ócska utazós

szóval tesco - ami itt is ugyanolyan, mint Pozsonyban, vagy Csehországban: régi szoc épület a lehető legközpontibb részén és skálás elrendezéssel, alsó szinten szupermarket, felette ruha és legfelül sportbolt - után buszozás a helyre. első sofőr, Jozef, aki Michalvolvcéig vitt még névjegykártyát is adott. a vidék teljesen más, mint magyarország. látszik rajta a lerobbantság, hiába az elmúlt évek szlovák csodája. míg borsodban csak éreztük, hogy a kisebbség jelentős, itt erősen többség. nem is a csendes falusi élet folyik, hanem inkább a városi guberálás, gyerekek szaladgálnak az út szélen, mindenki tart valahová a földúton. de felvett a kisrenault-s olcsóöltönyös apuka beszélni perfekt magyar és a határ előtti utolsó faluig mentünk is vele (meglepetés volt a szeplőtlen szűzanya felirat magyar nyelven). kezdett gyanús lenni, hogy hiába sok az ukrán, mindenki integet, hogy balra megy. nekünk egyenest kellett volna, ott van az ungvári határ, ami viamichelin szerint a legjobb út lembergbe. aztán kiderült, hogy ez a határ zárva és nekünk is balra kell menni.

első ukrán fuvarunk egy audiban, amiben árad bent a benzinszag, nincs kárpit az ajtón, a kesztyűartó tele van köteg pénzzel, a sofőr meg majd megfullad, úgy köhög. következő határ neve a szlovák oldalon ubla. olyan sor volt, hogy inkább kiszálltunk és gyalog. mint sokan mások, szatyrokkal, limlommal, kisgyerekkel. ja, de még a sor! ha volt 20 évnél fiatalabb kocsi, azt megnéztük nagyon, mert ilyen új gyártású ladát, volgát nálunk nem látni. mind-mind sötétített üveggel. szlovák oldal nem gáz, mehettünk, ukránon viszont ki kell tölteni kis lapocskát. nem gáz ez se, még ha morcos is Nadja határőrasszony, hogy nem írtuk bele, kihez megyünk.

első kép ukrajnából egy abc, tele szesszel és cigivel. második a benzinkút és a mellette füstölgő tarló. apróságok, mint az út szélét jelző pöckök nem műanyagból, hanem fából vagy a temető telis-tele rikító művirágokkal csuda egy látvány. de hamar úton is találtuk magunkat és fogyott a hátralévő közel 200 km. egészen kárpátalja megye határáig nem is volt probléma (azt leszámítva, hogy olyan forróság volt az utolsó ladában, hogy na). ki lettünk rakva egy kanyarban és félelmet keltő módon a srác visszafordult, mintha azt mondaná: innentől nektek magatoknak kell boldogulni. elindultunk gyalogostúl a 40 perces kanosszára. nem jött semmi. úton megyehatárt egy őrház, kiskatona és sorompó jelzi. sorompó, vágod, mintha más országba érnél. avtosztopp? mozsde, mozsde. (és nagyon kuncogott vagy csodálkozott magában) még mindig nem jött semmi. közben elértük a kárpátok tetejét, gyönyörű idefent. hó a lábunk alatt koszosan, messzi csúcsók tisztán, fehéren. fenyves épp ritkulóban a magasság miatt és békés falu az út mentén. házak nem egyszerűen fa borítással, hanem fából szokatlatul távol egymástól. meglepő, de egyik udvarban sincs nyoma autónak, még kocsibeállónak sem. gyerekek néhol udvaron kötött pulóverben és színes sapkában - annyira orosznak tűnik, pedig sokkal közelebb van. mintha kétszáz éve megállt volna az élet.

és jött egy teherkocsi, de nem vett fel. háromnegyed órán belül két kocsi jött összesen, másodikkal Turkáig mehettünk. turkáig vitte az asszonyt, mert innen már jár marsrutka lembergbe. hrivnyánk még nincs, van 10 eurónk, megpróbáljuk azzal cserébe a hátralévő 170 kilométerért. elfogadta, uzsgyi! kisebb városból nagyobba, megjelennek az első tányérsapkás hatóságok, autóbuszállomások, üzletek. egyszer csak jön a sofőr és ad 36 hrivnyát visszajárónak. nem is számítottam rá, de ő amit összejött annyi, visszaadot. 600 forintba került egy jegy. kilencre a lembergi vasútállomásra értünk.

utunkat lembergbe úgy kezdtük, hogy m3-as. gödöllőnél vártunk többet, de aztán felvett hapsi, aki miskolcig ment. ezzel el is dőlt, hogy miskolc-kassa útvonalon vagy nyíregyháza-ungvár fele megyünk. pechre. miskolc betontömbjeit messziről, némi füst hátterével nézegettük. kis borsodi falvakban gyér a forgalom. hiába állnak meg viszonylag gyakran, azért ez a 10 km/autó rendszer mégsem annyira klafa, ha messzire mennénk. volt igen vad srác, hiphop-techno keverékkel, sok tetkóval, kisbuszos munkáscsapat és végül kolozsvári magyar vitt kassa széléig. szidta a franciákat, spanyolokat mint a bokrot, igazából úgy általában egy negatív alkat volt. kassa széléig, itt dőlt el, hogy nem ungváron, ahova megbeszéltük a szállást, hanem kassán alszunk. jóindulatú, ám mi ismert nyelveinket nem beszélő tót ipse elmagyarázta/megmutatta, merre induljunk mégis ungvár fele, de aztán mégis maradtunk. első hotel, hotel centrum 4 000/fő/éj, de hátha van hostel. sms észtországba, hogy segíts keresni interneten. egy olyan helyen kötöttünk ki, ahol van pár néni, bácsi és négy ágyas szobák. 2000/fő/éj és oké. vacsora pizza, kebab sörrel és szlovákul beszélő csingacsgukkal a tv-ben. reggelre maradt egy adag koronánk, amit tescoban vertünk el utikajára.

kassa szép, márha megtalálod a belvárost. messziről nem látszik semmi, se egy torony, se egy vár. bent viszont van széles főutca (vagy hosszú főtér?), csupa ilyen normális, látványos házakkal körbevéve. színház és katedrális középen. villamossín, amit nem használnak, csak meghagytak, mert a macskakövön látványos. van látnivaló, megéri.

gép pontosan tett le délután hahnban. megfáradtan érkeztünk vissza a boldog és vendégszerető németországba. reptérről már tapasztaltan stoppal mentünk a mi kis falvunkba, Carstenhez pihenőnapot tartani. beásároltunk a néninél a helyi sparban, sört, csokit, krumplit és sonkát. előbbi kettővel felmásztunk a határban egy magaslatra és onnan néztük ahogy noja és pali elrepül ferihegyre. olyan csendes, meghitt, nyugodt hangulata volt, mint egy tökéletes pihenőnapnak. ücsörögtünk és azt hittük, olyan karamellás milka csokit majszolunk, amit itthon nem is kapni. legalább a 20 kilométerre (kirn) lévő sörfőzde búzasörében biztos vagyok, hogy nincs magyarországon. erdő felé kanyarodva haza. kolbász híján sonkából lett rakottkrumpli, de Carsten szüleitől jött belakva, nekünk kettőnknek nem volt éhségünk egy csupor kajához. marad másnapra.

másnap a 40 kilométeren belül fekvő Traben-Trarbach várospáros a cél. (volt olyan lehetőség, hogy Carsten talál két biciklit a háznál és kerekezünk a környéken, de ez nem jött össze.) stopp, újra. luxemburgi ryanair pilóta hajtott trierbe, ami nekünk egy darabon jó, mert arról az útról ágazik le az út. egye-fene elvitt a leágazáson is, ami 12 kilométer szerpentin. kényelmes.

a két város a mosel szemköszti partjain fekszik egy híddal összekötve. ha leszednénk azt az engem zavaró giccseket, amik itt is a kertitörpékben, művirágokban, csicsás giccsekben jelennek meg, egészen oké. szépek a házak, na. két három szintes, meredektetősek, amiken látszik, hogy az egyik leggazdagabb borvidék. a vasútállomást is bevitték föld alá, szóval igazán van pénz. nem számít az ember rá, de a város egyik büszkesége az ikonmúzeum. kijevi kivándorolt élt itt, ő alapította. végül a pihenőnapot megcsúfolva felmásztunk a várhoz. ilyen romok vannak ott, nem is igazi vár már. kocsma lakik leginkább benne, bár épp nem volt nyitva, pedig a 3 eurós korsó sör már sokkal barátibb, mint nantes-ban ugyanez 5-ért. tábla hírdeti, hogy a zavaros xviii. században 8-10 nemzet is elfoglalta kezdve a spanyoloktól egészen a svédekig. legyaloglás és 20 perc várakozás után hazáig, Laufersweilerig vitt az első stopp. méghogy a németek nem rendesek.
 

otthon Carsten és Scheila és a nagy-nagy berni pásztor vendégkutya. hárman emberek berakottkrumpliztunk és kicsivel később, már jócskán sötétben öten, vegyesen elmentünk sétálni. szántóföldön vezető úton, vak sötétségben. kutyáknak csak a hangját hallod, ha néha elsuhannak melletted vagy épp nagyon űznek valami nyulat. de füttyentésre (általában) rohannak vissza. igazán hűvös éjszaka volt. Carstentől búcsú és szép álmokat.

reggel a bejárt útvonalon stoppal a reptérre. nő olyat kérdez, hogy hanyas terminál. ez azért vicces, mert az egész reptér nagyjából a ferihegy 1-es terminál háromnegyede. de egyes terminál, kiderül (a kettes 50 méterrel arrébb van). precíz, de rendes német asszonyság. okos reptéri szigor itt is él, hogy folyadékot nem lehet felvinni gépre. úgy van megoldva, hogy ellenőrzéshez vezető sor elején áll egy bácsi, aki szól, hogy a-a, nézd át a poggyászod most, hogy később ne tarts fel másokat. ami likvid, azt tesszük ki itt egy pulra és közösen siratjuk. a leleményesebbje pedig odaoson a pulthoz még becsekkolás előtt és jól belakmározik pudingból, elrak a feladandó nagypoggyászba lekvárokat, tusfürdőt és sampont.

budapest, 200-as busz, köki és hármas metró.

reggeli első task volt kijutni útra, ami biarritz fele visz. villamos keresztül az egyetemi negyeden, majd város széle. okosan úgy van megoldva, hogy körgyűrűről egy helyen leágazás. szóval nincs konkrét folytatása a város fele, közvetlen nyílik az autópálya. ilyen helyen nehéz és szar stoppolni. mégis nagyjából negyed órán belül megállt egy srác és négyünket vitt. vicces srác, második raszta az út során, de ő annyira, hogy vezetés közben simán szív és kínál minket is. sajnos csak keveset ment. így jutottunk el egy olyan helyre, ahol az autósok kilencven százléka gyerekkel közlekedik. sok várakozás, de legalább együtt, négyen.

következő sok várakozás már nagyon sok volt. rekord gyanúsan sok. két vagy három órát szívtunk abban az országban, amit eddig a stopp mintaországának hittem. egyszerűen nem álltak meg. autópálya felhajtó és egyszerű országút is volt. autópályán nem szívesen stoppolok, mert mégiscsak tilos és lassabban is vesznek fel, de ha felvesznek, repülünk. főleg nem szívesen, ha túloldalon még látótávolságban motoros rendőrök. viszont amit ők elmentek, bátran kiteszem a kezem. természetesen második kocsi, ami jön, rendőr és meg is áll. jaj, de nincs probléma, ők franciák és rendesek. elmagyarázták, hogy ici non, dangerous. innentől már az országutat próbáltuk.

végül kisbusz megállt, megkezdve a sorozatot, aminek folytán legalább 10 kocsiban ültünk és a leghosszabb táv 10 km volt. a legjobban itt jött ki a sofőrök karaktere. franciáknál mind az autó típusa, állaga és a benne szóló zene roppant jellegzetes és utal a sofőr személyiségére. volt vicces alter srác kis összefirkált renault-ban, aki kicsit tud spanyolul, kicsit angolul és van egykerekűje, volt munkásember technoval, családapa kombival, két néger szenegálból, akik woloful klakkogtak, selyemfiú új golfban és a többi és a többi.

selyemfiúval értük biarritzba épp napnyugtára. a lélegzetünk elakadt.

sziget óceánban, La Rochelle felett. nagyjából 30 km hosszú, 5 km széles és 15 000-en élnek rajta. magyarnak keresztrejtvényből és tv2-ből lehet ismert. itt van az a Fort Boyard börtön, amiben az azonos nevű vetélkedőakármi forgattatott.

hamar keltünk, rövid kacsa és haletetés a parkban majd buszpályaudvar. jegy 5,10, de más lehetőség nincs, lévén egyetlen híd az átvezető. annak is örülünk, hogy nem 1988 előtt járunk erre, amikor még az se volt. ha ha. busz sokat tekereg kis falvakban. közben jól meg tudjuk állapítani, hogy a zöld és a fehér falfestékgyárak lobbija igen erős, szinte csak ez a kettő szerepel a házakon.

ahova érkeztünk az a kvázi főváros, Saint Martin de Ré. a parton itt végig várfalak vannak, valamitől nagyon védik a várost a tenger felől. egyből ki is ültünk a kikötő bejáratához. elő a bagett, a sajt, a májkrém és hasonlók. idegyűlt Tatoine is a kutya. másodszorra már körbe is jártuk a kikötőt, ami szerves része a településnek. körbeépülve kávézókkal, pékkel, ilyen-olyan boltokkal. furcsa, hogy talán itt halottuk a legtöbb nem francia szót (volt vagy két brit pár és három keleti) és mégsem volt az az érzése, hogy ezek az üzletek a turistákból élnek. pedig tengerpart és állítólag nyáron üdülőövezet. a helyieknek van kitalálva minden, a cipőbolt és a kávézó is.
említésre méltó még a templom. valami régi cucc az is, ilyen gótikus ívekkel, román toronnyal, megerődítéssel.


kifele természetesen stopp. nojáék tanultak eleget, Palival bevállalták ketten az utat. persze három kocsi se, már úton voltak, mi edzettek meg vártunk vagy fél órát a arab srácra, aki még a szigetről se vitt ki. la rochelle mellett indítottuk a legkisebb autó, ami megáll és még épp beleférünk kontesztet egy régi clioval talán. feketepóló, feketefarmer srác és feketeujjatlan, feketefarmer barátnője, akinek 7-8 igazán friss vágás volt az alkarján. volt még útközben hajószállítás teherautón. de olyan ám, hogy felvezetőautók, mert két sávnál is szélesebb hajó ám. arra nem jöttünk rá, hogy megy át az ilyen a fizetőkapun.
amiért hamarabb értek Bordeaux-ba nojáék az borzasztó hely miatt volt, ahol kitett a hajó utáni sofőr. autópálya felhajtója olyan forgalommal, ami az autó/10 percet nem haladja meg. na itt piknikezés a fűben, madárcsicsorgás és huncutkodás. üveg franziskaner sör bánta, ami még trierből volt meg. oké, próbáljuk meg autópályán mondat elhangzása után 15-16 másodperc telhetett el és már fékezett is egy megane, ami vitt egészen a gare St Jeanig.

négyen indultunk tehát reggel La Rochelle-nek. zsüdivel mi már tapasztaltak, noja és Pali. meglegyen a fiú-lány és a tapasztalt-újonc felállás cseréltünk, én mentem nojával, ők ketten meg a térképpel. a83-as autópálya bevezető szakaszán a lehető legideálisabb helyen találtuk magunkat: könnyed kis felüljárós kanyargás után kétszer egy sávos úton találják magukat az autósok, ahol széles leállósáv fut a stopposok nagy örömére. első csoport a zsüdi-Pali állt be, nem is telt el 3perc, már robogtak valamerre, ahogy láttam raszta sráccal. később derült ki, hogy naív srác olyan helyen rakta ki őket, ahol még kellett átgyalogolni másik városon.

jött az izgató érzés, hogy ők már úton vannak, nekünk nem kéne itt szarozni. közben beállt még egy srác mögénk a sorba, ez igazán bíztató volt. 5 perc volt, maximum. annyira simán ment, első sofőrre nem is emlékszem, valami fiatal srác volt talán. nem vitt sokáig, egy fizetőkapunál tett ki. itt újra a sopánk, hogy mínuszgyökkettő forgalom, hogy vesznek így fel. pláne, ha jön a bodéból a nő és beszél csigául, s magyaráz, hogy nemoda buda. persze másodszorra már teljesen rendben van, annyit akart elmondani, hogy álljunk csak oda a kapuhoz, amíg a vezetők kikérik a jegyet, jól megnézhetnek és inthetnek, hogy usgyi.

nagyjából a negyedik autó intett is. igazi, negyvenes punk volt, aki már inkább rocker, de csak lustaságból. kombi fiatja tömve van minden cuccal, anyósülés mellett nekem egy piros-fekete zászlóval kellett osztoznom. hátul noja asszem törökülésben valami szivacsokon. angolul természetesen annyit se, hogy hi. ócska kocsi 90-nel bírta emelkedőket, 110-zel lejtőket. ismét egy lehajtóig jutottunk, de ez már a leágazás volt La Rochelle felé.

leágazáson végig se gyalogoltunk, már megállt egy újabb fiatos. ő eddigiekhez képest remek angolsággal mesélt arról, hogy nantes-, de La Rochelle-ben tanult és mindkettő mennyire nagyszerű egyetemi város. és igen, tetszik nekünk franciaország, kedvesek az emberek, nem mutatnak be a stopposnak, mint a németek, főznek nekünk kaját és szépek a falvak a vidéken. nem is beszélve arról a minőségi ugrásról, ami a zenehallgatásban mérhető németországhoz képest. élvezhetőek a rádiók öcsém! muse szól meg kasabian és francia vicces számok. bevitt egészen régi kikötőig a központba. jó másfél órát vertünk a másik gyaloglós csoportra.

hahni reptértől nem messze megy el az út Frankfurt/Mainz és Trier között. Frankfurt annyira messze van, mint 120 kilométer, úgyhogy inkább Trier vagy Mainz volt a kérdéses. címből kiderül, hova vettek fel hamarább. sokáig semmi, aztán egyből három autó is megállt. ja, négyen voltunk, kettesével csoportosultunk.

a legöregebb német város egyszerű német város. vannak szép színes házak fa betétekkel és elegáns sétálóutca, normális (vö. nagykörút) boltokkal. nagy katedrális, kerengővel és csontváz kaszás szoborral, fekete porta nigra és római kori emlékek. bizarr ellentét Marx szülőháza és a szex shop, aminek kirakatában a megérthetetlen pata, amit kézen hordhatnak.
ekkor már az eső is eleredt, mosel folyót csak futtában láttuk. bevásárlás: tészta és valami szósz meg hús a vacsorához, literes forraltbornak való, és sör. franziskaner, ami csak 67 cent.

megázva, besötétedve már kénytelenek vagyunk kipengetni a 12 eurót a hazaútért. nem, mégsem! ab 5 personen csak 10 euró és épp ott áll mellettünk három amcsi csaj, hát rajta. a néni mégis 12-ért adta, hát miért? mert az csak öt főre vonatkozik. annyira makacs volt, hogy végül kaptunk öt jegyet 10-ért és kettőt 12-ért. cserébe hazáig német slágereket hallgathattunk a hetvenes évekből mulatós stílusban. felüdülés lesz franciaország.

nagyszerű. budapest után a legjobb, legjobb magyar város eddig. fél pillanatra nem volt az az érzésem, hogy elfogyott, nincs tovább nézzük meg újra. lehet sétálni erre meg arra, fel a hegyre, ücsörögni parkban, templomot nézni. rengeteg minden pedig még csak készül. rakják az új járóköveket, romokat újítanak, sírkamrát építenek, ilyesmi.

koncert is nagyszerű, igazán sajnálom, hogy pestnek nincs ilyen zenei élete. mindenki ismer mindenki, mi lehettünk ott az új arcok. kis pincében volt tele gimissel, toxicban a széchenyi tértől fél lépésre. 800 forint sok érte, de 250 a sör és 50 a csocsó, amiben 10 és tényleg 10 labda van. na meg a biztonsági se motoz végig, akár hordóval is vihetnéd be a töményet. 30y pont ilyen helyre való, olyan tökös alter-rock zenekar.

tegnap délelőtt tettyéztünk, park, kilátós magaslat és séta lefele.

kutya volt könyvesbolt bejárata előtt, golden retriever. édesen, puhán feküdt, feje alatt plüss állatka. macska volt Mariannál, Mátyás. nagy szőrös és kaját akar minden áron, meg táskába bebújni.

képek.