ócska utazós

sétálgatunk tovább párizsban. esik az eső reggel, későn indulunk marais felé. ám ott vár a nem is szűk utcás szűkutcás kanyargós zsidónegyed, a nagy úton az a rengeteg cukrászda, kínai, zöldséges és az első könyvesboltok. buzi szexbolt. nem tudom, leírtam-e már tavasszal, de bagette-ben az a jó, hogy kilóg és ha boltot keresel az embereket követve megleled. vogézeknél piknikezünk még kenyér nélkül egy eurós magdalénákat. egészen más íze van úgy, hogy előtte láttad azokat a 3-4 eurós mignon méretű kis csodákat a cukrásznál, aki öltönyben szolgál ki.

vogézeket tovább élvezve kimegyünk egy belső udvaron keresztül, ami után elered újra az eső és szerencsére pont ott van a könyvesbolt. könyvek is nyálcsorgatóak és nem drágábbak, mint otthon.

sok séta szigeteken keresztül, notre dame seggénél zenészeket érintve a latin negyed felé. shakespeare & co.-ról ne felejtsek el majd írni egyet külön akkor, amikor már vége az útnak és kis érdekességek jutnak eszembe.

egyetem, templomkák, pantheon és luxemburg kert. esik újra kicsit. vissza szajnához, louvre kívülről és irány a concorde tűje. séta séta séta és egy kanyarral újra sugárút. metró haza. vacsorának tejszínes, ananászos, lazacos spagetti és póréhagymás, répás krémleves fügés, narancshéjjas borral.

sétálgatunk továbbra is párizsban. na meg metrózgatunk, napi ötezret, mivel egy jeggyel (tizes tömbben 1,11 euró) bárhova eljuthatsz átszállással. pl trocaderohoz, az eiffellel pont szembe és megláthatod azt a töméntelen embert. igazi nyami terrorcélpont, tudják ezt itt mások is, ezért vannak naaagypuskás katonák hármasával. igazán nagyon kunkorodó sorokból harmadszorra már jóhoz állunk be és másfél óra alatt már el is indulhatunk gyalog fel a másodikra, 700 lépcső, 130 méter kb asszem. pisiltem fent.

után továbbséta arra, ami a térképen fityfaty, de gyalog 20 perc. nagy tér, invalidusok, chorizo és bagette. tovább merőlegesen a camps-élysées-re, majd egy idő múlva el is érjük. közben híd és nagy palota, kis palota. újabb sok órás gyaloglás és odaérünk a diadalívhez öt órára. najó, még nem, mert még előtte leírom, hogy voltunk autóboltokban: renault-nál f1-es kocsin kereket cserélnek, toyota ultradesignos helyén autót firkálhatsz össze, peugeot-nál ingyen küldhetsz képeslapot a világ bármely pontjára. és azt is elfelejtettem, hogy a sugárút nagy, nagyon nagy. diadalív és metró az otthoni piacra: esti sütéshez. makréla, tarator, sült paprika galíciából tőlünk, hostoktól bor, kompót, sajt, ilyesmi.

jó éjt.

kényszerből mentünk louvre-ba, esik az eső. előtte még supermarché keresés, mert nem fogjuk kibírni kaja nélkül. bent vannak büfék, ám egy szenya a santiagoi reptér árának kétszereséért kapható: 4 euró. van a piramis környékén valahol egy fordított piramis az aluljáró szinten, na az beázik és kecsesen vödrökkel oldják meg a problémát. a múzeum hihetetlen. a metró és a cdg után ez a harmadik dolog, amire igazán csak az a legkifejezőbb, hogy nagy. már a tömeg is akkora a bejáratoknál, mint otthon egy kapcsolat koncerten, pedig ez 9 euró. nem álltunk le sehol igazán, csak ahol pihenni, leücsörögni, csak végigszaladtunk, de volt, ami kimaradt és így volt majd négy óra. aktív időtöltés, ment tele a kicsi fejünk kultúrával: ezer millió szobor akár csak egy századból (nem ám olyan nyomik, hanem igen, szépek, érdekesek), aztán kis palota rész, festmények európa ennek a csücskéből, híres festmények, görögök, mezopotám világ az írásukkal, egyiptom egy rakat fáraóládával, egy egész várrom a pincében, és a hírességek: rembrant, hamurappi, van dyck, rubens, miloi vénusz, mona lisa meg a halál emlékszik már kik. csordultig tele.

szajna partja, szigetek felé. notre dame előtt még virágpiac. nullás kilóméterkőnél keressük a shakespeare & company könyvesboltot, mert repülőn újság olyat írt róla, hogy régi, három vagy négy szintes és hagyományosan adnak szállást 1-2 órai munka cserébe. hát nem találjuk meg, mert a túlparton van. cserébe katedrális akkora rózsaablakkal, mint még sose láttam asszem. kicsit múzeum feeling, annyian tódulnak be, de a második harmadra el lehet felejteni. igazi gyertyák vannak, nem elektoromosak, ám pótolják azokat az ilyen-olyan autómaták.

pompidou felé. útban hotel de ville (városháza), ami nagyobb jópár ország parlamentjénél. előtte paris plázs homokkal, strandröplabdával és strandrögbivel. leülünk nézni, közben jön bácsi, akarok-e beállni. interaktív, je. aztán ott a párizsi tate. hát ez is nagy. nem megyünk be, mert már hat körül van és amúgy is tele, mint az elején írtam, csak az előcsarnokába. előtte a nagy téren bagette és camambert. utána tovább valamerre, amerre a fejünk visz és látványosságot látunk. így jön valami furcsa, több szintes park, majd az opera is.

metró haza, otthon mézes, mustáros csirkemell salátával. késő este montmartre. moulin rouge a maga kilóméteres sorával, előtte a rakat fényképezkedő emberrel. lószállító parkol előtte. mellette be a kisutcákba, fölfele a dombra. elején még barátságos, kávézós-éttermes (lélé, amelie poulain kávézója, a két malom), majd egy kis kápolna és ott (volt) az igazi montmartre. ma már szuvenírek, turista éttermek és műportrésok, karikaturisták. brr. sacre coeur előtt még van egy kis igazi élet a lépcsőn. sok ember, borokkal, sörökkel ücsörgősen.

vueling kurvajó. korrekt foglalásról már írtam. most konkrét utazási tapasztalat után azt mondom, hogy jófejek a steward-ok, még ha babákkal foglalkoznak is. egyszerű, nem csicsás egyenruha sárga nyakkendővel. filmvetítés három nyelven, ami eddig egyelen fapadoson sem, igaz ha fejhallgatód nincs, 1,5 euróért vehetsz csak. késett 15 percet, de az pontban 15 perc volt, nem a mávos 5-öt mondunk 20 lesz belőle. leszálláskor adtak cukorkát.

aztán húú. naplementére időzítve pont. még gépről látjuk, hogy a leszállópálya alatt előbb vasút, majd autópálya is fut. a terminál ablakain átsejlik a lemenő nap narancsa. 78-as kapun át jövünk ki a csőből, majd a mozgójárda visz át az utak alatt hullámozva a magba. a mag egy több emeletes kör épület, középen szökőkút és csövek az emeletek között mozgójárdával. igazán durván futurisztikus. négyes övre jönnek a csomagjaink. háttérben egy hatalmas sarok megtöltve gazdátlan cuccokkal, legalább 200-250 csomag, ámító. küldenék sms-t caroline-nak, de nem international formátumban adta meg a számát. megkérdezünk francia dolgozólányt, hogy mégis mi lehet. végén érdeklődve kérdezi, hogy csomagra várunk-e és odavet egy bíztató good luck-ot. kijött 10 percen belül. újabb alagutak, liftek és ott is vagyunk a terminálok között közlekedő sofőr nélküli metrón. ez visz el a rer-ig (hév). megmondom szépen, hogy a brochant metrómegállóhoz szeretnénk ketten menni, ő erre csak annyit, hogy 16,40 lesz. gondoltuk, hogy párizsra spórolni kell.

metró betegebb, mint londonban. igen, gumikerék és olyan lágyan, halkan fut, mint valami, ami nagyon. sötét van kint, már 10 óra elmúlt, de egészen olyan hangulatot áraszt, mint a renaissance filmben: valahol lent van egy metró, aztán a földszint, autók felüljárókon, magasvasút és néhol még hidak. az emberek is messze felülmúlják londont: szemben ülnek 12-en, ebből 5 olyan, aki lehet, hogy 600 éve is francia volt. és ruhákban is rengeteg az indiai, az arab, a keleti, szóval nem az, hogy felvesszük a menő springfield pulcsit.

host-ok bájosak. már a lakás is, nem olyan messze a montmartre-tól. lépcsőházban csigalépcső fából, kék korlátokkal, naagy kulcsos ajtó majd kis otthonos zug. nővére nincs itthon, az ő szobáját kapjuk. van benne régi, már polcnak használt kandalló, utcára néző ablak és sok ízlésesen színes basz.

este hatalmasakat dörög, esik, de most már nem. remélem, nem kényszerből kell ma múzeumba menni.

gerestől 200 és 300 km közti távolságra van. az elején ki kell kecmeregnünk a nemzeti park területéről, majd vissza bragaáig, ahonnan már egyenes út visz fel galíciába. oké, szép az út, tekereg mindenfele, de azért jobb érzés, amikor legalább az eleje úton hamar túl vagy. tartjuk továbbra is azt, hogy északon többet kell várni, míg felvesznek, de még tűréshatáron belül esik bátran. braga kicsit szívós volt, mert nagyjából egy bevezetőúton tettek ki és olyan érzésem volt norte táblával, mintha a budaörsin befelé stoppolnék vác táblával. aztán mégis vitt a srác fel, egészen át a folyón, az első spanyol benzinkútig. ti. portugáliában a legdrágább a benzin az egész európai unióban. schengeni határ annyira semmilyen, hogy eszünkbe se jut visszaállítani az órát, ami az esti találkozónál plusz telefonhívásokat okoz. spanyoloktól félünk, merthogy hírhedten rossz itt a stopposnak. azért két autóval sikerült megtenni a 100-150 km-es utat, úgyhogy jó. közben láttunk öblöt is óceánnal, folyókat városokban régi hidakkal, szép galíc tájakat. motorbalesetet orrunk előtt, míg vártuk a következő fuvart: teherautó behajtott körforgalomba, míg motoros még nem hajtott ki belőle. nem kelt fel, de azért mondta hangosan, hogy fáj. mentő épp kiért, amikor mi már légkondis seattal robogtunk santiago de compostela központjába.

turismo-t, wifit és olcsón jót evő helyet keresünk. utolsó nincs, helyette 20 euróért három sör, tintahal és valami husos, krumplis tál. savanyú a szájíz, de legalább van a hasunkban (eddig este 7-ig fagyin és reggeli péksütin voltunk). srác, akinél alszunk tipikus galíc 40 körüli punk, pocakos hapsi. ilyen jófej, barátságos, jóindulatú, kedves ember és vicces is, csak az angolja furcsa néha, de csak hangzásra.

városból, eddig még nem láttunk semmit, egyedül az óvárost. hatalmas, igazán. katedrális maga egy labirintus. van előtte egy főtér, innen nem lehet bemenni, ám van három másik bejárata innen-onnan. nem olyan fényes, mint otthon, hanem ilyen kőszínű és növények lógnak le róla. mintha benőtte volna a gaz, épp ezért misztikus. fura, díszes tornyaival nekem ősi inka cuccok és mexikói keresztény templomok keveréke. rengeteg árkád a kis utcákban mindenhol. piac is ilyen durva kőből készült négy hosszú csarnok, középen kúttal. szombat délelőtt van, sok a néni zöldséggel, sütivel, miegymással. füge egy euró kilója, sütiből tenger gyümölcseis pitét eszünk. wifi van sok a városban, legtöbb biztonságos, de találunk simán nyitottat is. közben a pite.

bohócfesztivál van épp egy héten keresztül. nagyobb tereken nagyobb rendezvény komolyabb artistákkal. pörögnek, felhúzzák magukat, kilökik a másikat nézőt hívnak be, azon ugranak át mindezt a szökőkút körül. vagy a katedrális előtti nagy-nagy téren, ahol a rengeteg gyerek körbeüli a nyomorék rózsaszín párducot és mosolyogva örülnek neki, ahogy vicces. imitt pedig feltűnnek gólyalábas biciklin és tandemen színesben elviharzóak. végre valamilyen eseményt elkapunk a sok fesztivál közül, ami a városokban.

háromra ebédre vissza lakásba, srác főzést igért, paellát. meghozz másik host leányt, akit párhuzamosan fogad. ausztrál és jófej. sült minipaprika, mariscos paella, sárgadinnye. sör és bor annak, aki elfogadja bőven. délután hatra fejezzük be az étkezést és most itt döglünk ebben a melegben (nem kimagaslóan kánikula, de azért mégiscsak spanyolország) és olvasunk.

az este szinte végig a fesztivál jegyében telt. hihetetlenül feldobja a várost. van három-négy fő helyszín, ahol nagyobb előadások vannak, és vannak szélesedő utcák, ahol csak úgy ad hoc bohócok, artisták, miegymás. persze amúgy is tele van zenészekkel, gitárosokkal, dudással, ilyesmikkel az óváros. az egészről a sziget jutott eszembe, hogy járkálsz színpadról színpadra, közben kisebb mutatványokra leállsz itt meg ott, gyrost eszel. sört nem iszol, mert a froiz bót bezár f10kor. mutatványosok nagy többsége mind ilyen alter arc, az amúgy is vicces városi népség (a vándorút miatt pl) így teljesen más, mint otthon. itt, a cet legnyugatibb pontján olyan a napjárás, hogy n11-kor még világos van. ausztrál csajjal mászkáltunk f2ig nagyjából, de még voltak bőven performanszok. nem ám abbamarad az élet 10kor, mert az öreg néniknek az fáj.

arra jöttünk rá, hogy északon nehezebb stoppolni. nem lehetetlen, megy itt is, de egyre gyakoribb 20 perces várakozás és egyre ritkább az, hogy kiteszem és robogunk. az emberek viszont még mindig nagyon rendesek, alig van olyan, hogy ne vinne ki a város szélére, ha ő csak oda megy. a legutolsó, aki megállt, épp abba a kempingbe jött, ahova mi is terveztünk, szóval azóta is pajtáskudunk néha.

gyönyörű hely az egész. hegyek között tavat már korábban meglátjuk és ott akarunk maradni. hidak rajta és nagyon kék. kemping kicsit fentebb van geres valu felett, de talán annál jobb. két kis fahídon keresztül visz az út a recepcióig és sátrunk 10 méterre sincs a csobogó pataktól olyan helyen, hogy szalajka egy nagy fityma ehhez képest. sőt, még a vize se borzasztóan jeges, lehet benne lábat lógatni, kissrácok még fürdenek is. este még városfelfedezünk, nyalunk fagyikelyhet és sétálunk úton felfele, kergetve a lemenő nap sugarait. elkaptunk, lejövünk. lefekvés, megnézzük a renaissaince filmet sátorban és alszunk, míg reggel nyolc után nem kezd el hisztizni a göndör francia kiscsaj.

kilenckor jön a pék friss pékáruval. tízkor már gyaloglunk lefele keresztül geresen, cél a tó. szerpentinen még a franciák se állnak meg, gyaloglunk vagy jó másfél órát, aztán végül egy szakaszon mégis kocsival érünk le a hidakhoz. kenut akarunk bérelni, de a gyilkosok 7 euróért adják óránként. pedig előző nap idefele még egészen úgy éreztem magam, mintha teljesen egy indiánregénybe csöppenhetnék bele. fürdés inkább. a víz gyönyörűen tiszta, sőt még édes is és feltűnően meleg - nem csak az óceánhoz képest, hanem objektíve is. kis öblök szélén homokos szerű apró kavicsos a part és hirtelen mélyül. alig vannak emberek, eddigi egyik legjobb strand portugáliában.

mindkét híd egy félszigetre vezet nagyjából merőlegest alkotva egymással, középen körforgalom és másik két út indulási pontja. egyiken elindulunk stoppal, felvisznek covidéig. valami római útnak kéne itt lennie, helyette csak földút, ami aztán négyfelé ágazik és végül kis szerencsével visszajutunk a főbb útra. hegyes vidék, legmagasabb a környéken 1500, de sokkal komolyabbnak tűnnek pl a mátránál. óra gyaloglás után úgy jön, hogy egy pár mögé kerülünk be, akik épp nézelődnek. legjobb fogás, nem tudom, láttuk-e volna nélkülük valaha is azt a duzzasztógátat. felülről, átmenve felette, alulról, beállva a vízsugár alá. eléggé megdöbbentő annyi víz alatt állni. vissza is velük megyünk két hídhoz, onnan kempingbe egy bedforddal. olyan kocsi volt, hogy majdnem kiestem belőle, úgy kellett tartani az ajtaját. sebességben se nagyon közelítheti meg a megengedettet, mivel az óra elé pakolt stócon már legalább fél éves a por.

kora esti szieszta. bevásárlással elintéztük a vacsorát, drága sonkába tekerünk olcsó virslit és parázson megsütjük fröccsel, pritaminpaprikával. reggeli péktől és indulunk a napsütötte spanyolországba.

egészen a séig visz a srác, akinek szörfdeszka volt a kocsijában. hamar végigjárjuk, katedrális szép, gazdagon díszített orgona és egyszerű belső. sétálóutca is rendben van, végén nagy park és turismo. parkban mcdonalds, padon szemben velünk tipikus mcdonalds srác tömi magát, miközben reped szét a combján a farmer. két, érted, kettő nagy zacskó kaja volt nála és folyamatosan tömte a szendvicseket. annyira okos az arca, mikor szívja a kólát a papírpohárból. na, még egy kör bragaban, találunk rendezett ám túl sokszínű parkot kis ívekkel és pingo doce supermercado-t. zsemle, mortadella és szőlő, irány a bom jesus busszal. bom jesus egy hegyi egyházi cucc, ezer milliárd lépcső (vagy sikló, há há) visz fel templomhoz. sikló egy euró, bőven megéri és rohadtul okosnak tartjuk magunkat, hogy nem másztunk lépcsőt csomagokkal. fent van ugye a templom, ilyen-olyan szökőkút (giganagy aranyhalakkal), kilátó és miegymás. lefelé aztán ilyen gyönyörű lépcső van cikcakkban. minden cikkben kápolna olyan nevekkel, hogy jézus kezének a bügyke (keresztrefeszítésének helye, stb.), cakkban pedig valamilyen érzéki kút. hallás, látás, szaglás, tapintás, ízlelés. egy arc általában és abból a részből jön a víz, ahogy érzel. újabb kápolnák és a lépcső alsó fele már hosszabb cikkekből és cakkokból áll az erdő sűrűjében. nevetünk a felfelé gyaloglókon.

stopp guimaraesbe egy háromfős család opel corsájában önmagában vicces. találkozó hely a largo oliveira, ami már sejteti, hogy kurva jó helyen fogunk lakni: ez a város központja. az hozzá tartozik hogy útikönyv szerint 60, helyiek szerint 20-30 ezren laknak itt, szóval nem egy metrócsomópont. középkori hangulat, kőből épült házak, szűk utcák, imádnivaló. oliveirán templom, tövében wifi sikerül elsőre várakozás közben. helena jön hamar pedroval és freakkel a kutyával. itt laknak a melletti utcában, ví. megjön andré is, aki filipának a paskója. filipa is itt lakik. főtéren sört iszunk, ők kávéznak majd andréval bevásárolunk. unjuk a paprikáskrumplit taratorral, így inkább kifizetjük amit vesz és rábízzuk magunkat. bevezetés zsemle tejszínes gombával és sajttal a tetején sütőből, főmenünek rétegelt tésztával (de nem olyan száraz, mint a hazai rétes) kibélelt tálba zöldség, tojással, ilyesmivel felöntve, maradék mortadellával a tetején szintén a sütőből. sör és bor. futott még a csokikolbász, de az nem fér, már csak reggelire. előtte punnyadás kanapén, beszélgetés lazán, koncert dvd nézés valami argentinről, ami sokkal jobb, mint a gotan project és brazil rapperről. közben emberek jöttek és mentek, sabina, aki német és csak negyed részt portugál, a paskója, és sok egyéb családtag.

andré és sabindamegapaskója elvisznek éjszakai városnézésre. élet van öregem, olyen mint pesten is alig. helyek egymáshoz közel, emberek ácsorognak utcán és beszélgetnek egymással, idegenekkel. újabbakat ismerünk meg mi is, puszilkodunk és kezet fogunk. megjegyzem, portugálok fordítva kezdik a puszilkodást, mint a magyarok, így minden alkalommal attól félek, hogy szájbaadom a másiknak. ja meg az is, hogy ők a nevet előre mondják, de jóval előbb, amikor én még nem figyelek és amikor utána meg várnám, akkor semmi. mert amúgy olyan jól meg tudtam volna jegyezni az aznapi 30 új ismerősöm nevét... szóval középkorhoz köd és szitálás dukál, főleg mert andré szabadnapja van és ilyenkor esni kell. sejtelmes vár körbejárás és szatírikus történelmi felvilágosítás.

önnáló városnézés reggel. palota másfélért igazán megéri, tök középkoros az egész berendezése. nagy termek, nagy asztalokkal és kínai porcelánokkal. kiállítás is van, ami félelmetes, mert egy sötét folyosó végén, mozgásérzékelős lámpa villan fel olyan hanggal, hogy svung és odarepedek. vár ingyen van, körbe lehet járni a várfalon, ám ha toronyba akarsz felmenni, akkor a bácsi kér 85 centet, de azt mondja, muito bonito. hát én pedig nem mászok. vissza Oliveira főtérre, ahol még nem is mondtam, mi van. templom sarkán vízköpők, s ha egyik alá állsz, meglátod hogy az bizony szopja le a saját farkát. őszintén, tisztán kivehetően. remélem, fénykép visszaadja majd rendesen.

Helena elvisz minket délután kettő körül Pedro falujába, ami közelebb és útban van Geres felé. hazaállítunk két mirelitt pizzával, sörrel és jól megtömjük magunkat. csokikolbász, nyamm. Freaket igazán jófejnek tartom.

magyar csaj Emese, szőke és barátságosan jófej, paskója Viktor és barna. rengeteg információt kapunk a városról, van külön cs-seknek előre megírt idegenvezetés, térképek és személyes ajánlók. elszakadás nehézségeit leküzdve benézünk sötétedésre a városba, ami a hatalmas nappalitól és amúgyis übermodern háztól elég messze esik. busz visz be bolhao piacáig, innen gyalog tekergünk le a városháza előtti teret és a vasútállomást érintve lélé a híres dom luiz i. híd tetejéig. metró megy rajta felül, érted vagy 100 méterre a folyó felett a kovácsoltvas híd tetején metró jár és gyalogosok. autók meg lent a mélyben. kilátás állat, ezer millió fénykép készülhetett már innen. valahol itt jöttünk rá arra is, hogy portugália déli része északon van: az egész város hangosabb, pacalt esznek, dudálnak, nem (annyira simán) engednek át a zebrán és az egész város egy nagy prolinegyed. rengeteg az üres ház, ennyi sikátort egy helyen még életemben nem láttam és mind 3d-s, szóval egymás alatt is lehet akár több is. nehéz elképzelni, hogy ez mind rajta tud lenni egy térképen. ja, és macska város. kosszal, olyan tipikus konyhai szeméttel, hogy itt egy retek, ott egy zacskó tele cuccal. imádom. sötétben aztán végképp legjobb, ahogyan az egyik rua teljesen kiahalt és arra gondolunk, hamar kapjuk a kést a derekunkhoz, másikban kint terítenek meg az ajtó előtt és nézik a meccset. tizen.

porto másnap nappalra is izgalmas maradt. kényelmetlen az volt benne, hogy vettünk napijegyet 3,5-ért (24 órára, nem ám éjfélig érvényes), ami elvileg mindenre jó. csaj elbaszta nekünk, mert mondta, szálljunk fel nyugodtan itt. pedig ez még másik zóna volt és így nem volt lett jó a belvárosi zónában. méreg. harmadnap visszavittük és kivetünk belőle 5 eurót, há.

bolhao piacával kezdünk, ami hétfő lévén kihalt, de bájos. ami nyitva van, ott látni, hogy használt és hasznűlatban van. a 10x10 centis üvegekből összerakott pékek kirakataiban a gitt az milyen hangulatos már. paradicsom már egészen hasonló a bolgárhoz, bár csak kinézetre tudom, mert még bennem van a másfél portugál croissant. piac mellett, a metróállomással szemben ott van a nagyon azulejo-s templom, csak megemlítem.

következő látványosság utunk során a sé. aztán meg sao fransisco templom a maga 200, más forrás szerint 500 kg aranyával a felfedezések korából. lenyűgöző. merőben ellentétes a rakparttal és kis tascaval, ahol 14-ből megkajáltunk halat, bárányt és üveg bort. aztán meg a kölkök akik a folyóba ugrálnak. ugráltam én is, de az a baj, hogy ők magasról. rakpart tetejéről, sőt odébb még a híd alsó szintjéről is, brr. a víz hőmérséklete egészen kellemes, íze kissé sós. kényelmes turistáknak nem lesz hozzá kedve, mert néhol igen törmelékes, szemetes, de én mondom, tiszta a víz. esti andalgásra kibuszoztunk boavistára, ami a tengerparti rész. sétány, homok és sziklák. két vár vár reád.

vacsorára a változatosságot megtartva taratort dobunk össze, ám a paprikáskrumplit már pécsi módra esszük, mert főként emese főzte. fincsi lett. reggel még pattyogunk otthon, dél körül búcsúzunk és reklamálunk az 5 euróért.