, évi egymillió keresztény jön ide. egyszer még világosban a pizza után, egyszer sötétben a többiekkel járjuk be. tobias, az itteni vendéglátónk első vendégei vagyunk, szóval még körbevezet, szocializál. hatalmas háza van, menőn felújítva. sikerül úgy megkérdezni a reptérre kijutást, hogy végül kivisz minket reggel. barátnőjével, két kocsival, mert ugye öten vagyunk.

ködből fel, másfél óra múlva napsütésbe és 20 fokba le. képek majd ha megkapom.