ócska utazós

két éjszaka. egy Theresánál, Altona környékén aki már volt nálunk pesten januárban Alexszel és egy Gabrielnél, Theresa kollégájánál (színészek) Veddel szigetén az Elba túlparján. ez olyan, mint egy kisváros, csak csupa 3-4 emeletes házzal, metrómegállóval, tele bevándorlóval és tizenéves meleg srácokkal. vonattal mentünk le majdnem végig (állomásig stoppoltunk), mert van német jegy, ami öt főre szól, egy államon belül egy napra 31 euróért. négyen mentünk, még jó hogy megéri.

első este bolyongtunk egyet altona környéki s-bahn megállók közt, majd végre egy lidl után (tuborg 50-60 cent) elértünk theresához. három mirelit pizza, nyolc sör és pár óra beszélgetés után indultunk el a pudelba, ami állítólag jó hely, valahol az elba partján, mondjuk a reeperbahn megállótól nem messze. leszállva s-bahnról nem egyből az jutott eszünkbe, hogy merre is lehet: kurvanegyed közepén találtuk magunkat hirtelenjében, este 10 körüli műszakkezdés idején. sokszor ismételtük azóta a mondatot, hogy ennyi kurvát egy helyen még nem láttam. már ott eszünkbe jutott, hogy ezt jó páran biztos megértik, ha hangosan mondjuk. szóval 5-10 méterenként egy csoport színesruhás, nagy cipős lány. még a burger king előtt is. mondjuk ez utóbbi kicsit kirí onnan, mert nyilván a környékbeli iparra épít a boltok többsége: kurvacipő és szexboltok között kukkoldák és panziók. St Pauli.

Pudelt közpen kétszer is megkérdeztük, mindketten tudták merre van, mi az, bár a másodikak szerint az egy shithole és van annál jobb hely is. azért később őket is bent láttuk annyira, hogy lányoknak hoztak is egy sört. 11 körül értünk oda talán, akkor még csak dekorálás ment az esti fake birthday partyra, amibe bátran becsatlakozhattunk - cserébe megúsztuk a belépőt. fújtunk lufit, dobáltunk szerpentint és osztogattunk világító baszt. majd éjfél-f1 körül már volt is valami party, de 2-f3-ig igazán fel is pörgött, akkörül jöttünk el. sör három decis 1,9-től, igazán barátságos ár dánia után.

aludtunk vagy 11-ig, aztán hauptbahnhofon taliztunk gabriellel, aki jófej, nevetős. elvitt lakására. innentől városnéztünk. kiderült, hogy jó a napijegyünk (5 főre 8,6 euró egy napra) hajóra, így hajókáztunk is. mesés szép idő. az alig nagyobb városban, mint pest sokkal de sokkal több ember mozog. hajó kijebb vitt, ilyen római kategóriás részre, és ott is élet és sétálnak és hajókáznak és belvárosban is londont megszégyenítő tömeg. csatornákat még megemlítem, mert vannak, meg a tó is szép. látnivaló nagyon nem akad, de olyan érdekes város, hogy lehet rajta sokat nézni. dokkokat, mármint a régieket az elba partján vagy halas szendvicset enni a sétahajók előtt. végül egy burger kingben akciós hamburgerek.

aztán kidőltünk estére. jjvel még éjfél körül elindultunk megnézni a rote flora foglaltházat, ami egy igazi foglaltház. tekes büfé jelleggel kartonpapírra kiírt (1,7 a három deci sör) árakkal és durva punk koncerttel. környéken nagyszerű boltokkal, crépeire-vel, abszintozóval 150 féle abszinttal. de kettőre már haza is érünk, mert kiszívott a nap.

másnap - ma - fél egykor jön vissza a vonat, semmi extra. niebüllben még németországi árakon bevásárolunk, majd vonat átvisz tovább a határon és stoppolunk ukrán srácot hazáig tönderből lögumklosterbe.

képek itt.

még egy ilyet akartam írni. mert annyi féle embernél és helyen aludtunk és azért mégiscsak ingyen, hogy megérdemelnek egy összefoglalót és kollektív köszönetet. szóval sorjában.
Faro: párnál, Veralisa és Daniel. a város óvárosától kb. két percnyire gyalog, egy három elemetes ház legtetején. hatalmas erkéllyel az utca felett. ilyen alter arcok, bár már az idősebb fajtából. nem csak radioheadet, hanem yorke-ot hallgatnak, természetesen apple gépük van és kortárs darabokra járnak színházba. Vera múzeumban dolgozik, Danielre nem emlékszem, de talán valami IT cucc.
Lisszabon: André, akit aznap szereztünk. ő ilyen korunkbeli egyetemista, műszakira jár talán. végtelenül aktív cs-snek tűnik, ambassador is, vannak couchsurfinges névjegykártyái. de nem komoly arc, leszoplakos polójavan, stb. belvárostól pár metrómegállónyira, még lesétálható távolságra laktunk egy sokszobás, fapadlós első vagy második emeleten. nagyszerű lakás. neki még egy vacsorát is köszi.
Sintra: Hugo, a reptéri dolgozó, nagy szörfös, színtévesztő. ez utóbbi miatt egész kis lakórésze tele színekkel és színesszínes csíkokkal. nem is sintrában lakik, csak a vidéken. olyan rész ez kb., mint pomáz, ha szentendre a sintra és pest a lisszabon. de cserébe hurcolász minket kocsival állomásról haza, otthonról boltba, boltból barátnőjéhez főzni és haza. kutyás.
Leiria: Tony, a zöldfoki. ő az eddigi asszem legcsóróbb hostunk. nem mondom, nem hajléktalan, sőt egészen formás egy lakása van. külön szobát kaptunk, erkéllyel. berendezése viszont nincs. egy szenegálival talán, vagy inkább valami volt portugál gyarmatival él együtt, nem tudom, mi a foglalkozása. viszont nagyszerűen tud főzni felhasználva ami van. barátságos.
Aveiro: Eduardo volt az, akivel a leginkább nem volt közös hang. semmi harag, csak egyszerűen ő már annyira másmilyen. komoly ember, pedig alig egy tizessel idősebb. valami utazós melója van, szállodáról szállodára járja a világot, élete felét ha aveiro-ban tölti. lakása ikeás, rideg, de kényelmes. messze a belvárostól, új építésű lakópark. kocsival jár, így nem borzasztó. próbáltunk vele go out, de a barátai is idősebbek, nem a mi kategóriánk. pedig kedves.
Porto: Emese, a porto fanatikus magyar lány. egyetemre jár, asszem phd-zik már idekint, turizmus közeli szakon. ő se egy szakasztott mása a lelkemnek, viszont vele már nagyon profin el lehet lenni. nem olyan rég óta cs-s, de annál aktívabb. van porto kitje, térképpel, látnivalókkal, kihagyhatatlan ajánlatokkal. egy hatalmas, új építésű sokemeletes házban lakik, ahol profi módon van megoldva a légkondit helyettesítő szigetelés. az egész hát profi. naaagy lakás, erkéllyel és high-tech konyhával. paskójával él, aki portugál természetesen és Viktor.
Guimaraes: Helena és a nagyon sok többiek. ők voltak leginkább olyanok, mint amilyet én adtam legutóbb a breton lányoknak. óváros kellős közepén (igaz, guimaraes nem olyan metronagy polisz), egy két-három szintes ház egészen nagy lakásában sok-sok fiatal. igazán még ha a nevekre jól is emlékeznék, akkor se tudnám, ki lakik ott és ki máshol, de ez talán náluk is flexibilis. két tuti állandó szereplő Freak és a másik, a foxi és a hatalmas nagy fekete kutya. legtöbbet asszem Andréval voltunk, ő biztos ott volt, mikor felmásztunk éjszaka a kastélyhoz és utána söröztünk és vele főztünk is.
Santiago de Compostela: Fara. ő is valami IT-s, de még nem az, aki Défense-ben dolgozik. 30-as évei végén járó, galíciai punk. nagyon punk. kis lakása van két saroknyira az óvárostól. hozzá képest feltűnően fehér és feltűnően újnak hat. főz nekünk paellát, zenél a mankóján. kiemelkedően jó fej.
Párizs: Caroline és a paskója. újabb IT-s arc, 36 éves a profilja szerint, de én jóval kevesebbnek éreztem. nagyszerűen párizsi lakása van, Montmartre mögött, nem is annyira messze a Sacré Coeurtől. második emelet, kis fa csigalépcsőszerűn kell felmenni. franciaerkély. egész szobát kaptunk, mert a tesója épp el van utazva. öt napig lógtunk náluk.

vueling kurvajó. korrekt foglalásról már írtam. most konkrét utazási tapasztalat után azt mondom, hogy jófejek a steward-ok, még ha babákkal foglalkoznak is. egyszerű, nem csicsás egyenruha sárga nyakkendővel. filmvetítés három nyelven, ami eddig egyelen fapadoson sem, igaz ha fejhallgatód nincs, 1,5 euróért vehetsz csak. késett 15 percet, de az pontban 15 perc volt, nem a mávos 5-öt mondunk 20 lesz belőle. leszálláskor adtak cukorkát.

aztán húú. naplementére időzítve pont. még gépről látjuk, hogy a leszállópálya alatt előbb vasút, majd autópálya is fut. a terminál ablakain átsejlik a lemenő nap narancsa. 78-as kapun át jövünk ki a csőből, majd a mozgójárda visz át az utak alatt hullámozva a magba. a mag egy több emeletes kör épület, középen szökőkút és csövek az emeletek között mozgójárdával. igazán durván futurisztikus. négyes övre jönnek a csomagjaink. háttérben egy hatalmas sarok megtöltve gazdátlan cuccokkal, legalább 200-250 csomag, ámító. küldenék sms-t caroline-nak, de nem international formátumban adta meg a számát. megkérdezünk francia dolgozólányt, hogy mégis mi lehet. végén érdeklődve kérdezi, hogy csomagra várunk-e és odavet egy bíztató good luck-ot. kijött 10 percen belül. újabb alagutak, liftek és ott is vagyunk a terminálok között közlekedő sofőr nélküli metrón. ez visz el a rer-ig (hév). megmondom szépen, hogy a brochant metrómegállóhoz szeretnénk ketten menni, ő erre csak annyit, hogy 16,40 lesz. gondoltuk, hogy párizsra spórolni kell.

metró betegebb, mint londonban. igen, gumikerék és olyan lágyan, halkan fut, mint valami, ami nagyon. sötét van kint, már 10 óra elmúlt, de egészen olyan hangulatot áraszt, mint a renaissance filmben: valahol lent van egy metró, aztán a földszint, autók felüljárókon, magasvasút és néhol még hidak. az emberek is messze felülmúlják londont: szemben ülnek 12-en, ebből 5 olyan, aki lehet, hogy 600 éve is francia volt. és ruhákban is rengeteg az indiai, az arab, a keleti, szóval nem az, hogy felvesszük a menő springfield pulcsit.

host-ok bájosak. már a lakás is, nem olyan messze a montmartre-tól. lépcsőházban csigalépcső fából, kék korlátokkal, naagy kulcsos ajtó majd kis otthonos zug. nővére nincs itthon, az ő szobáját kapjuk. van benne régi, már polcnak használt kandalló, utcára néző ablak és sok ízlésesen színes basz.

este hatalmasakat dörög, esik, de most már nem. remélem, nem kényszerből kell ma múzeumba menni.

gerestől 200 és 300 km közti távolságra van. az elején ki kell kecmeregnünk a nemzeti park területéről, majd vissza bragaáig, ahonnan már egyenes út visz fel galíciába. oké, szép az út, tekereg mindenfele, de azért jobb érzés, amikor legalább az eleje úton hamar túl vagy. tartjuk továbbra is azt, hogy északon többet kell várni, míg felvesznek, de még tűréshatáron belül esik bátran. braga kicsit szívós volt, mert nagyjából egy bevezetőúton tettek ki és olyan érzésem volt norte táblával, mintha a budaörsin befelé stoppolnék vác táblával. aztán mégis vitt a srác fel, egészen át a folyón, az első spanyol benzinkútig. ti. portugáliában a legdrágább a benzin az egész európai unióban. schengeni határ annyira semmilyen, hogy eszünkbe se jut visszaállítani az órát, ami az esti találkozónál plusz telefonhívásokat okoz. spanyoloktól félünk, merthogy hírhedten rossz itt a stopposnak. azért két autóval sikerült megtenni a 100-150 km-es utat, úgyhogy jó. közben láttunk öblöt is óceánnal, folyókat városokban régi hidakkal, szép galíc tájakat. motorbalesetet orrunk előtt, míg vártuk a következő fuvart: teherautó behajtott körforgalomba, míg motoros még nem hajtott ki belőle. nem kelt fel, de azért mondta hangosan, hogy fáj. mentő épp kiért, amikor mi már légkondis seattal robogtunk santiago de compostela központjába.

turismo-t, wifit és olcsón jót evő helyet keresünk. utolsó nincs, helyette 20 euróért három sör, tintahal és valami husos, krumplis tál. savanyú a szájíz, de legalább van a hasunkban (eddig este 7-ig fagyin és reggeli péksütin voltunk). srác, akinél alszunk tipikus galíc 40 körüli punk, pocakos hapsi. ilyen jófej, barátságos, jóindulatú, kedves ember és vicces is, csak az angolja furcsa néha, de csak hangzásra.

városból, eddig még nem láttunk semmit, egyedül az óvárost. hatalmas, igazán. katedrális maga egy labirintus. van előtte egy főtér, innen nem lehet bemenni, ám van három másik bejárata innen-onnan. nem olyan fényes, mint otthon, hanem ilyen kőszínű és növények lógnak le róla. mintha benőtte volna a gaz, épp ezért misztikus. fura, díszes tornyaival nekem ősi inka cuccok és mexikói keresztény templomok keveréke. rengeteg árkád a kis utcákban mindenhol. piac is ilyen durva kőből készült négy hosszú csarnok, középen kúttal. szombat délelőtt van, sok a néni zöldséggel, sütivel, miegymással. füge egy euró kilója, sütiből tenger gyümölcseis pitét eszünk. wifi van sok a városban, legtöbb biztonságos, de találunk simán nyitottat is. közben a pite.

bohócfesztivál van épp egy héten keresztül. nagyobb tereken nagyobb rendezvény komolyabb artistákkal. pörögnek, felhúzzák magukat, kilökik a másikat nézőt hívnak be, azon ugranak át mindezt a szökőkút körül. vagy a katedrális előtti nagy-nagy téren, ahol a rengeteg gyerek körbeüli a nyomorék rózsaszín párducot és mosolyogva örülnek neki, ahogy vicces. imitt pedig feltűnnek gólyalábas biciklin és tandemen színesben elviharzóak. végre valamilyen eseményt elkapunk a sok fesztivál közül, ami a városokban.

háromra ebédre vissza lakásba, srác főzést igért, paellát. meghozz másik host leányt, akit párhuzamosan fogad. ausztrál és jófej. sült minipaprika, mariscos paella, sárgadinnye. sör és bor annak, aki elfogadja bőven. délután hatra fejezzük be az étkezést és most itt döglünk ebben a melegben (nem kimagaslóan kánikula, de azért mégiscsak spanyolország) és olvasunk.

az este szinte végig a fesztivál jegyében telt. hihetetlenül feldobja a várost. van három-négy fő helyszín, ahol nagyobb előadások vannak, és vannak szélesedő utcák, ahol csak úgy ad hoc bohócok, artisták, miegymás. persze amúgy is tele van zenészekkel, gitárosokkal, dudással, ilyesmikkel az óváros. az egészről a sziget jutott eszembe, hogy járkálsz színpadról színpadra, közben kisebb mutatványokra leállsz itt meg ott, gyrost eszel. sört nem iszol, mert a froiz bót bezár f10kor. mutatványosok nagy többsége mind ilyen alter arc, az amúgy is vicces városi népség (a vándorút miatt pl) így teljesen más, mint otthon. itt, a cet legnyugatibb pontján olyan a napjárás, hogy n11-kor még világos van. ausztrál csajjal mászkáltunk f2ig nagyjából, de még voltak bőven performanszok. nem ám abbamarad az élet 10kor, mert az öreg néniknek az fáj.

egészen a séig visz a srác, akinek szörfdeszka volt a kocsijában. hamar végigjárjuk, katedrális szép, gazdagon díszített orgona és egyszerű belső. sétálóutca is rendben van, végén nagy park és turismo. parkban mcdonalds, padon szemben velünk tipikus mcdonalds srác tömi magát, miközben reped szét a combján a farmer. két, érted, kettő nagy zacskó kaja volt nála és folyamatosan tömte a szendvicseket. annyira okos az arca, mikor szívja a kólát a papírpohárból. na, még egy kör bragaban, találunk rendezett ám túl sokszínű parkot kis ívekkel és pingo doce supermercado-t. zsemle, mortadella és szőlő, irány a bom jesus busszal. bom jesus egy hegyi egyházi cucc, ezer milliárd lépcső (vagy sikló, há há) visz fel templomhoz. sikló egy euró, bőven megéri és rohadtul okosnak tartjuk magunkat, hogy nem másztunk lépcsőt csomagokkal. fent van ugye a templom, ilyen-olyan szökőkút (giganagy aranyhalakkal), kilátó és miegymás. lefelé aztán ilyen gyönyörű lépcső van cikcakkban. minden cikkben kápolna olyan nevekkel, hogy jézus kezének a bügyke (keresztrefeszítésének helye, stb.), cakkban pedig valamilyen érzéki kút. hallás, látás, szaglás, tapintás, ízlelés. egy arc általában és abból a részből jön a víz, ahogy érzel. újabb kápolnák és a lépcső alsó fele már hosszabb cikkekből és cakkokból áll az erdő sűrűjében. nevetünk a felfelé gyaloglókon.

stopp guimaraesbe egy háromfős család opel corsájában önmagában vicces. találkozó hely a largo oliveira, ami már sejteti, hogy kurva jó helyen fogunk lakni: ez a város központja. az hozzá tartozik hogy útikönyv szerint 60, helyiek szerint 20-30 ezren laknak itt, szóval nem egy metrócsomópont. középkori hangulat, kőből épült házak, szűk utcák, imádnivaló. oliveirán templom, tövében wifi sikerül elsőre várakozás közben. helena jön hamar pedroval és freakkel a kutyával. itt laknak a melletti utcában, ví. megjön andré is, aki filipának a paskója. filipa is itt lakik. főtéren sört iszunk, ők kávéznak majd andréval bevásárolunk. unjuk a paprikáskrumplit taratorral, így inkább kifizetjük amit vesz és rábízzuk magunkat. bevezetés zsemle tejszínes gombával és sajttal a tetején sütőből, főmenünek rétegelt tésztával (de nem olyan száraz, mint a hazai rétes) kibélelt tálba zöldség, tojással, ilyesmivel felöntve, maradék mortadellával a tetején szintén a sütőből. sör és bor. futott még a csokikolbász, de az nem fér, már csak reggelire. előtte punnyadás kanapén, beszélgetés lazán, koncert dvd nézés valami argentinről, ami sokkal jobb, mint a gotan project és brazil rapperről. közben emberek jöttek és mentek, sabina, aki német és csak negyed részt portugál, a paskója, és sok egyéb családtag.

andré és sabindamegapaskója elvisznek éjszakai városnézésre. élet van öregem, olyen mint pesten is alig. helyek egymáshoz közel, emberek ácsorognak utcán és beszélgetnek egymással, idegenekkel. újabbakat ismerünk meg mi is, puszilkodunk és kezet fogunk. megjegyzem, portugálok fordítva kezdik a puszilkodást, mint a magyarok, így minden alkalommal attól félek, hogy szájbaadom a másiknak. ja meg az is, hogy ők a nevet előre mondják, de jóval előbb, amikor én még nem figyelek és amikor utána meg várnám, akkor semmi. mert amúgy olyan jól meg tudtam volna jegyezni az aznapi 30 új ismerősöm nevét... szóval középkorhoz köd és szitálás dukál, főleg mert andré szabadnapja van és ilyenkor esni kell. sejtelmes vár körbejárás és szatírikus történelmi felvilágosítás.

önnáló városnézés reggel. palota másfélért igazán megéri, tök középkoros az egész berendezése. nagy termek, nagy asztalokkal és kínai porcelánokkal. kiállítás is van, ami félelmetes, mert egy sötét folyosó végén, mozgásérzékelős lámpa villan fel olyan hanggal, hogy svung és odarepedek. vár ingyen van, körbe lehet járni a várfalon, ám ha toronyba akarsz felmenni, akkor a bácsi kér 85 centet, de azt mondja, muito bonito. hát én pedig nem mászok. vissza Oliveira főtérre, ahol még nem is mondtam, mi van. templom sarkán vízköpők, s ha egyik alá állsz, meglátod hogy az bizony szopja le a saját farkát. őszintén, tisztán kivehetően. remélem, fénykép visszaadja majd rendesen.

Helena elvisz minket délután kettő körül Pedro falujába, ami közelebb és útban van Geres felé. hazaállítunk két mirelitt pizzával, sörrel és jól megtömjük magunkat. csokikolbász, nyamm. Freaket igazán jófejnek tartom.

magyar csaj Emese, szőke és barátságosan jófej, paskója Viktor és barna. rengeteg információt kapunk a városról, van külön cs-seknek előre megírt idegenvezetés, térképek és személyes ajánlók. elszakadás nehézségeit leküzdve benézünk sötétedésre a városba, ami a hatalmas nappalitól és amúgyis übermodern háztól elég messze esik. busz visz be bolhao piacáig, innen gyalog tekergünk le a városháza előtti teret és a vasútállomást érintve lélé a híres dom luiz i. híd tetejéig. metró megy rajta felül, érted vagy 100 méterre a folyó felett a kovácsoltvas híd tetején metró jár és gyalogosok. autók meg lent a mélyben. kilátás állat, ezer millió fénykép készülhetett már innen. valahol itt jöttünk rá arra is, hogy portugália déli része északon van: az egész város hangosabb, pacalt esznek, dudálnak, nem (annyira simán) engednek át a zebrán és az egész város egy nagy prolinegyed. rengeteg az üres ház, ennyi sikátort egy helyen még életemben nem láttam és mind 3d-s, szóval egymás alatt is lehet akár több is. nehéz elképzelni, hogy ez mind rajta tud lenni egy térképen. ja, és macska város. kosszal, olyan tipikus konyhai szeméttel, hogy itt egy retek, ott egy zacskó tele cuccal. imádom. sötétben aztán végképp legjobb, ahogyan az egyik rua teljesen kiahalt és arra gondolunk, hamar kapjuk a kést a derekunkhoz, másikban kint terítenek meg az ajtó előtt és nézik a meccset. tizen.

porto másnap nappalra is izgalmas maradt. kényelmetlen az volt benne, hogy vettünk napijegyet 3,5-ért (24 órára, nem ám éjfélig érvényes), ami elvileg mindenre jó. csaj elbaszta nekünk, mert mondta, szálljunk fel nyugodtan itt. pedig ez még másik zóna volt és így nem volt lett jó a belvárosi zónában. méreg. harmadnap visszavittük és kivetünk belőle 5 eurót, há.

bolhao piacával kezdünk, ami hétfő lévén kihalt, de bájos. ami nyitva van, ott látni, hogy használt és hasznűlatban van. a 10x10 centis üvegekből összerakott pékek kirakataiban a gitt az milyen hangulatos már. paradicsom már egészen hasonló a bolgárhoz, bár csak kinézetre tudom, mert még bennem van a másfél portugál croissant. piac mellett, a metróállomással szemben ott van a nagyon azulejo-s templom, csak megemlítem.

következő látványosság utunk során a sé. aztán meg sao fransisco templom a maga 200, más forrás szerint 500 kg aranyával a felfedezések korából. lenyűgöző. merőben ellentétes a rakparttal és kis tascaval, ahol 14-ből megkajáltunk halat, bárányt és üveg bort. aztán meg a kölkök akik a folyóba ugrálnak. ugráltam én is, de az a baj, hogy ők magasról. rakpart tetejéről, sőt odébb még a híd alsó szintjéről is, brr. a víz hőmérséklete egészen kellemes, íze kissé sós. kényelmes turistáknak nem lesz hozzá kedve, mert néhol igen törmelékes, szemetes, de én mondom, tiszta a víz. esti andalgásra kibuszoztunk boavistára, ami a tengerparti rész. sétány, homok és sziklák. két vár vár reád.

vacsorára a változatosságot megtartva taratort dobunk össze, ám a paprikáskrumplit már pécsi módra esszük, mert főként emese főzte. fincsi lett. reggel még pattyogunk otthon, dél körül búcsúzunk és reklamálunk az 5 euróért.

többek között ismét egy végtelenül rendes párhoz ugrottunk be kb. féltávtól a forumig (bevásárlóközpont a központban). ők is plusz km-eket tettek értünk, mert nem mentek volna be a városba, csak a pályán el mellette. aztán még adtak egy jó adag mandulás sütit, ami igazán jól jött, mert ugye reggelire csak zöldség volt. jól össze is morzsásztuk a kocsijukat, amit azóta is rettentően bánok. jófejek meg azért voltak, mert pl meséltek sokat afrikai útjaikról, hogy ott dolgoztak és zöld-fokin akarnak dolgozni. így értünk be délután aveiro-ba.

eduardo írt, hogy fél hatig strandon van, akkor találkozzunk hotel előtt. az még bő három óra nyaralás a fűben, forum előtt, rossio parkjában. ismerkedés a portugál velence csatornarendszerével, színes hajóival, szecessziós házaival és a hajós fesztivállal, ami a parkban folyik. fűben henyélés főleg.

eduardo végtelenül más, mint mi. másnap kerestem rá jelzőket és olyasmiket mondtam, hogy fogyasztó, átlagos, kispolgár, kedves, jóindulatú. abszolút nulla volt a közös hang. szegény lakásá szerintem még soha nem hallott egy rendes ízes, ropogós fingást. csaja meg végképp szótlan, igaz nem tud angolul, így velem a közös nyelvek száma közel nulla. este megy partizni a srác, minket meg bedob a városba nézelődni. előtte tart idegenvezetést kocsival. város tele csatornákkal, egy részen régebbi szűkutcás, másik részen hatalmas egyetem és gyárból átépített modern környezetű kultúrközpont. úgy általában jellemzőek a kis vicces megoldások, mint a két csatorna találkozásánál létrehozott három feljáról gyalogos körforgalmas híd. forumban eszünk egy naaagy tonhalas, rákos hawaii salátát répalevessel, majd keresünk wifit, hogy holnap legyen hol aludnunk portoban. couchsurfingen írunk porto groupba, majd fél órára rá jön a telefon magyar számról, hogy dejó, itt élő magyar vagyok portugál paskóval, gyertek hozzám. feldobva vagyunk, közben már este tíz és itt ilyenkor kezdődnek (és nem ekkor fejeződnek be) a szabadtéri koncertek. mellette sátrak matrózcsomókkal, hajós eszközökkel és színes hajóorr kiállítással. ezekre mindenféle pikáns rajzokat készítenek. nem tudok példát,majd rakok fel képeket. találtunk még egy alter helyet, a mercado negro-t, ami egy nagyobb lakás átalakítása kultúrkocsmává. a wc-k díszesen berendezve, váza virággal, bidé beültetve, rózsaszín cuccok, ilyesmi. a folyosóról nyíló szobákban vagy beülő vagy bárpult vagy alter boltok ruhákkal, lógókkal, csecs e becse.

az éjféli találkozóból az lett, hogy kettőig sörözés különféle helyeken Eduardo és a barátai árnyékában. előző napi pados alvás után marhára nagy kedvem volt az ilyenhez, attól féltem, hogy véletlen még ébren maradok és rájövök, mennyire gázul antiszociálisan viselkedünk. aztán mégis ágy és alvás, de olyan mélyen, hogy nagyon.

alvás tizenegyig. legalább. eudardo meg a szótlan csaja ment volna már a strandra. megvártak, jó házigazdához mérten, mert akkor megyünk mi is velük a kocsival, csak akkor kell hozzá már minden cucc, mert nem jövünk ide vissza. a strand kint van aveiro riájának a nyílt víz felé néző sávján, a házai viszont inkább a szárazföld, vagyis a félédes vizű ria felé néznek. costa nova a neve. a házai csíkosak színesen. útikönyvbe illő képeket lehet csinálni a kétszintes, meredek tetős néhol faház szerű csíkosokról. függőlegesen és néha vízszintesen is kéken, zölden, pirosan, sárgán és egyéb színben. van itt is aveiro-i különlegesség a tripa, ami nem pacal. tripa pacalt jelent, ami északon divat, de itt a palacsinta és a gofri közti átmenetet jeleni és megéri, főleg karamellel.

a strand homokos, hullámok hatalmasak, a víz jeges. muszáj belemenni, mert valószínű, hogy ez az utolsó és annyira hívnak azok a hatalmas hullámok. mólóra kiülve még szörfösöket is láttunk el a messzeségben. nyaltunk fagylatot, ittunk sört, ettünk bab féle sós sárga izét, amit mindenhol látni. eduardoék visszavisznek avero-ig és fájó búcsút veszünk a körforgalomban. innen porto.