ócska utazós

két éjszaka. egy Theresánál, Altona környékén aki már volt nálunk pesten januárban Alexszel és egy Gabrielnél, Theresa kollégájánál (színészek) Veddel szigetén az Elba túlparján. ez olyan, mint egy kisváros, csak csupa 3-4 emeletes házzal, metrómegállóval, tele bevándorlóval és tizenéves meleg srácokkal. vonattal mentünk le majdnem végig (állomásig stoppoltunk), mert van német jegy, ami öt főre szól, egy államon belül egy napra 31 euróért. négyen mentünk, még jó hogy megéri.

első este bolyongtunk egyet altona környéki s-bahn megállók közt, majd végre egy lidl után (tuborg 50-60 cent) elértünk theresához. három mirelit pizza, nyolc sör és pár óra beszélgetés után indultunk el a pudelba, ami állítólag jó hely, valahol az elba partján, mondjuk a reeperbahn megállótól nem messze. leszállva s-bahnról nem egyből az jutott eszünkbe, hogy merre is lehet: kurvanegyed közepén találtuk magunkat hirtelenjében, este 10 körüli műszakkezdés idején. sokszor ismételtük azóta a mondatot, hogy ennyi kurvát egy helyen még nem láttam. már ott eszünkbe jutott, hogy ezt jó páran biztos megértik, ha hangosan mondjuk. szóval 5-10 méterenként egy csoport színesruhás, nagy cipős lány. még a burger king előtt is. mondjuk ez utóbbi kicsit kirí onnan, mert nyilván a környékbeli iparra épít a boltok többsége: kurvacipő és szexboltok között kukkoldák és panziók. St Pauli.

Pudelt közpen kétszer is megkérdeztük, mindketten tudták merre van, mi az, bár a másodikak szerint az egy shithole és van annál jobb hely is. azért később őket is bent láttuk annyira, hogy lányoknak hoztak is egy sört. 11 körül értünk oda talán, akkor még csak dekorálás ment az esti fake birthday partyra, amibe bátran becsatlakozhattunk - cserébe megúsztuk a belépőt. fújtunk lufit, dobáltunk szerpentint és osztogattunk világító baszt. majd éjfél-f1 körül már volt is valami party, de 2-f3-ig igazán fel is pörgött, akkörül jöttünk el. sör három decis 1,9-től, igazán barátságos ár dánia után.

aludtunk vagy 11-ig, aztán hauptbahnhofon taliztunk gabriellel, aki jófej, nevetős. elvitt lakására. innentől városnéztünk. kiderült, hogy jó a napijegyünk (5 főre 8,6 euró egy napra) hajóra, így hajókáztunk is. mesés szép idő. az alig nagyobb városban, mint pest sokkal de sokkal több ember mozog. hajó kijebb vitt, ilyen római kategóriás részre, és ott is élet és sétálnak és hajókáznak és belvárosban is londont megszégyenítő tömeg. csatornákat még megemlítem, mert vannak, meg a tó is szép. látnivaló nagyon nem akad, de olyan érdekes város, hogy lehet rajta sokat nézni. dokkokat, mármint a régieket az elba partján vagy halas szendvicset enni a sétahajók előtt. végül egy burger kingben akciós hamburgerek.

aztán kidőltünk estére. jjvel még éjfél körül elindultunk megnézni a rote flora foglaltházat, ami egy igazi foglaltház. tekes büfé jelleggel kartonpapírra kiírt (1,7 a három deci sör) árakkal és durva punk koncerttel. környéken nagyszerű boltokkal, crépeire-vel, abszintozóval 150 féle abszinttal. de kettőre már haza is érünk, mert kiszívott a nap.

másnap - ma - fél egykor jön vissza a vonat, semmi extra. niebüllben még németországi árakon bevásárolunk, majd vonat átvisz tovább a határon és stoppolunk ukrán srácot hazáig tönderből lögumklosterbe.

képek itt.

állomáson vár minket hugo, pontban 1936-kor, amikorra megbeszéltük. várnak itt nyoma sincs, mert ez egy leágazás. hugo innen lakik még odébb, kocsival jött elénk. olyan utakon tekergünk, hogy elszédülök. amikor a need for speedben a szűk utcás, éles kanyaros meanderező falvakon keresztül futó versenypályákat tervezték, akkor erre jártak sokat. vagy tíz perc, negyed óra a háza. ami csíkos. később kiderül, hogy színtévesztő, ezért preferálja például a sárgát és a pirosat. minden csíkos, a függöny, a szőnyeg, a poharak, a díszek, a takaró, a képek a falon és még a párnák is váltakozva vannak letéve a kanapéra. aranyos azért. tetőtér külön bejárattal, alatta a szüleivel. fred a kutya.

plus-ba irány bevásárolni, mert főzünk a csajánál. és kifizette, második napi ingyenvacsora azért ott, mert az egy helyesebb és legfőképp felszereltebb konyha. ez már inkább lisszabon külvárosa, de nagyjából olyan, mint pestnek bicske. ablakból látszik a ködbe vesző sintra vára. ilyen lakóparki lakás az első emeleten (kettő vagy háromból), minden csillog-villog pedig már ott él vagy egy éve a szüleivel és sheddel, a minikutyával. 13 éves, kicsit homályos a szeme, ütötte már el autó, de roppant jó fej. rakottkrumpli és tarator, bacalhau com nata. fagyi.

reggel kelés, Hugo kivisz minket állomásra, ismét elszédülök az utakon. innen átszállás, mert vissza kell menni a fővonalra, a lisszabon-sintrára. vonatozás, nem sok, de várakozni kell tíz perceket.

sintra olyan, mint visegrád, csak igaziból. duna nincs, helyette van még egy vár fent a magasban. iszonyat magasban és olyan sziklák állnak ki a hegyből, hogy na. őszintét megmondom, nem voltunk fent. gyalog iszonyat, buszra, belépőre nem akartunk költeni, mert lett volna 10 euró fejenként. helyette a lentebb eső quinta da regaleria. xx. század elején épült, valami doktor szánta el magát rá és olasz építész tervezte. várkastély, játszóház, harry potter, 4 euró diákkal. iszonyat élvezet, rengeteg zug van, barlangok, amik kápolnából vezetnek kastély alá, vagy út mellől egy hatalmas kútgyűrűbe, kőajtók, barlang tavak, gótikus lovasház. nagyon szép helyen az egész, egy hegyoldalban, erdők közt. lerírhatatlanul nagy élmény, amit igazából megint Andrénak, a lisszaboni hostnak köszönhetünk, ő ajánlotta.

persze itt csomagokkal voltunk, mert utazunk. még quinta előtt kitaláltuk, hogy otthagyjuk valahol. hiba volt végigjárni éttermeket, szállodákat, hogy kis jutalékért esetleg, nem-e lehetne. még turismo-ban sem. wc-s néni mentett meg minket, aki még a két eurósat se fogadta el. viszont elhozatalkor 70 centseset pisiltünk cserébe.

sintrában még lődörögtünk, van ilyen óvárosi része, lépcsőkkel szűk helyeken. rengeteg a turista, sokkal nyugodtabb volt pl évorában. el is húzzuk a csíkot cabo de rocára, európa legnyugatibb pontjára.

kimaradt, hoppá. mármint csak leírásból. olhao előtti napon jártuk meg. faro és a spanyol határ közt félúton van, vonatoztunk oda. folyója van, megszokott lagúna választja el tengertől. nagy-nagy óvárosi rész. először lebattyogtunk folyópartig, akkora kb., mint az ipoly. itt van egy főterecske, főterecskétől vár fele van egy turismo - ingyen térkép, how to get to the praia. vár fele tovább fel. szokott és útikönyvben annyit ismételt fehérre meszelt házakhoz annyit tennék hozzá, hogy igazán aprókák is tudnak lenni. tetejére pedig olyan tetőket tesznek, mint amilyet egy kisiskolás rajzol: meredek, púposcserepes és mind a négy oldal fele lejt. vár mellett van igreja. vár igazán apró, szinte egy nagyobb bástyányi az egész. ez is ilyen nagyobb óvodai kellék, szabályos lőrésekkel és szabályos bástyákkal, ahonnan lenézve igazán csábító az az egy-két medence, ami elfér a zsebkendőnyi kertekben. várfalon belül kvázi botanikus kert akkora fikusszal, mint otthon a platán.

battyogás vissza folyóhoz. régi római híd elött a tövében még beugrunk egy bótba. ez is ilyen szimpatikus, árul mindent a bádogtól a sonkáig háttérben pedig megy a foci a tévében és az asztal körül a szurkolás. dinnyét vettünk, borsós áron: euró per kilója. hídról lenézve öklömnél kétszer nagyobb csiga szerű lények a vízben. különös.
híd, mint mondtam római. nem egy nagy, de nem vasbeton legalább. túlparton folytatódik az óváros, tasca-kkal (kis étterem) és nagy éttermekkel.

városnézésből ennyi, ismét a túlparton, tehát a vár oldalán a parkban dinnyézés és kicsit lentebb hajó elcsipése, ami megy ki a jeges óceánhoz. hasonló az ilha desertához, de persze sokkal kommerszebb, sokkal egyszerűbb. istenkém, hát ez csak 1,8 oda-vissza. többen is vannak, kagyló is kevesebb és kisebbek, éttermek is egyszerűbbek, behívogató emberesebbek. homok, homok, homok. forróság, de a víz nagyon hideg. homokvár építés, életem eddigi legkomolyabbja, azt hiszem. persze a dagály elvitte, mikor kicsúcsosodott volna.

aztán hazamentünk faro-ba. vonatállomás mellett lidl van, vettünk joghurtot az esti taratorhoz.

a harmadik algarvei város, ahova ellátogattunk. ez is úgy néz ki, hogy a szárazföld szélén, ám a rián (a lagúna) innen. ilyen félédes vizek partján, ám itt csak 300-400 méter zátonnyira a nyílt víztől, vannak is komolyabb vitorlások. na, meg a lényeg, a halpiac! vasútállomástól még le kell caplatni az óvároshoz, aminek zegzugos labirintusán átvergőve érsz ki a partra, ahol ott a két nagy fedett csarnok. ezer millió, trillió hal. hosszúak, sárgák, színesek, fém színűek, tekeredőek, takonyállagúak, kövérek, húsosak, tömzsik, ráncosak, csillogóak és matt színűek. egyedüli, amit vettünk, az két darab szárított sós hal, hátha olyan, mint az orosz fajták. bácsi adott egyet ráadás. nem olyanok. sokkal halabb íze van, úgyanakkor keményebb. nem biztos, hogy finomabb.

Vera is itt dolgozik. ebédszünetében mutatott egy tasca-t, ami itt kis, barátságos éttermet jelent. 20 percet vártunk arra, hogy elvigye a lány az előttünk ott ülő piszkosát. újabb 20 perc, mire rendeltünk és 20 perc volt legalább, míg elkészült az az istenien nagyon jó rizsespolip és a tintahal sülve, salátával és krumplival. nem nekem kellene erről írni, mert zsüdi sokkal jobb gasztro dolgokban, de 10/10-es rétinget simán megér a kaja, már csak az adag mennyisége miatt is. kiszolgálás nyugodtságát bőven kompenzálja, hogy foglalkozik mind a bácsi, mind a lány veled: amikor kihozza, magyaráz, hogy mi és hogy is ez, mindenhez van pár szava, ismerkedős, olyan, akiről látod, hogy őszintén érdekli, milyen változást idéz elő benned az, hogy ide beültél. számlára végeredményként 14,50-et kaptunk, 15,60 körül adtunk. nade lám, hogy a két sört nem számolta. jótett helyében rákérdezve elhajtott, hogy ennyi az ár és kész (általában amit láttunk kirakott étlapon, 20 eurótól kezdődik egy kétszemélyes tál).

városban - amiről tudjuk, hogy akkor kapta meg a városi rangot, mikor 1808-ban itteni lakosok mentek rio de janeiroba a király után megvinni a hírt, hogy legyőztük a franciákat - még bementünk Vera múzeumába. ilyen kicsi, öt terem van talán. ha legközelebb erre jössz, figyeld meg mennyire precíz. most nem az, de Vera nagyon el van határozva, hogy átalakítja az egészet és olyanokkal tölti fel, ami leköt és helyénvaló is. nem holmi másvidékről származó hajómodellekkel.

és most megint el vagyok fáradva, hasogat a fejem és mindjárt kész a hal.

nem hogy folytatni nem tudtam a nyári nagy útibeszámolást, még egy másikkal be is kell kavarni. mert egy este megláttam, hogy van hospitalityclub sátorozás, romániában, tengerparton. másnap máv, és délre vásárhely zsüdiért. busz, busz, Nagylak. határ után a híres romániai stoppos életforma nem jött át: aki megállt, az bicós volt és próbált inkább rávenni vonatozásra. aztán mégis mentünk eggyel aradig - ami első átmenetre borzasztó város - sőt még azon túlra is, mert rendes volt és kivitt oda, ahol lehet tovább. itt jött az übermázli, román teherautós formájában. nem elég, hogy bukarestig megy, még tökéletesen beszél magyarul is. csóró, grazból vagy bécsből jött 2-3-4 óra alvással nyomott két-kétésfél nap vezetést. éjjel valamikor elvittünk egy útépítési bóját is.

alvás nincs a hagyományos értelemben, éjszakázás teherkocsiban.

bukarest nem volt azért akkora csalódás, mint vártam. van villamos, reggelit is lehet szerezni. ami rossz, hogy teljesen mást mond a pályaudvari érintőképernyős játék, mint a pénztároskisasszony. így valami kétezer valahány forintra jött ki az a cirka öt óra vonatozás, amit a bukarest constanta vonalon eltöltöttünk. a vége feléizgi, rakat híd meg csatornák a dunából tengerig.

constanta egyszerű. turistalátnivalót nem találtunk, messziről látszott a hatalmas kikötő és találtunk egy nem igazán magas tornyot is, aminek a tetjén volt valami kilátó. három stoppal jutottunk le vama vechébe, a bolgár határ mellé. a falu király hely, én 300 fősre saccolom. van vagy 10-15 alternatív szórakozóhelye és sok román, egy-pár bevállalós nyugati huszonéves kalandorral, akik többnyire sátoroznak.

most az jönne, hogy miket csináltunk európa oly sokfelől érkezett fiataljaival három napon keresztül. semmi érdemlegeset, programokat valahogy elfelejtettek szervezni. döglöttünk napon, úsztunk, labdáztunk (kép), olcsó sört ittunk suberekkel (kép) és esténként spontán beszélgettünk. (kép)

alvás sátorban, homokos strandon, nyolc méterre hullámoktól. (kép)

hazafele bulgárián keresztül, mert mégiscsak az is haza és ha minden kötél szakad, tudunk hol aludni szófiában. jó volt újra pizzát meg szirenkát enni várna központjában és minden kötél elszakadása után (alvás szófiában, a lakásban) másnap reggel zakuszkázni ljulinban, a szokott helyen. kb. 10-ig esett az eső, bemenekültünk benzinkútra, ahová bejött egy ló. egymagában, benzinkútra, ló.

bolgár-szerb határon a mi kamionosunk állt be 150.-nek a sorba (kép). megszámoltuk, és ezek csak azok, akik a határra bejutásra várnak, ott volt vagy még száz másik. meg angeloval, az olasz stoppossal is itt találkoztunk. valószínű ő lesz az egyetlen, aki megjegyzi a nevemet. az ő neve attilio. nagy lett az öröm, mikor határ után két kamion állt meg nekünk, elsőbe angelo, másodikba mi ketten és robogtunk egyenesen röszkéig (kép), este nyolcra értünk haza.

alvás vásárhelyen.

mert olyat nem lehet, hogy első szabad hétvégén ne legyen semmi hirtelenfelindulás. merészen lellére böktünk és telefon és holnap megyünk jelleggel már meg is jártuk az oda igen-igen kényelmetlen vonatozást. amiben az izgalom már a kezdetek előtt megvolt, négy rajtoló közül mind a négyen esélyesek voltunk lekésni a 1015-öt, de mégsem.

lelle szép, őszintén bevallom, nem hittem volna, hogy lehet ennyire kultúrált egy balaton déli part. kikövezve, csini zebrával, fasorral, színpaddal, homokos stranddal és normális árakkal.

eredetileg teljesen függetlenül, napok óta a fejemben:

egy nagy szopás. biztosan könnyebb lett volna sikerélményt elérni, ha nem egyből a mélyvízben próbálkozunk stoppolni, szinte minden segédeszköz nélkül. ha érdekel, nagyszerű tippeket tudok adni, Bécsben hol, Prágában mikor nem vesznek fel.
azért osztrákokig meglepően könnyen kijutottunk. kellett volna nézni valami szállást, mert a múzeumi wc-ből három körül elzavartak. a csoda meg nem az, hogy játszóterekre tesznek toi-toi-t még a külvárosban is, hanem hogy van papír. hiába a jólét, mégis úgy hajba tudnak kapni a sógorék (hajnali hat körül), hogy át kell menni túlsó járdára. vagy huszan voltak és vagy 7-8-an ütötték vágták egymást, erősen.
prága nagy élmény. szép város, meglepően sok látnivalóval és az éttermeken kívül egész kedvező árakkal. szállás is akad, Denisa meg a hapsija Peter, akik jófejek. ráébredtem, tagja vagyok két világszervezetnek, amiknek a tagjai szinte mindenhol ott vannak: bolgároknak és a jogászoknak. volt kaland ellenőrökkel is, sokkal rámenősebbek, mint itthon. ha metróban lent vannak, leérsz mozgólépcsőn és visszafordulsz, jönnek ám utánad.
drezdába kellett volna menni, nem kellett volna fél napot elbaszni benzinkúton.
brno a világ talán leglúzerebb városa. aranyos, szép meg minden, de nyomorék. nincs hostel, nincs akinél lehetne éjszakázni, nincs jegy az éjszakai vonatra, nincs pénzváltó, nincs nyitva semmi ünnepnap este. viszont ellenőr sincs és van egy csomó villamos.

nagy túra volt, főleg olyan élményeket sikerült gyűjteni, amit majd későbbi utazásokkor fel lehet használni anekdotázni.