ócska utazós

egészen estefele értünk be Veleszbe, ahová azért mentünk, mert macedónia ezen felén itt kaptunk hosztot. úton idefele volt két srác, aki felvett minket, olyan beszólással hogy i dont have a driving licence, free macedonia! aztán meg jól kinevették a karambolos srácot, aki görög volt. kicsit el is voltak tévedve, de vidám szakasz volt. utána hapsi egyenest, majdnem házig, nagyszerűen esett a sör, amivel megkinált.

sajnos Asze, a hosztunk csöppent kint lakik a központból. arra, amerre már nincs semmi, még a benzikúton is túl. de mosolygós, van kajája és szociális. érdeklődő, olyan akivel beszélgetsz de azért néha érzed, hogy kicsit kényszeredett. de végtelenül rendes. szüleivel él egy családi házban - ő fent, szülők lent. kertes szerű, de nem olyan, mint itthon. ez Velesz adottságaiból fakad, mivel völgyben van, dimbes dombos. utcák is mindig lejtenek vagy ferdék és szűkek annyira, hogy felül gyakran átfut a szőlő az egyik kertből a másikba.

ohridból reggel indulunk persze tovább. város másik fele kell nekünk, mert ugye amikor megérkeztünk a befele vezető úton lévő szobát kináló bácsikkal laktunk, most viszont másik irányba kerülünk visszafele. szóval séta. felvenni kisbusz, bolgár rendszám. bevetem náluk is, hogy megértegetem, ha hozzám szólnak, de persze kiderül, hogy ők igaziból macedónok, de valami közük van odaátra is. ezután már tisztán hallom, hogy jasz-t mondanak asz helyett (én macedónul és boldárul). van valami fizető szállásuk nekik is ohridban, kapunk is névjegykártyát. ami még megmaradt az, hogy valami vulkanikus hegyről meséltek útközben, aminek állitólag kén szaga is van - amit dzsudi is igazolt. aztán már valamelyik városon keresztül volt guszta a jármű, ami meg volt rakva trágyával. szkopjéban láttuk a legtöbb járművet, de volt ohridban is. ez kb. akkora, mint egy gokart, csak kicsit nagyobb kerekekkel, hogy birja a terepet. eléggé házi jelleggel van összerakva és jó mindenre. mosógéptől kezdve, trágyán át az egész család szállitható rajta.

bitolába egy remek angollal beszélő bácsi visz be. egészen a központba. már a bevezető úton, a patak mentén álló házakon látszik, hogy ez szép. egészen franciás, kovácsolt vas erkélyes, klasszicista épületek, akár egy kis pesti nagykörút. bitola a konzulok városa. még török időkbően küldtek ide mindenhonnan az ismert világból konzulokat. máig megmaradt tiz (bolgár, francia, görög, horvát, nagy-brit, orosz, román, török, szerb, szlovén), annak ellenére, hogy 180 km-en belül van a fővárostól, szkopjétól. és lőn, turista információ. az első hat nap után és van olyan kedves a lány, hogy otthagyhatjuk a cuccokat és nem kell végigcipekedni a városnézés alatt. és három nyelvű (macedón, francia, angol) táblák a látnivalók előtt. sétáló utcán andrássyhoz hasonló stilusú kis paloták, tipikus nagykövetségi házak. múzeum, katolikus templom és frissen emelt tito mellszobor. cukrászdában dobunk egy-egy olyan sütit, hogy csurig megtelünk a nagy melegben. aztán jön a folyón túli rész, ami itt is - szkopjéhoz hasonlóan - a bazár. sokkal kevésbé törökösebb, beceneve is kis monmartre, párizs után szabadon. azért mégis inkább szkopje, mint párizs, de aranyos. van rendes szabadtéri piac is, ilyesmi.

kigyaloglás cuccokkal és stopp prilepbe. srác és egy csaj kis zasztavában. jófejek, korunkbeliek, beszélgetős utazás. annyira, hogy a végén kapunk prilepben idegenvezetést. először a bejáratnál lévő emlékműves parkban sétálunk. sakkfigurák, és sorban álló 10 oszlop, amiken már csak kettő bronzszobor áll - szinesfém itt is sokat ér. továbbmegyünk kocsival a városba, ahol van nagy sándor szobor, lemolotovozott dzsámi, kis bazár és ronda kultúrház. nem annyira unalmas, mint egy ekkora lélekszámú magyar város, de azért másfél óra alatt egészen nagy részét láttuk a látnivalóknak. érdekessége még a dohány. dohány van mindenhol, házak oldalán, a földeken, az autókból dohány lóg. körbe hegyek, szép vidék, de nagyon el tudom képzelni, hogy mennyire kilátástalan lehet errefele az élet. csak a dohány.

szkopjéban korán kelünk, mert Grizelda megy munkába, vagy iskolába előadást tartani vagy valami hasonló. nem nagy város ugye, csak hosszú, de szerencsére épp a keleti felén laktunk, úgyhogy nem is kell annyira vészesen sokat sétálni stoppolás felé. várni pedig még kevesebbet, öt percen belül van, hogy megáll nekünk a belgrádi rendszámú skoda.

új skoda, kiemelendő, octavia. egy idő után aztán arra is rájövünk, hogy beszél angolul a srác és igazából macedón, csak amottani cégnek dolgozik. süvitünk az autópályán az első elterelésig. fizetőkapus rendszer divik itt is, 70 km-es szakaszon két-három kapu. de egyiknél se kell többet fizetni 100 forintnyi dénárnál. aztán tovább száguldunk vele albán falvakon keresztül. mecset mindenhol, albán zászló sok helyütt és cirill kiirás nagyon alig. tetovo, gosztivar, aztán kicsevo után már inkább kolostorok. itt hegyek közt visz az út. ami a legmegdöbbentőbb, hogy akár bő fél órát is kocsikázunk - gyorsan ám - úgy, hogy egyetlen települést is látnánk. erdő mindenhol.

srácot dicsértem már, folytatom. szállást előre is úgy terveztünk, hogy majd leérünk a tóhoz, oszt figyeljük a néniket, hogy melyik a szimpi. ez úgy nézett ki, hogy ohrid váro bevezető útját ott állnak, mintha stoppolnának 15-20-an. táblát is tartanak néha, hogy room, v szobi v ilyesmi. szal nem nehéz, de azért srácunk ledumálta eggyel. hat euró fejenként, éjszakánként, amire azt mondják, hogy innen indulnak az árak. egyből ki is fizetünk három éjszakát. központtól csöppet kiesik, ez 5 perc sétát jelent, de akkor már teljesen bent vagy. amúgy meg egy kihúzható kanapé, ágy, bárszekrény (minek?), asztal, régi-régi bakelites rádió a berendezés, szóval korrekt.

korán értünk ugye le és még dél előtt szállásunk is volt, úgyhogy nagy a boldogság. már nem is rémlik, de csak lődörögtünk a kikötőben, város régi részén, piacon, ilyesmi. elsőre az jön le, hogy teljesen olyan, mint a tenger. tényleg rém tiszta, nagyon mélyre lelátni. hajókák jönnek, mennek, kikötő, sziklafalak. nem hullámzik, oké, de attól még lehetne öböl. aztán másodjára az jön le, hogy az óváros házai teljesen bolgár stilusúak. mecset itt is van, meg néha sapkás albánt is látni teázni, de ez már sokkal tisztábban macedón terület. templomból is van rengeteg, igazán hasonlitható a bolgár neszebárhoz.

nagy lelkesedéssel, hogy újra balkán irány még délebb. ott tört le a kedv először, mikor belgrádban két órát vártunk az első stoppra. hatalmas forgalom, még nem is rossz hely, de csak nem állnak meg. kiboriró, meleg van, ilyesmi. aztán persze csak eljutunk egy péage-hoz, de egészen nisig szenvedés volt. ez azt jelenti, hogy 200 km öt óra alatt, vagy valami hasonló. már sötétedik, mikor megáll nekünk egy szkopjei rendszámú vw. szóval a maradék 200 km meglett másfél óra alatt. fincsi. és még angolul is tud nagyszerűen az egyik hapsi. a határon, annak ellenére nagy az öröm, hogy a szerbek még a napszemüvegtokot is kipakoltatták, mert igaziból a macedónoktól paráztunk. náluk van egy olyan szabály, hogy belépéskor előre hat hónap útlevél érvényesség kell. és az nincs meg, de nem szóltak ők egy szót sem. szkopjéban még taxizunk egyet a helyre, ahol a csajjal talizunk. este tiz van ugye, nincs senkinek botorkálni. taxis úgyis simán elfogadja a két euróst.

amit este a városból sötétben láttunk, az a hatalmas amerikai nagykövetség és a kereszt. utóbbival lehetetlen nem összetalálkozni a másnap tapasztalata szerint. van egy nagy hegy szkopje fölött, épp mint szófiában és ennek a tetején virit a keresztény cucc. ez csak azért necces, mert lépten nyomon ott vannak a mecsetek is, meg amúgy is az ország 2/3-a muzulmán albán. állitólag a csúcs is épp valami vallási gócpont.

hosztunk, Grizelda nem annyira a központban lakik, de kis város, gyalog bent vagyunk 20 perc alatt nem sietve. közben találunk bankot és váltunk pénzt, piacot, templomot, pékséget (bürek, jééj). városmagból elsőnek a főteret találjuk meg, ami épp olyan, mint bármely jugoszláv tagköztársaságban vagy romániában vagy bulgáriában. beton, beton, beton. vannak faszás kis épületek, meg persze mindenhol boltok vannak. a közterület is alkalmazkodik azért az emberek moráljához, vannak padok árnyékban, kutak minden sarkon, szóval nem annyira vészes, de azért mégsem egy Les Tuileries. (dög meleg van)

belgrád először. mert megalszunk odafele félúton. kell is, ahogy kiderül, mert bőven sötétben érünk le budapestről. igaz, még a magyarországi stopp volt a gyér. először is ugye be kellett ugrani hódmezővásárhelyre, ami hiába van azon felén az országnak, azért más, mintha végighúzna az ember a pályán. vagyemlíthetném a kecskeméti mol kutat is, ami hiába csillog-villog az új designnal, még nincs megnyitva, tehát tök nulla forgalom jár arra. órás sétálások és pár méteres shortest ride ever stoppok a repülőnapi forgalomban a régi ötös fele, nagy az öröm. aztán persze átjutunk a határon, ahol schengen fele igencsak sokan (4-5-6 órát) várakoznak. kapunk egy olasz és egy spanyol srácot, magyar rendszámú bérelt kocsival, akik belgrádba tartanak kirándulni. ez nekünk kb. 190 km egy kocsival. rendszám miatt persze már a város környékén félreállítanak a rendőrök és megbasszák őket százvalahány euróra. alkudozás included, lehet euróban fizetni. aztán jött a mi pillanatunk, mert belgrádba nem egyszerű betalálni. táblák csak itt-ott, de azért mégsem annyira bonyolult.

hostunkkal trg republikán találkozunk, mint ahogy minden belgrádi itt találkozik. este tíz körül van néni, aki galambokat etet, kóborkutya, hátizsákosok, dübörgő tunning kocsik és élet. vagy két éve voltam utoljára a balkánon, ami nagyon sok. úgyhogy élvezem, szívom magamba. nem láttunk sokat, de tudom, hogy ott vannak a kajás standok, ahol este pizza megy, reggel burek. hangosak, köpnek és kint vannak az utcán. boltok is késő este zárnak csak. többet nagyon nem látunk, még éjjel egyig sétálunk, lenézünk dunára valami parkból, sétálóutca és kiülős macskaköves. nem hiszem, hogy probléma lenne a lakók miatt, hogy éjjel egykor élőzene szól az utcán.

reggel piacos kör és burek, valamint gevrek és mákos cucc az útra. mert megyünk ki a nagy útra, hogy repüljünk tovább szkopjéba.  világosban is látjuk, hogy tele a város szerb zászlókkal és ilyen-olyan graffitikkel. gondolom, hogy van mélyebb tartalma, ilyen politikai szerű. kedvencem a mladics plakát, aláírva annyi, hogy szerb. futottak még az amerikai nagykövetség befalazva és a bombától romos házak tetejükön zöldülő fákkal.

élveztem egy éjjelre. vissza kell jönni.

szal hat éjszaka. mondjuk, hogy hét, mert egy utazásra is elment hazafele.

ryanair brémába ugye reggel. 10re már kint is vagyok a napsütéses, kisvárosi környezetben. lovely az a reptér, szökőkút, szobrok, villamos. elindulok gyalogosan autópálya fele, és követyok a farmon. gyors piritós, majd hármasban, jj és a húga tovább amszterdam felé. hogy odaérjünk este kilenc körül. volt útközben hiát és megnéztük, hol nyaral a lánya a rajnaparton és őrült cseh srác is arany fogakkal. 450 km.

belvárosban találkozunk host barátnőjével, chantallal 11 után valamivel. egy sört még bedobunk két barátjával és futás az utolsó villamos után. host, aki épp spanyolban nyaral koliban lakik. hatodikon a 13-ból. ez úgy néz ki, hogy egy (kicsi) szoba, fürdő, előszoba és erkély egy főre. szinten 10-15 fő, közös konyhával. már amsterdamon kivül, amstelveenben, ami nem mellékesen békásmegyer testvérvárosa. 20 percnyire város magjától, persze kerékpárral. más közlekedési eszköz nem is számit itt. van elvétve egy-két autó, de talán még a hajóforgalom is jelentősebb a csatornákon - még a városon kivül is.

vettem jegyet ryanairtól brémába olcsón (10 000). merthogy jj nijmegen mellett önkénteskedik és mindkettőtől egy köpés amszerdam. oké, annyira nem (brémától 350 km), de egy fél napi stoppolásba belefér. város és csajlátogatás három éjszakában.

a megérkezés stoppal. már ez is egy kaland, 4 hónapra való cuccal kiállni a hamburgi dög melegben egy autópálya benzinkúthoz. és még várunk is vagy óra-másfelet mire végre megáll az a kis piros. rengeteget fossa a szót és nagyon teátrális német, Peter. utazott már mindenhová, volt tengerész hamburgból rióba, kirabolták brazilban,kenyában lánya van, maláj, sri lanka, stb. szóval az úton csak bólogatnom kellett, annyira hogy az út végén házig vitt, de cserébe kért egy kávét. kávézóban megdupláztuk nagyjából az út idejét és csak fosta, fosta, fosta. ami a legviccesebb, ahogy közlekedik. autópályán tudja, h cirka 40-50 km-enként van benzinkút. ehhez neki hat liter kell. benzinkutaknál megáll, előkapja egy tankot a csomagtartóból és megy lejmolni az épp tankolókhoz. nálunk is megjátszotta, működik.

szal végre bréma és végre Davidéknél, őrült sofőr nélkül. két lakás, hat fiatal és abszolúta semmi németország érzés. első az, h spanglival kínál a csaj. kapunk szobát, ággyal, nagyszerűen kedves mindenki. igen, első vendégek vagyunk, ilyenkor mindenki nagyon törődő. belvárostól gyalog 5-10 percnyire van, de ami még kellemesebb, ugyanennyire a reptértől villamossal. na, a lány, Julie este elvitt egy kind of koncertre. apróka kis hely, vagy 25-en lehettünk és ez teltházat jelentett. kedves kis bár, kicsit kedvesen magas árakkal, de megérdemlik. együttes énekes-gitáros lányból és nagybőgőző bácsiból áll. jófajta zene, az a nevük, hogy k.c. mckanzie. ez tökéletesen passzolt ahhoz, hogy rohadtul lefáradtunk a dög melegben a sok cuccal stoppolásban. városnézés másnap.

bréma cuki. van folyó, sziget, óváros nagy-nagy épületekkelés szűk-szűk utcákkal. városháza valamikorról a xvi. századból, várárokmaradvány parkkal, dóm, sétálóutca, szélmalom. várostól jobbra van egy fokkal alterebb környék. bevándorlós éttermekkel, színesebb boltokkal, olcsóbb kávézókkal és fish and chips. délután még folyó parton grapefruittal kevert sörrel a fűben feküdve gyógyul jj torka.

reggel első villamossal 4 valamennyikor a reptérre és irány budapest. annyira hiányzott a köki.

nem bréma, de olyan nagyon régen szívtam már ezt a szmogot, hogy hiányzott. és rettentően feldobott, mikor a kisdiófa utcai éjjelnappaliban nem akart eladni a néni nekünk egy üveg bort, mert már elmúlt 11. budapest a világ legjobb városa.