ócska utazós

gép pontosan tett le délután hahnban. megfáradtan érkeztünk vissza a boldog és vendégszerető németországba. reptérről már tapasztaltan stoppal mentünk a mi kis falvunkba, Carstenhez pihenőnapot tartani. beásároltunk a néninél a helyi sparban, sört, csokit, krumplit és sonkát. előbbi kettővel felmásztunk a határban egy magaslatra és onnan néztük ahogy noja és pali elrepül ferihegyre. olyan csendes, meghitt, nyugodt hangulata volt, mint egy tökéletes pihenőnapnak. ücsörögtünk és azt hittük, olyan karamellás milka csokit majszolunk, amit itthon nem is kapni. legalább a 20 kilométerre (kirn) lévő sörfőzde búzasörében biztos vagyok, hogy nincs magyarországon. erdő felé kanyarodva haza. kolbász híján sonkából lett rakottkrumpli, de Carsten szüleitől jött belakva, nekünk kettőnknek nem volt éhségünk egy csupor kajához. marad másnapra.

másnap a 40 kilométeren belül fekvő Traben-Trarbach várospáros a cél. (volt olyan lehetőség, hogy Carsten talál két biciklit a háznál és kerekezünk a környéken, de ez nem jött össze.) stopp, újra. luxemburgi ryanair pilóta hajtott trierbe, ami nekünk egy darabon jó, mert arról az útról ágazik le az út. egye-fene elvitt a leágazáson is, ami 12 kilométer szerpentin. kényelmes.

a két város a mosel szemköszti partjain fekszik egy híddal összekötve. ha leszednénk azt az engem zavaró giccseket, amik itt is a kertitörpékben, művirágokban, csicsás giccsekben jelennek meg, egészen oké. szépek a házak, na. két három szintes, meredektetősek, amiken látszik, hogy az egyik leggazdagabb borvidék. a vasútállomást is bevitték föld alá, szóval igazán van pénz. nem számít az ember rá, de a város egyik büszkesége az ikonmúzeum. kijevi kivándorolt élt itt, ő alapította. végül a pihenőnapot megcsúfolva felmásztunk a várhoz. ilyen romok vannak ott, nem is igazi vár már. kocsma lakik leginkább benne, bár épp nem volt nyitva, pedig a 3 eurós korsó sör már sokkal barátibb, mint nantes-ban ugyanez 5-ért. tábla hírdeti, hogy a zavaros xviii. században 8-10 nemzet is elfoglalta kezdve a spanyoloktól egészen a svédekig. legyaloglás és 20 perc várakozás után hazáig, Laufersweilerig vitt az első stopp. méghogy a németek nem rendesek.
 

otthon Carsten és Scheila és a nagy-nagy berni pásztor vendégkutya. hárman emberek berakottkrumpliztunk és kicsivel később, már jócskán sötétben öten, vegyesen elmentünk sétálni. szántóföldön vezető úton, vak sötétségben. kutyáknak csak a hangját hallod, ha néha elsuhannak melletted vagy épp nagyon űznek valami nyulat. de füttyentésre (általában) rohannak vissza. igazán hűvös éjszaka volt. Carstentől búcsú és szép álmokat.

reggel a bejárt útvonalon stoppal a reptérre. nő olyat kérdez, hogy hanyas terminál. ez azért vicces, mert az egész reptér nagyjából a ferihegy 1-es terminál háromnegyede. de egyes terminál, kiderül (a kettes 50 méterrel arrébb van). precíz, de rendes német asszonyság. okos reptéri szigor itt is él, hogy folyadékot nem lehet felvinni gépre. úgy van megoldva, hogy ellenőrzéshez vezető sor elején áll egy bácsi, aki szól, hogy a-a, nézd át a poggyászod most, hogy később ne tarts fel másokat. ami likvid, azt tesszük ki itt egy pulra és közösen siratjuk. a leleményesebbje pedig odaoson a pulthoz még becsekkolás előtt és jól belakmározik pudingból, elrak a feladandó nagypoggyászba lekvárokat, tusfürdőt és sampont.

budapest, 200-as busz, köki és hármas metró.

első pillanattól ellentéte Bordeaux-nak. ahogy a golfos srác mondta, ő nem szereti Bordeaux-t. már csak mi tettük hozzá, hogy hát ott fél perc alatt foltos lenne a fehér teniszpólója. ez olyan elit város, ahol ingyenesek a wc-k,

mert nem koszolja össze őket úgyse senki. nincsen mcdonalds, se semmilyen gyorsétterem, mert az proli; itt éttermek vannak. netkávézó sincs, étterem hátuljában van pár gép, négy euróért használhatod egy fél órára. az üzletekről nem tudok mit mondani, mert a la fayette szupermarket részébe mentünk be egyedül reggel. merthogy más minden zárva volt éjszaka.

merthogy szívtunk. második negatív cs tapi. srácnak egyszerűen ki volt kapcsolva a telefonja. ez olyan igazán szarul

is eshetett volna azután, mennyire nehezen ment a stopp aznap. hosztelbe nem akartunk mi ketten Zsüdivel menni, mert holnap délelőtt megy a gép és akkor mit látunk a városból (ugye ekkor már volt vagy nyolc-kilenc körül). Noja és Pali elmentek hosztelbe, mi meg sétálgattunk. ki a világítótoronyhoz a parti sétányon, ahol bizánci stílusú orosz templom is áll. visszafele a városba elit kis csücskös paloták, szállodák között vettük az irányt a reptérnek. nincs közel, de még bőven belefér gyalog. ha nem kerülővel mész, mint ahogy mi tettük. éjjel háromkor zárva a reptér. picsa. vissza gyalog a városba már egyenes úton. szép-szép, de azért mégiscsak sok és éjszaka és csomaggal és miért nem jön már fel a nap. behúzodtunk egy bank előterébe lecsüccsenni és megvárni a napot.

reggel újra gyönyörű minden. bácsik, akik bagettel járkálnak tüneményesek, a baszk emléktárgybolt, a nagy strand. bevásároltunk a szupermarketben, mert ugye ez a vég Franciaországban. mustárt négyfajtát (gyümölcsös pl.), crepes-t, bele sósvajas karamellát, gesztenyelevest egyéb leveseket, kéksajtot.

reptérre már busszal ki. nojáék rendben vannak, 16 euróért aludtak nem messze a reptértől. kéksajtot kézipoggyászban akartuk felvinni gépre. de ácsi, az szerintük folyadék. nade, ha akarom, visszavihetem és becsekkolhatom az egész táskát. első probléma ezzel az, hogy ryanairnél a foglalásnál előre meg kell határozni, mennyi csomagot akarok feladni. a másik, hogy már bezárt a check in. azért megpróbáltam, aminek a haszna az volt, hogy másodszorra már simán átengedtek a vizsgálaton.

reggel ébredeztünk és mostunk és piszkáltuk a hifit. nekem rohadt szimpatikus megoldás, hogy vesznek lemezeket (ilyet és ilyet pl). gondolom hozzájuk mérve és objektíven sem annyira nem is drága, mint itthon.

dél körül elindultunk városnézni a villamos nyomán. a villamos. szürke, hogy illő legyen a városhoz. pár éve indult franciaországban egy villamosítási hullám. addig két városban volt csak, mára 14-ben van. Bordeaux-nak három vonala van, minden ugyanolyan, a belvárosban felső vezeték nélküli kocsik járnak. mondanom sem kell, itt is és Nantes-ban is minden megálló írja, mikor jön a következő (vö. nagykörúti 4-6-os).

Bordeaux igazi nagyváros. kevesebben laknak itt, mint Nantes-ban, mégis nagyobbnak érzed. hosszú-hosszú sétálóutcák és sugárutak, amik úgy kis párizsosan egy-egy pontban futnak össze, ahol van egy obeliszk, szobor, vagy ilyesmi. közparkok magas, kovácsoltvas kerítéssel körbevéve és már fél hatkor kongatnak, hogy sipirc, mert hatkor zárás van. ha még háromnegyedkor is majszolod a bagettet camambert-rel, jön a rendőr és megkér, hogy ajde. házak a belvárosban is olyan méltóságteljesebbek. látszik rajtuk az a hangulat, amire azt mondtam, hogy óceáni, de a szürkeség és az, hogy nem olyan szűk utcákban vannak magasabb épületek megadja a nagyság érzetét. persze van hatalmas katedrális, majdnem akkora állítólag, mint a párizsi. a híd egészen olyan, mint a mi kilenclyukúnk, csak épp 17 van neki. Napóleonos cucc. a folyó, a Garonne gyönyörű. már-már olyan széles, mint egy kisebb tó (ezért is a 17 luk) és a város pont egy kanyarulatban fekszik. persze köszönhető ez annak, hogy innen már csak a torkolat van hátra belőle. van is egy hadihajó felúszva és kikötve, amúgy londonosan.

a víztükör. van egy épületpár a rakparton, olyasmi, mint egy palota. ez elé feszítettek ki egy mondjuk 30x50 méteres pár centi mély víztükröt. ez azért jó, mert gyönyörűen visszaveri az épületekről és a benne szaladgáló mezítlábasokró, kutyásokról a beérkező fényt.
van vándorvidámpark (hatalmas óriáskerék, de sok más is), ahol noja és Pali hagyományosan játszottak plüss simpsonért. hatból lett meg egy talán.

este mi főztünk. spanyol vacsorát, tizennyolc tojásból két tortillát. ám hét emberre még ez sem volt túl sok. élveztük mellé a másfél eurós másfél literes sangriát.

első benyomást a pályaudvar és place de la Victoire közötti hosszú sugárút adta meg. nem, mégsem. az első a pályaudvar kávézójának wc-je, ahol se papír, se káva, se koedukáció. káva igazából sehol nincs franciaországban, ha nyilvános wc-ről van szó. a sugárutat pedig ne andrássynak képzeld el. annyi az egész, hogy hosszú egyenes és egy nagy térre visz, ahol van obeliszk meg más egyéb sugárutak. egyébként sötét házak, piszkosak, kormosak, és semmi egységes kép: egyszintestől a négyemeletesig minden. olcsó kajáldákkal a házak aljában (ami ugye eddig végképp nem volt jellemző az országra). helyesen megfogalmazva olyan volt, mintha az ipari forradalomban járnánk. ez a hangulat volt a legmeghatározóbb végig.

Victoire-on találkoztunk Daniellel nyolc után, kocsival vitt haza minket a két villamosmegállóra lévő lakásukig. itt még nem esett le nekem, hogy a villamosnak nincs is áramszedője. a lakásuk tele kanapéval, nappaliban volt három, plusz fotelek, ilyesmi. négyen laknak itt, Lionel, akivel megbeszéltem a szállást, de végül elutazott, a srác, akit kineveztünk szlováknak , Daniel és a barátnője. első este összedobtak ők nekünk pár szendvicset meg sajtos tésztát rántottával. sőt, annyira tökösek voltunk, hogy még sétálni is elmentünk az éjszakába. kicsit szegregálódtunk nemzetiségileg, valahogy úgy jött, hogy ők se tudnak annyira angolul (szlovák srác abszolúte nem, Daniel barinőjét meg nem nagyon hallottam két nap alatt). azért rendben volt, mert mégiscsak kaptunk egy adag helyismeretet és tudtuk, másnap hol fogunk játszani.

a régi kikötő partján vártuk a másik kettőt. közhely, de tele kávéházakkal, és olyan igazi élettel, nem úgy, mint nálunk a dunakorzón, ahová csak a gazdag nyugger özvegyek ülnek be. egyik tömött bárban, ahová beszaladtam wc-re mindenki rá volt tapadva egy rugbymeccsre. biztosan más lenne a helyzet, ha járnék rugbymeccsekre, de még életemben összesen nem találkoztam ennyi rajongóval, mint ott akkor. a másik, ami meglepő, hogy megtapsolták a köcsögöző bácsit. egyszerű lábbalhajtós korongozó volt, gyúrt két köcsögöt, megtapsolták majd kezdte újra. sőt, még pénzt is adtak neki.



arról közben elfeledkeztem, hogy La Rochelle szép. van ez a régi kikötő, ahol már csak pár vitorlás áll bent, amúgy meg a tükörsima víz. óceán fele, a bejáratnál van két bástyaforma torony. egyéb tornyok több helyütt is vannak a házak között. nem olyan unalmasan, hogy mind templom, van köztük világító, csúcsok, tűzoltó, stb.
engem az lepett meg talán legjobban, mennyire különbözik nantes-tól. eddig nem találkoztam olyanal, hogy utazom 150 km-t és egy tök más vidékre érek. nem tudtam róla, hogy van egy ennyire egységes (értsd a falvakkal, amiken keresztüljöttünk összepasszoló) atlanti hangulat. olyasmi, mint a mediterrán, csak kicsit szélesebb és kövezet utcák, valamennyire díszes, világos színű házak. púpos cserepekkel.

amikor beértek, kezdődött a versenyfutás a szállásért. paréj srác, akinél aludtunk volna valamikor négy napon belül e-mailt írt, hogy mégsem jó. szidtuk mint a bokrot, de ez van. nojáék beültek netcaféba keresni egy hostelt. addig mi megcsodáltuk a dagály feltűnő gyorsaságát. hostel buzimessze van, de elindultunk felé. félúton kettéváltunk és egyik csoport ment tovább, másik maradt. maradó csoport újra netcafé és hospitalityn cím és telefongyűjtés. így jutottunk végül ki a város előző felén, ahol a dagályt figyeltük, a parkon túl egy háromszintes, de szintenként 30 négyszetméternél nem nagyobb lányálom lakásban. Aude az angol és Celine a franciairodalom tanár fogadott be last minute. nojának asszem itt kezdett elege lennie a gyaloglásból.

teáztunk és beszélgettünk. olyanok voltak, akiknél szívesen maradtam volna még egy-két napot. pedig földön aludtunk és fél nyolckor keltünk, mert nekik meló van hétfő reggel.

Nantes-ba eljutni úgy kezdődik, hogy kimegyünk a reptérre. busszal, mert nem vagyunk magabiztosak a stoppolásban Németországban. a buszvezető felháborodik, hogy miért nem beszélünk németül. négyen hat másik nyelven beszélünk, de németül nem. 2,20

euróért egy öt kilométeres távért igazán lehetne udvarias.

a hahn-nantes légifolyosóról nagyszerűen látszik Párizs, ami élmény fölülről.

első igazi élmény Franciaországból egy subaru imprezával áthajtani a 60 méter magas Saint-Nazaire hídon. mert Eric, akinél aznap alszunk, kijött elénk a reptérre. aztán jött a külváros, ahol lakik. villamos kanyarog az utcában, füvesített pályán, néhol egy szökőkúton keresztülvezetve. a fák kockára nyírva, a közvilágításos lámpákra is inkább sculpture szót használnám és a lépcsőház padlószőnyeges. Eric amúgy is tovább erősítette a jó benyomást azzal, hogy olyanokat kajáltunk nála, hogy most is vágyok arra a sósvajas karamellás creppes-re meg a tonhalkrémjére.

meglepetés még a villamosmegállóban: épp van olyan jegy, ami épp szombat vasárnapra, épp négy személyre szól négy euróért (egy vonaljegy 1,30). ez ha azzal számolunk, hogy egy átlagos kocsmában 5,50 a fél liter sör, több, mint barátságos.

meglepetés még, hogy a várat épp februárban nyitották meg újra, 16 év tatarozás után. ingyen van, körbe lehet járni a váfalon és ez nem olyan, mint az egri. van várárok vízzel, híd a kapu előtt, igazán zöld gondozott fű, babakocsi parkoló és palota a közepén. a sarkokon olyan tutkó kerek bástyák, amikre minden gyerek vágyik, nem pedig az idióta csücskös olaszbástyák. további látnivaló a katedrális. érdekesség a rakpart, ahol nem folyik víz, mert 100 éve utat tettek a helyébe. a házak azért ide-oda dőlöngélnek, mintha vízparton lennének.

100 éve nagyjából amszerdam és stockholm szerű lehetett a város, annyi kis patakja, csatornája volt. mára sajnos leegyszerűsödött a rendszer, de azért az alapok még megmaradtak. van, ahol föld alatt folyik hajózható alagútban a folyó. van külön hajóútvonal is, megállókkal, amire ugyan azok a jegyek érvényesek, mint a buszokra, villamosokra. imádnivalóan barátságos város.

meg sem kéne említenem, éjszaka élet van. házibulik, tömött kocsmák, utcán csoportosulók.

ennyi volt Bretagne. nem is tartozik oda, bár ők szeretnék. Nantes állat hely.
reggel még egy hastömős reggeli Eric-kel és irány a la rochelle-i út.

850 fős német falu a dimbes-dombos Rajna-Pfalz tartományban, Hahn reptértől öt kilométerre (itt). van két temploma és egy zsinagógája. mindhárom a találó nevű Kirchgasséban, ugyanott ahol a

spar (paulaner búzasör 83 cent, gumicukor 5 cent darabja, milka tábla 59 cent), egy kisebb bankfiók és egy cipőbolt. lentebb a párhuzamos Neuer Weg egyik kereszteződésében áll középen a falu közösségi háza, a rendezvényterem csúnya szóval. tetején harang, még abból az időből, amikor így jelezték a tüzet. egészen hátul, a házak szélén kis sportcsarnok, ahol este kilenc körül karateedzés biztosan szokott lenni. két-három cigi-, egy rágóautómata, egy buszmegálló és egy vendégház tarkítja még a települést.

Carstent épp otthon találtuk mikor érkeztünk, ő volt a szállásadó, Sheila kutyával. hatalmas háza van és kis renault-ja. a végén már mi is teljesen belelkesültünk egy hosztellé való átalakítás ötletére. lehetne bicót béreltetni, amire abból kiindulva, hogy mennyire akartam volna, lenne kereslet. pont a falu határában megy el a régi római útvonal, ami Mainzot köti össze Trierrel. nem nagy szám, nem tér el szinte semmiben egy egyszerű földúttól, de mégis néhol ki van táblázva. aztán szokott még lenni klezmer koncert is nyaranta. ami végképp nem elhanyagolható, a legtöbb európai nagyváros elérhető két órán belül köszönhetően a ryanairnek.