ócska utazós

 az túlzás, hogy most akkor az egész tartományt körbeírom. pinar del rio székhelyén, pinar del rioban és vinalesben jártunk. ez az a rész, ahonnan egyetlen fényképünk sincs. indulás reggelén nem volt hajlandó működni a gép és egészen a három nappal későbbi havannában visszaérkezésig nem is sikerült életet lehelni bele. pedig próbáltuk, sokszor-sokszor.

az egész úgy kezdődött, hogy havannai szállásadónk segítségével kitaláltuk, stoppolni fogunk. kibuszozás után ott támolygunk bizonytalanul az autópályán a felhajtó utáni árnyékban 20-30 más utazni vágyóval. rövid kérdés után kiderül, igen, ők is pinar fele. megnyugvás, hogy majd csak jön valami komolyabb, ha már ennyien várnak. iskolabusz beáll, nagy rohanás és elsőre rémület, hogy erre biza nem fogunk felférni. szerencse, hogy nagy felháborodásra duplaárat szedett a jegyszedője, így sokan prüszkölve vártak tovább. mi kipengetjük a 200 forintnyi peso-t és egészen kényelmesen utazunk 160 km-t autópályán. autópálya elsőre vicces és az út végéig megunhatatlan élményt nyújt szemben az unalmas német társaival szemben. majd ez megérdemel egy teljes posztot, jegyezzem meg.

pinar meghatározza az élmény, hogy második napunkat töltjük kubában. még nem tudjuk, hogyan kell szállást szerezni, sorban állni, még mindig csodálatos a sok hintaszék, lovaskocsi, a biciklis és a szmogot okádó 50-60 éves kocsi vagy épp csak úgy az a sok pasztell szín. vinales az igazi cél, de úgy döntönk, maradunk a tartomány székhelyén éjszakára és másnap tesszük meg azt a 30 km-t. szálláson (15 dollár) úgy döntünk, bevállaljuk a vacsorát, ami korainak bizonyult: még nem vagyunk eléggé kiéhezve az európai kajára, így a sült csirke, rizs, saláta még nem üt annyra: egy hét múlva már úgy epekedünk zöldség-gyümölcs után.

városban hallgatunk az utikönyvre és kipróbáljuk a coppelia fagyizót. itt még hagyjuk, hogy dollárban fizettessenek velünk - későbbi városokban rájövünk, hogy simán pesoban megy ez. üvegablak. van pár igazán megkapó épület, mint a természettudományi múzeum, amit épp felújítanak, de a kertjébe azért be lehet nézni. egyebek. leginkább még a hangulatot élvezzük és azt, hogy itt lehetünk. szokjuk a boltokat, mi hogy működik. hogy piacon nem csak érett ananászt lehet kapni, hanem zöldet is.

este kilenc körül már alvás van, mert hat a hat óra eltolódás otthonhoz képest. reggel korán kopognak az ablak alatt a lovak patái és a teherautók dugattyúi. kettő között kb. folyamatos pletykálás. isten hozott a kubai hétköznapokban. irány vinales.

szia kedves elhanyagéne, mert forintban 20 000 körülre jön ki egy oda-vissza vonattal. ettől csöppet félek, nem annyira bíztatóak a helyi próbálkozások.

azon belül is töményebben pozsonyról talán. oda-vissza vett busz esőben indul népligetből és érkezik meg mlynské nivy állomásra sötétben, komoran. órára érvényes 22 koronás buszjeggyel és átszállással a 61-es buszra jutunk ki a Milan Rastislav Stefanik, első világháborús csehszlovák hős nevét viselő reptérre. itt a néni nem fogadja el a jogosítványomat, mint úti okmányt és kedvesen, tört magyarul az útlevelem után érdeklődik. milyen szerencsém is van, hogy itt van.

frankfurt hahnon másodszor alszunk, most az emeleten, nem annyira hideg kövön. találok egy üveg spanyol bort és pár adag tusfürdőt, hála a szokásos no liquids hülyeségnek. ditch-cselünk minipizzát a ditch-nél és a hajnal eljöttével elrepülünk olaszországba.

öt nap múlva, ismét reggel repülünk, de már visszafele. alpok szépek. hahn nappal már sokkal unalmasabb, bár több az otthagyott liquid. liter créme brulée, almalevek, ilyesmi. ditch és currywurst pótolja a hiányt, ami azáltal keletkezik, hogy az első faluban nincsen bolt. NINCS BOLT, bazeg, egy faluban!

este ismét sötét és ismét pozsony. buszozás morcosan a csomagban kinyílt limonchello miatt. sex shop alatt talizunk matussal, lakásán muszakával a macskával. elugrunk még boltba szendvicsért és útközben rájövünk, hogy nehéz lesz másnak bechert venni olcsóért, mert halottak napja és zárva minden. nem is vettünk másnap bechert, egyenest ki a buszpályaudvarra. mákos basz 12 korona, hotdog 14 (!) korona, valami melegszendvics 45 korona talán.

szállás még függőben. ha minden jól megy hármat alszunk valahol a sziget gyomrában egy igazán csöpp faluban, kb. 90 km-re a reptértől és kettőt a reptér városában, algheroban. ami biztos, hogy egyet előtte frankfurt hahn reptéren és utána egyet pozsonyban matusnál és muszakánál. a gép ugye pozsonyból indul és oda is érzkezik, ahová student agency buszával gondoltunk eljutni és vissza 3 600 forintért. persze benne lennék én a stoppban is, csak legyen olyan idő (márpedig a bbc esőt ír csütörtökre...).
olasz lánykák nekem azt mondták, hogy szardínián ilyenkor pólós idő van (bbc szerint 21-23 fok, napsütés). tenger mediterrán, én melegnek várom és viszek rövidgatyát. bár olyan rég utaztam, hogy elképzelni is nehéz, mire lesz elég ez az öt nap a szigeten. valahol bennem van, hogy jó lenne egy adag nyugi egy kis faluban, szexi boltokkal és helyi emberekkel. ugyanakkor látnék világot is meredek partokkal és óvárosokkal.

után olyan bejegyzést tudok írni, amit nem zárok le, majd adok hozzá még. mert hülye magyarként nekem ezek a legmeghatározóbbak, hogy mennyire passzol minden. az a rengeteg breille, a mcdonalds vécéjétől a busz leszállásjelzőéig; pénztáros nélküli fizetős kassza a tescoban; ösvény a lovaglóknak a hyde parkban; bicikliúthálózat; az egész bkv hálózata, működése; wifi a távolsági buszon, ami oxfordba 20 percenként jár nappal, éjszaka 30; az, hogy bkv-s magától odajön és segít jegyet választani; a fű a parkokban.

amúgy első napot szinte kihagytam, olyan szemgyulladásom volt. sajnálom, hogy nem fotóztunk bele, alig látszott fehér a vörös szín mögött. azért később volt már mászkálás a tate-ben, pub camden townban, tízóraizás hyde parkban tó partján, szarás harrodsban, bolhapiac a portobello roadon, utazás a jövőbe docklands felhőkarcolói között, sörözés greenwichben tüzijátékok éjszakája felett, csizmavásárlás sohoban, vacsora a kínai negyedben, utazás négy sávos autópályán, egy nap a csodálatos oxfordban, májkrém a london eye alatt.

képek.

buszút gabrovoból szokásos volt, fogjuk a fejünket, hogy ezért minek fizetüttünk. sőt, vertük a fejünket a falba, minek nem szálltunk le a buszról a központban és miért mentünk ki a pályaudvarra, ami a világ vége. városba visszaérve első feladat a szálláskeresés. hostelben gondolkodtunk, volt egy pár kiírva papírra. amíg elszaladtam térképért, Jucit leszólította néni, hogy kell-e 40-ért szoba+reggeli. nem kell. kell-e 35-ért? nem kell. 30-ért már kellett, óvárosban, tuti kilátással (kép) jantra folyó kanyarulatára, alagútra. időben egészen jól állunk, délután van, irány a carevec, a régi várdom (kép). délután van, dög meleg. azért kimentünk minden csücskére, fel a tetejére a templomba, ami egészen olyan, mint a dózsa györgy úti metrómegálló. környező fura sziklás hegyekkel, óvárossal alattunk, kis hidakkal igazán könnyen átérezni a középkori, vagy gyűrűk urás hangulatot.

estére alvás után hideg dinnyével készültünk. egyes program néptáncfesztivál, kettes a careveci fény- és hangjáték. egyesben az volt a jó, hogy mindenfelől jöttek, skótok, tajvaniak, koszóvói albánok, amerikaiak, brazilok, ilyesmi. kettes meg iszonyú állat. olyan kaliberű, mint itthon a tűzijáték, van az a hatalmas domb, tele romokkal és az egész - az egész - ki van világítva és váltakoznak a színek, lézer a tetején a templomból és harangok.

este-éjjel még találtunk egy hatalmas netcafét, vagy 50-60 géppel. fél-háromnegyed óra került 15 sztotinkába, cserébe tele van kis fekete bogarakkal. ezek amúgy mindenütt, de itt különösen.

másnapi program Arbanaszi, a közeli skanzen-falu. térképről valahogy nagyon lekeveredtünk, de aztán mégis találtunk egy táblát, hogy turistaúton emerre van. turistaútról is nagyon lekeveredtünk és iszonyat szenvedés volt a vége, vad terepen. törött szandálom nem is bírta. falu maga olyan, mint a firenze környéki villák összesűrűsödése. ember nem hinné el, hogy bulgáriában jár, annyira rendben van tartva, annyira élhető - hatalmas - házak (kép). persze az egész autentikus stílusban, nehogy azt hidd, hogy valamiféle lakópark. lefele, Tarnovoba vissza ismét gyalog indultunk, majd csak jön valami busz vagy kocsi és elvisznek. tíz perc, 20 perc, fél óra és egyetlen jármű sem jött, két öreget előztünk le gyalog. város előtt, utolsó kanyar mondta meg a tutit, fél út le van szakadva (kép).

este megtaláltuk a legjobb kajáldát, 600 grammos almasaláta 2-3 leváért és mindenféle összesült dolog, gusztán, olcsón, zagorkával. esti néptáncfesztiválon ülés előtt még felderítettünk egy új részt Tarnovoból, a legmagasabban fekvőt.

mert másodszorra minden jobban sikerül.

burgaszból a buzi busz nemhogy három leva volt fejenként, még be is ment hülye kisvárosba messze bent a szárazföldön és nemhogy az óvárosba, még az újváros központjába se vitt be. újabb pont a stoppolásnak.

szállást találni még szörnyűbb volt. végigjártam vagy 20-25 házat és sehol semmi. kezdtem azt hinni, hogy ez itt mégsem így működik, hogy megérkezem és rámugranak a nénik, hogy gyere gyere lakj nálunk fillérekért. el is hittem, jött az iroda, de az sem segített. csaj rögtön tudott volna egy szobát két napra 70-ért per nap, vagy nézzünk vissza később, mert más nem veszi fel a telefont. nézzünk vissza később, addig cuccokat had rakjuk be és legalább egy nyugodt séta életem kettes számú városában. ezzel kellett volna kezdeni, a nagytemplommal szemben ott fityeg egy свобони стай odabent pedig két néni. lélé, van hol aludnunk három napra 75-ért.

kikapcsolás. városnézésből annyi, hogy óvárosban lakunk és nem járunk csukott szemmel. strandolás és homokvárépítés napos parton, strandolás óvárosban, aktuálisan itt lévő hatalmas, máltai vitorláshajó (kép) lefényképezése, kora reggeli turistamentes városnézés, sziklákon mászkálás és csúszdapark (kép).

ami rossz volt: eltűnt az utolsó hely, ahol normálisan lehetett kajálni esténként. nincs már sehol műanyagtálcás caca, linóleumos terítő és előre fizetés. helyette behívogató ember, fehér, vászonterítő, guszta menük és számla meg a borravalóigény. szintén nincs már a néni, aki sárga kocsiból adta a kenős fagyit a postával szemközt. mióta eszemet tudom, mindig ott volt, eggyel kevesebb ismerős arc. újdonság még a korlát a félsziget bejáratánál lévő romok körül és a tábla, hogy fizetned kell vaskosan, ha mászni akarsz. ez kb olyan dolog, mintha mekkában a követ betennék egy szekrénybe. szinte ezért járok oda, hogy lehessen fent cacázni, pajtizni és dudással (kép) pajtizni (dudás örök). a boltok viszont egyre változatosabbak.

muszáj megélnem, amikor rájönnek, hogy ez így nem jó. kitisztítani az egészet boltoktól, szuveníroktól, zakuszka és három-négy étterem maradhat, de kizárólag infralámpával melegen tartott halat és burgaszko sört árulhatnak. ez persze elég radikális váltás és tudom, hogy kidobnának vele egy polgármesteri hivatalból, de hidd el, tudnék részletesebb proektet is kidolgozni.

édes ötösben, Elena, Petar, Benjamin (egyes csapat) és mi ketten

(kettes csapat) irány az autópálya és elő a hüvelykekkel. egyes csapat fuvarszerzése után még jó sokat kellett várni, volt vagy 20-25 perc. nem is mentük el az első megálló kamionnal, vártunk az opelig, akik (bicikliskesztyűben vezető hapsi meg a felesége) cserébe a hülyeségért vittek vagy 160-nal egészen a sztara zagora utáni elágazásig. ez nagyon királyság, mert féltünk, hogy hogy a fenébe fogunk a városon átkeveredni. itt már dög meleg van és nem elég (jobb alkarom alja leégett stoppban), hogy megint sokat kell várni, jön egy kis csoró köcsög, kiáll elénk és két perc után már kisteherautóban ül. viszont HÁ HÁ, mert nekünk meg jött egy volvo, aki falvakban lelassított 160-ra. hip-hopp Burgasz központjában találtuk magunkat, épp ott, ahol a sétálóutca belefut a part menti parkba és a parton a molóba (kép). kiszállva a légkondis kocsiból megcsapott az a meleg, tengeri levegő és futás a fekete homokba, molóra ki, hiszen bőven megnyertük a versenyt, az

egyes csapatra bő egy órát vertünk rá. okosan kihasználtuk, mert hülye pincérnél az egy adag 300 gramm polip négy adag 150-et jelent. aznap már nem fért belénk semmi.

vagyis nem fért volna, de mivel Elena családja bolgár, és mivel mi náluk alszunk, muszáj enni. mert kínálnak ám rendesen, házi banica meg volt még valami kajásabb kaja is. kilencen voltunk este, anyuka, apuka, két fivér, Elena, Petar, Ben és ketten mi. Bennek ott jutott ágy, ahol az apuka ufókat szokott látni és lézeres szemműtét olcsóbb itthon. alvás ágyban, kényelmesen, külön szobában.

irány szozopol kettesben. nagyon rendes apuka délelőtt kivitt minket a kék trabanttal az útig, ahonnan már stoppal mehetünk egyenesen. nem voltunk az elsők, de így se tudtam megenni egy csokit, légkondis kisbusz vitt a strandig. bazinagy hullámok, úgyhogy csak ott lehetett fürdeni, ahol nem lehet, ahol nincsenek életmentők. igazán bazinagy, volt vagy 2-2,5 méter. fél nap alatt leégtünk. aztán be szozopolba, óváros, miegymás. aranyos, de azért nekem mégiscsak neszebár az igazi. este kaja egy panorámás étteremben, naplementével, tenger felett 30 méterrel sziklán, kilátással szigetekre (kép). busz burgaszba, troli meden rudnikba (burgasz azon negyede, ahol Elena családja). egyes csapat felbomlott, egyedül Ben maradt, mert neki nem volt ínyére visszavonatozni hajnali négyes érkezéssel.

alvás ugyanúgy.

reggel fájó búcsú mindenkitől (jöttek valami új kislányok, lehet hogy ők is anyuka gyermekei?) és burgasz központja. jellemző, hogy otp autómata is csak abban a városrészben van - ott viszont bőven - aminek már csak integetni tudsz a buszról elfele.