ócska utazós

még egy ilyet akartam írni. mert annyi féle embernél és helyen aludtunk és azért mégiscsak ingyen, hogy megérdemelnek egy összefoglalót és kollektív köszönetet. szóval sorjában.
Faro: párnál, Veralisa és Daniel. a város óvárosától kb. két percnyire gyalog, egy három elemetes ház legtetején. hatalmas erkéllyel az utca felett. ilyen alter arcok, bár már az idősebb fajtából. nem csak radioheadet, hanem yorke-ot hallgatnak, természetesen apple gépük van és kortárs darabokra járnak színházba. Vera múzeumban dolgozik, Danielre nem emlékszem, de talán valami IT cucc.
Lisszabon: André, akit aznap szereztünk. ő ilyen korunkbeli egyetemista, műszakira jár talán. végtelenül aktív cs-snek tűnik, ambassador is, vannak couchsurfinges névjegykártyái. de nem komoly arc, leszoplakos polójavan, stb. belvárostól pár metrómegállónyira, még lesétálható távolságra laktunk egy sokszobás, fapadlós első vagy második emeleten. nagyszerű lakás. neki még egy vacsorát is köszi.
Sintra: Hugo, a reptéri dolgozó, nagy szörfös, színtévesztő. ez utóbbi miatt egész kis lakórésze tele színekkel és színesszínes csíkokkal. nem is sintrában lakik, csak a vidéken. olyan rész ez kb., mint pomáz, ha szentendre a sintra és pest a lisszabon. de cserébe hurcolász minket kocsival állomásról haza, otthonról boltba, boltból barátnőjéhez főzni és haza. kutyás.
Leiria: Tony, a zöldfoki. ő az eddigi asszem legcsóróbb hostunk. nem mondom, nem hajléktalan, sőt egészen formás egy lakása van. külön szobát kaptunk, erkéllyel. berendezése viszont nincs. egy szenegálival talán, vagy inkább valami volt portugál gyarmatival él együtt, nem tudom, mi a foglalkozása. viszont nagyszerűen tud főzni felhasználva ami van. barátságos.
Aveiro: Eduardo volt az, akivel a leginkább nem volt közös hang. semmi harag, csak egyszerűen ő már annyira másmilyen. komoly ember, pedig alig egy tizessel idősebb. valami utazós melója van, szállodáról szállodára járja a világot, élete felét ha aveiro-ban tölti. lakása ikeás, rideg, de kényelmes. messze a belvárostól, új építésű lakópark. kocsival jár, így nem borzasztó. próbáltunk vele go out, de a barátai is idősebbek, nem a mi kategóriánk. pedig kedves.
Porto: Emese, a porto fanatikus magyar lány. egyetemre jár, asszem phd-zik már idekint, turizmus közeli szakon. ő se egy szakasztott mása a lelkemnek, viszont vele már nagyon profin el lehet lenni. nem olyan rég óta cs-s, de annál aktívabb. van porto kitje, térképpel, látnivalókkal, kihagyhatatlan ajánlatokkal. egy hatalmas, új építésű sokemeletes házban lakik, ahol profi módon van megoldva a légkondit helyettesítő szigetelés. az egész hát profi. naaagy lakás, erkéllyel és high-tech konyhával. paskójával él, aki portugál természetesen és Viktor.
Guimaraes: Helena és a nagyon sok többiek. ők voltak leginkább olyanok, mint amilyet én adtam legutóbb a breton lányoknak. óváros kellős közepén (igaz, guimaraes nem olyan metronagy polisz), egy két-három szintes ház egészen nagy lakásában sok-sok fiatal. igazán még ha a nevekre jól is emlékeznék, akkor se tudnám, ki lakik ott és ki máshol, de ez talán náluk is flexibilis. két tuti állandó szereplő Freak és a másik, a foxi és a hatalmas nagy fekete kutya. legtöbbet asszem Andréval voltunk, ő biztos ott volt, mikor felmásztunk éjszaka a kastélyhoz és utána söröztünk és vele főztünk is.
Santiago de Compostela: Fara. ő is valami IT-s, de még nem az, aki Défense-ben dolgozik. 30-as évei végén járó, galíciai punk. nagyon punk. kis lakása van két saroknyira az óvárostól. hozzá képest feltűnően fehér és feltűnően újnak hat. főz nekünk paellát, zenél a mankóján. kiemelkedően jó fej.
Párizs: Caroline és a paskója. újabb IT-s arc, 36 éves a profilja szerint, de én jóval kevesebbnek éreztem. nagyszerűen párizsi lakása van, Montmartre mögött, nem is annyira messze a Sacré Coeurtől. második emelet, kis fa csigalépcsőszerűn kell felmenni. franciaerkély. egész szobát kaptunk, mert a tesója épp el van utazva. öt napig lógtunk náluk.

legjobb kisváros: bosa
legjobb nagyváros: nantes
legjobb metropolisz: párizs
legrosszabb város: nuoro
legszebb város: barcelona
legjobb környék: marais, párizs
legjobb zene: les ogres de barback (bordeaux)

ennyi volt a szardínia. hajnalban keltünk, talán még öt előtt, merthogy 60-70 km-re aluszunk a reptértől és kilenc-tíz körül megy a gép. bosa belvárosában még sötét. kifelé sétálva olyan élményt adtak a madarak, hogy na. kétszer két sor fa az utcában és hangosak rajta a csivitelők, hogy elképzelni nem tudom, hogy lehet így aludni a házakban.

kint az úton, azon, amit már háromszor megtettünk és egekig dicsérek. 20 percig semmi autó, kezdek kicsit megijedni, hogy itt ne maradjunk egy szigeten, ahonnan még stoppal se jutunk haza. aztán végre beindultak és tízen belül fel is vettek. az a rossz, hogy algheroban épp a város másik felén van a reptér. az a jó, hogy a hapsi, aki felvett épp a lánya elé megy a reptérre.

 

utazásról meg már írtam.

már egyszer átsétáltunk, akkor buzira utáltuk.
piacolunk bosában még reggel, mert lóriék megtalálták még reggelebb. van minden, ami akár egy otthoni piacon is lehetne (kínai ruha), amiben más, azok a sajtot és húst áruló lakókocsik és persze az egésznek az elhelyezkedése: egy utca le van zárva és ott. szerencsésen megtaláltuk a mézes srácot, aki a második, aki tud angolul a szigeten. harmadik oké, mert az egyik az ausztrál nő, a másik a turistainformációs srác. a mézes azt tudja nagyon jól, hogy hogy készül a méze. az eukaliptuszos, a karamellizált, a keserű, a mézecet, a mogyorókrémes, és a többi és a többi. kóstoltat mindenből, cserébe veszünk ecetet és mogyórókrémeset. szakad az eső hazafele a piacról úgy, hogy alig bírunk cikázni boltból boltba. veszünk töröknek szárd zászlót, mert zászlómániás és halat sütni estére. halboltot onnan lehet megismerni, hogy egyedül az képes abban a szagban bent tartani az embert, hogy enni akar valamit és szakad az eső kint. bármelyik feltétel hiánya esetén azonnal kifordulsz.

stoppolunk algheroba a tengerpari úton, amiért úgy oda vagyok. ezúttal suvos hapsival gyakoroltuk az olaszt, főként az elképesztő táj és a hatalmas griffino madarak témakörben. érkezés és várakozás pajtikra időközben találunk az eurospin diszkontban nagyszerű, félkilós tiramisut, ami nagyszerűnek ítélünk ebédre.

Antonellának van háza Bosában is. vagyis inkább lakás lesz ez már, lényeg hogy ideadta nekünk a kulcsokat. merthogy nincs most ott senki és használjuk nyugodtan. stoppolás négyen, versenyt futva, hogy ki a jobb. a második, aki tud angolul utunk során a sofőrünk bosába, aki ausztrál. zsüdivel mi állítottuk meg, de út szélen láttuk lóriékat és megáll nekik is, így lett a holtverseny. bosa, jupí.

a lakás a kisváros szívében van, a főutcán. kisváros, de négy-öt emeletes öreg házai vannak. vára fölöttünk, folyója, rajta öreg és új híd, tengerpartja két km-re bosa marinea néven. néha csepegős idő ellenére imádjuk. hatalmas hodály, két hálószoba, egy nagy konyha-étkező, fürdő, belső "udvarra" erkély, sikátorra ablakok. negyedik emelet.

az elhatározás harmadik szárd napunkra. lóri és kitti kettő körül ér vissza nuoroból bolotanába, így mi kettesben vágunk neki a délnek. macomer környékén kerülgettünk egy jót, autóútra felhajtót keresve, nuraghe körül, de csakfelkaptunk és repültünk le. egy idő után néni vitt minket, Rita. szokás szerint olaszon kívül más nyelven nem tudtun beszélni, így maradt hát az olasz. belejött. fodrász, van mérnök fia, ilyesmi. annyira belejött, hogy leugrott velünk oristano tengerpartjára, marina di torre grandéhoz fagyit venni nekünk. itt a báron kívül még láttunk tengerpartot homokosat, pálmákkal szegélyezve és egy nagy, bástyaszerű sárgás baszt. ez azért nagy rendesség volt a nénitől, ha még beleveszem azt is, hogy vissza is vitt oristano központjába, ami volt neki legalább +20-30 km.

oristano teljesen kihalt. a befelé úton látott vasárnap is nyitva vásárlóközpont fogja megadni az okát. igen, vasárnap szieszta idején érkeztünk meg épp, de sehol egy lélek. se kávézók, se éttermek, se boltok, semmi mozgás. az eddig tapasztaltaknál nagyobb belváros ám szélesebb utcácskák, tornyok, pálmafák és hopp, ott egy átsuhanó apáca. igazából a látványosságok és egy-pár idiótább virág lefényképezésén kívül még talán a szökőkúttal lehetne játszani, de inkább kisurranunk, nehogy úgy járjunk, mint előző nap a sötétséggel.

és supermercato. bevásárlóközpontban a város szélén nyüzsög az élet. kávézók, boltok, emberek és nyitva minden. dobtunk egy bevásárlást és most már tényleg megyünk hazafelé. ottana-bolotana út metszésénél dobnak ki kocsiból, ahol ismét jön a kora esti sötétedés és ez szerencsétlenül találkozik az út lágy forgalmával. azért nem maradtunk ott.

este nagy össztalálkozás és mesélés, kivel mizu. Antonella áthívja a szenegáli barátját és a kedvére malacborda sül. előtte tészta paradicsomosan, parmezánnal. mellé a még hahnból jött spanyol bor és valami helyi, ami nyilván sokkal jobb.